2. Egyszer volt,hol nem volt, volt egyszer egy nagy gazdag ember.
Ennek volt két szép dali legény fia. Egyiket Janinak hívták ,a
másikat meg Pistának.
Mikor nagyot nőttek a legények, azt mondja az édesapjok nekik:
— No, fiaim, most már házasulandók vagytok. Keressetek magatokhoz
való leányt, és házasodjatok meg. De azt tanácsolom, hogy nyissátok ki a
szemeteket, hogy milyen fehérnépet kértek meg, mert a fehérnépekbe es,
úgy mint az emberekbe nagy különbség van.
Akkor azt mondja a nagyobbik fiú, Jancsi:
— Édesapám, el es menyek, szerencsét próbálok, hogy lám, milyen
leányra akadok.
4. Nagyobbik fiú el es ment háztűznézőbe egy leányos házhoz.
Kérdezé a legény a leányt:
— No tubicám, te mit szólasz hézza? Én most kell menjek katonának, oda
leszek három esztendeig, és megvársz-é éngemet, míg én hazajövök? Mert
ha megvársz, akkor feleségül veszlek. Mit fogadsz nekem, biztonság jeléül,
hogy három esztendeig reám fogsz várni?
Azt mondja erre a leány :
— Én azt fogadom, kedvesem, hogy én három esz-tendeig sohasem
söpröm ki a házamat, hogy ne tudjon senki legény béjönni ide.
— No jól van, Isten veled, s velem is.
5. Akkor elment a legény egy másik leányhoz. Azt mondja a leánynak az apja:
— Kérdezd meg a leányt, hogy van-é kedve hézzád?
-No, drágám, van-é kedved hézzám? És megvárod-e míg én
hazajövök a katonáéktól, hogy akkor feleségül vegyelek, és mit fogsz
csinálni biztonság jeléül, hogy más legény meg ne kérhessen ?
Erre azt mondja a leány :
- Azt fogom csinálni kedvesem, hogy három esztendeig soha meg nem mosdom,
hogy senki ember fia engem meg ne szeressen.
-No, jól van, Isten veled.
6. Ezzel a legény elment a harmadik leányos házhoz. Köszönti ott es
illendőképpen az öregeket.
Utasítják mindjárt a leányhoz.
Azt es a legény kérdezi:
-Mit szólsz hézzám, tubicám? Megvársz-é, míg letöltöm a három esztendőt, és
mit fogsz addig csinálni, hogy más legény beléd ne szeressen?
— Semmi egyebet galambom, három esztendeig minden csepp moslékot a
házhíjába felhordok, és avval foglak várni tégedet.
— No jól van, Isten veled.
Most már a legény hazament, felszerelt, s elment katonának.
7. Végtére letőtt a három esztendeje.
Megint hazajött, és akkor elment az első leányhoz. De nem tudott
az ajtón bemenni, hanem az ablakon kellett bémásszon, úgy teli
volt szemétvel a ház. Csak annyit mondott neki :
— Maradj az apádnak, zabos tarisnyának, az anyádnak mosogató
lánynak, mert én tégedet el nem veszlek.
Elment a másik leányhoz.
Mikor bényitott a házba, meglátta a leányt, azt hitte, hogy egy háromszáz esztendős
vén boszorkányos asszony van benn a házba. Mert a mocsok meg volt pattogva a
pofáján. És a fején virágos kender termett. A lábán kikelt volna a káposzta.
Mikor meglátta a leányt, olyan hányingere lett, hogy alig várta, hogy kimenjen a
házból.
8. Akkor elment a harmadik leányhoz. Hát látja, hogy rendben van a
ház, és tisztaság van. És a leány olyan tiszta és olyan szép, mint a
ragyogó hajnalcsillag. Kérdé a leányt :
— Hol van a moslék, amit idáig meggyűjtöttél?
— Gyere fel a házhíjába, és megmutatom. Mikor felment a legény
a házhíjába, nem látott egyebet ott, csak kilenc nagy szalonnát
felakasztva a füstön, annak a sunkáit, hurkáit és kolbászait.
— No itt van, drágám, a moslék, ez a mosogatott lé, amit itt látsz.
Ezzel hizlaltam a disznókat. A legény nem szóllott semmit, csak a
másik vasárnap oltár elé vezette, és elmondta vélle a holtomiglan-
holtáiglant, és azután volt miből éljenek, amíg a kilenc szalonnából
tartott.
9. A másik legény es hasonlóképpen így cselekedett, elment ő es egy leányos
házhoz, melyiket látta fonóba, jó volna neki. Bemegyen a leányos házhoz, köszönt
illendőképpen, és elmondja, hogy ő milyen járásban van. A leány es örvendett, hogy neki
milyen jó vőlegény került. S azt mondja az apja a leánynak :
- Menj le, leányom, a pincébe, hozz fel egy kancsó bort.
A leány fog egy kancsót, elfut le a pincébe. A káposztás kád
mellett egy széken egy nagy darab káposztanyomtató kő volt. Amint
ereszteni kezdte a bort, kezdett gondolkodni magában. „Istenem,
Istenem, ha most ez a legén elveszen engemet feleségül, nemsokára fog
születni szép fiúgyermekünk, és veszünk egy ködmönkét neki. Mikor az
nagyobbat nő, lejő játszódni a pincébe, és véletlenül reá zuhan a
káposztanyomtató kő. Ez úgy megüti, hogy meghal, és akkor kire marad a
kicsi ködmonke?" Úgy belégondolt ebbe a sorsába, hogy megfeledkezett
még a kancsóról es, és sírni kezdett, de keservesen.
10. Megunták odafent várni a bort, azt mondja a gazda az asszonynak :
— Eredj, hallod-é, nézd meg azt a leányt, mi van vélle.
Menyen az asszony a pincébe, hát hallja, hogy milyen keservesen sír a leánya.
— Mi bajod van, leányom?
— O, ne es kérdezze édesanyám, úgy belegondoltam a jövendőbeli sorsomba, hogy
azért sírok ilyen keservesen.
— Jó, jó, de mibe gondoltál bele?
— Ó, be okos vagy, édes leányom !
11. Már megunta várni odafel a gazda és a legény a bort, lement a gazda es a
pincébe. Kérdezi:- Mét sírtok olyan keservesen?
Elmondják neki es minden bajokat, bánatjokat.
Jaj, édes jó Istenem, milyen okos a mü leányunk, hogy belé tudott
gondolni a jövendőbeli sorsába.
Erre a gazda es keservesen elkezdett sírni. A legény már nem győzte
várni őköt, ő es lement hézzok a pincébe. Hát hallja, hogy mind a
hárman sírnak odabé. Elmondja a gazda, hogy miért sírnak.
Mikor ezt meghallja a legény, azt mondja a gazdának:
- No, gazduram, én most elmenyek a nagy világba, más leányt
keresni, de ha valahol akadok még ilyen három bolondra, mint
kijetek amilyenek, akkor visszajövök, és megkérem a leányt.
12. Alig ment egy mérföldet, meglát az útmentén egy házat. Látja, hogy egy ember
háromágú vasvillával egy zsák érő diót fel akar hányni a ház hídjába. Kérdezi a
legény az embert:
- Mit csinál kelmed, atyafi?
- Ó, hagyja, ne es kérdezze, fiatal legény. Már mindjárt van három hete, hogy ezt a
kicsi diót hányom fel a hídba, mégsem akar fogyni innét a földről fel.
- Ó, bátya, azt nem úgy hányják fel! Van-é egy kassa?
- Van nekem még kettő es, nemcsak egy.
Akkor az ember előhozta a kast, a legény megmerte dióval, fölvitte házhídjába, és letette.
És amikor negyedszer megtöltötte a kast, nem maradt még egy se a földön.
Ekkor a legény megint ment tovább. Gondolta magában, „akadtam egy jó nagy bolondra,
még csak kettő kell, akkor térhetek vissza a leányhoz."
14. Alig ment tovább egy falu hosszát, meglátja,
hogy egy öregasszony a juhot élve felkötte a guzsalyra,
úgy fonja le a gyapját róla.
- Mit csinál, Öreganyám?
- Én gyapjat fonok, fiatal legény.
- O, öreganyám, azt nem úgy kell fonni.
— No, csak ne tanítson éngemet, mert eddig es úgy
fontam.
— Jól van, de méges nem úgy kell.
— Hát hogy kell akkor?
— Nyírja le a juhról a gyapjat, azt mossa ki
jól, tépesse meg, mikor szép fehér lesz, akkor fonja
meg.
Megköszönte az asszony a tanácsot.
15. A legény megint ment tovább — addig, amíg megint elért egy új házat. Meglátja,
hogy egy véle egykorbéli házasulandó legény, mint ő, felépítette azt a szép új
házat, de ajtó, se ablak rajta. Alul a talpfa alatt egy lyukon hordta bé dagasztó
tekenővel a világosságot a házba.
- Mit csinálsz, jó testvér?
- Három esztendeje fölépítettem ezt a házat, azután örökké hordom be a
világosságot, méges olyan sötétség van benn, hogy alig lehet látni.
- Hó, testvér, azt nem úgy kell csinálni. Adj nekem egy jó nagy fúrót és egy
fűrészt. A többit bízd rám.
Felmérte az ajtó helyét, fúróval megfúrta az ajtószemöldökfát, az ostor fűrészt
keresztüldugta a likon, és méret szerint kivágott egy ajtóhelyet. Ekkor vágott rea
még két nagy ablakot.
17. No, gondolta magában, nemcsak ez a három bolond van a világon, mert vágynák
ezeknél még nagyobb bolondok es. Most már megkérem a leányt."
-Meg is kérte a leányt.
Szerencséjekre nem fiuk született, hanem leány. Annak nem kellett
ködmönke, csak cipő, és így nem nyomta meg a káposztáskő. Aztan
éltek boldogul, s még most es élnek boldogul.