1. icon, imago, figura, similitudo effigies protrahere protractura portraiture ritratto konterfeit

2. Nagy Károly pecsétje, használatban: 769–813 Nagy Károly dénárja, 800 körül Uralkodó lovas szobra (Nagy Károly vagy Kopasz Károly), 800–820 körül vagy 870 körül. Párizs, Musée du Louvre

3. Aki eleven állatokat fest, az többre becsülendő, mint aki csak halott és élettelen dolgokat ábrázol; és mivel az ember alakja Isten legtökélete­sebb műve a földön, bizonyos az is, hogy aki az emberi alak festésével Isten imitátorává avatja magát, az sokkal kiválóbb az összes többinél. Ugyanakkor, noha nem csekélység egy emberi alakot elevennek láttat­ni és egy mozdulatlan dolognak a mozgás látszatát kölcsönözni, az a festő, aki csak portrékat készít, még nem érte el a Művészet legfőbb tö­kéletességét, és nem tarthat igényt arra a tiszteletre, amelyben a legtu­dósabbak részesülnek. Ehhez az egyes figura ábrázolásától tovább kell haladnia a több alakból álló csoporthoz; a históriával és a fabu­lával kell foglalkoznia; nagy tetteket kell ábrázolnia, ahogy a történé­szek, vagy tetszetős jeleneteket, ahogy a költők teszik; és még fel­jebb hágva, allegorikus kompozí­ciókkal fel kell tudni fedni a nagy emberek erényeit és a legfennköl­tebb misztériumokat, amelyek a történetek fátyla alatt rejtőznek. André Félibien: „Conférences de l ’Academie Royale de Peinture et de Sculpture” (1667), in: Uő.: Entretiens sur les vies et sur les ouvrages des plus excellens peintres anciens et modernes , Trevoux 1725, V, 310–311.

4. Charles Le Brun: XIV. Lajos apoteózisa (vázlat), 1677. Budapest, Szépművészeti Múzeum André Félibien: „Le Portrait du Roy” (1663), in: Uő.: Recueil de descriptions de peintures et autres ouvrages faits pour le Roy , Paris 1671

5. Johann Georg Sulzer: „Portrait (Malerei)”, in: Uő.: Allgemeine Theorie der schönen Künste , Leipzig 1771–1774 Portrait. (Malerei) Ein Gemälde, das nach der Ähnlich­keit einer lebenden Person gemacht ist und vornehm­lich deren Gesichtsbildung zeigt. Es ist eine nicht erkannte, aber gewisse Wahrheit, dass unter allen Gegenständen, die das Auge reizen, der Mensch in allen Absichten der interessanteste ist. Er ist das höchste und unbegreiflichste Wunder der Natur, die einen Klumpen toter Materie so zu bilden gewußt hat, dass er Leben, Tätigkeit, Gedanken, Empfindungen und einen sittlichen Charakter sehen lässt. Nichts ist also gewisser als dieses, dass wir aus der Ge­stalt der Menschen, vorzüglich aus ihrer Gesichtsbil­dung etwas von dem erkennen, was in ihrer Seele vorgeht; wir sehen die Seele in dem Körper. Aus diesem Grunde können wir sagen, der Körper sei das Bild der Seele oder die Seele selbst, sichtbar gemacht. Hieraus lässt sich also leicht die Würde und der Rang, der dem Portrait unter den Werken der Malerei gebührt, bestimmen. Es steht unmittelbar neben der Historie. Diese selbst bekommt einen Teil ihres Werts von dem Portrait. Denn der Ausdruck, der wichtigste Teil des historischen Gemäldes wird um so viel natürli-cher und kräftiger sein, je mehr wirklicher aus der Natur genommener Physionomie in den Gesichtern ist. Eine Sammlung sehr guter Portraite ist für den Historienma-ler eine wichtige Sache zum Studium des Ausdrucks. Portré (festészetben). Egy festmény, amelyet egy élő személy hasonlatosságára készítettek, és főleg az arcberendezését mutatja. El nem ismert, de bizonyos igazság, hogy minden tárgy közül, mely a szemet ingerli, minden szempontból az ember a legérdeke-sebb. Az ember a legfőbb és legfelfoghatatlanabb csodája a természetnek, mely [ a természet ] úgy volt képes alakítani egy halom halott anyagot, hogy [ az ember ] életet, tevékenységet, gondolatokat, érzéseket és erkölcsi karaktert mutasson. Semmi sem bizonyosabb tehát mint ez, hogy az ember alakjából, főleg arcberendezéséből felismerünk valamit abból, ami a lelkében végbemegy; látjuk a lelket a testben. Ezért mondhatjuk, hogy a testben a lélek képe vagy maga a lélek válik láthatóvá. Ebből kiindulva tehát könnyen meg lehet határozni azt a méltóságot és rangot, amely a portrét megilleti a festészet művei között. Közvetlenül a história mellett áll. Ez maga is a portrétól kapja értékének egy részét. Hiszen a kifejezés, a történeti festmény legfontosabb része, annál természetesebb és erőteljesebb lesz, minél valóságosabb az arcokon a természetből vett fiziognómia. Egy nagyon jó portrékból összeállított gyűjtemény a történeti festő számára a legfontosabb dolog a kifejezés tanulmányozásához.

6. Anton Graff: II. (Nagy) Frigyes, 1781. Potsdam, Bildergalerie im Park Sanssouci Johann Georg Sulzer: „Portrait (Malerei)”, in: Uő.: Allgemeine Theorie der schönen Künste , Leipzig 1771–1774 Wer nur diesem nachzudenken vermag, wird begreifen, dass hierzu eben so viel sel-tene Gaben des Genies erfordert werden als zu irgend einer anderen Kunst, um darin groß zu werden. Ich habe mehr als einmal bemerkt, dass verschiedene Personen, die sich von unserem Graf, der vorzüglich die Gabe hat, die ganze Physionomie in der Wahrheit der Natur darzustellen, haben ma-len lassen, die scharfen und empfindungs-vollen Blicke, die er auf sie wirft, kaum ver-tragen können; weil jeder bis in das Innere der Seele zu dringen scheint. Aki képes ebbe belegondolni, az érteni fogja, hogy itt a naggyá váláshoz éppúgy szükség van a zseni ritka adományaira, mint valamely más művészetben. Többször ész-revettem, hogy különböző személyek, akik lefestették magukat a mi Graffunk által – akinek kiváló tehetsége van ahhoz, hogy az egész fiziognómiát a természet igazságában ábrázolja –, alig tudják elviselni az éles és érzéssel teli pillantást, amelyet [ Graff ] rájuk vet; mert az a lélek bensőjéig tűnik hatolni.

7. Hyacinthe Rigaud: XIV. Lajos, 1701. Párizs, Musée du Louvre Johann Georg Sulzer: „Portrait (Malerei)”, in: Uő.: Allgemeine Theorie der schönen Künste , Leipzig 1771–1774 Dass weder in der Kleidung, noch in den Nebensachen irgend etwas soll angebracht werden, wodurch das Auge vorzüglich könnte gereizt werden, versteht sich von selbst. Gegen das Gesichte muss im Portrait gar nichts aufkommen, dieses ist das Einzige, das die Aufmerksam-keit an sich ziehen muss. … Die französischen Maler, die allgemein sehr viel Geschicklichkeit in na türlicher Dar-stellung der Gewänder haben, tun doch eben dadurch, dass sie dieselben entweder zu hell halten oder einen kühnen malerischen Wurf darin suchen, den Portraiten Schaden. Ich gestehe, dass ich kaum ein Portrait von dem mit Recht berühmten Rigaud gesehen, wo mir nicht seine Bekleidung, so schön sie in anderen Absichten sein mag, anstößig gewesen. Magától értetődik, hogy sem a ruházatban, sem a mellé-kes dolgokban nem szabad olyasmit alkalmazni, ami különösen ingerelhetné a szemet. Egyáltalán semminek nem szabad előretörni az arc rovására, ez az egyetlen, aminek magára kell vonnia a figyelmet. … A francia fes-tők, akik általában nagyon ügyesek a ruhák természetes ábrázolásában, éppen azáltal, hogy azokat vagy túl vilá-gosan tartják, vagy valami merész festői dobást keresnek bennük, kárt okoznak a portréalanynak. Bevallom, hogy alig láttam olyan portrét az okkal híres Rigaud-tól, ahol ne ütköztem volna meg a ruházaton, bármilyen szép volt is az egyéb szempontból.

8. Jacob Burckhardt Beiträge zur Kunstgeschichte von Italien, Basel 1898 Das Porträt in der italienischen Malerei, 143–294.

9. Antonello da Messina: Férfiképmás (ún. Trivulzi-portré), 1476. Torino, Palazzo Madama Jabob Burckhardt: Beiträge zur Kunstgeschichte von Italien, Basel 1898, 209. … höchst merkwürdig durch den hinterhältigen Blick: eine Voraussicht oder Absicht des Schlimmen, welche sich heute Jedermann im Porträt verbitten würde. … igen figyelemreméltó az alattomos tekintet miatt: a rossz előre látása vagy szándéka miatt, amelyet ma mindenki kikérne magának, ha a portréjára kerülne.