SlideShare une entreprise Scribd logo
1  sur  43
Télécharger pour lire hors ligne
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 1
SZOCIÁLIS DIMENZIÓ 
SZOCIÁLIS DIALÓGUS 
ÉRDEKEGYEZTETÉS 
a közösségi közlekedési szolgáltatást 
végző regionális közlekedési 
központok, és a Volán társaságok 
gyakorlatában. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 2
NEMZETKÖZI KITEKINTÉS 
„BÉKÉT csak úgy lehet elérni, ha azt szociális 
igazságosságra alapozzák. ” (I. világháború utáni békeszerződés) 
A tagországok ennek szellemében erősítik 
együttműködésüket, és alakítják a szociális dialógust, a 
szociális párbeszédet, az érdekegyeztetést. 
Ennek közel hetven éves története során vált a tagállamok 
céljai elérésének fontos részévé. 
A fejlődés lépcsőfokait az Európai Unió különböző 
szerződésein, nyilatkozatain, közleményein keresztül 
lehet figyelemmel kísérni. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 3
1957.III.25. Római Szerződés: 
Létrejön az Európai Gazdasági Közösség. 
Megteremti a fórumot a szociális partnerek számára a 
Gazdasági és Szociális Bizottságban. 
Megmarad a tagállami érdekegyeztetési 
rendszerek fontossága és szerepe. 
Az érdekcsoportok alapvetően tagállami szinten 
szerveződnek. 
Kijelentik, hogy a szociálpolitika, 
foglalkoztatáspolitika 
és az érdekegyeztetés egymástól nehezen 
elválasztható. Ezer szállal kötődnek egymáshoz. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 4
1961. X.18. Torino 
Megszületik az Európai Szociális Charta. 
Elkötelezettséget hirdet az alapvető szociális jogok iránt. 
A Charta érinti: 
a lakás és munkakörülményeket, 
szociális védelmet, 
kollektív egyeztetés szabadságát, 
férfiak és nők egyenlőségét, 
gyermekek, fiatalok, idősek és csökkent munkaképességűek 
védelmének kérdéseit, továbbá 
a munkahelyi környezet a munkavégzés feltételeit, a 
munkavállalók konzultációját és informálódását. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 5
Mindebből látható, hogy az EU kiemelt szerepet tulajdonít a 
szociálpolitikának és a foglalkoztatáspolitikának. 
Nincs EU-s szabály a bérek, jövedelmek, nyugdíjak, szociális 
juttatások mértékére. 
1919. Megalakul a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO). 
Magyarország 1922.–től tagja. 
1976. Az ILO Egyetemes Értekezlet, 144. sz. egyezményével 
elfogadják, hogy nemzeti keretekben létrehoznak olyan 
eljárásokat, amelyek biztosítják, a 
kormányok 
munkaadók 
munkavállalók 
képviselői közötti tárgyalásokat. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 6
1988. ETUC (Európai Szakszervezeti Szövetség) májusi 
kongresszusa 
Jacgnes Delors akit, 1984-ben az EU Bizottság elnökévé 
választottak, érzékeli, hogy: 
 a közös piac kíméletlenül fokozta a versenyt. Meg volt 
győződve arról, hogy ez fájdalmasan hathat a 
munkavállalókra, 
úgy vélte, ezért a közös piac bevezetését össze kell kötni a 
szociális viszonyok bizonyos harmonizációjával. 
az ETUC Kongresszusán nyilatkozza: 
„ezért, biztosítani akarom, hogy a 
szakszervezetek kihagyhatatlanok legyenek, Európa 
gazdasági és szociális döntéshozatalából” 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 7
1989. XII. (130 a, 118 a) megszületik a Közösségi 
Charta, mely politikai szándéknyilatkozat. 
Nem kötelező érvényű jogi aktus, de kifejezi a szociális 
problémák közösségi szintű orvoslásának kísérletét. 
Köti a tagállamokat: 
 a méltó életszínvonal, 
 megfelelő társadalombiztosítás fenntartásához, 
 a dolgozók alapvető szociális jogainak biztosításához. 
Közösségi Charta szabályozza, 
• a szociális partnerek konzultációját, 
• az Európai Bizottsággal való egyeztetést. 
Ezzel az EU-ban intézményesült a szociális partnerek egyeztetési 
intézménye. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 8
1994. Európai Szociálpolitikai Fehér Könyv 
Egységes képet rajzol fel a jövőbeni tennivalókról, 
a munkajog, 
az egészségügy, 
a szociális biztonság, 
a szabad munkaerőmozgás, 
egyenlőség férfi és nő között. 
Leszögezte, hogy a szociális védelem nem költségtényező, 
hanem piaci versenyképességet növelő faktor. Olyan 
„hozzájárulás”, amely 
jól képzett, és 
kellően motivált, 
munkaerőt biztosít a gazdaságnak. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 9
1997. Maastricht-i szerződés Szociálpolitikai 
Jegyzőkönyve kimondja: 
a munkahelyi környezet, 
a munkafeltételek, 
a munkavállalók konzultációja és informálódása, 
a nemek közötti munkahelyi egyenlőség, és 
a munkaerőpiacról kiszorultak kérdésében, 
a 189 C cikkely alapján, vagyis az EU Parlamenttel való 
konzultáció után, minősített többséggel, dönt a fenti 
témákban az EU Tanács. 
Szabályozza, 
a szociális partnerek konzultációját, 
az Európai Bizottsággal való egyeztetést. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 10
1998. évben az Európai Bizottság Közleményt 
fogad el 
„ a közösségi szintű szociális párbeszéd alkalmazásáról, 
és előmozdításáról” 
A szociális párbeszéd intézményein keresztül támogatást ígér 
a leendő tagállamok 
 szakszervezeteinek, 
 független szervezeteinek, és 
munkáltatói képviseleteinek. 
Majd a Szociális Akcióprogram keretében: 
 felhívja a figyelmet arra, hogy a szociális párbeszéd a kötelező 
párbeszéd része, 
 a közlemény alapján a gazdasági és szociális fejlődés egyenlő értékű, 
PHARE-program keretében pénzügyi segítséget ígér a szociális 
infrastruktúra kiépítéséhez az új csatlakozó tagállamoknak. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 11
Magyarországi érdekegyeztetés 
Az EU ajánlásai és elvárásai alapján Magyarországon is 
kiépül, illetve megerősödik a szociális párbeszéd, szociális 
dialógus. 
Ennek különböző szintjei: 
2001. február Országos Munkaügyi Tanács döntést hoz: 
az autonóm társadalmi párbeszéd megerősítéséről, 
PHARE program indításáról. 
Cél: az ágazati párbeszéd bizottságok (ÁPB-k) létrehozása. 
1. Ágazati Párbeszéd Bizottságok 
Az ÁPB-k az ágazati szintű, kétoldalú munkaadók, 
szakszervezetek közötti közvetlen párbeszéd formái. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 12
A Közúti Közlekedési Alágazati Párbeszéd Bizottság tagja, a 
Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSz) és a 
Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége. 
Keret: 
az ágazati megállapodásokhoz, 
alágazati Kollektív Szerződés kötéséhez, 
kiterjesztéséhez, 
az alágazatot érintő konzultációhoz, 
közös akciók, képzések szervezéséhez. 
Munkájukat a Társadalmi Párbeszéd Központ segíti. 
24 ágazatban működik. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 13
2. Országos Érdekegyeztető Tanács 
Kulcsszereplője volt a hazai gazdasági és politikai 
rendszerváltásnak. 
Jelentős eredménye és szerepe: 
nagy és nyílt konfliktusok megelőzésében, 
Munka Törvénykönyve létrehozásában, 
garantált minimálbér bevezetésében, 
ajánlása a bérfolyamatokra (1996 óta), 
Mt., Nyugdíjtörvény, Adótörvény, 
Foglalkoztatási Törvény, 
Munkaügyi Ellenőrzési Törvény 1996 , 
Munkaerőpiaci Alap létrehozása, stb., 
egyetértésével került a Parlament elé. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 14
3. Nemzetgazdasági és Társadalmi Tanács 
2010-ben a kormány átalakította az érdekegyeztetés 
rendszerét. Megszüntette az OET-t. 
Létrehozta a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot. 
(NGTT) 
Egyesítette, 
az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT), 
a Gazdasági és Szociális Tanácsot (GSzT), 
a Gazdasági Érdekegyeztető Fórumot (GEF). 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 15
Az új testületnek: 
konzultációs, 
véleményező, 
javaslattevő joga van. 
„Álláspontjuk a kormányra nézve nem kötelező érvényű” 
Résztvevői: 
szakszervezetek, 
munkáltatók érdekképviseletei, 
gazdasági kamarák, 
civil társadalom szervezetei, 
tudományos élet képviselői, 
történelmi egyházak képviselői. 
A nagy létszám és a részvevői kör eltérő 
érdekei miatt, kódolt a megegyezés hiánya. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 16
A hazai érdekegyeztetés és környezet 
Változások következnek be a szakszervezetet érintő 
törvényekben, melyek kihatással vannak a szociális 
dimenzióra az érdek- egyeztetésre. 
1. 1989. évi Alkotmány I. fejezet Általános rendelkezések 
4.§. A szakszervezetek és más érdekképviseletek 
„védik és képviselik a munkavállalókat, a szövetkezeti 
tagokat és a vállalkozók érdekeit.” 
2. Alaptörvény VIII. cikk 
(5) Szakszervezetek és más érdek-képviseletek az egyesülési jog 
alapján szabadon alakulhatnak és tevékenykedhetnek. 
Érzékelhető a különbség, nincs utalás a szakszervezeti 
érdekképviseletre. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 17
3. Változás Munka Törvénykönyve normaszövegében 
Csökkent: 
a tájékoztatáshoz, a konzultációhoz való jog , csak kérésre és 
nem kötelező, 
a munkaidő kedvezmény, 
a tisztségviselők munkajogi védelme. 
Megszűnt: 
a kifogásolási jog, 
a munkakörülmények ellenőrzésének joga, 
az állami szervek és önkormányzatok együttműködési 
kötelezettsége a szakszervezetekkel. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 18
Ez hatással van a munkaügyi kapcsolatokra: 
csökken a szakszervezet szerepe, szervezettsége, 
csökken lobbiereje, 
az egyéni vállalkozók körében nem, vagy alig van szervezett 
munkavállaló, 
multinacionális cégek megjelenése gyengíti az 
érdekérvényesítést, 
csökkent a foglalkoztatottak aránya, a munkaképes korú 
népesség. 
Következményeként visszaesett a munkavállalók 
gazdasági és szociális érdekeinek képviselete. 
Másrészt érezhető, hogy időszakonként a politika 
„megtűrt szereplőjévé” vált az érdekvédelem. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 19
SZOCIÁLIS PÁRBESZÉD A KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSBEN 
a munkáltatók és a szakszervezet közreműködésével 
Az EU Szociálpolitikai Jegyzőkönyv és Megállapodás utal – mint közösségi elvárás - 
a szociális párbeszéd fontosságára. Ez a közúti közlekedési alágazatban változó 
mértékben és minőségben, hosszú idő óta jelen van. 
A közúti közlekedési személyszállításban a szociális partnerek, (állami szervek, 
munkaadók és munkavállalók), együttműködésük során tekintettel vannak az európai 
uniós ajánlásokra, és a hazai törvényekre, szabályokra és ajánlásokra. 
A szakszervezeteket ért kedvezőtlen hatások mellett, azonban van mód a Munka 
Törvénykönyve munkaügyi kapcsolatok XIX. Fejezet Általános Rendelkezések Mt.230.§- 
a alapján a munkavállalók szociális és gazdasági érdekeinek védelmére és ezen 
keresztül a munkabéke fenntartására. 
Ezekhez meg kell találni a helyes utat és módszereket, következetesen fent kell tartani 
a szociális partnerekkel a dialógust a párbeszédet. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 20
A közúti közlekedési személyszállítást érintően szociális 
dialógus szintjei: 
1. Közlekedési kormányzat (Nemzeti Fejlesztési 
Minisztérium), 
2. Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., 
3. Középszintű Érdekegyeztetés Közúti Közlekedési 
Vállalkozások Szövetsége, 
4. Munkáltatók (Közlekedési Központok, Volán társaságok), 
valamint 
a Volán társaságok területén működő szakszervezetek között. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 21
1. KÖZLEKEDÉSI KORMÁNYZAT (Nemzeti Fejlesztési 
Minisztérium) 
Nincs országosan szabályozott formája, ugyanakkor az 
érdekképviselet által felvetett témákat befogadja. 
Lehetőséget biztosít a konzultációra, a vélemények 
egyeztetésére. 
Pozitívan reagál a szakszervezetek által felvetett kérésekre. 
Pl.: 
 munkavállalói menetkedvezmények megőrzése, 
 béren kívüli – cafeteria juttatás letiltása, majd egyeztetés után a 
juttatások eredeti állapotba való visszaállítása, 
 háttértámogatás az alágazati kereset és jövedelemfejlesztési 
megállapodáshoz. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 22
Az előrelépést jelentene az érdekérvényesítésben: 
 a társaságokat, munkavállalókat érintő 
programok, törvénytervezetek véleményezésének 
biztosítása, 
 Munkavállalói érdekek érvényesítését segítené, a 2012. 
évi Személyszállítási Törvény a még elégséges 
szolgáltatás szabályainak módosítása, 
 a Munka Törvénykönyve szabályában a rendelkezésre 
állási idő munkaidőként való elismerése, 
 a gépjárművezetők korkedvezményének fenntartása , 
 Az alágazati Kollektív Szerződés országos kiterjesztése 
a személyszállító, áruszállító, állami és 
magánvállalkozásokra egyaránt, 
 vonzó életpálya modell kialakítása. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 23
A személyszállítási piacnyitás , privatizáció 
A Kormány szándékai között 2009-ben szerepelt a Volán társaságok 
privatizációja. Az erről szóló megbeszélésen a Közúti Közlekedési 
Szakszervezet kifejtette aggodalmát, majd a partnerek közös 
elhatározással e tárgyban keretmegállapodást kötöttek. 
A 2009. X.26-i Keretmegállapodásnak a Volán társaságok és a területükön 
működő közlekedési szakszervezetek számára kiemelt a jelentősége. 
A Keretmegállapodás rögzíti: 
– 2016.XII.31. előtt nem kerül sor privatizációra. A Kormány nem nyitja 
meg a hazai piacot, más piaci szereplők előtt, 
– megerősítette a közszolgáltatási szerződések vonatkozásában a Volán 
társaságok kizárólagosságát, 
– vállalja, hogy felkészíti a társaságokat a piacnyitásra, 
• kialakítja a finanszírozás hosszú távú garanciáit, 
• járműrekonstrukciót hajt végre, 
– a munkahelyi szakszervezetek támogatásához köti az alvállalkozások 
bővítését. 
A piacnyitás elhalasztását a Kormány az EU-nak bejelentette, 2009. 
december 3-ai lejárati határidő előtt. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 24
2. MAGYAR NEMZETI VAGYONKEZELŐ Zrt. 
(MNV Zrt.) 
 A tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet képviselőivel 
való párbeszédnek nincs szabályozott formája. 
 Vezetői egyeztetések rendszeresek a közös érdeklődésre 
számot tartó kérdésekről. 
 2012. június 12. 
A szociális partnerek, az MNV Zrt. és a Közúti 
Közlekedési Szakszervezet megállapodást kötnek a 
„Közúti Közlekedési Konzultációs Fórum” létrehozására. 
Később a résztvevők köre kibővült a Volán társaságok 
területén működő szakszervezetekkel. 
A megállapodás keretbe foglalja: 
 az aktuális kérdésekről a tájékoztatás, információk 
cseréjét, 
 utal az egyeztetések fontosságára. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 25
Kiemelten kezeli: 
 a regionális közlekedési szint létrehozásával 
kapcsolatos egyeztetéseket, 
 a munkahelyek védelmét, 
 a foglalkoztatás, létszámgazdálkodás kérdéseit, 
 az alágazati és a helyi Kollektív Szerződések 
összehangolását a társaságok átalakításához, 
 kereset és jövedelemre szóló megállapodásokat, 
 a munkavállalók szociális, munkabiztonsági és 
foglalkoztatás egészségügyi kérdéseit, 
 a rendezett munkaügyi kapcsolatokat, 
 szakszervezet érdekképviseleti mozgásterét. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 26
A folyamatosan fenntartott párbeszéd kiterjed: 
 napjaink aktuális témáira, 
 a gazdálkodó szervezetek finanszírozási kérdéseire, 
 a járműrekonstrukciók szorgalmazására, 
 a munkavállalók kereseti és jövedelmi helyzetére. 
Erőteljes támogatást nyújtva az éves kereset és 
jövedelemre vonatkozó megegyezésekhez, 
 a társaságok piacnyitásra való felkészülésére, 
 a Volán társaságok összeolvadásának előkészítésére, 
Ezzel összefüggésben: 
 A munkaerő foglalkoztatás kérdéseire, 
 Az összeolvadással létrehozandó társaságok Kollektív 
Szerződéseinek fontosságára. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 27
Szociális dialógus sajátosságai a közúti közlekedési 
alágazatban 
A munkáltatói oldal „többszereplős” 
 Elsődleges partner a Munkáltatói Szövetség (KKVSz), de nem 
„független” résztvevő. 
 Tagjai: 
 a Volán társaságok alkalmazottai, 
 vezetője, vezető állást is betölt egy adott Volán társaságnál, 
 24 Volán társaság megbízásából járnak el. 
A munkavállalói oldal: 
 Az országos tárgyalásokon 6 különböző szakszervezet van jelen, 
 Az alágazati KSz megkötésénél aláíró a legnagyobb létszámú 
Közúti Közlekedési Szakszervezet, és a 10 %-os szerezettséggel 
rendelkező Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége, 
 A munkahelyi szociális érdekegyeztetés is ebből következően 
többszereplős, ami nehezíti az oldal álláspontjának kialakítását. A 
megállapodások eléréséhez, nagyfokú szakmai ismeret, 
érdekegyeztetési gyakorlat és önfegyelem kell. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 28
3. KÖZÉPSZINTŰ ÉRDEKEGYEZTETÉS A KÖZÚTI 
KÖZLEKEDÉSI VÁLLALKOZÁSOK 
SZÖVETSÉGÉVEL (KKVSz) 
 Kiemelt partner a munkavállalók érdekei érvényesítésében. 
 A KKVSz-nek és a szakszervezeteknek elévülhetetlen 
érdeme van az alágazati Kollektív Szerződés 
megalkotásában, tartalmának folyamatos gazdagításában. 
 2013.évben megállapodás születik az együttműködés un. 
technikai szabályára. A szociális partnerek pozícióira. 
 Az egyeztetés főbb területei: 
 az alágazati Kollektív Szerződés, 
 az alágazati bérmegállapodások kötése, melyek kiterjednek a 24 
Volán társaságra egyetemlegesen. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 29
Rendszeresek a szociális partnerek közötti 
 vezetői, szakértői egyeztetések, tájékoztatások, a 
kölcsönös érdeklődésre szánt ügyekben, 
 Kollektív Szerződést szerkesztő bizottsági 
egyeztetések, 
 plenáris ülések. 
Napjaink kiemelkedően fontos feladatai: 
 a 2014. évi kereset és jövedelemfejlesztési 
megállapodás teljesítésének 
 elemzése, 
 következtetések levonása, 
 felkészülés, a 2015.évi megállapodás megkötésére. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 30
– az eltérő bér és jövedelemkülönbségek „kiegyenlítését” szolgáló 
felzárkózási program készítése. 
Első lépésként a régiós közlekedési központokra, majd területi 
„határaik” átlépésével országos felzárkózási program. 
– a szakszervezetek szorgalmazzák e fórumon is, a 2012. évi 
személyszállítási szolgáltatásokra vonatkozó törvény érvényre 
juttatását, mely 
• a társaság működését, működési feltételét, hosszú távú 
megbízható finanszírozását, 
• forgalmi és műszaki bázisok felújítását, építését, 
• technikai, technológiai fejlesztéseket, 
• munkakörülményeket, stb. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 31
Közös átgondolásra váró feladatok: 
– az alágazati KSz tartalmi elemeinek gazdagítása, 
– bértáblázat kidolgozása, 
– a társaságok közötti eltérő keresetek, juttatások 
kiegyenlítésének programjára megállapodás kötése, 
– a Volán társaságok összeolvadása nyomán keletkező 
munkavállalói érdekek felkarolása és védelme: 
• munkahely védelme, 
• egzisztenciális biztonság fenntartása, 
• szükséges létszám biztosítása belső átcsoportosítással, 
• késleltetett nyugdíjazás (nők 40 éves munkaviszonyának belátható 
időn belüli eléréséig, öregségi nyugdíjkorhatár belátható eléréséig a 
munkaviszony fenntartás), 
• át- és továbbképzés. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 32
4. MUNKÁLTATÓK (Közlekedési Központok, Volán 
társaságok) 
A jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során, arra 
törekednek, hogy: 
– a jóhiszeműség fenntartásával, 
– a tisztesség elvének érvényesítésével működjenek együtt, 
ne sérüljenek a másik fél jogai, jogos érdekei. 
Kiemelkedő szerepe van ebben: 
– a Munka Törvénykönyve szabályainak, 
– az alágazati Kollektív Szerződésnek, 
– a munkahelyi Kollektív Szerződéseknek, 
– a kialakult stílusnak,módszereknek, 
amelyben a szociális partnerek elsődleges célja, a 
tárgyalásos érdekütköztetési pozíció fenntartásával, 
megállapodások kötése. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 33
A megállapodások eléréséhez elengedhetetlen a szociális 
partnerek 
felkészültsége, 
tájékozottsága, 
lehetőségeik határának ismerete, 
Nem nélkülözhető: 
a munkavállalók igényeinek, szándékainak elfogadása, 
rendszeres munkaügyi kapcsolat fenntartása, 
a jogkörök, a hatáskörök és a működési rend 
beépítése a gazdálkodó szervezet és a szakszervezet 
Szervezeti Működési Szabályzatába és ügyrendjébe. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 34
Mely területeken érvényesül és érvényesíthető a 
munkahelyeken - a régiós gazdálkodó szervezeteknél, 
és Volán társaságoknál - a szociális érdekegyeztetés 
A teljesség igénye nélkül, 
a gazdálkodó szervezet szervezeti struktúrája, ügyrendjének 
kialakítása, 
üzleti terv tárgyalása, 
munkavédelmi szabályzat, 
egészségvédelmi program, 
esélyegyenlőségi terv, 
humánpolitikai tervek kialakítása, 
környezetvédelmi programok, 
képzési- oktatási programok, 
téli felkészülési tervek, 
a munkahelyi életet befolyásoló döntések. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 35
Továbbá: 
a munkahelyi kultúra kialakításánál, formálásánál, 
szakmai technológiák kialakításánál, 
technológiaváltáshoz kapcsolódó át- és továbbképzési 
programok kidolgozásánál, 
esélyegyenlőségi tervek készítésénél, 
egészség megőrzését, betegség megelőzését szolgáló 
programokban, 
a munkavállalókat és családtagjaikat érintő pályázatok – 
pl.: családbarát munkahelyek - és szabadidős programok 
összeállításánál. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 36
És végül a legjelentősebb területeken: 
 KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS megkötésénél, módosításánál, 
BÉRMEGÁLLAPODÁS megkötésénél, végrehajtása értékelésénél, 
BÉREN KÍVÜLI és CAFETERIA szabályzat elfogadásakor, 
jeleníthető meg. 
Összefoglalva: 
Bemutatásra kerültek: 
A közlekedési alágazatban a szociális partnerek közötti 
együttműködés területei, eredménye, lehetősége. 
A létrejött kollektív alku eredményei, a partnerek közötti 
egyesség sikerének számítanak! 
Vitában születtek. 
Nem jutottak el nagyobb konfliktusig. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 37
A SZOCIÁLIS PÁRBESZÉD GYAKORLATÁRÓL 
Megállapíthatjuk, hogy közös dolgaink többé, kevésbé 
rendben vannak. 
Objektíven szemlélve a szociális párbeszédet - a 
minőségén van javítani való, 
A munkavállalói érdekek érvényesülése tekintetében 
léteznek időszakonként rendezetlen ügyek is, melyek 
feszültséget generálnak. 
Ezek többségében országos Kormányzati döntést 
igényeltek. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 38
A feszültségek feloldására a szakszervezetek, elsősorban 
a KKSz, időnként alkalmazta a sztrájktörvény eszközeit: 
– országos sztrájk, 
• a bérek emeléséért, 
• az un. zsáktelepülési szállítási feladatok veszteségeinek 
pótlására, 
– több ízben, 2-3 órás figyelmeztető sztrájk 
 a gépjárművezetők korkedvezményéért, 
 a típusfüggőség eltörléséért. 
A nyomásgyakorlás eszközét használja, demonstrál 
– a Munka Törvénykönyve ügyében, 
– a nők 40 éves munkaviszonya utáni nyugdíjba vonulásáért, 
– a cafeteria magasabb mértékű adózása ellen, 
– a korkedvezmény védelmében. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 39
A nyomásgyakorlás eredményeként 
24 év után megszületik a korkedvezmény, 
majd eltörlik a típusfüggőséget, 
támogatást kaptak a Volán társaságok, a 
zsáktelepülési veszteség enyhítésére, 
Kormányzati döntéssel rendkívüli bérfejlesztésre 
került sor, 
másokkal együtt kiharcoltuk, hogy a nők 40 éves 
munkaviszony után nyugállományba vonulhatnak. 
Nem jártak sikerrel 
a Munka Törvénykönyve módosításának 
megakadályozására tett lépések, 
a Sztrájktörvény módosításáért való fellépés. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 40
Kinek az érdekében, képviseletében történik 
a szociális párbeszéd, az érdekképviselet. 
Az alágazatban az összes foglalkozatott: 
17.010 fő főmunkaidős munkavállaló (2014.október 31-én). 
Ebből: 
 10.021 fő gépjárművezető, 
 3.493 fő szellemi foglalkozású, 
 2.672 fő szakmunkás, 
 824 fő betanított munkás. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 41
Bízom abban, hogy a szociális dialógus fenntartása a 
Volán társaságoknak és munkavállalóinak egyaránt 
hoz eredményeket. 
Ebben a reményben kívánok a jelenlévőknek is, 
a Közúti Közlekedési Szakszervezet 
nevében 
EMBERHEZ MÉLTÓ JELENT ÉS 
BIZTOS JÖVŐT. 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 42
Köszönöm a figyelmet 
Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 43

Contenu connexe

En vedette

Individual Health Identifier (Ireland) - Privacy Impact Assessment
Individual Health Identifier (Ireland) - Privacy Impact AssessmentIndividual Health Identifier (Ireland) - Privacy Impact Assessment
Individual Health Identifier (Ireland) - Privacy Impact Assessmentipposi
 
Demonstrating the Power of Data-Driven Marketing - Reader's Digest Case Study
Demonstrating the Power of Data-Driven Marketing - Reader's Digest Case StudyDemonstrating the Power of Data-Driven Marketing - Reader's Digest Case Study
Demonstrating the Power of Data-Driven Marketing - Reader's Digest Case StudyFuji Xerox Singapore
 
Exploitation of Groundwater for Irrigation in Nganjuk District, East Java, In...
Exploitation of Groundwater for Irrigation in Nganjuk District, East Java, In...Exploitation of Groundwater for Irrigation in Nganjuk District, East Java, In...
Exploitation of Groundwater for Irrigation in Nganjuk District, East Java, In...Repository Ipb
 
Dr. Ashwin Porwal's Healing Hands Clinic Pune
Dr. Ashwin Porwal's Healing Hands Clinic PuneDr. Ashwin Porwal's Healing Hands Clinic Pune
Dr. Ashwin Porwal's Healing Hands Clinic Punehealinghandsclinic Pune
 
Daniel Sheehan - Implications of Extraterrestrial Contact - New Paradigm Inst...
Daniel Sheehan - Implications of Extraterrestrial Contact - New Paradigm Inst...Daniel Sheehan - Implications of Extraterrestrial Contact - New Paradigm Inst...
Daniel Sheehan - Implications of Extraterrestrial Contact - New Paradigm Inst...Exopolitics Hungary
 
Direct Relief FY 2014 Annual Report
Direct Relief FY 2014 Annual ReportDirect Relief FY 2014 Annual Report
Direct Relief FY 2014 Annual ReportDirect Relief
 

En vedette (6)

Individual Health Identifier (Ireland) - Privacy Impact Assessment
Individual Health Identifier (Ireland) - Privacy Impact AssessmentIndividual Health Identifier (Ireland) - Privacy Impact Assessment
Individual Health Identifier (Ireland) - Privacy Impact Assessment
 
Demonstrating the Power of Data-Driven Marketing - Reader's Digest Case Study
Demonstrating the Power of Data-Driven Marketing - Reader's Digest Case StudyDemonstrating the Power of Data-Driven Marketing - Reader's Digest Case Study
Demonstrating the Power of Data-Driven Marketing - Reader's Digest Case Study
 
Exploitation of Groundwater for Irrigation in Nganjuk District, East Java, In...
Exploitation of Groundwater for Irrigation in Nganjuk District, East Java, In...Exploitation of Groundwater for Irrigation in Nganjuk District, East Java, In...
Exploitation of Groundwater for Irrigation in Nganjuk District, East Java, In...
 
Dr. Ashwin Porwal's Healing Hands Clinic Pune
Dr. Ashwin Porwal's Healing Hands Clinic PuneDr. Ashwin Porwal's Healing Hands Clinic Pune
Dr. Ashwin Porwal's Healing Hands Clinic Pune
 
Daniel Sheehan - Implications of Extraterrestrial Contact - New Paradigm Inst...
Daniel Sheehan - Implications of Extraterrestrial Contact - New Paradigm Inst...Daniel Sheehan - Implications of Extraterrestrial Contact - New Paradigm Inst...
Daniel Sheehan - Implications of Extraterrestrial Contact - New Paradigm Inst...
 
Direct Relief FY 2014 Annual Report
Direct Relief FY 2014 Annual ReportDirect Relief FY 2014 Annual Report
Direct Relief FY 2014 Annual Report
 

Plus de CSMKIK

Vám-, és külkereskedelmi tudnivalók a FÁK és a Balkán piacokon - Börcsök Róbert
Vám-, és külkereskedelmi tudnivalók a FÁK és a Balkán piacokon - Börcsök RóbertVám-, és külkereskedelmi tudnivalók a FÁK és a Balkán piacokon - Börcsök Róbert
Vám-, és külkereskedelmi tudnivalók a FÁK és a Balkán piacokon - Börcsök RóbertCSMKIK
 
Piaci sajátosságok Oroszországban - Bukai Andrej
Piaci sajátosságok Oroszországban - Bukai AndrejPiaci sajátosságok Oroszországban - Bukai Andrej
Piaci sajátosságok Oroszországban - Bukai AndrejCSMKIK
 
Piaci sajátosságok a Balkánon - Balog László
Piaci sajátosságok a Balkánon - Balog LászlóPiaci sajátosságok a Balkánon - Balog László
Piaci sajátosságok a Balkánon - Balog LászlóCSMKIK
 
Piaci sajátosságok a FÁK országokban - Czermann István
Piaci sajátosságok a FÁK országokban - Czermann IstvánPiaci sajátosságok a FÁK országokban - Czermann István
Piaci sajátosságok a FÁK országokban - Czermann IstvánCSMKIK
 
Az orosz piac lehetőségei, illetve a piacra lépés során felmerülő nehézségek ...
Az orosz piac lehetőségei, illetve a piacra lépés során felmerülő nehézségek ...Az orosz piac lehetőségei, illetve a piacra lépés során felmerülő nehézségek ...
Az orosz piac lehetőségei, illetve a piacra lépés során felmerülő nehézségek ...CSMKIK
 
Exim termékek a külpiacra lépéshez - Kenéz Csaba
Exim termékek a külpiacra lépéshez - Kenéz CsabaExim termékek a külpiacra lépéshez - Kenéz Csaba
Exim termékek a külpiacra lépéshez - Kenéz CsabaCSMKIK
 
MKIK Magyar-Német Tagozat bemutatkozás - Dr. Szeri István
MKIK Magyar-Német Tagozat bemutatkozás - Dr. Szeri IstvánMKIK Magyar-Német Tagozat bemutatkozás - Dr. Szeri István
MKIK Magyar-Német Tagozat bemutatkozás - Dr. Szeri IstvánCSMKIK
 
Hatékony exporttámogatás az Eximtől - Kenéz Csaba
Hatékony exporttámogatás az Eximtől - Kenéz CsabaHatékony exporttámogatás az Eximtől - Kenéz Csaba
Hatékony exporttámogatás az Eximtől - Kenéz CsabaCSMKIK
 
Vállalkozási feltételek Németországban - Koji László
Vállalkozási feltételek Németországban - Koji LászlóVállalkozási feltételek Németországban - Koji László
Vállalkozási feltételek Németországban - Koji LászlóCSMKIK
 
Dr. Dabóczi Kálmán - Intelligens piacnyitás – Kötelesség vagy lehetőség?
Dr. Dabóczi Kálmán - Intelligens piacnyitás – Kötelesség vagy lehetőség?Dr. Dabóczi Kálmán - Intelligens piacnyitás – Kötelesség vagy lehetőség?
Dr. Dabóczi Kálmán - Intelligens piacnyitás – Kötelesség vagy lehetőség?CSMKIK
 
Dr. Vereczkey Zoltán - A közlekedés trendjei az EU-ban
Dr. Vereczkey Zoltán - A közlekedés trendjei az EU-banDr. Vereczkey Zoltán - A közlekedés trendjei az EU-ban
Dr. Vereczkey Zoltán - A közlekedés trendjei az EU-banCSMKIK
 
Nemes Gábor - A városi közösségi közlekedés szociális dimenziói
Nemes Gábor - A városi közösségi közlekedés szociális dimenzióiNemes Gábor - A városi közösségi közlekedés szociális dimenziói
Nemes Gábor - A városi közösségi közlekedés szociális dimenzióiCSMKIK
 
Dittel Gábor - Szociális párbeszéd és piaci viszonyok
Dittel Gábor - Szociális párbeszéd és piaci viszonyokDittel Gábor - Szociális párbeszéd és piaci viszonyok
Dittel Gábor - Szociális párbeszéd és piaci viszonyokCSMKIK
 
Nagy Attila - A szociálpolitika érvényesülése
Nagy Attila - A szociálpolitika érvényesüléseNagy Attila - A szociálpolitika érvényesülése
Nagy Attila - A szociálpolitika érvényesüléseCSMKIK
 
Pelei Krisztina - Az ILO működése
Pelei Krisztina - Az ILO működésePelei Krisztina - Az ILO működése
Pelei Krisztina - Az ILO működéseCSMKIK
 
Kazatsay Zoltán - Az Európai Szociális Alap küldetése, tevékenysége
Kazatsay Zoltán - Az Európai Szociális Alap küldetése, tevékenységeKazatsay Zoltán - Az Európai Szociális Alap küldetése, tevékenysége
Kazatsay Zoltán - Az Európai Szociális Alap küldetése, tevékenységeCSMKIK
 
Dr. Bodnár Viktória - Az európai piacnyitás lehetséges változatai a közhasznú...
Dr. Bodnár Viktória - Az európai piacnyitás lehetséges változatai a közhasznú...Dr. Bodnár Viktória - Az európai piacnyitás lehetséges változatai a közhasznú...
Dr. Bodnár Viktória - Az európai piacnyitás lehetséges változatai a közhasznú...CSMKIK
 
Karmos Gábor - A magyar fuvarozók versenyképessége nemzetgazdasági érdek
Karmos Gábor - A magyar fuvarozók versenyképessége nemzetgazdasági érdekKarmos Gábor - A magyar fuvarozók versenyképessége nemzetgazdasági érdek
Karmos Gábor - A magyar fuvarozók versenyképessége nemzetgazdasági érdekCSMKIK
 
Dr. Becsey Zsolt - Az európai és magyar közlekedés politikák
Dr. Becsey Zsolt - Az európai és magyar közlekedés politikákDr. Becsey Zsolt - Az európai és magyar közlekedés politikák
Dr. Becsey Zsolt - Az európai és magyar közlekedés politikákCSMKIK
 
Adatbázisunk kereső felülete és a profilkészítés
Adatbázisunk kereső felülete és a profilkészítésAdatbázisunk kereső felülete és a profilkészítés
Adatbázisunk kereső felülete és a profilkészítésCSMKIK
 

Plus de CSMKIK (20)

Vám-, és külkereskedelmi tudnivalók a FÁK és a Balkán piacokon - Börcsök Róbert
Vám-, és külkereskedelmi tudnivalók a FÁK és a Balkán piacokon - Börcsök RóbertVám-, és külkereskedelmi tudnivalók a FÁK és a Balkán piacokon - Börcsök Róbert
Vám-, és külkereskedelmi tudnivalók a FÁK és a Balkán piacokon - Börcsök Róbert
 
Piaci sajátosságok Oroszországban - Bukai Andrej
Piaci sajátosságok Oroszországban - Bukai AndrejPiaci sajátosságok Oroszországban - Bukai Andrej
Piaci sajátosságok Oroszországban - Bukai Andrej
 
Piaci sajátosságok a Balkánon - Balog László
Piaci sajátosságok a Balkánon - Balog LászlóPiaci sajátosságok a Balkánon - Balog László
Piaci sajátosságok a Balkánon - Balog László
 
Piaci sajátosságok a FÁK országokban - Czermann István
Piaci sajátosságok a FÁK országokban - Czermann IstvánPiaci sajátosságok a FÁK országokban - Czermann István
Piaci sajátosságok a FÁK országokban - Czermann István
 
Az orosz piac lehetőségei, illetve a piacra lépés során felmerülő nehézségek ...
Az orosz piac lehetőségei, illetve a piacra lépés során felmerülő nehézségek ...Az orosz piac lehetőségei, illetve a piacra lépés során felmerülő nehézségek ...
Az orosz piac lehetőségei, illetve a piacra lépés során felmerülő nehézségek ...
 
Exim termékek a külpiacra lépéshez - Kenéz Csaba
Exim termékek a külpiacra lépéshez - Kenéz CsabaExim termékek a külpiacra lépéshez - Kenéz Csaba
Exim termékek a külpiacra lépéshez - Kenéz Csaba
 
MKIK Magyar-Német Tagozat bemutatkozás - Dr. Szeri István
MKIK Magyar-Német Tagozat bemutatkozás - Dr. Szeri IstvánMKIK Magyar-Német Tagozat bemutatkozás - Dr. Szeri István
MKIK Magyar-Német Tagozat bemutatkozás - Dr. Szeri István
 
Hatékony exporttámogatás az Eximtől - Kenéz Csaba
Hatékony exporttámogatás az Eximtől - Kenéz CsabaHatékony exporttámogatás az Eximtől - Kenéz Csaba
Hatékony exporttámogatás az Eximtől - Kenéz Csaba
 
Vállalkozási feltételek Németországban - Koji László
Vállalkozási feltételek Németországban - Koji LászlóVállalkozási feltételek Németországban - Koji László
Vállalkozási feltételek Németországban - Koji László
 
Dr. Dabóczi Kálmán - Intelligens piacnyitás – Kötelesség vagy lehetőség?
Dr. Dabóczi Kálmán - Intelligens piacnyitás – Kötelesség vagy lehetőség?Dr. Dabóczi Kálmán - Intelligens piacnyitás – Kötelesség vagy lehetőség?
Dr. Dabóczi Kálmán - Intelligens piacnyitás – Kötelesség vagy lehetőség?
 
Dr. Vereczkey Zoltán - A közlekedés trendjei az EU-ban
Dr. Vereczkey Zoltán - A közlekedés trendjei az EU-banDr. Vereczkey Zoltán - A közlekedés trendjei az EU-ban
Dr. Vereczkey Zoltán - A közlekedés trendjei az EU-ban
 
Nemes Gábor - A városi közösségi közlekedés szociális dimenziói
Nemes Gábor - A városi közösségi közlekedés szociális dimenzióiNemes Gábor - A városi közösségi közlekedés szociális dimenziói
Nemes Gábor - A városi közösségi közlekedés szociális dimenziói
 
Dittel Gábor - Szociális párbeszéd és piaci viszonyok
Dittel Gábor - Szociális párbeszéd és piaci viszonyokDittel Gábor - Szociális párbeszéd és piaci viszonyok
Dittel Gábor - Szociális párbeszéd és piaci viszonyok
 
Nagy Attila - A szociálpolitika érvényesülése
Nagy Attila - A szociálpolitika érvényesüléseNagy Attila - A szociálpolitika érvényesülése
Nagy Attila - A szociálpolitika érvényesülése
 
Pelei Krisztina - Az ILO működése
Pelei Krisztina - Az ILO működésePelei Krisztina - Az ILO működése
Pelei Krisztina - Az ILO működése
 
Kazatsay Zoltán - Az Európai Szociális Alap küldetése, tevékenysége
Kazatsay Zoltán - Az Európai Szociális Alap küldetése, tevékenységeKazatsay Zoltán - Az Európai Szociális Alap küldetése, tevékenysége
Kazatsay Zoltán - Az Európai Szociális Alap küldetése, tevékenysége
 
Dr. Bodnár Viktória - Az európai piacnyitás lehetséges változatai a közhasznú...
Dr. Bodnár Viktória - Az európai piacnyitás lehetséges változatai a közhasznú...Dr. Bodnár Viktória - Az európai piacnyitás lehetséges változatai a közhasznú...
Dr. Bodnár Viktória - Az európai piacnyitás lehetséges változatai a közhasznú...
 
Karmos Gábor - A magyar fuvarozók versenyképessége nemzetgazdasági érdek
Karmos Gábor - A magyar fuvarozók versenyképessége nemzetgazdasági érdekKarmos Gábor - A magyar fuvarozók versenyképessége nemzetgazdasági érdek
Karmos Gábor - A magyar fuvarozók versenyképessége nemzetgazdasági érdek
 
Dr. Becsey Zsolt - Az európai és magyar közlekedés politikák
Dr. Becsey Zsolt - Az európai és magyar közlekedés politikákDr. Becsey Zsolt - Az európai és magyar közlekedés politikák
Dr. Becsey Zsolt - Az európai és magyar közlekedés politikák
 
Adatbázisunk kereső felülete és a profilkészítés
Adatbázisunk kereső felülete és a profilkészítésAdatbázisunk kereső felülete és a profilkészítés
Adatbázisunk kereső felülete és a profilkészítés
 

Varga István - Szociális elvárások az országos és regionális közhasznú közlekedésben

  • 1. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 1
  • 2. SZOCIÁLIS DIMENZIÓ SZOCIÁLIS DIALÓGUS ÉRDEKEGYEZTETÉS a közösségi közlekedési szolgáltatást végző regionális közlekedési központok, és a Volán társaságok gyakorlatában. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 2
  • 3. NEMZETKÖZI KITEKINTÉS „BÉKÉT csak úgy lehet elérni, ha azt szociális igazságosságra alapozzák. ” (I. világháború utáni békeszerződés) A tagországok ennek szellemében erősítik együttműködésüket, és alakítják a szociális dialógust, a szociális párbeszédet, az érdekegyeztetést. Ennek közel hetven éves története során vált a tagállamok céljai elérésének fontos részévé. A fejlődés lépcsőfokait az Európai Unió különböző szerződésein, nyilatkozatain, közleményein keresztül lehet figyelemmel kísérni. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 3
  • 4. 1957.III.25. Római Szerződés: Létrejön az Európai Gazdasági Közösség. Megteremti a fórumot a szociális partnerek számára a Gazdasági és Szociális Bizottságban. Megmarad a tagállami érdekegyeztetési rendszerek fontossága és szerepe. Az érdekcsoportok alapvetően tagállami szinten szerveződnek. Kijelentik, hogy a szociálpolitika, foglalkoztatáspolitika és az érdekegyeztetés egymástól nehezen elválasztható. Ezer szállal kötődnek egymáshoz. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 4
  • 5. 1961. X.18. Torino Megszületik az Európai Szociális Charta. Elkötelezettséget hirdet az alapvető szociális jogok iránt. A Charta érinti: a lakás és munkakörülményeket, szociális védelmet, kollektív egyeztetés szabadságát, férfiak és nők egyenlőségét, gyermekek, fiatalok, idősek és csökkent munkaképességűek védelmének kérdéseit, továbbá a munkahelyi környezet a munkavégzés feltételeit, a munkavállalók konzultációját és informálódását. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 5
  • 6. Mindebből látható, hogy az EU kiemelt szerepet tulajdonít a szociálpolitikának és a foglalkoztatáspolitikának. Nincs EU-s szabály a bérek, jövedelmek, nyugdíjak, szociális juttatások mértékére. 1919. Megalakul a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO). Magyarország 1922.–től tagja. 1976. Az ILO Egyetemes Értekezlet, 144. sz. egyezményével elfogadják, hogy nemzeti keretekben létrehoznak olyan eljárásokat, amelyek biztosítják, a kormányok munkaadók munkavállalók képviselői közötti tárgyalásokat. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 6
  • 7. 1988. ETUC (Európai Szakszervezeti Szövetség) májusi kongresszusa Jacgnes Delors akit, 1984-ben az EU Bizottság elnökévé választottak, érzékeli, hogy:  a közös piac kíméletlenül fokozta a versenyt. Meg volt győződve arról, hogy ez fájdalmasan hathat a munkavállalókra, úgy vélte, ezért a közös piac bevezetését össze kell kötni a szociális viszonyok bizonyos harmonizációjával. az ETUC Kongresszusán nyilatkozza: „ezért, biztosítani akarom, hogy a szakszervezetek kihagyhatatlanok legyenek, Európa gazdasági és szociális döntéshozatalából” Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 7
  • 8. 1989. XII. (130 a, 118 a) megszületik a Közösségi Charta, mely politikai szándéknyilatkozat. Nem kötelező érvényű jogi aktus, de kifejezi a szociális problémák közösségi szintű orvoslásának kísérletét. Köti a tagállamokat:  a méltó életszínvonal,  megfelelő társadalombiztosítás fenntartásához,  a dolgozók alapvető szociális jogainak biztosításához. Közösségi Charta szabályozza, • a szociális partnerek konzultációját, • az Európai Bizottsággal való egyeztetést. Ezzel az EU-ban intézményesült a szociális partnerek egyeztetési intézménye. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 8
  • 9. 1994. Európai Szociálpolitikai Fehér Könyv Egységes képet rajzol fel a jövőbeni tennivalókról, a munkajog, az egészségügy, a szociális biztonság, a szabad munkaerőmozgás, egyenlőség férfi és nő között. Leszögezte, hogy a szociális védelem nem költségtényező, hanem piaci versenyképességet növelő faktor. Olyan „hozzájárulás”, amely jól képzett, és kellően motivált, munkaerőt biztosít a gazdaságnak. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 9
  • 10. 1997. Maastricht-i szerződés Szociálpolitikai Jegyzőkönyve kimondja: a munkahelyi környezet, a munkafeltételek, a munkavállalók konzultációja és informálódása, a nemek közötti munkahelyi egyenlőség, és a munkaerőpiacról kiszorultak kérdésében, a 189 C cikkely alapján, vagyis az EU Parlamenttel való konzultáció után, minősített többséggel, dönt a fenti témákban az EU Tanács. Szabályozza, a szociális partnerek konzultációját, az Európai Bizottsággal való egyeztetést. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 10
  • 11. 1998. évben az Európai Bizottság Közleményt fogad el „ a közösségi szintű szociális párbeszéd alkalmazásáról, és előmozdításáról” A szociális párbeszéd intézményein keresztül támogatást ígér a leendő tagállamok  szakszervezeteinek,  független szervezeteinek, és munkáltatói képviseleteinek. Majd a Szociális Akcióprogram keretében:  felhívja a figyelmet arra, hogy a szociális párbeszéd a kötelező párbeszéd része,  a közlemény alapján a gazdasági és szociális fejlődés egyenlő értékű, PHARE-program keretében pénzügyi segítséget ígér a szociális infrastruktúra kiépítéséhez az új csatlakozó tagállamoknak. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 11
  • 12. Magyarországi érdekegyeztetés Az EU ajánlásai és elvárásai alapján Magyarországon is kiépül, illetve megerősödik a szociális párbeszéd, szociális dialógus. Ennek különböző szintjei: 2001. február Országos Munkaügyi Tanács döntést hoz: az autonóm társadalmi párbeszéd megerősítéséről, PHARE program indításáról. Cél: az ágazati párbeszéd bizottságok (ÁPB-k) létrehozása. 1. Ágazati Párbeszéd Bizottságok Az ÁPB-k az ágazati szintű, kétoldalú munkaadók, szakszervezetek közötti közvetlen párbeszéd formái. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 12
  • 13. A Közúti Közlekedési Alágazati Párbeszéd Bizottság tagja, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSz) és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége. Keret: az ágazati megállapodásokhoz, alágazati Kollektív Szerződés kötéséhez, kiterjesztéséhez, az alágazatot érintő konzultációhoz, közös akciók, képzések szervezéséhez. Munkájukat a Társadalmi Párbeszéd Központ segíti. 24 ágazatban működik. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 13
  • 14. 2. Országos Érdekegyeztető Tanács Kulcsszereplője volt a hazai gazdasági és politikai rendszerváltásnak. Jelentős eredménye és szerepe: nagy és nyílt konfliktusok megelőzésében, Munka Törvénykönyve létrehozásában, garantált minimálbér bevezetésében, ajánlása a bérfolyamatokra (1996 óta), Mt., Nyugdíjtörvény, Adótörvény, Foglalkoztatási Törvény, Munkaügyi Ellenőrzési Törvény 1996 , Munkaerőpiaci Alap létrehozása, stb., egyetértésével került a Parlament elé. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 14
  • 15. 3. Nemzetgazdasági és Társadalmi Tanács 2010-ben a kormány átalakította az érdekegyeztetés rendszerét. Megszüntette az OET-t. Létrehozta a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsot. (NGTT) Egyesítette, az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT), a Gazdasági és Szociális Tanácsot (GSzT), a Gazdasági Érdekegyeztető Fórumot (GEF). Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 15
  • 16. Az új testületnek: konzultációs, véleményező, javaslattevő joga van. „Álláspontjuk a kormányra nézve nem kötelező érvényű” Résztvevői: szakszervezetek, munkáltatók érdekképviseletei, gazdasági kamarák, civil társadalom szervezetei, tudományos élet képviselői, történelmi egyházak képviselői. A nagy létszám és a részvevői kör eltérő érdekei miatt, kódolt a megegyezés hiánya. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 16
  • 17. A hazai érdekegyeztetés és környezet Változások következnek be a szakszervezetet érintő törvényekben, melyek kihatással vannak a szociális dimenzióra az érdek- egyeztetésre. 1. 1989. évi Alkotmány I. fejezet Általános rendelkezések 4.§. A szakszervezetek és más érdekképviseletek „védik és képviselik a munkavállalókat, a szövetkezeti tagokat és a vállalkozók érdekeit.” 2. Alaptörvény VIII. cikk (5) Szakszervezetek és más érdek-képviseletek az egyesülési jog alapján szabadon alakulhatnak és tevékenykedhetnek. Érzékelhető a különbség, nincs utalás a szakszervezeti érdekképviseletre. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 17
  • 18. 3. Változás Munka Törvénykönyve normaszövegében Csökkent: a tájékoztatáshoz, a konzultációhoz való jog , csak kérésre és nem kötelező, a munkaidő kedvezmény, a tisztségviselők munkajogi védelme. Megszűnt: a kifogásolási jog, a munkakörülmények ellenőrzésének joga, az állami szervek és önkormányzatok együttműködési kötelezettsége a szakszervezetekkel. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 18
  • 19. Ez hatással van a munkaügyi kapcsolatokra: csökken a szakszervezet szerepe, szervezettsége, csökken lobbiereje, az egyéni vállalkozók körében nem, vagy alig van szervezett munkavállaló, multinacionális cégek megjelenése gyengíti az érdekérvényesítést, csökkent a foglalkoztatottak aránya, a munkaképes korú népesség. Következményeként visszaesett a munkavállalók gazdasági és szociális érdekeinek képviselete. Másrészt érezhető, hogy időszakonként a politika „megtűrt szereplőjévé” vált az érdekvédelem. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 19
  • 20. SZOCIÁLIS PÁRBESZÉD A KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSBEN a munkáltatók és a szakszervezet közreműködésével Az EU Szociálpolitikai Jegyzőkönyv és Megállapodás utal – mint közösségi elvárás - a szociális párbeszéd fontosságára. Ez a közúti közlekedési alágazatban változó mértékben és minőségben, hosszú idő óta jelen van. A közúti közlekedési személyszállításban a szociális partnerek, (állami szervek, munkaadók és munkavállalók), együttműködésük során tekintettel vannak az európai uniós ajánlásokra, és a hazai törvényekre, szabályokra és ajánlásokra. A szakszervezeteket ért kedvezőtlen hatások mellett, azonban van mód a Munka Törvénykönyve munkaügyi kapcsolatok XIX. Fejezet Általános Rendelkezések Mt.230.§- a alapján a munkavállalók szociális és gazdasági érdekeinek védelmére és ezen keresztül a munkabéke fenntartására. Ezekhez meg kell találni a helyes utat és módszereket, következetesen fent kell tartani a szociális partnerekkel a dialógust a párbeszédet. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 20
  • 21. A közúti közlekedési személyszállítást érintően szociális dialógus szintjei: 1. Közlekedési kormányzat (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium), 2. Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., 3. Középszintű Érdekegyeztetés Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetsége, 4. Munkáltatók (Közlekedési Központok, Volán társaságok), valamint a Volán társaságok területén működő szakszervezetek között. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 21
  • 22. 1. KÖZLEKEDÉSI KORMÁNYZAT (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium) Nincs országosan szabályozott formája, ugyanakkor az érdekképviselet által felvetett témákat befogadja. Lehetőséget biztosít a konzultációra, a vélemények egyeztetésére. Pozitívan reagál a szakszervezetek által felvetett kérésekre. Pl.:  munkavállalói menetkedvezmények megőrzése,  béren kívüli – cafeteria juttatás letiltása, majd egyeztetés után a juttatások eredeti állapotba való visszaállítása,  háttértámogatás az alágazati kereset és jövedelemfejlesztési megállapodáshoz. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 22
  • 23. Az előrelépést jelentene az érdekérvényesítésben:  a társaságokat, munkavállalókat érintő programok, törvénytervezetek véleményezésének biztosítása,  Munkavállalói érdekek érvényesítését segítené, a 2012. évi Személyszállítási Törvény a még elégséges szolgáltatás szabályainak módosítása,  a Munka Törvénykönyve szabályában a rendelkezésre állási idő munkaidőként való elismerése,  a gépjárművezetők korkedvezményének fenntartása ,  Az alágazati Kollektív Szerződés országos kiterjesztése a személyszállító, áruszállító, állami és magánvállalkozásokra egyaránt,  vonzó életpálya modell kialakítása. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 23
  • 24. A személyszállítási piacnyitás , privatizáció A Kormány szándékai között 2009-ben szerepelt a Volán társaságok privatizációja. Az erről szóló megbeszélésen a Közúti Közlekedési Szakszervezet kifejtette aggodalmát, majd a partnerek közös elhatározással e tárgyban keretmegállapodást kötöttek. A 2009. X.26-i Keretmegállapodásnak a Volán társaságok és a területükön működő közlekedési szakszervezetek számára kiemelt a jelentősége. A Keretmegállapodás rögzíti: – 2016.XII.31. előtt nem kerül sor privatizációra. A Kormány nem nyitja meg a hazai piacot, más piaci szereplők előtt, – megerősítette a közszolgáltatási szerződések vonatkozásában a Volán társaságok kizárólagosságát, – vállalja, hogy felkészíti a társaságokat a piacnyitásra, • kialakítja a finanszírozás hosszú távú garanciáit, • járműrekonstrukciót hajt végre, – a munkahelyi szakszervezetek támogatásához köti az alvállalkozások bővítését. A piacnyitás elhalasztását a Kormány az EU-nak bejelentette, 2009. december 3-ai lejárati határidő előtt. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 24
  • 25. 2. MAGYAR NEMZETI VAGYONKEZELŐ Zrt. (MNV Zrt.)  A tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet képviselőivel való párbeszédnek nincs szabályozott formája.  Vezetői egyeztetések rendszeresek a közös érdeklődésre számot tartó kérdésekről.  2012. június 12. A szociális partnerek, az MNV Zrt. és a Közúti Közlekedési Szakszervezet megállapodást kötnek a „Közúti Közlekedési Konzultációs Fórum” létrehozására. Később a résztvevők köre kibővült a Volán társaságok területén működő szakszervezetekkel. A megállapodás keretbe foglalja:  az aktuális kérdésekről a tájékoztatás, információk cseréjét,  utal az egyeztetések fontosságára. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 25
  • 26. Kiemelten kezeli:  a regionális közlekedési szint létrehozásával kapcsolatos egyeztetéseket,  a munkahelyek védelmét,  a foglalkoztatás, létszámgazdálkodás kérdéseit,  az alágazati és a helyi Kollektív Szerződések összehangolását a társaságok átalakításához,  kereset és jövedelemre szóló megállapodásokat,  a munkavállalók szociális, munkabiztonsági és foglalkoztatás egészségügyi kérdéseit,  a rendezett munkaügyi kapcsolatokat,  szakszervezet érdekképviseleti mozgásterét. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 26
  • 27. A folyamatosan fenntartott párbeszéd kiterjed:  napjaink aktuális témáira,  a gazdálkodó szervezetek finanszírozási kérdéseire,  a járműrekonstrukciók szorgalmazására,  a munkavállalók kereseti és jövedelmi helyzetére. Erőteljes támogatást nyújtva az éves kereset és jövedelemre vonatkozó megegyezésekhez,  a társaságok piacnyitásra való felkészülésére,  a Volán társaságok összeolvadásának előkészítésére, Ezzel összefüggésben:  A munkaerő foglalkoztatás kérdéseire,  Az összeolvadással létrehozandó társaságok Kollektív Szerződéseinek fontosságára. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 27
  • 28. Szociális dialógus sajátosságai a közúti közlekedési alágazatban A munkáltatói oldal „többszereplős”  Elsődleges partner a Munkáltatói Szövetség (KKVSz), de nem „független” résztvevő.  Tagjai:  a Volán társaságok alkalmazottai,  vezetője, vezető állást is betölt egy adott Volán társaságnál,  24 Volán társaság megbízásából járnak el. A munkavállalói oldal:  Az országos tárgyalásokon 6 különböző szakszervezet van jelen,  Az alágazati KSz megkötésénél aláíró a legnagyobb létszámú Közúti Közlekedési Szakszervezet, és a 10 %-os szerezettséggel rendelkező Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége,  A munkahelyi szociális érdekegyeztetés is ebből következően többszereplős, ami nehezíti az oldal álláspontjának kialakítását. A megállapodások eléréséhez, nagyfokú szakmai ismeret, érdekegyeztetési gyakorlat és önfegyelem kell. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 28
  • 29. 3. KÖZÉPSZINTŰ ÉRDEKEGYEZTETÉS A KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALKOZÁSOK SZÖVETSÉGÉVEL (KKVSz)  Kiemelt partner a munkavállalók érdekei érvényesítésében.  A KKVSz-nek és a szakszervezeteknek elévülhetetlen érdeme van az alágazati Kollektív Szerződés megalkotásában, tartalmának folyamatos gazdagításában.  2013.évben megállapodás születik az együttműködés un. technikai szabályára. A szociális partnerek pozícióira.  Az egyeztetés főbb területei:  az alágazati Kollektív Szerződés,  az alágazati bérmegállapodások kötése, melyek kiterjednek a 24 Volán társaságra egyetemlegesen. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 29
  • 30. Rendszeresek a szociális partnerek közötti  vezetői, szakértői egyeztetések, tájékoztatások, a kölcsönös érdeklődésre szánt ügyekben,  Kollektív Szerződést szerkesztő bizottsági egyeztetések,  plenáris ülések. Napjaink kiemelkedően fontos feladatai:  a 2014. évi kereset és jövedelemfejlesztési megállapodás teljesítésének  elemzése,  következtetések levonása,  felkészülés, a 2015.évi megállapodás megkötésére. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 30
  • 31. – az eltérő bér és jövedelemkülönbségek „kiegyenlítését” szolgáló felzárkózási program készítése. Első lépésként a régiós közlekedési központokra, majd területi „határaik” átlépésével országos felzárkózási program. – a szakszervezetek szorgalmazzák e fórumon is, a 2012. évi személyszállítási szolgáltatásokra vonatkozó törvény érvényre juttatását, mely • a társaság működését, működési feltételét, hosszú távú megbízható finanszírozását, • forgalmi és műszaki bázisok felújítását, építését, • technikai, technológiai fejlesztéseket, • munkakörülményeket, stb. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 31
  • 32. Közös átgondolásra váró feladatok: – az alágazati KSz tartalmi elemeinek gazdagítása, – bértáblázat kidolgozása, – a társaságok közötti eltérő keresetek, juttatások kiegyenlítésének programjára megállapodás kötése, – a Volán társaságok összeolvadása nyomán keletkező munkavállalói érdekek felkarolása és védelme: • munkahely védelme, • egzisztenciális biztonság fenntartása, • szükséges létszám biztosítása belső átcsoportosítással, • késleltetett nyugdíjazás (nők 40 éves munkaviszonyának belátható időn belüli eléréséig, öregségi nyugdíjkorhatár belátható eléréséig a munkaviszony fenntartás), • át- és továbbképzés. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 32
  • 33. 4. MUNKÁLTATÓK (Közlekedési Központok, Volán társaságok) A jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során, arra törekednek, hogy: – a jóhiszeműség fenntartásával, – a tisztesség elvének érvényesítésével működjenek együtt, ne sérüljenek a másik fél jogai, jogos érdekei. Kiemelkedő szerepe van ebben: – a Munka Törvénykönyve szabályainak, – az alágazati Kollektív Szerződésnek, – a munkahelyi Kollektív Szerződéseknek, – a kialakult stílusnak,módszereknek, amelyben a szociális partnerek elsődleges célja, a tárgyalásos érdekütköztetési pozíció fenntartásával, megállapodások kötése. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 33
  • 34. A megállapodások eléréséhez elengedhetetlen a szociális partnerek felkészültsége, tájékozottsága, lehetőségeik határának ismerete, Nem nélkülözhető: a munkavállalók igényeinek, szándékainak elfogadása, rendszeres munkaügyi kapcsolat fenntartása, a jogkörök, a hatáskörök és a működési rend beépítése a gazdálkodó szervezet és a szakszervezet Szervezeti Működési Szabályzatába és ügyrendjébe. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 34
  • 35. Mely területeken érvényesül és érvényesíthető a munkahelyeken - a régiós gazdálkodó szervezeteknél, és Volán társaságoknál - a szociális érdekegyeztetés A teljesség igénye nélkül, a gazdálkodó szervezet szervezeti struktúrája, ügyrendjének kialakítása, üzleti terv tárgyalása, munkavédelmi szabályzat, egészségvédelmi program, esélyegyenlőségi terv, humánpolitikai tervek kialakítása, környezetvédelmi programok, képzési- oktatási programok, téli felkészülési tervek, a munkahelyi életet befolyásoló döntések. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 35
  • 36. Továbbá: a munkahelyi kultúra kialakításánál, formálásánál, szakmai technológiák kialakításánál, technológiaváltáshoz kapcsolódó át- és továbbképzési programok kidolgozásánál, esélyegyenlőségi tervek készítésénél, egészség megőrzését, betegség megelőzését szolgáló programokban, a munkavállalókat és családtagjaikat érintő pályázatok – pl.: családbarát munkahelyek - és szabadidős programok összeállításánál. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 36
  • 37. És végül a legjelentősebb területeken:  KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS megkötésénél, módosításánál, BÉRMEGÁLLAPODÁS megkötésénél, végrehajtása értékelésénél, BÉREN KÍVÜLI és CAFETERIA szabályzat elfogadásakor, jeleníthető meg. Összefoglalva: Bemutatásra kerültek: A közlekedési alágazatban a szociális partnerek közötti együttműködés területei, eredménye, lehetősége. A létrejött kollektív alku eredményei, a partnerek közötti egyesség sikerének számítanak! Vitában születtek. Nem jutottak el nagyobb konfliktusig. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 37
  • 38. A SZOCIÁLIS PÁRBESZÉD GYAKORLATÁRÓL Megállapíthatjuk, hogy közös dolgaink többé, kevésbé rendben vannak. Objektíven szemlélve a szociális párbeszédet - a minőségén van javítani való, A munkavállalói érdekek érvényesülése tekintetében léteznek időszakonként rendezetlen ügyek is, melyek feszültséget generálnak. Ezek többségében országos Kormányzati döntést igényeltek. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 38
  • 39. A feszültségek feloldására a szakszervezetek, elsősorban a KKSz, időnként alkalmazta a sztrájktörvény eszközeit: – országos sztrájk, • a bérek emeléséért, • az un. zsáktelepülési szállítási feladatok veszteségeinek pótlására, – több ízben, 2-3 órás figyelmeztető sztrájk  a gépjárművezetők korkedvezményéért,  a típusfüggőség eltörléséért. A nyomásgyakorlás eszközét használja, demonstrál – a Munka Törvénykönyve ügyében, – a nők 40 éves munkaviszonya utáni nyugdíjba vonulásáért, – a cafeteria magasabb mértékű adózása ellen, – a korkedvezmény védelmében. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 39
  • 40. A nyomásgyakorlás eredményeként 24 év után megszületik a korkedvezmény, majd eltörlik a típusfüggőséget, támogatást kaptak a Volán társaságok, a zsáktelepülési veszteség enyhítésére, Kormányzati döntéssel rendkívüli bérfejlesztésre került sor, másokkal együtt kiharcoltuk, hogy a nők 40 éves munkaviszony után nyugállományba vonulhatnak. Nem jártak sikerrel a Munka Törvénykönyve módosításának megakadályozására tett lépések, a Sztrájktörvény módosításáért való fellépés. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 40
  • 41. Kinek az érdekében, képviseletében történik a szociális párbeszéd, az érdekképviselet. Az alágazatban az összes foglalkozatott: 17.010 fő főmunkaidős munkavállaló (2014.október 31-én). Ebből:  10.021 fő gépjárművezető,  3.493 fő szellemi foglalkozású,  2.672 fő szakmunkás,  824 fő betanított munkás. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 41
  • 42. Bízom abban, hogy a szociális dialógus fenntartása a Volán társaságoknak és munkavállalóinak egyaránt hoz eredményeket. Ebben a reményben kívánok a jelenlévőknek is, a Közúti Közlekedési Szakszervezet nevében EMBERHEZ MÉLTÓ JELENT ÉS BIZTOS JÖVŐT. Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 42
  • 43. Köszönöm a figyelmet Közúti Közlekedési Szakszervezet Vértes Volán Alapszervezet Varga István 43