1. Az a természetesség ahogy beszélünk az autonómiáról, nem veti fel a kérdést, hogy lelki mozgaó
rugóként mi lehet az autonómiázás mögött. Annyira természetesnek látjuk, hogy jogunk van
hozzá, hogy nem is gondolkodunk a mögöttes dolgokról. Aki nem ismeri cselekedetei mögöttes
mozgatóját, nem tudja, hogy mit cselekszik. Akármilyen jogos, derék dolog autonómiát követelni,
mégis fennálhat, hogy a mögöttes mozgatókat nem ismerjük. Autonómiát követelni, úgy, hogy
nem tudjuk mit cselekszünk, magát az autonómia alapját kérdőjelezi meg: az autonómia alapja
az az autonóm ember ki tudja mit cselekszik – a cselekedetek okait ki nem ismeri nem autonóm
ember. Autonómiát követelni, úgy, hogy nem ismerjük a mozgató rugókat egy vak törekvés nem
egyéb, mely csak konfliktushoz vezet.
Van, aki azt hiszi, gondolja, hogy a székelység belülről jövő ösztönös megmaradni akarása. Ez
van a legkevésbé. Most ezen alkalommal nem fejtem ki, hogy miért.
Egy másik változat, hogy az autonómiát azok dobták be a politikai köztudatba, kik nem jutottak
oda az RMDSZ húsos fazakaihoz. Természetesen nem kizárt néhány öszinte székely értelmiségi
autonómista törekvése sem. Itt a probléma az, hogy a székelyek tudatába kivülről van bevíve az
autonómia ügye, mesterségesen. Ezt bizonyítja az a tény, hogy a székely a tudattalanja mélyén,
lélke mélyén nem nagyon van megérintve az autonómia ügyével. Ennek a bizonyításával adós
maradok, de megteszem egy másik írásomban, kifejezetten erről írva. Itt a lényeg azonos az
előzővel.
De amit - mint csak lehetőséget, vagy valószínűt - az autonómiázás mögött látok, az a nemzet
lelkében lévő fel nem dolgozott frusztrációk, mint például a Trianon, amit lelkileg még nem
dogozott fel a nemzet.
A frusztrált emberre jellemző, igyekezetének görcsössége, mert félti önmagát. Nem az gond, hogy
éppen félti önmagát, hanem az ahogy, a kétségbeesés amivel félti önmagát, a kétségbeesés amivel
próbálja rendezni zavaros dolgait.
Vagy az a gond, hogy egyáltalán féltjük életünket?! Jézus mondta, hogy “aki meg akarja
menteni életét elveszíti”. Elveszíti az igazi belső életet.
Mit szoktunk félteni? Ami instabil. Instabilok az illúziók. Frusztrációnk oka az instabil, az illúzió.
Ami tényleg valós bennünk, azt nem tudja elvenni senki, sem megsemmisíteni. Ami nem
megsemmisíthető az szilárd. Frusztrációnk oka, hogy nem élünk ezen a szilárd talajon, életünk
súlypontját instabil illúziókra helyezzük.
Egy nemzet frusztrációja is itt kezdődik. Baj, ha egy nemzet illúziókban ringatja magát, mint tette
a magyarság Trianon előtt – erre figyelmeztett publicisztikájában Ady. A frusztráció növekedik,
ha az illúziók egyik napról a másikra megsemmisülnek – érzelmi katasztrófához vezet a közösség
életében, ez történt Trianon után.
A nemzet mely nem ismerte a szilárd talajt lelkében, mely nem semmisül meg soha, melyet nem
vehet el senki, továbbra is görcsösem fog illúziókban kapaszkodni. Egy görcsös életféltéssel
próbájja megmenteni életét, amit, ahogy Jézus mondta épp ezért veszít el. Jézus ezen mondása,
tanításának kulcsa, az emberi lét kulcsa, amit az egyházak tanításai vettek a legkevésbé
figyelembe – nagyon mély pszichológia van benne. Jézus ezen kijelentése, a keleti tanok lényege
is. Nyugat ebben a kijelentésben találkozhat kelettel.
De ha ez a Jézusi kijelentés az emberi lét kulcsa, akkor a nemzeti lét kulcsának is tekinthetjük. A
nemzet, amikor kétségbeesetten meg akarja menteni önmagát akkor épp elveszíti. A
nacionalizmusnak, hogy nincsen köze a nemzethez, csak a Jézusi kijelentésből érthető meg: a

2. nacionalizmus a nemzet görcsös kétségbeesett nemzeti én-féltése, az illuzorikus nemzeti én
féltése. A magyar nacionalizmus ragaszkodik nemzeti létünk egyik legkatasztrófálisabb nemzeti
illúziójához, Nagymagyarországhoz.
Nemzeti frusztrációnk feloldása azzal kellene kezdődjön, hogy szembesülünk azzala ténnyel,
hogy Trianonban csak egy illúziót veszítettünk el. Trianon a magyarságnak ébresztője kellett
volna, hogy legyen és nem frusztrálója, de az utóbbi lett. Sajnos az elveszített illúzió nem
felébresztett, hanem újabbak talaja lett.
Nem az maga az illúzió, hogy a székelyek autonómiát akarnak, hanem a lelki dispozitiójuk,
ahogy akarják: történelmi frusztrációból született, kétségbesett, görcsös nemzeti énféltés. A lélek
ami az autonómiázás mögött van azzal van a baj. Történelmileg frusztrált nemzeti lélekre nem
lehet közöséget építeni, tehát autonómiát sem. Nekünk nem a jogainkkal vannak a fő bajok,
hanem lelkünkkel. A nemzet élete nem intézményeiben folyik, hanem lelkében és annak állapota
hordozza a nemzet jövőjét, hogy megmaradunk vagy nem. A legkatasztrófálisabb illúzió, amiben
egy nemzet ringathatja magát, hogy az intézmény megtart. Nem az tart meg ami külső, pusztán
racionális, hanem ami belső: a szellem, a lélek.
Itt elérkeztem az illúzió problematika lényegéhez. Illúzió az amikor csak fejében él az ember,
puszta gondolataiban, belső szellemi, lelki életét mellőzve, lelkéről, szelleméről mit sem tudva.
Csak a tudatban élni a lélek belső folyamatait meg nem élve az illúzió. A lélek meg nem élt
tartalmai frusztrációhoz vezetnek.
A nemzeti illúziók is ugyan olyanok, mint az emberiek: a nemzeti lét csak gondolatban megélt,
csak a fejben és nem a lélek belső folyamataként.
A szilárd talaj amiről beszéltem, a szellem, a lélek belső élete, amit nem vehet el senki, csak mi
feledekezhetünk meg róla.
A nemzetek nagy illúziója, hogy az állam megtart. Az állam nem tart meg, mert csak egy pusztán
külső, racionális képződmény, ami soha nem lehet belsővé, mert nincsen belső mintja, aminek
meg nincsen belső mintája a lélekben az nem lehet része a nemzet belső szellemi lelki életének,
ami meg nem része a nemzet belső szellemi lelki életének az nem megtartó erő. A történelem
fintora az lesz, és ez Jézus mondását igazolja, hogy nem azok a nemzetek maradnak meg,
amelyek államisággal féltették életüket, hanem azok, amelyek nem küzdöttek létükért, hanem
csak pusztán léteztek, mertek pusztán csak létezni, mint a cigányok.
A nemzeti megmaradáshoz nem intézményekre van szükség, görcsös küzdelemre a jogokért az
intézményekért, hanem egy szellemi, lelki Létre-hagyatkozó bátorságra, önmagunk elveszítésének
bátorságára a Létben és ekkor megnyerjük létünket.
A nemzetek melyeknek kevés van, nincsen mit veszítsenek és megmaradnak. De akiknek van
veszíteni valójuk, azok elvesznek a sokkal.
Akik szellemként, léleként magukban hordják nemzeti létüket és nem külső illúziókban bíznak,
azok megmaradnak.
Nekünk székelyeknek ezzel a belső szellemi, lelki élettel van a legnagyobb probléma, épp azzal,
ahol a nemzet valós élete folyik. Nem azért kapaszkodunk az autonómiába, mint külső valóságba
- ami nem része a nemzet belső lelki életének - mert a nemzeti lét, mint belső szellemi, lelki
valóság nem megélt?!

3. A Nagymagyarország pusztán csak egy külső, racionális képződmény volt - az állam nem lehet
más természetéből kifolyólag – mely csak a nemzet tudatában élhetett és nem lelkében is ahol a
nemzet igazi élete folyik, ezért bizonyult illúziónak.
Végül is azt hiszem, hogy az autonómiáról is azt kell állítanom egyértelműen, mint a
Nagymagyarországról, hogy mint pusztán külső, racionális valóság, melynek nincsen semmi köze
a nemzet belső szellemi, lelki életéhez, puszta illúzió és nem megtartó erő.
Az illúzió azt jelenti, hogy kivülről meghatározva lenni. Ezt teszik a nacionalizmusok. Ezt teszi a
Jobbik, amikor politikusai ide jönnek nemzeti tudatot ápolni.
Az állam nem más, ennek alapján az autonómia is, mint kivülről meghatározva lenni. Ez a
nyugati kultúra, kivülről befele lenni, gondolkodni, cselekedni. A szellem élete, a lélek élete a
fordítottja, belső életünk, belső tartalmak alapján meghatározva lenni.
A görcsös életféltés a kivülről való maghatározásba való kapaszkodás. Miért ez a kapaszkodás?
Mert az illető nem éli a lélek belső életét. Aki nem éli a lélek belső életét az fél, szorong és keresi
a biztonságot a látszatra szilárdban a külső meghatározottságban. Az ilyen nem tudja, hogy a
szilárd épp az mi nem látszik annak, lelkünk és annak élete. A lélek életében egy fajta beavatáson
áteseve részesedhetünk, kik kell állnunk a nihil rémületének próbáját. Lelkünk láthatatlan
lényegéhez csak a láthatatlan nihil próbáján átesve juthatunk el, csak az után érzékeljük. A nihil
rémületét Jézus is megélte: “Uram, Uram miért hagytál el engem.”
A külsőbe való kapaszkodás börtönben tart. Ennek a börtönnek a felismeréséről és az
elengedésről, a külső elengedéséről a szólnak a nyugati, keleti misztikák, vagyis a kiemelkedők.
A görcsös kapaszkodással a börtönben, a külsőben épp a lélek benned folyó életében való
részesedét veszíted el. A külső miatt elveszíted a belsőt. Erről szól a nyugati civilizáció, mely tiszta
életféltés.
Aki görcsének börtönében van, a külsőben való kapaszkodás börtönében van, az nem szabad.
Aki kivülről van meghatározva az nem szabad. A külső mindig behatárol, a sok külső variáció
ellenére.
A görcsös kapaszkodás összehúzódás, zsugorodás. A szabadság nem fog semmit, mindent
elenged, állandó elengdés. Az elengedés szétáradás a lélek végtelenjében. A lélek élete végtelen
szétáramlás. A lélek élete a végtelen szabadságban nyilvánul meg, ez szabadítja fel energiáit. A
nemzet igazi élete a lélekben folyik, tehát a végtelen szabadságban.
A lélek szabadságából felszabaduló energiák éltetik a lélek képeit, a nemzeti lét, kultúra alapjait.
Sajnos a nemzeti kultúra jelen képei már nem a lélek szabad energiái éltette képek, mik
megtartanak saját energiájukkal, hanem csak puszta külső, kivülről való határozmányok, mik
inkább börtönök. A ma nacionalista nemzeti identitása ezekbe a külső határozmányokba való
görcsös kapaszkodást jelenti. Így a nemzeti kultúra képei inkább energia fogyasztók lesznek és
nem képek, melyek energiával telítettek, és melyek így megtartanak.
Ha van bátorságunk a lélek láthatatlan életére hagyatkozni, az energiák bősége szabadul fel. Ha
nem akkor kifele kapaszkodunk és így energia veszteségben lesz részünk. Ezen megállapítások a
nemzetre is érvényesek. Aki meg akarja menteni életét az kifele kapaszkodik, de végül elveszíti
azt, azt ami belül él, az igazit.
A nacionalizmusok pusztán csak külső, merev határozmányai ellentétben vannak a lélek belső

4. életének végtelenjével, szabadságával, ahol a nemzet igazi élete folyik. A nacionalizmusok
problémája, hogy a nemzeti létet egy pusztán csak külső, kivülről való meghatározottsággá
degradálják, holott a nemzeti lét egy belülről való szellemi megahatározottság – vagy meg nem
határozottság.
Azt hiszem, hogy nyugodtan kijelenthetjük, hogy az ember, a nemzet igazi élete a lélek
végtelenjében folyik, vagyis a Transzcendensben – a keresztény nacionalizmusok veszik ezt a
legkevésbé figyelemben, nekik az intézmény, a külső meghatározottság a fontos és nem a lélek, a
szellem élete.
Egy nemzetnek akkor van identitása, ha a tagjai a Valóság teljességét élik meg, a Láthatót a
Láthatatlannal együtt. A nyugati ember a valóság egyik oldalát éli meg a Láthatót, a
Láthatatlanról mit sem tud. A kézzelfogható adja a nyugati ember létezés érzetét. Úgy érzi, hogy
akkor létezik ha cselekszik, ha birtokol. Nem mer a létezés láthatalan oldalára hagyatkozni, fél a
lét teljességétől, fél önön lelkétől, fél a végtelen szabadságtól. Ha a nemzet élete ebben van, mint
írtam fennebb, akkor ez azt jelenti, hogy félünk a nemzeti lét vállalásától, mint végtelen
szabadságtól.
Ha a Valóságot, mint teljességet éljük meg, a Láthatót a Láthatatlannal együtt, akkor egy
nagyon fontos dolog fog a szemünkbe ötleni, hogy a lényeg láthatalan. A lényeg ha láthatatlan
akkor helyére kerül a nemzet fontossága a létezésben: aki meg éli a Lét teljességét, annak
számára a láthatatlan lényeg lesz a fontos és a nemzeti csak mint egy sajátossága jelenik meg a
Létnek – és nem egy annyira fontos dolog melyért van értelme gyilkolni. A Lét szimbólumai, a
lélek képei, miről úgy beszéltem, mint a nemzeti kultúra alapjairól, először, mint a
Transzcendensre utaló jelek, teljesség szimbólumok, először is egyetemesek és csak
sajátosságaikban nemzetiek - a nacionalizmus a nemzetit helyezi előtérbe az egyetemes kárára.
Akkor vagy székely, akkor van nemzeti identitásod, ha megéled azt a teljességet mi túl van a
láthatón, mert a nemzeti hordozója a láthatatlan teljesség. Akkor van nemzeti identitásod, ha
annak látod a nemzetit ami, a Transzcendensre utaló egyetemes jelnek, mely csak
sajátosságaiban nemzeti.
A Valóságban a Látható éltetője, megtartója a Láthatatlan, a Transzcendens és nem fordítva. A
nacionalizmusok, a nagymagyarországozás meg autonómiázás fő problémája az, hogy a
Valósággal ellentétben, a Láthatót önmagában álló megtartó erőnek látja, ezek ezért illúziók.
Minden nacionalizmus illúzió, de a legilluzórikusabb a magyar nacionalizmus, ezért vagyunk
Európa egyik legfrusztráltabb nemzete. A zsidó Kertész Imre kijelentését, hogy frusztrált nemzet
vagyunk jobb volna megszívlelni, míg nem késő, és nem kéne zsidózni a kijelentés ellen.
Nagy Attila (Puli) - Székelyföld