SlideShare une entreprise Scribd logo
1  sur  11
Kozma Szilárd: RENDELTETÉS
Az ember földi rendeltetése nem más mint a megváltás (a szabadság, a boldogság, az
egészség) elérése a fizikai világ és a saját teste jelzései segítségével.
A föld-karmáról (Részlet)
A föld-elem funkciójának és rendeltetésének a megértése (illetve ezek téves
értelmezéseinek a leleplezése) elvezet bennünket az életünk és sorsunk céljának és
értelmének a megértéséhez, a lét és az emberi élet lényegének, vagyis az élet igazi
rendeltetése és célja megértéséhez, és tulajdonképpen az egész egyetemes létezés céljának
és rendeltetésének a megértéséhez. - A számunkra néha ellenségesnek tűnő sors-
mechanizmusok logikájának az átlátásához, és ezzel együtt és végül az igazi, spirituális
tisztánlátáshoz. Ezért mondja a Tabula Smaragdina, hogy (Az isteni szellem, illetve a
beavatott ember, vagyis: a Thelesma) „Ereje tökéletes lesz, ha a fölre vissza fordul.”
Aki nem érez rá, vagy nem ébred rá valamilyen módon, vagy nem lesz rávezetve akár
tudatos okítással (neveléssel), akár úgymond véletlenszerűen (A sors-viszontagságai által)
az alkímiai föld-elem sajátosságaira és jellegzetességeire, vagyis, ismét csak a földön
(természetben) való létezésnek és a testben való állapotnak a rendeltetésére és funkciójára,
az nem is értheti a sorsa logikáját, vagyis a szellemi öntudatnak és ez által az Isteni
szellemnek az emberi testben való létezése értelmét sem, és annak az élete, lett légyen
bármilyen értelmes személyről szó, vagy bármilyen jó és pozitív, veleszületett személyi
tulajdonságokkal és képességekkel rendelkező személyről szó, vagyis: lett légyen
bármilyen szerencsés csillagzat alatt született személyről is szó, annak az élete előbb -
utóbb (legkésőbb öreg korában) céltalanná, értelmetlenné és ez által felesleges testi
betegségek által okozott szenvedésekkel, örömben és derűsen telt napok helyett, ürömmel
és keserűséggel telt sorssá változik.
A föld elemnek, tehát a fizikai létnek és a biológiai létezésnek van ugyanis a leg
nagyobb és legfontosabb szerepköre abban a teremtés előtt a Lilith által felbolygatott és
egymással szembe kerülő, egymás szétzúzására, kizárására és minden fajta, más módon
történő tönkretételére igyekvő abszolút léterők között megvalósuló kiegyenlítődési
folyamatban, amit egyetemes megváltásnak nevezünk, és amit az Abszolút lét-tudat indít
el, annak érdekében, hogy ez által egyenlítse ki egymással és újra egyesítse a Lilith által
szétbontott elemeit és így mentse meg önmagát. - Jézus, mint ennek, az egyetemes
kiegyenlítődési lét-rendeltetésnek az első felfedezője (A megváltás hirdetője és tanítója),
annyira fontosnak találta a fentiek a megértését (Az ember számára a legfontosabb tudni
valók megértését és ennek a természeti sorsnak az elfogadását!), hogy ennek a sors
elfogadáson alapuló kiegyenlítődésnek a szimbólumává változtatván önmagát a halálában,
tudatosan provokálta mind a zsidó vallásvezetőket, mind a cinikus Poncius Pilátust, és
általuk keresztre feszítette magát (A kereszt, a természeti élet által lehetővé váló sors-
értelmezési lehetőségek feltétlen elfogadásának és a személyesen megtapasztalt és átélt
természeti – földi jelek és jelzések megértésének, vagyis a Szaturnuszi őselvvel való
azonosulás szükségének a jele.). Így tanítván és felejthetetlenné és kikerülhetetlenné téve
ezzel, az utolsó, beavatási leckéjével (Az emberi szívből kitörülhetetlen keresztre-
feszítettség szimbólumával.) az egész emberiségnek a személyi sors-felelősség és a
megváltás tanát. Ez szerint, a szellemi jelenségeket és folyamatokat tükröző, illetve a
szellemi információt magába befogadni, őrizni és vissza adni képes anyag természetes
állapotaiból és tükör-jelzéseiből kell és lehet elsősorban a lényegi sors-következtetéseket
levonni. Vagyis: a szellemi erők által létre hozott és azok által működtetett anyagi világnak
a szimbolikus jelzéseiből kell tanulni, és nem a mágikus – misztikus fantazmagóriákból.
- Ezt jelenti az, hogy az a személy, aki leginkább ismerte a szellemi világ törvényeit és a
sorsmechanizmusokat, nem tért ki mágikus erejű misztikus trükköket alkalmazva a
sorvállalás elől, hanem tudatosan elfogadva, szembe ment azzal, jelezve az által, hogy
ezzel a végső tanításával, a halálában az egész emberi lét rendeltetésének és céljának a
szimbólumává változott, azt, hogy nem létezik fontosabb dolog az ember életében, mint a
tudatos sorsvállalás, mert csak és csakis az által történhet meg a helyes és a spirituális sors-
értelmezés, ha előbb a természeti létezés rendeltetése (Pl. a testi és a lelki fájdalom
metafizikai értelme) meg van értve, fel van fogva és el van fel van fogadva a személy
részéről.
Az tehát, amit minden, de minden szokványosan elfogadhatónak vélt életnyerési
lehetőségben bízó humánus értelmiségi, valamint minden, magát kereszténynek képzelő
vallásos ember és minden misztikus és mágikus hetet-havat összehordó mystész (Újabban:
ezoterikus tanító) csoda-guru, szent és égi geometrikus, hamis próféta, modern vajákos,
tehát misztikus csodabogár–kozmetikus elsődlegesen nem ért, nem más mint az, hogy az
anyagnak, illetve az anyag léte által keletkező tárgyi valóságnak (rögzíthető, tehát
nem letagadható, és nem megmásítható tárgyi információnak), valamint a tárgyi
valóságból levonható, vissza-következtetési lehetőségeknek (a szellemi megértésnek),
fundamentális (szakrális!) funkciója és kihagyhatatlan fontossága van mind az egyéni
megváltódásban, mind az egyetemes kiegyenlítődés által elérhető abszolút lét helyre
állításában, új létrehozásában. A volt-feleségemnek egy amerikai csoda-kurzusnak, majd
az önmegvalósító (Szahadzsa) a joga-tanfolyamnak a misztikus tanaitól való meghatódása
és a szó szoros értelmében vett észveszejtése, azért vágott annyira mellbe (És amitől egyből
tudtam, hogy amennyiben tényleg csodákra adta a fejét, a házasságunknak befellegzett, de
utolsó percig reménykedtem, hogy felébred.), mert korábban ezerszer elmagyaráztam neki
is ezt a tényt. Vagyis azt, hogy miért figyelmeztet arra Jézus, hogy gyümölcséről (Tehát az
anyagi megvalósulásáról) ismeritek meg a fát! És persze, mindazt, ami az anyagnak és a
tárgyi valóságnak ebből a különleges szerepéből következik. Vagyis azt, hogy egyetlen
más, létezési forma sem képes arra, amire az anyag. Nevezetesenarra, hogy a hozza
érkező és a belé érkező információt
1) egy- az egyben vissza tükrözze. Vagy
2) vissza tartsa (Befogja és tárolja, majd ismét vissza adja), vagy
3) határozottan tovább irányítsa, vagy
4) befogván az információt, magán keresztül tovább vezesse. Illetve, hogy
5) a befogadott információ és energia hatására, átalakuljon más formájúvá. És, ha
hosszabb, vagy rövidebb időre is, de ebben az új formában megmaradjon (rögzüljön).
Vagyis tükrözze a belé hatolt és a lényegét képező szellemet.
Minden más létezési formában az információ zavartalanul tovább halad és szétáramlik –
szétgomolyog és szétfoszlik köd szerűen, de persze, annál jóval gyorsabban, mint a fizikai
köd. És ez akkor is így van, vagyis, akkor is eltűnik ha lényege szerint változatlan marad az
információ és akkor is, ha lényegét képlékenyen megváltoztatva, valami más
idearendszerré változik. Ezért, csak és csakis az anyagban, illetve az anyagi létezési
forma információ-tükrözési és az információ-tárolói, információ-rögzítői tulajdonsága
miatt, lehetséges számunkra - Anyagi testtel és szervekkel bíró lények számára! - az
információ-olvasás és az információ-értelmezés, és persze, a tárolt, vagy olvasott -
értelmezett információnak a visszahívása és egyszeri, vagy többszörös, de mindig
megbízható információkhoz vezető felülvizsgálata, vagyis az a cáfolhatatlan és
rejthetetlen és hamisíthatatlan tárgyi igazság, amely az „Ami fent van, ugyanaz mint
ami lent van” abszolút lét elv alapján, tökéletesen, tehát nem elferdítve, nem
homályosan és zavarosan tükrözi a szellemi valóságot.
Hogy ez miért annyira – szakrálisan! - fontos?
Éppen azért, mert az anyagnak az akadály, illetve tükör, vagy befogó - kaptáló,
rögzítő tulajdonsága nélkül, lehetetlen ellenőrizni és kiszűrni, majd megállítani és
megszüntetni az idea-világnak és a szellemi világnak, sőt: az asztrális (érzelmi és
érzéki) világnak a Lilith-effektus által okozott torzulásait, szennyező, romboló és
önromboló hatásait, az öncélú és önveszejtő örvénylést. Azért válik ugyanis Teremtővé
a Lilith által megzavart abszolút lét és azért hozza létre végül ezt, a szakrális tükrözői és
rögzítői tulajdonságokkal rendelkező az anyagi létformát, és főképpen: azért jött létre a
végtelen anyagi univerzumban egy ilyen galaxis (Tejút), és abban egy ilyen bolygórendszer
(Naprendszer), és azon belül egy éppen ilyen összetett mozgású és vegyi összetételű
bolygó, amelyen lehetővé vált az anyagnak a szellemet magába engedő, és a szellem által
működtethető és ellenőrizhető és értelmezhető biológiai struktúrákká – Földi lényekké! -
alakulása, hogy azoknak és annak (Főképpen az embernek) a segítségével, a Lilith által
okozott, zavarodottságtól, kábulattól, fertőzöttségtől és torzulásoktól megszabaduljon. Mert
ami „lent”, tehát a látszólag a gravitáció ereje által sűrített és szilárdított anyagban van,
ugyanaz van „fent” a szellemben, az ideavilágban is! És ezért ennyire egyedülálló és
rendkívüli és fontos az anyag és a természeti létezés, mert képes visszatükrözni, és
megbízhatóan pontos információt adni arról, hogy mi történik a legmagasabb –
legfinomabb – dimenziók szintjén. És semmilyen más létforma nem képes erre és
semmilyen más létformának nem lehet ekkora és ennyire kihagyhatatlan szerepe a
spirituális és a kauzális kiegyenlítődés lehetőségeiről szóló információ-olvasásban,
értelmezésben, vissza-közvetítésben és a visszavezetésben!
Ezért szakrális a föld, ezért szakrális az élet és ezért szakrális az embernek a teste, illetve
az embernek a földi sorsa, sorstörténete, és a boldogságra (kiegyenlítődésre) való
törekvése! Ezért szakrális a kereszt, ami nem más, mint az anyagi világ e szakrális mivolta
tudatosításának és elfogadásának az ősi szimbóluma. Ebből, a szakrális szaturnuszi – (És
ezért majdhogynem csalhatatlan!) - szellem – anyag, anyag - szellem relációrendszerből
nyeri az asztrológia azokat a személyi sorsprogramokra vonatkozó, abszolút biztos
információit, vagyis azokat, a spirituális-energetikai struktúra-tömörülések minőségére
(egyéni karmájára és megváltási, megváltódási sorsprogramjára) vonatkozó információt,
amelyekből akár még bizonyos jövő sors-eseményeket is ki lehet számítani, és amely
szellemi folyamatokat, semmilyen más tudomány-ág nem képes ekkora egzaktsággal
megállapítani.
És ezért megváltás ellenes, és ezért Isten ellenes, és ember ellenes minden tudatos
hazudozás, intrika, korrupció és csalás. Ezért a lehető legfőbb vétek az információferdítés,
vagy az információ-titkolás, a titkolózás, vagyis az anyag által biztosított tárgyi információ
elrejtése, elferdítése, megmásítása, hamisítása. De éppen ennyire szakralitás ellenes, és
megváltás ellenes az önámítás és az önkábítás is! És ezért jelenik meg idejekorán, előbb,
vagy utóbb a halál, de legalább is a végzetes korlátozás és helyben tartás (A fejlődésre és a
boldogulásra való képtelenség) a valósághamisító hazudozó és csaló személyek sorsában.
Ezért jelennek meg a teljes visszafordítás – visszaküldés (Szaturnusz) angyalai (Sorserői. -
Adott esetben éppen baktériumok és vírusok, vagy funkcionális szervi dereglációk
formájában is.), azoknál, akik túl sokáig hazudoznak és csalnak, és így a valós
kiegyenlítődést és a valós kiegyenlítődés által biztosított egységesülést lehetetlenné téve:
tehát a megváltás földi megvalósulási lehetőségeit gyengítve, vagy azt önkéntelenül
blokálva, igen erősen ferdítették elsősorban önmagukon belül, az ő személyi tudatuk
legfinomabb mélységeiben élő abszolút tudat számára, a tárgyi (anyagi – földi) valóság
által tükrözött és tárolt, információt. Vagyis, azoknál akik sokáig hamisították és titkolták a
szellemi folyamatokat és jelenségeket értelmező –megváltó tényeket: a fényt.
Ezért kell megszűnnie a természetes idő-ciklusa előtt (Az ember esetében pl. 84 éves
kora előtt.) minden olyan életformának, vagy emberi kapcsolatnak, amelyben az igazság
(Plútó) fénye egy bizonyos mértéken felül kiveszik, vagy el van titkolva valamely fél
részéről, és a Szaturnusz szellemisége az, amely ezt a mértéket és arányt megállapítja és az
életet, vagy a személyi kapcsolatot, vagy kapcsolatrendszert előbb elzárja, majd elfojtja és
megszünteti.
Az anyagi létállapot és a természeti (fizikai és pszichikai) életnek a spirituális-tükör és
szellemi adatrögzítő (Szakrális!) mivoltának és funkciójának a boldogulásban
kikerülhetetlen és nem eléggé hangsúlyozható fontosságát a keleti metafizika (Véda,
Buddhista tanok, Jóga, stb.) egyáltalán nem érti. De legalább is, messze menően ignorálja.
(Lásd ide vonatkozóan kiemelt fontossággal bíró, keleti aszkéta tanokat és öncélú fakír-
gyakorlatokat, a steril aszkétai és fakír életcélokat.) Ezért képtelen levonni az anyag
visszajelzéseiből a megfelelő egyéni alapállás felvételéhez, vagyis a természetes
magatartások kialakításához vezető logikus következtetéseket, megelégedvén az egyetemes
megváltás magvalósítása feltételeit jelző és az egyetemes törvények szerint strukturálódó
anyagi formaváltások jelzéseinek, de főként az emberi test fájdalom- és örömjelzéseinek, a
múló illúzióként való kezelésével. Vagyis a fájdalom, a betegségek és a nyomor üzenetei
iránti közömbösséggel. Magyarán, a keleti misztika megelégszik a metafizikai jelenségek
és kinyilatkoztatások elméleti (spekulatív filozófiai) értelmezésével, miközben az anyagnak
a szellemre visszaható üzeneteit, valamint az anyagi törvényekből és az anyagi formák
változásaiból kiolvasható lényegi és kauzális információkat ignorálja, elveti, de legalább is,
az azokkal szembeni közömbös magatartást és alapállást tanítja.
Nem is lehet eldönteni, hogy ez utóbbi-e a nagyobb vétek, vagy az anyaghoz, az anyagi
világhoz való téves viszonyulás másik véglete: az európai bölcsőjű és mára az egész
nyugati típusú civilizációra jellemző anyagba-süllyedés, amelynek materializmus már csak
a végső karikatúrája, és amely anyagba-butulás szellemi állapota, a természeti világot és a
természeti életet, megélhetési alapnak és élvezet-csikarási (boldogságszerzési)
lehetőségnek, vagyis, végső soron, határtalanul kizsákmányolható és kizsákmányolandó
„külső” lehetőségként kezeli. El egészen a liberálisan „felvilágosult” stupid nyugati
embernek a saját testének és szervezetének az eladható „értékként” (munkaerőként, vagy
éppenséggel eladható szervgyűjteményként) való kezeléséig. Sőt, a nyugati típusú, termelő-
fogyasztó spirituális ignorancia még ennél is tovább elmegy: kimondottan csak élvezeti
lehetőségek (lelki és testi izgalmak) kicsikarására alkalmas állapotnak tartja a természeti
léten belül az emberi testet, ami fölött a személy önkényesen – a liberális olvasatban:
szabadon - rendelkezhet (Feminista nők pl. a méhük fölött. Szegények az eladhatónak vélt
veséjük fölött).
Egyik véglet sem jobb a másiknál: az anyagi valóság felett lebegni vágyó, fizikai létre
vonatkozó illúzió-elmélet és a szintén az anyag és a test jelzéseivel szembeni ignoranciához
vezető, buddhista nirvána-tan, végső eredményeiben és következményeiben, semmivel sem
jobb a materiális-nyugati koncepcióknak a tudomány segítségével elérhető életnyerési
lehetőségekbe vetett ostoba és majdhogynem állatian alacsonyrendű hiténél. Egyedül a
szellemi törvényeknek a természeti törvényekben való tükröződését, illetve a természeti
törvényeknek a szellemi törvényekkel való megfelelését tanító, és ezért a természeti
sorsvállalást és az abból kiolvasható – kikövetkeztethető szellemi magatatást hirdető,
eredeti (Nem szekularizált!) kereszt-viselői, természeti sors-elfogadói alapállásnak van
egyetemes vonatkozású értelme tehát, mivel egyedül ez, a misztikus hazudozások nélküli
keresztény alapállás egyezik meg a teremtés eredeti rendeltetésének és céljának a
logikájával, az egyetemes megváltás logikájával. Ezért mondja Jézus, hogy vegye fel
mindenki a maga keresztjét és azt, hogy: „Aki a fiút (A megnyilvánulást: a hinduk és a
buddhisták) bántja, annak megbocsáttatik. Aki az atyát bántja (Istentagadók és az
Istenkáromlók) annak is megbocsáttatik. De aki a Lelket (Szent Szellemet: a rendeltetés
logikáját) bántja, annak nem bocsáttatik meg.” Vagyis, aki a teremtés és a teremtés által
lehetővé tett megváltás alaplogikája ellen dolgozik, aki a Szaturnusz szelleme (megváltás
irányába terelgető egyetemes felelősség) és a Plútó szelleme (A teljes kölcsönös egymásba
hatolás és egymáson áthatolás szelleme: a kiegyenlítődés szelleme: az egészség, vagyis a
megváltás megvalósulása) ellen dolgozik, annak nem bocsáttatik meg. Azt is kell tudni
viszont, hogy nem egy külső és tőlünk független (objektív) mindenható erő (Szakállas
Isten) az aki nem bocsát meg, hanem a bennünk levő spirituális megváltási ősprogram,
misztikus kifejezéssel: a felettes Én-ünk.
Máshol meg azt mondja Jézus, hogy (Létezik egy olyan törvény: az abszolútum törvénye,
ami szerint: ) attól a személytől, aki sejti, vagy tudja, hogy mit jelent a megváltás (Aki
ismeri a törvényt és a logikát: a teremtés rendeltetése logikáját), sokkal több igényeltetik
(Vele szemben nagyobbak a felettes énjén keresztüli un. égi elvárások ), mint attól, aki
tudatlan. Tehát, attól aki úgymond ártatlan és még nem tudhatja, hogy tulajdonképpen
miért is jó neki a csalással és a hazudozással: a valóság hamisítással szembeni morális
alapállás, és, hogy e szerint az alapállás szerint, miért is kell neki hazudozás, titkolózás és a
korrupcióban (A létrontásban) való részvételt el utasítva, ezt vagy azt a dolgot és morális
magatartást helyesnek látva, megtennie, illetve nem tennie?
Metafizikai szempontból, tehát a Megváltás nevű, isteni igazság (Plútó) logikája
szempontjából két fajta, jellegzetesen negatív (Szaturnuszi) viszonyulás létezik a megváltás
(Az atya-anyához való visszatérés: az új abszolút állapot) elérési lehetőségének a zálogát
képező anyagi világhoz:
1. A jellegzetesen hindu misztika viszonyulása, amely illúziónak tekinti a fizikai – anyagi
létet. Vagyis a misztikus közömbösség magatartása, amire talán a legjellemzőbb, hogy egy
Teréz Anya néven elhíresült erőtlennek látszó, törékeny kicsi európai nőnek kellett
Kalalkuttában kikötni a Káli Istennő temploma tövében ahhoz, hogy az elméleti
fantazmagóriákat elvető, cselekvő szeretet jelentésére: az emberrel való személyes és
közvetlen törődés fontosságára a vallásos őrületükben lelki fakírokká váló hindu tömegek
figyelmét felhívja. Ez tehát a tipikus misztikus lét- és életszemlélet, amely vallásos és
önkényes (A valóságban nem ellenőrzött) metafizikai értelmezések alapján, kizárólag a
szellemi világ tulajdonságaival foglalkozik a lényegi (szakrális) fontossággal bíró anyagi –
tapasztalati világnak, a testi tapasztalásnak és a fájdalom-jelzéseknek a majdhogynem teljes
ignorálásával, illetve a személyes benyomások és történések, bizonyos általános
megfigyelések alapján történő, elméleti-misztikus és mitologikus értelmezésével.
2. A materiálisan „felvilágosult”, tipikusan a testi és lelki élvezeti - élvezkedési
lehetőségekért, valamint a kényelemért és az élvezetek és a kényelem biztosítottságáért
reggeltől estig dolgozó és harcoló, azok lehetséges elvesztése miatt aggodalmaskodó és az
elvesztéssel szembeni biztonsági rendszereket létre-hozó, persze: szerfölött gazdaságos és
tudományos európai és a nyugati mentalitás, amely minden egyéni, vagy emberiség szintű
sorskérdést és sorsproblémát az anyagi lét törvényeinek és tulajdonságainak a
figyelembevételével és tanulmányozásával próbál elintézni, illetve, az anyagi-természeti
tulajdonságok és törvények kijátszásával akar elérni. Vagyis, a keletinél talán még
ostobább az a tudományosnak képzelt nyugati viszonyulás, amely az emberi szenvedés és
boldogság kérdését az anyagban és az anyag által akarja megoldani. Az utóbbi, a tipikusan
Ezsaui, Judási és Fauszti magatartás, amely az anyagba való kábulás következtében a
materiális tudománya segítségével, „meg akarja nyerni az életét” és ezért eladja az
elsőszülötti jogát: a tudatos sors-irányító szellemi éberségét és sors-idéző, sors-formáló
mágikus hatású képzelő erejét egy tál lencséért, vagyis a hamar megvalósítható és kézzel
fogható – végül is öncélú: - anyagi haszonért. A művelői által természet-tudományosnak
nevezett termelői- fogyasztói (nyugati) vallás, legyen az bármennyire humanista és
szabadelvű, teljesen ostobává és így az anyag foglyává, ostoba állattá teszi az esetleg több
egyetemen is diplomázott és doktori és más tudományos rangokkal és címekkel hivalkodó
nyugati embert. A természet-kizsákmányoló és természet-szipolyozó, vagyis a természet-
zavaró, természetromboló ideológia segítségével tartható fenn tehát, az a globális
kényelem- és élvezet-fokozási alapállás (Negatív Merkúr, Vénusz, Mars, és Jupiter),
valamint az a kényelembiztosítási és élvezetbiztosítási (Negatív Szaturnusz) erkölcsi-
szellemi magatartás, amelyben a családapa kizárólag csak a zsákmányszerzői (létfenntartás
és élvezetbiztosítói) funkciót és társadalom nevű Bábeltorony- építő funkciókat tölthet be.
Ez az, az okosnak képzelt civilizációs (védekező!) ideológia, amelyben, a természeti
törvényeket nem azért tanítják az iskolában, hogy abból sorsjavító és sorsbeváltási
lehetőségekről szóló – spirituális – ismereteket szerezzenek és ilyen jellegű komoly
következtetéseket vonjanak le, hanem azért, hogy ezen „objektív” tudásból álló tudomány
segítségével, a tömegek egyedei minél jobban kizsákmányolhassák a természetet és saját
képességeiket, és ez által megnyerhessék az életüket, éppen annyira öncélú és nevetséges,
mind a Kalakuttai külvárosok szennyes utcakövein meditálgató fakír-aszkéták pózai.
Kívülállók számára a sors iróniája, a megváltás törvényeit ismerő beavatott számára a
Polaritás törvénye következménye az, hogy ez a magát kizárólagosan „tudományosnak”
hirdető, anyagba butuló nyugati magatartás éppen a kereszténység táptalaján (Európában)
jött létre. Világos, hogy éppen annak a világméretű, csalásnak a következtében alakultak ki
ez az objektív és az egész földi élő világot a katasztrófába döntő természettudományokra
alapozott, „objektív” tanítási koncepció, miszerint a Názáreti Jézus nem a megváltódás
eléréséhez szükséges természeti sorselfogadás (Szaturnuszi) és szimbólum-fejtés
szükségének leckéjét tanította volna meg az által, hogy tudatosan felfeszíttette magát a
keresztre! – Lássuk be végre: annak a világvallás szintű, metafizikai hazugságnak a
következtében alakulhatott ki ez a természetrabló materialista ideológia, hogy a Jézus
kereszthalála által, a kivételes Istenfiú mindannyiunkat mintegy előlegezetten megváltott,
amennyiben az általa soha nem tanított vallásnak a hű követőivé válunk, illetve maradunk.
Vagyis annak, hogy miközben ő minden ember számára az első szülötti jogot, vagyis az
abszolút léttel való közvetlen kapcsolat létezését és annak a fontosságát tanította (Én
vagyok az út, az igazság és az élet. – De ezt nem kizárólagosan magára, az ő állítólagos
kivételezett személyére értette, hanem mindenkire!), őt kinevezték összesített ókori
mitológiai hősnek: az Isten kizárólagos és egyedüli, megváltó fiának, aki, állítólag e
metafizikailag teljességgel szélhámosi szerepkörével, amellyel minket újból és újból
megfosztanak az abszolút azonosság- tudatunktól, megtestesíti azt a rettenetes vallásos
különválasztást, amiről Hamvas Béla oly plasztikusan és találóan (Egzakt módon) ír az
Androgünosz 86. pontjában:
„Ahol az embernek és minden létező lénynek a létezésben Istennel való azonosságát
felismerik, ott vallás tulajdonképpen nincs. Ahol az embernek a létezésben Istennel való
azonossága homályban marad, és a nem-azonosságra építenek, ott vallás keletkezik. Mert a
vallás nem egyéb, mint az ember és az Isten nem azonossága, soha nem azonossága, semmi
körülmények között nem azonossága és végtelen nem-azonossága. Ebből az ijedelemből és
megrettenésből keletkezik a létezésben az ember létével nem azonos Isten távolsága és
idegensége. Ami éppen a vallás. Az ember a vallás szerint nem azonos, csupán kép és
hasonlatosság. Csak másolat. Mintha két féle lét lenne, Isteni és emberi. Mintha Isten és
ember örökre és végzetesen összemérhetetlen lenne. Mintha a vallás a létezést ketté
szakítaná. Egy felsőbb és egy alsóbb létezésre, aminek a következménye természetesen,
hogy a létezést tovább szaggatják, népek és fajok és vallások és VÉLEMÉNYEK
(Kiemelés K. Sz.) és arcszínek szerint.”
Az anyagi világ szimbolikus jeleiből tehát, sokkal több és értékesebb, mivel igazabb és
lényegesebb szellemi, spirituális és metafizikai információkat lehet kapni a sors-
feladatainkra és sors-állapotunkra, illetve a sorshelyzetünkre és gyakorlati életfeladatainkra
vonatkozóan, a mint a szentek, vagy a teológusok által a misztikus élményeik és révületeik
hatására írt vallásos, vagy misztikus szövegekből, a tőlük kapott sors-eligazításokból.
Ezért megbízhatóbb és értékesebb személyi horoszkópok asztrológiai szimbólumaiból,
vagyis a sorsképletek kauzális jeleiből és jelrendszereiből az illető spirituális struktúrák
jellegét felfedő kauzális asztrológia feltárása, vagyis sokkal értékesebb az a sorsinformáció,
amely meg mondja, hogy mi van, mint az, amely azt mondja meg, hogy esetleg mi lehet
(Jósló asztrológia). Gyakorló asztrológusi munkám során, döbbenve kellett tapasztalnom,
hogy a személyi horoszkópjaikban a többnyire földjegyekben, vagy földházakban található
Karmikus pontokkal, vagy erősen támadott föld-bolygókkal rendelkező személyek, nem is
annyira rögeszmések, illetve földhöz kötött gondolkozásúak (nehéz fejűek), mint ahogy azt
a klasszikus asztrológiai alapképezettségemmel az elején elképzeltem, hanem nagyon is
rugalmas és praktikus gyakorlati érzékkel és technikai intelligenciával rendelkeznek,
hanem inkább az a bajuk, hogy túlzottan is jelentéktelennek találják és elnagyolják azt,
hogy mit is mond számukra, vagy róluk az a fizikai – természeti valóság amiben éppen
élnek, illetve, az a sorsállapot és sorshelyzet, amelybe éppen kerültek. És ezt akkora
mértékben, hogy sokszor az, az érzésem támad, hogy az illető személy nem is a föld-karma
által jelzett negatív determinációktól, hanem egyenesen valamiféle levegő-karmás
determinációktól szenved. Persze, az is lehetséges, sőt: valószínű, hogy a föld-karmával
rendelkező személyeknek azon része, amely rögeszmés és un. anyagba-zuhant, vagyis az
anyagi érzékelési rendszerektől és az anyag látványától elkábultak, nem kíváncsiak a
szellemi valóságra jönnek az olyan asztrológushoz, amely nem jósolgat az anyagi jelekből,
hanem mindenkit a saját szellemi realitásra igyekszik rávezetni. Ezért, számtalanszor
kaptam például a hozzám forduló, és többnyire föld-karmás jellegű horoszkóppal
rendelkező személyekkel szemben magam azon, hogy ilyen jellegű struktúrájú
személyekkel szemben, én, a Levegő (Mérleg Lilith) karmás és Víz (Rák Sárkányfarok)
karmás és Víz napjegyes személy kellett és kell a tárgyi valóságot megvédenem, illetve
ezeket a személyeket a tárgyi tények cáfolhatatlan valóság- és igazságtartalmára
emlékeztetnem, vagy éppenséggel, a józan paraszti ész logikáját használva (Amit
egyébként nagyon unok és nagyon szerencsétlenül szűklátókörűnek találok, de ilyenkor
nincs más, amit tennem!) rávezetnem. És, amivel a leges leg könnyebben rá tudom vezetni
az embereket az anyagi valóság spirituális funkciójáról alkotott tévedéseikre,
tévképzeteikre, illetve az életük és sorsuk anyagi valóságának az ignorálásából, annak az
illúzióként való kezeléséből, illetve a szellemi – spirituális zavarodottságukra, az éppen az
un. anyagi problémáiknak, vagyis a gazdasági problémáiknak az értelmezése.
...................................................................................................................................................
...................................................................................................................................................
Az egyetemes etikára alapuló tisztánlátás, valamint az etika és a tisztánlátás eredményei
szerinti belső és külső mentalitás a boldog és egészséges élet feltétele és nem az anyagi
gazdagság segítségével elérhető különleges élvezetekben való részesülés és az öncélú
személyi, vagy családi – nemzeti, stb. biztonság növelése. És ez az egyetemes igazság,
aminek a Názáreti Jézus két ezer évvel korábban már hangot adott (Aki meg akarja nyerni
az életét....), soha és sehol nem mutatkozik meg annyira egyértelműen mint egy tíz évvel az
ezredforduló utáni apokalipszisben. Persze, az apokalipszist ugyancsak nem annak az
izgalom-keltő értelmezése szerint használom, hanem az eredeti értelme szerint. E kifejezés
ugyanis, aminek az elferdített, tragikus értelmét a modern misztikusok annyit koptatták az
ezredfordulói jelenségekkel kapcsolatosan, nem világméretű tragikus eseményeket jelent,
hanem olyan idő minőséget és olyan idő- helyzetet, amelyben az eredeti és a végső
(metafizikai: vagyis fizika előtti és fizika fölötti) igazságok felszínre kerülnek és eredeti
értékük és eredeti értelmük szerint értelmeződnek. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a
kizárólag kényelmi és élvezeti igényeket, illetve a gazdasági szempontokat szolgáló
tudományos életszemlélet romlást és rombolást okozó vetületeiről lehull a lepel, és
amelyben az ember észreveszi, hogy éppen ugyanolyan üres lelkileg tudománnyal, mint
tudomány nélkül. Sőt, esetleg még azt is, hogy a tudomány és a technika által előállított,
természet-zavaró gazdasági és biológiai "jótettmények" káros (és végzetes!) hatásai sok
esetben csak a harmadik- negyedik ember generációk tagjain észlelhetőek.
Hogy a rövid távon eredményes, ám hosszú távon ökológiai katasztrófákat is előidéző
tudományos - technikai és gazdasági gondolkozásunk nem csak a természetre hat
végzetesen, hanem az ember belső, pszichikai és szellemi természetében is végzetes
zavarokat előidéz. Nem csak az atom-iparról és a vegyszereknek a mezőgazdaságban való
alkalmazásáról, nem csak a génmanipulációról, hanem az orvosi technikák egy jelentős
részéről is ki derült már, hogy hosszú távon katasztrofális következményekhez vezet. Így,
például a kézzelfogható eredményeket hajszoló gyógyításnak az un. nőgyógyászati
alkalmazása, a “magas” gazdasági- színvonalat elért országok népeinek a számbeli
sorvadásához vezetett, mivel nem csak az emberi szervezet immun- rendszerét teszi tönkre,
hanem elsősorban a nők szülői, élet-adói képességét is.
Statisztikai tény, hogy azok a lánygyermekek, akik mesterségesen, vagyis
császármetszés útján születtek a világra, vagy olyan orvosi beavatkozás által, amely során,
a különböző fájdalomcsillapítók hatására, a szülő- anya nem volt mentálisan éber és nem
használta teljes kapacitásával a saját szülő-erejét, felnőtt korukban szintén nem képesek
saját erejükből megszülni gyermeküket és tudattalanul (önkéntelenül) félnek, mind a
várandós állapottól, mind a szülés aktusától. Ezért azokban az országokban, ahol három -
négy generációra visszamenőleg divatos a szülés közbeni fájdalom csillapítók használata, a
zsibbasztás, a császármetszés és a "programozott" szülés, a fiatal nők egyre ritkábban és
egyre több fenntartással vállalnak gyermeket, miközben vagy az állítólag szerencsétlen
gazdasági helyzetükre hivatkoznak, holott mindössze akkorára nőtt a civilizációs igény,
hogy gazdaságilag előre biztosítottnak akarják tudni magukat évekig, illetve félnek attól,
hogy a szülés után kevesebb jövedelemhez jutva, lemaradnak az élet világi és érzéki
élvezeti lehetőségeiről, vagy arra hivatkoznak, hogy nem tudják megtalálni az igazi
párjukat. Holott ezek a zsibbasztott, kábított, vagy altatott anyák, nagyanyák és
dédnagyanyák vonalán a világra jött nő nemű utódokban teljesen megzavarodik az ősi
képzet az élet értelméről és rendeltetéséről, aminek következtében, ha tudattalanul és
önkéntelenül is, de szorongnak és félnek a gyermekszülés gondolatától, nem vállalják az
áldott állapot (tudományosan: teherkihordás) nehézségeit, a gyermekszülés "kínját". Annak
ellenére, hogy közülük egyesek "imádják a gyermekeket", voltaképpen gyermek-ellenes a
spirituális és a pszichikai mentalitásuk. A szintén gazdasági megfontolásokból a foganás
előtt szedett fogamzásgátlóknak, szintén nagy a gén struktúrákra gyakorolt káros (szülői
erőt csökkentő) következménye, nem csak a biológiai, hanem főként a mentális és a
spirituális (karmikus) károsodás és degradáció miatt is. Tudományosan, már azt is
kimutatták, hogy a fogamzásgátlókhoz használt női hormonoknak a vizeletből - különböző
természetes, vagy természetellenes utakon - az ivóvízbe való visszakerülése következtében
az újabb férfi- generációk nemzőképessége (a férfi ivarszervek száma és vitalitása) és
szexuális képessége is jelentősen csökkent, de ez már csak a fizikai megjelenési formája
annak, amit a keresztény vallásban valamikor még a bűnbeesettségi lelki állapotunk
következményének neveztek. Hamvas Béla szavaival: a modern embernek a globális
létrontás (gazdasági hajsza a boldog és biztosított élet megvalósítása érdekében) logikája
szerinti gondolkozásának a következménye mindez.
Nem csak a föld-karmára leginkább jellemző szocialista gondolkozás miatt gazdaságilag
tönkre ment magyar nemzet fogy ezen okok miatt látványosan évről - évre, hanem a német,
az angol és a skandináv országok "bennszülött" lakóssága is, annak ellenére, hogy a
gyermekszülést és a gyermekvállalást gazdaságilag igen kedvezően támogatják állami
szinten ezekben az országokban. Annak arányában, ahogy a gazdaság-központú nyugati
típusú gondolkozás terjed, a kelet európai népek is átveszik ezeket az előnyösnek tetsző,
szülés könnyítési és család- szabályozási eljárásokat, azok is, sokkal rohamosabban
sorvadni kezdenek, mint ahogy azt a gyakorlati eljárások szerint logikus lenne.
A fent leírt jelenségek csak a jéghegynek a csúcsát képezik, a látványos eredményeket
hozó tudományos - gazdasági tevékenységünk által előidézett, kevésbé látványos
katasztrofális folyamatoknak. A kényelem- és élvezet és biztonság-keresés mentalitásán
alapuló, káros és végzetes (természet-ellenes) tudományos eljárások miatt tehát,
apokalipszisben élünk olyan értelemben, hogy egészen jól látható, hogy az emberiség egy
része a tudományos gondolkozásában ugyan fejlődik, de a szellemében – spirituális
struktúrájában – és ennek következtében a biológiai szervezetében annál jobban
degenerálódik.
A természet-ellenes gazdasági és tudományos tevékenységünk által kiváltott
üvegházhatás következtében megzavarodott természet által okozott problémák mellett, a
világiság vége olyan értelemben is bekövetkezik tehát, hogy az emberiség egyre nagyobb
része lesz képtelen természetesen élni, vagyis orvosságok és mesterséges erősítők és
vitaminok nélkül megélni, mivel a természetes élelmiszerforrásokat (a gabonákat és a
zöldségeket) tönkre teszi a kapzsiságnak a tudományos szemlélettel össze fonódó
termesztése (Lásd gén-manipulált növények nagy hozamú termesztése), másrészt, az
orvostudomány és a genetika által beindított természetellenes magzatfoganások és szülések
által létrehozott globális gén-struktúra zavarodást, vagyis az újszülöttek biológiai
struktúráinak a globális degenerálódási folyamatát, csak későn veszik észre és mutatják ki
az orvosok és biológusok egyértelműen. És persze, a jelzett folyamat sem állítható majd le
azonnal, globálisan és egyértelműen. A megfelelő politikai intézkedések után is, a
természetes rend csak több generáción, sőt: több évszázadon keresztül fordulhat majd
vissza, ami azt jelenti, hogy a megfelelő nemzeti és globális intézkedéseket követően,
leghamarabb egy évszázad múlva. Ezért a föld-karma által irányított gazdasági rendszer
segítségével elkövetett külső és belső természet-zaklatásnak, a közeljövőben a civilizált
emberiség minőségi és számbeli sorvadása lesz az eredménye.
A helyreállítás viszont olyan, az anyagi világ eredeti rendeltetése megértésén alapuló,
gyökeres szemlélet-változtatást igényel, amit ugyancsak több generáción keresztül és
csakis a metafizikai alapú (kauzális, és nem jósolgató!) asztrológia térhódítása után
lesznek képesek átvenni az emberek. Az ezredvégi kereszt- és katasztrófa- konstellációk,
akárcsak a 2O12 utáni apokaliptikus konstellációk, minden józan asztrológus számára a
természeti katasztrófák mellett, a "minden áron jót akaró", élvezői- fogyasztói
pragmatizmusnak, illetve az antropológiai és ökológiai katasztrófát előidéző, materialista
gazdasági életszemléletnek, vagyis, a föld-karma szerinti ostoba és sötét mentalitásnak a
két - három generáción belül bekövetkező teljes "világvégét", vagyis a világias – gazdasági
és materialista-tudományos gondolkozás által kiszolgált, anyagi és öncélú boldogság nyerői
életszemlélet (nyerészkedő mentalitás) végét vetítik előre.
Lásd a részletes kifejtéseket és a vitákat á értekezéseket az:
www.aldottelet.com
www.kozmaszilarad.com
www.asztrologosz.com
www.kozmaszilard.hu - honlapjainkon, honlapjaimon.

Contenu connexe

Tendances

Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...Szilárd Kozma
 
8 - A fejlödes egyetmes torvenye
8 - A fejlödes egyetmes torvenye8 - A fejlödes egyetmes torvenye
8 - A fejlödes egyetmes torvenyeSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik részKozma Botond Szilárd
 
A Feltekenység metafizikai alapjairól
A Feltekenység metafizikai alapjairólA Feltekenység metafizikai alapjairól
A Feltekenység metafizikai alapjairólSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. részKozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. részSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.Szilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik részKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Botond Szilárd
 
Arthur e. powell a mentális test és a mentális világ
Arthur e. powell   a mentális test és a mentális világArthur e. powell   a mentális test és a mentális világ
Arthur e. powell a mentális test és a mentális világKarika Gábor
 
Az Abszolútum pps - Varga Csaba
Az Abszolútum pps - Varga CsabaAz Abszolútum pps - Varga Csaba
Az Abszolútum pps - Varga CsabaVarga Csaba
 
Az Abszolútum pdf - Varga Csaba
Az Abszolútum pdf - Varga CsabaAz Abszolútum pdf - Varga Csaba
Az Abszolútum pdf - Varga CsabaVarga Csaba
 
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvényeSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - BevezetőKozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - BevezetőKozma Botond Szilárd
 
Az ember öt spirituális összetevője
Az ember öt spirituális összetevőjeAz ember öt spirituális összetevője
Az ember öt spirituális összetevőjeSzilárd Kozma
 
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik részA lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik részKozma Botond Szilárd
 
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvényeSzilárd Kozma
 
Asztrológia és kereszténység
Asztrológia és kereszténységAsztrológia és kereszténység
Asztrológia és kereszténységSzilárd Kozma
 

Tendances (19)

Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
 
8 - A fejlödes egyetmes torvenye
8 - A fejlödes egyetmes torvenye8 - A fejlödes egyetmes torvenye
8 - A fejlödes egyetmes torvenye
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
 
A Feltekenység metafizikai alapjairól
A Feltekenység metafizikai alapjairólA Feltekenység metafizikai alapjairól
A Feltekenység metafizikai alapjairól
 
6 ritmus es-cilkus
6 ritmus es-cilkus6 ritmus es-cilkus
6 ritmus es-cilkus
 
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. részKozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. rész
 
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
 
Az ősközösség tantétele
Az ősközösség tantételeAz ősközösség tantétele
Az ősközösség tantétele
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
 
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
 
Arthur e. powell a mentális test és a mentális világ
Arthur e. powell   a mentális test és a mentális világArthur e. powell   a mentális test és a mentális világ
Arthur e. powell a mentális test és a mentális világ
 
Az Abszolútum pps - Varga Csaba
Az Abszolútum pps - Varga CsabaAz Abszolútum pps - Varga Csaba
Az Abszolútum pps - Varga Csaba
 
Az Abszolútum pdf - Varga Csaba
Az Abszolútum pdf - Varga CsabaAz Abszolútum pdf - Varga Csaba
Az Abszolútum pdf - Varga Csaba
 
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
 
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - BevezetőKozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
 
Az ember öt spirituális összetevője
Az ember öt spirituális összetevőjeAz ember öt spirituális összetevője
Az ember öt spirituális összetevője
 
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik részA lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
A lilith - inverzió és a és a keresztény asztrológia VII - ik rész
 
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvénye
 
Asztrológia és kereszténység
Asztrológia és kereszténységAsztrológia és kereszténység
Asztrológia és kereszténység
 

Similaire à Kozma Szilárd: A rendeltetesunk

Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.Szilárd Kozma
 
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Botond Szilárd
 
Az ember öt spirituális része az asztrológiában
Az ember öt spirituális része az asztrológiábanAz ember öt spirituális része az asztrológiában
Az ember öt spirituális része az asztrológiábanKozma Botond Szilárd
 
A posztmodern megváltók tévedése
A posztmodern megváltók tévedéseA posztmodern megváltók tévedése
A posztmodern megváltók tévedéseKozma Botond Szilárd
 
Tolle a most hatalma
Tolle a most hatalmaTolle a most hatalma
Tolle a most hatalmatiborius01
 
1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvényeSzilárd Kozma
 
Eckhart Tolle - Új föld
Eckhart Tolle - Új földEckhart Tolle - Új föld
Eckhart Tolle - Új földKyara J
 
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titka
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titkaKozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titka
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titkaVioletta Joó
 
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvényeSzilárd Kozma
 
5 A polaritas egyetemes törvénye
5 A polaritas egyetemes törvénye5 A polaritas egyetemes törvénye
5 A polaritas egyetemes törvényeSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: Az anyagi nehézségek spirituális okairól és asztrológiai felol...
Kozma Szilárd: Az anyagi nehézségek spirituális okairól és asztrológiai felol...Kozma Szilárd: Az anyagi nehézségek spirituális okairól és asztrológiai felol...
Kozma Szilárd: Az anyagi nehézségek spirituális okairól és asztrológiai felol...Kozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd Asztrológusi Hitvallás
Kozma Szilárd Asztrológusi HitvallásKozma Szilárd Asztrológusi Hitvallás
Kozma Szilárd Asztrológusi HitvallásKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd A Kauzalis Asztrológia
Kozma Szilárd A Kauzalis AsztrológiaKozma Szilárd A Kauzalis Asztrológia
Kozma Szilárd A Kauzalis AsztrológiaKozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: Anyagi áldás?
Kozma Szilárd: Anyagi áldás? Kozma Szilárd: Anyagi áldás?
Kozma Szilárd: Anyagi áldás? Szilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: Az apasagnak az anyasággal egyenértákű, pótolhatatlan spirituá...
Kozma Szilárd: Az apasagnak az anyasággal egyenértákű, pótolhatatlan spirituá...Kozma Szilárd: Az apasagnak az anyasággal egyenértákű, pótolhatatlan spirituá...
Kozma Szilárd: Az apasagnak az anyasággal egyenértákű, pótolhatatlan spirituá...Kozma Botond Szilárd
 

Similaire à Kozma Szilárd: A rendeltetesunk (17)

Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.
 
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
 
Az ember öt spirituális része az asztrológiában
Az ember öt spirituális része az asztrológiábanAz ember öt spirituális része az asztrológiában
Az ember öt spirituális része az asztrológiában
 
A posztmodern megváltók tévedése
A posztmodern megváltók tévedéseA posztmodern megváltók tévedése
A posztmodern megváltók tévedése
 
Echkart tolle a most hatalma
Echkart tolle a most hatalmaEchkart tolle a most hatalma
Echkart tolle a most hatalma
 
Tolle a most hatalma
Tolle a most hatalmaTolle a most hatalma
Tolle a most hatalma
 
1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye
 
Eckhart Tolle - Új föld
Eckhart Tolle - Új földEckhart Tolle - Új föld
Eckhart Tolle - Új föld
 
Azujfold
AzujfoldAzujfold
Azujfold
 
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titka
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titkaKozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titka
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titka
 
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
 
5 A polaritas egyetemes törvénye
5 A polaritas egyetemes törvénye5 A polaritas egyetemes törvénye
5 A polaritas egyetemes törvénye
 
Kozma Szilárd: Az anyagi nehézségek spirituális okairól és asztrológiai felol...
Kozma Szilárd: Az anyagi nehézségek spirituális okairól és asztrológiai felol...Kozma Szilárd: Az anyagi nehézségek spirituális okairól és asztrológiai felol...
Kozma Szilárd: Az anyagi nehézségek spirituális okairól és asztrológiai felol...
 
Kozma Szilárd Asztrológusi Hitvallás
Kozma Szilárd Asztrológusi HitvallásKozma Szilárd Asztrológusi Hitvallás
Kozma Szilárd Asztrológusi Hitvallás
 
Kozma Szilárd A Kauzalis Asztrológia
Kozma Szilárd A Kauzalis AsztrológiaKozma Szilárd A Kauzalis Asztrológia
Kozma Szilárd A Kauzalis Asztrológia
 
Kozma Szilárd: Anyagi áldás?
Kozma Szilárd: Anyagi áldás? Kozma Szilárd: Anyagi áldás?
Kozma Szilárd: Anyagi áldás?
 
Kozma Szilárd: Az apasagnak az anyasággal egyenértákű, pótolhatatlan spirituá...
Kozma Szilárd: Az apasagnak az anyasággal egyenértákű, pótolhatatlan spirituá...Kozma Szilárd: Az apasagnak az anyasággal egyenértákű, pótolhatatlan spirituá...
Kozma Szilárd: Az apasagnak az anyasággal egyenértákű, pótolhatatlan spirituá...
 

Plus de Szilárd Kozma

A gonosz Nagy Attila Puli nem alszik
A gonosz Nagy Attila Puli nem alszikA gonosz Nagy Attila Puli nem alszik
A gonosz Nagy Attila Puli nem alszikSzilárd Kozma
 
Harmadik levelem nagy attila pulihoz
Harmadik levelem nagy attila pulihozHarmadik levelem nagy attila pulihoz
Harmadik levelem nagy attila pulihozSzilárd Kozma
 
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezéseNagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezéseSzilárd Kozma
 
MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?
MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?
MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?Szilárd Kozma
 
9 A szeretet egyetemes törvénye
9 A szeretet egyetemes törvénye 9 A szeretet egyetemes törvénye
9 A szeretet egyetemes törvénye Szilárd Kozma
 
4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvénye4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvényeSzilárd Kozma
 
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatásaAz öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatásaSzilárd Kozma
 
Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális TisztanlatásrólAz Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális TisztanlatásrólSzilárd Kozma
 
A Tarot beavatási rendszere
A Tarot beavatási rendszereA Tarot beavatási rendszere
A Tarot beavatási rendszereSzilárd Kozma
 
A tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásrólA tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásrólSzilárd Kozma
 
A Szkeptikusok fatális tévedései
A Szkeptikusok fatális tévedéseiA Szkeptikusok fatális tévedései
A Szkeptikusok fatális tévedéseiSzilárd Kozma
 
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmelSzerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmelSzilárd Kozma
 
Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e? Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e? Szilárd Kozma
 
Reinkarnacio. Mese, vagy valóság?
Reinkarnacio. Mese, vagy valóság?Reinkarnacio. Mese, vagy valóság?
Reinkarnacio. Mese, vagy valóság?Szilárd Kozma
 
A hét karmikus Program leírása
A hét karmikus Program leírásaA hét karmikus Program leírása
A hét karmikus Program leírásaSzilárd Kozma
 
Az Otthonszulesre való felkészülés előnyei
Az Otthonszulesre való felkészülés előnyeiAz Otthonszulesre való felkészülés előnyei
Az Otthonszulesre való felkészülés előnyeiSzilárd Kozma
 
Aa anyai ági karma. programok rövidített változata
Aa anyai ági karma. programok rövidített változataAa anyai ági karma. programok rövidített változata
Aa anyai ági karma. programok rövidített változataSzilárd Kozma
 

Plus de Szilárd Kozma (20)

A gonosz Nagy Attila Puli nem alszik
A gonosz Nagy Attila Puli nem alszikA gonosz Nagy Attila Puli nem alszik
A gonosz Nagy Attila Puli nem alszik
 
Harmadik levelem nagy attila pulihoz
Harmadik levelem nagy attila pulihozHarmadik levelem nagy attila pulihoz
Harmadik levelem nagy attila pulihoz
 
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezéseNagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
 
Filmek a lényegről
Filmek a lényegrőlFilmek a lényegről
Filmek a lényegről
 
MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?
MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?
MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?
 
9 A szeretet egyetemes törvénye
9 A szeretet egyetemes törvénye 9 A szeretet egyetemes törvénye
9 A szeretet egyetemes törvénye
 
4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvénye4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvénye
 
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatásaAz öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
 
Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális TisztanlatásrólAz Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
 
A Tarot beavatási rendszere
A Tarot beavatási rendszereA Tarot beavatási rendszere
A Tarot beavatási rendszere
 
A tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásrólA tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásról
 
A Szkeptikusok fatális tévedései
A Szkeptikusok fatális tévedéseiA Szkeptikusok fatális tévedései
A Szkeptikusok fatális tévedései
 
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmelSzerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
 
Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e? Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e?
 
Szabadszules
SzabadszulesSzabadszules
Szabadszules
 
Ördöngösök
ÖrdöngösökÖrdöngösök
Ördöngösök
 
Reinkarnacio. Mese, vagy valóság?
Reinkarnacio. Mese, vagy valóság?Reinkarnacio. Mese, vagy valóság?
Reinkarnacio. Mese, vagy valóság?
 
A hét karmikus Program leírása
A hét karmikus Program leírásaA hét karmikus Program leírása
A hét karmikus Program leírása
 
Az Otthonszulesre való felkészülés előnyei
Az Otthonszulesre való felkészülés előnyeiAz Otthonszulesre való felkészülés előnyei
Az Otthonszulesre való felkészülés előnyei
 
Aa anyai ági karma. programok rövidített változata
Aa anyai ági karma. programok rövidített változataAa anyai ági karma. programok rövidített változata
Aa anyai ági karma. programok rövidített változata
 

Kozma Szilárd: A rendeltetesunk

  • 1. Kozma Szilárd: RENDELTETÉS Az ember földi rendeltetése nem más mint a megváltás (a szabadság, a boldogság, az egészség) elérése a fizikai világ és a saját teste jelzései segítségével. A föld-karmáról (Részlet) A föld-elem funkciójának és rendeltetésének a megértése (illetve ezek téves értelmezéseinek a leleplezése) elvezet bennünket az életünk és sorsunk céljának és értelmének a megértéséhez, a lét és az emberi élet lényegének, vagyis az élet igazi rendeltetése és célja megértéséhez, és tulajdonképpen az egész egyetemes létezés céljának és rendeltetésének a megértéséhez. - A számunkra néha ellenségesnek tűnő sors- mechanizmusok logikájának az átlátásához, és ezzel együtt és végül az igazi, spirituális tisztánlátáshoz. Ezért mondja a Tabula Smaragdina, hogy (Az isteni szellem, illetve a beavatott ember, vagyis: a Thelesma) „Ereje tökéletes lesz, ha a fölre vissza fordul.” Aki nem érez rá, vagy nem ébred rá valamilyen módon, vagy nem lesz rávezetve akár tudatos okítással (neveléssel), akár úgymond véletlenszerűen (A sors-viszontagságai által) az alkímiai föld-elem sajátosságaira és jellegzetességeire, vagyis, ismét csak a földön (természetben) való létezésnek és a testben való állapotnak a rendeltetésére és funkciójára, az nem is értheti a sorsa logikáját, vagyis a szellemi öntudatnak és ez által az Isteni szellemnek az emberi testben való létezése értelmét sem, és annak az élete, lett légyen bármilyen értelmes személyről szó, vagy bármilyen jó és pozitív, veleszületett személyi tulajdonságokkal és képességekkel rendelkező személyről szó, vagyis: lett légyen bármilyen szerencsés csillagzat alatt született személyről is szó, annak az élete előbb - utóbb (legkésőbb öreg korában) céltalanná, értelmetlenné és ez által felesleges testi betegségek által okozott szenvedésekkel, örömben és derűsen telt napok helyett, ürömmel és keserűséggel telt sorssá változik. A föld elemnek, tehát a fizikai létnek és a biológiai létezésnek van ugyanis a leg nagyobb és legfontosabb szerepköre abban a teremtés előtt a Lilith által felbolygatott és egymással szembe kerülő, egymás szétzúzására, kizárására és minden fajta, más módon történő tönkretételére igyekvő abszolút léterők között megvalósuló kiegyenlítődési folyamatban, amit egyetemes megváltásnak nevezünk, és amit az Abszolút lét-tudat indít el, annak érdekében, hogy ez által egyenlítse ki egymással és újra egyesítse a Lilith által szétbontott elemeit és így mentse meg önmagát. - Jézus, mint ennek, az egyetemes kiegyenlítődési lét-rendeltetésnek az első felfedezője (A megváltás hirdetője és tanítója), annyira fontosnak találta a fentiek a megértését (Az ember számára a legfontosabb tudni valók megértését és ennek a természeti sorsnak az elfogadását!), hogy ennek a sors elfogadáson alapuló kiegyenlítődésnek a szimbólumává változtatván önmagát a halálában, tudatosan provokálta mind a zsidó vallásvezetőket, mind a cinikus Poncius Pilátust, és általuk keresztre feszítette magát (A kereszt, a természeti élet által lehetővé váló sors- értelmezési lehetőségek feltétlen elfogadásának és a személyesen megtapasztalt és átélt természeti – földi jelek és jelzések megértésének, vagyis a Szaturnuszi őselvvel való azonosulás szükségének a jele.). Így tanítván és felejthetetlenné és kikerülhetetlenné téve ezzel, az utolsó, beavatási leckéjével (Az emberi szívből kitörülhetetlen keresztre- feszítettség szimbólumával.) az egész emberiségnek a személyi sors-felelősség és a
  • 2. megváltás tanát. Ez szerint, a szellemi jelenségeket és folyamatokat tükröző, illetve a szellemi információt magába befogadni, őrizni és vissza adni képes anyag természetes állapotaiból és tükör-jelzéseiből kell és lehet elsősorban a lényegi sors-következtetéseket levonni. Vagyis: a szellemi erők által létre hozott és azok által működtetett anyagi világnak a szimbolikus jelzéseiből kell tanulni, és nem a mágikus – misztikus fantazmagóriákból. - Ezt jelenti az, hogy az a személy, aki leginkább ismerte a szellemi világ törvényeit és a sorsmechanizmusokat, nem tért ki mágikus erejű misztikus trükköket alkalmazva a sorvállalás elől, hanem tudatosan elfogadva, szembe ment azzal, jelezve az által, hogy ezzel a végső tanításával, a halálában az egész emberi lét rendeltetésének és céljának a szimbólumává változott, azt, hogy nem létezik fontosabb dolog az ember életében, mint a tudatos sorsvállalás, mert csak és csakis az által történhet meg a helyes és a spirituális sors- értelmezés, ha előbb a természeti létezés rendeltetése (Pl. a testi és a lelki fájdalom metafizikai értelme) meg van értve, fel van fogva és el van fel van fogadva a személy részéről. Az tehát, amit minden, de minden szokványosan elfogadhatónak vélt életnyerési lehetőségben bízó humánus értelmiségi, valamint minden, magát kereszténynek képzelő vallásos ember és minden misztikus és mágikus hetet-havat összehordó mystész (Újabban: ezoterikus tanító) csoda-guru, szent és égi geometrikus, hamis próféta, modern vajákos, tehát misztikus csodabogár–kozmetikus elsődlegesen nem ért, nem más mint az, hogy az anyagnak, illetve az anyag léte által keletkező tárgyi valóságnak (rögzíthető, tehát nem letagadható, és nem megmásítható tárgyi információnak), valamint a tárgyi valóságból levonható, vissza-következtetési lehetőségeknek (a szellemi megértésnek), fundamentális (szakrális!) funkciója és kihagyhatatlan fontossága van mind az egyéni megváltódásban, mind az egyetemes kiegyenlítődés által elérhető abszolút lét helyre állításában, új létrehozásában. A volt-feleségemnek egy amerikai csoda-kurzusnak, majd az önmegvalósító (Szahadzsa) a joga-tanfolyamnak a misztikus tanaitól való meghatódása és a szó szoros értelmében vett észveszejtése, azért vágott annyira mellbe (És amitől egyből tudtam, hogy amennyiben tényleg csodákra adta a fejét, a házasságunknak befellegzett, de utolsó percig reménykedtem, hogy felébred.), mert korábban ezerszer elmagyaráztam neki is ezt a tényt. Vagyis azt, hogy miért figyelmeztet arra Jézus, hogy gyümölcséről (Tehát az anyagi megvalósulásáról) ismeritek meg a fát! És persze, mindazt, ami az anyagnak és a tárgyi valóságnak ebből a különleges szerepéből következik. Vagyis azt, hogy egyetlen más, létezési forma sem képes arra, amire az anyag. Nevezetesenarra, hogy a hozza érkező és a belé érkező információt 1) egy- az egyben vissza tükrözze. Vagy 2) vissza tartsa (Befogja és tárolja, majd ismét vissza adja), vagy 3) határozottan tovább irányítsa, vagy 4) befogván az információt, magán keresztül tovább vezesse. Illetve, hogy
  • 3. 5) a befogadott információ és energia hatására, átalakuljon más formájúvá. És, ha hosszabb, vagy rövidebb időre is, de ebben az új formában megmaradjon (rögzüljön). Vagyis tükrözze a belé hatolt és a lényegét képező szellemet. Minden más létezési formában az információ zavartalanul tovább halad és szétáramlik – szétgomolyog és szétfoszlik köd szerűen, de persze, annál jóval gyorsabban, mint a fizikai köd. És ez akkor is így van, vagyis, akkor is eltűnik ha lényege szerint változatlan marad az információ és akkor is, ha lényegét képlékenyen megváltoztatva, valami más idearendszerré változik. Ezért, csak és csakis az anyagban, illetve az anyagi létezési forma információ-tükrözési és az információ-tárolói, információ-rögzítői tulajdonsága miatt, lehetséges számunkra - Anyagi testtel és szervekkel bíró lények számára! - az információ-olvasás és az információ-értelmezés, és persze, a tárolt, vagy olvasott - értelmezett információnak a visszahívása és egyszeri, vagy többszörös, de mindig megbízható információkhoz vezető felülvizsgálata, vagyis az a cáfolhatatlan és rejthetetlen és hamisíthatatlan tárgyi igazság, amely az „Ami fent van, ugyanaz mint ami lent van” abszolút lét elv alapján, tökéletesen, tehát nem elferdítve, nem homályosan és zavarosan tükrözi a szellemi valóságot. Hogy ez miért annyira – szakrálisan! - fontos? Éppen azért, mert az anyagnak az akadály, illetve tükör, vagy befogó - kaptáló, rögzítő tulajdonsága nélkül, lehetetlen ellenőrizni és kiszűrni, majd megállítani és megszüntetni az idea-világnak és a szellemi világnak, sőt: az asztrális (érzelmi és érzéki) világnak a Lilith-effektus által okozott torzulásait, szennyező, romboló és önromboló hatásait, az öncélú és önveszejtő örvénylést. Azért válik ugyanis Teremtővé a Lilith által megzavart abszolút lét és azért hozza létre végül ezt, a szakrális tükrözői és rögzítői tulajdonságokkal rendelkező az anyagi létformát, és főképpen: azért jött létre a végtelen anyagi univerzumban egy ilyen galaxis (Tejút), és abban egy ilyen bolygórendszer (Naprendszer), és azon belül egy éppen ilyen összetett mozgású és vegyi összetételű bolygó, amelyen lehetővé vált az anyagnak a szellemet magába engedő, és a szellem által működtethető és ellenőrizhető és értelmezhető biológiai struktúrákká – Földi lényekké! - alakulása, hogy azoknak és annak (Főképpen az embernek) a segítségével, a Lilith által okozott, zavarodottságtól, kábulattól, fertőzöttségtől és torzulásoktól megszabaduljon. Mert ami „lent”, tehát a látszólag a gravitáció ereje által sűrített és szilárdított anyagban van, ugyanaz van „fent” a szellemben, az ideavilágban is! És ezért ennyire egyedülálló és rendkívüli és fontos az anyag és a természeti létezés, mert képes visszatükrözni, és megbízhatóan pontos információt adni arról, hogy mi történik a legmagasabb – legfinomabb – dimenziók szintjén. És semmilyen más létforma nem képes erre és semmilyen más létformának nem lehet ekkora és ennyire kihagyhatatlan szerepe a spirituális és a kauzális kiegyenlítődés lehetőségeiről szóló információ-olvasásban, értelmezésben, vissza-közvetítésben és a visszavezetésben! Ezért szakrális a föld, ezért szakrális az élet és ezért szakrális az embernek a teste, illetve az embernek a földi sorsa, sorstörténete, és a boldogságra (kiegyenlítődésre) való törekvése! Ezért szakrális a kereszt, ami nem más, mint az anyagi világ e szakrális mivolta tudatosításának és elfogadásának az ősi szimbóluma. Ebből, a szakrális szaturnuszi – (És ezért majdhogynem csalhatatlan!) - szellem – anyag, anyag - szellem relációrendszerből nyeri az asztrológia azokat a személyi sorsprogramokra vonatkozó, abszolút biztos
  • 4. információit, vagyis azokat, a spirituális-energetikai struktúra-tömörülések minőségére (egyéni karmájára és megváltási, megváltódási sorsprogramjára) vonatkozó információt, amelyekből akár még bizonyos jövő sors-eseményeket is ki lehet számítani, és amely szellemi folyamatokat, semmilyen más tudomány-ág nem képes ekkora egzaktsággal megállapítani. És ezért megváltás ellenes, és ezért Isten ellenes, és ember ellenes minden tudatos hazudozás, intrika, korrupció és csalás. Ezért a lehető legfőbb vétek az információferdítés, vagy az információ-titkolás, a titkolózás, vagyis az anyag által biztosított tárgyi információ elrejtése, elferdítése, megmásítása, hamisítása. De éppen ennyire szakralitás ellenes, és megváltás ellenes az önámítás és az önkábítás is! És ezért jelenik meg idejekorán, előbb, vagy utóbb a halál, de legalább is a végzetes korlátozás és helyben tartás (A fejlődésre és a boldogulásra való képtelenség) a valósághamisító hazudozó és csaló személyek sorsában. Ezért jelennek meg a teljes visszafordítás – visszaküldés (Szaturnusz) angyalai (Sorserői. - Adott esetben éppen baktériumok és vírusok, vagy funkcionális szervi dereglációk formájában is.), azoknál, akik túl sokáig hazudoznak és csalnak, és így a valós kiegyenlítődést és a valós kiegyenlítődés által biztosított egységesülést lehetetlenné téve: tehát a megváltás földi megvalósulási lehetőségeit gyengítve, vagy azt önkéntelenül blokálva, igen erősen ferdítették elsősorban önmagukon belül, az ő személyi tudatuk legfinomabb mélységeiben élő abszolút tudat számára, a tárgyi (anyagi – földi) valóság által tükrözött és tárolt, információt. Vagyis, azoknál akik sokáig hamisították és titkolták a szellemi folyamatokat és jelenségeket értelmező –megváltó tényeket: a fényt. Ezért kell megszűnnie a természetes idő-ciklusa előtt (Az ember esetében pl. 84 éves kora előtt.) minden olyan életformának, vagy emberi kapcsolatnak, amelyben az igazság (Plútó) fénye egy bizonyos mértéken felül kiveszik, vagy el van titkolva valamely fél részéről, és a Szaturnusz szellemisége az, amely ezt a mértéket és arányt megállapítja és az életet, vagy a személyi kapcsolatot, vagy kapcsolatrendszert előbb elzárja, majd elfojtja és megszünteti. Az anyagi létállapot és a természeti (fizikai és pszichikai) életnek a spirituális-tükör és szellemi adatrögzítő (Szakrális!) mivoltának és funkciójának a boldogulásban kikerülhetetlen és nem eléggé hangsúlyozható fontosságát a keleti metafizika (Véda, Buddhista tanok, Jóga, stb.) egyáltalán nem érti. De legalább is, messze menően ignorálja. (Lásd ide vonatkozóan kiemelt fontossággal bíró, keleti aszkéta tanokat és öncélú fakír- gyakorlatokat, a steril aszkétai és fakír életcélokat.) Ezért képtelen levonni az anyag visszajelzéseiből a megfelelő egyéni alapállás felvételéhez, vagyis a természetes magatartások kialakításához vezető logikus következtetéseket, megelégedvén az egyetemes megváltás magvalósítása feltételeit jelző és az egyetemes törvények szerint strukturálódó anyagi formaváltások jelzéseinek, de főként az emberi test fájdalom- és örömjelzéseinek, a múló illúzióként való kezelésével. Vagyis a fájdalom, a betegségek és a nyomor üzenetei iránti közömbösséggel. Magyarán, a keleti misztika megelégszik a metafizikai jelenségek és kinyilatkoztatások elméleti (spekulatív filozófiai) értelmezésével, miközben az anyagnak a szellemre visszaható üzeneteit, valamint az anyagi törvényekből és az anyagi formák változásaiból kiolvasható lényegi és kauzális információkat ignorálja, elveti, de legalább is, az azokkal szembeni közömbös magatartást és alapállást tanítja.
  • 5. Nem is lehet eldönteni, hogy ez utóbbi-e a nagyobb vétek, vagy az anyaghoz, az anyagi világhoz való téves viszonyulás másik véglete: az európai bölcsőjű és mára az egész nyugati típusú civilizációra jellemző anyagba-süllyedés, amelynek materializmus már csak a végső karikatúrája, és amely anyagba-butulás szellemi állapota, a természeti világot és a természeti életet, megélhetési alapnak és élvezet-csikarási (boldogságszerzési) lehetőségnek, vagyis, végső soron, határtalanul kizsákmányolható és kizsákmányolandó „külső” lehetőségként kezeli. El egészen a liberálisan „felvilágosult” stupid nyugati embernek a saját testének és szervezetének az eladható „értékként” (munkaerőként, vagy éppenséggel eladható szervgyűjteményként) való kezeléséig. Sőt, a nyugati típusú, termelő- fogyasztó spirituális ignorancia még ennél is tovább elmegy: kimondottan csak élvezeti lehetőségek (lelki és testi izgalmak) kicsikarására alkalmas állapotnak tartja a természeti léten belül az emberi testet, ami fölött a személy önkényesen – a liberális olvasatban: szabadon - rendelkezhet (Feminista nők pl. a méhük fölött. Szegények az eladhatónak vélt veséjük fölött). Egyik véglet sem jobb a másiknál: az anyagi valóság felett lebegni vágyó, fizikai létre vonatkozó illúzió-elmélet és a szintén az anyag és a test jelzéseivel szembeni ignoranciához vezető, buddhista nirvána-tan, végső eredményeiben és következményeiben, semmivel sem jobb a materiális-nyugati koncepcióknak a tudomány segítségével elérhető életnyerési lehetőségekbe vetett ostoba és majdhogynem állatian alacsonyrendű hiténél. Egyedül a szellemi törvényeknek a természeti törvényekben való tükröződését, illetve a természeti törvényeknek a szellemi törvényekkel való megfelelését tanító, és ezért a természeti sorsvállalást és az abból kiolvasható – kikövetkeztethető szellemi magatatást hirdető, eredeti (Nem szekularizált!) kereszt-viselői, természeti sors-elfogadói alapállásnak van egyetemes vonatkozású értelme tehát, mivel egyedül ez, a misztikus hazudozások nélküli keresztény alapállás egyezik meg a teremtés eredeti rendeltetésének és céljának a logikájával, az egyetemes megváltás logikájával. Ezért mondja Jézus, hogy vegye fel mindenki a maga keresztjét és azt, hogy: „Aki a fiút (A megnyilvánulást: a hinduk és a buddhisták) bántja, annak megbocsáttatik. Aki az atyát bántja (Istentagadók és az Istenkáromlók) annak is megbocsáttatik. De aki a Lelket (Szent Szellemet: a rendeltetés logikáját) bántja, annak nem bocsáttatik meg.” Vagyis, aki a teremtés és a teremtés által lehetővé tett megváltás alaplogikája ellen dolgozik, aki a Szaturnusz szelleme (megváltás irányába terelgető egyetemes felelősség) és a Plútó szelleme (A teljes kölcsönös egymásba hatolás és egymáson áthatolás szelleme: a kiegyenlítődés szelleme: az egészség, vagyis a megváltás megvalósulása) ellen dolgozik, annak nem bocsáttatik meg. Azt is kell tudni viszont, hogy nem egy külső és tőlünk független (objektív) mindenható erő (Szakállas Isten) az aki nem bocsát meg, hanem a bennünk levő spirituális megváltási ősprogram, misztikus kifejezéssel: a felettes Én-ünk. Máshol meg azt mondja Jézus, hogy (Létezik egy olyan törvény: az abszolútum törvénye, ami szerint: ) attól a személytől, aki sejti, vagy tudja, hogy mit jelent a megváltás (Aki ismeri a törvényt és a logikát: a teremtés rendeltetése logikáját), sokkal több igényeltetik (Vele szemben nagyobbak a felettes énjén keresztüli un. égi elvárások ), mint attól, aki tudatlan. Tehát, attól aki úgymond ártatlan és még nem tudhatja, hogy tulajdonképpen miért is jó neki a csalással és a hazudozással: a valóság hamisítással szembeni morális alapállás, és, hogy e szerint az alapállás szerint, miért is kell neki hazudozás, titkolózás és a
  • 6. korrupcióban (A létrontásban) való részvételt el utasítva, ezt vagy azt a dolgot és morális magatartást helyesnek látva, megtennie, illetve nem tennie? Metafizikai szempontból, tehát a Megváltás nevű, isteni igazság (Plútó) logikája szempontjából két fajta, jellegzetesen negatív (Szaturnuszi) viszonyulás létezik a megváltás (Az atya-anyához való visszatérés: az új abszolút állapot) elérési lehetőségének a zálogát képező anyagi világhoz: 1. A jellegzetesen hindu misztika viszonyulása, amely illúziónak tekinti a fizikai – anyagi létet. Vagyis a misztikus közömbösség magatartása, amire talán a legjellemzőbb, hogy egy Teréz Anya néven elhíresült erőtlennek látszó, törékeny kicsi európai nőnek kellett Kalalkuttában kikötni a Káli Istennő temploma tövében ahhoz, hogy az elméleti fantazmagóriákat elvető, cselekvő szeretet jelentésére: az emberrel való személyes és közvetlen törődés fontosságára a vallásos őrületükben lelki fakírokká váló hindu tömegek figyelmét felhívja. Ez tehát a tipikus misztikus lét- és életszemlélet, amely vallásos és önkényes (A valóságban nem ellenőrzött) metafizikai értelmezések alapján, kizárólag a szellemi világ tulajdonságaival foglalkozik a lényegi (szakrális) fontossággal bíró anyagi – tapasztalati világnak, a testi tapasztalásnak és a fájdalom-jelzéseknek a majdhogynem teljes ignorálásával, illetve a személyes benyomások és történések, bizonyos általános megfigyelések alapján történő, elméleti-misztikus és mitologikus értelmezésével. 2. A materiálisan „felvilágosult”, tipikusan a testi és lelki élvezeti - élvezkedési lehetőségekért, valamint a kényelemért és az élvezetek és a kényelem biztosítottságáért reggeltől estig dolgozó és harcoló, azok lehetséges elvesztése miatt aggodalmaskodó és az elvesztéssel szembeni biztonsági rendszereket létre-hozó, persze: szerfölött gazdaságos és tudományos európai és a nyugati mentalitás, amely minden egyéni, vagy emberiség szintű sorskérdést és sorsproblémát az anyagi lét törvényeinek és tulajdonságainak a figyelembevételével és tanulmányozásával próbál elintézni, illetve, az anyagi-természeti tulajdonságok és törvények kijátszásával akar elérni. Vagyis, a keletinél talán még ostobább az a tudományosnak képzelt nyugati viszonyulás, amely az emberi szenvedés és boldogság kérdését az anyagban és az anyag által akarja megoldani. Az utóbbi, a tipikusan Ezsaui, Judási és Fauszti magatartás, amely az anyagba való kábulás következtében a materiális tudománya segítségével, „meg akarja nyerni az életét” és ezért eladja az elsőszülötti jogát: a tudatos sors-irányító szellemi éberségét és sors-idéző, sors-formáló mágikus hatású képzelő erejét egy tál lencséért, vagyis a hamar megvalósítható és kézzel fogható – végül is öncélú: - anyagi haszonért. A művelői által természet-tudományosnak nevezett termelői- fogyasztói (nyugati) vallás, legyen az bármennyire humanista és szabadelvű, teljesen ostobává és így az anyag foglyává, ostoba állattá teszi az esetleg több egyetemen is diplomázott és doktori és más tudományos rangokkal és címekkel hivalkodó nyugati embert. A természet-kizsákmányoló és természet-szipolyozó, vagyis a természet- zavaró, természetromboló ideológia segítségével tartható fenn tehát, az a globális kényelem- és élvezet-fokozási alapállás (Negatív Merkúr, Vénusz, Mars, és Jupiter), valamint az a kényelembiztosítási és élvezetbiztosítási (Negatív Szaturnusz) erkölcsi- szellemi magatartás, amelyben a családapa kizárólag csak a zsákmányszerzői (létfenntartás és élvezetbiztosítói) funkciót és társadalom nevű Bábeltorony- építő funkciókat tölthet be. Ez az, az okosnak képzelt civilizációs (védekező!) ideológia, amelyben, a természeti törvényeket nem azért tanítják az iskolában, hogy abból sorsjavító és sorsbeváltási lehetőségekről szóló – spirituális – ismereteket szerezzenek és ilyen jellegű komoly következtetéseket vonjanak le, hanem azért, hogy ezen „objektív” tudásból álló tudomány
  • 7. segítségével, a tömegek egyedei minél jobban kizsákmányolhassák a természetet és saját képességeiket, és ez által megnyerhessék az életüket, éppen annyira öncélú és nevetséges, mind a Kalakuttai külvárosok szennyes utcakövein meditálgató fakír-aszkéták pózai. Kívülállók számára a sors iróniája, a megváltás törvényeit ismerő beavatott számára a Polaritás törvénye következménye az, hogy ez a magát kizárólagosan „tudományosnak” hirdető, anyagba butuló nyugati magatartás éppen a kereszténység táptalaján (Európában) jött létre. Világos, hogy éppen annak a világméretű, csalásnak a következtében alakultak ki ez az objektív és az egész földi élő világot a katasztrófába döntő természettudományokra alapozott, „objektív” tanítási koncepció, miszerint a Názáreti Jézus nem a megváltódás eléréséhez szükséges természeti sorselfogadás (Szaturnuszi) és szimbólum-fejtés szükségének leckéjét tanította volna meg az által, hogy tudatosan felfeszíttette magát a keresztre! – Lássuk be végre: annak a világvallás szintű, metafizikai hazugságnak a következtében alakulhatott ki ez a természetrabló materialista ideológia, hogy a Jézus kereszthalála által, a kivételes Istenfiú mindannyiunkat mintegy előlegezetten megváltott, amennyiben az általa soha nem tanított vallásnak a hű követőivé válunk, illetve maradunk. Vagyis annak, hogy miközben ő minden ember számára az első szülötti jogot, vagyis az abszolút léttel való közvetlen kapcsolat létezését és annak a fontosságát tanította (Én vagyok az út, az igazság és az élet. – De ezt nem kizárólagosan magára, az ő állítólagos kivételezett személyére értette, hanem mindenkire!), őt kinevezték összesített ókori mitológiai hősnek: az Isten kizárólagos és egyedüli, megváltó fiának, aki, állítólag e metafizikailag teljességgel szélhámosi szerepkörével, amellyel minket újból és újból megfosztanak az abszolút azonosság- tudatunktól, megtestesíti azt a rettenetes vallásos különválasztást, amiről Hamvas Béla oly plasztikusan és találóan (Egzakt módon) ír az Androgünosz 86. pontjában: „Ahol az embernek és minden létező lénynek a létezésben Istennel való azonosságát felismerik, ott vallás tulajdonképpen nincs. Ahol az embernek a létezésben Istennel való azonossága homályban marad, és a nem-azonosságra építenek, ott vallás keletkezik. Mert a vallás nem egyéb, mint az ember és az Isten nem azonossága, soha nem azonossága, semmi körülmények között nem azonossága és végtelen nem-azonossága. Ebből az ijedelemből és megrettenésből keletkezik a létezésben az ember létével nem azonos Isten távolsága és idegensége. Ami éppen a vallás. Az ember a vallás szerint nem azonos, csupán kép és hasonlatosság. Csak másolat. Mintha két féle lét lenne, Isteni és emberi. Mintha Isten és ember örökre és végzetesen összemérhetetlen lenne. Mintha a vallás a létezést ketté szakítaná. Egy felsőbb és egy alsóbb létezésre, aminek a következménye természetesen, hogy a létezést tovább szaggatják, népek és fajok és vallások és VÉLEMÉNYEK (Kiemelés K. Sz.) és arcszínek szerint.” Az anyagi világ szimbolikus jeleiből tehát, sokkal több és értékesebb, mivel igazabb és lényegesebb szellemi, spirituális és metafizikai információkat lehet kapni a sors- feladatainkra és sors-állapotunkra, illetve a sorshelyzetünkre és gyakorlati életfeladatainkra vonatkozóan, a mint a szentek, vagy a teológusok által a misztikus élményeik és révületeik hatására írt vallásos, vagy misztikus szövegekből, a tőlük kapott sors-eligazításokból. Ezért megbízhatóbb és értékesebb személyi horoszkópok asztrológiai szimbólumaiból, vagyis a sorsképletek kauzális jeleiből és jelrendszereiből az illető spirituális struktúrák
  • 8. jellegét felfedő kauzális asztrológia feltárása, vagyis sokkal értékesebb az a sorsinformáció, amely meg mondja, hogy mi van, mint az, amely azt mondja meg, hogy esetleg mi lehet (Jósló asztrológia). Gyakorló asztrológusi munkám során, döbbenve kellett tapasztalnom, hogy a személyi horoszkópjaikban a többnyire földjegyekben, vagy földházakban található Karmikus pontokkal, vagy erősen támadott föld-bolygókkal rendelkező személyek, nem is annyira rögeszmések, illetve földhöz kötött gondolkozásúak (nehéz fejűek), mint ahogy azt a klasszikus asztrológiai alapképezettségemmel az elején elképzeltem, hanem nagyon is rugalmas és praktikus gyakorlati érzékkel és technikai intelligenciával rendelkeznek, hanem inkább az a bajuk, hogy túlzottan is jelentéktelennek találják és elnagyolják azt, hogy mit is mond számukra, vagy róluk az a fizikai – természeti valóság amiben éppen élnek, illetve, az a sorsállapot és sorshelyzet, amelybe éppen kerültek. És ezt akkora mértékben, hogy sokszor az, az érzésem támad, hogy az illető személy nem is a föld-karma által jelzett negatív determinációktól, hanem egyenesen valamiféle levegő-karmás determinációktól szenved. Persze, az is lehetséges, sőt: valószínű, hogy a föld-karmával rendelkező személyeknek azon része, amely rögeszmés és un. anyagba-zuhant, vagyis az anyagi érzékelési rendszerektől és az anyag látványától elkábultak, nem kíváncsiak a szellemi valóságra jönnek az olyan asztrológushoz, amely nem jósolgat az anyagi jelekből, hanem mindenkit a saját szellemi realitásra igyekszik rávezetni. Ezért, számtalanszor kaptam például a hozzám forduló, és többnyire föld-karmás jellegű horoszkóppal rendelkező személyekkel szemben magam azon, hogy ilyen jellegű struktúrájú személyekkel szemben, én, a Levegő (Mérleg Lilith) karmás és Víz (Rák Sárkányfarok) karmás és Víz napjegyes személy kellett és kell a tárgyi valóságot megvédenem, illetve ezeket a személyeket a tárgyi tények cáfolhatatlan valóság- és igazságtartalmára emlékeztetnem, vagy éppenséggel, a józan paraszti ész logikáját használva (Amit egyébként nagyon unok és nagyon szerencsétlenül szűklátókörűnek találok, de ilyenkor nincs más, amit tennem!) rávezetnem. És, amivel a leges leg könnyebben rá tudom vezetni az embereket az anyagi valóság spirituális funkciójáról alkotott tévedéseikre, tévképzeteikre, illetve az életük és sorsuk anyagi valóságának az ignorálásából, annak az illúzióként való kezeléséből, illetve a szellemi – spirituális zavarodottságukra, az éppen az un. anyagi problémáiknak, vagyis a gazdasági problémáiknak az értelmezése. ................................................................................................................................................... ................................................................................................................................................... Az egyetemes etikára alapuló tisztánlátás, valamint az etika és a tisztánlátás eredményei szerinti belső és külső mentalitás a boldog és egészséges élet feltétele és nem az anyagi gazdagság segítségével elérhető különleges élvezetekben való részesülés és az öncélú személyi, vagy családi – nemzeti, stb. biztonság növelése. És ez az egyetemes igazság, aminek a Názáreti Jézus két ezer évvel korábban már hangot adott (Aki meg akarja nyerni az életét....), soha és sehol nem mutatkozik meg annyira egyértelműen mint egy tíz évvel az ezredforduló utáni apokalipszisben. Persze, az apokalipszist ugyancsak nem annak az izgalom-keltő értelmezése szerint használom, hanem az eredeti értelme szerint. E kifejezés ugyanis, aminek az elferdített, tragikus értelmét a modern misztikusok annyit koptatták az ezredfordulói jelenségekkel kapcsolatosan, nem világméretű tragikus eseményeket jelent, hanem olyan idő minőséget és olyan idő- helyzetet, amelyben az eredeti és a végső
  • 9. (metafizikai: vagyis fizika előtti és fizika fölötti) igazságok felszínre kerülnek és eredeti értékük és eredeti értelmük szerint értelmeződnek. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a kizárólag kényelmi és élvezeti igényeket, illetve a gazdasági szempontokat szolgáló tudományos életszemlélet romlást és rombolást okozó vetületeiről lehull a lepel, és amelyben az ember észreveszi, hogy éppen ugyanolyan üres lelkileg tudománnyal, mint tudomány nélkül. Sőt, esetleg még azt is, hogy a tudomány és a technika által előállított, természet-zavaró gazdasági és biológiai "jótettmények" káros (és végzetes!) hatásai sok esetben csak a harmadik- negyedik ember generációk tagjain észlelhetőek. Hogy a rövid távon eredményes, ám hosszú távon ökológiai katasztrófákat is előidéző tudományos - technikai és gazdasági gondolkozásunk nem csak a természetre hat végzetesen, hanem az ember belső, pszichikai és szellemi természetében is végzetes zavarokat előidéz. Nem csak az atom-iparról és a vegyszereknek a mezőgazdaságban való alkalmazásáról, nem csak a génmanipulációról, hanem az orvosi technikák egy jelentős részéről is ki derült már, hogy hosszú távon katasztrofális következményekhez vezet. Így, például a kézzelfogható eredményeket hajszoló gyógyításnak az un. nőgyógyászati alkalmazása, a “magas” gazdasági- színvonalat elért országok népeinek a számbeli sorvadásához vezetett, mivel nem csak az emberi szervezet immun- rendszerét teszi tönkre, hanem elsősorban a nők szülői, élet-adói képességét is. Statisztikai tény, hogy azok a lánygyermekek, akik mesterségesen, vagyis császármetszés útján születtek a világra, vagy olyan orvosi beavatkozás által, amely során, a különböző fájdalomcsillapítók hatására, a szülő- anya nem volt mentálisan éber és nem használta teljes kapacitásával a saját szülő-erejét, felnőtt korukban szintén nem képesek saját erejükből megszülni gyermeküket és tudattalanul (önkéntelenül) félnek, mind a várandós állapottól, mind a szülés aktusától. Ezért azokban az országokban, ahol három - négy generációra visszamenőleg divatos a szülés közbeni fájdalom csillapítók használata, a zsibbasztás, a császármetszés és a "programozott" szülés, a fiatal nők egyre ritkábban és egyre több fenntartással vállalnak gyermeket, miközben vagy az állítólag szerencsétlen gazdasági helyzetükre hivatkoznak, holott mindössze akkorára nőtt a civilizációs igény, hogy gazdaságilag előre biztosítottnak akarják tudni magukat évekig, illetve félnek attól, hogy a szülés után kevesebb jövedelemhez jutva, lemaradnak az élet világi és érzéki élvezeti lehetőségeiről, vagy arra hivatkoznak, hogy nem tudják megtalálni az igazi párjukat. Holott ezek a zsibbasztott, kábított, vagy altatott anyák, nagyanyák és dédnagyanyák vonalán a világra jött nő nemű utódokban teljesen megzavarodik az ősi képzet az élet értelméről és rendeltetéséről, aminek következtében, ha tudattalanul és önkéntelenül is, de szorongnak és félnek a gyermekszülés gondolatától, nem vállalják az áldott állapot (tudományosan: teherkihordás) nehézségeit, a gyermekszülés "kínját". Annak ellenére, hogy közülük egyesek "imádják a gyermekeket", voltaképpen gyermek-ellenes a spirituális és a pszichikai mentalitásuk. A szintén gazdasági megfontolásokból a foganás előtt szedett fogamzásgátlóknak, szintén nagy a gén struktúrákra gyakorolt káros (szülői erőt csökkentő) következménye, nem csak a biológiai, hanem főként a mentális és a spirituális (karmikus) károsodás és degradáció miatt is. Tudományosan, már azt is kimutatták, hogy a fogamzásgátlókhoz használt női hormonoknak a vizeletből - különböző természetes, vagy természetellenes utakon - az ivóvízbe való visszakerülése következtében az újabb férfi- generációk nemzőképessége (a férfi ivarszervek száma és vitalitása) és szexuális képessége is jelentősen csökkent, de ez már csak a fizikai megjelenési formája annak, amit a keresztény vallásban valamikor még a bűnbeesettségi lelki állapotunk
  • 10. következményének neveztek. Hamvas Béla szavaival: a modern embernek a globális létrontás (gazdasági hajsza a boldog és biztosított élet megvalósítása érdekében) logikája szerinti gondolkozásának a következménye mindez. Nem csak a föld-karmára leginkább jellemző szocialista gondolkozás miatt gazdaságilag tönkre ment magyar nemzet fogy ezen okok miatt látványosan évről - évre, hanem a német, az angol és a skandináv országok "bennszülött" lakóssága is, annak ellenére, hogy a gyermekszülést és a gyermekvállalást gazdaságilag igen kedvezően támogatják állami szinten ezekben az országokban. Annak arányában, ahogy a gazdaság-központú nyugati típusú gondolkozás terjed, a kelet európai népek is átveszik ezeket az előnyösnek tetsző, szülés könnyítési és család- szabályozási eljárásokat, azok is, sokkal rohamosabban sorvadni kezdenek, mint ahogy azt a gyakorlati eljárások szerint logikus lenne. A fent leírt jelenségek csak a jéghegynek a csúcsát képezik, a látványos eredményeket hozó tudományos - gazdasági tevékenységünk által előidézett, kevésbé látványos katasztrofális folyamatoknak. A kényelem- és élvezet és biztonság-keresés mentalitásán alapuló, káros és végzetes (természet-ellenes) tudományos eljárások miatt tehát, apokalipszisben élünk olyan értelemben, hogy egészen jól látható, hogy az emberiség egy része a tudományos gondolkozásában ugyan fejlődik, de a szellemében – spirituális struktúrájában – és ennek következtében a biológiai szervezetében annál jobban degenerálódik. A természet-ellenes gazdasági és tudományos tevékenységünk által kiváltott üvegházhatás következtében megzavarodott természet által okozott problémák mellett, a világiság vége olyan értelemben is bekövetkezik tehát, hogy az emberiség egyre nagyobb része lesz képtelen természetesen élni, vagyis orvosságok és mesterséges erősítők és vitaminok nélkül megélni, mivel a természetes élelmiszerforrásokat (a gabonákat és a zöldségeket) tönkre teszi a kapzsiságnak a tudományos szemlélettel össze fonódó termesztése (Lásd gén-manipulált növények nagy hozamú termesztése), másrészt, az orvostudomány és a genetika által beindított természetellenes magzatfoganások és szülések által létrehozott globális gén-struktúra zavarodást, vagyis az újszülöttek biológiai struktúráinak a globális degenerálódási folyamatát, csak későn veszik észre és mutatják ki az orvosok és biológusok egyértelműen. És persze, a jelzett folyamat sem állítható majd le azonnal, globálisan és egyértelműen. A megfelelő politikai intézkedések után is, a természetes rend csak több generáción, sőt: több évszázadon keresztül fordulhat majd vissza, ami azt jelenti, hogy a megfelelő nemzeti és globális intézkedéseket követően, leghamarabb egy évszázad múlva. Ezért a föld-karma által irányított gazdasági rendszer segítségével elkövetett külső és belső természet-zaklatásnak, a közeljövőben a civilizált emberiség minőségi és számbeli sorvadása lesz az eredménye. A helyreállítás viszont olyan, az anyagi világ eredeti rendeltetése megértésén alapuló, gyökeres szemlélet-változtatást igényel, amit ugyancsak több generáción keresztül és csakis a metafizikai alapú (kauzális, és nem jósolgató!) asztrológia térhódítása után lesznek képesek átvenni az emberek. Az ezredvégi kereszt- és katasztrófa- konstellációk, akárcsak a 2O12 utáni apokaliptikus konstellációk, minden józan asztrológus számára a természeti katasztrófák mellett, a "minden áron jót akaró", élvezői- fogyasztói pragmatizmusnak, illetve az antropológiai és ökológiai katasztrófát előidéző, materialista gazdasági életszemléletnek, vagyis, a föld-karma szerinti ostoba és sötét mentalitásnak a két - három generáción belül bekövetkező teljes "világvégét", vagyis a világias – gazdasági
  • 11. és materialista-tudományos gondolkozás által kiszolgált, anyagi és öncélú boldogság nyerői életszemlélet (nyerészkedő mentalitás) végét vetítik előre. Lásd a részletes kifejtéseket és a vitákat á értekezéseket az: www.aldottelet.com www.kozmaszilarad.com www.asztrologosz.com www.kozmaszilard.hu - honlapjainkon, honlapjaimon.