1. A meg nem élt lehetőségek népe vagyunk. A székelyföldi autonómia követelés mögött ki nem
használt lehetőségek sokasága van. Élni a lehetőségekkel az már az autonómia magas foka.
Csodálkozom, hogy némely értelmesebb román nem azzal vág vissza az autonomista
székelyeknek, hogy a már most rendelkezésetekre álló lehetőségekkel nem tudtok élni, akkor,
hogy akartok autonómiát, azzal sem fogtok tudni élni. Vagy, hogy nem mondják azt a román
testvérek, hogy tanuljatok meg élni mindazokkal miket kaptatok és az után követeljetek
autonómiát. Azon csodálkozom, hogy már eddig nem vágták a szemünkbe, a románok, hogy
képtelenek vagyunk autonómiára, mert a már létező lehetőségekkel nem élünk és ebben nagyon
igazuk lenne.
Egy érdekes példa aki nem használt lehetőségre, igaz nem kifejezetten nemzeti jellegű, de sokat
mondó. A Marosvásárhelyi Rádióban hallottam egy riportban, hogy egy EU által támogatott
képzésre, mezőgazdasági jellegű volt, Jászvásáron ezren jelentkeztek, Temesvárt kétezren, a
gyergyói medencében senki. A riportban az adatokat a gyergyói illetékes hivatal magyar
alkalmazottja mondta.
Egy közösség akkor autonóm, ha autonóm cselekvésképessége van bármilyen körülmények
között. Nem várja passzívan, hogy majd valakik jobbra fordítsák sorsát. Vagy nem vár egy ideális
állapotra, mint a területi autonómia, mely megőrzi, megvédi, mint a csirkeborító a csirkéket.
A meg nem élt lehetőségek népe vagyunk, mert ez nálunk egy több évszázados folyamat, kezdve a
Mohács utáni időszaktól, amikor egy török sem volt az országban és össze lahetett volna fogni az
ország védelmébe de nem tettük, folytatva Kossuthal, ki elszalasztotta a nagy történelmi
lehetőséget, hogy kiegyezzen a kisebbségekkel és befejezve a két világ háború béketárgyalásain
kihagyott lehetőségekkel, vagy azt megelőző lehetőségekkel. A mostani meg nem élt lehetőségeink
egy több évszázados folyamat része.
Kérdem én azt, hogy ha nem tudtuk megakadályozni térvesztésünket a Kárpát-medencében,
akkor amikor viszonylagosan mi voltunk az ország urai, 1867 után, akkor, hogy fogjuk
megállítani a minket pusztító folyamatokat, akkor, amikor kisebbségben vagyunk és
beolvasztásunkra törekednek és igazi anyaország sincs ki védjen.
Egy nép vitalitásának épp akkor kell megmutatkoznia, amikor a körülmények ellene dolgoznak,
de nálunk épp ez nem mutatkozik meg.
Azt hiszem, hogy a szakértők hibája az, hogy a magyarság érdekében csak adminisztratív
jobbításban gondolkodnak és nem látják, hogy több évszázados negatív folyamatoknak kellene
véget vetni a magyarság életében, ami ott munkál a magyarság lelkében. A szakértők, csak a
külső tárgyi világot látják és annak lehetőségeit, a belsőt is csak nagyon eltárgyasítva és nem
látják, hogy a külső tárgy lehetőségeknek meg kell feleljen egy belső, nem tárgyias, láthatatlan
leki, szellemi képesség. A lehetőségben mindig két világnak kell összekapcsolódnia, a külső
tárgyinak a láthatónak és a belső láthatatlannak, amikor ez a két világ szervesen
összekapcsolódik, akkor tudunk a lehetőségekkel élni. Hiába vannak a külső lehetőségek, ha
nincsen meg az élni tudás képessége, ott belül a lélekben és az utóbbi tesz képessé bennünket,
hogy éljünk a lehetőségekkel.
Nem olyan rég, a “gondolati naplómban” azt írtam, hogy egy beteg lelkű nép vagyunk. Utólag
sokat töprengtem, hogy nem túlzok-e. Nem olyan rég egy televíziós adás, Andrásfalvi Bertalan azt
mondta, hogy egy beteg nép vagyunk, mert világranglista vezetők vagyunk nagyon sok
betegségben, vagy legalább is az elsők között vagyunk és ennek az okai a lélekben vannak.
Belső lelki világunk a forrása identitásunknak, vitalitásunknak, ha az sérült akkor baj van

2. identitásunkkal, vitalitásunkkal. Ha a lélek sérült, akkor az egyén sokkal kisebb fokban képes
kihasználni körülményeit, lehetőségeit.
A külső mutatók is az bizonyítják, hogy lelkileg sérült, identitászavaros nép vagyunk és ennek
több évszázados előzményei vannak és az ok nem is kifejezetten bennünk van. Az identitászavaros
nép képtelen élni a lehetőségekkel a belső lelki gátak miatt, hát ezért vagyunk mi “a hőkölés
népe.” A magyarság nemzeti katasztrófáinak, több évszázados negativ folyamatoknak az alapja,
hogy a magyar már nagyon rég egy lelkileg sérült, identitászavaros nép.
Ha ebből a szempontból közelítjük meg a Székelyföld autonómiáját, akkor teljesen érthetővé
válik, hogy miért nincs igazi autonómia törekvés, csak róla való szóbeszéd és szavazósdi
pótcselekvés. A lelkileg egészséges egyén az autonóm egyén és az képes autonóm módon élni és
cselekedni. Ez érvényes a nemzeti közösségre is, ha lelke sérült a népnek akkor elveszíti az
autonóm lét mód, az autonóm cselekvési mód képességét, bármilyen körülmények között is. A
lelkileg sérült nemzet, belülről lelkileg gátolt abban, hogy éljen lehetőségeivel. Szerintem nagyon
fontos szempont, hogy bármilyen körülmény között cselekvőképes legyen az adott nemzet, mert ez
jelenti az önvédelmi spontán reflexeket. És azt hiszem, hogy elértem a székely autonómia legfőbb
akadályához a lelki akadályhoz: hihetetlennek tűnik, de igaz, hogy egy lelkileg beteg nép egy
identitászavaros nép képtelen az autonómiára és ezért nincs igazi autonómia törekvés; és ezért
képtelen a székely és az erdélyi magyar élni a már létező lehetőségekkel.
Akik pusztán csak a gyakorlatias szempontú, látószögű helyzet-ki-nem-használásokat róják fel a
nemzetnek, azok épp a legfontosabbat a lelki szempontokat a lelki gátakat nem veszik figyelembe.
A lélek meg az a terület, ahova gyakorlatias szempontok szerint nem lehet belépni, még ha a
nyugati tudomány próbálkozik is ezzel eldologiasítva a lelket. Nem lehet a nép életét pusztán
gyakorlatias kérdésekre leegyszerűsíteni, mert akkor a lényegi történéseket nem vesszük
tudomásul, amik a láthatatlan világában történnek, a lélekben. A látható történéseket, mindig is
láthatatlanok előzik meg.
A nyugati civilizáció fő problémája, hogy csak a kézzelfoghatóra épül a konkrétra. A nyugati
világképe egysíkú, neki csak a látható létezik és a Láthatatlanról nem vesz tudomást, pedig a
Valóság a látható és Láthatatlan szerves egysége. Az embernek akkor van identitása, ha ez a két
világ egységet képez benne. Ahol a Láthatatlanról nem vesznek tudomást ott az ember identitását
veszti. A nyugati épp arról nem vesz tudomást, ahol a tényleges identitás van a Láthatatlanról,
ezért identitás nélküli a nyugati ember.
De mégis kell lennie valaminek abban a Láthatatlanban, ha az ember identitása ott található és
annak nem tudomásul vevése identitásvesztéshez vezet.
C.G. Jung svájci pszichológus a nyugati ember válságát abban látta, hogy a nyugati ember nem
vallásos. Szerinte nem lehet büntetlenül vallástalannak lenni, mert azért a lelki egészséggel
fizetünk. Nem lehet büntetlenül eldobni a vallások nagy szimbólumait, mert azok eldobásáért
nagyon drágán fizetünk, lelkünk egészsége megy rá. De miért nem lehet eldobni? Mert azok
lelkünk nagy képei, a Láthatatlan látható megnyilvánulásai. Identitásunk alapja a lélek megélt
nagy képei, lélektanilag a vallásosság ezen képek megélése. A deszakralizáció folyamata az ember
identitás vesztéséve egyenlő.
A vallás nagy szimbólumaival azonosak a nemzetek nagy szimbólumai. A szimbólumokat nem
lehet kétféle képpen megélni, vallásinak és nemzetinek. A lelkünk szimbólumai természetükből
kifolyólag, csak szakrális élményként élhetőek meg, tehát elmondhatjuk, hogy a nemzeti
hovatartozás élménye egy szakrális élmény, ha nem akkor a nép identitását veszti, de nem csak
azt hanem lelki egészségét.

3. Vallásosak akkor vagyunk, ha a lélek legmélyebb tartalmait éljük meg, ennek a legnagyobb
akadálya az intézményesült konformista vallásosság. A betű öl mondta Jézus. Ilyen szempontból
vitatható Farkas Árpád költő azon állítása, hogy a magyar egyházak a magyar kisebbség
legnagyobb védői. Azt hiszem, hogy mi kisebbségi magyarok egy dolgot nem veszünk észre, hogy
intézményeinknek a szerepe néha csak annyi, hogy késlelteti eltűnésünket de nem akadályozza
meg.
Jung továbbá az individuáció folyamatáról beszél az ember életében, amely révén az ember
fokozatosan nyeri el identitását az életben. Akinek ez a folyamat elakad lelkileg éretlenné válik,
nem nyeri el az identitását. Mi ennek a folyamatnak a célja? Hogy megtaláljuk belső
központunkat, ahogy Jung mondja Önvalónkat, és ez által identitásunkat.
Ebben a folyamatban nem vagyunk egyedül, mert maga az Önvalónk segít és a lélek nagy
képeinek is az a szerepük, hogy segítsenek önmagunk megtalálásában. A lelkünk nagy képei
megélése révén találjuk meg Belső Központunkat, Önvalónkat. Tehát a vallás célja a lélek képei
megélése révén megtalálni az Önvalót. A lélek képeinek szerepe, hogy összekösse a látható világot
a Láthatatlannal, így a vallásosság ennek a kapcsolatnak a megélése.
Itt meg kell említenem, hogy a nemzeti kultúrának, mint szakrális kultúrának, amely a lélek
megélt képeire épül az kell legyen a szerepe, hogy segítse az individuáció útján a nemzet tagját,
hogy megtalálja Önvalóját, identitását és ez által teljes tagja legyen a nemzetnek.
Erre valaki azt mondja, hogy ez lélektan és nem vallás. Ez vallás a lélektan nyelvén. De kérdem
én, hogy hol van legközelebb hozzád az Úr ha nem önön lelkedben és ha attól távol élsz, akkor az
Úrtól is távol élsz.
Az európai civilizáció az a civilizáció mely a legfontosabbról az emberi individuáció
fontosságának folyamatáról nem vesz tudomást, ami az emberi identitás forrása. A lélek nagy
képeit dobta el és ez nem maradt és marad büntetlenül. És mi magyarok ennek az identitásfosztó
európai civilizációnak vagyunk a részesei, amely megfosztott önön lelkünktől és azért vagyunk
egy beteg nép. Egy olyan Európa, mely megfoszt önmagadtól az nem képvisel valós értékeket
csak látszat értékeket. Egy beteg Európának legbetegebb népe mi vagyunk.
Ahhoz, hogy megmaradjunk, mi magyarok a Kárpát-medencében, ahhoz lelkileg kellene
meggyógyulnunk. A lelki gyógyulással tudnánk csak felszámolni több évszázados negativ
folyamatainkat, melyek a nemzetet pusztítják. A gyógyulás módja egyszerű, a lélek legnagyobb
gyógyszere a csend, abban a lélek önmagára talál, a lélek képei életre kelnek, az Önvalónk
elvezet önmagához. Jungi értelemben újra vallásosoknak kell lennünk és akkor megmaradunk
mint nemzet. A Székelyeknek is csak akkor lesz megtartó autonómiájuk, ha, mint nép
meggyógyul lelkileg. Akkor lesz belőlünk spontán, autonóm cselekvésre képes nemzet, bármilyen
körülmények között, ha megtaláljuk Önvalónkat, ha megéljük lelkünk képeit és így egészséges
néppé leszünk lelkileg. A nemzeti spontán önvédelmi reflexeink akkor fognak működni, ha
lelkileg meggyógyul a magyarság, önön lelke újra megtalálása által.
A deszakralizáció folyamata, az egyetemesből való kiesés egyenlő az önmagunk lelkének
elveszítésével, mely a lélek megbetegedéséhez vezet és ez is épp olyan reális probléma, mint az,
hogy a szórványban rendre szűnnek meg a magyar iskolák. Vagy azért szűnnek meg a magyar
iskolák, mert lelkében beteg ez a nép? És ezt mi nem látjuk, mert puszta adminisztrációban
vagyunk képesek gondolkodni, csak.
De mi ebből a kiút? Nagy a gyanúm, hogy megújulás csak a civilizációnk romjain fog születni -
a Semmiből.

4. De addig is tehetünk arról, hogy a nemzet életének egy lelki szellemi megközelítését ne állítsuk
szembe az úgynevezett sürgős gyakorlatias tennivalókkal, mert a külső bajok mindig a lélekben
kezdődnek és a megoldásukat is ott kell kezdeni, mert aki nem vesz tudomást a lélekről, legyen
bármilyen buzgón aktív, nem tesz semmit.
Meg nem élt nemzeti lehetőségek? Ki nem él a lehetőségekkel? Nagyon fontos szó az élni szó.
Aki élni akar az él is a lehetőségekkel. Aki nem akar élni az kihagyja a lehetőségeket. Hogy a
magyarság nem él a lehetőségekkel, nekem azt sugallja, hogy nem akar élni. Ha egy nép nem
akar élni, akkor az a beteg lelkében, mert csak a lelkileg betegek hagyják elszaladni az élet nagy
lehetőségeit. Az élni akarás hiánya mindig identitászavart takar. Egy nemzet ha nem akar élni
akkor súlyos nemzeti identitászavara van. Sajnos a magyarra ez nagyon ráillik, ez a diagnózis. A
gyakorlatias, konkrét problémák mögött nagyon is lelkiek vannak
Egy nép gondjaiba az lát bele, akiben összekapcsolódik a két világ a látható és a Láthatatlan, aki
már megtalálta identitását a Láthatatlanban vagy útban van arra.
Nagy Attila Puli