SlideShare une entreprise Scribd logo
1  sur  22
Digitális generáció
         az
   iskolapadban

          Bedő Ferenc
          www.zalai-iskola.hu
Don Tapscott – 1997.

   „A netgeneráció megérkezett!”
   „a mai gyerekek már beleszülettek a
    számítógépek használatába”
   „a kisujjukban van a technikai eszközök
    kezelésének csínja-bínja"
Mark Prensky – 2001.

   Megdöbbentőnek tartom, hogy az oktatás
    minőségének romlásával kapcsolatos sok
    hűhó és vita közepette figyelmen kívül
    hagyjuk a legalapvetőbb okot.
   Tanulóink radikálisan megváltoztak.
   A mai diákok már nem azok, akiknek a
    jelenlegi oktatási rendszert tervezték.
Mark Prensky
   „Most egy olyan új generáció áll előttünk, amelynek
    gondolkodási képességei roppantul különböznek elődeiktől –
    ők a digitális bennszülöttek.
   „…a kevés számú olyan oktatási lehetőségek egyike, amely
    találkozik a digitális bennszülöttek tanulási szükségleteivel, az
    a video- és számítógépes játékok kategóriája.”
   „A mai diákok – óvodától a felsőoktatásig – képviselik az első
    generációt, akik ebben az új világban nőttek fel.”
   „Diákjaink „anyanyelvi” szinten beszélik a számítógépek, a
    videojátékok és az Internet digitális nyelvét.”
Prensky

   Másként fejlődött, fejlődik az agyuk?
   Másként is tanulnak?
Seymour Papert – 1996.

   The Connected Family
    –   visszatérés a
            természetes
            gyors
            spontán
            független
            kisgyermekkori
    –   tanulási módhoz.
   Bejegyésem:
     – Netgeneráció tanulása
Netgeneráció 2010.

   Mítosz vagy valóság?
   A netgeneráció jellemzői Magyarországon
    –   Dr. Fehér Péter - Hornyák Judit
    –   TENEGEN
Netgeneráció 2010.

1.       rész Netgeneráció: Tényleg más a miénk?
2.       rész Netgeneráció: Mivel töltik az időt?
3.       rész Netgeneráció: Hogyan tanulnak?
4.       rész Netgeneráció: Közösségi oldalak, virtuális játszóterek
5.       rész Netgeneráció: Msn/Skype: kivel, miről, mennyit?
6.       rész Netgeneráció: Műveltség az online generáció körében
7.       rész Netgeneráció: Vége. Vége?

        Bejegyésem:
     –      Netgeneráció most
Netgeneráció 2010.

   nem pozitív véleménnyel van a hazai
    netgeneráció tudásáról
   nem igazolja a gyerekeknél meglevő magas
    szintű digitális eszközhasználatot
   bizonyítja, hogy a tanulók nagy része nagyon
    nem arra használja az internetes tudását,
    amire az ő korában érdemes lenne
Jelenség – Tünetek?

   mindennapi iskolai problémák
    –   mobiltelefon
    –   okostelefon
    –   WIFI az iskolában
    –   Facebook
    –   Youtube
Amit tehetünk – Kezelés?

   Használjuk a netgeneráció eszközeit?
   A Facebook-ot ???
    –   Az sem rossz, ha úgy használjuk
    –   Közösségi hálózatok
    –   Hálózatok ereje a gyenge kapcsolatokban van
   Használjuk a Web 2.0 eszközeit!
    –   Prezentáció a Web 2.0-ról
   Hogyan?
    –   Megszerezzük a megfelelő kompetenciákat
   Tekintély – mint lehetőség
Web 2.0 az oktatásban?

   Webes kompetenciák fejlesztése
    –   ismerem
          nem   csak a Facebook-ot
    –   tudom használni
          regisztráció   és más macerák
    –   alkalmazom az oktatásban
          megosztás,     átadom, oktatásban használom
    –   szemléletváltozás, attitűdváltozás
          megnyilvánulás,    vélemény, bejegyzés
Amire építhetünk

   A netgeneráció sajátosságai
    –   aktivitás
            szabad, öntevékeny, alkotó
    –   közösségbe tartozás
            kollektív munka, kooperatív, kollaboratív
    –   kommunikáció
            többcsatornás, multitasking
Amire építhetünk
   A gyerekek számára a legkedveltebbek azok a cselekvési
    formák, ahol ők nem passzív befogadói a környezetükből
    érkező ingereknek, hanem aktívan tapasztalhatnak,
    létrehozhatnak, alkothatnak valamit. Aztán, hogy annak a
    valaminek a „megcsinálása” során valakikkel közösen lehet
    dolgozni és online kommunikációt is kell használni ehhez az
    még külön vonzóvá teszi azt a dolgot, amit mi pedagógusok,
    majd tanulási folyamatnak fogunk nevezni magunk közt, de ezt
    a gyerekek nem igazán fontos tudni.
   Nevezhetjük ezt a tanulási környezetet, online mikrovilágnak?
Internet – Web 2.0
   Hálózat
    –   Egyén
    –   Csoport
    –   Közösség
    –   Hálózat
   Együttműködés
    –   Kollektív munka
    –   Kooperáció
    –   Kollaboráció
   Hatékony eszközök
    –   Címkézés
    –   Gondolattérkép
    –   Jogvédelem (CC)
Hálózatépítés – Közösségépítés
   Közösségi hálózat
     –   iWiW
               http://www.iwiw.hu
     –   FaceBook
               http://www.facebook.com
     –   Linked In
               http://www.linkedin.com
   Tematikus hálózatok
     –   http://www.moly.hu
     –   http://www.tanarblog.hu
     –   http://www.etanarikar.hu
     –   ...
   Hálózatépítő lehetőségek
     –   Ning
               http://www.ning.com
     –   Grou.ps
               http://www.grou.ps
     –   Drupal Commons
     –   ePortfolió
Kommunikáció – Attitűd
   E-mail
   Leveleő lista
     –   http://www.groups.google.com
   Csevegés
     –   Google csevegés
   Fórum
     –   http://www.zalai-iskola.hu/forum
   Blog
     –   http://www.blogger.com
     –   http://www.blogol.hu
     –   http://www.wordpress.com
   Mikroblog
     –   Twitter
              http://www.twitter.com
Pedagógus blogok
   http://hamisciprus.blogspot.com
   http://marti-com.blogspot.com/
   http://rita-e-learning.blogspot.com/
   http://kiblogozo.blogspot.com/
   http://me-bit.blogspot.com/
   http://egysiralynaploja.blogspot.com/
   http://szevirma.blogspot.com/
   http://tanultani.blogspot.com/
   http://learningvagynemlearning.blogspot.com/
   http://www.zalai-iskola.hu/blog/2
Közösség – Megosztás
   Dokumentum megosztás
     –   http://www.scribd.com
     –   http://www.dropbox.com
   Prezentáció megosztás
     –   http://www.slideshare.com
     –   Ez a prezentáció itt van: http://www.slideshare.com/bedof
     –   http://www.scribd.com
   Kép megosztás
     –   http://www.picasaweb.google.com
     –   http://www.flicr.com
   Video megosztás
     –   http://www.youtube.com
     –   http://www.ustream.tv
     –   http://www.videotorium.hu
   Link megosztás
     –   http://www.diigo.com
               http://www.diigo.com/user/bedoferenc
     –   http://www.delicious.com
               http://www.delicious.com/bedof
     –   http://www.digg.com
Információ-szerzés-menedzsment
   Hírcsatornák
    –   RSS
   Egyéni kezdőlapok
    –   Személyes
            http://www.google.hu/ig
    –   Nyilvános
            http://www.netvibes.com
            http://www.widgami.hu
               –   http://www.widgami.hu/elearning
            http://www.protopage.com
               –   http://www.protopage.com/ehevesy2011
   Google Reader
    –   http://www.google.com/reader
Együttműködés
   Google dokumentumok
     –   szöveg, táblázat, prezentáció, kérdőív
   Gondolattérkép
     –   http://www.mindmeister.com
     –   http://www.bubbl.us
     –   http://www.imaginationcubed.com
   Lexikon
     –   http://www.hu.wikipedia.org
     –   http://www.wetpaintcentral.com
   Alkalmazások
     –   Szövegszerkesztés
              http://www.titanpad.com
              http://www.wetpaintcentral.com
     –   Időszalag
              http://www.dipity.com
     –   Történekek
              http://www.voicethread.com
     –   Osztályterem
              http://www.dimdim.com
     –   Fehértábla
              http://www.scribblar.com
Gondolattérkép

   Mellékelt dokumentum
    –   Pedagógusok Web 2.0 eszközei.pdf

vagy itt:

Contenu connexe

Tendances

web 2.0 Előadás
web 2.0 Előadásweb 2.0 Előadás
web 2.0 Előadáslacseng
 
Egy Szakközépiskola és a Web 2.0
Egy Szakközépiskola és a Web 2.0Egy Szakközépiskola és a Web 2.0
Egy Szakközépiskola és a Web 2.0Innolearn
 
Kíváncsi Elmék - Miskolc 2013
Kíváncsi Elmék - Miskolc 2013Kíváncsi Elmék - Miskolc 2013
Kíváncsi Elmék - Miskolc 2013Tünde Zakupszki
 
Web2 ppt
Web2 pptWeb2 ppt
Web2 pptszaboe
 
A web 2.0 hatása a közoktatásra - szakdolgozat
A web 2.0 hatása a közoktatásra - szakdolgozatA web 2.0 hatása a közoktatásra - szakdolgozat
A web 2.0 hatása a közoktatásra - szakdolgozatSimon_7099
 
Tendances (7)

web 2.0 Előadás
web 2.0 Előadásweb 2.0 Előadás
web 2.0 Előadás
 
Interaktiv Portal
Interaktiv PortalInteraktiv Portal
Interaktiv Portal
 
Egy Szakközépiskola és a Web 2.0
Egy Szakközépiskola és a Web 2.0Egy Szakközépiskola és a Web 2.0
Egy Szakközépiskola és a Web 2.0
 
Kíváncsi Elmék - Miskolc 2013
Kíváncsi Elmék - Miskolc 2013Kíváncsi Elmék - Miskolc 2013
Kíváncsi Elmék - Miskolc 2013
 
Tudásbázisok a neten
Tudásbázisok a netenTudásbázisok a neten
Tudásbázisok a neten
 
Web2 ppt
Web2 pptWeb2 ppt
Web2 ppt
 
A web 2.0 hatása a közoktatásra - szakdolgozat
A web 2.0 hatása a közoktatásra - szakdolgozatA web 2.0 hatása a közoktatásra - szakdolgozat
A web 2.0 hatása a közoktatásra - szakdolgozat
 
Similaire à Digitális generáció

Horákné Kaczur Tímea - Új média és az elektronikus tanulás
Horákné Kaczur Tímea - Új média és az elektronikus tanulásHorákné Kaczur Tímea - Új média és az elektronikus tanulás
Horákné Kaczur Tímea - Új média és az elektronikus tanulásKaczur Tímea
 
Az információs társadalom technológiai környezete. Eszközrendszerek és alkalm...
Az információs társadalom technológiai környezete. Eszközrendszerek és alkalm...Az információs társadalom technológiai környezete. Eszközrendszerek és alkalm...
Az információs társadalom technológiai környezete. Eszközrendszerek és alkalm...Dr. Ollé János
 
Demo_2010_05_20_Szeged_Sutka_Irén
Demo_2010_05_20_Szeged_Sutka_IrénDemo_2010_05_20_Szeged_Sutka_Irén
Demo_2010_05_20_Szeged_Sutka_IrénSutka Irén
 
Út a médiaértéshez a digitális világban
Út a médiaértéshez a digitális világbanÚt a médiaértéshez a digitális világban
Út a médiaértéshez a digitális világbanDóra Orsolya Aknai
 
Konnektivizmus a jövő útja! mi más kesz
Konnektivizmus a jövő útja! mi más keszKonnektivizmus a jövő útja! mi más kesz
Konnektivizmus a jövő útja! mi más keszkvcsilla
 
A Web 2.0 mint a gyakorlati képzés egyik pillére
A Web 2.0 mint a gyakorlati képzés egyik pillére A Web 2.0 mint a gyakorlati képzés egyik pillére
A Web 2.0 mint a gyakorlati képzés egyik pillére Virányi Anita
 
Digitális kommunikáció prezi szövegezése
Digitális kommunikáció prezi szövegezéseDigitális kommunikáció prezi szövegezése
Digitális kommunikáció prezi szövegezéseJulia Czenner
 
A digitális állampolgár
A digitális állampolgárA digitális állampolgár
A digitális állampolgárDr. Ollé János
 
Információmegosztás és prezentáció a világhálón budai lívia
Információmegosztás és prezentáció a világhálón budai líviaInformációmegosztás és prezentáció a világhálón budai lívia
Információmegosztás és prezentáció a világhálón budai líviaBudaiLivia
 
"Okos eszközök okos kezekben II." Előadásom tinédzser korú gyermekek szüleine...
"Okos eszközök okos kezekben II." Előadásom tinédzser korú gyermekek szüleine..."Okos eszközök okos kezekben II." Előadásom tinédzser korú gyermekek szüleine...
"Okos eszközök okos kezekben II." Előadásom tinédzser korú gyermekek szüleine...Szabolcs Mizsei
 
Elektronikus tanulási környezetek
Elektronikus tanulási környezetekElektronikus tanulási környezetek
Elektronikus tanulási környezetekReka Racsko
 
Web2 EszköZöK Az OktatáSban
Web2 EszköZöK Az OktatáSbanWeb2 EszköZöK Az OktatáSban
Web2 EszköZöK Az OktatáSbanPap Beáta
 
Modern tanulási módszerek
Modern tanulási módszerekModern tanulási módszerek
Modern tanulási módszereknorika28
 
Similaire à Digitális generáció (20)

Horákné Kaczur Tímea - Új média és az elektronikus tanulás
Horákné Kaczur Tímea - Új média és az elektronikus tanulásHorákné Kaczur Tímea - Új média és az elektronikus tanulás
Horákné Kaczur Tímea - Új média és az elektronikus tanulás
 
Az információs társadalom technológiai környezete. Eszközrendszerek és alkalm...
Az információs társadalom technológiai környezete. Eszközrendszerek és alkalm...Az információs társadalom technológiai környezete. Eszközrendszerek és alkalm...
Az információs társadalom technológiai környezete. Eszközrendszerek és alkalm...
 
Demo_2010_05_20_Szeged_Sutka_Irén
Demo_2010_05_20_Szeged_Sutka_IrénDemo_2010_05_20_Szeged_Sutka_Irén
Demo_2010_05_20_Szeged_Sutka_Irén
 
Út a médiaértéshez a digitális világban
Út a médiaértéshez a digitális világbanÚt a médiaértéshez a digitális világban
Út a médiaértéshez a digitális világban
 
Út a médiaértéshez a digitális világban
Út a médiaértéshez a digitális világbanÚt a médiaértéshez a digitális világban
Út a médiaértéshez a digitális világban
 
Konnektivizmus a jövő útja! mi más kesz
Konnektivizmus a jövő útja! mi más keszKonnektivizmus a jövő útja! mi más kesz
Konnektivizmus a jövő útja! mi más kesz
 
A Web 2.0 mint a gyakorlati képzés egyik pillére
A Web 2.0 mint a gyakorlati képzés egyik pillére A Web 2.0 mint a gyakorlati képzés egyik pillére
A Web 2.0 mint a gyakorlati képzés egyik pillére
 
Digitális kompetencia
Digitális kompetenciaDigitális kompetencia
Digitális kompetencia
 
Digitális kommunikáció prezi szövegezése
Digitális kommunikáció prezi szövegezéseDigitális kommunikáció prezi szövegezése
Digitális kommunikáció prezi szövegezése
 
Wikizz velünk!
Wikizz velünk!Wikizz velünk!
Wikizz velünk!
 
A digitális állampolgár
A digitális állampolgárA digitális állampolgár
A digitális állampolgár
 
Információmegosztás és prezentáció a világhálón budai lívia
Információmegosztás és prezentáció a világhálón budai líviaInformációmegosztás és prezentáció a világhálón budai lívia
Információmegosztás és prezentáció a világhálón budai lívia
 
"Okos eszközök okos kezekben II." Előadásom tinédzser korú gyermekek szüleine...
"Okos eszközök okos kezekben II." Előadásom tinédzser korú gyermekek szüleine..."Okos eszközök okos kezekben II." Előadásom tinédzser korú gyermekek szüleine...
"Okos eszközök okos kezekben II." Előadásom tinédzser korú gyermekek szüleine...
 
Elektronikus tanulási környezetek
Elektronikus tanulási környezetekElektronikus tanulási környezetek
Elektronikus tanulási környezetek
 
Web2 EszköZöK Az OktatáSban
Web2 EszköZöK Az OktatáSbanWeb2 EszköZöK Az OktatáSban
Web2 EszköZöK Az OktatáSban
 
Kepeslapok-Nagy Zsuzsanna
Kepeslapok-Nagy ZsuzsannaKepeslapok-Nagy Zsuzsanna
Kepeslapok-Nagy Zsuzsanna
 
Szerepek
SzerepekSzerepek
Szerepek
 
Modern tanulási módszerek
Modern tanulási módszerekModern tanulási módszerek
Modern tanulási módszerek
 
Modern tanulási módszerek
Modern tanulási módszerekModern tanulási módszerek
Modern tanulási módszerek
 
Modern tanulási módszerek
Modern tanulási módszerekModern tanulási módszerek
Modern tanulási módszerek
 
Plus de Zoltán Kern

OfI konferencia 20160127_kz
OfI konferencia 20160127_kzOfI konferencia 20160127_kz
OfI konferencia 20160127_kzZoltán Kern
 
Hálózati tanulás
Hálózati tanulásHálózati tanulás
Hálózati tanulásZoltán Kern
 
Szovegertes matematika jellemzok
Szovegertes matematika jellemzokSzovegertes matematika jellemzok
Szovegertes matematika jellemzokZoltán Kern
 
A szövegértési kompetencia fejlesztésének néhány problémája és lehetősége
A szövegértési kompetencia fejlesztésének néhány problémája és lehetőségeA szövegértési kompetencia fejlesztésének néhány problémája és lehetősége
A szövegértési kompetencia fejlesztésének néhány problémája és lehetőségeZoltán Kern
 
Okm2014 tanuloi kerdoiv
Okm2014 tanuloi kerdoivOkm2014 tanuloi kerdoiv
Okm2014 tanuloi kerdoivZoltán Kern
 
Fejlesztési tervek
Fejlesztési tervekFejlesztési tervek
Fejlesztési tervekZoltán Kern
 
Az integrált nyomonkövető rendszer bemutatása 20140908
Az integrált nyomonkövető rendszer bemutatása 20140908Az integrált nyomonkövető rendszer bemutatása 20140908
Az integrált nyomonkövető rendszer bemutatása 20140908Zoltán Kern
 
Az integrált nyomonkövető rendszer bemutatása bp mk p_kz02v
Az integrált nyomonkövető rendszer bemutatása bp mk p_kz02vAz integrált nyomonkövető rendszer bemutatása bp mk p_kz02v
Az integrált nyomonkövető rendszer bemutatása bp mk p_kz02vZoltán Kern
 
Vezetés feladatai új kompetenciák 1
Vezetés feladatai új kompetenciák 1Vezetés feladatai új kompetenciák 1
Vezetés feladatai új kompetenciák 1Zoltán Kern
 
Valtozasvez szervtanulas 5
Valtozasvez szervtanulas 5Valtozasvez szervtanulas 5
Valtozasvez szervtanulas 5Zoltán Kern
 
Klímamérés jellemzők 3
Klímamérés jellemzők 3Klímamérés jellemzők 3
Klímamérés jellemzők 3Zoltán Kern
 
Projekmenedzsment szervezeti felépítés 1
Projekmenedzsment szervezeti felépítés 1Projekmenedzsment szervezeti felépítés 1
Projekmenedzsment szervezeti felépítés 1Zoltán Kern
 
A referencia intézményi működés szakmai, szervezeti hozadékai
A referencia intézményi működés szakmai, szervezeti hozadékaiA referencia intézményi működés szakmai, szervezeti hozadékai
A referencia intézményi működés szakmai, szervezeti hozadékaiZoltán Kern
 
Hallgatói ismertető zöldmező
Hallgatói ismertető zöldmezőHallgatói ismertető zöldmező
Hallgatói ismertető zöldmezőZoltán Kern
 
korszerű internethasználat-tanfolyam
korszerű internethasználat-tanfolyamkorszerű internethasználat-tanfolyam
korszerű internethasználat-tanfolyamZoltán Kern
 
A pedagógiai szolgáltatás
A  pedagógiai szolgáltatásA  pedagógiai szolgáltatás
A pedagógiai szolgáltatásZoltán Kern
 
Plus de Zoltán Kern (20)

OfI konferencia 20160127_kz
OfI konferencia 20160127_kzOfI konferencia 20160127_kz
OfI konferencia 20160127_kz
 
Hálózati tanulás
Hálózati tanulásHálózati tanulás
Hálózati tanulás
 
Inyr oktatás
Inyr oktatásInyr oktatás
Inyr oktatás
 
Szovegertes matematika jellemzok
Szovegertes matematika jellemzokSzovegertes matematika jellemzok
Szovegertes matematika jellemzok
 
A szövegértési kompetencia fejlesztésének néhány problémája és lehetősége
A szövegértési kompetencia fejlesztésének néhány problémája és lehetőségeA szövegértési kompetencia fejlesztésének néhány problémája és lehetősége
A szövegértési kompetencia fejlesztésének néhány problémája és lehetősége
 
Okm2014 tanuloi kerdoiv
Okm2014 tanuloi kerdoivOkm2014 tanuloi kerdoiv
Okm2014 tanuloi kerdoiv
 
Fejlesztési tervek
Fejlesztési tervekFejlesztési tervek
Fejlesztési tervek
 
Nyiregyháza
NyiregyházaNyiregyháza
Nyiregyháza
 
Az integrált nyomonkövető rendszer bemutatása 20140908
Az integrált nyomonkövető rendszer bemutatása 20140908Az integrált nyomonkövető rendszer bemutatása 20140908
Az integrált nyomonkövető rendszer bemutatása 20140908
 
Az integrált nyomonkövető rendszer bemutatása bp mk p_kz02v
Az integrált nyomonkövető rendszer bemutatása bp mk p_kz02vAz integrált nyomonkövető rendszer bemutatása bp mk p_kz02v
Az integrált nyomonkövető rendszer bemutatása bp mk p_kz02v
 
Vezetés feladatai új kompetenciák 1
Vezetés feladatai új kompetenciák 1Vezetés feladatai új kompetenciák 1
Vezetés feladatai új kompetenciák 1
 
Valtozasvez szervtanulas 5
Valtozasvez szervtanulas 5Valtozasvez szervtanulas 5
Valtozasvez szervtanulas 5
 
Klímamérés jellemzők 3
Klímamérés jellemzők 3Klímamérés jellemzők 3
Klímamérés jellemzők 3
 
Projekmenedzsment szervezeti felépítés 1
Projekmenedzsment szervezeti felépítés 1Projekmenedzsment szervezeti felépítés 1
Projekmenedzsment szervezeti felépítés 1
 
A referencia intézményi működés szakmai, szervezeti hozadékai
A referencia intézményi működés szakmai, szervezeti hozadékaiA referencia intézményi működés szakmai, szervezeti hozadékai
A referencia intézményi működés szakmai, szervezeti hozadékai
 
Hallgatói ismertető zöldmező
Hallgatói ismertető zöldmezőHallgatói ismertető zöldmező
Hallgatói ismertető zöldmező
 
korszerű internethasználat-tanfolyam
korszerű internethasználat-tanfolyamkorszerű internethasználat-tanfolyam
korszerű internethasználat-tanfolyam
 
A pedagógiai szolgáltatás
A  pedagógiai szolgáltatásA  pedagógiai szolgáltatás
A pedagógiai szolgáltatás
 
Team feladatok 11
Team feladatok 11Team feladatok 11
Team feladatok 11
 
Fejlesztés 7
Fejlesztés 7Fejlesztés 7
Fejlesztés 7
 
Digitális generáció

  • 1. Digitális generáció az iskolapadban Bedő Ferenc www.zalai-iskola.hu
  • 2. Don Tapscott – 1997.  „A netgeneráció megérkezett!”  „a mai gyerekek már beleszülettek a számítógépek használatába”  „a kisujjukban van a technikai eszközök kezelésének csínja-bínja"
  • 3. Mark Prensky – 2001.  Megdöbbentőnek tartom, hogy az oktatás minőségének romlásával kapcsolatos sok hűhó és vita közepette figyelmen kívül hagyjuk a legalapvetőbb okot.  Tanulóink radikálisan megváltoztak.  A mai diákok már nem azok, akiknek a jelenlegi oktatási rendszert tervezték.
  • 4. Mark Prensky  „Most egy olyan új generáció áll előttünk, amelynek gondolkodási képességei roppantul különböznek elődeiktől – ők a digitális bennszülöttek.  „…a kevés számú olyan oktatási lehetőségek egyike, amely találkozik a digitális bennszülöttek tanulási szükségleteivel, az a video- és számítógépes játékok kategóriája.”  „A mai diákok – óvodától a felsőoktatásig – képviselik az első generációt, akik ebben az új világban nőttek fel.”  „Diákjaink „anyanyelvi” szinten beszélik a számítógépek, a videojátékok és az Internet digitális nyelvét.”
  • 5. Prensky  Másként fejlődött, fejlődik az agyuk?  Másként is tanulnak?
  • 6. Seymour Papert – 1996.  The Connected Family – visszatérés a  természetes  gyors  spontán  független  kisgyermekkori – tanulási módhoz.  Bejegyésem: – Netgeneráció tanulása
  • 7. Netgeneráció 2010.  Mítosz vagy valóság?  A netgeneráció jellemzői Magyarországon – Dr. Fehér Péter - Hornyák Judit – TENEGEN
  • 8. Netgeneráció 2010. 1. rész Netgeneráció: Tényleg más a miénk? 2. rész Netgeneráció: Mivel töltik az időt? 3. rész Netgeneráció: Hogyan tanulnak? 4. rész Netgeneráció: Közösségi oldalak, virtuális játszóterek 5. rész Netgeneráció: Msn/Skype: kivel, miről, mennyit? 6. rész Netgeneráció: Műveltség az online generáció körében 7. rész Netgeneráció: Vége. Vége?  Bejegyésem: – Netgeneráció most
  • 9. Netgeneráció 2010.  nem pozitív véleménnyel van a hazai netgeneráció tudásáról  nem igazolja a gyerekeknél meglevő magas szintű digitális eszközhasználatot  bizonyítja, hogy a tanulók nagy része nagyon nem arra használja az internetes tudását, amire az ő korában érdemes lenne
  • 10. Jelenség – Tünetek?  mindennapi iskolai problémák – mobiltelefon – okostelefon – WIFI az iskolában – Facebook – Youtube
  • 11. Amit tehetünk – Kezelés?  Használjuk a netgeneráció eszközeit?  A Facebook-ot ??? – Az sem rossz, ha úgy használjuk – Közösségi hálózatok – Hálózatok ereje a gyenge kapcsolatokban van  Használjuk a Web 2.0 eszközeit! – Prezentáció a Web 2.0-ról  Hogyan? – Megszerezzük a megfelelő kompetenciákat  Tekintély – mint lehetőség
  • 12. Web 2.0 az oktatásban?  Webes kompetenciák fejlesztése – ismerem  nem csak a Facebook-ot – tudom használni  regisztráció és más macerák – alkalmazom az oktatásban  megosztás, átadom, oktatásban használom – szemléletváltozás, attitűdváltozás  megnyilvánulás, vélemény, bejegyzés
  • 13. Amire építhetünk  A netgeneráció sajátosságai – aktivitás  szabad, öntevékeny, alkotó – közösségbe tartozás  kollektív munka, kooperatív, kollaboratív – kommunikáció  többcsatornás, multitasking
  • 14. Amire építhetünk  A gyerekek számára a legkedveltebbek azok a cselekvési formák, ahol ők nem passzív befogadói a környezetükből érkező ingereknek, hanem aktívan tapasztalhatnak, létrehozhatnak, alkothatnak valamit. Aztán, hogy annak a valaminek a „megcsinálása” során valakikkel közösen lehet dolgozni és online kommunikációt is kell használni ehhez az még külön vonzóvá teszi azt a dolgot, amit mi pedagógusok, majd tanulási folyamatnak fogunk nevezni magunk közt, de ezt a gyerekek nem igazán fontos tudni.  Nevezhetjük ezt a tanulási környezetet, online mikrovilágnak?
  • 15. Internet – Web 2.0  Hálózat – Egyén – Csoport – Közösség – Hálózat  Együttműködés – Kollektív munka – Kooperáció – Kollaboráció  Hatékony eszközök – Címkézés – Gondolattérkép – Jogvédelem (CC)
  • 16. Hálózatépítés – Közösségépítés  Közösségi hálózat – iWiW  http://www.iwiw.hu – FaceBook  http://www.facebook.com – Linked In  http://www.linkedin.com  Tematikus hálózatok – http://www.moly.hu – http://www.tanarblog.hu – http://www.etanarikar.hu – ...  Hálózatépítő lehetőségek – Ning  http://www.ning.com – Grou.ps  http://www.grou.ps – Drupal Commons – ePortfolió
  • 17. Kommunikáció – Attitűd  E-mail  Leveleő lista – http://www.groups.google.com  Csevegés – Google csevegés  Fórum – http://www.zalai-iskola.hu/forum  Blog – http://www.blogger.com – http://www.blogol.hu – http://www.wordpress.com  Mikroblog – Twitter  http://www.twitter.com
  • 18. Pedagógus blogok  http://hamisciprus.blogspot.com  http://marti-com.blogspot.com/  http://rita-e-learning.blogspot.com/  http://kiblogozo.blogspot.com/  http://me-bit.blogspot.com/  http://egysiralynaploja.blogspot.com/  http://szevirma.blogspot.com/  http://tanultani.blogspot.com/  http://learningvagynemlearning.blogspot.com/  http://www.zalai-iskola.hu/blog/2
  • 19. Közösség – Megosztás  Dokumentum megosztás – http://www.scribd.com – http://www.dropbox.com  Prezentáció megosztás – http://www.slideshare.com – Ez a prezentáció itt van: http://www.slideshare.com/bedof – http://www.scribd.com  Kép megosztás – http://www.picasaweb.google.com – http://www.flicr.com  Video megosztás – http://www.youtube.com – http://www.ustream.tv – http://www.videotorium.hu  Link megosztás – http://www.diigo.com  http://www.diigo.com/user/bedoferenc – http://www.delicious.com  http://www.delicious.com/bedof – http://www.digg.com
  • 20. Információ-szerzés-menedzsment  Hírcsatornák – RSS  Egyéni kezdőlapok – Személyes  http://www.google.hu/ig – Nyilvános  http://www.netvibes.com  http://www.widgami.hu – http://www.widgami.hu/elearning  http://www.protopage.com – http://www.protopage.com/ehevesy2011  Google Reader – http://www.google.com/reader
  • 21. Együttműködés  Google dokumentumok – szöveg, táblázat, prezentáció, kérdőív  Gondolattérkép – http://www.mindmeister.com – http://www.bubbl.us – http://www.imaginationcubed.com  Lexikon – http://www.hu.wikipedia.org – http://www.wetpaintcentral.com  Alkalmazások – Szövegszerkesztés  http://www.titanpad.com  http://www.wetpaintcentral.com – Időszalag  http://www.dipity.com – Történekek  http://www.voicethread.com – Osztályterem  http://www.dimdim.com – Fehértábla  http://www.scribblar.com
  • 22. Gondolattérkép  Mellékelt dokumentum – Pedagógusok Web 2.0 eszközei.pdf vagy itt: