SlideShare une entreprise Scribd logo
1  sur  8
Télécharger pour lire hors ligne
DARU TOLL
Ingyenes közéleti lap III. évfolyam 3. szám 2013. július
A
lapítva 2011. Püspökladány
Csapdában, kilátástalan helyzetben a devizahitelesek, a volt
trafikosok, emberek millió élnek egyre nehezebben,
termőföldjeink szabad prédává váltak, újabb és újabb
adófélék terhelnek és fognak terhelni bennünket, és a
kétharmados kormánypárti polgármesterasszony nagyítóval
a kezében olvassa a jobbikos Darutollat. S aki keres – talál.
Elképzelni is nehéz, hogy mennyire megörülhetett, amikor
meglátta az Új Magyar Gárda tagjait Nemzeti színű és
Árpádsávos lobogókkal, furcsa fekete tárggyal a kezükben.
Sietett is a rendőrségre, a közpénzből működtetett helyi
tévéhez, önkormányzati szórólapot adott ki (szintén
közpénzen), s tette ezt a legkisebb körültekintés nélkül. Vagy
nagyon is tudta, hogy mit lát?
Telekürtölte Püspökladányt, hogy rettegjen, aki csak tud,
majd ők bizony megvédik a lakosságot! S ezzel egy időben
ugyanolyan furcsa tárgyakkal sportnapot szervez, sőt, tavaly
is részt vett ilyeneken, fogott is ilyet a kezében, még fotó is
készült róla…
Mi is történt valójában?
Néhány ember úgy határozott, hogy Püspökladányban tölti a
hétvégét, főznek, beszélgetnek, sportolnak. Senkit nem
zavartak, senki nem ijedezett, a hétvége eltelt, mindenki
hazament. A helyi Fideszes vezetés azonban utólag, csak a
fényképet látva kezdett aggódni. Feljelentést tett, tényként
közölt elképzelt dolgokat, hatalmas elefántot csinált nem
létező bolhából…. Ugyan miért?
Érdekes, ha valós bűncselekmények történnek, nem adnak
ki semmit, nem szórólapoznak, nem szaladnak tv-hez, és
nem rémüldöznek. Sőt, amilyen bátorságról adtak
tanúbizonyságot, talán még a szemüket is becsukják…
Pedig az Új Magyar Gárda tagjai nem követnek el
köztörvényes bűnöket. Időt, energiát nem kímélve nap mint
nap áldozatot hoznak a hozzájuk fordulókért, segítséget
remélnek és kapnak tőlük az egyes emberek, de
közösségek, sőt egész települések egyaránt. Más
országokban ezt a magatartást társadalmi megbecsülés
övezi. Üldöztetésük itthon azonban a pintéri-impotenciának
köszönhető, a politikai elit hatalmi harcának része. Ezen
gondolatot és célokat kiszolgálva cselekedett a fideszes
vezetés, amikor minden alapot nélkülözve telekürtölte
Püspökladányt hamis információkkal, rosszhírét keltve mind
a Jobbiknak, mind az Új Magyar Gárdának.
Hogy kellett volna felelősen eljárnia a rettegő
városvezetésnek? Ha tényleg nem volt egyértelmű számukra
– amit erősen kétlek -, első körben meg kellett volna kérdezni
az érintetteket, hogy mit tartottak a kezükben az ominózus
képen. Megkapták volna a választ, és vége a történetnek. Ha
viszont tudták, hogy mit tartanak a kezükben és mégis a
választott út mellett döntöttek, akkor félrevezették a
hatóságot, feleslegesen elvonva a rendőri erőket a valós
bűncselekményektől, félrevezették a lakosságot is,
megsértették az érintett személyek, és azon túlmenően az Új
Magyar Gárda és a Jobbik jó hírnevét, azt a látszatot keltve,
mintha törvénybe ütköző cselekményt követtek volna el…
Jelenleg azonban úgy állunk, hogy a visszafelé sült el a
(játék)puska: ezzel az egész hecckampánnyal a fideszes
városvezetés az, aki túllépett néhány határt, sértett jogokat,
amivel elszámolni tartozik, ahogy azon közpénzekkel is, amit
erre a személyes ellenszenvből indított, a kettősmérce
iskolapéldájaként megvalósult szánalmas akcióra költött a
város!
Dr Ulics Erika
ügyvéd
"Magyarnak születtem. Áldom ezt a sorsot:
Dicsőség, szegénység égi végzetét;
De jött-mentnél jobban gyűlölöm a korcsot,
Aki megtagadja magyar nemzetét!
Honát pazarolva bolyong a világon,
Itthon léha gőg van szívén és szaván,-
Bús haragom üszkét a szemébe vágom:
Félre innen hitvány, ez az én hazám!"
(Sajó Sándor)
FEGYVERTELENÜL
Rettegés a Fideszben – Mosoly a Jobbikban
www.jobbikladany.hu
Gárdista a gáton
Néhány hete, amikor Püspökladányban megindult a
rágalomhadjárat a helyi Jobbik és a gárdisták ellen, már
takarították a ’Duna nyomát’ az árvíz után. Tudtam, hogy
fogok találni olyan Új Magyar Gárda tagot, aki részt vett a
pusztító áradat elleni munkálatokban. Úgy is lett. Alább
KriszteTamás bajtárssal készült interjút olvashatják.
Adjon az Isten!
- Nős vagyok, két gyermekem van: Hunor és Emese. A
gúnyhatáron túl élünk az érmelléken, Szalacson (annak
idején magyar királyi város volt, Szegeddel egyenrangú).
Szerencsére színmagyar település községünk, de a
kimozduló emberek már a közeli kisvárosokban,
hivatalokban is megtapasztalhatják, hogy csak másodrendű
állampolgárok, ha nem elég felkészültek, hogy román
nyelven megvédjék igazukat. Az - úgymond magyar
képviselet - az RMDSZ a mindenkori hatalom kiszolgálója és
érdemi eredményt nem tud felmutatni, kivéve saját
meggazdagodásukat.
- Mindig elég radikálisan gondolkoztam és cselekedtem,
ezért voltak, vannak is problémáim, de azt vallom: Egy az
Isten! Egy a Nemzet! Hasonló elveket valló embereket a
Gárda soraiban fedeztem fel, ahova jelentkeztem pár éve.
Meg fogott a tenni akarásuk, önzetlenségük, hazaszeretetük,
segítőkészségük, minden Bajtársak között eltöltött óra új erőt
ad a következő időszakra. Sikerült bekerülnöm nemcsak az
Új Magyar Gárda soraiba, de szálka lettem a hatalom
szemében is, sosem gondoltam, hogy mint gárdistára, aki
egy rendezvényre igyekszik külön várnak a gúnyhatár
átlépésekor, de ez többször előfordult. Azokat a rendőri
erőket felhasználhatták volna értelmes dolgokra is.
- Természetesen nyomon követtem az árvízi híradásokat,
interneten láttam azt is, hogy a gárda tagjai első perctől a
gáton vannak. Megkaptuk mi, hajdú-bihariak (annak vallom
magam, csak egyben tudok a térségre tekinteni) az értesítést
a kapitány bajtárstól, hogy készültség van és ki tud indulni: a
jelentkezők között voltam. Telefonon felhívtak az Erdélyi
Magyar Nemzeti Tanácstól is, hogy buszokkal indulnak
segíteni a védekezést, egyeztettem a kapitány bajtárssal, így
indultam útnak Dunabogdány felé a partiumi - erdélyi
önkéntesekkel.
- Tudomásom szerint négy busz indult: kettő Székelyföldről,
egy Nagybányáról,egy Nagyváradról, utóbbi két busz
önkéntesei kerültek Dunabogdányra. A Gárdát hárman
képviseltük a csapatból: Hegedűs János, Lőrincz Zoltán
Csaba avatandó bajtársak és szerény személyem.
- Odaérkezve szembesültünk a gond nagyságával, azonnal
munkába álltunk csoportokra osztva. Nagyon szembetűnő,
megható volt az összefogás: gyerekek, nők, férfiak, katonák,
tűzoltók, rendőriskolások, katasztrófavédelmisek dolgoztak
együtt, hogy megóvjuk a települést és környékét a
hömpölygő Dunától. Mindenki erején felül teljesített azokban
a napokban. Szervezett volt a védekezés, mindenki tudta a
dolgát, volt elegendő zsák, homok, étel, víz, kávé, orvosi
ellátás, stb. Aki bírta maradt éjjel is a gáton, természetesen
közöttük voltunk. Püspökladányi rendőrök is voltak
kivezényelve, segítőkészek, korrektek voltak, egész éjjel
vigyáztak ránk, nehogy valami jármű belénk rohanjon a csak
fáklyákkal megvilágított gáton és mellette levő úton. Sehol
egy szóváltást, vitát nem hallottam, jó volt látni, hogy egymást
nem ismerő emberek sokasága baráti-testvéri légkörben
dolgozik és sikeresen végzi el a rábízott feladatot.
- A kormány is jól teljesített, biztosította a védekezéshez
szükséges eszközöket, de a kitartó emberek: tűzoltók,
katonák, tartalékosok, jobbikosok, gárdisták, vármegyések,
rendőrök, stb. érdemlik meg a dicséretet.
- Szimpatizálok a Jobbikkal, őket látom a magyar politikai élet
palettáján a Nemzetért valóban tenni akaró erőnek. Nincs
bennük a megfelelési kényszer az Eu felé és más hatalmak
felé. Az uniótól szerintem semmi jót nem kaptunk csak
kiszipolyozza a térséget, nem hiányzik nekünk a nagy
„multikulti”, volt itt agymosás a magyaroknak elég! A Jobbik
meg akarja védeni a magyar földet, munkahelyeket,
közbiztonságot, nemzetegyesítést, a valós történelem
oktatását akarja és ezért „nácinak” titulálják - ez minősíti
azokat, akik csattogtatják a fogukat a nemzeti oldal felé, hogy
ők mit is szeretnének valójában. Keveset tudnak az emberek
a Jobbikról, a médiában, ha szerepel is, negatív színben van
feltüntetve, a gúnyhatáron túli magyar pártok is a Fidesz
kegyeiért versengenek, kivéve az RMDSZ-t, amelyik az
MSZP-vel tárgyalgat... Radikális megoldásokra lenne
szükség, sok lehetőséget elszalasztott a magyarság az
utóbbi évtizedekben is.
Bizakodó vagyok, egyre többen vannak a nemzeti oldalon ez
remélem tükröződni fog a jövő évi választások eredményein
is.
(efem)
- Kérem, meséljen magáról, az életéről, hogy honnan
indult?
- Egy az Isten, Egy a Nemzet! – de miért az Új Magyar
Gárda ’oldalán’ vallja ezt? Egy olyan mozgalomban,
amelynek a tagjait itthon, Magyarországon, magukat
vezetőnek valló pártok nem vesznek emberszámba?
- A híradásokból kimaradt, de egyéb módokon
értesülhettünk róla: a gárda jó pár tagja részt vett az
árvízi védekezésben, önkéntesként. Hogyan történt a
szervezése a segítő szándékú útnak?
- Hány társával indult el otthonról?
- Elmondaná nekünk, hogy amíg Magyarországon voltak,
mi történt? Igaz az, hogy a rendőrökkel együtt dolgoztak,
védekeztek az árvíz által veszélyeztetett területen?
- A kormány learatta a babérokat afölött, hogy egyetlen
emberélet sem veszett oda. Ön kinek adná a
babérkoszorút? Ki(k) a valódi hős(ök)?
- Mi a véleménye a mai, magyarországi politikai
helyzetről és a szélsőjobbosnak, nácinak titulált Jobbik
Magyarországért Mozgalomról? Hogyan látja a helyzetet
egy gúnyhatáron kívüli magyar ember?
Szebb jövőt!
2.DARUTOLL ingyenes közéleti lap 2013. július
3.DARUTOLL ingyenes közéleti lap 2013. július
Történt mindez valahol, az Óperenciás
tengeren is túl, a viktoriánus korban, a
világkormány megalakulása előtt, egy
ősi kultúrával rendelkező nemzet
végnapjainak idején.
I. Viktor uralkodása alatt, amikor folyik a
háború nemzetünk ellen, a fizikai és
szellemi megsemmisülésünkre a
cionista pénzügyi háttérhatalom kiadta
a jelszót: A magyarok kiirtassanak! -
ugyanúgy, mint 1106 évvel ezelőtt a
nyugatot egyesítő Keletfrank Birodalom
királyának a rendelete fogalmazott -, az
itteni hazaáruló hatalmi elit a gyáraink
után felkínálta tálcán anyaföldünket is.
A régmúlt időkben Árpád apánk
megvédte hazánkat a betolakodókkal
s z e m b e n , h ő s i e s e n k ü z d v e
tönkreverték az egyesített bajor
hódítókat Pozsonynál, ezzel biztosítva
azt, hogy idegen katona több mint száz
évig ne lépjen hazánk földjére, hogy
megmaradjon nemzetünk.
A következőket mondta Viktor a
földtörvény kapcsán: „Senki ne
s z ó r a k o z z o n a p a r l a m e n t i
kétharmaddal, úgy is az van, amit az
akar!” Világos beszéd! A multi-
mutyikormány feje minden akaratát
képes törvényerőre emelni, legyen az
bármilyen átlátszó hazugság is. Lehet
f ö l d t ö r v é n y , a l a p t ö r v é n y ,
szerencsejáték törvény vagy
trafiktörvény.
Az elvtársias légkörben persze a saját
kutyánk kölykének ki lehet osztani
többek között 76 millió forint vissza nem
térítendő támogatást a 12 trafik mellé.
Ja, hogy az elvtárs pályázott és a
pályázatát kedvezően elbírálták! Ön
miért háborog? Miért nem a mi kutyánk
kölyke?
A közgépesített vagyonszerzés, a
műkörmös őstermelő, a megalomániás
stadionépítések mind - mind egy
„sikersztori” a maga módján. Erről meg
kellene kérdezni a havi negyvenhétezer
forintból tengődőket is, mert ugye
kedves Lázár János mindenki annyit ér,
amennyije van!
És a kétharmad teszi a dolgát. Szavaz,
módosít, aztán megint módosít,
elfogad, visszamenőleg törvénykezik,
jogot csorbít, ha valaki ellenőrizni akarja
a hatalmat, és lapoz a kapott
utasításban az újabb teendőre.
A k o r m á n y o l d a l s z ó c s ö v e i
megmagyaráznak, felelőst neveznek
m e g , e l l e n s é g e t a l k o t n a k ,
„szabadságharcot” folytatnak,
hazudnak, hazudnak és továbbra is
csak hazudnak. Ha valaki nem úgy szól,
a nagybajuszú házelnök büntet, ha
valaki demonstrál a parlamentben,
büntet és kitilt az épületből. Példát
vehetne tőle Sztálin elvtárs! A főnök
persze kijelenti, hogy a zsidók Isten
ajándéka, a cigányság rejtett erőforrás,
a Jobbik valós, növekvő veszély. Igen,
az egyik – a Peresz-féle - fel akarja
vásárolni Manhattant, Lengyelországot
és Magyarországot, a másik – tisztelet a
kivételnek – élősködik az adófizetőkön,
közben kirabolja, meggyilkolja a
„parasztot”, a Jobbik pedig valóban
növekvő veszély azokra nézve, akik
szétlopták az országot, azokra, akik
eladták/eladják az országot és azokra a
világhódítókra és tettestársaikra, akik ki
akarják irtani a magyarságot!
Csak úgy adalékként: két rejtett
erőforrás nemrég Baktalórántházán 82
éves nénit vert halálra, elvették minden
pénzét, cirka háromezer forintját. Majd
fognak kapni pár évet levezetésként…
A háttérhatalom kiszolgálói ki akarnak
irtani bennünket erről az áldott földről.
El akarják törölni hitünket, helyére a
sátán imádatához legszorosabban
kötődő, az önző és gyilkos pénzvallást,
a mammon vallását akarják tenni! Ott
ülnek a parlamenti padsorokban azok,
akik hazánk sorsát eldöntik kettős és
többes ügynökként, kettős és többes
á l l a m o k k i s z o l g á l ó j a k é n t ,
s z a b a d k ő m ű v e s k é n t é s a
h á t t é r h a t a l o m ü g y v e z e t ő i n e k
bilderbergi szolgálójaként, trianonért
becsületrendet viselőként, a nemzetet
eláruló besúgóként és azok utódaként
adják – veszik a Szent Korona földjét,
nemzeti kincseinket, mintha erre
felhatalmazást kaptak volna bárkitől is.
Azt a földet, melyért őseink vérüket
áldozták, most tálcán kínálják az
ugrásra kész külföldinek. Álságos
módon azzal kábítanak bennünket,
hogy külföldinek a magyar föld nem
eladó, holott a földtörvény kimondja,
hogy nem számít külföldinek az Európai
Unió polgára.
Anemzeti párt képviselői a szavazáskor
felszólították a fülkeforradalmárokat,
hogy ne kövessenek el hazaárulást,
azonban ez süket fülekre talált.
Bizony közöttük volt a Sárrét fideszes
képviselője is! Szégyen! Viktor király
bezzeg a nagybajuszú potentáttal
álságos módon nem vett részt a
szavazáson.
Más. Nemrég jobb létre szenderült a
pufajkás miniszterelnök is. Az a
miniszterelnök, aki 1989- ben az egyik
MSZMP KB. ülésen a következőket
mondta: „Feladat a pártvagyon minél
nagyobb részét átmenteni, és úgy
továbbvinni, hogy a pártjelleg eltűnjön,
de a Párt rendelkezésére álljon.” A
v a s f ü g g ö n y f e l s z á m o l á s a i s
szemfényvesztés volt, hiszen addigra
már nem is volt vasfüggöny. A katonák
már mind felszedték, majd egy darabját
visszaépítették, hogy egy kicsit
pózolhassanak a világnak, így lett a
pufajkásból a „nagy vasfüggönybontó”.
A pufajkás kollaboráns szerepe
kiemelkedő volt a gengszterváltás utáni
időszak politikájának, a magyarellenes,
„merjünk kicsik lenni” céltudatos
nemzetleépítő tevékenységének. Kit
érdekel már az, hogy az elhunyt egész
életében a demokrácia, a Magyar Haza
és a Magyar Nép ellen volt, hogy a mai
adósságcsapda egyik fő kiagyalója és
végrehajtója volt! Ezeket nem érdekli,
hogy 1956-ban a vérüket hullatók még
mindig nem kapták meg az őket
megillető erkölcsi és anyagi
kártalanítást, a bűnösök sem lakoltak
meg. A főpufajkásoknak díszsírhely és
pompa, állami koszorúzás jár, a
névtelen hősök tíz és tízezreinek pedig
jeltelen sír és agyonhallgatás. A
temetésére összejött a nagy csapat. Ott
ült a hibbant Néró, a libás Gordon, a
Hóbagoly, a D-209-es is többek között,
Viktorral együtt. Díszes kompánia.
Volt itt buzifelvonulás is. Van a
közpénzből fedezet a vonagló,
másságot hirdető sejthalmazok
vonulásának biztosítására, úgymint az
örökös holokauszt kárpótlásra.
Bezzeg az orosz állami duma elsöprő
többséggel megszavazta nem csak a
buzi, leszbikus és mindenféle ferde
hajlamú reklámok tiltását, hanem
valamennyi ilyen jellegű jogvédő-
felforgató szervezetet betiltott, a
homokos rendezvényeikkel együtt. A
világnak azon a részén betiltanak
minden erkölcstelen, vallásellenes,
nemzetromboló bandát. Nem hatja meg
P u t y i n e l n ö k ö t a z A m n e s t y
Internacional nevű gittegylet
vezetőjének jajveszékelése. Bezzeg
nálunk! Aki tiltakozni merészel a
természetellenes állatok ellen, vagy a
cionista világhódítók provokatív
rendezvényei ellen, szankciókra
számíthat.
- avagy …a magyarok kiírtassanak!
Ugros eliminandos esse...!VITRIOL
4.DARUTOLL ingyenes közéleti lap 2013. július
Táváris, akarom mondani Tavares
jelentés.Ahazai baloldal által felheccelt
brüsszeli bürokraták féltik a
demokráciát hazánkban.
Kimutatta a cionista bagázs a
méregfokát. Elvárják tőlünk, hogy
lemondjunk szabadságunkról és
hazánkról, amelyért őseink vérüket
áldozták. Ez az unió nem szól másról,
mint az Európai Egyesült Államokról,
a h o l m e g s z ű n i k a n e m z e t i
önrendelkezés, végső soron a magyar
nemzet.
Viktor helytartó „szabadságharcot”
folytat az EU liberális söpredéke ellen,
ami persze számunkra nem tűnik
annak, mert ez egy színjáték! Ezt a
morgolódást elsősorban a szavazóinak
szánta, ami kicsúcsosodott a parlament
által elfogadott Tavares jelentés elleni
határozatban.
Miniszterelnök úr! Az ön harca több
sebből vérzik! Önnek hatalmas
felelőssége van abban, hogy a
nagyrészt jóhiszemű és tájékozatlan
népet orránál fogva beterelték az EU-
nak nevezett szakadékba. Nézzük meg
miért nem hiteles ön és a kormánya!
Önök naponta hoznak betarthatatlan és
abnormális törvényeket, többnyire tiltó
és korlátozó célzattal. Lassan már ott
tartunk, hogy az utcán sem szabad
dohányozni, mert önök féltenek
bennünket, és meg akarják mutatni
here főnökeiknek odakünn az Unióban,
hogy önök a világon a legliberálisabbak.
Még az a szerencse, hogy ingyen
vehetünk levegőt, bár idő kérdése és
arra is rájönnek, hogy valamilyen
törvény vonatkozzék a levegőadóra is,
mint a tranzakciós illetékre és társaira.
Tele van a padlás a rezsicsökkentés
m a s z l a g á v a l , ö r ö m ó d á k a t
zengedeznek a kormány szociális
intézkedéseiről, bezzeg a Varga
csomagot úgy tálalják, hogy a bankokat
adóztatják, csak azt elfelejtik
kommunikálni, hogy ezeket a
költségeket mind-mind áthárítják ránk,
a többszörösen megadóztatottakra.
Ebben az országban szabad
milliárdokat lopni, hazát árulni, adót
csalni és munkát kerülni! Szabad
é r t e l m e t l e n , m é r e g d r á g a
látványberuházásokat indítani, a
Margit-szigetre 3 milliárdot költeni, a
cigány integrációkra százmilliárdokat. A
mi adónkból. Van itt pénz mindenre,
csak az oktatásra, egészségügyre,
stabil munkahelyteremtésre nincs,
örökös holokauszt kárpótlásra és
buziparádéra annál több.
Azért kell gigászi pénzeket költeni
traffipaxokra, hogy minden utcasarkon
legyen, az élelmiszerek árát a csillagos
é g i g k e l l e m e l n i , h o g y a
létfenntartásodért dolgozzunk éjjel-
nappal. Imádkozzunk, hogy meg ne
betegedjünk, mert ha nincs hálapénz,
meg is dögölhetünk.
Milyen ország az, ahol egy
nyilvánvalóan elmebeteg, pszichopata
lehetett a miniszterelnök hosszú
évekig. Majd megpuccsolták, ahelyett,
hogy börtönbe zárták volna, most pedig
itt van ismét a nyakunkon, óbégat, mint
egy bedrogozott papagáj szinte minden
tv-ben. Senki nem ül börtönben teljes
vagyonelkobzás mellett azért, amit
elkövetett a nemzet ellen. Találnak egy
– két kispályás gazembert, aki pár
hónapra bevonul luxusbörtönbe – csak
a látvány kedvéért.
Ö n , k e d v e s „ D o n Q u i o t e ”
miniszterelnök úr, jobban tenné, ha nem
verbális szélmalomharcot vívna az
uniós haramiákkal, hanem betartaná
azokat az ígéreteket, amelyekkel
megnyerte a választást. Teljes körű
elszámoltatást követelünk a gazdasági
és politikai bűntettekért! Valódi
megoldást követelünk a kiszolgáltatott
devizahiteleseknek! Szerezze vissza a
23 év alatt ellopott nemzeti javakat,
amely szabad rablásnak önök is
részesei voltak! Közbiztonságot
akarunk, nem hisztériakeltést, amikor
az Új Magyar Gárda tagjai megjelennek
egy rendezvényen! Ne játssza a
szabadságharcost előttünk! Ez csak
arra jó, hogy eljátssza a címszerepet a
választás nevű színjátékban! Napi 12-
14 óra munka arra elegendő, hogy
életben maradjunk, arra nem, hogy
emberhez méltóan éljünk!
Robotolunk, adózunk és korán
meghalunk, mert gyarmattartóink ezt
akarják! Hát itt tartunk! Mi magyarok
élni akarunk! Mások élősködni. S ha az
élősködők elszaporodnak, az élőkre
rossz sors vár. De mi ezt nem hagyjuk!
Az élősködőknek választaniuk kell:
elmennek vagy elzavarjuk őket! S az
élősködők barátaira is ugyanez a sors
vár.
Ez mind itt és most folyik, a szemünk
láttára és fülünk hallatára.Aháború már
elkezdődött, és a megtestesülése,
felszínre bukkanása sem várat sokáig.
Akinek szeme van, lássa meg, akinek
füle van, hallja meg!
A fenti írás kizárólag a képzelet
szüleménye, a valósággal való
bármilyen egyezése teljességgel a
véletlen műve!?
Tanár úr
Bodó Sándor választókerületünk országgyűlési képviselője
2011. október 24-e óta foglalja a helyet a parlamentben,
immár másfél éve. Vajon mennyire képviseli
választókerületünket, településünket az országgyűlésben?
Az Ország Háza honlapján (www.parlament.hu) képviselő úr
felszólalásait néztük végig, kiszemezgetve belőlük azt, amit
saját városunkról, választókerületünkről mondott.
Választókerületünk országgyűlési képviselője a ritkán
felszólaló képviselők közé tartozik, amit bizonyít, hogy az
esküjét követő 174 ülésnapon mindösszesen 5(!) felszólalás
fűződik a nevéhez, mely felszólalásokra 22 percet szánt. A
vizsgált időszakban a 401 felszólaló képviselő közül Bodó úr
a nem éppen előkelő 361. helyen szerepel (a legtöbbet
felszólaló képviselő ezen időszak alatt 479-szer szólalt fel és
ezen felszólalások során közel 22 órát beszélt). Talán ezért is
lehet, hogy saját választókerületéről csak kétszer tett
említést:
2012. november 13-án a köznevelés helyzetéről lefolytatott
politikai vita során tartott beszédében említette meg az
alábbiakat: „tanórai esélyegyenlőségekről is beszélhetnénk,
hogy milyen esélye van egy gyereknek Hajdú-Biharban a
határszélen, és milyen Budapesten”
2013. június 10-én napirend utáni felszólalás keretében a
közmunkaprogrammal kapcsolatban Püspökladány és
Nádudvar illetve Püspökladány és Nagyrábé
önkormányzatainak együttműködési megállapodását emelte
ki példaként.
5 felszólalásából 2-ben említette választókerületét. Ezen
kevés idő alatt is választókerületéről, és nem
választókerületéért beszélt. Bízunk a radikális változásban!
eRka
A „szűk szavú” országgyűlési képviselőnk
5.DARUTOLL ingyenes közéleti lap 2013. július
1. Korlátlan birtokméret
2. Tőkés társaságoknak való kiszolgáltatottság
3. Hátrányban a helybeliek
4. Hoppon maradt kisgazdák
5. Korlátozott beleszólás
6. Mellőzött munkahelyteremtés
7. Külföldiek szabad rablása
A törvény az eddigi 300-ról 1200 hektárra növeli az egy
magánszemély által hasznosítható földterület nagyságát,
miközben eltörli a családi összeszámítást. Vagyis egy több
ezer hektáros területet nyugodtan szét lehet dobni a
házastársak, gyerekek között, de még a szeretetotthonban
fekvő nagymamának is lehet pár száz hektár szántója és
gyümölcsöse (ebbe ráadásul a társas gazdálkodásoknak
nem kell beszámítani a tagjaiktól bérelt földet, valamint a
kényszerhasznosítást).
Gazdasági társaságok a korábbi 1200 helyett 1800 hektárnyi
földet birtokolhatnak, hasonló jogi kiskapuk mellett. Emellett
az állam bármikor dönthet úgy, hogy a nem megfelelően
hasznosított földet másnak adja, méghozzá pályáztatás
nélkül, a nyilvánosság kizárásával.
Összehasonlításként Európában a nagybirtok (!) átlagos
mérete 2011-es adatok szerint: Svájc 54, Hollandia 135,
Belgium 150, Lengyelország 250, Franciaország 274 hektár.
Akorábbi években nagy port kavart, hogy a Nemzeti Földalap
(NFA) által kiírt bérleti szerződéseket a helyi gazdálkodók elől
nagybirtokosok és tőkés társaságok happolták el. Ez
várhatóan a jövőben is így lesz, mivel a mintegy kétmillió
hektárnyi állami földek esetében jogi kiskaput nyitnak az
NFA-nak a külön rendelkezésre.
Anonprofit szövetkezeti forma támogatása helyett ráadásul a
kormány úgynevezett „integrátorokat” támogat, amelyek
révén a tőkeérdekeltségek koncessziós formában régiónként
maguk alá gyűrhetik a mezőgazdaságot, és
kiszipolyozhatják a hasznot (a profitot ezek után remekül át
lehet mosni egy Seychelles-szigeteki offshore cégen
keresztül).
Becslések szerint a hazai termőföldek közel 80 százaléka
jelenleg 180 nagytőkés csoport kezében van.
A kritikusok szerint indokolatlanul széles az a húsz kilométer
sugarú kör, amelyen belül a törvénytervezet szerint még
„helybelinek” számít az illető. A jogszabály ráadásul elég
rugalmasan kezeli az üzemközpont fogalmát. Egy
gazdaságnak ugyanis lehet székhelye, valamint több
telephelye, és papíron szinte bármelyik telephelyet később
központtá lehet nyilvánítani, így a cég könnyedén
megszerezheti a kiszemelt földet a helyeik elől (erre számos
példa volt a földbérleti pályázatok során is).
Az új törvény semmilyen formában nem biztosítja a kis és
közepes gazdaságok ígért előnybe hozását. A
nagybirtokosok és tőkés társaságok 15-20 év múlva lejáró
bérleti szerződéseket köthetnek, melyekre ráadásul azok
lejárta után is előbérleti joguk lesz. A korábbi
törvénytervezetből kikerült az is, hogy egy család
településenként nem birtokolhat többet az összes földterület
25 százalékánál. Ezzel gyakorlatilag bebetonozzák a
mostani, igazságtalan földbirtokszerkezetet.
Egy jogi kiskapu azt is lehetővé teszi, hogy az állattartó
telepek felülírják az elővásárlási és 20 kilométeres szabályt.
A tervezet korlátozott beleszólást biztosít a helyi
földbizottságoknak, ám végső döntést nem hozhatnak. Az
állami hatóság bármikor úgy dönthet, hogy „ésszerűtlen
birtokszerkezet” kialakulása miatt másnak adja a használati
jogot.Ajogszabály azonban nem részletezi, hogy mi és kinek
a nézőpontjából számít „ésszerűtlennek” (a földbérleti
pályázatok során „üzleti terv nem kellő megalapozottságára”
hivatkozva utasították el több helybeli pályázatát).
Miközben mindenki a föld megtartó képességéről beszél, az
új törvénytervezet nem kötelezi a földbérlőt, hogy helyben
adjon munkát az embereknek. Időközben szintén elsikkadt a
Fidesz választásokkor beígért „demográfiai földprogramja”
is, amely fiatal letelepedő pároknak biztosított volna
kedvezményeket, amennyiben vállalják, hogy a földet
megművelik, és legalább két gyermeket felnevelnek.
A kormány két éve azzal utasította el a Jobbik javaslatát a
termőföld és az ivóvíz alkotmányos védelméről, hogy majd a
vonatkozó törvény rendezi a kérdést. A hazai zöldbárók
helyzetbe hozását szintén a külföldi spekulánsok elleni
harccal magyarázták az illetékesek. Ehhez képest a törvény
– amennyiben mostani formájában szavazzák meg – csupán
az Európai Unión kívüli állampolgárokat tekinti „külföldinek”,
és bár helyben lakáshoz és tulajdonhoz köti az uniós
polgárok földhöz jutását, az utóbbi évek-évtizedek
bizonyították, hogy ezek zsebszerződések útján könnyen
kijátszhatóak.
A 2011-ben három évvel meghosszabbított földmoratórium
2014. május 1-jén, vagyis pontosan tíz évvel uniós
csatlakozásunk után fog lejárni.
JPA
Miért elfogadhatatlan az új földtörvény?
A Barikád című újság aktuálisat megelőző
számaihoz (alkalmanként 100 db)
a kedves olvasóink, ha
felhívják a következő telefonszámot:
ingyen
hozzájuthatnak
06 30/ 591 30 78.
6.DARUTOLL ingyenes közéleti lap 2013. július
A külföldön munkát vállalók száma
mutatja a kormány teljesítményét
Vona Gábor szerint nem a hangzatos szólamok, hanem a külföldön munkát vállaló
magyarok egyre nagyobb száma mutatja meg Magyarország és a kormány valódi
teljesítményét. Immár ötszázezer magyar dolgozik Nyugat-Európában, csak
Németországba tavaly ötvenezren utaztak ki. „Ez már világháborús veszteség” –
fogalmazott Vona Gábor. Úgy véli, e félmillió, dolgozni tudó és akaró ember nem
kalandvágyból hagyta el az országot, ők tulajdonképpen „gazdasági menekültek”, és
többségük az ország jelenlegi állapotában nem fog hazajönni.
„Ott sem habos sütemény az élet, nagyon keményen kell dolgozni, de van perspektívájuk,
jövőjük. Családot alapítanak, a gyermekeik már ott fognak iskolába járni, az unokáik
teljesen asszimilálódnak, ami számunkra komoly veszteség” – hangsúlyozta. „Ha van
munka, akkor minden van, ha nincs munka, akkor semmi sincs” – tette hozzá a Jobbik
elnöke. Közölte, a következő parlamenti választási kampány legfontosabb témája is az, ki
és hogyan képes a foglalkoztatás növelésére. Megjegyezte, a Jobbik egyetért a kormányzó
pártokkal abban, hogy egymillió új munkahelyre van szükség, de a kormány összekeveri a
foglalkoztatáspolitikát a szociálpolitikával, a közmunkaprogram ugyanis nem igazi
munkahelyteremtés. A politikus a pártja „Hét vezér” programját ajánlotta a megjelentek
figyelmébe, e szerint a mezőgazdaság, a feldolgozóipar, az építőipar és a bányászat az a
terület, ahol komoly lehetőség kínálkozik a foglalkoztatás bővítésére.AJobbik három dunai,
két tiszai és egy drávai vízlépcső építésével tíz évre mintegy százezer embernek adna
munkát, és a bányászatban is további 30 ezren tudnának dolgozni – jelentette ki.
Vona Gábor elégedetlenségét fejezte ki a kormánynak a közbiztonság javítását célzó
intézkedéseivel kapcsolatban. Azt mondta, nemhogy két hét, de három év alatt sem lett
rend Magyarországon. A rendőrség „adóbehajtó vállalkozásként” működik, az
állampolgárok pedig egy rendőr láttán nem nyugalmat éreznek, hanem szoronganak –
fogalmazott. A pártelnök a politikusok esetleges elszámoltatásáról azt mondta: „a maffia és
a politika egy és ugyanaz Magyarországon”, holló a hollónak nem vájja ki a szemét, „a
Fidesz és az MSZP egymás csuklóját szorítja”. „Akkor lesz elszámoltatás, ha olyan
kormánya lesz az országnak, amelynek attól nem kell félnie” – jegyezte meg Vona Gábor.
jobbik.hu alapján
eRka
„Zártkert
Tulajdonosok
Szövetsége”
T ö b b s z ö r f o g l a l k o z t a m m á r a z
újságunkban és az önkormányzatban is
azzal, hogy milyen módon lehetne
megállítani azt a folyamatot, ami most a
zártkertek bizonyos részét jellemzi. Egyre
több kertben hagynak fel a műveléssel a
gyakori lopások miatt. Én úgy tapasztalom,
hogy az Orsolya- nagyvasút- Újtelep
vonalon lévő kertek vannak legjobban
kitéve a tolvajok kénye-kedvének. Itt
mindennaposak a panaszok. Sajnos a
mezőőrség kis létszáma miatt nem tudja
megoldani a megnövekedett problémákat.
Állandó jelenlét segítene csak a bajban. De
jelen pillanatban nem látok esélyt arra, hogy
létszámukat növelné az önkormányzat.
Minimális anyagi forrást igénylő dolgokkal
azonban vissza lehetne szorítani a zártkerti
bűnözést. Néhány javaslat ezek közül:
Olyan, illegális bejárók megszűntetése
kiárkolással a kertekbe, amelyeket
többnyire csak azok használnak, akik hátsó
szándékkal mennek a területre.
Akiket többször elkapnak a mezőőrök,
vagyis a visszaesők ne számíthassanak az
ö n k o r m á n y z a t t á m o g a t á s á r a ,
segélyezésre. Az, hogy valakinek nincs
munkája még nem jogosítja fel arra, hogy
elvegye a más tulajdonát.
Vagy egy olyan kerttulajdonosi
szerveződés - amit most szövetségnek
nevezek - létrejötte, amely önkéntes alapon
működik és tettre kész emberekből áll a
magántulajdon védelmében. A szövetség
csak figyelő szerepet töltene be. Tagjai
helyismeretük végett kiszűrnék az idegen
látogatókat. Szorosan együttműködnének
a mezőőrséggel, a rendőrséggel valamint a
polgárőrséggel. Közös akarattal, úgy
gondolom, megvalósítható lenne az
elképzelés. Vissza kell nyernünk a
nyugalmat a zártkertekben, hogy aki maga
műveli a kertjét, maga arathassa le a
munkája gyümölcsét!
DúróF
Horthy szoboravató Hencidán
A rekkenő hőség ellenére többen vágtunk neki június 22- én Püspökladányból,
hogy részt vegyünk a Hajdú- Bihar megyei Hencidán Vitéz Nagybányai Horthy
Miklós köztéren elhelyezett szobrának avatóján. Magyarországon Csókakő és
Kereki után a harmadik település, amelynek önkormányzata fel merte vállalni
ennek az eseménynek a lebonyolítását. A szobrot Glatz Sándor és Veres Attila
készítette és Zetényi Csukás Ferenc, a Horthy István Alapítvány elnöke
adományozta a községnek. A szoboravató kezdetére több százan gyűltünk össze
a trianoni, illetve a II. Világháború áldozatainak tiszteletére állított emlékmű
közelében. Határon túlról is jöttek, nem is kevesen, hogy részt vegyenek a
magyarok identitását erősíteni hivatott rendezvényen: Nagyváradról két busz,
Nagyszalontáról egy busz érkezett. A szónokok beszédét a nagyváradi
asszonykórus illetve férfikórus Horthy nótái, katona dalai színesítették. Végül az
emlékművet Horthy Éva és Glatz Sándor leplezték le, majd zárásképpen Zetényi
Csukás Ferenc szólt az ünneplőkhöz. Mondandójának lényege a következő volt:
nemzetmentő, új Horthy Miklósra van szüksége az országnak, melyben össze kell
fognunk megmaradásunkért.Arendezvénnyel egy időben meg lehetett tekinteni a
helyi művelődési házban a Horthy korszakból származó újságokból, könyvekből,
fényképekből, fegyverekből álló kiállítást. Az igazi áttörést talán majd az jelenti a
magyarság történetében, amikor nem csak a kis települések vezetői, hanem több
tízezer lelket számláló városok önkormányzatai is fel merik vállalni a Horthy
Miklóst ábrázoló szobrok felállítását, ezzel elismerve a Kormányzó Úr által
képviselt politika jelentőségét.
Tóth László
Kiadja a
Jobbik Magyarországért Mozgalom
püspökladányi alapszervezet.
Felelős kiadó a szervezet elnöke.
Megjelenik Püspökladányban.
Terjesztés saját terjesztésben.
Nyomdai munkák: Oláh István
DARUTOLL
ingyenes közéleti lap
A
lapítva 2011.
A
lapítva 2011. Püspökladány
Püspökladány
A szerkesztőség
elérhetőségei:
jobbikladany@gmail.com
Tel.:30/5913-078
www.jobbikladany.hu
7.DARUTOLL ingyenes közéleti lap 2013. július
A kutya
szalonnája
a barátság –
hétköznapi
abszurditás
jegyzet olvasáskor jutott eszembe
Sok víz folyt le mostanában a Dunán.
Az árvizet illetően, bár a baj megtörtént,
de amíg az élet él, újjá tud építeni
mindent. Nem úgy van ez ám az ember
életében. Ha az életünk Dunáján folyik
el a víz, visszaút nincs, a sodrással
s z e m b e n ú s z n i m o n d h a t n i
képtelenség. Telik az idő és a dolgok
változnak, kétszer nem léphetünk bele
ugyanabba a folyóba. Gyerekek
vagyunk, kiserdülünk belőle,
kamaszként szerezzük az első
tapasztalatokat, ifjú felnőttként
küzdünk – még lángolunk, aztán
felnövünk, pályára állunk – ki jóra, ki
rosszra, majd ha szerencsénk van, az
Isten megmutatja nekünk a titkokat a
vég előtt, amit csak egy idős, bölcs
ember tudhat és adhat át a következő
generációnak. Nem csak mi változunk,
a tárgyak, a levegő, az állatok, a
növények, a világ – és az emberi
viszonyok is körülöttünk. Sokszor
furcsa módon. Akik távol voltak,
közelebb kerültek. Akik pedig közel
voltak, egyre távolabb és távolabb.!
Hogy az utóbbi, fájdalmas dolog miért
is történik? Isten tudja. Tudomásul
vesszük, hogy már külön utakat járunk
egy-egy korábbi kedves baráttal…
Hazudok. Nem ilyen könnyű ám ezt
t u d o m á s u l v e n n i . K o r á b b a n
összejártunk, megosztottuk egymással
a gondot-bajt és örömöt, a félelmeket
és a reményeket, a gyerekeink fotóját,
a focicipőnket és a sörünket, aztán meg
együtt nevettünk azokon a dolgokon,
amelyek miatt ma más utakat rovunk.
Mi változott? Kiben? Valahol mélyen
tudjuk a választ, de bízunk benne, hogy
kutyából nem lehet szalonna. Pedig
napnál is világosabb, hogy igen,
előfordulhat a fenti abszurditás, nincs
lehetetlen, csak a visszaút maga.
Érzékeny pont marad az életünkben a
történet, de a vége ugyanaz: el kell
fogadni a búcsút. Sok szerencsét
kívánni a letűnt kor ’elvtársának’.
Az azonban, ha valaki ’jutalomért’ fordít
nekünk hátat, annál gusztustalanabb
tett nem nagyon van a világon. Ehhez
csak annyit fűznék: Isten megbocsát,
én nem!
Mariann
Nemnevezhetikszélsőjobboldalinak aJobbikot!
NemnácizhatóaJobbik!
Szűkül azoknak a negatív jelzőknek a köre, amelyeket egyesek előszeretettel
használnak, ha a Jobbikról van szó. Nemrégiben több hírszolgáltató is
szélsőjobboldalinak nevezte a radikális nemzeti pártot hírműsoraiban.
A Médiahatóság
eltiltotta a további jogsértésektől ezeket az adókat
AFővárosi Bíróság ítélete szerint nem nevezhető neonácinak a Jobbik.
a Jobbik több
tudományos értekezés alapján sem nevezhető neonáci pártnak, sőt a
szélsőjobboldali kifejezés használatát sem tartja megfelelőnek
a Jobbik
s e m ö n m e g h a t á r o z á s á b a n , s e m c é l k i t ű z é s e i b e n , s e m
szimbólumrendszerében nem sorolható ezek közé.
A Jobbik szerint ezek a csatornák megsértették a Médiatörvényt, amely szerint
"médiaszolgáltató hírszolgáltatást és politikai tájékoztatást nyújtó
műsorszámaiban műsorvezetőként, hírolvasóként, tudósítóként rendszeresen
k ö z r e m ű k ö d ő m u n k a t á r s a i b á r m e l y m é d i a s z o l g á l t a t ó á l t a l
közzétett műsorszámban szereplő politikai hírhez véleményt, értékelő
magyarázatot - kivéve a hírmagyarázatot - nem fűzhetnek".
, ám ők fellebbeztek a
Médiatanácsnál. A Médiatanács ezeket a fellebbezéseket elutasította, így a
továbbiakban már pénzbüntetést is kaphatnak ezen médiaszolgáltatók, ha
továbbra is szélsőjobboldaliznak.
A Fővárosi Törvényszék ítéletében kimondta, Karsai László megsértette a Jobbik
személyiségi jogait azzal, hogy a pártot az ATV Start című reggeli műsorában
neonácinak nevezte.Abíróság a történészt kötelezte, hogy magánlevélben kérjen
bocsánatot a párttól. Emellett az első fokú ítélet alapján a perköltség is Karsait
terheli. Dr. Takács Péter Attila bíró indoklásában elmondta,
több
történész és kutató, ugyanis véleményük szerint a jogrendi és parlamenti normák
betartása mellett tevékenykedő politikai közösségekre az nem alkalmazható.
Az ítélettel összefüggésben elhangzott, hogy Magyarországon tevékenykednek
magukat neonácinak vagy hungaristának meghatározó csoportok, ám
eRka
FOGADÓ ÓRA!
Jobbik Püspökladányi
Alapszervezete
fogadóórát tart
(vasárnap), 9 órától
a Piacon.
Szeretettel várjuk
Önöket!
A
201 - n3.08.11 é
www.jobbikladany.hu
Elérhetőségeink:
www.jobbikit .hu
Tel.:30/721-2358
Várjuk jelentkezésed!
Szebb jövőt!
8.DARUTOLL ingyenes közéleti lap 2013. július
Ezt a fesztiválplakátot azért raktuk be az újságunkba, hogy lássa a kedves olvasó, más településen miként viszonyul a
térség fideszes országgyűlési képviselője - aki egyben Kétpó polgármestere - az Új Magyar Gárda tagjaihoz: ugyanis
segítséget kért tőlük a rendezvény lebonyolításában. Így is lehet!

Contenu connexe

Tendances

Szabad szemmel a Horthy-rendszerről
Szabad szemmel a Horthy-rendszerrőlSzabad szemmel a Horthy-rendszerről
Szabad szemmel a Horthy-rendszerről
Arany Tibor
 
Minél többen menjünk el választani!
Minél többen menjünk el választani!Minél többen menjünk el választani!
Minél többen menjünk el választani!
Arany Tibor
 
Nem sok észak-amerikai magyar szavazott
Nem sok észak-amerikai  magyar szavazottNem sok észak-amerikai  magyar szavazott
Nem sok észak-amerikai magyar szavazott
Arany Tibor
 
Putti üzeni Pasarétre…
Putti üzeni Pasarétre…Putti üzeni Pasarétre…
Putti üzeni Pasarétre…
Arany Tibor
 

Tendances (20)

Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Ajkai Szó 2022. február 4.
Ajkai Szó 2022. február 4.Ajkai Szó 2022. február 4.
Ajkai Szó 2022. február 4.
 
Ajkai Szó 2021 január.29
Ajkai Szó 2021 január.29Ajkai Szó 2021 január.29
Ajkai Szó 2021 január.29
 
Szabad szemmel a Horthy-rendszerről
Szabad szemmel a Horthy-rendszerrőlSzabad szemmel a Horthy-rendszerről
Szabad szemmel a Horthy-rendszerről
 
Minél többen menjünk el választani!
Minél többen menjünk el választani!Minél többen menjünk el választani!
Minél többen menjünk el választani!
 
Jobbik Hírlevél 48. hét
Jobbik Hírlevél 48. hétJobbik Hírlevél 48. hét
Jobbik Hírlevél 48. hét
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
Amerika
AmerikaAmerika
Amerika
 
Ajkai Szó 2021.februar 19.
Ajkai Szó 2021.februar 19.Ajkai Szó 2021.februar 19.
Ajkai Szó 2021.februar 19.
 
Ajkai Szó 2022. január 28.
Ajkai Szó 2022. január 28.Ajkai Szó 2022. január 28.
Ajkai Szó 2022. január 28.
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Borzasztó
BorzasztóBorzasztó
Borzasztó
 
Nem sok észak-amerikai magyar szavazott
Nem sok észak-amerikai  magyar szavazottNem sok észak-amerikai  magyar szavazott
Nem sok észak-amerikai magyar szavazott
 
Zsongorkői Lelátó 2017. 3. szám
Zsongorkői Lelátó 2017. 3. számZsongorkői Lelátó 2017. 3. szám
Zsongorkői Lelátó 2017. 3. szám
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
DaruToll
DaruTollDaruToll
DaruToll
 
Zsongorkői lelátó 2016. október
Zsongorkői lelátó 2016. októberZsongorkői lelátó 2016. október
Zsongorkői lelátó 2016. október
 
Putti üzeni Pasarétre…
Putti üzeni Pasarétre…Putti üzeni Pasarétre…
Putti üzeni Pasarétre…
 
DARUTOLL
DARUTOLLDARUTOLL
DARUTOLL
 

En vedette

00 werken aan merken erik saelens
00 werken aan merken   erik saelens00 werken aan merken   erik saelens
00 werken aan merken erik saelens
Kortom vzw
 
Short description of most useful article databases in Biology at Uppsala univ...
Short description of most useful article databases in Biology at Uppsala univ...Short description of most useful article databases in Biology at Uppsala univ...
Short description of most useful article databases in Biology at Uppsala univ...
ElisabethRydberg
 
Lgm pakdd2011 public
Lgm pakdd2011 publicLgm pakdd2011 public
Lgm pakdd2011 public
Yasuo Tabei
 
Mitosis and Meiosis
Mitosis and MeiosisMitosis and Meiosis
Mitosis and Meiosis
hannahgogo
 
Science direc new
Science direc newScience direc new
Science direc new
sunshine515
 
Fifteen Elements
Fifteen ElementsFifteen Elements
Fifteen Elements
dmloch
 
Materiales didácticos digitales
Materiales didácticos digitalesMateriales didácticos digitales
Materiales didácticos digitales
Micky Sosa
 

En vedette (20)

00 werken aan merken erik saelens
00 werken aan merken   erik saelens00 werken aan merken   erik saelens
00 werken aan merken erik saelens
 
I have arrived
I have arrivedI have arrived
I have arrived
 
Kommunikáció kiselőadás
Kommunikáció kiselőadásKommunikáció kiselőadás
Kommunikáció kiselőadás
 
The Solid Performer
The Solid PerformerThe Solid Performer
The Solid Performer
 
Csörgi szilvia 6.c éti csiga
Csörgi szilvia  6.c éti csigaCsörgi szilvia  6.c éti csiga
Csörgi szilvia 6.c éti csiga
 
Stg Managment Report
Stg Managment ReportStg Managment Report
Stg Managment Report
 
Short description of most useful article databases in Biology at Uppsala univ...
Short description of most useful article databases in Biology at Uppsala univ...Short description of most useful article databases in Biology at Uppsala univ...
Short description of most useful article databases in Biology at Uppsala univ...
 
Lgm pakdd2011 public
Lgm pakdd2011 publicLgm pakdd2011 public
Lgm pakdd2011 public
 
Mitosis and Meiosis
Mitosis and MeiosisMitosis and Meiosis
Mitosis and Meiosis
 
Science direc new
Science direc newScience direc new
Science direc new
 
Fifteen Elements
Fifteen ElementsFifteen Elements
Fifteen Elements
 
Literate Environment Analysis - Courtney Greer
Literate Environment Analysis - Courtney GreerLiterate Environment Analysis - Courtney Greer
Literate Environment Analysis - Courtney Greer
 
TPACK Project
TPACK ProjectTPACK Project
TPACK Project
 
Materiales didácticos digitales
Materiales didácticos digitalesMateriales didácticos digitales
Materiales didácticos digitales
 
Instant J Chem - Introduction and latest
Instant J Chem - Introduction and latestInstant J Chem - Introduction and latest
Instant J Chem - Introduction and latest
 
Embase webinar - An Introduction
Embase webinar - An IntroductionEmbase webinar - An Introduction
Embase webinar - An Introduction
 
SBML Browse
SBML BrowseSBML Browse
SBML Browse
 
The Digital Primer
The Digital PrimerThe Digital Primer
The Digital Primer
 
Doeners 20 Netwerk Startbijeenkomst Dd 19 Maart 2009
Doeners 20 Netwerk Startbijeenkomst Dd 19 Maart 2009Doeners 20 Netwerk Startbijeenkomst Dd 19 Maart 2009
Doeners 20 Netwerk Startbijeenkomst Dd 19 Maart 2009
 
Presentazionegenerale
PresentazionegeneralePresentazionegenerale
Presentazionegenerale
 

Similaire à DaruToll 2013. július

Székely autonómia - A nemzeti jobboldalról és az MPP-ről kritikusan
Székely autonómia - A nemzeti jobboldalról és az MPP-ről kritikusanSzékely autonómia - A nemzeti jobboldalról és az MPP-ről kritikusan
Székely autonómia - A nemzeti jobboldalról és az MPP-ről kritikusan
Nagy Attila (Mihai)
 
Székely nemzeti anarchizmus - Morvai és Vona a Székelyföldön, vagyis a miszti...
Székely nemzeti anarchizmus - Morvai és Vona a Székelyföldön, vagyis a miszti...Székely nemzeti anarchizmus - Morvai és Vona a Székelyföldön, vagyis a miszti...
Székely nemzeti anarchizmus - Morvai és Vona a Székelyföldön, vagyis a miszti...
Nagy Attila (Mihai)
 
Van kiút, behozhatjuk a lemaradást!
Van kiút, behozhatjuk a lemaradást!Van kiút, behozhatjuk a lemaradást!
Van kiút, behozhatjuk a lemaradást!
Arany Tibor
 
Magyar sorskérdések - Orbán Viktort az úja köré csavarta Basescu
Magyar sorskérdések - Orbán Viktort az úja köré csavarta BasescuMagyar sorskérdések - Orbán Viktort az úja köré csavarta Basescu
Magyar sorskérdések - Orbán Viktort az úja köré csavarta Basescu
Nagy Attila (Mihai)
 
Diaszpora 21 2012 november
Diaszpora 21 2012 novemberDiaszpora 21 2012 november
Diaszpora 21 2012 november
Mircea Tivadar
 
Mit ér a magyar a nagyvilágban
Mit ér a magyar a nagyvilágban Mit ér a magyar a nagyvilágban
Mit ér a magyar a nagyvilágban
Arany Tibor
 
Csapó Endre - Mit ér a magyar a nagyvilágban
Csapó Endre - Mit ér a magyar a nagyvilágban Csapó Endre - Mit ér a magyar a nagyvilágban
Csapó Endre - Mit ér a magyar a nagyvilágban
Arany Tibor
 

Similaire à DaruToll 2013. július (16)

Daru Toll 2012. 1. szám
Daru Toll 2012. 1. számDaru Toll 2012. 1. szám
Daru Toll 2012. 1. szám
 
Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai Krónika
 
Székely autonómia - A nemzeti jobboldalról és az MPP-ről kritikusan
Székely autonómia - A nemzeti jobboldalról és az MPP-ről kritikusanSzékely autonómia - A nemzeti jobboldalról és az MPP-ről kritikusan
Székely autonómia - A nemzeti jobboldalról és az MPP-ről kritikusan
 
Km1639 09-11
Km1639 09-11Km1639 09-11
Km1639 09-11
 
Székely nemzeti anarchizmus - Morvai és Vona a Székelyföldön, vagyis a miszti...
Székely nemzeti anarchizmus - Morvai és Vona a Székelyföldön, vagyis a miszti...Székely nemzeti anarchizmus - Morvai és Vona a Székelyföldön, vagyis a miszti...
Székely nemzeti anarchizmus - Morvai és Vona a Székelyföldön, vagyis a miszti...
 
Diaszpora21 2014 dec
Diaszpora21 2014 decDiaszpora21 2014 dec
Diaszpora21 2014 dec
 
Ajkai Szó 2018.12.14.
Ajkai Szó 2018.12.14.Ajkai Szó 2018.12.14.
Ajkai Szó 2018.12.14.
 
Ajkai Szó 2022. április 22.
Ajkai Szó 2022. április 22.Ajkai Szó 2022. április 22.
Ajkai Szó 2022. április 22.
 
Ajkai Szó 2022.december 16.
Ajkai Szó 2022.december 16.Ajkai Szó 2022.december 16.
Ajkai Szó 2022.december 16.
 
Ajkai Szo 2020_október_2
Ajkai Szo 2020_október_2Ajkai Szo 2020_október_2
Ajkai Szo 2020_október_2
 
Van kiút, behozhatjuk a lemaradást!
Van kiút, behozhatjuk a lemaradást!Van kiút, behozhatjuk a lemaradást!
Van kiút, behozhatjuk a lemaradást!
 
Magyar sorskérdések - Orbán Viktort az úja köré csavarta Basescu
Magyar sorskérdések - Orbán Viktort az úja köré csavarta BasescuMagyar sorskérdések - Orbán Viktort az úja köré csavarta Basescu
Magyar sorskérdések - Orbán Viktort az úja köré csavarta Basescu
 
Diaszpora 21 2012 november
Diaszpora 21 2012 novemberDiaszpora 21 2012 november
Diaszpora 21 2012 november
 
Kilato 1
Kilato 1Kilato 1
Kilato 1
 
Mit ér a magyar a nagyvilágban
Mit ér a magyar a nagyvilágban Mit ér a magyar a nagyvilágban
Mit ér a magyar a nagyvilágban
 
Csapó Endre - Mit ér a magyar a nagyvilágban
Csapó Endre - Mit ér a magyar a nagyvilágban Csapó Endre - Mit ér a magyar a nagyvilágban
Csapó Endre - Mit ér a magyar a nagyvilágban
 

Plus de JobbikLadany

Plus de JobbikLadany (20)

Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
JOBBIK választási programja
JOBBIK választási programjaJOBBIK választási programja
JOBBIK választási programja
 
Rigán István bemutatkozása
Rigán István bemutatkozásaRigán István bemutatkozása
Rigán István bemutatkozása
 
Darutoll 2013. november
Darutoll 2013. novemberDarutoll 2013. november
Darutoll 2013. november
 
Jobbik Hírlevél 21. hét
Jobbik Hírlevél 21. hétJobbik Hírlevél 21. hét
Jobbik Hírlevél 21. hét
 
Jobbik Hírlevél 2013.18.
Jobbik Hírlevél 2013.18.Jobbik Hírlevél 2013.18.
Jobbik Hírlevél 2013.18.
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
DaruToll
DaruToll DaruToll
DaruToll
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Daru Toll 6.szám
Daru Toll 6.számDaru Toll 6.szám
Daru Toll 6.szám
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
Hazai Pálya
Hazai PályaHazai Pálya
Hazai Pálya
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Jobbik Hírlevél
Jobbik HírlevélJobbik Hírlevél
Jobbik Hírlevél
 
Darutoll 2012. szeptember
Darutoll 2012. szeptemberDarutoll 2012. szeptember
Darutoll 2012. szeptember
 

DaruToll 2013. július

  • 1. DARU TOLL Ingyenes közéleti lap III. évfolyam 3. szám 2013. július A lapítva 2011. Püspökladány Csapdában, kilátástalan helyzetben a devizahitelesek, a volt trafikosok, emberek millió élnek egyre nehezebben, termőföldjeink szabad prédává váltak, újabb és újabb adófélék terhelnek és fognak terhelni bennünket, és a kétharmados kormánypárti polgármesterasszony nagyítóval a kezében olvassa a jobbikos Darutollat. S aki keres – talál. Elképzelni is nehéz, hogy mennyire megörülhetett, amikor meglátta az Új Magyar Gárda tagjait Nemzeti színű és Árpádsávos lobogókkal, furcsa fekete tárggyal a kezükben. Sietett is a rendőrségre, a közpénzből működtetett helyi tévéhez, önkormányzati szórólapot adott ki (szintén közpénzen), s tette ezt a legkisebb körültekintés nélkül. Vagy nagyon is tudta, hogy mit lát? Telekürtölte Püspökladányt, hogy rettegjen, aki csak tud, majd ők bizony megvédik a lakosságot! S ezzel egy időben ugyanolyan furcsa tárgyakkal sportnapot szervez, sőt, tavaly is részt vett ilyeneken, fogott is ilyet a kezében, még fotó is készült róla… Mi is történt valójában? Néhány ember úgy határozott, hogy Püspökladányban tölti a hétvégét, főznek, beszélgetnek, sportolnak. Senkit nem zavartak, senki nem ijedezett, a hétvége eltelt, mindenki hazament. A helyi Fideszes vezetés azonban utólag, csak a fényképet látva kezdett aggódni. Feljelentést tett, tényként közölt elképzelt dolgokat, hatalmas elefántot csinált nem létező bolhából…. Ugyan miért? Érdekes, ha valós bűncselekmények történnek, nem adnak ki semmit, nem szórólapoznak, nem szaladnak tv-hez, és nem rémüldöznek. Sőt, amilyen bátorságról adtak tanúbizonyságot, talán még a szemüket is becsukják… Pedig az Új Magyar Gárda tagjai nem követnek el köztörvényes bűnöket. Időt, energiát nem kímélve nap mint nap áldozatot hoznak a hozzájuk fordulókért, segítséget remélnek és kapnak tőlük az egyes emberek, de közösségek, sőt egész települések egyaránt. Más országokban ezt a magatartást társadalmi megbecsülés övezi. Üldöztetésük itthon azonban a pintéri-impotenciának köszönhető, a politikai elit hatalmi harcának része. Ezen gondolatot és célokat kiszolgálva cselekedett a fideszes vezetés, amikor minden alapot nélkülözve telekürtölte Püspökladányt hamis információkkal, rosszhírét keltve mind a Jobbiknak, mind az Új Magyar Gárdának. Hogy kellett volna felelősen eljárnia a rettegő városvezetésnek? Ha tényleg nem volt egyértelmű számukra – amit erősen kétlek -, első körben meg kellett volna kérdezni az érintetteket, hogy mit tartottak a kezükben az ominózus képen. Megkapták volna a választ, és vége a történetnek. Ha viszont tudták, hogy mit tartanak a kezükben és mégis a választott út mellett döntöttek, akkor félrevezették a hatóságot, feleslegesen elvonva a rendőri erőket a valós bűncselekményektől, félrevezették a lakosságot is, megsértették az érintett személyek, és azon túlmenően az Új Magyar Gárda és a Jobbik jó hírnevét, azt a látszatot keltve, mintha törvénybe ütköző cselekményt követtek volna el… Jelenleg azonban úgy állunk, hogy a visszafelé sült el a (játék)puska: ezzel az egész hecckampánnyal a fideszes városvezetés az, aki túllépett néhány határt, sértett jogokat, amivel elszámolni tartozik, ahogy azon közpénzekkel is, amit erre a személyes ellenszenvből indított, a kettősmérce iskolapéldájaként megvalósult szánalmas akcióra költött a város! Dr Ulics Erika ügyvéd "Magyarnak születtem. Áldom ezt a sorsot: Dicsőség, szegénység égi végzetét; De jött-mentnél jobban gyűlölöm a korcsot, Aki megtagadja magyar nemzetét! Honát pazarolva bolyong a világon, Itthon léha gőg van szívén és szaván,- Bús haragom üszkét a szemébe vágom: Félre innen hitvány, ez az én hazám!" (Sajó Sándor) FEGYVERTELENÜL Rettegés a Fideszben – Mosoly a Jobbikban www.jobbikladany.hu
  • 2. Gárdista a gáton Néhány hete, amikor Püspökladányban megindult a rágalomhadjárat a helyi Jobbik és a gárdisták ellen, már takarították a ’Duna nyomát’ az árvíz után. Tudtam, hogy fogok találni olyan Új Magyar Gárda tagot, aki részt vett a pusztító áradat elleni munkálatokban. Úgy is lett. Alább KriszteTamás bajtárssal készült interjút olvashatják. Adjon az Isten! - Nős vagyok, két gyermekem van: Hunor és Emese. A gúnyhatáron túl élünk az érmelléken, Szalacson (annak idején magyar királyi város volt, Szegeddel egyenrangú). Szerencsére színmagyar település községünk, de a kimozduló emberek már a közeli kisvárosokban, hivatalokban is megtapasztalhatják, hogy csak másodrendű állampolgárok, ha nem elég felkészültek, hogy román nyelven megvédjék igazukat. Az - úgymond magyar képviselet - az RMDSZ a mindenkori hatalom kiszolgálója és érdemi eredményt nem tud felmutatni, kivéve saját meggazdagodásukat. - Mindig elég radikálisan gondolkoztam és cselekedtem, ezért voltak, vannak is problémáim, de azt vallom: Egy az Isten! Egy a Nemzet! Hasonló elveket valló embereket a Gárda soraiban fedeztem fel, ahova jelentkeztem pár éve. Meg fogott a tenni akarásuk, önzetlenségük, hazaszeretetük, segítőkészségük, minden Bajtársak között eltöltött óra új erőt ad a következő időszakra. Sikerült bekerülnöm nemcsak az Új Magyar Gárda soraiba, de szálka lettem a hatalom szemében is, sosem gondoltam, hogy mint gárdistára, aki egy rendezvényre igyekszik külön várnak a gúnyhatár átlépésekor, de ez többször előfordult. Azokat a rendőri erőket felhasználhatták volna értelmes dolgokra is. - Természetesen nyomon követtem az árvízi híradásokat, interneten láttam azt is, hogy a gárda tagjai első perctől a gáton vannak. Megkaptuk mi, hajdú-bihariak (annak vallom magam, csak egyben tudok a térségre tekinteni) az értesítést a kapitány bajtárstól, hogy készültség van és ki tud indulni: a jelentkezők között voltam. Telefonon felhívtak az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácstól is, hogy buszokkal indulnak segíteni a védekezést, egyeztettem a kapitány bajtárssal, így indultam útnak Dunabogdány felé a partiumi - erdélyi önkéntesekkel. - Tudomásom szerint négy busz indult: kettő Székelyföldről, egy Nagybányáról,egy Nagyváradról, utóbbi két busz önkéntesei kerültek Dunabogdányra. A Gárdát hárman képviseltük a csapatból: Hegedűs János, Lőrincz Zoltán Csaba avatandó bajtársak és szerény személyem. - Odaérkezve szembesültünk a gond nagyságával, azonnal munkába álltunk csoportokra osztva. Nagyon szembetűnő, megható volt az összefogás: gyerekek, nők, férfiak, katonák, tűzoltók, rendőriskolások, katasztrófavédelmisek dolgoztak együtt, hogy megóvjuk a települést és környékét a hömpölygő Dunától. Mindenki erején felül teljesített azokban a napokban. Szervezett volt a védekezés, mindenki tudta a dolgát, volt elegendő zsák, homok, étel, víz, kávé, orvosi ellátás, stb. Aki bírta maradt éjjel is a gáton, természetesen közöttük voltunk. Püspökladányi rendőrök is voltak kivezényelve, segítőkészek, korrektek voltak, egész éjjel vigyáztak ránk, nehogy valami jármű belénk rohanjon a csak fáklyákkal megvilágított gáton és mellette levő úton. Sehol egy szóváltást, vitát nem hallottam, jó volt látni, hogy egymást nem ismerő emberek sokasága baráti-testvéri légkörben dolgozik és sikeresen végzi el a rábízott feladatot. - A kormány is jól teljesített, biztosította a védekezéshez szükséges eszközöket, de a kitartó emberek: tűzoltók, katonák, tartalékosok, jobbikosok, gárdisták, vármegyések, rendőrök, stb. érdemlik meg a dicséretet. - Szimpatizálok a Jobbikkal, őket látom a magyar politikai élet palettáján a Nemzetért valóban tenni akaró erőnek. Nincs bennük a megfelelési kényszer az Eu felé és más hatalmak felé. Az uniótól szerintem semmi jót nem kaptunk csak kiszipolyozza a térséget, nem hiányzik nekünk a nagy „multikulti”, volt itt agymosás a magyaroknak elég! A Jobbik meg akarja védeni a magyar földet, munkahelyeket, közbiztonságot, nemzetegyesítést, a valós történelem oktatását akarja és ezért „nácinak” titulálják - ez minősíti azokat, akik csattogtatják a fogukat a nemzeti oldal felé, hogy ők mit is szeretnének valójában. Keveset tudnak az emberek a Jobbikról, a médiában, ha szerepel is, negatív színben van feltüntetve, a gúnyhatáron túli magyar pártok is a Fidesz kegyeiért versengenek, kivéve az RMDSZ-t, amelyik az MSZP-vel tárgyalgat... Radikális megoldásokra lenne szükség, sok lehetőséget elszalasztott a magyarság az utóbbi évtizedekben is. Bizakodó vagyok, egyre többen vannak a nemzeti oldalon ez remélem tükröződni fog a jövő évi választások eredményein is. (efem) - Kérem, meséljen magáról, az életéről, hogy honnan indult? - Egy az Isten, Egy a Nemzet! – de miért az Új Magyar Gárda ’oldalán’ vallja ezt? Egy olyan mozgalomban, amelynek a tagjait itthon, Magyarországon, magukat vezetőnek valló pártok nem vesznek emberszámba? - A híradásokból kimaradt, de egyéb módokon értesülhettünk róla: a gárda jó pár tagja részt vett az árvízi védekezésben, önkéntesként. Hogyan történt a szervezése a segítő szándékú útnak? - Hány társával indult el otthonról? - Elmondaná nekünk, hogy amíg Magyarországon voltak, mi történt? Igaz az, hogy a rendőrökkel együtt dolgoztak, védekeztek az árvíz által veszélyeztetett területen? - A kormány learatta a babérokat afölött, hogy egyetlen emberélet sem veszett oda. Ön kinek adná a babérkoszorút? Ki(k) a valódi hős(ök)? - Mi a véleménye a mai, magyarországi politikai helyzetről és a szélsőjobbosnak, nácinak titulált Jobbik Magyarországért Mozgalomról? Hogyan látja a helyzetet egy gúnyhatáron kívüli magyar ember? Szebb jövőt! 2.DARUTOLL ingyenes közéleti lap 2013. július
  • 3. 3.DARUTOLL ingyenes közéleti lap 2013. július Történt mindez valahol, az Óperenciás tengeren is túl, a viktoriánus korban, a világkormány megalakulása előtt, egy ősi kultúrával rendelkező nemzet végnapjainak idején. I. Viktor uralkodása alatt, amikor folyik a háború nemzetünk ellen, a fizikai és szellemi megsemmisülésünkre a cionista pénzügyi háttérhatalom kiadta a jelszót: A magyarok kiirtassanak! - ugyanúgy, mint 1106 évvel ezelőtt a nyugatot egyesítő Keletfrank Birodalom királyának a rendelete fogalmazott -, az itteni hazaáruló hatalmi elit a gyáraink után felkínálta tálcán anyaföldünket is. A régmúlt időkben Árpád apánk megvédte hazánkat a betolakodókkal s z e m b e n , h ő s i e s e n k ü z d v e tönkreverték az egyesített bajor hódítókat Pozsonynál, ezzel biztosítva azt, hogy idegen katona több mint száz évig ne lépjen hazánk földjére, hogy megmaradjon nemzetünk. A következőket mondta Viktor a földtörvény kapcsán: „Senki ne s z ó r a k o z z o n a p a r l a m e n t i kétharmaddal, úgy is az van, amit az akar!” Világos beszéd! A multi- mutyikormány feje minden akaratát képes törvényerőre emelni, legyen az bármilyen átlátszó hazugság is. Lehet f ö l d t ö r v é n y , a l a p t ö r v é n y , szerencsejáték törvény vagy trafiktörvény. Az elvtársias légkörben persze a saját kutyánk kölykének ki lehet osztani többek között 76 millió forint vissza nem térítendő támogatást a 12 trafik mellé. Ja, hogy az elvtárs pályázott és a pályázatát kedvezően elbírálták! Ön miért háborog? Miért nem a mi kutyánk kölyke? A közgépesített vagyonszerzés, a műkörmös őstermelő, a megalomániás stadionépítések mind - mind egy „sikersztori” a maga módján. Erről meg kellene kérdezni a havi negyvenhétezer forintból tengődőket is, mert ugye kedves Lázár János mindenki annyit ér, amennyije van! És a kétharmad teszi a dolgát. Szavaz, módosít, aztán megint módosít, elfogad, visszamenőleg törvénykezik, jogot csorbít, ha valaki ellenőrizni akarja a hatalmat, és lapoz a kapott utasításban az újabb teendőre. A k o r m á n y o l d a l s z ó c s ö v e i megmagyaráznak, felelőst neveznek m e g , e l l e n s é g e t a l k o t n a k , „szabadságharcot” folytatnak, hazudnak, hazudnak és továbbra is csak hazudnak. Ha valaki nem úgy szól, a nagybajuszú házelnök büntet, ha valaki demonstrál a parlamentben, büntet és kitilt az épületből. Példát vehetne tőle Sztálin elvtárs! A főnök persze kijelenti, hogy a zsidók Isten ajándéka, a cigányság rejtett erőforrás, a Jobbik valós, növekvő veszély. Igen, az egyik – a Peresz-féle - fel akarja vásárolni Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot, a másik – tisztelet a kivételnek – élősködik az adófizetőkön, közben kirabolja, meggyilkolja a „parasztot”, a Jobbik pedig valóban növekvő veszély azokra nézve, akik szétlopták az országot, azokra, akik eladták/eladják az országot és azokra a világhódítókra és tettestársaikra, akik ki akarják irtani a magyarságot! Csak úgy adalékként: két rejtett erőforrás nemrég Baktalórántházán 82 éves nénit vert halálra, elvették minden pénzét, cirka háromezer forintját. Majd fognak kapni pár évet levezetésként… A háttérhatalom kiszolgálói ki akarnak irtani bennünket erről az áldott földről. El akarják törölni hitünket, helyére a sátán imádatához legszorosabban kötődő, az önző és gyilkos pénzvallást, a mammon vallását akarják tenni! Ott ülnek a parlamenti padsorokban azok, akik hazánk sorsát eldöntik kettős és többes ügynökként, kettős és többes á l l a m o k k i s z o l g á l ó j a k é n t , s z a b a d k ő m ű v e s k é n t é s a h á t t é r h a t a l o m ü g y v e z e t ő i n e k bilderbergi szolgálójaként, trianonért becsületrendet viselőként, a nemzetet eláruló besúgóként és azok utódaként adják – veszik a Szent Korona földjét, nemzeti kincseinket, mintha erre felhatalmazást kaptak volna bárkitől is. Azt a földet, melyért őseink vérüket áldozták, most tálcán kínálják az ugrásra kész külföldinek. Álságos módon azzal kábítanak bennünket, hogy külföldinek a magyar föld nem eladó, holott a földtörvény kimondja, hogy nem számít külföldinek az Európai Unió polgára. Anemzeti párt képviselői a szavazáskor felszólították a fülkeforradalmárokat, hogy ne kövessenek el hazaárulást, azonban ez süket fülekre talált. Bizony közöttük volt a Sárrét fideszes képviselője is! Szégyen! Viktor király bezzeg a nagybajuszú potentáttal álságos módon nem vett részt a szavazáson. Más. Nemrég jobb létre szenderült a pufajkás miniszterelnök is. Az a miniszterelnök, aki 1989- ben az egyik MSZMP KB. ülésen a következőket mondta: „Feladat a pártvagyon minél nagyobb részét átmenteni, és úgy továbbvinni, hogy a pártjelleg eltűnjön, de a Párt rendelkezésére álljon.” A v a s f ü g g ö n y f e l s z á m o l á s a i s szemfényvesztés volt, hiszen addigra már nem is volt vasfüggöny. A katonák már mind felszedték, majd egy darabját visszaépítették, hogy egy kicsit pózolhassanak a világnak, így lett a pufajkásból a „nagy vasfüggönybontó”. A pufajkás kollaboráns szerepe kiemelkedő volt a gengszterváltás utáni időszak politikájának, a magyarellenes, „merjünk kicsik lenni” céltudatos nemzetleépítő tevékenységének. Kit érdekel már az, hogy az elhunyt egész életében a demokrácia, a Magyar Haza és a Magyar Nép ellen volt, hogy a mai adósságcsapda egyik fő kiagyalója és végrehajtója volt! Ezeket nem érdekli, hogy 1956-ban a vérüket hullatók még mindig nem kapták meg az őket megillető erkölcsi és anyagi kártalanítást, a bűnösök sem lakoltak meg. A főpufajkásoknak díszsírhely és pompa, állami koszorúzás jár, a névtelen hősök tíz és tízezreinek pedig jeltelen sír és agyonhallgatás. A temetésére összejött a nagy csapat. Ott ült a hibbant Néró, a libás Gordon, a Hóbagoly, a D-209-es is többek között, Viktorral együtt. Díszes kompánia. Volt itt buzifelvonulás is. Van a közpénzből fedezet a vonagló, másságot hirdető sejthalmazok vonulásának biztosítására, úgymint az örökös holokauszt kárpótlásra. Bezzeg az orosz állami duma elsöprő többséggel megszavazta nem csak a buzi, leszbikus és mindenféle ferde hajlamú reklámok tiltását, hanem valamennyi ilyen jellegű jogvédő- felforgató szervezetet betiltott, a homokos rendezvényeikkel együtt. A világnak azon a részén betiltanak minden erkölcstelen, vallásellenes, nemzetromboló bandát. Nem hatja meg P u t y i n e l n ö k ö t a z A m n e s t y Internacional nevű gittegylet vezetőjének jajveszékelése. Bezzeg nálunk! Aki tiltakozni merészel a természetellenes állatok ellen, vagy a cionista világhódítók provokatív rendezvényei ellen, szankciókra számíthat. - avagy …a magyarok kiírtassanak! Ugros eliminandos esse...!VITRIOL
  • 4. 4.DARUTOLL ingyenes közéleti lap 2013. július Táváris, akarom mondani Tavares jelentés.Ahazai baloldal által felheccelt brüsszeli bürokraták féltik a demokráciát hazánkban. Kimutatta a cionista bagázs a méregfokát. Elvárják tőlünk, hogy lemondjunk szabadságunkról és hazánkról, amelyért őseink vérüket áldozták. Ez az unió nem szól másról, mint az Európai Egyesült Államokról, a h o l m e g s z ű n i k a n e m z e t i önrendelkezés, végső soron a magyar nemzet. Viktor helytartó „szabadságharcot” folytat az EU liberális söpredéke ellen, ami persze számunkra nem tűnik annak, mert ez egy színjáték! Ezt a morgolódást elsősorban a szavazóinak szánta, ami kicsúcsosodott a parlament által elfogadott Tavares jelentés elleni határozatban. Miniszterelnök úr! Az ön harca több sebből vérzik! Önnek hatalmas felelőssége van abban, hogy a nagyrészt jóhiszemű és tájékozatlan népet orránál fogva beterelték az EU- nak nevezett szakadékba. Nézzük meg miért nem hiteles ön és a kormánya! Önök naponta hoznak betarthatatlan és abnormális törvényeket, többnyire tiltó és korlátozó célzattal. Lassan már ott tartunk, hogy az utcán sem szabad dohányozni, mert önök féltenek bennünket, és meg akarják mutatni here főnökeiknek odakünn az Unióban, hogy önök a világon a legliberálisabbak. Még az a szerencse, hogy ingyen vehetünk levegőt, bár idő kérdése és arra is rájönnek, hogy valamilyen törvény vonatkozzék a levegőadóra is, mint a tranzakciós illetékre és társaira. Tele van a padlás a rezsicsökkentés m a s z l a g á v a l , ö r ö m ó d á k a t zengedeznek a kormány szociális intézkedéseiről, bezzeg a Varga csomagot úgy tálalják, hogy a bankokat adóztatják, csak azt elfelejtik kommunikálni, hogy ezeket a költségeket mind-mind áthárítják ránk, a többszörösen megadóztatottakra. Ebben az országban szabad milliárdokat lopni, hazát árulni, adót csalni és munkát kerülni! Szabad é r t e l m e t l e n , m é r e g d r á g a látványberuházásokat indítani, a Margit-szigetre 3 milliárdot költeni, a cigány integrációkra százmilliárdokat. A mi adónkból. Van itt pénz mindenre, csak az oktatásra, egészségügyre, stabil munkahelyteremtésre nincs, örökös holokauszt kárpótlásra és buziparádéra annál több. Azért kell gigászi pénzeket költeni traffipaxokra, hogy minden utcasarkon legyen, az élelmiszerek árát a csillagos é g i g k e l l e m e l n i , h o g y a létfenntartásodért dolgozzunk éjjel- nappal. Imádkozzunk, hogy meg ne betegedjünk, mert ha nincs hálapénz, meg is dögölhetünk. Milyen ország az, ahol egy nyilvánvalóan elmebeteg, pszichopata lehetett a miniszterelnök hosszú évekig. Majd megpuccsolták, ahelyett, hogy börtönbe zárták volna, most pedig itt van ismét a nyakunkon, óbégat, mint egy bedrogozott papagáj szinte minden tv-ben. Senki nem ül börtönben teljes vagyonelkobzás mellett azért, amit elkövetett a nemzet ellen. Találnak egy – két kispályás gazembert, aki pár hónapra bevonul luxusbörtönbe – csak a látvány kedvéért. Ö n , k e d v e s „ D o n Q u i o t e ” miniszterelnök úr, jobban tenné, ha nem verbális szélmalomharcot vívna az uniós haramiákkal, hanem betartaná azokat az ígéreteket, amelyekkel megnyerte a választást. Teljes körű elszámoltatást követelünk a gazdasági és politikai bűntettekért! Valódi megoldást követelünk a kiszolgáltatott devizahiteleseknek! Szerezze vissza a 23 év alatt ellopott nemzeti javakat, amely szabad rablásnak önök is részesei voltak! Közbiztonságot akarunk, nem hisztériakeltést, amikor az Új Magyar Gárda tagjai megjelennek egy rendezvényen! Ne játssza a szabadságharcost előttünk! Ez csak arra jó, hogy eljátssza a címszerepet a választás nevű színjátékban! Napi 12- 14 óra munka arra elegendő, hogy életben maradjunk, arra nem, hogy emberhez méltóan éljünk! Robotolunk, adózunk és korán meghalunk, mert gyarmattartóink ezt akarják! Hát itt tartunk! Mi magyarok élni akarunk! Mások élősködni. S ha az élősködők elszaporodnak, az élőkre rossz sors vár. De mi ezt nem hagyjuk! Az élősködőknek választaniuk kell: elmennek vagy elzavarjuk őket! S az élősködők barátaira is ugyanez a sors vár. Ez mind itt és most folyik, a szemünk láttára és fülünk hallatára.Aháború már elkezdődött, és a megtestesülése, felszínre bukkanása sem várat sokáig. Akinek szeme van, lássa meg, akinek füle van, hallja meg! A fenti írás kizárólag a képzelet szüleménye, a valósággal való bármilyen egyezése teljességgel a véletlen műve!? Tanár úr Bodó Sándor választókerületünk országgyűlési képviselője 2011. október 24-e óta foglalja a helyet a parlamentben, immár másfél éve. Vajon mennyire képviseli választókerületünket, településünket az országgyűlésben? Az Ország Háza honlapján (www.parlament.hu) képviselő úr felszólalásait néztük végig, kiszemezgetve belőlük azt, amit saját városunkról, választókerületünkről mondott. Választókerületünk országgyűlési képviselője a ritkán felszólaló képviselők közé tartozik, amit bizonyít, hogy az esküjét követő 174 ülésnapon mindösszesen 5(!) felszólalás fűződik a nevéhez, mely felszólalásokra 22 percet szánt. A vizsgált időszakban a 401 felszólaló képviselő közül Bodó úr a nem éppen előkelő 361. helyen szerepel (a legtöbbet felszólaló képviselő ezen időszak alatt 479-szer szólalt fel és ezen felszólalások során közel 22 órát beszélt). Talán ezért is lehet, hogy saját választókerületéről csak kétszer tett említést: 2012. november 13-án a köznevelés helyzetéről lefolytatott politikai vita során tartott beszédében említette meg az alábbiakat: „tanórai esélyegyenlőségekről is beszélhetnénk, hogy milyen esélye van egy gyereknek Hajdú-Biharban a határszélen, és milyen Budapesten” 2013. június 10-én napirend utáni felszólalás keretében a közmunkaprogrammal kapcsolatban Püspökladány és Nádudvar illetve Püspökladány és Nagyrábé önkormányzatainak együttműködési megállapodását emelte ki példaként. 5 felszólalásából 2-ben említette választókerületét. Ezen kevés idő alatt is választókerületéről, és nem választókerületéért beszélt. Bízunk a radikális változásban! eRka A „szűk szavú” országgyűlési képviselőnk
  • 5. 5.DARUTOLL ingyenes közéleti lap 2013. július 1. Korlátlan birtokméret 2. Tőkés társaságoknak való kiszolgáltatottság 3. Hátrányban a helybeliek 4. Hoppon maradt kisgazdák 5. Korlátozott beleszólás 6. Mellőzött munkahelyteremtés 7. Külföldiek szabad rablása A törvény az eddigi 300-ról 1200 hektárra növeli az egy magánszemély által hasznosítható földterület nagyságát, miközben eltörli a családi összeszámítást. Vagyis egy több ezer hektáros területet nyugodtan szét lehet dobni a házastársak, gyerekek között, de még a szeretetotthonban fekvő nagymamának is lehet pár száz hektár szántója és gyümölcsöse (ebbe ráadásul a társas gazdálkodásoknak nem kell beszámítani a tagjaiktól bérelt földet, valamint a kényszerhasznosítást). Gazdasági társaságok a korábbi 1200 helyett 1800 hektárnyi földet birtokolhatnak, hasonló jogi kiskapuk mellett. Emellett az állam bármikor dönthet úgy, hogy a nem megfelelően hasznosított földet másnak adja, méghozzá pályáztatás nélkül, a nyilvánosság kizárásával. Összehasonlításként Európában a nagybirtok (!) átlagos mérete 2011-es adatok szerint: Svájc 54, Hollandia 135, Belgium 150, Lengyelország 250, Franciaország 274 hektár. Akorábbi években nagy port kavart, hogy a Nemzeti Földalap (NFA) által kiírt bérleti szerződéseket a helyi gazdálkodók elől nagybirtokosok és tőkés társaságok happolták el. Ez várhatóan a jövőben is így lesz, mivel a mintegy kétmillió hektárnyi állami földek esetében jogi kiskaput nyitnak az NFA-nak a külön rendelkezésre. Anonprofit szövetkezeti forma támogatása helyett ráadásul a kormány úgynevezett „integrátorokat” támogat, amelyek révén a tőkeérdekeltségek koncessziós formában régiónként maguk alá gyűrhetik a mezőgazdaságot, és kiszipolyozhatják a hasznot (a profitot ezek után remekül át lehet mosni egy Seychelles-szigeteki offshore cégen keresztül). Becslések szerint a hazai termőföldek közel 80 százaléka jelenleg 180 nagytőkés csoport kezében van. A kritikusok szerint indokolatlanul széles az a húsz kilométer sugarú kör, amelyen belül a törvénytervezet szerint még „helybelinek” számít az illető. A jogszabály ráadásul elég rugalmasan kezeli az üzemközpont fogalmát. Egy gazdaságnak ugyanis lehet székhelye, valamint több telephelye, és papíron szinte bármelyik telephelyet később központtá lehet nyilvánítani, így a cég könnyedén megszerezheti a kiszemelt földet a helyeik elől (erre számos példa volt a földbérleti pályázatok során is). Az új törvény semmilyen formában nem biztosítja a kis és közepes gazdaságok ígért előnybe hozását. A nagybirtokosok és tőkés társaságok 15-20 év múlva lejáró bérleti szerződéseket köthetnek, melyekre ráadásul azok lejárta után is előbérleti joguk lesz. A korábbi törvénytervezetből kikerült az is, hogy egy család településenként nem birtokolhat többet az összes földterület 25 százalékánál. Ezzel gyakorlatilag bebetonozzák a mostani, igazságtalan földbirtokszerkezetet. Egy jogi kiskapu azt is lehetővé teszi, hogy az állattartó telepek felülírják az elővásárlási és 20 kilométeres szabályt. A tervezet korlátozott beleszólást biztosít a helyi földbizottságoknak, ám végső döntést nem hozhatnak. Az állami hatóság bármikor úgy dönthet, hogy „ésszerűtlen birtokszerkezet” kialakulása miatt másnak adja a használati jogot.Ajogszabály azonban nem részletezi, hogy mi és kinek a nézőpontjából számít „ésszerűtlennek” (a földbérleti pályázatok során „üzleti terv nem kellő megalapozottságára” hivatkozva utasították el több helybeli pályázatát). Miközben mindenki a föld megtartó képességéről beszél, az új törvénytervezet nem kötelezi a földbérlőt, hogy helyben adjon munkát az embereknek. Időközben szintén elsikkadt a Fidesz választásokkor beígért „demográfiai földprogramja” is, amely fiatal letelepedő pároknak biztosított volna kedvezményeket, amennyiben vállalják, hogy a földet megművelik, és legalább két gyermeket felnevelnek. A kormány két éve azzal utasította el a Jobbik javaslatát a termőföld és az ivóvíz alkotmányos védelméről, hogy majd a vonatkozó törvény rendezi a kérdést. A hazai zöldbárók helyzetbe hozását szintén a külföldi spekulánsok elleni harccal magyarázták az illetékesek. Ehhez képest a törvény – amennyiben mostani formájában szavazzák meg – csupán az Európai Unión kívüli állampolgárokat tekinti „külföldinek”, és bár helyben lakáshoz és tulajdonhoz köti az uniós polgárok földhöz jutását, az utóbbi évek-évtizedek bizonyították, hogy ezek zsebszerződések útján könnyen kijátszhatóak. A 2011-ben három évvel meghosszabbított földmoratórium 2014. május 1-jén, vagyis pontosan tíz évvel uniós csatlakozásunk után fog lejárni. JPA Miért elfogadhatatlan az új földtörvény? A Barikád című újság aktuálisat megelőző számaihoz (alkalmanként 100 db) a kedves olvasóink, ha felhívják a következő telefonszámot: ingyen hozzájuthatnak 06 30/ 591 30 78.
  • 6. 6.DARUTOLL ingyenes közéleti lap 2013. július A külföldön munkát vállalók száma mutatja a kormány teljesítményét Vona Gábor szerint nem a hangzatos szólamok, hanem a külföldön munkát vállaló magyarok egyre nagyobb száma mutatja meg Magyarország és a kormány valódi teljesítményét. Immár ötszázezer magyar dolgozik Nyugat-Európában, csak Németországba tavaly ötvenezren utaztak ki. „Ez már világháborús veszteség” – fogalmazott Vona Gábor. Úgy véli, e félmillió, dolgozni tudó és akaró ember nem kalandvágyból hagyta el az országot, ők tulajdonképpen „gazdasági menekültek”, és többségük az ország jelenlegi állapotában nem fog hazajönni. „Ott sem habos sütemény az élet, nagyon keményen kell dolgozni, de van perspektívájuk, jövőjük. Családot alapítanak, a gyermekeik már ott fognak iskolába járni, az unokáik teljesen asszimilálódnak, ami számunkra komoly veszteség” – hangsúlyozta. „Ha van munka, akkor minden van, ha nincs munka, akkor semmi sincs” – tette hozzá a Jobbik elnöke. Közölte, a következő parlamenti választási kampány legfontosabb témája is az, ki és hogyan képes a foglalkoztatás növelésére. Megjegyezte, a Jobbik egyetért a kormányzó pártokkal abban, hogy egymillió új munkahelyre van szükség, de a kormány összekeveri a foglalkoztatáspolitikát a szociálpolitikával, a közmunkaprogram ugyanis nem igazi munkahelyteremtés. A politikus a pártja „Hét vezér” programját ajánlotta a megjelentek figyelmébe, e szerint a mezőgazdaság, a feldolgozóipar, az építőipar és a bányászat az a terület, ahol komoly lehetőség kínálkozik a foglalkoztatás bővítésére.AJobbik három dunai, két tiszai és egy drávai vízlépcső építésével tíz évre mintegy százezer embernek adna munkát, és a bányászatban is további 30 ezren tudnának dolgozni – jelentette ki. Vona Gábor elégedetlenségét fejezte ki a kormánynak a közbiztonság javítását célzó intézkedéseivel kapcsolatban. Azt mondta, nemhogy két hét, de három év alatt sem lett rend Magyarországon. A rendőrség „adóbehajtó vállalkozásként” működik, az állampolgárok pedig egy rendőr láttán nem nyugalmat éreznek, hanem szoronganak – fogalmazott. A pártelnök a politikusok esetleges elszámoltatásáról azt mondta: „a maffia és a politika egy és ugyanaz Magyarországon”, holló a hollónak nem vájja ki a szemét, „a Fidesz és az MSZP egymás csuklóját szorítja”. „Akkor lesz elszámoltatás, ha olyan kormánya lesz az országnak, amelynek attól nem kell félnie” – jegyezte meg Vona Gábor. jobbik.hu alapján eRka „Zártkert Tulajdonosok Szövetsége” T ö b b s z ö r f o g l a l k o z t a m m á r a z újságunkban és az önkormányzatban is azzal, hogy milyen módon lehetne megállítani azt a folyamatot, ami most a zártkertek bizonyos részét jellemzi. Egyre több kertben hagynak fel a műveléssel a gyakori lopások miatt. Én úgy tapasztalom, hogy az Orsolya- nagyvasút- Újtelep vonalon lévő kertek vannak legjobban kitéve a tolvajok kénye-kedvének. Itt mindennaposak a panaszok. Sajnos a mezőőrség kis létszáma miatt nem tudja megoldani a megnövekedett problémákat. Állandó jelenlét segítene csak a bajban. De jelen pillanatban nem látok esélyt arra, hogy létszámukat növelné az önkormányzat. Minimális anyagi forrást igénylő dolgokkal azonban vissza lehetne szorítani a zártkerti bűnözést. Néhány javaslat ezek közül: Olyan, illegális bejárók megszűntetése kiárkolással a kertekbe, amelyeket többnyire csak azok használnak, akik hátsó szándékkal mennek a területre. Akiket többször elkapnak a mezőőrök, vagyis a visszaesők ne számíthassanak az ö n k o r m á n y z a t t á m o g a t á s á r a , segélyezésre. Az, hogy valakinek nincs munkája még nem jogosítja fel arra, hogy elvegye a más tulajdonát. Vagy egy olyan kerttulajdonosi szerveződés - amit most szövetségnek nevezek - létrejötte, amely önkéntes alapon működik és tettre kész emberekből áll a magántulajdon védelmében. A szövetség csak figyelő szerepet töltene be. Tagjai helyismeretük végett kiszűrnék az idegen látogatókat. Szorosan együttműködnének a mezőőrséggel, a rendőrséggel valamint a polgárőrséggel. Közös akarattal, úgy gondolom, megvalósítható lenne az elképzelés. Vissza kell nyernünk a nyugalmat a zártkertekben, hogy aki maga műveli a kertjét, maga arathassa le a munkája gyümölcsét! DúróF Horthy szoboravató Hencidán A rekkenő hőség ellenére többen vágtunk neki június 22- én Püspökladányból, hogy részt vegyünk a Hajdú- Bihar megyei Hencidán Vitéz Nagybányai Horthy Miklós köztéren elhelyezett szobrának avatóján. Magyarországon Csókakő és Kereki után a harmadik település, amelynek önkormányzata fel merte vállalni ennek az eseménynek a lebonyolítását. A szobrot Glatz Sándor és Veres Attila készítette és Zetényi Csukás Ferenc, a Horthy István Alapítvány elnöke adományozta a községnek. A szoboravató kezdetére több százan gyűltünk össze a trianoni, illetve a II. Világháború áldozatainak tiszteletére állított emlékmű közelében. Határon túlról is jöttek, nem is kevesen, hogy részt vegyenek a magyarok identitását erősíteni hivatott rendezvényen: Nagyváradról két busz, Nagyszalontáról egy busz érkezett. A szónokok beszédét a nagyváradi asszonykórus illetve férfikórus Horthy nótái, katona dalai színesítették. Végül az emlékművet Horthy Éva és Glatz Sándor leplezték le, majd zárásképpen Zetényi Csukás Ferenc szólt az ünneplőkhöz. Mondandójának lényege a következő volt: nemzetmentő, új Horthy Miklósra van szüksége az országnak, melyben össze kell fognunk megmaradásunkért.Arendezvénnyel egy időben meg lehetett tekinteni a helyi művelődési házban a Horthy korszakból származó újságokból, könyvekből, fényképekből, fegyverekből álló kiállítást. Az igazi áttörést talán majd az jelenti a magyarság történetében, amikor nem csak a kis települések vezetői, hanem több tízezer lelket számláló városok önkormányzatai is fel merik vállalni a Horthy Miklóst ábrázoló szobrok felállítását, ezzel elismerve a Kormányzó Úr által képviselt politika jelentőségét. Tóth László
  • 7. Kiadja a Jobbik Magyarországért Mozgalom püspökladányi alapszervezet. Felelős kiadó a szervezet elnöke. Megjelenik Püspökladányban. Terjesztés saját terjesztésben. Nyomdai munkák: Oláh István DARUTOLL ingyenes közéleti lap A lapítva 2011. A lapítva 2011. Püspökladány Püspökladány A szerkesztőség elérhetőségei: jobbikladany@gmail.com Tel.:30/5913-078 www.jobbikladany.hu 7.DARUTOLL ingyenes közéleti lap 2013. július A kutya szalonnája a barátság – hétköznapi abszurditás jegyzet olvasáskor jutott eszembe Sok víz folyt le mostanában a Dunán. Az árvizet illetően, bár a baj megtörtént, de amíg az élet él, újjá tud építeni mindent. Nem úgy van ez ám az ember életében. Ha az életünk Dunáján folyik el a víz, visszaút nincs, a sodrással s z e m b e n ú s z n i m o n d h a t n i képtelenség. Telik az idő és a dolgok változnak, kétszer nem léphetünk bele ugyanabba a folyóba. Gyerekek vagyunk, kiserdülünk belőle, kamaszként szerezzük az első tapasztalatokat, ifjú felnőttként küzdünk – még lángolunk, aztán felnövünk, pályára állunk – ki jóra, ki rosszra, majd ha szerencsénk van, az Isten megmutatja nekünk a titkokat a vég előtt, amit csak egy idős, bölcs ember tudhat és adhat át a következő generációnak. Nem csak mi változunk, a tárgyak, a levegő, az állatok, a növények, a világ – és az emberi viszonyok is körülöttünk. Sokszor furcsa módon. Akik távol voltak, közelebb kerültek. Akik pedig közel voltak, egyre távolabb és távolabb.! Hogy az utóbbi, fájdalmas dolog miért is történik? Isten tudja. Tudomásul vesszük, hogy már külön utakat járunk egy-egy korábbi kedves baráttal… Hazudok. Nem ilyen könnyű ám ezt t u d o m á s u l v e n n i . K o r á b b a n összejártunk, megosztottuk egymással a gondot-bajt és örömöt, a félelmeket és a reményeket, a gyerekeink fotóját, a focicipőnket és a sörünket, aztán meg együtt nevettünk azokon a dolgokon, amelyek miatt ma más utakat rovunk. Mi változott? Kiben? Valahol mélyen tudjuk a választ, de bízunk benne, hogy kutyából nem lehet szalonna. Pedig napnál is világosabb, hogy igen, előfordulhat a fenti abszurditás, nincs lehetetlen, csak a visszaút maga. Érzékeny pont marad az életünkben a történet, de a vége ugyanaz: el kell fogadni a búcsút. Sok szerencsét kívánni a letűnt kor ’elvtársának’. Az azonban, ha valaki ’jutalomért’ fordít nekünk hátat, annál gusztustalanabb tett nem nagyon van a világon. Ehhez csak annyit fűznék: Isten megbocsát, én nem! Mariann Nemnevezhetikszélsőjobboldalinak aJobbikot! NemnácizhatóaJobbik! Szűkül azoknak a negatív jelzőknek a köre, amelyeket egyesek előszeretettel használnak, ha a Jobbikról van szó. Nemrégiben több hírszolgáltató is szélsőjobboldalinak nevezte a radikális nemzeti pártot hírműsoraiban. A Médiahatóság eltiltotta a további jogsértésektől ezeket az adókat AFővárosi Bíróság ítélete szerint nem nevezhető neonácinak a Jobbik. a Jobbik több tudományos értekezés alapján sem nevezhető neonáci pártnak, sőt a szélsőjobboldali kifejezés használatát sem tartja megfelelőnek a Jobbik s e m ö n m e g h a t á r o z á s á b a n , s e m c é l k i t ű z é s e i b e n , s e m szimbólumrendszerében nem sorolható ezek közé. A Jobbik szerint ezek a csatornák megsértették a Médiatörvényt, amely szerint "médiaszolgáltató hírszolgáltatást és politikai tájékoztatást nyújtó műsorszámaiban műsorvezetőként, hírolvasóként, tudósítóként rendszeresen k ö z r e m ű k ö d ő m u n k a t á r s a i b á r m e l y m é d i a s z o l g á l t a t ó á l t a l közzétett műsorszámban szereplő politikai hírhez véleményt, értékelő magyarázatot - kivéve a hírmagyarázatot - nem fűzhetnek". , ám ők fellebbeztek a Médiatanácsnál. A Médiatanács ezeket a fellebbezéseket elutasította, így a továbbiakban már pénzbüntetést is kaphatnak ezen médiaszolgáltatók, ha továbbra is szélsőjobboldaliznak. A Fővárosi Törvényszék ítéletében kimondta, Karsai László megsértette a Jobbik személyiségi jogait azzal, hogy a pártot az ATV Start című reggeli műsorában neonácinak nevezte.Abíróság a történészt kötelezte, hogy magánlevélben kérjen bocsánatot a párttól. Emellett az első fokú ítélet alapján a perköltség is Karsait terheli. Dr. Takács Péter Attila bíró indoklásában elmondta, több történész és kutató, ugyanis véleményük szerint a jogrendi és parlamenti normák betartása mellett tevékenykedő politikai közösségekre az nem alkalmazható. Az ítélettel összefüggésben elhangzott, hogy Magyarországon tevékenykednek magukat neonácinak vagy hungaristának meghatározó csoportok, ám eRka FOGADÓ ÓRA! Jobbik Püspökladányi Alapszervezete fogadóórát tart (vasárnap), 9 órától a Piacon. Szeretettel várjuk Önöket! A 201 - n3.08.11 é www.jobbikladany.hu Elérhetőségeink: www.jobbikit .hu Tel.:30/721-2358 Várjuk jelentkezésed! Szebb jövőt!
  • 8. 8.DARUTOLL ingyenes közéleti lap 2013. július Ezt a fesztiválplakátot azért raktuk be az újságunkba, hogy lássa a kedves olvasó, más településen miként viszonyul a térség fideszes országgyűlési képviselője - aki egyben Kétpó polgármestere - az Új Magyar Gárda tagjaihoz: ugyanis segítséget kért tőlük a rendezvény lebonyolításában. Így is lehet!