1. Kozma Szilárd és Kozma Emőke
Avagy: A tudatos nemzés és a teherbeesés, valamint az áldott állapot - és a
terhes állapot különbsége és következménye.
Szilárd: Évszázadunk és évezredünk végére, a rövid távon eredményes, ám
hosszú távon ökológiai katasztrófát előidéző, az ember gondján segíteni és a
dolgát könnyíteni akaró, pragmatista tudományos - technikai gondolkozásnak
nem csak a természetre végzetesen ható, hanem az ember fizikai, pszichikai és
szellemi természetében is végzetes zavarokat okozó tévedéseiről és alapvető
hibájáról kezd lehullni a lepel. Nem csak az atomkutatás és az agrártudomány
gazdasági alkalmazásának nagy részéről, hanem a gyógyító technikák és az
orvostudomány eredményeinek egy jelentős részéről is ki derült már, hogy
hosszú távon katasztrofális következményekhez vezet. A hamari és
kézzelfogható eredményeket hajszoló gyógyítás-technikák alkalmazása a magas
gazdasági- technikai civilizációs színvonalat elért népek sorvadásához
eredményezi, mivel nem csak az emberi szervezet immun- rendszerét teszi
tönkre, hanem elsősorban a nők szülői, élet-adói képességét zavarja meg és
teszi tönkre. Statisztikailag is kimutatott tény, hogy azok a lánygyermekek,
akik mesterségesen, vagyis császármetszés útján születtek a világra, vagy
olyan orvosi beavatkozás által, amely során a szülő- anya a kitolási aktus idején
nem használta teljes kapacitásával a saját szülő-erejét, felnőtt korukban
szintén nem képesek saját erejükből megszülni gyermeküket és
tudattalanul (önkéntelenül) félnek mind a várandós állapottól, mind a
szülés aktusától. Ezért azokban az országokban, ahol két - három generációra
visszamenőleg divatos a szülés közbeni fájdalom csillapítók használata, a
zsibbasztás, a császármetszés és a "programozott" szülés, a fiatal nők egyre
ritkábban és egyre több fenntartással vállalnak gyermeket.
Tudattalanul és önkéntelenül idegenkednek a gyermekszülés gondolatától, nem
vállalják az áldott állapot (tudományosan: teherkihordás) nehézségeit, a
gyermekszülés "kínját". Annak ellenére, hogy közülük egyesek "imádják a
gyermekeket", voltaképpen gyermek-ellenes a tudattalan pszichikai
mentalitásuk. A foganás előtt szedett fogamzásgátlóknak szintén nagy a gén
struktúrákra gyakorolt káros (szülői erőt csökkentő) következménye. Sőt, már
azt is kimutatták, hogy a fogamzásgátlókhoz használt női hormonoknak a
vizeletből, különböző természetes, vagy természetellenes utakon az ivóvízbe
visszakerülése következtében az újabb férfi- generációk nemzőképessége (a
férfi ivarszervek száma és vitalitása) és szexuális potencialitása is jelentősen
csökkent. Nem csak a (Magyarország határain belüli ) magyar nemzet fogy
emiatt látványosan évről - évre, hanem a német, az angol és a skandináv
országok "bennszülött" lakóssága is, annak ellenére, hogy a gyermekszülést és a

2. gyermekvállalást igen kedvezően támogatják állami szinten ezekben az az
országokban. Annak arányában, ahogy a keleteurópai népek és nemzetiségek ( a
romániai magyarság pl.) átveszik ezeket a szülés könnyítési és család-
szabályozási eljárásokat, azok is rohamosan sorvadni kezdenek.
A fent leírt jelenségek csak a jéghegynek a csúcsát képezik, a látványos
eredményeket hozó tudományos - gazdasági tevékenységek által előidézett,
kevésbé látványos katasztrófa - folyamatoknak. A káros és végzetes hatású (e
hatásokat csak a harmadik- negyedik generációk tagjain észlelhető) orvosi
praktikák miatt, egyes futurológusok véleménye szerint, világvége közeledik
olyan értelemben, hogy az emberiség egy része tudományos gondolkozásában
(intelligenciájában) kiemelten fejlődik miközben emberi és szellemi
öntudatában, valamint fizikai állapotában degenerálódik. A generációkkal
korábban elkezdődött gén-struktúra zavarodásnak a folyamata nem állítható le
egyből és a természetes rend is csak több generáción keresztül fordul vissza. A
természet zavarásnak, a katasztrofális (külső) természet szennyezése
mellet, a lassú szellemi és fizikai sorvadás lett tehát az ember (belső)
természetére visszaható eredménye, miközben a személytelen, Hamvas Béla
szavaival: az érték-indifferens, objektív és materialista tudomány papjai,
ahelyett, hogy segítenék, még mindig elmarasztalják nyilvánosan az olyan
szellemi törekvéseket és az olyan “tudománytalan” cselekedeteket, mint amilyet
a múlt év nyarán a feleségemmel együtt mi is végrehajtottunk és amelyek a
zavartalan élet és a szennyezetlen természet önszabályozó tőrvényeiben bízva, a
természetes szülés rehabilitációjával, a nő, illetve az anya veleszületett ősi
teremtő erejébe és szülői képességébe vetett hitét szándékozik visszaadni.
Személyemben tehát nem csak az író, hanem egy olyan szülő szól a témához,
aki manapság még szokatlan szülői felelősségtudattal készítette elő a volt-
feleségével együtt (És feleségemet a szülés időszakában végig a karjaimban
tartva, őt erősítve, vele együtt lélegezve, a szó szoros értelmében részt vettem a
szülésben!) a ma is tökéletes egészségnek örvendő, Medárda nevű lányának, a
minden klinikai-orvosi ellátástól és beavatkozástól mentes, természeti
körülmények között (egy Csík-zsögöd és Csík-szentkirály határterületén álló
hegygerinc fenyőerdőjében) történő “tökéletes” születését.
Igazoltan azáltal is, hogy mind a második természetes (orvosok) nélküli
szülésén is túl levő feleségem, mind a lányaink egészségesek voltak a
természetes szülés - születés idején is és ma, négy év múlva is, kitűnő
egészségnek örvendnek, fontosnak tartom, hogy a nyilvánosság előtt feltárjam
mindazt, amit tudok azokról a folyamatokról, amelyek az emberteremtésnek és
az ember fizikai létrehívásának a szellemi hátterében állnak. Tudósítani akarok
azokról a szellemi erőkről és szellemi okokról, amelyek a fizikai születést
megelőzve, de azt minden részletében és minden mozzanatában

3. meghatározva, a spirituális eredetnél, vagyis az igazi születésünknél állnak.
Miért érzem szükségét ennek? A szülésre való felkészülésűnk során sok
belföldi és külföldi szerző ide vonatkozó könyvét elolvastuk és egyikben sem
találtuk meg az ember születésének azt a magyarázatát - értelmezését, amelyet
mi már ismervén, “civilizált” mivoltunk ellenére neki mertünk vágni ennek a
sokak szemében kalandosnak és felelőtlennek tűnő vállalkozásnak. Íme mit ír
Dr. Szilágyi István “A nő élet -és kortana” című könyvének (Tudományos
könyvkiadó, Bukarest, 1991) a 91. oldalán: “A méh veleszületett
rendellenességeit előidéző okokat nem ismerjük.” Nos, akármilyen furcsán is
hangzik ez, de a metafizika ősidők óta ismeri azokat a biológiai
rendellenességeket és szervi elváltozásokat kiváltó okokat, valamint a rejtett
betegségi okokat, amelyeket a mai tudomány nem ismer. Pontosabban: nem
akar megismerni!
A fenti soraimhoz feltétlenül hozzá kell fűznöm mindjárt azt is, hogy sem a
feleségem, sem én nem vagyunk hívei semmiféle rendkívüliség-vadászatnak és
nem azért vállaltuk és készítettük elé jövendő gyermekünk születését a “vad
erdőben”, hogy ezáltal valami feltűnő és rendkívüli dolgot tegyünk, hanem
azért, mert erre rá voltunk kényszerítve! Igen: rá voltunk kényszerítve
elsősorban az önmagunkkal szemben fenntartott azon erkölcsi elvárás által,
amely megköveteli tőlünk azt, hogy mindazt amiről realitásként beszélünk az
előadásaink során, a mi mindennapi személyes életgyakorlatunkban is
megvalósítsuk (nem prédikálunk eszmékről és nem hangoztatunk kipróbálatlan
elméleteket). Másod sorban rá voltunk kényszerítve erre a lépésre több, a
Romániai korházakban használt és a teljes semmibevételen és kikerülésen kívül
más eljárással kivédhetetlen, egészségügyinek nevezett, számtalan káros hatású
(iracionális) kórházi “műfogás” által is. Mi senkit nem bíztatunk tehát arra,
hogy olyan gyönyörű (“-De nem steril!”) természeti környezetet válasszon
jövendő gyermeke születési színhelyéül mint mi, de az otthon-szülésnek igenis
hívei vagyunk.
Mi elsősorban az általános kórházi körülményektől nem sokban eltérő zajos
lakási körülményeink miatt, de főképpen a szüleink várható, sok nehézséget
ígérő szemben állása és “tudományosan-jogos” aggodalmaskodása miatt
választottuk a civilizáció zajos és benzin-büzős áldásai közepében álló városi
lakásunk helyett, egy csendes és nyugalmas környezetet, ahol azáltal, hogy
csendben és nyugalomban lehetünk, a hozzánk hasonló gondolkozású, diszkrét
és egyáltalán nem aggodalmaskodó barátaink társaságában, mindvégig
közvetlen kapcsolatban maradhatunk (a szülés után is!) az isteni léterők
megnyilatkozásait szabályozó Egyetemes Törvények szellemével. Erre sem a
szellem-idegen csíkszeredai kórházban, sem a csíkszeredai zajos otthonukban, a
tudományosan és ésszerűen aggodalmaskodó, zaklatott lelkű szüleinknek a vak
véleltlen képzetéhez, vagyis az irracionális félelmekhez szokott, a lehetséges

4. szerencsétlenségek kényszer-képzeteit valóságként kezelő és igy azok
beidézését elősegítő, vagyis alapállás szerint negativ tőltetű szellemi
környezetében nem lett volna meg a lehetőségünk.
Persze, a Romániai kórházi szülészeti osztályokon, valamint a csíkszeredai
megyei korház szülészeti osztályán gyakorolt eljárások, műfogások (“szülés-
levezetési” technológiák) csak egy kicsit vadabbak és irracionálisabbak a
nyugati civilizáció materialista babonáinak hatáskörébe tartozó kórházak
szülészetén gyakorolt irracionális műfogásoknál. Ezek a műfogások: a nőknek
az embertelen “nőgyógyászati” asztalra való fektetésével kezdődnek, vagyis
(tekintettel arra, hogy melyik üregből kell az újszülöttnek előbújnia, a fejre
állításon kívül) a legtermészetellenesebb pozícióba kényszerítésével (feleségem
térden állva várta ki az optimális tágulást, majd gugolva szült) -amit követnek
az így előállot helyzet miatti “szükséges” műfogások mint például a gátmetszés,
a gyermek kipréselése - kihuzása. Befejeződnek a két lábán járni alig tudó és a
“fenekén” ülni egyáltalán nem tudó anyának és a mesterséges táplálással,
vitaminokkal életképessé pumpált csecsemőnek a rengeteg
(felelősségszétszóró) orvosi aláírással és pecséttel ellátott iratok kiséretében
történő elbocsátásával. A mentővel(!) vagy személygépkocsival történő
hazaszállításával.
A csíkszeredai “megyei korházban” és általában Romániában szó sem lehet
még arról, hogy azokat a természetes elvárásokat kielégítsék, amelyeknek egy
részét nyugaton már “figyelembe veszik” az egészség urai és parancsolói. Ezek
például, hogy a nőt ne tegyék szülés közben egy magatehetetlen növénnyé,
tehát hogy ne indítsák be mesterségesen a szülést, hogy ne okozzanak neki
pszichés görcsöt azáltal, hogy leborotválják a nemi szervét, hogy ne
irányítgassák és ne kiabáljanak rá, hogy ne préseljék ki a gyermeket
erőszakosan a hasából, hogy ne vágják el azonnal a köldökzsinórt hanem csak
egy fél óra múlva, hogy a gyermeket helyezzék finoman azonnal az édesanyja
hasára, majd a mellére, hogy ne mossák azt meg és ne törüljék le róla a
magzatmázt, hogy injekcióval ne gyorsítsák fel szükségtelenül a méhlepény
leválását, hogy ne távolítsák el az újszülöttet az anya mellől és hagyják őket
ketten maradni (és az apával együtt: hárman) a szülés után!
A többnyire általánosan érvényes korházi helyzethez ( és eredményekhez!)
képest mi, ketten egymás szemébe nézve, egyszerre szívtuk mélyen a tüdőnkbe
a fenyvesek ózondús levegőjét feleségem vajúdási fájdalmainak nem egészen
másfél órája alatt, és ő az én vállaimba kapaszkodva, de saját erejéből, három
másodperc alatt szülte meg három kilós és ötven centis kislányunkat egyetlen
egy határozott hasizom összehúzással. Persze, “gátszakadás” nélkül. Miután
hátára feküdt, Medárdát mindjárt a feleségem hasára majd a mellére helyeztük
és így gyönyörködtem benne - bennük, egy jó fél óráig, amíg elkötöttük a

5. köldökzsinór két végét és elvágtuk. Ezután karjaimba vettem a teljesen nyugodt
kislányt és bevittem a sátorba, mert érkezése tiszteletére (Medárda neve
bőséget, esőt jelent) szemerkélni kezdett az eső. Így hallgattam az újszülött
lányommal együtt meghitt csendben a finoman szitáló esőcseppek pergését a
sátortetőn tíz-tizenöt percig, amíg barátaink által segítve, Emőke is be nem
feküdt közénk.
A méhlepény megszülésénél már nem voltam jelen, mert haza kellett mennem
bölcsőért és takaróért, ugyanis annak ellenére, hogy dátum szerint pontosan
kilenc hónapra született meg Medárda, az Emőke jó fizikai állapota miatt, még
nem számítottunk az érkezésére. Emőke a szülés utáni ötödik napon erdei
Karate-edzésen vett részt és a hetedik napon, hátizsákkal a hátán, saját lábán
jött le velem együtt -én Medárdát hoztam karjaimban-, a Bakónyakáról, hogy
másnap ( csak a nyolcadik napon!) kérjük ki az újszülött anyakönyvi
beiktatásához szükséges orvosi papírokat. Egyébként mindketten egészségesnek
találtattak ezen az utólagos orvosi vizsgálaton.
Akik e sorokat olvassák, bizonyára arra gondolnak majd, hogy: jó - jó, zajos és
benzin-bűzös városi körülményektől és aggodalmaskodó anyától-anyóstól való
természetbe menekülés, de mi van a szülés közben előállható ( “mert soha nem
lehet tudni”) nehézségekkel és komplikációkkal, amelyeken csak megfelelő
szaktudással és csak kórházi felszerelés igénybe vételével lehet segíteni? És
arra is gondólhatnak, hogy minket, akik felelőtlenségünkben nem számoltunk
ezekkel a komplikációkkal és csak a véletlennek köszönhetjük hogy ezek nem
álltak elé, Medárda lányunk e manapság rendkívülinek számító könnyű
születése, nem hatalmaz fel arra, hogy megfontoltabb és felelősségteljesebb
embereket ilyen vad kalandra bíztassunk. És talán rarra is, hogy amiért a szülés
közben “szerencsére” nem történt semmi baj, az még nem jogosít fel minket
arra, hogy másoknak tanácsokat osztogassunk! Sőt: mindezen túl, hogyan
vehetné semmibe az orvostudomány és az egészségügyi hálózat
nélkülözhetetlen szolgáltatásait egy olyan nő például akinek az elővizsgáltok
során igen komplikált és nehézségekkel teli szülést jósolnak az orvosok? (-E
jóslásokkal szemben jobb lesz óvatosnak lenni, mert pszichikai önbeteljesítő
természetük is van! Emőke hasa és a magzat méretei miatt már a negyedik
hónapban elkezdte “szakemberi” méltatlankodó elégedetlenkedését az a szülész
orvos, aki annak idején az ő születését “levezette”. -Vagyis beindította
mesterségesen a szülést és fogóval kiráncigálta az újszülött Emőkét, mert járt le
a munkaideje. E tudományos és igen racionális szakemberi alapállást észlelve,
kerülni kezdtük az orvosokat és Emőkét csak a szülés előtt tizenhárom nappal
látta egy ismerős orvos, aki szintén be akarta indítani a szülést mesterségesen
mindjárt másnap, holott Medárda csak tizenkét nap múlva született meg
zavartalanúl és ezért egészségesen. )

6. Nos, a kételkedő-aggódó kedves olvasót megnyugtatom afelől, hogy egyik
legtöbbet tárgyalt témaköre az előadásainknak éppen a felelősség és a
felelősségvállalás. És amint ebből is következik, e sokak számára
megfontolatlannak és kalandosnak tűnő lépésünk előtt, mindamellé, amit
tudtunk a szülés-születés spirituális hátteréről, rengeteg szakkönyvet
elolvastunk és minden lehetséges forrásból információt gyűjtöttünk és minden
ide vonatkozó, ténylegesen lényegi kérdéssel számoltunk.
A mi életünkben és a mi gondolatrendszerünkben ugyanis nem bírnak
semmiféle jelentéssel az olyan kifejezések mint a véleltlen, a szerencse, a “de
vajon”, a “sohasem lehet tudni”, vagy a “hál’ Istennek”. Mi egy olyan tudásrend
alapján éljük az életünket, amely az igazi, a nem kanonizált és nem
intézményesített (nem államosított és nem vallásosított), tehát a nem
dogmatizált keresztény-hitnek a valóságismeretéből ered. Ez a sokak által
misztikusnak mondott, de valójában racionális és logikus tudás-rendszer a
mindennapi életben is érzékelhető és észlelhető Egyetemes (isteni) Törvények
hatásmechanizmusának az alapos ismeretén alapszik. Ez az ismeret viszont
automatikusan kizárja életünkből a “sohasem lehet tudni”- szerű tévképzetekből
eredő komplikációkat.
Hamvas Béla a “Patmosz” címmel egységbe foglalt esszéinek egyikében azt
fejti ki a rájellemző világossággal, hogy az ember tulajdonképpen nem a
valóságtól szenved, hanem a valóságról alkotott tévképzeteitől. (A
metafizikai fogalomhasználattal és a Hamvas Béla nevével most először
találkozó olvasók kedvéért itt el kell mondanom, hogy valóságon nem
kizárólagosan és nem csak a fizikai, vagyis tárgyi valóságot értünk. A
metafizika kifejezés fizika fölöttit és fizika előttit jelent, vagyis a fizikainál
érvényesebb és ezért tőrvényesebb okok és erők világát. A metefizikus
ugyanakkor a kauzális, a szellemi és a lelki valóság mellett a fizikai valósággal
is számol természetesen, annak minden vonatkozásában.) Vigyázat: nem arról
van szó, hogy a valósággal való találkozás és szembesülés nem jár fájdalommal
az ember számára, hanem arról, hogy nem a valóság az amitől szenvedünk.
Ugyanis az ember azért szenved, mert minden áron el akarja kerülni a
valósággal való találkozás-szembesülés bizonyos momentumaival együtt járó
fájdalmakat és a fájdalomtól való óvakodásával, menekülésével és az elől való
elzárkózási technikáival -trükkjeivel előidézi a létezésben igen fontos (jelző!)
funkciót betőltő különféle fájdalmak állandósulását: a szenvedést.
Azt az esszét, amelyben ezt részletesen kifejti -és ezek szerint ezt a mondatot is-
többszőr olvastam azelőtt, de valós igazságtartalmát csak akkor fogadtam be
magamba minden sejtemmel, amikor Medárda születési helyén ülve, az ő
születésére áldást adó hatalmas fenyőfák árnyékában újraolvastam. Az ember
ugyanis csak akkor ért meg valamit igazán, ha annak amit meg kell értenie, az

7. ellentétét is meg tapasztalja. Akkor értettem meg tehát, vagyis akkor vettem
észre azt, hogy amitől én voltaképpen hosszú évek során szenvedtem, azok az
én valóságról alkotott téveszméim, amelyeket a lelkembe és a szellemembe:
valóság-képzetembe a neveltetésem és a taníttatásom során, szüleim, tanitóim
-tanáraim és mások korábban elültettek. A Medárda hivatalos beiratása körüli
nevetséges korházi cirkusz ugyanis egyértelmüen megértette velem azt, hogy
mindaz amitől én korábban féltem, nem vólt más, mint ezeknek a valóságról
alkotott “emberi” téveszméknek a konkrét megtestesülése. Emőkével és a
metafizikus barátainkkal ugyanis rendelkeztünk már tapasztalatokkal arról,
hogy az Egyetemes Tőrvények miképpen hatnak a különböző létdimenziók
sikjain a saját személyünk és személyes kapcsolataink esetében, de arról nem,
hogy az olyan ezer fejű és személytelen hatalmi aparátusban is mint pl. az
egészségűgy is pontosan és kiszámithatóan, tehát veszélymentesen éreztetik
hatásukat azok számára akik számolnak a létezésükkel, arról még nem.
Az ember tehát tulajdonképpen nem a valóságtól szenved, hanem a
valósághozhoz való korábbi viszonyulásának a következményeitől. Ugyanis
teremtőerejével (életképzeletével: vágyaival és akaratával) a vele történő
eseményeket ő maga hozza létre, ő idézi be magának szabad akarata, vagyis a
képzelőereje segítségével.
A nehézség mindössze abban áll, hogy a valóságot megkülönböztessük a
valóságról alkotott téveszméinktől. Ez viszont nem könnyű dolog, mert a
téveszméinket nem önkéntesen szereztük be magunknak, és nem önkényesen
fejlesztettük ki, hanem valamennyiünket, egytől egyig, ezen téveszmék (a
tudományosan és “objektiven” gondolkozó ember által önkényesen leszükitett
valóság képzetei) szerint neveltek és e téveszmék alapján tanítottak meg
gondolkozni, vagyis a valógot értelmezni. Ezért az ember fogantatásával,
születésével és személye további fejlődésével (-saját személyünkkel)
kapcsolatosan is ezen, a materialista tudományok által fenntartott téveszmék és
tévképzetek vezetik minden gondolatunkat és konkrét cselekvéseinket is a
mindennapi életünkben.
Ezért a neveltetése által a száraz technika-tudományos koncepciók és a
pragmatikus racionalizmus szűklátókörű rendszerébe befalazott gondolkozással
élő ember (nő) a fogamzás, az áldott állapot, a szülés és a gyermekgondozás
élethelyzeteit, éppúgy mint életének többi életfolyamatait, csakis az érvényben
lévő materialista-tudományos koncepciók, az ezeknek megfelelő közösségi-
társadalmi szokásrendek, viselkedés- és boldogságmodellek szerint éli meg.
Iskoláztatásán keresztül e gondolkodási modellek logikájára beállított
(automatizált) életképzeletével nem akar tudni azokról az egyetemes, a lét
összes dimenziói szintjén érvényesülő -és így minden ember személyes életében
is megnyilvánuló- törvényekről, amelyek megismerése nélkül nem képes a

8. különböző sorshelyzetei, tapasztalatai, megpróbáltatásai, konfliktusai helyes (a
valóságnak tényleg megfelelő) értelmezésére. Nem képes tehát a saját
személyiségében, az ő lelki-szellemi “építményében” található ok-okozati
összefüggések feltárására és feloldására.
Ez, a (metafizikailag) “szellemében korrupt, lelkében zavarodott és testében
beteg” ( id. Hamvas Béla: Scientia Sacra I.) modern ember, nem rendelkezik
tehát azzal a hitnek nevezett szellemi tudással, amit az archaikus idők
iskoláiban tanított ősi beavatási rendszerek, de elsősorban az asztrológia,
valamint a hermetikus bölcsek által leírt hét egyetemes törvény ismerete és
tudatos működtetése biztosíthatna számára. Legbanálisabb példa arra, hogy mi
következik ebből a szellemi tájékozatlanságból, vagyis a legkézzelfoghatóbb
idevágó példa az egyetemes törvények megsértésére, és e megsértésből adódó
katasztrofális következményekre, a szülés és a születés folyamatához
kapcsolódik. Ez nem más, mint a manapság mintegy “természetessé” vált
( igazából minden mozzanatában és vonatkozásában természetellenes! ), korai
és erőszakos beindítása a szülésnek, amelynek során a nő képtelen a gyermek
kitolására és teljesen kiszolgáltatottja lesz azoknak, akik megfosztják őt attól az
Isten által adott lehetőségétől, hogy a teremtésben teljes jelenlétével és
akaratával részt vegyen. Ennek a durva beavatkozásnak csak a felszínes,
mondhatni mechanikai következménye az, hogy (jobbik esetben) úgy kell a
nőből a gyermeket kipasszírozni, mint a fogkrémet a tubusból és kiráncigálni
egy “nőgyógyászsti” fogóval a fejétől fogva (mint ahogy a takarítónők
közreműködésével kigyömöszöltek és kiráncigáltak a szülési fájdalmakat nem
vállaló édesanyáninkból annak idején engem is és feleségemet is “tudományos”
születésünk alkalmával), vagy amennyiben ez csődöt mond, kéznél van a másik
találmánya az orvostudománynak és egy egyszerű császármetszéssel (-
Huszárvágással!!) az orvos kioperálja a gyermeket az anyából mint egy
daganatot. Sajnos ez utóbbira nem csak a fenti “technikai hibák” következtében
kerül sor, hanem egyes orvosok már a harminc éven felüli nőkből is önkényesen
és ideje-korán kioperálják a gyermeket, amennyiben az első “terhesség”
állapota forog fenn. De még szomorúbb az a tény, hogy egyes nők, már eleve
ezt igénylik az orvosoktól, elzárván magukat a teremtő erejük legelemibb és
számukra legfontosabb megnyilatkozásának az átélésétől. Ezeknek a
felelősségteljesnek feltüntetett, de valójában felelőtlen és szentségtelen
beavatkozásoknak a pszichikai és spirituális következményeit a későbbiekben
részletezzük Emőkével.
Mielőtt a várandóssági állapot metafizikai hátterének ismertetésébe belefognék,
feltétlenül szükségesnek tartom átvenni a Másképpen a szerelemről és a
szexualitásról című, metafizikai tanulmányomnak a különböző szexuális
aktusok következtében létrejövő “teherbeesési” lehetőségekről és a teherbeesést
megakadályozni hivatott eljárásokról szóló részletét. Ugyanis a jövendő

9. gyermek szellemi-lelki zavarainak, valamint az anya és a gyermek jövendő
egészségének és egészségi zavarainak ( vagyis az orvostudomány által
funkcionális zavaroknak nevezett azon “szülési komplikációknak”, amelyek
tudományos -technikai kivédése, korigálása és kezelése érdekében ma még
minden “felvilágosúlt” nő a természetellenes klinikai szülést választja) ide
nyúlnak vissza a gyökerei:
“Nem csak azért haszontalan minden misztikus vagy materialista koncepciók
szerint megírt szex bedekker és mágikus szex-tanítás, mert a sikerorientált
szerzők a különleges élvezetek kicsikarási lehetőségeire, valamint a csábítóan
zavaros és zagyva, misztikus átélési technikák sikerére alapozzák világra szóló
tanaik értékét, hanem azért is mert nem adnak választ arra az alapvető kérdésre,
hogy mi lesz az utódnemzés problémájával egy olyan párkapcsolat
esetében, amelyben a nő -vagy fiatal lány- még nem akar gyermeket szülni,
de fogamzásgátló tablettával, vagy más technikai eszközzel sem akar
“védekezni”, vallásos, vagy spirituális meggyőződése következtében, a “teherbe
esés" ellen. (Azon a -Romániában legalábbis nagyon divatos- joga elméletnél,
amely a férfi magömlése teljes visszafojtásával, visszaszorításával véli egy
kalap alatt elintézettnek a dolgot, csak a középkori bájitalos kuruzslási eljárások
irracionálisabbak. És nem csak azért, mert pontosan ők -akik minden olyan
problémát, amire nem tudják a választ, a személyi Karmával magyaráznak-
vétenek elsősorban a Karma, vagyis Az ok és az okozat törvénye ellen, amikor
a fent említett ósdi mechanikai módszerrel védekezve, ki akarják cselezni a
Tőrvényt, hanem elsősorban azért, mert a szexuális inger alatt álló merev, vagy
félmerev férfi hímvesszőből kiszüremlő folikulin is tartalmaz bőségesen olyan
férfi ivarsejteket, amelyek minden misztikus-technikai ügyeskedés ellenére,
képesek a méhbe jutásra és a női petesejt megtermékenyítésére.)
Nem hiába tettem idézőjelbe a teherbe-esés és a védekezés kifejezéseket.
Ugyanis az a misztikus, vagy “normális” ember, aki még védekezik a KARMA
TÖRVÉNYE ellen, annak nincs hite, vagyis nem rendelkezik még egyetemesen
orientált személyiségtudattal és nem tudja, hogy amennyiben ő nem
erőszakoskodik sem tettben, sem szóban, de legfőképpen gondolatban
senkivel és semmivel, azzal a személlyel szemben, az egyetemes törvények
szellemében, nem erőszakoskodik még maga az Abszolútum (Isten) sem. Nincs
megadva a lehetőség semmiféle misztikus, vagy természeti erőnek, hogy az az
ember úgymond ártatlanul "teherbe essen" az ő személyes és határozottan
fenntartott szabad akarata ellenére! Amennyiben nem akar még gyermeket
nemzeni (és hozni) a világra valaki, mert úgy érzi, hogy ez megzavarná őt a
további fejlődésében, és egyetemes személyiségtudata kialakításában, nem kell
félnie a teherbeeséstől, mert a tudatlanságán és a felelőtlenségén kivül, az
egyetlen ok, ami miatt ő még "teherbe eshet", az pontosan az ő személyes
félelme, szorongásos lelkiállapota lehet! Az egyetemes felelősségtudata

10. segítségével erős személyiség-tudatot kialakító és így tiszta akaraterővel
rendelkező nő ugyanis már nem lehet áldozata a saját, vagy a partnere
tudattalanjában tenyésző gyermek-képzeteknek. A tudattanunkkal kapcsolatban
álló asztrális léterők nem használhatják fel az akarata érvényesítésével másokat
(félelmében) nem támadó és nem hátráltató nőt egyszerű "szülő edénynek" de a
férfit sem, egyszerű (fizikai - biológiai) megtermékenyítő eszköznek,
önkéntelen "donátor"-apának. Ez a különbség a teherbeesés és az áldott
állapotba kerülés között. Ugyanis az a nő, aki tudatosan, felelősségteljes
szeretettel engedve természetes vágyainak, létrehív a tudattalanjában rejlő
teremtőerők révén egy új emberi lelket, az ő jövendő gyermekét, annak a
szeretkezés következménye, vagyis a gyermek materializálódása a méhében
(spirituális fejlődési lehetőségeket biztosító várandós állapota) ténylegesen
áldás. Ugyanis ebben az állapotban a nőnek határtalan lehetőségei nyílnak az
egyetemes létezés tőrvényeinek a közvetlen megtapasztalására és az egyetemes
őserőkkel való személyi és közvetlen kapcsolatok mélyebb ás egyértelműbb
átélésére, tudatosítására. Mindezen felül, vagyis mindezzel egyben a nő
akaratán kívül egy olyan fizikai-fiziológiai (egészségi) megtisztuláson megy
keresztül a magzat védelme érdekében, amely a lelki-szellemi megtisztulásához
is alapul szolgálhat ha megfelelően, az egyetemes tőrvényekkel összhangban és
nem azokkal szembe szegülve viszonyul az anyaság misztériumához.
Annak a nőnek viszont, aki találomra, egyetemes tájékozódás és átlátszó
életvitel nélkül, önmagával és másokkal az élvezet érdekében öntudatlanul is
erőszakoskodva mind a szellemi, mind a lelki szférákban egyaránt,
felelősségtudat nélkül éli meg életének ezt a legfontosabb mozzanatát, annak
tudatában természetesen teherként jelentkezik a gyermekfogamzás.
A probléma abban áll, hogy a materialista koncepciók által félrevezetett ember
(nő), már el sem tudja képzelni, hogy pontosan a félelmében elfojtott és az
erőszakosan elhárítani-akaró racionális gondolkozása közben létrejött negatív
gondolatképek mind, de mind behatolnak ("lesüllyednek") a tudattalanjába,
vagyis elméjének a racionális tudata és a személyi akarata által nem ellenőrzött
részébe. Ez viszont nem ismeri sem a NEM - fogalmát, sem más elhárító -
megtagadó fogalmi formulákat, hanem csak az intenzív érzelmek inger-hatásait
érzékeli (még ha diszharmonikusak is azok!) és pontosan ezen intenzív ellen-
érzelmeknek, vagyis félelmeknek a hatására (a tudattalanjában rejlő azon
asztrális léterők által, amelyek kapcsolatban állnak az egyetemes hiány-
információt tartalmazó kauzális-központtal), a tudattalanja felépít egy olyan
diszharmónikus lelket, amely összhangban áll a nő időleges pszicho-mentális
állapotával és vibrációs színezetével.
Így indul el a valóságban, a biológiainál sokkal erősebb létszíntereken egy nem
várt gyermekfogamzás, amely során a férfi több millió ivarsejtjei közül egynek

11. a női petesejtbe történő behatolása már csak a biológiai megvalósulási
lehetőséget biztosítja. A fogamzás tehát nem materiális, hanem kauzális
szintekről indul el minden esetben és ahhoz, hogy igazából megtörténhessen, az
ember akarva-akaratlanul, azaz ellen-akarva, elsődlegesen és személyesen részt
vesz ebben a lélek-teremtésben. Ezért valójában nem is lehetséges az ártatlanul,
vagyis az ő akaratától (ellen-akaratától) függetlenül teherbe eső ember (nő)
létezése, mint ahogy statisztikai adatok szerint is, furcsán, csaknem “természet-
ellenesen” kevés azon nők száma, akik szexuális erőszak következtében
“teherbe” is esnek!
Nem miden nő van általában felkészülve az alkalmi szexuális aktusokra és
technikailag "bebiztosítva" a nem szívesen fogadott, de lehetséges fogamzás
ellen. Olyan állapotban viszont, amelyben valaki fél a teherbeeséstől, nem
képes felelősségteljesen és állandóan fenntartott, határozott akarattal átélni
mindazt, amit a korábbiakban leírtam, akkor csupán többé-kevésbé "jó",
szexuális élmény, vagy egy szükséges rosszként átélt esemény marad számára
az szexuális aktus. Ilyenkor a férfi is mindössze “egyet élvez", hogy más ilyen
események jellemzésére használatos, klasszikus és felettébb felemelő
kifejezéseket ne említsek. De még ez is másodlagos kérdés amellett, amit e
probléma felvetésének az elején említettem, tudniillik, hogy metafizikai
realizálás szempontjából, amennyiben a hitet egy olyan átélt és gyakorolt
tudásrendszernek, vagyis használható metafizikai értéknek és evidenciának (és
használata alapján: eszköznek) tekintjük, aminek semmi köze a
hiszékenységhez ( a vallásos szentimentalizmushoz), bármilyen védekezési
forma, vagy akárcsak a gondolkozási ügyeskedés is, ami a "teherbeesés"
lehetőségét hivatott megakadályozni, érvénytelenné teszi az egész hitünket és
így az egész metafizikánk, szószátyárkodó filozófiává és fölöslegesen ködösítő
miszticizmussá, esetleg középkori varázslók nevetséges okkultizmusává
alacsonyodik. A megoldás persze nem az, hogy e sorok olvasása után,
mindenkinek, aki a metafizikai alapállás ébersége szerint akarja folytatni az
életét, azonnal félbe kell hagyni mindenféle (un. európai-keresztény szokássá
vált) védekezési praktikát, hanem az, hogy tudnunk kell azt, hogy egyszer,
valamikor a spirituális letisztulásunk megfelelő színvonalán, elérjük majd azt az
állapotot, amelyben a hitünk, azaz lényegünkké vált tudásunk felszabadít
minket mindenfajta védekezési mechanizmus gyakorlásától, feloldván azt a
szakadékszerű nagy ellentmondást, vagyis azt az alapvető és semmivel sem
ellensúlyozható, feloldhatatlan korrupciót, ami a szellemi meggyőződésünk és a
szexuális életgyakorlatunk között tátong.”(-Idézet befejezve!)
Természetesen a fenti sorok nem az abszurd húszadik századi tudományos-
technikai civilizáció által létrehozott kulturális és eskölcsi normarendszerek
szerint élő emberek számára íródtak, akik mostanában akarnak “gyermeket-
vállalni”, vagy máris útban van, esetleg mostanában már meg is született a

12. “bébijük” és más, a témára vonatkozó szakkönyv és szaklap tanulmányozása
mellett, tájékozódni szeretne ebben az irányban is. Ezért nem is fontos, hogy
most mindjárt elhiggyék nekem becsületszóra, hogy ez így van, még akkor sem,
ha a hitelesség és a könnyítés érdekében azt is elárulom, hogy feleségem sosem
szedett semmiféle fogamzásgátlót, annak ellenére, hogy szerelmi kapcsolatunk
elején még szóba se jöhetett volna sem gyermek, sem házasság, hiszen
majdnem huszonöt évvel fiatalabb mint én és akkoriban egyetemistaként élt egy
távoli városban. Mindaddig, amíg el nem döntöttük, hogy semmi értelme nincs
annak, hogy intellektusával olyan filozófiai tananyagot dolgozzon fel és nyeljen
le jóízűen és “nem középiskolás fokon”, amit egészében fölöslegesnek, felében
pedig értelmetlennek és valótlannak tart, tehát nyugodt lelkiismerettel hazajöhet
és gyermeket is szülhet, Medárda nem fogant meg annak ellenére, hogy
majdnem egy évvel azelőtt kezdtünk nemi kapcsolatot folytatni ( -a fenti
idézetbe foglaltaknak szellemében). De ha már itt tartunk, nem csak mi voltunk
képesek erre, hanem több barátunk és barátnőnk folytat ma már folytonos,
nyugodt és kiegyensúlyozott szexuális életet, anélkül, hogy valamiféle
mesterséges védekezési formáját alkalmazná a “gyermekáldás elleni
védekezésnek”.
Tudatosan tettem idézetbe és egymás mellé ezt a három fogalmat, amely
közvetlenül jelzi azt, hogy miért is szenved az ember a valóságról alkotott
téveszméitől és főként saját hazugságaitól. A materialista gondolkozás nem
hiába helyettesítette be az áldott állapotba kerülést a teherbe-eséssel. Ez a
kifejezés legalább becsületesebben hangzik mert konkrétan néven nevezi azt,
amit ma majdnem mindenki így is gondol: a teherbe esés ellen, természetesen
védekezni kell! Nyíltan felvállalja tehát a materialista hiedelmekre alapozott,
rögeszmés ellenségképekben való gondolkozási mechanizmusainkat: a
racionalista rendszerekbe foglalt tévképzeteink által meghatározott és
müködtetett valóságlátásunkat.
Azt tehát, hogy az egyetemes törvényekkel (A Sorssal: Istennel) szembeni
védekezés nélkül is lehet szexuális életet folytatni nem kell azonnal elhiggye
nekem senki. De a kedves olvasóval abban meg kell egyezzünk, hogy Az
Egyetemes Valóságban (!) benne van, tehát létezik és ellenállhatatlan erejével
hat a Mágia, vagyis a Teremtés törvénye, amely az emberi imagináción
( fantáziánk, vágyaink és akaratunk erején) keresztül (is) megnyilvánul, mert
különben értelmetlenné válik számára a jelen írásom további olvasása.
Amennyiben viszont azt a valóságos szellemi tényt elfogadja, miszerint a
Valóságban, vagyis az egész teremtésben létezik egy misztikusnak is mondható,
mágikus teremtő erő, egy spirituális (isteni) ősforrás, amelyhez az emberi
(személyes!) imagináció (életképzelet) is szorossan és közvetlenül
hozzákapcsolódik, vissza kell térnünk az idézetnek ahhoz a részéhez, amelyben

13. azt írom le, hogy a magzat fizikai fogantatását megelőzi a spirituális fogantatás.
Mert valójában a dolog nem ilyen egyszerű: egy kicsit összetettebb. Nem
bonyolultabb, csak összetettebb!
A személyes szellemi-lelki (mentális) lélek-építést ugyanis, vagyis a szülők (de
főképpen az anya) önkéntelen (vagy éber és tudatos) imaginációs
tevékenységének köszönhető új lélek-születést, lélek foganást megelőzi még
valami... -De sajnos ez a megelőzés is csak egy szegényes, mindössze a fizikai
dimenzióban észlelt jelenségek megnevezésére született kifejezés, mert a
spirituális dimenziókban igazából nem előz meg semmi semmit, mivel a
magasabb rezgési frekvenciák létdimenzióiban az időnek nincsenek fizikai
tulajdonságai, tárgyi jellemzői (vonatkozásai). Ezért, az a kauzális erő, amihez a
rezonancia törvénye alapján hozzá kapcsolódik a két szülőnek a mentális
gyermek-vágya, vagy (a rosszabbik eesetben) a gyermektől való félelem-
képzete, az nem más mint az Abszolútumban álló, az állandó-öröklétnek a
teremtést kihivó, kiprovokáló egyetemes (hiány-információs) teremtő-
programnak az a része, amellyel a két szülő teljes személye (minden fizikai,
asztrális, mentális, spirituális, kheterikus és kauzális jellemzőivel és
vonatkozásaival) az adott időszakban ( az adott fizikai időben elért fejlődési,
vagy visszafejlődési: visszaélési színvonalán) rezonanciában van.
Még egyszer tehát: Az a bizonyos Isten, vagy Atman, vagy Allah, vagy Tao,
vagy Atya, az Abszolútum tehát, “aki bennem van és akiben én benne vagyok”
(Jézus), aki bennünk van tehát és akiben mi mindannyian benne vagyunk,
kimeríthetetlenül és örökké telítve van, határtalan mennyiségű és minőségű, a
mi mai képzelőerőnk számára leginkább bizonyos teremtési programokként
elképzelhető, teremtő erőkkel (energiákkal) töltött és újratöltődő hiány-
információs struktúrákkal. Azért írok hiány-információs struktúrát, mert ezáltal
valamiképpen az ősforrás, az egyetemes-egységes ős teremtőerő természetét és
a hozzá való elszakíthatatlan kötődésünk jellegét is akarom jellemezni, anélkül,
hogy különösebb metafizikai fejtegetésekbe bocsátkoznék. Mi is ezen “hiány-
struktúrák” valamelyikének és valamilyen minőségének: bizonyos ősi vágy-
tinktúráknak vagyunk a pozitív, anyagi formát is nyert, de állandóan változó
minőségű megtestesülései. Annak függvényében tehát, hogy milyen az alap-
tinktúránk és, hogy milyen az a szellemi minőség, ami egy adott időszakaszban
jellemzi a mi spirituális fejlődésünket -vagy éppenséggel a visszafejlődésünket-,
ráhangolódunk egy ilyen kauzális (hívó, kényszerítő), teremtési programra,
amennyiben éppen olyan eseményekben és olyan életfolyamatokban veszünk
részt, amelyek valamiképpen az imaginációnkat a gyermek-koncepció,
gyermek-gondolat-kép irányába aktiválja. Nőknél, de néha férfiaknál is elég
egy “szép” és kedves gyermek meglátása, de még inkább lehet az aktiváló elem
a szerelem, vagy az egyszerű szexuális vágy, maga a szexuális aktus is -és

14. természetesen az a tudat, az a gondolat-kép hogy az utóbbinak a
következménye biológiai magzat-foganás is lehet.
Elnézést kérek mind az ismétlésekért, mind az elvontabbnak tűnő, egyesek
számára esetleg unalmas vagy fárasztó metafizikai fejtegetésekért, de ez
mindennek a tudomásul vétele kihagyhatatlan az elkövetkezendők megértése
szempontjából. Nem is az a fontos most számunkra, hogy a születés csakugyan
így történik-e, hanem az, hogy mi minden következik abból, hogy az ember
előbb szellemi síkokon születik meg. Vagyis az, hogy mennyi szenvedés,
betegség, nyomorúság és “soha nem lehet tudni”-sezrű és “ne adj Isten”-
szerű “komplikáció” származik és száll a fejünkre, durvább kifejezéssel:
egyenesen a nők méhébe abból következően, hogy nem akarjuk már végre
tudomásul venni azt, hogy az ember kauzális születése három kivédhetetlen
és elfojthatatlan, erős energia - pontból: a két szülő (zavart, vagy
zavartalan) imaginációjából és az Abszolútum “kellős közepéből” indul!
Így hát, a születendő gyermek személyében ott van az Abszolútum (Isten), már
a gyermek fizikai fogantatása előtt. És ezért van az, hogy egy elindított
születési-foganási (teremtési) folyamatot (program-kibontakozást) már nem
lehet, vagy legalábbis igen nehéz megállítani és érvényteleníteni alacsony
vibrációs (vágy-akarati) szinteken. És ezért van az, hogy amennyiben ezt fizikai
szinten megszakitja valaki (valakik), e tettnek (abortusz) súlyos és igen sokáig
visszaható nyomai - következményei lesznek annak a személynek (általában az
anyának, de lehet az apának is) a tudattalanja ( elfojtott lelkiismerete és
felelősségtudata) szintjén, aki a leginkább rezonanciában volt (rá vólt
hangolódva) azzal a teremtési - materializációs programmal, amelynek a
megnyilvánulását megakadályozták, szétrombolták, összezúzták fizikai
eszközökkel (abortusz, vagy más mesterséges eljárás).
Mivel a nő tudattalanja állandóan közvetlen kapcsolatban áll az ős-anyai
teremtő hatalommal az első menstruációt megelőző időszaktól fogva egész
életén át, e lelkiismereti gócok megmaradnak az aurájában iracionális félelmek
formájában, azaz rejtett agresszió formájában, védekező-támadó (destruktív,
életellenes:) teremtésellenes programokként és onnan tovább adódnak a már
létező, hét éven aluli gyermekek tudattalanjába, valamint a jövőben születendő
gyermekeinek a jellemébe. (metafizikai közhely, hogy a hét éven aluli
gyermekek betegségeinek és “szerencsétlen baleseteinek” az okaát nem az
egészségtelen környezetben és nem az ellenséges külső körülményekben,
hanem az anyának a tudattalanjában, vagyis annak feloldatlan feszültségeiben,
elfojtott - lesüllyeszett agreszivitásában kell keresni. Addig amíg ezek a
teremtésellenes (életellenes) programok nincsenek egytől egyig felismerve,
beismerve és belátás által feloldva ( erős “bűnbánás” által azoknál akik
elkövették és a problémának a gyökerekig visszamenő végiggondolása:

15. tudatosítása által azon felnőttek részéről, akik csak a szüleiktől átörökölték
ezeket a programokat) és semlegesítve, ezek a romboló programok kifejtik
hatásukat öntudattalan (rejtett) agresszivitás, tudattalan ellenségeskedés,
rombolási vagy önrombolási, öncsonkítási, önsanyargatási, őnbüntetési és
főként öngyilkossági késztetések formájában. Felismerés és feloldás
(dekonspirálás) nélkül, ezeknek a
tudattalanból eredő önkéntelen késztetéseknek az állandó vagy időszakos, a
nyílt, vagy a burkolt ( kívülről követhetetlen és észlelhetetlen, csak finom
gondolati - érzelmi megnyilvánulásokon keresztül történő) nyílt kiélése is
betegségekhez ( végső esetben rákhoz és leukémiához) vezet.
Jelen írásunk nem a betegségek kauzális és lelki-szellemi okaival foglalkozik.
Az ide vonatkozó információkat, vagyis a fent említett szellemi tinktúrák
szerinti (asztrológiai konstellációk segítségével követhető és azoknak
megfelelő) betegséghajlamok leírását részletesen kifejtettem az a napjegyeknek
megfelelő betegséghajlamokról szóló tanulmányomban. Most le kell
szűkítenem tárgykörünket kimondottan azoknak a betegségeknek és azoknak a
romboló programoknak a leírására (anélkül, hogy orvostani-biológiai
részletezésekbe bocsátkoznánk), amelyek a szülés és a születés aktusával,
vagyis azokkal a “sosem lehet tudni”- komplikációkkal kapcsolatosak. Amely
betegségekről és komplikációkról legelső sorban azt kell tudni, hogy az
orvostudomány és annak védő-megelőző technikai eljárásai, trükkjei és terápiás
módszerei fejlődésével arányosan (sőt: hatványozottan) szaporodnak,
mélyülnek és árnyalódnak. Akármennyit fejlődik és tökéletesedik ilyen téren az
orvostudomány, akármeddig fejlesztheti problémamegelőző, problémakezelő
technikáit, módszerei és eljárásait, az egyetemes Kiegyenlítődési Törvény
hatására, nem ér el mást csak a betegségek számának növekedését, éleszti és
növeszti a kivédendő komplikációk súlyossági fokát és új, addig nem ismert, a
természetben lappangó “betegségeknek” a színrelépését felfejlődését és
térhódítását idézi elő.
Az orvostudomány mindent tud a betegségekről, vagy legalábbis majdnem
mindent, csak éppen azt nem tudja, hogy A BETEGSÉG (a betegségek) az
egyetemes létezésnek a fennmaradását és a harmonikus fejlődését szolgáló,
egyik legfontosabb és legerősebb önszabályozási (kiegyenlítődési)
rendszere, amely úgy biztosítja a különböző, materializálódott spirituális
létformák, az információs mezők és az információs struktúrák épségét-
tisztaságát, hogy önműködően rombolja le és bontja szét azokat a fizikai
létformákat (esetünkben: individuumokat) , amelyek a lelki és a szellemi
struktúráknak az egész létezés egységétől való különválását, öncélú
működését, elfajzását és romboló (egységbontó, teljességromboló) hatását
lehetővé teszik, annak huzamosan alapul szolgálhatnak.

16. Vallásos képzetek és kifejezések szintjére egyszerűsítve a dolgot azt
mondhatjuk, hogy a vírusokat és a betegségeket Isten küldi reánk akkor,
amikor öntudatlan, vagy felelőtlen voluntarizmusunkban, olyan negatív
(destruktív) szellemi (gondolati: mágikus) folyamatokat élünk át és gyakorlunk
bizonyos intenzitással és huzamosabb ideig, amelyek veszélyeztethetik az
egyetemes létezés kauzális struktúráit. A valóságban viszont mi magunk
vagyunk azok, akik a betegséget beidézzük magunknak, azokkal kapcsolatba
kerülünk, mert a betegségre való képességünk, fogékonyságunk a bennünk
lévő, jellegzetes spirituális struktúrák tartozéka. Csak amennyiben Istent, vagy
az Abszolútumot egy rajtunk kívüli központi irányítóerőnek képzeljük el,
amelyhez mi “ártatlanul” hozzá vagyunk kapcsolva, mondhatjuk azt, hogy a
betegségeket Isten küldi hozzánk egy láthatatlan szellemi köldökzsinóron
keresztül, pontosan a lelkünk és a szellemünk épségének megmaradása,
megőrzése érdekében. És ha még egy lépést teszünk az egyszerűsítések
irányába, azt is mondhatjuk, hogy a mai orvostan, amely nem a szellem és a
lélek gyógyításával, vagyis nem a bennünk veszélyes intenzitással működő
(bizonyos határokat meghaladó), teremtés-ellenes, romboló programok
(késztetések) felismerésével és azok nyomatékos tudatosításával akarja
helyreállítani megbomlott EGÉSZSÉGünket, hanem e mentális programokat
figyelmen kívül hagyva, a fizikai-biológiai testünkben jelentkező
következményeket (tüneteket) akarja eltüntetni, végső soron az Isteni akarat
ellen fejti ki “áldásos” tevékenységét ( Isten akarata ellen harcolva gyakorolja
a betegség fizikai tüneteit elkezelő, elfödő - elsimító tudományát). Ezért minél
több biológiai betegség-tünetet és betegség okozó külső (fizikai) körülményt,
kórokozó baktériumot, vírust és más, a lelki-szellemi struktúráknak az egész
létezésre veszélyesen visszaható káros elfajulását megakadályozni hivatott
betegség-élesztő, betegséglétrehívó fizikai okot tud a tudomány megszűntetni,
kikezelni és elfojtani a biológiai létezésünk (fizikai testünk) szintjén, annál
több, bonyolultabb és nehezen nyomon követhető ilyen okot és kórokozót lesz
kénytelen felfedezni nem csak a kutató laboratóriumokban, hanem az előzőleg
kigyógyított emberek szervezetében is.
Az orvostudománynak ez a sehová sem vezető harca (legfennebb a
műtőasztalokra és az orvosi rendelők várótermébe), mint egy ördögi kör, a
végtelenségig folytatódik az egész emberiség szintjén, mindaddig amíg a
materialista tudományok által létrehozott “modern” életkoncepcióknak, az
egész emberiség végromlását előidéző tévképzeteit (a tyúkketrec-gondolkozás
elemeit) fel nem számoljuk magunkban.
A mai emberiség összes elfajult és elvadult betegségei erre az egy általános:
planetáris mentális betegségre vezethető vissza: arra a tévképzetre, hogy az
ember élhet bármilyen zavaros, erkölcstelen és felelőtlen életet, mert
betegségeiért ő nem lehet felelős, hanem azok csak úgy, véletlenül támadják

17. meg az ő ártatlan személyét és amennyiben még maradt is egy parányi sejtelme
arról, hogy ez nem így van teljesen, az sem számít, mert az orvostudomány és a
pszichológia azért van, hogy a betegségeiből öt kigyógyítsa, nyavalyáitól
megszabadítsa. Hogy mennyire képes az orvostudomány a természettől és
ezáltal a maga isteni eredetétől és felelősségtudatától elzáródott, azokról mára
semmit nem tudó, azt megtagadó és a tehetetlen természetet önös kapzsiságában
és mohóságában a végsőkig kifosztó, leromboló beszennyező és megzavaró
embert, annak tanúi vagyunk mindannyian: minél több és hatékonyabb
gyógyítási-terápiás eljárást eszel ki, annál több a felismerhetetlen betegség és
minél inkább növekszik az orvosok és a korházak száma, annál több a beteg. És
ez természetes, hiszen az Egyetemes Kiegyenlítődés Tőrvényét, valamint a
Polaritás törvényét nem lehet megszűntetni tudományosan! Azokkal -”sajnos!”-
csak együttműködni és harmóniába kerülni lehet.
Mindazok ellenére, hogy a fentiekről régen tudtam mind a bukaresti spirituális
tanítóimtól, mind választott szellemi mesteremtől: Hamvas Bélától, döbbenetes
volt megtudnom a Csíkszeredai szülészeti osztály mindenható főnökétől, aki
máig elitéi és nehezményezi azt a szerinte felelőtlen tettünket, aminek
köszönhetően a feleségem is és majd három hónapos Medárda lányunk is
makkegészségesek, hogy mára, a legtöbb jóindulat mellett is, száz szülő nőből
harminc problémás szülésnek néz elébe. Ez a kétségbeejtő arány első sorban
pontosan a szülői-felelősségtudatukat a nőgyógyászokra áthárító nőknek, de
ugyanakkora arányban, az egész tudományos adatrendszerét pontosan ennek a
felelősségnek az átengedésére biztató szülész-nőgyógyász orvosok
személytelen apparátusának róható fel. Hogy az utóbbiak mennyire vétkesek
anyai és szeretői potencialitásának a tönkretételében, az az egyszerű tény is
bizonyítja, hogy a fent említett osztályvezető nőgyógyászban a harmadik ide
vonatkozó kérdésem után sem ingott meg abbéli meggyőződésében, hogy az un.
indukált (mesterségesen beindított) szülés, hosszú távon, káros hatással lehet a
nő egészségére, vagyis jövőbeni szülői képességére.
(Természetesen a fentiekben leírtaknál semmivel sem jelentenek többet és
jobbat az orvostudomány mai válsága által újra felélesztett un. természetes
gyógyítói eljárások és a primitív népek mágikus gyógyító praktikáinak a divatos
elterjedése: bioenergiás, “fényenergiás”, vagy “szeretetenergiás” kezelések.
Ezek szintén csak elkezelések - elkenések és ezek alkalmazásával semmi egyéb
nem történik mint az, hogy jobb esetben a fizikai betegségeket és a
betegségtünetek felkerülnek, “vissza és feltaszítódnak” magasabb auraszínekre.
Rosszabb esetben a mentális és a spirituális aurarétegeiben ugyanannyi romboló
programmal rendelkező “gyógyítónak” a “jó”-tevés álalakzataiban jelentkező
latens hatalmi ambíciói átáramlanak a páciens tudattalanjába.)

18. Tudom, hogy a fenti sorok hihetetlennek, sőt egyesek számára őrültségeknek és
“metafizikai zöldségeknek” tűnnek, főleg ha felteszik azt a kérdést, hogy az
állatok betegségeivel hogy állunk, hiszen azok nem rendelkeznek (?) az
emberhez hasonló tudatossággal és így romboló mentális tevékenységre sem
képesek, de sajnos bővebb magyarázatra e tanulmány keretén belül nincs
lehetőségem. Ezért, az ilyen kételkedő olvasóink szíves figyelmébe ajánlom a
korábban már említett, “A NAPJEGYEK ÉS A BETEGSÉGHAJLAMAINK”
című tanulmányomat.
Amint a fentiekben említettem, a nő tudattalanja állandó és közvetlen
kapcsolatban áll azzal a bizonyos ős-anyai teremtő hatalommal, és ezért az ő
imaginációja erősebb teremtő erővel, materializációs készséggel bír mint a férfi
tudattalanja. Ezért a nők önkéntelenül is állandóan teremtenek - materializálnak
(nem csak emberi lélek-magzatot, hanem “mindenfélét”, ahogy az eszük, vagyis
a vágyaik-félelmeik diktálják), miközben a férfiak csak tudatosan, vagy erősen
szorult (mentálisan mesterségesen aktivizált) helyzetben képesek erre. Mindezt
nem azért írom ide, mert fel szeretném menteni a férfiakat a nőknek a szülés
közbeni fölösleges szenvedése és a nyomorék - beteges gyermekek születésének
a felelőssége alól, hanem azért, hogy felhívjam a figyelmet: a tomboló mentális
programok inkább és többnyire anyai ágon öröklődnek. Ezért szükségesebb
tehát általában a nők tudattalan lelki-szellemi alvilágát átvilágítani, mint a
férfiakét, amikor a jövendő magzat (sok esetben nehéz és “komplikációkkal”
teli) megfoganásának, valamint a terhesség lehetséges zavarainak és a jövendő
gyermeknek az egészségére vonatkozó a kérdéseket vizsgálunk. Az apa tudatlan
alvilágának az átvilágítása annyi szerepet tölthet be ebben e kérdésben, hogy
mennyire lesz képes a megfelelő egészséges és zavarmentes mentális hátteret
biztosítani az anya (jövend anya) számára?
A nő tudattalanjának, vagyis szellemi-lelki alvilága természetének a jobb
megértését, a az anya tudattalanja átvilágítását és tudatos pozitív befolyásolását
szolgálhatja az is, ha tudomásul vesszük nem csak annak a férfiénál erősebb
teremtő erejét, hanem kettős természetének a spirituális magyarázatát is: a nő
mint a szeretet (jin) ősprincípiumának a földi megtestesülése egyszerre létre
hív, életet fakaszt: materializál, ami a szellemi erők, az információs mező
egységének a megbontását, az erők elkülönítését és csoportosítását szükségelteti
és ugyanakkor ugyancsak ő, vagyis a jin képviselője az aki az egységhez való
önkéntelen visszacsatlakozási készséget megtestesíti (vagy legalábbis meg
kellene testesítenie). Innen ered az archaikus görögök Filo-Sophia kifejezése is:
a szeretet bölcsessége, vagyis a bölcsesség szeretete. Sajnos erről a
bölcsességről és erről a szeretetről a nők rég letettek és a Filozófiát átadták az
önkényes és absztrakt (steril) elméleteket gyártó, a filozófia eredeti jelentését
megcsúfoló férfias, de igazi fény (Jang) nélküli agytevékenységnek.

19. A mai filozófia viszont már csak a valamikori mágikus praktikák (a természeti
erők megidézése) gyakorlatából kifejlődött mai tudományos-technikai eljárások
eredményeiből indulva ki, von le az egész létezésre vonatkozó
következtetéseket és azokat értelmezve gyártja az önkényes elméleteit,
világképeit és élet-értelmezéseit, állandó elméleti alapot (legitimációt: vagyis
ideológiai alapot) szolgáltatva az embertelen (személy idegen és istenidegen)
materialista tudománynak az ember dolgának könnyítését és szenvedés-
mentesítését szolgáló, de végső soron és hosszútávon még több szenvedést és
még több nyomorságot előidéző eljárásainak létjogosultságához. Ahhoz tehát,
hogy a nő elfoglalhassa és visszakaphassa eredeti életadó és egységlétesítő
szerepét a teremtésben, meg kell vizsgálnia azt, hogy mennyire bízza magát arra
a tudományra, amely nem más, mint a valamikori Filo-Sophia hideg és
kegyetlen mechanikus praktikává degradálódott alakzata. Hogy mi az ára annak
a belső tudati-erőnek, amelyről a nő lemond, amikor az öt “partnerként” és
“felnőttként” (sicc!) kezelő szülész-orvos gumikesztyűs kezére és
humanizmusba öltöztetett hatalmi ambícióira (esetleg gazdasági érdekeire)
bízza jövendő gyermeke életét és saját sorsát, egész-égét. Mert az egységbe
való visszacsatlakozási, visszakötődési képesség: a szeretet elsősorban a nő, a
Yin őserő megtestesítőjének a képessége és nem a férfié, aki a Fény
képviselőjeként csupán a spirituális átvilágításra képes. Az mai, orvostudomány
abszurd és ostoba tevékenységének köszönhetően viszont még az életadási,
életfakasztási képességéről is kezdett lemondani a nő, nem csak az egységbe
való visszacsatolási, egységrealizálói képességéről. Már pedig ha még lehet
valamit is javítani ezen az egész mai szerencsétlen helyzeten, csak és csakis
innen lehet kiindulni: visszaadni a nőnek (és neki: tudatosan visszaszerezni) a
központi (isteni) egységbe való visszacsatolási erejét: a Szeretet erejét, az
élethez és nem a “férfias” absztrakt és egyéni elméletekhez kötődő bölcsesség
erejét, vagyis Sophia erejét.
Mielőtt a várandós állapot és a szülés közbeni vagy a szülés utáni komplikációk
mentális okairól és az azoknak megfelelő betegségekről írnánk, olvasóink
tudomására kell hoznunk azt is, hogy az Imagináció, vagyis a Mágia (Teremtés)
Törvényének hatására, vagyis annak következményeként, a teremtésellenes
romboló mentális programok létrejöhetnek auránkban már csak a magzattal, a
növekvő, vagy felnőtt gyermekeinkkel szemben huzamosabban és intenzíven
átélt negatív gondolati- érzelmi viszonyulásaink (hosszantartó harag, gyűlölet,
neheztelés, elutasítás, stb.) következtében is, aminek szintén betegségek és
“klinikai komplikációk” lesznek az észlehető következményei. Ezeknek a
romboló programoknak, vagyis a szülés közbeni komplikációkhoz és a későbbi
betegségekhez vezető mentális okairól és fizikai következményeiről feleségem,
Emőke fog írni, aki szüleinek és nagyszüleinek köszönhetően zsúfolásig tele
volt ilyen, az ősei által elindított teremtés-ellenes programokkal:

20. Emőke: Amíg a tanulmány e második, gyakorlatibb részét írom, itt pihen a
számítógép melletti ágyon Medárd ide-oda forgatva a magzatmáz lekaparásától
megkímélt fejét, keresve a számára az egyetemes lét egységével és
harmóniájával való közvetlen kapcsolatát jelentő és a létfennmaradásához
szükséges szellemi-lelki-fizikai táplálékot biztosító anyai kebel nyugtató
érintését. Ő nem csak EGÉSZ-séges, de nyugodt emberke is, annak ellenére,
hogy a világra csusszanását követő másodpercekben, nem csak a fizikai
fájdalom által kiváltott, hanem a fizikainál mélyebb létszférákból feltörő, fizikai
léten túlról eredő fájdalmas erő nyomására, anyai lényem legmélyebb zugaiból
kiáramló háromszoros sikolyommal egy kicsit megijesztettem.
Erről viszont mindjárt a Zend Aveszta azon része jut eszembe, amely szerint az
emberiség őskorában az anyák fájdalom nélkül hozták világra a gyermekeiket,
vagyis, szószerit idézve az iráni szentkönyv szavait: “amikor a nők a
gyermekágyban még nem kínlódtak”. Az egyetemes egységtudat, az
Abszolútummal való teljes kollaboráció képességének birtokában ugyanis a
szülő nő egy egészen “rendkívüli”, a hétköznapi valóságérzékeléstől eltérő,
úgymond, “felfokozott” tudatállapotba kerül, amelyben képessé válik a
Felettes-énje, éber nappali tudata, valamint a tudattalanja közötti kommunikáció
megteremtésére, a tisztánlátásának kiteljesítésére. Persze csakis olyan
mértékben, amennyiben kauzális önismerettel és az ezzel együtt járó egyetemes
felelősségtudattal vesz részt anyává válásának különböző folyamataiban. A
fizikai fájdalombíró képesség is sokkal fokozottabbá válik ezért a szülési aktus
során, a fizikai szervezet hormonálisan adagolja a szülési fájdalmak erősségével
párhuzamosan a természetes “fájdalomcsillapítókat”( törvénytelen tehát ezt a
folyamatot mesterséges érzéstelenítő szerekkel összezavarni!) annak érdekében,
hogy a szülő nő intuitív módon követhesse és rányithassa a szülés különböző
fázisait. A tudományos valóságlátás térhódításával azonban a mai nők azzal a
téves elképzeléssel szolgáltatják ki magukat a klinikai környezet személytelen
gépezetének, hogy maguktól, saját erejükből képtelenek lennének uralni a
fizikai szervezetükben lezajló folyamatokat, mit sem tudva a szülés univerzális
- szellemi vetületeiről. A fizikai fájdalom valójában nem egy orvosilag
kiküszöbölendő kellemetlen tényező, hanem a teremtés megnyilatkozása a
fizikai szervezetben, amely lehetővé teszi azt a felfokozott, egész lényünkkel
átélhető transzcendentális tudatállapotot amely, kellő egyetemes
felelősségtudattal társulva, a szülő nő gyökeres átalakulását, szellemi-lelki-testi
újjászületését hivatott elősegíteni. A létezés egyetemes teremtési folyamataiba
való közvetlen részesülés élményének a megtapasztalása megmarad és egy új
erőként állandósul a szülés után. Ennek az élménynek az elmaradása miatt
jelentkezik a mesterséges szülés utáni depresszió, a pszichikai “hullámvölgy”,
amelynek a gyökere nem a hormonális változásokban keresendő tehát, hanem e
beavatás-élmény mesterséges elfojtásában.

21. Ki tudja, a női-anyai tudattalanomban felgyülemlett bűntudatok szálán
visszamenve, hány anya-generáció fájdalmas szülésének a traumatikus emlékét
kellett nekem is véglegesen belesikoltanom a Bakó-nyakai erdő csendjébe?
Azért véglegesen, mert a szülésre való tudatos metafizikai-asztrológiai
felkészülésemnek köszönhetően én már nem adtam át ezt az örökölt bűntudat-
csomagot a lányomnak. A szülésre való felkészülésem legfontosabb elemeit és
mozzanatait ugyanis nem a baba-kelengyék beszerzése és nem a várható
komplikációkkal való megismerkedés, az azoktól való rettegés képezte, hanem
a szüleimtől, a nagyszüleimtől és a déd-szüleimtől örökölt és az én
tudattalanom legmélyebb rétegeibe azoktól átkerült, ott lappangó összes negatív
programoknak a teljes felderítése és tudatosítása révén történő feloldása,
meghaladása.
A családi “krónikát” fellapozva tudomást szereztem ugyanis nagyanyám,
édesanyám fogantatásának, születésének és gyermekkorának, neveltetésének a
körülményeiről. Így már sokkal érthetőbb volt számomra édesanyám
természetellenes, hogy ne mondjam abszurd viselkedése és hozzám való
viszonyulása fogantatásomtól születésemig. Dédnagyanyám ugyanis a
nagynénje iránti jóindulatból, aki kényelmi megfontolásokból nem akart saját
gyermeket szülni, egyszerűen örökbe adta annak a harmadik “éhes szájat”,
vagyis nagymamámat, aki később a gazdag mostohájától mindent megkapott
csak anyai szeretetet nem és aki mindezek következtében sem magát, sem a
környezetét, de még gyermekeit sem tudta igazán szeretni! A rosszul megélt
anyaság destruktív programja anyámnál folytatódott, aki szintén “pluszban
volt” és ráadásul fiú helyett, “lánynak született”. Ugyanakkor tudattalanjába
átkerültek nagyanyám későbbi abortuszai is, és (ön)romboló hajlamai, amelyek
hatására aztán többször kísérelt öngyilkosságot elkövetni. Átörököltem továbbá
anyám fogantatásommal, kihordásommal és megszülésemmel kapcsolatos
szorongásait, bűntudatát, kétségbeesett elhajtási (gyilkolási) kísérleteit, arról
nem is beszélve, hogy családi, párkapcsolati és hivatásbeli problémái miatt
négy hónapig nem is akart tudni várandós állapotáról. Vagyis mentális szinten
engem fojtogatott.
Persze mindezen családi hagyományként anyáról-leányra átszármazó
életellenes átélések, destruktív érzések és gondolatminták következményeként
anyám is, majd én is keserves kínok között jöttünk a világra. Anyám esetében a
korai magzatburok-repedés és a szülési fájdalmak elmaradása perfúziós
szülésbeindításhoz és szinte császármetszéshez vezetett, míg végül a féltucatnyi
orvosi káder kíséretében a “szakképzett” szülésznők préseltek ki a hasából,
miközben az orvosok össze-vissza vagdosták édesanyám egész “gáttájékát”.
Természetesen egy ilyen megalázó, traumatikus élmény következményeként a
tejelválasztás sem indult be normálisan, engem is befertőztek a sterilizált
pelenkázás ellenére, majd a kórházból hazakerülve, a jóindulatú védőnők

22. szakszerű tanácsai és ellenőrző hadjáratai egyenesen az idegösszeroppanás
határáig kergették a fiatal kismamát.
Mindezt csak azért írtam le ennyire részletesen, hogy párhuzamot vonhassak az
én születésem és a lányom születése között. Ez utóbbi ugyanis teljesen
természetesen, úgymond “komplikációmentesen” zajlott le, akárcsak az azt
megelőző magzatkihordás és az utána következő “gyermekágyas” állapot,
amelyben nem is létezett semmiféle gyermekágy. Sőt: már a kezdet kezdetétől a
magam erejéből másztam át minden alkalommal az emelt sátorbejáraton és
mindenféle asszisztencia nélkül jártam ki az erdő fái közé természeti
szükségleteimet elvégezni. Táplálékomat is a többiekkel együtt, a tábori tűzhely
mellett ülve fogyasztottam el. Annak ellenére, hogy édesanyám képtelenné vált
a szoptatásra és várandós állapotom beállta előtt nekem is alig látszó kicsiny
melleim voltak, most három gyermeket is el tudnék látni anyatejjel. Pedig egy
ilyen komplikáltan szülő anya leányaként mindez lehetetlen kellett volna
legyen, amennyiben valóságosnak fogadjuk el a biológiai örökléstan és a
fajelmélet ide vonatkozó kinyilatkoztatásait.
Hogy a biológiai örökléstan az én esetemben csődöt mondott, a Szilárd
nyugodt, fegyelmezett, de bensőséges szeretete és az én pozitív lelki-szellemi
alapállásom mellett és a megfelelő táplálkozás mellett, annak is köszönhető,
hogy tudatosítottam már a várandós állapotom kezdetén a magzatnak és az
anyának az életét veszélyeztető komplikációk valóságos, mentális okait,
amelyek a tudattalanban lerakódott örökletes életromboló programok
következménye. A legtöbb szülési komplikáció abból adódik, hogy a
tudattalanjába lerakodott negatív képzetek miatt, a szülő nő nem tud
harmóniába kerülni az anyaság, az életadás, a létről való gondoskodás
egyetemes őselvével, amelyet az asztrológiában a Hold princípiuma testesít
meg. Vagyis tudattalanul fél az anyasági állapottól, bizonytalan az anyai, a
családi helyzetében, bizonytalan a párkapcsolata stabilitásában, fullasztónak
érzi az adott családi körülményeit, kényszerűnek a házasságát és így tovább.
Ezen negatív érzés- és gondolatminták következményeként aztán természetesen
jelentkezni is fognak a fizikai szervezetben már a várandós állapot kezdetén
vagy csupán a szülés beindulásának, lezajlásának során, azon különböző
komplikációk, amelyek esetleges fellépésétől való félelmükben a kismamák az
orvostudományhoz menekülnek. Aztán rendszerint be is idézik azokat szép
sorjában maguknak tudattalan teremtő képzelőerejük, imagináció képességük
(amelyről sem a vallás, sem a filozófia, sem a tudomány nem akar tudomást
szerezni) segítségével. Ráhangolódnak az orvostudomány és a modern,
civilizált ember negatív hitére jellemző “sose lehet tudni”- mentalitására,
átruháznak az orvosra, a korházi személyzetre és a korházi gépekre minden
felelősséget (szabad akaratuknak és egész személyiségük feladásának az árán
is ) és mindezek következtében az “életmentő” orvosi beavatkozás szükségessé

23. is válik. Mivel a véletlen nem létezik, hanem a minden ember saját lelki-
szellemi struktúráján, személyiségén, vágyéletén, érzelmi-gondolati
tevékenységén keresztül is megnyilvánuló, hatásukat mindenképp kifejtő
egyetemes törvények hatásmechanizmusa , senki (főként az anyaság
princípiumát a legközvetlenebbül, saját fizikai testén keresztül is átélő nő) se
lehet kiszolgáltatottja sorsának , a “véletlennek”, hanem csupán a benne rejlő
feltáratlan tudattalan tartalmaknak, destruktív programoknak, amennyiben nem
tudatosítja és nem oldja fel azokat Ez a tudatosítás épp olyan elengedhetetlenül
fontos és eredményes lehet az olyan “problémás terhességek” esetén is, amelyre
az orvosi szakismeret már eleve a császármetszést javasolja, sőt nem egy
esetben a nőre kényszeríti, mint egyetlen ésszerű megoldást. A fellépő
komplikációk, jellegük és súlyossági fokuk (a manapság egyre gyakoribbá váló
császármetszés szükségessége) szerint tehát mindig a várandós vagy már
közvetlenül a szülés előtt álló nőnek az anyaság lételvéhez való negatív,
ellentmondásos viszonyulását tükrözik. Ezek a negatív viszonyulások, görcsök,
ellentmondások, tévképzetek viszont felismerhetők, dekonspirálhatók és a
tudatosításon keresztül feloldhatók azon személyes-kauzális önismeret
segítségével, amelyet az asztrológia tesz lehetővé a személyi horoszkópok
segítségével kimutatható destruktív mentális programok
és rejtett diszharmonikus személyi tulajdonságok feltárásával.
De vizsgáljunk meg néhány szülési komplikációt. A leggyakoribb ilyen
probléma a korai burokrepedés és a magzatvíz elfolyása, amely az esetek
többségében a kitolást serkentő-elősegítő fájdalmak megszűnésével folytatódik,
majd mesterséges perfúziós szülésbeindítással és rendszerint császármetszéssel
ér véget, amennyiben az injekciók hatására beindított vajúdást nem követi
tágulás és a begyógyszerelt, kétségbeesett szülő nő képtelen kinyomni a
magzatot vagy akár eszméletét is veszti. Ez a komplikáció rendszerint az olyan
nők esetében jelentkezik, akik leendő anyaságukat rengeteg szorongással,
gátlással, kétellyel, bizonytalansággal, aggodalommal, sőt nemegyszer a
magzatelhajtási vágy, vagy akár a konkrét kísérlet emlékének a tudattalanjukba
lefojtott bűntudatával fogadják. Azoknál, akiknél a személyes felelősség
elhárítása által létrejövő belső félelmek, a lelki éretlenség, a gyenge
személyiségtudat következtében a szülési aktus felvállalására nem érzik
képesnek magukat a szüléshez náluk jobban értő szakemberek “segítsége”
nélkül, vagyis azon kompetens és “felelős” személyek nélkül, akik átveszik
tőlük a szülés felelősségét. A magzatvíz korai elfolyása tehát a várandós nő
feszült, görcsös, szorongó lelki-szellemi állapotával áll kapcsolatban, tükrözve
azt, hogy az illető nő nincsen harmóniában a Hold princípiumához analogikusan
kapcsolódó Víz-elemmel, vagyis nem tud oldottnak, ellazultnak, nyugodtnak
lenni és többé már nem ura érzelmi átéléseinek, hangulatainak, lelki
érzékenységének.

24. Meghatározó ugyanakkor az ilyen esetben és főleg, ha a vajúdási vagy tágulási
folyamat hirtelen lelassul vagy teljesen leáll, a saját anyaságához való negatív,
ellentmondásos viszonyulás mellett az illető nőnek az élettársához, családjához
való negatív, ellenséges, vagy szorongásos viszonya. Ugyanis amennyiben
maga az apa vagy valamelyik családtag (főként a saját édesanyja) elutasítja,
támadja a gyermeket, a tisztázatlan konfliktusok problémássá teszik a szülési
folyamatot.
Szüléskor a nőnek a tudattalanjába bevésődött, saját születés-élménye, annak az
emléke is feltör, aktiválódik és feldolgozódik, különösen az első gyermekszülés
esetén. Ezek a tudattalanból feltörő, nem fizikai indíttatású fájdalom-görcsök, a
szülés végső aktusa előtt is jelentkezhetnek, ami szintén “elnémítja”, elhalasztja
egy kis időre a szülési folyamat előrehaladását. Ezeknek a többé-kevésbé
intenzív fájdalommal is járó, inkább irracionális félelem-görcsökben jelentkező,
tudattalan emlékeknek a feldolgozásához-feloldásához szükséges időtartam
esetről-esetre, bocsánat: személyenként különbözik. Ezek elmúltával viszont
( és ez lehet néhány perc vagy több óra annak függvényében, hogy mennyire
nyugodtak, bizalomkeltők, bensőségesek, meghittek, barátságosak a szülés
körülményei, a szülésnél segédkező, vagy abban résztvevő személyek -de
elsősorban a leendő apa magatartása, viszonyulása, támogatása,
együttműködése a legmeghatározóbb!) a szülés folyamata visszaáll a
természetes, normális, folyamatába, mindenféle orvosi beavatkozás nélkül.
Azaz visszaállna, hogyha hagynák! Mert többnyire nem hagyják és különböző
görcsoldó-zsibbasztó, fájdalomcsökkentő injekciókkal, a “szülés-vezető” urak
és hölgyek még jobban összezavarják a növényi állapotra lesüllyesztett szülő
anya szabad akaratát, elveszik a maradék józanságát és a fizikai erejét.
Természetes, hogy ezután már csak a szülésznők (és sokszor a takarítónők)
haspréselési technológiája és a fogóval való fejtől húzás művelete menti meg a
helyzetet, a “szükséges” gátmetszéssel egybekötve.
A magzatnak a méhen belüli rossz elhelyezkedéséből vagy a köldökzsinór
helyzetéből adódó komplikációk szellemi gyökere (tehát nem csupán fizikai-
alkati rendellenessége!) szintén visszavezethető az anyasággal kapcsolatos
tévképzetekre, irracionális félelmekre, gondolkozási mintákra. A nyakra
tekeredő köldökzsinór, amely a születendő gyermek életét fenyegeti,
egyértelműen utal az anya tudattalanjában működő életellenes mentális
programokra, amelyek a magzatkihordás ideje alatt is befolyásolták annak a
gondolatait és gyakran eltöltötték a saját éltére és a magzat életére vonatkozó,
irracionális veszély-képzetekkel, halál-információt tartalmazó
gondolatképekkel. Az ilyen, a magzat-gyermek és az anya életét veszélyeztető
“véletlen” körülmények, minden esetben a Skorpió napjegy által megtestesített
spirituális megszüntetési (halál) és újjászületési - megújulási programra utalnak
az anya és a gyermek aurájában, amit egy komolyabb asztrológiai konzultáció

25. alkalmával, vagyis egy asztrogramm elemzéssel előre fel lehet deríteni és annak
tudatosításával és a megfelelő mentális magatartás (erkölcs) felvételével -
gyakorlásával fel lehet oldani (megelőzni a fizikai “komplikációt”). Az én
Ascendense is a Skorpióban áll, a Nap és a Hold által kegyetlenül támadott
Uránusszal szorosan az Ascendens mellett. A Medárd Ascendense szintén a
Skorpióban áll és a Skorpiónak megfelelő VIII. házban, az asztrológia által a
halál és az újjászületés házában is van egy bolygója. És ez természetes is, az
enyémhez hasonló családi “hagyományok” esetében. De mivel a férjem által
három évvel korábban elkészített horoszkópom segítségével tudomást
szereztem ezekről a Skorpió jellegű programokról, karmikus
meghatározottságaimról, ennek megfelelően a spirituális megújulási-
újjászületési “kötelességeim” teljesítéséhez jóval a gyermek fogantatása előtt
hozzáfogtam. Ezért olyan, humanista szemszögből kegyetlennek tűnő fizikai
figyelmeztetésekre mint a köldökzsinór előesése nyakra való tekeredése, vagy a
magzat koponyájának a szülő csatornába való beszorulása, már nem volt
szüksége egyikünknek sem.
Az oly sok nyomorúságot és egészségi komplikációt okozó méhen kívüli
terhességnek a mentális oka az, hogy az illető nő, gondolatai, vágyai és
képzelete szintjén nagyon ritkán van csak a helyén térben és időben. Vagy a
múltban időzik gyakran, annak elmúlása fölött szomorkodva, azt idézve
képzeletébe újra-meg újra, vagy a jövőbe képzeli magát, onnan várva
valamiféle csodás segítséget a jelen problémáinak a feloldására, vagy
éppenséggel félve gondol a szerinte semmi jót nem ígérő jövővel szembe. Az
ilyen ember (nő) természetesen térben sincs otthon a képzelete és vágyai
szintjén és mindig más élethelyzetekbe képzeli magát, más szereplőkkel: jobb
családtagokkal, kedvesebb és megértőbb munkatársakkal, jobb és szeretőbb,
gyöngédebb, stb. élettárssal. És ami a legfontosabb a mi témánk szempontjából:
szeretkezés közben is más dolgokra, másokra - másra gondol, vagyis a
legfontosabb életeseményei közben sem létezik a helyén csak fizikailag. A
méhen kívüli terhességgel a tudattalanja ezt az állandósuló helyen kívüliséget
képezi le, azt jeleníti meg a fizikai testében. Egyértelmű és logikus, hogy
azáltal, hogy a mai orvoslási technika segítségével megmentik egy ilyen
veszélyeztetett anya életét sőt: olyan esetek is vannak, amikor a gyermeket is
sikerül megmenteni, ezáltal csak a téves program fizikai megvalósulást tartják
életben, de az ősök (ős anyák) által valahol célt tévesztett (elvétett) életforma,
életút mentális programját, vagyis az igazi okot nem oldják fel és nem szüntetik
meg. Ezért a következőkben meg fognak ismétlődni e rendellenes
komplikációk.
A farfekvéses magzat-elhelyezkedés mentális oka hasonlít a méhen kívüli
terhesség okához. Fizikai dimenzió szintjén ez akkor jelentkezik amikor a
szülés beindulásakor sem fordul természetes fejfekvési pozícióba a magzat,

26. tehát az anya lelkileg (tudatilag) háttal áll a szülés aktusához, vagyis még
felkészületlen a szülési folyamatokra, vagy nem tulajdonít annak megfelelő
lelki-szellemi fontosságot, nem figyel eléggé önmagára, megváltozott szellemi
állapotainak jellegére, minőségére és természetesen a magzatára.
De az is lehet, hogy valami más, általa tudott és számára fontos dolognak,
jelenségnek, személynek fordít hátat tudatosan. Valaminek háttal áll. Nem
akarja azt befogadni lelkébe, nem akarja magához közel engedni, nem akar
foglalkozni vele és ezért képletesen hátat fordít. Az anya személyi horoszkópja
elemzésével meg lehet keresni és pontosan rá lehet mutatni arra, hogy mi is az,
amivel az anya nem akar foglakozni, mi az a számára igen fontos információ-
rendszert tartalmazó helyzet, vagy ki az a személy, akit nem akar a lelkébe -a
tudatába!- beengedni. Amennyiben az elfogadás, vagyis a szembefordulás
megtörténik, megfelelő fizikai mozdulatok és pozícióváltások (torna)
segítségével a magzatot rá lehet vezetni, hogy ő is úgy forduljon, ahogy
mindkettőjüknek előnyösebb és természetesebb.
Az európai racionális-humanista fogyasztói koncepciókra épült társadalmakban
egyes nők számára a egyedül várandós állapot jelenti a lehetőséget arra, hogy
személyük a környezet, a családjuk, élettársuk figyelmének középpontjába
kerülhessen, tehát hogy az addig rejtett vágyaikat és rejtett hatalmi ambícióikat
kiélhessék a környezetükön, más nők képzeleti és érzésvilágában viszont
ténylegesen teherként és korlátozó állapotként jelentkezik a várandós állapot,
amelytől szeretnének minél hamarabb megszabadulni. Mindkét esetben
tudattalanul küzdenek a szülés gondolatával. Előbbi esetben elutasítják a
várandósági állapottal járó kivételes “előjogoktól” való lemondást, a második
esetben viszont akik várják, hogy az őket fizikai mozgásukban korlátozó és a
férfiaktól ennyire látványosan és érzékelhetően megkülönböztető fizikai
állapotuk megszűnjön. A túlhordás és a koraszülés komplikációi erre a
( természetellenes helyzetfenntartási vágyra és szintén természetellenes helyzet
megszüntetési vágyra, türelmetlenségre utaló) diszharmonikus viszonyulási
formákra vezethetők vissza, vagyis koraszülésnél inkább elutasítja, menekül az
anyaságtól, míg túlhordásnál belékapaszkodik, szeretné magában visszatartani a
magzatot az illető nő.
A köldökzsinór előesése, nyakra csavarodása vagy súlyosabb esetekben akár a
teljes elzáródása, megbogozódása ismét valamiféle rossz viszonyulást, belső
görcsöket, gócpontokat tükröz, mégpedig nagyon is szuggesztív módon: a
magzat nem kap levegőt, fulladozik, vergődik, megszűnik a vér- és
oxigénellátása. Ugyanilyen “fullasztó” helyzetként éli meg az anya is mind a
párkapcsolatát - házasságát (szülőkkel, rokonokkal való közös házban, közös
udvarban való együttélését) mind pedig a saját anyaságát. Inkább feladja és nem
odaadja magát az anyasági-élettársi szerepnek, megbánja a házasságát vagy

27. kételyei vannak az anyává válással kapcsolatosan, stb. A magzatszurkos
magzatvíz szintén szuggesztív és “maga helyett beszélő” komplikáció: a magzat
bekakált a magzatvízbe, tükrözve az anya szorongásait, irracionális félelmeit,
vagyis azt, hogy az anya nagyon “be van tojva”. Egyik barátunk
Magyarországon élő unokatestvéréből kellett hét hónapos magzat-korában
sürgősen kioperálni a kisfiát mert nagyon megijedt, amikor megtudta, hogy
milyen komplikációk adódhatnak abból, hogy az ő vérképlete RH negatív és a
férjéé RH pozitív. Természetesen hónapokig tartó perfúziózás, inkubátorozás és
az idiotizmus határait érintő, mániákus sterilizálás lett mindennek a
következménye. Így kerültek az orvostudománnyal függőségi viszonyban
mindketten talán egy egész életre.
Anyanyelvünk tele van olyan kifejezésekkel, szókapcsolatokkal, szavakkal,
amelyek egytől-egyig valamiféle metafizikai igazságot, törvényszerűséget,
lényegi, analogikus összefüggést tartalmaznak. Érdemes elgondolkodni például
a “szorongás” és a “szorulás” szavak közötti analogikus kapcsolaton. Annak az
embernek van szorulása, aki tudattalanul szorong valamitől, képtelen
megemészteni valamilyen információt, sokat rágódik, töpreng a nehézségein és
képtelen az új információk befogadására, a belé nevelt, vagy az általa szerzett
vallásos, vagy tudományos rögeszmék, babonák, a régi szokások,
fantazmagóriák, rögeszmék, koncepciók, elavult, lemerevedett gondolkodási-
cselekvési minták, kapcsolatok elengedésére. Ugyanilyen szuggesztív a
“terhesség” kifejezés, amely jelzi, hogy a gyermekáldás helyett egy újabb terhet
visel az illető nő, mint ahogy manapság tehernek, nehézségnek érez a külső
boldogságban, tudományos-gazdasági jólétben, könnyítésekben gondolkozó
ember minden olyan tapasztalatot, amely belső erőfeszítéseket, belső
megfordulást, a megismeréssel, szellemi tágulással járó természetes fájdalom-
érzéseknek a tudatos felvállalását igényelné részéről az igazi önmegvalósítása,
spirituális fejlődése, tudatosodása érdekében. Egy egész civilizációt (tudományt
és annak megfelelő intézményeket) építettünk fel a szellemi fejlődésünkhöz
szükséges figyelem-felvonó, figyelmeztető jellegű fájdalmak megszüntetésére,
azok kicselezésére és az eredményeket meg lehet nézni: minél több a
fájdalommegszüntető technika és módszer, annál több a fájdalom és a minden
fantáziát felülmúló szenvedés. A mai szülészeti “klinikai komplikációk” hetven
százalékához úgy jutottunk el, hogy a múlt század végén és a század elején az
orvostudomány kezdte alkalmazni szüléseknél is a zsibbasztókat, a fádalom-
szüntető injekciókat. Ennek az lett a vége, hogy a nőket -persze az ők
akaratukkal és hozzájárulásukkal, sőt: kifejezett óhajukkal- megfosztották a
természetes és egészséges szüléshez elengedhetetlenül szükséges érzékelési
képességüktől, vagyis az egyetemes teremtésben való, éber közvetlen és tudatos
részvételi képességüktől. A női szervezetnek ez a szentségtelen megzavarása
vezetett nem csak a ma oly természetes előszeretettel gyakorolt gátmetszéshez,
hanem a gyermekeknek az anyjuk hasából történő mesterséges kipréseléséhez

28. és a szülészeti fogóval való kiráncigálásához, hanem az összes ma már
szükséges rosszként elkönyvelt művi beavatkozáshoz.
De hogy eredeti témakörömhöz, a szülés során adódható komplikációkhoz
visszatérjek, a továbbiakban a császármetszés metafizikai eredetét fogom
megvizsgálni, hiszen a korábban említett komplikációk többségükben ezt az
orvosi beavatkozást alkalmazzák. De ezen természetellenes műtét segítségével
szeretnének fájdalommentesen, saját erőfeszítésük nélkül átesni a szülésen azok
a nők is, akik mit sem tudva a hosszú távon és ezért nem észlelhető szellemi-
lelki visszahatások mechanizmusáról, tudományosan -és így mindenképp
időnap előtt-, előre “beprogramáltatják” maguknak a teremtésben, a létről való
gondoskodásban és végső soron az Abszolútummal való kollaboráció aktusát.
Több spirituális információnk van róla és magam is tanúsíthatom, hogy a szülés
folyamata nem egy hosszas kínszenvedéssel és majdnem kibírhatatlan
fájdalmakkal járó, szükséges rossz, amin túl kell esni, ahhoz, hogy a baba
megszülethessen, hanem minden nő számára a legnagyobb fejlődési,
önkiteljesítési lehetőség, amennyiben azt az illető nő teremtő- képességének,
éberségének, felelősségének és szabad akaratának teljes birtokában igazi
Fényben és Szeretetben éli át. A császármetszés tehát olyan nők esetében
következik be, akik nem áldott állapotban vannak, hanem csak egyszerűen
“terhesek”, mit sem tudva arról a hatalmas erőről, amely a létteremtési aktus
során, de már a várandósági állapotban jelen van bennük. Ennek az erőnek a
megtapasztalásától van megfosztva a klinikai szülésen “áteső” nő, de főként az,
akin császármetszést hajtanak végre. Az áldott állapot azt jelenti, hogy
amennyiben a várandós nő, minden kétséget kizáró, igazi szeretetben fogadja a
születendő gyermekét, az egyetemes törvények “oltalmát” és “gondviselést”
élvezheti mind a magzatkihordás, mind a szülési aktus során, vagyis hozzájut
mindazon szellemi- lelki- anyagi értékekhez, amelyek a saját és a magzat
szellemi-lelki-testi egészségéhez szükségesek. Természetesen ez azt jelenti,
hogy tudatos erőfeszítéseket tesz a tudattalan destruktív programjainak
megismerésére, dekonspirálására és feloldására, a tudattalan szellemi- lelki
meghatározottságainak tudatosítására, az anyaságával kapcsolatos félelmeinek,
egoista elvárásainak, számításainak, öncsalásának a leleplezésére és ami a
legfontosabb: a szexuális életének, párkapcsolatának a harmonizálására,
kiteljesítésére, rendezésére. A tudományos “terhesgondozás” a szexuális élet
gyakorlásáról próbálja lebeszélni az előrehaladott várandóssági állapotban lévő
nőket “a magzat épségének érdekében”, nem akarva tudomást szerezni a Nemek
törvényéről, amely szerint az ember (a férfi és nő) számára a Fény és Szeretet
folytonos áthatolása, a szexuális aktusban konkretizálódó kiegyenlítődési
lehetőség, vagyis a szeretőségi minőség az elsődleges. Nem kíméli magát
fölöslegesen, nem kényeskedik és nem érzékenykedik, nem kíván “terhesi”
előjogaival élni (visszaélni!), nem aggódik a jövőért. Nem hamis szeretettel,
nem érzelegve - spekulálva, nem jövő bebiztosítási görcsökkel várja a

29. gyermekét és főként nem azért, hogy azzal a szétomló házasságát megmentse
vagy hogy férjet fogjon magának. Annak következtében, hogy egy leendő anya
fölöslegesen kíméli magát, fél a fájdalomtól és az igazi erejével arányos
erőfeszítéstől és ezáltal (is) ellustul lelkében, képtelen lesz szellemileg tágulni,
nyitni, egyetemes szeretettel, teljes hittel és bizalommal odaadni magát az
anyasági állapotnak, diszharmonikus, a Nyilas uralkodó bolygójával, a
Jupiterrel kapcsolatos morális, szellemi-lelki nyitási-tágulási nehézségre utaló
fizikai nyitási elzáródás léphet fel a szülésénél. Ez a mai gyakorlatban
császármetszéshez vezet, amely egyáltalán nem tekinthető normális aktusnak.
Sőt: egy hatalmas sokkot jelent nemcsak a női fizikai szervezet számára, ami
csak azt jelzi, hogy nőiségében, emberi öntudatában, egész anyai lényében
alázza meg az isteni teremtő képességétől megfosztott vagy önkéntesen arról
lemondó, a rolófájdalmak tudatos elszenvedését nem vállaló, a könnyítés
érdekében a teljes kiszolgáltatottságot választó személyt. Mindez
megmagyarázza számunkra azt, hogy a császármetszés után, de egyáltalán
bármiféle (főleg a mesterségesen beindított) klinikai szülés után miért esnek
lelki depresszióba és miért válnak képessé sokkal később a szoptatásra azok a
nők, akik helyett tulajdonképpen a szülész-orvosok szülik meg a gyermeket.
(Egy császármetszéssel gyermekeit a világra hozó-hozató Magyarországi
ismerősünk kórházi kórlapjának zárójelentésében, a valóságnak megfelelően,
többes szám egyes személyben szerepel az aktus leírása: “szültük”! - És
természetesen a szülész orvos írta alá! Az is szorosan a témához kapcsolódik,
hogy az illető nő a Nyilas jegyében született. Mivel a Nyilasban álló napja
diszharmonikus fényszögeket kap a Jupitertől, a Marstól és a Szaturnusztól, ő
ténylegesen nyitási és odaadási képtelenséggel küszködött egész felnőtt
korában. Állandó fölösleges szorongásai, aggodalmaskodásai, irracionális
szégyenlősége, igazságtalan és alaptalan kritizálási hajlamai következtében
soha nem volt szexuális orgazmusa, annak ellenére, hogy csodálatosan szép,
megtermett nő és polgári értelemben harmonikus házas életet él férjével és két
nagyra nőtt, de lelkileg igen összehúzódó, introvertált, szégyenlős fiával. ) És ez
természetes, hiszen hiába gondolja racionális eszével azt a mesterségesen szülő
nő, hogy minden rendben van, amikor legbensőbb női lényege, anyai-teremtői
tudattalanja elhallgathatatlanul lázadozik benne és nagyon nehezen dolgozza fel
azt, hogy egy ősrégi folyamat, ami kilenc, vagy nyolc hónappal korábban
elindult benne, nem ért véget, nem történt meg annak az igazi végkifejlete,
elmaradt az a teremtési aktus, amire az egész szervezete, minden egyes sejtjével
“be van rendezve”, amióta ember él a földön. Ahelyett egy megsértett
(felmetszett) szervezet fájdalmait legyűrve, annak az összezavart természeti
folyamatait, különböző élesztési módszerekkel serkentgetve kell kikísérletezze,
hogy ilyen körülmények között képes-e még a szoptatásra, vagyis az anyai-
szülői szerep első lépésére, a létről való gondoskodás legelső és legősibb
(gyökerében szellemi) aktusára. Mi, annak ellenére, hogy a tudományosan
beindított szülés után édesanyám képtelenné vált a szoptatásra, már jóval a

30. szülés előtt tudtuk, hogy az én esetemben nem merülhet fel ilyen fajta
meddőség kérdése.
Szilárd: Számítógépem jelzi, hogy a tizenkilencedik oldal végén járunk az
eredetileg rövidebbre tervezett írásunkkal, ami nem lehet terjedelmes, nem csak
azért, mert ezzel kedvét szegnénk azoknak akiknek nagyon fontos e szokatlan
és meredek sorok elolvasása, hanem azért is mert az egyetlen jövedelmi
forrásunkat képező asztrológiai tanácsadással és személyi horoszkópokkal
szemben a húszadik század legvégén élő csíkszeredai és csíkkörnyéki felnőttek,
de általában a romániai magyarok minden elképzelést felülmúlóan
bizalmatlanok amiért mi, például az intézményesített egészségüggyel és a jól
kereső nőgyógyászokkal szemben, semmiféle sokszorosítási lehetőséggel, de
még csak az alkalmi sokszorosításhoz szükséges minimális anyagi alapokkal
sem rendelkezünk.
Miközben e sorokat írom, Emőke szoptatja a diszharmonikus Marsához
méltóan mohó és követelőző Medárdát, akin nagyokat múlatunk, amiért
mohósága következtében tikkadozva, értetlenül, de egy hetvenéves töprengő
bölcshöz illő kifejezéssel figyel valahova, az édesanyja feje fölötti térbe.
Természetesen róla, vagyis csak róluk: az új kisemberkékről kellene szóljanak a
befejező rész sorai, de hát isteni törvény szerint nem lehet és nem is szabadna
az újszülötteket az édesanyjuktól elszakítani. Ráadásul most már meg is érett a
helyzet arra, hogy eláruljam azt, ami talán már a tanulmány első sorainak
olvasása közben izgatta önöket. Azt tudniillik hogy, miért nem féltünk mi ott
kint az erdőben, ahol a kislány született és ahol élete első hónapját eltöltötte,
sem Emőkének sem az születendő gyermek befertőzésétől? Azért írok csak
most erről, mert azt ami a bátorságunk -és semmiképp sem felelőtlenségünk!-
alapjául szolgál, csak az az ember értheti meg és fogadhatja el, aki az előbbieket
mind elolvasta. Többször esett szó az előbbiekben a Kiegyenlítődés, az Ok és
az Okozat (Karma), a Teremtés (Mágia), a Rezonancia, valamint a Nemek
törvényéről. Arról is, hogy a szüléseknek a sok esetben indokolatlan korai,
mesterséges beindítása természetellenes és hosszú távon meghozza a negatív
következményeit. Ugyanis ezáltal a Ciklus és a Ritmus egyetemes törvényét
sértik meg a “szakemberek”. Ez mindössze hat törvény idáig. Az eddig nem
említett hetedik törvényt, a Polaritás törvényét (a Kiegyenlítődés törvénye
mellett) viszont pontosan a “fertőtlenítéssel” sérti meg az ember, vagyis, akkor
amikor baktérium, gomba, vírus és más kórokozó-mentes körülményeket ( és
tápanyagokat) hoz létre mesterségesen, megakadályozván ezáltal azt, hogy az
emberi szervezet természetes szimbiózisban élhessen ezekkel az élőlényekkel
és génstruktúrákkal, amelyek nem véletlenül kell épp ott legyenek ahol vannak
a természetben és amelyekkel az emberi szervezetnek szüntelenül kapcsolatban
kell állnia a Rezonancia, a Hatás és a Visszahatás (Ok és Okozat) törvényeinek
az érvényesülési lehetősége érdekében.