SlideShare une entreprise Scribd logo
1  sur  9
Csapó Endre
   Atomenergia — Kell-e bôvíteni?
   Megjelent a Magyar Élet 2013. február 28-i
számában

   A nemzeti megmaradáshoz, a globális világban
is élhetô élethez szükséges, törvénybe foglalt
energiastratégiát kell nemzeti konszenzussal
kialakítani. A kialakult vegyes tulajdonú
energetikában helyre kell állítani a nemzeti
szuverenitást megtestesítô állam
(önkormányzatok) felelôs szerepét. Az állam
alapvetô feladata: politikai, tulajdonosi és
szabályozási eszközeivel az energiapolitikai
célok megvalósítása. (Kormánynyilatkozat)

   Magyarország energiaellátottsága csökkenô
irányzatot mutat, az import részaránya 2004-ben már
69% volt, az elérhetô primer energia források árszintje
növekszik. Az összes energiafelhasználás a
rendszerváltozás óta stagnált, vagy alig növekedett, s
számottevô növekedésre a jövôben sem kell számítani.
A lakossági és köztéri felhasználás részaránya 2003-
ban 60,2 %, a közlekedésé 17,2 % volt, ami megközelíti
az ipar 19,5 %-os felhasználását. Ezek az adatok
egyértelmûen mutatják, hogy energiagazdálkodási
szempontból a lakossági és a közlekedési szektor
kiemelt jelentôségû. Egyetlen, hosszútávon is
számottevô energiaforrásunk a lignit, amely hatékonyan
használható villamos energia termelésére. Az ország



                           1
egyéb szénforrásai kimerültek, illetve csak aránytalanul
nagy ártámogatás mellett lehetnek piacképesek.
  Megújuló energiaforrások – a természet által elôálló
energiából kevés emberi beavatkozással nyerhetô energia, mint a víz-, a szél-, a
napenergia, idesorolják még a biomassza- és a geotermikus energiát is – részesedése

hosszú távon is csak szerény lehet a hazai energiamérlegben. Nem minden esetben

indokolható a megújuló energiaforrások piactorzító állami ártámogatása, amely növeli a

fogyasztói árszínvonalat. A fejlesztési támogatás pedig fontosabb helyekrôl von el for-

rásokat. A kötelezô átvételû megújuló villamosenergia-források egy részének értékelhetô

teljesítôképessége a fogyasztói igények ellátása szempontjából kicsi, ezért jelentôs

tartalékkapacitások létesítését vonják maguk után, rendkívüli szabályozási terheket,

többletköltségeket okoznak. Kitörési pontot jelenthet viszont a biomassza és a biogáz

hasznosítása. A biomassza hasznosításhoz kapcsolódó energetikai növénytermesztés

(motor hajtóanyagok, energiaerdô, energiafû) azért is hátrányos, mert az EU elôírások

szerint több mint egy millió hektár földterületet kell kivonni az élelmiszer célú

növénytermesztésbôl.

    Magyarország korán felfogta az atomenergia
fontosságát. A Moszkva környéki Obnyinszk városkában
1954 júniusában megkezdte mûködését a világ elsô
atomerômûve. Új korszak kezdôdött a villamos energia
termelésének történetében. A fejlett ipari országokban
az ’50-es évek végén és a ’60-as évek elején számos
atomerômû épült. Az akkori magyar kormány és az
energetikával foglalkozó szakemberek érdeklôdése az
atomerômûvek iránt igen nagy volt, és felismerték az
atomenergia villamosenergia-termelésben történô
felhasználásának jelentôségét.
    A Paksi Atomerômû Vállalat 1976-ban alakult meg, és
1992 óta részvénytársaságként, ma zártkörû
részvénytársaságként mûködik. Magyarország közepén,
Paks városától 5 km-re lévô telephelyén 4 db VVER-


                                                2
440/213 típusú atomerômûvi blokk üzemel, összesen
2000 MW beépített teljesítménnyel. Ezen a telephelyen
termelik meg a Magyarországon elôállított villamos
energia közel 40 százalékát. A paksi blokkok a
teljesítmény-kihasználási mutató alapján a világ
élvonalába tartoznak, és évek óta az elsô huszonöt
blokk között szerepelnek. Már 1985-ben történtek
jelentôs erôfeszítések az erômû bôvítésére, ami akkor a
Szovjetunióban végbement mûszaki váltás miatt
elmaradt.
    A Magyar Országgyûlés 2009. március 30-án 330
igen, 6 nem szavazat és 10 tartózkodás mellett elvi
jóváhagyását adta Pakson új atomerômûvi blokk(ok)
létesítésének elôkészítését szolgáló tevékenység
megkezdéséhez. A parlament megadta az elvi
hozzájárulást, hogy a kormány megkezdje a Paksi
Atomerômû kibôvítésének elôkészítését. Egyelôre sok a
bizonytalanság, még azt sem lehet tudni, hogy egy vagy
két új blokk épül-e, de az már biztos, hogy költsége a
legoptimistább számítások szerint is 2–2,5 milliárd eurót
tesz majd ki. Egy felmérés szerint az emberek többsége
támogatja a bôvítést, ugyanakkor vannak ellenzôk is,
akik az Alkotmánybíróságig is képesek elmenni.
(Mfor.hu háttér.) Szinte teljes volt az egyetértés a
parlamentben, 346 jelenvolt képviselôbôl 330-an
szavaztak az elvi engedély megadására, ami után lehet
elkezdeni tervezni a Paksi Atomerômû bôvítését.
     Kormányzati vélemény 2009-ben: „Magyarországot rendkívül kiszolgáltatottá teszi a nagyfokú

függése energiaimporttól. Hosszú távon azzal kell számolni, hogy nô az ország energiaigénye, miközben csökken

a környezet energiaexport-képessége. Ez egyértelmûvé teszi, hogy szükség van új erômûvekre.” Mártha Imre,

a Magyar Villamos Mûvek Zrt. vezérigazgatója arról szólt, hogy a paksi bôvítés mellett több,



                                                      3
kevésbé költséghatékony gázerômû beruházásra is szükség lesz. „Senki ne gondolja, hogy végig

kell koldulni Európát, vagy a bankokat az új paksi beruházás megvalósítására a befektetôk bevonásával az

MVM önállóan is képes lesz a paksi atomerômû bôvítését megvalósítani. Kifejtette, a világban

tapasztalható atomerômûépítési hajrában heves érdeklôdés mutatkozik a magyar atomerômû projekt iránt is.”

     Ugyancsak 2009-ben                          Süli János, a Paksi Atomerômû Zrt.

vezérigazgatója arról beszélt, hogy eddig sikeres volt az atomerômû kapacitásának

bôvítése, és az újabb beruházás elôkészítése. Az ütemterv szerint az új projekt

engedélyeztetése 5–6 évig, a kivitelezése újabb 6 évig tart majd, a reaktor típusától is

függôen 3–5 ezer embernek teremtve munkalehetôséget. A cél az, hogy a beszállítók 30–35

százaléka magyar legyen – mondta a vezérigazgató. A 3 milliárd euró, azaz 900 milliárd

forint forrásigényû projekt révén 2020-tól termelhet áramot Paks elsô, és 2025-tôl a második

új blokkja. Hangsúlyozta, az országgyûlés elvi hozzájárulása nem a beruházás

engedélyezését jelenti, hanem felhatalmazást adott annak a munkának az elindítására,

amely az engedélyeztetéshez vezet.

    A helyzet 2012-ben
    A kormány a nukleáris energiának a hazai
energiaellátásban betöltött stratégiai szerepe miatt
nyilvánította a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt
fontosságú és az energiaellátás biztonsága
szempontjából alapvetôen szükséges beruházásnak a
paksi atomerômû telephelyén létesítendô új blokk vagy
blokkok megvalósítását. Az elôkészítô munkát
potenciálisan két, egyenként 1000–1600 megawattos
blokkal kapcsolatban végeznék. A kormány egyebek
mellett javaslatot vár egy vagy két blokk létesítésére,
illetve két blokk építése esetén a létesítésük közötti
idôintervallumra.
    Tavaly nyáron jelentették be, hogy Magyarország az
elmúlt évek egyik legnagyobb beruházására készül,
mivel két új blokkal bôvítenék ki a Paksi Atomerômûvet.
Erre azért lenne szükség, mert a 2030-as években


                                                    4
leállítják a jelenleg mûködô négy blokkot, így ki fog esni
a magyar villamosenergia-termelés több mint 40
százaléka.
    Létrehozták a Nukleáris Energia Kormánybizottságot,
amelynek elnöke a miniszterelnök, tagjai a nemzeti
fejlesztési miniszter és a gazdasági miniszter. A
kormánybizottság által vizsgálandó stratégiai kérdések
közé tartozik egyebek mellett az új blokk, illetve blokkok
várható tulajdonosi szerkezete, a mûszaki-biztonsági
követelményeknek megfelelô nagyság és típus
meghatározása, az engedélyezés elôkészítése és
biztonságos végrehajtása, a megvalósításnál szóba
jöhetô szállítók köre, valamint a velük szemben
támasztandó elvárások, a kiválasztás alapelvei. A
stratégiai kérdések közé sorolja a kormányhatározat a
projekt finanszírozhatóságát, a finanszírozás célszerû
módját, illetve a projekt megvalósításához szükséges
hazai és nemzetközi együttmûködési lehetôségek
feltárását. Ugyancsak a vizsgálandó kérdések közé
sorolja a dokumentum, hogy – a közbeszerzési és a
versenyjogi szabályokra is figyelemmel – miként
biztosítható a magyar vállalkozások minél nagyobb
részvétele a beruházásban.
    A Magyar Villamos Mûvek MVM Paks II. Atomerômû
Fejlesztô Zrt. néven új cég létrehozását jelentette be
2012. augusztus 7-én a paksi atomerômû bôvítésére. Az
új cég feladata lesz hogy részletes tanulmányok,
értékelések alapján minden lényeges körülményt
megvizsgálva felelôs döntés születhessen az új paksi
blokk(ok) megépítésének tervérôl. A Paks bôvítését
lebonyolító MVM célja, hogy a szerzôdés biztosítsa:


                            5
magyar beszállítók 30 százalékban részesedjenek a
beruházásban.
   Végleges magyar döntés, hogy a Paksi Atomerômû
két új blokkját még 2025 elôtt üzembe állítsák és
valószínû, hogy a bôvítésre szóló megrendelést az
orosz Rosatom cég kapja – értesült a Germany Trade
and Invest, a német Kereskedelmi Minisztérium
háttérintézménye. Elemzése szerint magyar részrôl azt
szeretnék, ha a megrendelést összekapcsolnák az
Oroszországgal a gázszállításra vonatkozó, hosszú
távú szerzôdés megújításával.
     Egy berlini forrás szerint magyar részrôl még ez év elején kiírják a pályázatot a két,

egyenként 1.600 MW kapacitású blokk szállítására, és az atomerômû bôvítésével

kapcsolatos tárgyalásokat a Magyar Villamos Mûvek folytatná le. A Rosatom és az amerikai

Westinghouse mellett a megrendelésben érdekelt lehet még a francia Areva és Atmea,

valamint a koreai Doosan és Kepco. Az új blokkok öt év alatt készülnének el s az erômû

kibôvített teljesítményével az ország energiaszükségletének jelenlegi, 40 százaléka helyett

60 százalékát tudja majd kielégíteni. Egyébként 2012 végére elkészült Magyarországon az

új atomhulladék-tároló, amelyben gyengén és közepesen sugárzó anyagot helyeznek el, 200

m-el a föld felszíne alatt. A tároló 4.600 hordó elhelyezésére alkalmas.

    Összegezés
    Az ország jövô energiaellátásának fontos részeként
két különálló feladatból áll a paksi atomerômû
folyamatos áramszolgáltatásának biztosítása. Egyik a
jelenlegi négy reaktor üzemidejének meghosszabbítása,
a másik az erômû bôvítése új reaktorok építésével.
    A múlt században épített atomreaktorok biztonságos
üzemeltetésének idejét 30 évben állapították meg.
Harminc éve, pontosan 1982. december 14-én kezdte
meg a folyamatos mûködést a Paksi Atomerômû 1.
blokkja. Közel húsz éve kezdôdött az elsô átfogó


                                               6
biztonságnövelô program, a paksi blokkok ma már közel
egy teljes generációval modernebbek a nyolcvanas
évekbeli, vadonatúj állapotuknál. Ez a tény és a
lakosság folyamatos, jelenleg több mint 75 százalékos
támogatása teheti lehetôvé, hogy az MVM Paksi
Atomerômû Zrt. a tervezett üzemidejüknél húsz évvel
tovább üzemeltethesse a jelenlegi blokkokat. Az
Országos Atomenergia Hivatal vezetôje elmondta: – a
hatóság pozitívan bírálta el az engedélykérelmet, így a
tervek szerint még az idén kiadja az ehhez szükséges
engedélyt.
    „A paksi szakemberek harminc éve biztonságosan és
gazdaságosan üzemeltetik Magyarország meghatározó
villamosenergia-termelô egységét”, mondta Baji Csaba, az MVM Magyar
Villamos Mûvek Zrt. elnök-vezérigazgatója, az MVM Paksi Atomerômû Zrt. igazgatóságának

elnöke. „Büszkék vagyunk rá, hogy az atomerômû az egyéb, hagyományos erômûvekhez képest a legkevésbé

környezetterhelô. A paksi blokkok évente 2 millió ember oxigénszükségletét, vagyis a magyar erdôk éves

oxigéntermelését takarítják meg azáltal, hogy nem bocsátanak ki üvegházhatást kiváltó gázokat. Az Országos

Atomenergia Hivatal fôigazgatójának szavai szerint az 1. blokk még az idén megkaphatja az üzemidô-

hosszabbítási engedélyt, amivel még további húsz évig hozzájárulhat Magyarország biztonságos, fenntartható

villamosenergia-ellátásához.”

    „Az atomerômû harminc éve folyamatosan a legalacsonyabb
költséggel termelô hazai erômû: a paksi áram ára soha nem
emelkedett az infláció mértékét meghaladóan, sôt, jellemzôen jóval
alatta maradt, reálértéken számítva a termelés megkezdése óta az
árai nem emelkedtek. Köszönhetô ez az évek során elvégzett
kapacitás-bôvítésnek is, hiszen az atomerômû nem csak biztonsági
szempontból erôsödött meg, és erôsödik tovább napjainkban is,
hanem a paksi szakértelemnek és fejlesztéseknek hála a kezdetben
440 MW-os teljesítményû blokkok mára mintegy 14%-os
növekedést realizálva 500MW-osak.” – mondta az 1. blokk mûködésének


                                                      7
harmincadik évfordulójára szervezett ünnepségen dr. Rónaky József, az Országos

Atomenergia Hivatal fôigazgatója, amikor bejelentette: a hatóság pozitívan bírálta el az

üzemidô-hosszabbítási kérelmet, a tervek szerint még az idén kiadja a tovább

üzemeltetéshez szükséges engedélyt.

     „A folyamatos fejlesztéseknek, a három átfogó biztonságnövelô
programnak köszönhetôen ez az erômû már nem ugyanaz, amelynek
1. blokkja éppen harminc éve megkezdte a villamosenergia-
termelést. Az atomerômû a klímaváltozás elleni küzdelem és a
gazdaságos áramtermelés fontos eszköze, nem véletlen, hogy a
közvéleménykutatások szerint a lakosság több mint háromnegyede
támogatja mûködését. Az MVM Paksi Atomerômû Zrt.
vezetôsége, átérezve az ország energiaellátása iránti felelôsséget,
több mint tíz éve olyan döntést hozott, hogy a nukleáris biztonság
magas színvonalának megôrzése mellett 20 évvel – 2032–2037-ig –
meg kívánja hosszabbítani a blokkok üzemidejét, hogy az
atomerômû továbbra is hozzájáruljon a biztonságos, mûszakilag
kifogástalan, környezetbarát, és nem utolsósorban megfizethetô
villamosenergia-termeléshez.” – mondta Hamvas István, az
MVM Paksi Atomerômû Zrt. vezérigazgatója.
     A másik feladat már nem ilyen egyszerû. Ha – amint
láttuk – 20–25 év múlva a paksi atomerômû elérkezik
meghosszabbított élettartama végére, a jól gazdálkodó
energiapolitika erre az idôre gondoskodik a kiesô
villanyenergiát pótló valamilyen erômû
üzembeállításáról. Minden mai emberi számítás szerint
a hiányt atomerômûvel lehet csak betölteni. Süli János,
a Paksi Atomerômû Zrt. vezérigazgatója három évvel ezelôtt úgy számolt, hogy az ütemterv

szerint az új projekt engedélyeztetése 5–6 évig, a kivitelezése újabb 6 évig tart majd, a

reaktor típusától is függôen 3–5 ezer embernek teremtve munkalehetôséget. Ilyen alapon 12

év múlva termelhet áramot Paks új elsô, és 17 év múlva a második új blokkja. Ha




                                               8
összevetjük a jelenlegi lejárata és az új elkészülte idôpontját, abból az jön ki, hogy ma még

nem sürgôs belevágni.

     Itt azonban jelentkezik egy másik számítás is. A gazdasági válság miatt Európaszerte

leálltak a bôvítési programok. A válság elmúltával egyfajta versenyfutás indulhat a régióban

azért, hogy ki tudja a leghamarabb fölhúzni a maga reaktorát – hiszen aki nyer, az

feltehetôen jelentôs exportlehetôséghez jut a Balkánon, és akár a német piacon is, ahol

letettek minden további atomreaktor építésrôl.

     A kocka tehát elvettetett, lesz atomerômûépítés, feltehetôen nem azonnali elkezdéssel,

hanem kivárva a kedvezô körülményeket, amikor már nem fenyeget a veszély belemerülni

érte teljesíthetetlen adósságba, hiszen ez a beruházás csak hosszú távon térül meg.




                                                 9

Contenu connexe

Plus de Arany Tibor

Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai KrónikaArany Tibor
 
Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai KrónikaArany Tibor
 
29.09. janicsárok
29.09.   janicsárok29.09.   janicsárok
29.09. janicsárokArany Tibor
 
A honvágy címu dal története
A honvágy címu dal történeteA honvágy címu dal története
A honvágy címu dal történeteArany Tibor
 
2016. októberi meghívó
2016. októberi meghívó2016. októberi meghívó
2016. októberi meghívóArany Tibor
 
Hungary invitation card
Hungary invitation cardHungary invitation card
Hungary invitation cardArany Tibor
 
Hungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 finalHungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 finalArany Tibor
 
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)Arany Tibor
 
Európa veszélyben 15.08.2016
Európa veszélyben  15.08.2016Európa veszélyben  15.08.2016
Európa veszélyben 15.08.2016Arany Tibor
 
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép
25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép 25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép Arany Tibor
 
24 Csapó Endre - a legnagyobb földi hatalom felelőssége
24 Csapó Endre -  a legnagyobb földi hatalom felelőssége24 Csapó Endre -  a legnagyobb földi hatalom felelőssége
24 Csapó Endre - a legnagyobb földi hatalom felelősségeArany Tibor
 
Csapó Endre hitelmogulok világuralma
Csapó Endre  hitelmogulok világuralma Csapó Endre  hitelmogulok világuralma
Csapó Endre hitelmogulok világuralma Arany Tibor
 
Kanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. számKanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. számArany Tibor
 

Plus de Arany Tibor (20)

Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai Krónika
 
Amerikai Krónika
Amerikai KrónikaAmerikai Krónika
Amerikai Krónika
 
Amerika
AmerikaAmerika
Amerika
 
Amerika
AmerikaAmerika
Amerika
 
Amerika
AmerikaAmerika
Amerika
 
Km1648 09-11
Km1648 09-11Km1648 09-11
Km1648 09-11
 
Km1639 091
Km1639 091Km1639 091
Km1639 091
 
29.09. janicsárok
29.09.   janicsárok29.09.   janicsárok
29.09. janicsárok
 
A honvágy címu dal története
A honvágy címu dal történeteA honvágy címu dal története
A honvágy címu dal története
 
2016. októberi meghívó
2016. októberi meghívó2016. októberi meghívó
2016. októberi meghívó
 
Hungary invitation card
Hungary invitation cardHungary invitation card
Hungary invitation card
 
Hungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 finalHungary1956 2016 final
Hungary1956 2016 final
 
Km1639 09-11
Km1639 09-11Km1639 09-11
Km1639 09-11
 
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
A KÖZÖS UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSÁRÓL (2009)
 
Európa veszélyben 15.08.2016
Európa veszélyben  15.08.2016Európa veszélyben  15.08.2016
Európa veszélyben 15.08.2016
 
west no way
west  no waywest  no way
west no way
 
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép
25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép 25 Csapó Endre -  kockázatos  ha szavaz a nép
25 Csapó Endre - kockázatos ha szavaz a nép
 
24 Csapó Endre - a legnagyobb földi hatalom felelőssége
24 Csapó Endre -  a legnagyobb földi hatalom felelőssége24 Csapó Endre -  a legnagyobb földi hatalom felelőssége
24 Csapó Endre - a legnagyobb földi hatalom felelőssége
 
Csapó Endre hitelmogulok világuralma
Csapó Endre  hitelmogulok világuralma Csapó Endre  hitelmogulok világuralma
Csapó Endre hitelmogulok világuralma
 
Kanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. számKanadai Magyarság - 20. szám
Kanadai Magyarság - 20. szám
 

Csapó Endre - atomenergia — kell e bővíteni

  • 1. Csapó Endre Atomenergia — Kell-e bôvíteni? Megjelent a Magyar Élet 2013. február 28-i számában A nemzeti megmaradáshoz, a globális világban is élhetô élethez szükséges, törvénybe foglalt energiastratégiát kell nemzeti konszenzussal kialakítani. A kialakult vegyes tulajdonú energetikában helyre kell állítani a nemzeti szuverenitást megtestesítô állam (önkormányzatok) felelôs szerepét. Az állam alapvetô feladata: politikai, tulajdonosi és szabályozási eszközeivel az energiapolitikai célok megvalósítása. (Kormánynyilatkozat) Magyarország energiaellátottsága csökkenô irányzatot mutat, az import részaránya 2004-ben már 69% volt, az elérhetô primer energia források árszintje növekszik. Az összes energiafelhasználás a rendszerváltozás óta stagnált, vagy alig növekedett, s számottevô növekedésre a jövôben sem kell számítani. A lakossági és köztéri felhasználás részaránya 2003- ban 60,2 %, a közlekedésé 17,2 % volt, ami megközelíti az ipar 19,5 %-os felhasználását. Ezek az adatok egyértelmûen mutatják, hogy energiagazdálkodási szempontból a lakossági és a közlekedési szektor kiemelt jelentôségû. Egyetlen, hosszútávon is számottevô energiaforrásunk a lignit, amely hatékonyan használható villamos energia termelésére. Az ország 1
  • 2. egyéb szénforrásai kimerültek, illetve csak aránytalanul nagy ártámogatás mellett lehetnek piacképesek. Megújuló energiaforrások – a természet által elôálló energiából kevés emberi beavatkozással nyerhetô energia, mint a víz-, a szél-, a napenergia, idesorolják még a biomassza- és a geotermikus energiát is – részesedése hosszú távon is csak szerény lehet a hazai energiamérlegben. Nem minden esetben indokolható a megújuló energiaforrások piactorzító állami ártámogatása, amely növeli a fogyasztói árszínvonalat. A fejlesztési támogatás pedig fontosabb helyekrôl von el for- rásokat. A kötelezô átvételû megújuló villamosenergia-források egy részének értékelhetô teljesítôképessége a fogyasztói igények ellátása szempontjából kicsi, ezért jelentôs tartalékkapacitások létesítését vonják maguk után, rendkívüli szabályozási terheket, többletköltségeket okoznak. Kitörési pontot jelenthet viszont a biomassza és a biogáz hasznosítása. A biomassza hasznosításhoz kapcsolódó energetikai növénytermesztés (motor hajtóanyagok, energiaerdô, energiafû) azért is hátrányos, mert az EU elôírások szerint több mint egy millió hektár földterületet kell kivonni az élelmiszer célú növénytermesztésbôl. Magyarország korán felfogta az atomenergia fontosságát. A Moszkva környéki Obnyinszk városkában 1954 júniusában megkezdte mûködését a világ elsô atomerômûve. Új korszak kezdôdött a villamos energia termelésének történetében. A fejlett ipari országokban az ’50-es évek végén és a ’60-as évek elején számos atomerômû épült. Az akkori magyar kormány és az energetikával foglalkozó szakemberek érdeklôdése az atomerômûvek iránt igen nagy volt, és felismerték az atomenergia villamosenergia-termelésben történô felhasználásának jelentôségét. A Paksi Atomerômû Vállalat 1976-ban alakult meg, és 1992 óta részvénytársaságként, ma zártkörû részvénytársaságként mûködik. Magyarország közepén, Paks városától 5 km-re lévô telephelyén 4 db VVER- 2
  • 3. 440/213 típusú atomerômûvi blokk üzemel, összesen 2000 MW beépített teljesítménnyel. Ezen a telephelyen termelik meg a Magyarországon elôállított villamos energia közel 40 százalékát. A paksi blokkok a teljesítmény-kihasználási mutató alapján a világ élvonalába tartoznak, és évek óta az elsô huszonöt blokk között szerepelnek. Már 1985-ben történtek jelentôs erôfeszítések az erômû bôvítésére, ami akkor a Szovjetunióban végbement mûszaki váltás miatt elmaradt. A Magyar Országgyûlés 2009. március 30-án 330 igen, 6 nem szavazat és 10 tartózkodás mellett elvi jóváhagyását adta Pakson új atomerômûvi blokk(ok) létesítésének elôkészítését szolgáló tevékenység megkezdéséhez. A parlament megadta az elvi hozzájárulást, hogy a kormány megkezdje a Paksi Atomerômû kibôvítésének elôkészítését. Egyelôre sok a bizonytalanság, még azt sem lehet tudni, hogy egy vagy két új blokk épül-e, de az már biztos, hogy költsége a legoptimistább számítások szerint is 2–2,5 milliárd eurót tesz majd ki. Egy felmérés szerint az emberek többsége támogatja a bôvítést, ugyanakkor vannak ellenzôk is, akik az Alkotmánybíróságig is képesek elmenni. (Mfor.hu háttér.) Szinte teljes volt az egyetértés a parlamentben, 346 jelenvolt képviselôbôl 330-an szavaztak az elvi engedély megadására, ami után lehet elkezdeni tervezni a Paksi Atomerômû bôvítését. Kormányzati vélemény 2009-ben: „Magyarországot rendkívül kiszolgáltatottá teszi a nagyfokú függése energiaimporttól. Hosszú távon azzal kell számolni, hogy nô az ország energiaigénye, miközben csökken a környezet energiaexport-képessége. Ez egyértelmûvé teszi, hogy szükség van új erômûvekre.” Mártha Imre, a Magyar Villamos Mûvek Zrt. vezérigazgatója arról szólt, hogy a paksi bôvítés mellett több, 3
  • 4. kevésbé költséghatékony gázerômû beruházásra is szükség lesz. „Senki ne gondolja, hogy végig kell koldulni Európát, vagy a bankokat az új paksi beruházás megvalósítására a befektetôk bevonásával az MVM önállóan is képes lesz a paksi atomerômû bôvítését megvalósítani. Kifejtette, a világban tapasztalható atomerômûépítési hajrában heves érdeklôdés mutatkozik a magyar atomerômû projekt iránt is.” Ugyancsak 2009-ben Süli János, a Paksi Atomerômû Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy eddig sikeres volt az atomerômû kapacitásának bôvítése, és az újabb beruházás elôkészítése. Az ütemterv szerint az új projekt engedélyeztetése 5–6 évig, a kivitelezése újabb 6 évig tart majd, a reaktor típusától is függôen 3–5 ezer embernek teremtve munkalehetôséget. A cél az, hogy a beszállítók 30–35 százaléka magyar legyen – mondta a vezérigazgató. A 3 milliárd euró, azaz 900 milliárd forint forrásigényû projekt révén 2020-tól termelhet áramot Paks elsô, és 2025-tôl a második új blokkja. Hangsúlyozta, az országgyûlés elvi hozzájárulása nem a beruházás engedélyezését jelenti, hanem felhatalmazást adott annak a munkának az elindítására, amely az engedélyeztetéshez vezet. A helyzet 2012-ben A kormány a nukleáris energiának a hazai energiaellátásban betöltött stratégiai szerepe miatt nyilvánította a nemzetgazdaság szempontjából kiemelt fontosságú és az energiaellátás biztonsága szempontjából alapvetôen szükséges beruházásnak a paksi atomerômû telephelyén létesítendô új blokk vagy blokkok megvalósítását. Az elôkészítô munkát potenciálisan két, egyenként 1000–1600 megawattos blokkal kapcsolatban végeznék. A kormány egyebek mellett javaslatot vár egy vagy két blokk létesítésére, illetve két blokk építése esetén a létesítésük közötti idôintervallumra. Tavaly nyáron jelentették be, hogy Magyarország az elmúlt évek egyik legnagyobb beruházására készül, mivel két új blokkal bôvítenék ki a Paksi Atomerômûvet. Erre azért lenne szükség, mert a 2030-as években 4
  • 5. leállítják a jelenleg mûködô négy blokkot, így ki fog esni a magyar villamosenergia-termelés több mint 40 százaléka. Létrehozták a Nukleáris Energia Kormánybizottságot, amelynek elnöke a miniszterelnök, tagjai a nemzeti fejlesztési miniszter és a gazdasági miniszter. A kormánybizottság által vizsgálandó stratégiai kérdések közé tartozik egyebek mellett az új blokk, illetve blokkok várható tulajdonosi szerkezete, a mûszaki-biztonsági követelményeknek megfelelô nagyság és típus meghatározása, az engedélyezés elôkészítése és biztonságos végrehajtása, a megvalósításnál szóba jöhetô szállítók köre, valamint a velük szemben támasztandó elvárások, a kiválasztás alapelvei. A stratégiai kérdések közé sorolja a kormányhatározat a projekt finanszírozhatóságát, a finanszírozás célszerû módját, illetve a projekt megvalósításához szükséges hazai és nemzetközi együttmûködési lehetôségek feltárását. Ugyancsak a vizsgálandó kérdések közé sorolja a dokumentum, hogy – a közbeszerzési és a versenyjogi szabályokra is figyelemmel – miként biztosítható a magyar vállalkozások minél nagyobb részvétele a beruházásban. A Magyar Villamos Mûvek MVM Paks II. Atomerômû Fejlesztô Zrt. néven új cég létrehozását jelentette be 2012. augusztus 7-én a paksi atomerômû bôvítésére. Az új cég feladata lesz hogy részletes tanulmányok, értékelések alapján minden lényeges körülményt megvizsgálva felelôs döntés születhessen az új paksi blokk(ok) megépítésének tervérôl. A Paks bôvítését lebonyolító MVM célja, hogy a szerzôdés biztosítsa: 5
  • 6. magyar beszállítók 30 százalékban részesedjenek a beruházásban. Végleges magyar döntés, hogy a Paksi Atomerômû két új blokkját még 2025 elôtt üzembe állítsák és valószínû, hogy a bôvítésre szóló megrendelést az orosz Rosatom cég kapja – értesült a Germany Trade and Invest, a német Kereskedelmi Minisztérium háttérintézménye. Elemzése szerint magyar részrôl azt szeretnék, ha a megrendelést összekapcsolnák az Oroszországgal a gázszállításra vonatkozó, hosszú távú szerzôdés megújításával. Egy berlini forrás szerint magyar részrôl még ez év elején kiírják a pályázatot a két, egyenként 1.600 MW kapacitású blokk szállítására, és az atomerômû bôvítésével kapcsolatos tárgyalásokat a Magyar Villamos Mûvek folytatná le. A Rosatom és az amerikai Westinghouse mellett a megrendelésben érdekelt lehet még a francia Areva és Atmea, valamint a koreai Doosan és Kepco. Az új blokkok öt év alatt készülnének el s az erômû kibôvített teljesítményével az ország energiaszükségletének jelenlegi, 40 százaléka helyett 60 százalékát tudja majd kielégíteni. Egyébként 2012 végére elkészült Magyarországon az új atomhulladék-tároló, amelyben gyengén és közepesen sugárzó anyagot helyeznek el, 200 m-el a föld felszíne alatt. A tároló 4.600 hordó elhelyezésére alkalmas. Összegezés Az ország jövô energiaellátásának fontos részeként két különálló feladatból áll a paksi atomerômû folyamatos áramszolgáltatásának biztosítása. Egyik a jelenlegi négy reaktor üzemidejének meghosszabbítása, a másik az erômû bôvítése új reaktorok építésével. A múlt században épített atomreaktorok biztonságos üzemeltetésének idejét 30 évben állapították meg. Harminc éve, pontosan 1982. december 14-én kezdte meg a folyamatos mûködést a Paksi Atomerômû 1. blokkja. Közel húsz éve kezdôdött az elsô átfogó 6
  • 7. biztonságnövelô program, a paksi blokkok ma már közel egy teljes generációval modernebbek a nyolcvanas évekbeli, vadonatúj állapotuknál. Ez a tény és a lakosság folyamatos, jelenleg több mint 75 százalékos támogatása teheti lehetôvé, hogy az MVM Paksi Atomerômû Zrt. a tervezett üzemidejüknél húsz évvel tovább üzemeltethesse a jelenlegi blokkokat. Az Országos Atomenergia Hivatal vezetôje elmondta: – a hatóság pozitívan bírálta el az engedélykérelmet, így a tervek szerint még az idén kiadja az ehhez szükséges engedélyt. „A paksi szakemberek harminc éve biztonságosan és gazdaságosan üzemeltetik Magyarország meghatározó villamosenergia-termelô egységét”, mondta Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Mûvek Zrt. elnök-vezérigazgatója, az MVM Paksi Atomerômû Zrt. igazgatóságának elnöke. „Büszkék vagyunk rá, hogy az atomerômû az egyéb, hagyományos erômûvekhez képest a legkevésbé környezetterhelô. A paksi blokkok évente 2 millió ember oxigénszükségletét, vagyis a magyar erdôk éves oxigéntermelését takarítják meg azáltal, hogy nem bocsátanak ki üvegházhatást kiváltó gázokat. Az Országos Atomenergia Hivatal fôigazgatójának szavai szerint az 1. blokk még az idén megkaphatja az üzemidô- hosszabbítási engedélyt, amivel még további húsz évig hozzájárulhat Magyarország biztonságos, fenntartható villamosenergia-ellátásához.” „Az atomerômû harminc éve folyamatosan a legalacsonyabb költséggel termelô hazai erômû: a paksi áram ára soha nem emelkedett az infláció mértékét meghaladóan, sôt, jellemzôen jóval alatta maradt, reálértéken számítva a termelés megkezdése óta az árai nem emelkedtek. Köszönhetô ez az évek során elvégzett kapacitás-bôvítésnek is, hiszen az atomerômû nem csak biztonsági szempontból erôsödött meg, és erôsödik tovább napjainkban is, hanem a paksi szakértelemnek és fejlesztéseknek hála a kezdetben 440 MW-os teljesítményû blokkok mára mintegy 14%-os növekedést realizálva 500MW-osak.” – mondta az 1. blokk mûködésének 7
  • 8. harmincadik évfordulójára szervezett ünnepségen dr. Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal fôigazgatója, amikor bejelentette: a hatóság pozitívan bírálta el az üzemidô-hosszabbítási kérelmet, a tervek szerint még az idén kiadja a tovább üzemeltetéshez szükséges engedélyt. „A folyamatos fejlesztéseknek, a három átfogó biztonságnövelô programnak köszönhetôen ez az erômû már nem ugyanaz, amelynek 1. blokkja éppen harminc éve megkezdte a villamosenergia- termelést. Az atomerômû a klímaváltozás elleni küzdelem és a gazdaságos áramtermelés fontos eszköze, nem véletlen, hogy a közvéleménykutatások szerint a lakosság több mint háromnegyede támogatja mûködését. Az MVM Paksi Atomerômû Zrt. vezetôsége, átérezve az ország energiaellátása iránti felelôsséget, több mint tíz éve olyan döntést hozott, hogy a nukleáris biztonság magas színvonalának megôrzése mellett 20 évvel – 2032–2037-ig – meg kívánja hosszabbítani a blokkok üzemidejét, hogy az atomerômû továbbra is hozzájáruljon a biztonságos, mûszakilag kifogástalan, környezetbarát, és nem utolsósorban megfizethetô villamosenergia-termeléshez.” – mondta Hamvas István, az MVM Paksi Atomerômû Zrt. vezérigazgatója. A másik feladat már nem ilyen egyszerû. Ha – amint láttuk – 20–25 év múlva a paksi atomerômû elérkezik meghosszabbított élettartama végére, a jól gazdálkodó energiapolitika erre az idôre gondoskodik a kiesô villanyenergiát pótló valamilyen erômû üzembeállításáról. Minden mai emberi számítás szerint a hiányt atomerômûvel lehet csak betölteni. Süli János, a Paksi Atomerômû Zrt. vezérigazgatója három évvel ezelôtt úgy számolt, hogy az ütemterv szerint az új projekt engedélyeztetése 5–6 évig, a kivitelezése újabb 6 évig tart majd, a reaktor típusától is függôen 3–5 ezer embernek teremtve munkalehetôséget. Ilyen alapon 12 év múlva termelhet áramot Paks új elsô, és 17 év múlva a második új blokkja. Ha 8
  • 9. összevetjük a jelenlegi lejárata és az új elkészülte idôpontját, abból az jön ki, hogy ma még nem sürgôs belevágni. Itt azonban jelentkezik egy másik számítás is. A gazdasági válság miatt Európaszerte leálltak a bôvítési programok. A válság elmúltával egyfajta versenyfutás indulhat a régióban azért, hogy ki tudja a leghamarabb fölhúzni a maga reaktorát – hiszen aki nyer, az feltehetôen jelentôs exportlehetôséghez jut a Balkánon, és akár a német piacon is, ahol letettek minden további atomreaktor építésrôl. A kocka tehát elvettetett, lesz atomerômûépítés, feltehetôen nem azonnali elkezdéssel, hanem kivárva a kedvezô körülményeket, amikor már nem fenyeget a veszély belemerülni érte teljesíthetetlen adósságba, hiszen ez a beruházás csak hosszú távon térül meg. 9