SlideShare une entreprise Scribd logo
1  sur  44
Kozma Szilárd:

            Az egészség helyreállítása természetes táplálkozás
                          segítségével.

 (A külső és a belső természettel való egészséges viszony kialakítása és az életünk
értelmével és rendeltetésével való összhangba hozása a természetes táplálkozás utján.)

   Gyakorló asztrológusként, gyakran kell találkoznom azzal a jelenséggel, hogy,
bizonyos jól érzékelhető ("szemmel látható") pozitív eredmények után, kauzális
sorsfeltárással (szintetikus horoszkópértelmezéssel) rendelkező értelmes személyeknél
is megáll - elakad valamiért a sors- és egészség-helyreállítás és a továbbfejlődés
folyamata. Azt tehát, hogy a horoszkóp értelmezés által végrehajtott sorsprogram- és
életfeladat feltárás csak részben éri el a célját olyanoknál is, akik egész magas fokú
hiba- és tévedés-belátási képességgel rendelkeznek és nem hárítják a sorsnehézségeiket
a külső (családi, vagy szociális) körülményekre, felsőbb rendű és külső transzcedentális
hatalmak akaratára. Két tényezőt ismertem fel az évek során, mint sors-rendezési,
egészség- és boldogság- elérést akadályozó tényezőt. Az egyik a kauzális információnak
a tovább nem adása, vagyis a kiegyenlítődés törvényének a nem-működtetése ("Akinek
van annak még adatik…." - vagyis, aki úgy érzi, hogy gazdagodott a kauzális
információ által és van amiből adnia másoknak is, van amit áramoltatnia mások felé is,
és "Nem rejti véka alá a fényt", vagyis aki nyíltan vállalja a divatos konvenciókkal
szembeni gondolkozását és az annak megfelelő életvitelt, az tovább fog szellemben,
egészségben és boldogságban gyarapodni, aki kevésnek érzi azt, amit kapott és azt a
keveset is megtartja magának, attól idővel elvétetik és ugyanoda jut vissza, ahol
kezdte.), amire, egy idő óta már fel szoktam hívni a horoszkóp-rendelők figyelmét, de
úgy néz ki, igen kevés eredménnyel. Az emberek ma is nehezen értik meg, hogy "nem
arra való a fény, hogy azt a véka alatt tartsák" és miután megírják a hálákodó leveleiket
- amit, természetesen szívesen veszek, de ugyanakkor nem jó szívvel látom azt, hogy
úgy képzelik, hogy ezzel az etikai tettel napirendre is térhetnek a dolgok fölött, és
megfeledkeznek arról, hogy a kiegyenlítődés - avagy az információ áramoltatás -, a
spirituális evolúció, a szeretet és az abszolútum törvénye szelemében is tovább kellene
adniuk az információt. A hétköznapi életből is tudjuk, hogy ott, ahol információ
dugulás, vagy zárlat keletkezik, annak természetellenes energia- halmozódás, vagy
energia-hiány a következménye.
  A másik ok egyértelműen az, hogy civilizált személy lévén, továbbra is ezzel a
jellegzetesen szellemi életmóddal és spirituális elvárással ellentétesen: ragadozóknak
való táplálékkal él (Annak ellenére tehát, hogy nem folytat ragadozói életmódot, de
legalábbis tudatosan nem vállalja azt, hogy ő ragadozóként élne, gondolkozna és
cselekedne.), és ez által a szellemét is tovább mérgezi a húsból származó, negatív
genetikai (hormonális) információval, vagyis a hullaméreggel. Egyfajta finom, és
"szabad szemmel" láthatatlan (érzékelhetetlen) spirituális, értelmi és lelki kábulatban
tartja tehát ez által magát, aminek következtében nem képes a teremtést és a létet
szabályozó egyetemes törvényekkel harmóniába kerülni, nem engedi, hogy az
egyetemes törvények pozitív módon gyakorolják a szervezetében és az életében (a
sorsában) a hatásaikat. Az alábbiakban egyértelműen kiderül majd, hogy az ember
szervezete, a genetikai (antropológiai) eredete és felépítettsége szerint, nem képes a
legfinomabb szinteken keletkező hibás állati génstruktúrákkal, illetve a fertőzött állatok
húsában levő különböző bacilusokkal és vírusokkal, való megküzdésre, mint a
természeti szelekció fenntartására hivatott ragadozók és a tetem-takarító dögevők, sőt:
igazából még a húsban található természetes (Ami számára, aki eredetileg nem
ragadozóként fejlődött ki, nem természetes!) hullaméreg feldolgozására sem.
  Ha más nem, hát az utóbbi években civilizációs pánikot keltő kerge marha kór (a
szarvasmarháktól elkapható szivacsos agysorvadás), a juhok körében terjedő, de az
embere is veszélyes száj és köröm fertőzés, valamint a madárinfluenza járványok,
amelyek mind rengeteg állat elpusztításának a szükségét idézte elő, figyelmeztető jel
lehetne arra vonatkozóan, hogy az ember valami törvényellenes tettet követ el, nem csak
akkor, amikor húst fogyaszt, hanem akkor is, amikor ezeket a természetes
létformájuktól és képességeiktől megfosztott "haszon-álatokat" erőltetetten, üzemileg
"gyártja" futószalagon és ipari termékként kezeli mint az inggombokat, vagy a háztartási
felszereléseket. (Sőt: az utóbbiak tisztaságára jobban odafigyel!) - Persze, hogy ezek
elvesztik a kórokozókkal szembeni ellenállásukat és könnyen fertőződnek, és persze,
hogy a még vadon, de mindenképpen az ember által már megzavart (itt, ott, iparilag
fertőzött) természeti környezetben élő, vándorló társaik is megfertőződnek és így,
kölcsönösen átadják egymásnak a kórokozókat. De ezért egyáltalán nem az üzemileg
"termelt", szerencsétlen állatok a felelősek, hanem a nagyobb élvezet- és anyagi haszon
érdekében a teremtés eredeti rendjébe ily módon is belematató ember!
  A másik módja a hétköznépi és érzékelhetetlen kábulatnak, az alkohol fogyasztás és a
cigarettázás, valamint a kávézás mellett (az utóbbi, habár éppen a mesterséges
éberségkeltés érdekében fogyasztják, éppen azért hat károsan a spirituális éberségre és
így a kiegyenlítődési - harmonizálódási képességre, mert a mesterséges - pragmatikus! -
éberség után a szervezet képtelenné válik a természetes éber állapot fenntartására), a
természet-ellenes anyagokkal történő természetellenes táplálék-édesítés, aminek
következtében, ha csak testi szinten is, de hamis boldogsági (kiegyenlítési) állapotban
tartja magát, arról nem is beszélve, hogy a mesterségesen előállított cukorral, vagyis
hamis táplálék-struktúrák fogyasztásával, egyrészt feleslegesen raktároz a szervezetében
egyre több olyan tűz elemet, aminek a természetes és egészséges feloldásában
(kiélésében) pontosan a mesterségesen előállított cukor atomstruktúrája (mesterséges
kristályai) akadályozzák meg.
   De vegyük szép sorrendben az éberség-ellenes, vagyis a harmónia-ellenes, mert
természet-ellenes táplálkozás kérdéseit:
Egészséges életmóddal és életrenddel, harmonikus életvitellel kapcsolatos
előadásokon, ilyen jellegű könyvek ismertetésekor az egészséges táplálkozás is szóba
kerül. Ilyenkor gyakran hangzanak el a vegetarianizmushoz fűződő, annak pozitív
hatásait ismertető, vagy éppenséggel azokat kétségbevonó, sőt: esetleg a
vegetarianizmust elítélő vélemények, ellenvetések.
  A kérdéshez nem mint orvos, vagy gasztronómus, tehát nem mint "szakértő" szeretnék
hozzászólni. Meg vagyok győződve arról, hogy a természeti világot és a mai ember (a
gyermekek és a fiatalok!) természetét éppen a könnyítő, gyors és élvezet-okozó
megoldásokat eredményeket hajszoló, de a spirituális alapokkal, valamint a
visszahatásokkal és a kései következményekkel nem számoló, szakemberek tették
tönkre. Olyan személyként írok a táplálkozásról, aki több mint hét éve hús- és cukor
mentes, valamint más, mesterséges módon előállított táplálék mellőzésével étkezik és
aki valamikor nagy „hús faló" és „édes szájú” ember hírében állt, aki valamikor hús
nélkül egyetlen étkezését sem tudta volna elképzelni és aki ma, annak köszönhetően,
hogy tizenkét éve nem eszik húst, ötvenegy évesen sokkal jobb fizikai kondícióban és
jobb egészségben tudja magát, mint amilyennek harmincegy évesen tudhatta. Hiteles
tanúként írom tehát e sorokat, aki a korábbi klinikai és a kórházi beutalók szerzésétől, a
patikába járástól és a gyógyszerért való sorbaállástól, valamint a külföldi
"gyógyszerszerzésektől" végérvényesen megszabadult. Aki nem elméletben tudja,
hanem a folytonos gyulladásoktól megszabadult epéjében, májában, veséjében,
prosztata-mirigyében és húgyhólyagjában, valamint a valamikori fekélyes gyomrában,
patkóbelében és a többi, immár kigyógyult, valamikori hurutos beleiben, vagyis egész
"újjászületett" emésztőrendszerében érzi a természetes táplálkozás vitathatatlan
előnyeit.
  Ebből az alapállásból a kezdet kezdetén, figyelmeztetni szeretnék arra, hogy minden
közismert tápanyag egészséges az emberi szervezet számára, ami közvetlenül a
természetből származik, és mértékkel, illetve arányosan adagolt. Ugyanakkor minden,
még a legegészségesebb „gyógynövények” fogyasztása is káros, amit öncélú, együgyű
és egyoldalú egészség-nyerési szándékból, élvezethajszolás céljából fogyasztunk, vagy
valamilyen könnyítő technikai megoldás és tudományoskodás következménye. Az
öncélú módszereknek, elképzeléseknek, tanításoknak és cselekvési modelleknek a
legáltalánosabb ismertető jegye az IZMUS szóvég. Ilyen öncélú elméleti - és cselekvési
rendszernek bizonyult az összes izmussal végződő művészeti áramlat, a XX. században,
el egészen a posztmodernizmusig, amely pont az által bizonyult együgyűnek, hogy nem
akart együgyű lenni. És ugyanez az öncélúság jellemzi az összes népboldogító "biztos
receptként" tálalt társadalmi eszmét is, mint az abszolutizmus, totalitarizmus, a
fasizmus, a szocializmus, a kapitalizmus és a kommunizmus. Az izmus szóvég tehát az
öncélúság globális ismertetőjegye de aki jól odafigyel, azt is könnyen megérti, hogy a
káros öncélúság jellemez minden "biztos receptet" és "biztos módszereket" is.
   Ezért a vegetarianizmusról is elmondható, hogy önmagában öncélú és a valóságnak
csak egy rész-területére figyelő táplálkozási elmélet (rendszer?), amely tartalmaz ugyan
lényegi igazságokat (is) és ezért mindenképpen mutathat fel pozitív eredményeket, de
figyelmen kívül hagyja azt a metafizikai tényt, hogy a táplálkozás alkalmával az ember
tulajdonképpen fizikai (anyagi) állapotban levő spirituális információt visz be a fizikai
testébe (szervezetébe), annak érdekében, hogy a személyén keresztül, különböző
természeti elemeket és ezáltal a természetet összekapcsolja és egybehangolja a
spirituális létezéssel. A táplálkozás tehát nem más mint, egy egyetemes kiegyenlítődési
(alkímiai) folyamatot leképező és annak a megvalósulását szolgáló folyamat, amely
során az általunk lenyelt és feldolgozott (a szervezetünk által értelmezett, elosztott,
újraértelmezett és felhasznált) fizikai információ egy része újra átalakul (visszaváltozik)
szellemi és spirituális információvá azáltal, hogy a mi személyünkön keresztül
biológiai, pszichológiai (asztrális), intellektuális - gondolkozási (mentális) és szellemi
(spirituális) jelenségekké, folyamatokká változik.
   A fizikai információ-ellátásunk nem csak a biológiai élet keretei közötti létezésünket
biztosítja. Két ellentétes folyamaton megy keresztül, vagyis két ellentétes folyamatot
visz végbe személyünk az élet folyamán: a fizikai környezetből átvett információ egy
részét átalakítja spirituális (szellemi) információvá és viszont: az auratestekből a
csakrákon keresztül a fizikai testbe áramló spirituális információ-rendszereket átalakítja
fizikai információvá (cselekvési, megnyilvánulási energiává). Ebből, a szüntelen
információ-átalakítási folyamatból származik az a bizonyos életenergia, aminek a
növelése érdekében annyi ember gyötri magát különböző misztikus módszerek és
receptek segítségével, teljesen feleslegesen, megfeledkezvén arról az egyszerű tényről,
hogy az ember születésétől kezdve valósággal telítve van a különböző életenergiákkal
és az egyetlen problémája csak az, hogy öncélú ambíciói és kapkodó szenvedélyessége
szolgálatába tett nagyokos értelme, illetve az ösztönös késztetései hatására és az annak
megfelelő primitív mentalitása következtében, a harmónia-rendeltetése beteljesítése
helyett, saját szervezetét és környezetét rombolja ezekkel az energiákkal.
  Ezért jogosnak tekinthető az egyes szülők aggodalma, amikor gyermekük az öncélú
(misztikus) vegetarianizmus útjára tér és hitelt lehet adni azoknak a híreszteléseknek is,
miszerint egyes fiatalok legyengülnek fizikailag és egészségileg a vegetáriánus étkezés
következtében. A Názáreti Jézus, aki a filozófusok összes tanainál érvényesebb és időt
állóbb metafizikai tanítást adott az emberiségnek, nem hallgató-közönséget kápráztató
stílus-gyakorlatot végzett, amikor a lét (a teremtés) eredeti rendeltetéséről és
funkciójáról, valamint a természeti életformák, és így az emberi lét-struktúrák spirituális
alapjáról és éteri-energetikai szerkezetének a felépítéséről tudva, azt állította, hogy
"AKI MEG AKARJA NYERNI ÉLETÉT, ELVESZTI AZT." Ez, az egyetemesen
érvényes metafizikai törvény érvényesül az összes öncélú törekvésünk kudarcba
fulladása esetében. A vegetarianizmus ugyanis öncélú és szegényes táplálkozási
„módszer”, amennyiben csak a biológiai egészség visszanyerését és helyreállítását
célozza meg és azon felül nem akar tudni olyan komplex kérdésekről, mint a lélek és a
szellem egészségéről, azaz nem akar tudni az Egységes Egyetemes Létezésnek, vagyis
az Igazi Egészségnek a tőrvényeiről. Ebből a szemszögből másképp néznek ki a dolgok
mint az öncélú, biológiai egészség-hajszolás szemszögéből. Mert igaz ugyan, hogy az
egészség bizonyos mértékben helyreállítható a hús, valamint az állati származású
zsiradék és más állati termékek fogyasztása csökkentésével és megszüntetésével. De az
is igaz, hogy amennyiben csak ennyit teszünk az egészségünkért, az nem elég, és évek
multával több mint bizonyos, hogy fizikai gyengülés követi ezt, a metafizikai
szempontok figyelmen kívül hagyásával történő étrend váltásunkat.
   Másfelől viszont az is igaz, hogy érvénytelen az, amit nagy tudományos
komolysággal és fontoskodással a húsfogyasztásról lemondani képtelen maradi orvosok
és biológusok állítanak. (És ezzel az ő személyes akarat- gyengeségük "tudományos"
indoklásával, takargatásával, félrevezetik azokat, akik nagyobb akaraterejüknek
köszönhetően képesek lennének lemondani a húsfogyasztásról az egészségük
visszanyerése, vagy megtartása érdekében!) Egyes orvosok szerint ugyanis vannak
bizonyos, csak a húsban megtalálható "állati fehérjék" és vitaminok, amiket képtelen
"beszerezni" más táplálékokból az emberi szervezet. - Ideje már végleg leszámolni
ezekkel a tudományosság köntösébe bujtatott hazug mesékkel! Több személyt - és
többek között egy pár orvost is - ismerek, aki hozzám hasonlóan, sok éve nem eszik
húst és nem csak hogy egészségesebbek az átlagnál, hanem fizikai erejük is nagyobb.
    Az általános példák felsorolása és a tudományos érvek helyett, a személyes példa az
egyedüli, ami minden elméleti cáfolattal szemben meg állja a helyét, ugyanis a cáfoló
"szak- ember" különösen jó érvelő képességről tesz tanúságot és rengeteg
cáfolhatatlannak látszó elméleti érvet képes előállítani akkor, amikor azt akarja
bebizonyítani szakmai tekintélye és főlénye megtartása érdekében, hogy mit és miért
nem lehet tenni. E rengeteg tudományos érvvel szemben csak azt tudom mondani, hogy
több mint tizenkét évvel ezelőtt, egy tengerparti Karate-edzőtáborban hagytam fel
végleg a húsfogyasztással és semmiféle fizikai-erőcsökkenést nem érzékeltem magamon
azóta sem. Sőt, amint az imént említettem, ötvenegy évesen jobb erőnlétben érzem
magam mint ezelőtt ez előtt húsz évvel és jelenleg a 2 dannos Karate-mesteri fokozati
vizsgám letételére készülök. Ami a szexuális étvágyamat, lehetőségeimet és
képességeimet illeti, az sem marad le a húsz évvel ezelőtti potencialitásom mögött. Nem
tudom, ilyen körülmények között érdemesnek tartaná-e még valaki megvizsgáltatni azt,
hogy hiányzanak-e szervezetemből azok a bizonyos, csak az állatok húsában fellelhető
fránya fehérjék és vitaminok, amit állítólag képtelen máshonnan, mint a húsból
"beszerezni" az emberi szervezet?
   (Utólagos bejegyzés: l995 szeptember és október folyamán egy l4, majd kevéssel
azután, egy l6 napos "teljes és becsületes" éhségsztrájkot folytattam a nemzetiségi
kisebbségek gyermekeit hátrányos helyzetbe hozó román tanügyi törvény elleni
tiltakozásul, minden látható és érzékelhető egészségi károsodás nélkül, ámulatba ejtve
azokat az orvosokat, akik korábban betegségeim miatt kezeltek. Ráadásul 5 napra az
éhségsztrájk befejezése után Karate edzésre mentem, semmiféle különbséget nem
észlelvén az akkori és a korábbi fizikai erőnlétem között. Sőt: ezúttal kevesebbet
izzadtam és könnyebbnek, nyúlékonyabbnak és rugalmasabbnak éreztem magam.
Mindez a klasszikus "európai" és főképp az erdélyi étkezési- táplálkozási szokások
követésével nem lett volna lehetséges.)
   A húsfogyasztásra vonatkozó metafizikai igazság viszont a tudományoskodó érvek és
ellenérvek kérdéskörénél jóval összetettebb. - Ezért adok igazat a gyermekeik
egészségét vegetarianizmus következményeitől féltő szülőknek. A húsfogyasztásról
ugyanis nem szabad egyik napról a másikra lemondani a húsfogyasztáshoz hosszú
éveken keresztül hozzá szokott (elkényelmesedett) szervezettel. Elsősorban azt kell
tudni, hogy azok a bizonyos "állati vitaminok", "állati fehérjék" és más, "vitális értékű
tápanyagot" (információt) tartalmazó anyagok, amiket egyesek szerint csak a
húsfogyasztás által vagyunk képesek bevinni a szervezetünkbe, csakugyan nem
kerülhetnek belénk és csakugyan nincs ahogy beépüljenek a szervezetbe, ha a
húsfogyasztás csökkentése közben és a húsfogyasztásról való lemondás után, sütéssel és
főzéssel, vagy fagyasztás által tönkre tett táplálékot (összezavart információt) viszünk
be a szervezetünkbe. Ha az öncélú élvezethajhászás szellemében kialakított régi
táplálkozási szokásainkhoz híven, megsütünk és megfőzünk kivétel nélkül minden ételt,
vagyis természetellenesen megváltoztatjuk eredeti összetételét, tápértékét és
vitamintartalmát a táplálékainknak, ne csodálkozzunk, hogy erőnk csökken és egy
bizonyos javulási periódus után az egészségi állapotunk visszazuhan oda, ahonnan
elindultunk.
    És most fel fogok tenni egy vérbelien tudománytalan, de lényegbe vágó kérdést.
Nem másért, de már a hideg is ráz, amikor azt a cáfolhatatlannak látszó érvet hallom,
hogy valaki, aki „nehéz testi munkát végez”, ehhez nem lenne elég ereje, amennyiben
nyers növényi táplálékon élne. Ugyan honnan szerzik be az olyan elképesztően erős
növényevő állatok, mint a ló, a bivaly, a bölény és az elefánt, azokat az erőt adó
tápanyagokat és vitaminokat, ha nem a növényekből és azok gyümölcseiből? Ki főzi, ki
süti meg az állatok reggelijét, a vacsoráját és az ebédjét? A ló, a bivaly, az ökör, az
elefánt és általában a legszívósabb és a legegészségesebb, "a legerősebb" állatok hogy
bírják ki sült, és pácolt hús nélkül az életet és miért nem sütve és főzve fogyasztják a
„szegényes” táplálékaikat? Miután a kedves olvasó meggyőződött arról, hogy
csakugyan képes voltam leírni ezeket a naiv, sőt: egyesek szerint talán az infantilitás
fogalmát is kimerítő kérdéseket, és fölényeskedve kimosolyogta, esetleg jól kikacagta
magát, kérem, próbálja mégis elhinni nekem azt, hogy én is egy kétkedő, kritikus és
racionális beállítottságú, eléggé sokat olvasó és bizonyos materialista tananyagok
egyetemi kurzusokon történő elsajátítása révén értelmiségivé alakult, európai ember
vagyok és semmi érdekem nem fűződik ahhoz, hogy szamárságokat irkáljak. Én is csak
több hónapon át tartó metafizikai előadások sorozata meghallgatása után szántam el
magam, hogy vállaljam a hús-mentes, természetes (sütés-főzés pácolás, stb. nélküli)
táplálkozás esetleges negatív következményeit. És ezt is csak azért, mert be kellett
látnom, hogy a korábbi hiedelmeimmel és „tudományos - értelmiségi”
gondolkozásommal ellentétes metafizikai információknak a gyakorlati életben történő
alkalmazása, más élet- területeken is, pozitív eredményekkel jártak.
Azért állítottam azt a fentiekben, hogy önmagában csak a biológiai egészség
visszanyerésére irányuló törekvéseink, hosszú távon nem hozhatnak pozitív
eredményeket, mert az egészség, amiként az egész-ség szavunk lényegi jelentése és
eredeti értelme is bizonyítja, nem csak a testünk jó biológiai működését jelenti. Ezért
amennyiben pusztán a biológiai szervezetemet akarom átállítani "természetes
táplálkozásra", természetes étrendre, többet árthatok vele magamnak mint amennyit
használhatok esetleg. Nekem legalábbis, szükségem volt egy hosszú időszakra, amíg
képes lettem egy, a szokványostól eltérő, pozitív, egészséges, az egyetemes
törvényekkel valamelyest összhangban álló, gondolkozási és viselkedésbéli
(mentalitásbeli) változásra. Vagyis csak lassan és tudatosan tudtam átnevelni magam,
amíg a belső figyelmemnek és erőfeszítéseimnek köszönhetően kialakult egy új
mentalitásom és, a humanizmus álcájába rejtett, de a valójában gyávaságból eredő
konfliktuskerülés, és az akaratlanul, mintegy a neveltetésem által felépített civilizált álca
mögött megbúvó öncélú kritika, a fölényeskedő cinizmus (nagyképűsködés) és az
ostoba belső ellenszegülések, az irigykedés és a féltékenykedés helyét, lassan elfoglalta
egy új értékrendre alapozott, mindenre nyitott, de a jól átgondolt és meggyőződéssé vált
igazságok érvényesítése érdekében harcra-kész, bátor mentalitás hétköznapi gyakorlása.
Mondhatni, átfordítottam magam egy pozitív (többnyire megértő és megbocsátó, de nem
megalkuvóan félrenéző, nem a létkorrupcióval kiegyező) erkölcsi alapállás kialakítása
és a pozitív cselekvésekben testet öltő, általam addig még kipróbálatlan, de lassan
állandósuló természetes viselkedés gyakorlására. Így, az új táplálkozási formák és az új
táplálkozási (étrendi) szokások egyfajta pozitív, mindig a lényegi megismerésre törekvő
spirituális gondolatisághoz és új életrendhez is kötődtek, ami által nem vált öncélúvá az
"újfajta" étkezésem.
   Sok agresszív "reform-étkezővel" és nagyon sok, látszatra galamblelkű
vegetáriánussal találkoztam, akik azonnal visszavágtak, vagy csak akkor váltak startból
agresszívvé, amikor egy új ismerősük kételkedni mert az új étrendjük értelmében,
pozitív értékében és pozitív következményeiben. Minden látszat- egészségi javulásuk
ellenére, az új étrendjük láthatóan nem vált javukra. Sőt: egyesek, rejtettebben bár, de
lényegében még agresszívebbek lettek annak köszönhetően, hogy mindegyre harcra
kész állapotba állították magukat az öncélú és végeredményben materialista eszméik,
életvitelük, megvédése érdekében. Hiszen csak azt érték el az új táplálkozási
szokásukkal, hogy elszigetelték magukat addigi közösségüktől, barátaiktól, és akarva -
akaratlanul, sértetten, vagy büszkén, különbnek, esetleg felsőbbrendűnek kezdték hinni
magukat a többi embertársuknál. Ezek az emberek EGY OLYAN VALLÁSNAK
LETTEK A HÍVEI, AMELY KIZÁRÓLAG A GYOMRUKHOZ ÉS AZ
EMÉSZTÉSI PROBLÉMAIKHOZ KÖTÖTTE A FIGYELMÜKET ÉS AZ
IRRACIONÁLIS HITRENDSZERÜKET és amely lényegében nem tett mást, mint
felszínre hozta az addig homályban maradt szellemi naivitásukat, vagy a mások
személyével szemben, és így a közösséggel szemben is, önkéntelenül érzett, de a
civilizáló neveltetésük által, a tényleges feloldás helyett, a tudattalanjuk mélyére
nyomott agresszivitásukat.
   Az étrendünk megváltoztatása tehát semmit nem ér, ha azt nem kíséri (sőt, jobb ha
azt megelőzi:) tudatos mentalitásbeli átalakulás. És amennyiben nem válunk még
nyitottabb szellemű emberekké, mint amilyenek azelőtt voltunk, és nem leszünk
nyugodtabbak, szociálisabbak, türelmesebbek, belátóbbak, azaz megszólíthatóbbak mint
azelőtt voltunk, minden elképzelhető, várt vagy váratlan körülmény között, a
mindennapi életünkben is, többet ártunk, mint használunk vele, hiszen a tradicionális
koncepciók szerint élő és étkező embertársaink szemében mindössze nevetséges,
bogaras és szeszélyes emberekké válunk, akivel nincs amit kezdeni egy „normális”
társaságban.
  A dolog viszont fordítva is érvényes! - Az egész életrendünk - és így az étrendünknek
is - a természetessé történő átalakítása nélkül hangoztatott, mentalitásbeli „pozitív”
változások, anyagi realizálódást nélkülöző, szelleminek látszó, de vallójában mindössze
intellektuális allűr számába menő, alaptalan eszme - szajkózás marad, amely úgy fest
mintha a természetvédő aktivisták a kivesző félben levő állatok prém-bundáiban
járnának. Természetes, hogy az ilyen mentalitás nem csak, hogy nem hiteles, de az igazi
és teljes egészség helyreállítására alkalmatlan is, és hosszú távon nem bizonyul
állóképesnek, illetve semmiféle pozitív következménye nincs. Ezért, rendkívülien
fontosnak tartom elmondani, hogy a fanatizmussal egyenes arányban káros lehet a
felszínesség is a természetes táplálkozás, illetve a természeti információ -
fogyasztásának kérdésében. Én legalábbis nagyon megjártam amiért, a fanatizmus
elkerülése érdekében, a természeti táplálkozásra való átállásom közben, szinte
ugyanakkora mértékben fogyasztottam alkoholt tartalmazó italokat mint azelőtt. Csak a
hetedik évben, egy orvosilag vizsgálatlan, vírusos gyomor és bélfertőzés után (amiből
egy hétig tartó radikális böjt: koplalás útján gyógyultam ki) kaptam észbe, hogy itt
valami nincs rendben, de még egy másfél évembe telt, amíg teljes mértékben
leszoktattam magam még a baráti társaságban történő sör ivásról is. Csak miután ez
teljes mértékben sikerült, döbbentem rá, hogy mi mindent veszítettem a „tisztulási” hét
évem alatt, amely hét év az alkoholos italok - néha mértéktelen - fogyasztása miatt nem
lehettem olyan éber mint ma, és sem lelkileg sem fizikailag nem nyertem vissza a teljes
egészségemet. Biztos vagyok benne, hogy csakis ennek következtében nem érezhettem
magam elég erősnek ahhoz, hogy jelentkezni merjek a karate-mesteri fokozati vizsgám
letételére majdnem tíz éven át. A szükséges színvonalat technikailag, és fizikailag is
elértem néha, de a mesteri fokozathoz szükséges erőnlétemet, pontosan egy - egy
másnap is folytatott „férfias” ivászatot követő, alvási - pihenési nehézségekkel tarkított,
forma-csökkenés miatt nem tudtam folytonossá tenni.

 II.
Annak ellenére, hogy nem szeretem a misztifikációt, a választott téma „eredendő”
ellentmondásossága: a hétköznapi egyszerűségével szemben álló metafizikai
összetettsége miatt, sehogy nem kerülhetem el, hogy a jelen írásom azt a látszatot
keltse, mintha én is a misztika eszközéhez nyúlnék. Pedig nem teszek mást, csak az
egyszerű, a tudományos babonákkal és a szüleink, valamint a tanítóink által belénk vert
tyúkketrec-logikával még tönkre nem tett, maradék természeti ítélőképességhez
folyamodok, mivel e tanulmány keretén belül nincs ahogy körülírjam azt, hogy mit
jelentenek a Jin és mit jelent a Jang világalkotó princípiumok és nincs ahogy
részletezzem azt a tényt, hogy ez a két egymástól különböző és jól elhatárolódó teremtői
lét-esszencia milyen fizikai elemekben és létformában jelentkezik. Ám annak
reményében, hogy aki e sorokat olvassa, elolvasta már, vagy a jövőben el fogja olvasni
azokat a tanulmányaimat is, amelyekben mindazt ami ide vonatkozik részletesen
kifejtettem ( így pl. az egyetemes tőrvényekről szóló tanulmány bevezető részét), most
folytatom a gondolatmenetet e látszólag misztikus bakugrással:
   Vannak úgymond pozitív és negatív töltetű (Jang és Jin, Maszkulin és Feminin
lényegű) táplálékok, mint ahogy vannak negatív és pozitív természet metafizikai (-
alkímiai) alapelemeknek megfelelő természeti elemek, mint amilyenek a természeti víz,
vagy a tűz, a föld és a levegő is azok például. A pozitív elem mindig a
megtermékenyítő, a negatív viszont a megtermékenyülő kauzális hatalom
megtestesülése és így a természetben a pozitív a negatívat, bizonyos körülmények
között és azok hatására, képes átváltoztatni, átalakítani. Ezért például a tűz átváltoztatja
a víz polaritását pozitívvá, maszkulin energetikai töltetűvé, vagyis maszkulin
természetűvé. Ennek az alkímiai folyamatnak a fizikai következményeként mi
önkéntelenül átalakítunk pozitív (tűz: maszkulin) töltetűvé minden táplálékot, amit
megfőzünk vagy megsütünk. Azáltal tehát, hogy minden önálló racionális vizsgálódás
nélkül, egyszerűen csak a belénk nevelt szokások hatására, minden racionális indok
nélkül, megfőzzük és megsütjük táplálékainkat, felborítjuk a szervezetünkben az
"egészséges" és természetes egyensúlyt. Köztudott (lásd az akupunktúra és a
preszopunktúra gyógyászati technikák alapját), hogy a Jin és a Jang, vagyis a negatív és
a pozitív töltetű energiák egyensúlya, illetve harmonikus, kiegyenlített állapota a
szervezetünkben, elengedhetetlen feltétel az egészségünk fenntartásának.
  Mi annak a következménye, hogy a természetben található táplálékainknak több mint
nyolcvan százalékát Jang, illetve maszkulin töltetűvé alakítjuk a főzés és a sütés
következtében? Az, hogy a civilizált maszkjaink és a jól bejáratott etikai szokásaink
alatt, nyolcvan százalékban - nemre való tekintet nélkül! - "férfiasabbak”, tehát
ambíciósabbak, becsvágyóbbak, önérzetesebbek, akaratosabbak, türelmetlenebbek,
harciasabbak (és még jó, ha csupán erélyesebbek), célratörőbbek, reakciókészebbek,
(egyoldalúan Jang - szerűek, vagyis:), nyugtalanabbak, provokatívabbak és
provokálhatóbbak, és ezért ingerlékenyebbek, egyensúlyunkból könnyebben
kimozdíthatóbbak, stresszeltebbek, és ezek összegeződéseként agresszívebbek vagyunk
a természetesnél. És ez, a civilizált viselkedés mögött rejtőző, a tudattalanba süllyesztett
általános agresszivitás a szellemi mentalitásunk és a képzeleti idea-világunk szintjén is
kifejti romboló hatását bennünk és a környezetünkben, minden önuralmunk és
neveltségünkből adódó önfegyelmünk ellenére!
   Ennek a fölösleges és káros (szükségtelen, tehát irracionális!) táplálék-
átváltoztatásnak csak egyik következménye, hogy az esztétika és a kritika által oly
nagyra tartott modern és posztmodern irodalom, a képzőművészet és a zene alkotói csak
úgy ontják magukból az agresszív, közönség provokáló, „elemi érzéseket és
intellektuális lázadást”, vagy más, „katarzis - élményt” kiváltani hivatott „műveket”, a
filmipar sikerre számító produkcióiról nem is beszélve. Ma, ha nem zajos a komédia,
nem is számíthat közönségsikerre és még az un. pszichológiai filmek kategóriájában
sem nevezhető be egy olyan produkció, amelyben nincs egy kis „dinamizmust adó”,
baleset, gyilkosság, vagy öngyilkossági kísérlet, esetleg valami nemi devianciával
egybekapcsolt erőszakos cselekedet. A következmények könnyen észlelhetők, hiszen
mindannyian tapasztaltuk, hogy mi a különbség egy állandósultan stresszelt és a
természetes (kiegyensúlyozott) állapot, azaz egy nyüzsgő és egy nyugodt, harmonikus
személy melletti élet között.
   Tudom, hogy naivan és gyermekesen hangzik a "komoly" (és a komoly ma általában
azt is azt jelenti, hogy ha orvosságot nem is, de vitamin pótló és „energizáló tablettákat”
folyamatosan szedő, évente legalább háromszor betegeskedő...) személyek számára
mindaz, amit a fentiekben állítottam. Azonban a természetes táplálkozás pozitív
következményeit megtapasztaló konvencionális gondolkozás szűkre szabott határait
meghaladó ember számára már egyértelmű, hogy - többek között - a természetben
arányos Jin - Jang töltettel létező táplálékok állandó kifőzése és kiégetése (illetve a
fizikai testbe bevitt és a fizikai szervezet által feldolgozandó természeti információnak a
nyolcvan százalékos Jang - töltetre való átállítása) következtében lett úrrá az iparosított
civilizációban a céltalan nyüzsgés, a távlati következményeiben előbb-utóbb ökológiai
katasztrófához vezető siker- és eredmény- hajszolás.
   Ebből ered az a sok elégedetlenség, a öntudatlan, vagy tudatosan leplezett harag, az
ingerlékenység és ellenségeskedés, az intolerancia és a nyílt vagy fojtott agresszivitás és
ezért van végső soron a sok boldogtalanság - de itt már nagy a kísértés, hogy eltérjek a
tárgytól. Inkább visszatérek a kiindulóponthoz, amely úgy szólt, hogy vajon naivitás-e
részemről az a kérdés, hogy a maguknak nem sütő-főző, mesterséges tápanyagot nem
fogyasztó, vadállatok miért egészségesebbek mint a tudományos ésszerűséggel és
komolysággal létrehozott civilizációs berendezéseivel, programjaival magát stresszelő
(egészségileg „leszázalékolt” állapotba kerülő), mesterséges vitaminokat fogyasztó
ember? Ehhez szorosan hozzáfűződik az a kérdés is, hogy az egyes tudományos és
orvosi nézeteken túl, metafizikai szempontból miért káros - sőt: az egész emberiség
fennmaradása (genetikai kódjának az épen maradása) szempontjából miért veszélyes - a
mértéktelen húsfogyasztás, vagyis az olyan "tápláléknak" a szervezetbe való bevitele,
amelyben a halál beálltakor, azonnal és menthetetlenül megjelenik a hormonális
(genetikai információkat tartalmazó) hullaméreg?
- Minderre részletesen visszatérek, miután sikerült a természetes táplálkozás és a
vegetarianizmus közötti különbségeket meghatározni. De azt is le kell szegezni, hogy a
vegetarianizmus alapötletét nem kell elvetni, ezért nem is a vegetáriánus étkezés ellen
szól ez a tanulmány, és, mint ahogy a későbbiek folyamán ezt meg fogjuk látni, még
húsfogyasztást sem ítéli el egyértelműen. Amit célul tűztem ugyanis az a táplálkozás
metafizikai jelentőségének és lényegi funkciójának az értelmezése, és ennek a kauzális
alapnak a fényében a megfelelő következtetések dogmamentes levonása. A vegetáriánus
étkezés nagyon is egészséges étrend és nem csak hogy pozitív hatásai vannak az
egészségre nézve, hanem vannak pozitív következményei is. Az az étrend is amit, a
többi metafizikus társammal együtt én is követek, végeredményben vegetáriánus, de az
általánosan elfogadottól, a "gyakorolt" vegetáriánus táplálkozástól annyiban különbözik,
hogy igyekszek mindent, minél nagyobb százalékban nyersen, tehát főzés és sütés
mentesen "fogyasztani" és ezért, a természetes táplálkozás szellemében, nem fogyasztok
szintetikusan előállított termékeket, olyan táplálékot tehát, amely nem található meg
készen, vagyis átalakítatlanul a természetben.
   Így például, amennyiben lehetőségem van erre, egyáltalán nem fogyasztok (és a
gyermekeimnek sem adok!) gyárban mesterségesen előállított cukrot, illetve cukros,
vagy cukrozott táplálékot sem. Az a cukor, amit bizonyos üzemi technologiával, magas
hőmérsékleten és magas nyomás alatt állítanak elő cukorrépából és más növényekből,
erőszakos kristályosítás segítségével, nem lévén természetes információ-forrás, romboló
hatást gyakorol a szervezetünk sejtrendszerére. Én valamikor magas fokú
hiperglicémiában is szenvedtem, aminek hatására mind több és több cukrot igényelt a
szervezetem, hiszen cukor fogyasztás után elmúltak a rosszulléti és a szédülési érzések
és megszűnt a migrénszerű halántéktájéki nyomás-érzet. De minél több cukrot
fogyasztottam, hosszú távon a folyamat súlyosbodott. Amikor metafizikai szinten is
megértettem, hogy mi történik a szervezetemben, erőt vettem magamon és arra
szorítottam a szervezetemet, hogy az elfogyasztott zöldségekből és gyümölcsökből,
valamint a kenyérből vonja ki a számára szükséges természeti cukrot. Így, rosszulléti
állapotok nélkül, sok nyers gyümölcsfogyasztással ellensúlyozva a cukorhiányt, mára
meghaladtam ezt, a hasnyálmirigy begyulladásával fenyegető és erős éhségérzetekkel
járó betegséget is.
   Biológiai szervezetünk nem a francia, az olasz és nem kínai, vagy a magyar és nem az
erdélyi konyha irracionális szokásrendjére van felépítve és nem az élelmiszergyárak
szintetikus termékeinek a megfontolatlan fogyasztása érdekében alakult ki az evolúció
során, hanem a természetes információ- igényeink szerint! Ezért nyugodtak lehetünk,
hogy a természetben minden olyan információ megtalálható - ha a nyerészkedő,
versengési őrületünkben, a jelenlegi szennyezett állapotánál nem tesszük jobban tönkre!
-, amire az egészség és az erőnlét biztosítására szükségünk van. És azok a növények,
illetve azok a gabona magvak, gyümölcsök és zöldségek, valamint azoknak az
állatoknak a "gyümölcsei" (tej, tojás) megfelelőek és egészségesek számunkra, amelyek
abban a környezetben teremnek és élnek, amelybe beleszülettünk és amelyben folytatjuk
életünket. És ami szorosan még idetartozik: mindig az érvényben levő évszaknak
megfelelő, a természeti körülmények között elálló, tehát nem a mesterségesen
létrehozott klíma-berendezések által (hűtés, fagyasztás) és a mesterséges állapotban
(olvasztás, befőzés, lesütés, stb.), a természetes körülmények között életben tartható
gyümölcsöt és zöldséget kell fogyasztani. Nem kell tehát un. befőtt táplálékot
fogyasztani még télen sem! Télen is azokat a gyümölcsöket és zöldségeket ajánlatos
fogyasztani, amelyek el állnak a kamrában és a pincében (vermekben), illetve más
természetes körülmények között. Ezért szeretek télen olyan zöldséget vásárolni,
amelynek a gyökeréről nincs lemosva a föld.
   Akinek további fenntartásai vannak és még mindig kételkednivalója van a
természetes (hús és cukor-fogyasztás nélküli, valamint a tápanyagok hőkezelése:
megfőzése, megsütése pácolása, fagyasztása, stb., nélküli) táplálkozás helyességével és
egészséges mivoltával szemben, anélkül, hogy meg akarnám győzni az ésszerűnek
képzelt, tradicionális koncepcióinak helytelenségéről, arra kérem, hogy gondolkozzon el
azon: vajon a biológiai szervezetünk a maga működési "természetével" ( tehát a
természeti törvények szerint felépített struktúrájával) nem kellene-e természetesen,
illetve egy - az egyben hozzákötődjön és egybe kapcsolódjon a természeti környezete
természetes folyamataihoz, vagyis annak az organikus működési rendszeréhez? Ha igen,
akkor vajon miért lenne káros számára a természeti környezetéből átvett, főzéssel és
sütéssel és különböző más eljárásokkal nem denaturált tápanyag, azaz az eredeti
sajátosságait, az eredeti (természetes) információs összetételét (értékét) megőrző
"élelem", amikor pontosan és elsődlegesen épp arra van neki (azaz a fizikai testünknek)
szüksége?
    De nem szóltam még a legnagyobb előnyéről a természetes étrendnek. Minden
látszat, minden tudományos okoskodás és minden közhiedelem ellenére, egy bizonyos
időszak (ami két - három hét) eltelte után, miután a húsfogyasztás következtében
eltunyult és a kulináris kezeléssel, a megsütött és megfőzött információval az
összezavart (valósággal megbolondított, elkábított) szervezetünknek sikerül vissza állnia
a természetes működési rendjébe, kiderül, hogy a természetes tápanyagokból
kevesebbet kell bevinni a (megenni) szervezetbe és az, hogy ez a táplálkozás SOKKAL
OLCSÓBB is mint a megszokott, a húsos és a cukros, a sütéssel-főzéssel öncélúan
ízesebbé tett táplálék. És ráadásul nem kell a sütéssel- főzéssel, vagyis az előkészítéssel
(és nem utolsó sorban a mosogatással) annyi időt eltölteni. Rengeteg időt és rengeteg
teret nyerhetünk (én például túladtam a hűtő szekrényemen és lebontottam a konyha és a
kamra közti válaszfalat, ami által meg növekedett a lakásom belső térfogata) már csak
azért is mert, az aki természetesen táplálkozik, egy bizonyos időszak után, nem kezdi
ismerni a korábban igen gyötrően fellépő, sürgető éhségérzetet. Ez viszont azt is jelenti
természetesen, hogy a korábbinál sokkal értelmesebb, kreatívabb és nyugodtabb
(feszültség mentesebb) életet élhetünk és igazán odafigyelhetünk ( hiszen több időnk
van erre!) szeretteinkre, élettársunkra, barátainkra és nem utolsósorban igazi
önmagunkra: a fizikai szükségleteinkkel arányosan fontos és szellemi igényeinkre.
Ami az időnyerés, vagyis az időpocsékolás és az energia-sporlás kérdését illeti, aki
metafizikai alapokra (a létezésben mindenkor és mindenütt érvényes alapigazságokra)
kívánja helyezni életét, nem kell és nincs amiért állandóan magyarázkodjon, minden
tettét mindenki számára megindokolja a pragmatikus racionalista ésszerűség
szempontjából. Sőt: mindaddig, amíg a pozitív következményeket nem tapasztalja saját
egészségében és saját életében, ezek a materialista-tudományos indoklások, a
bizonyítvány- magyarázások csak zavarják a természet- ellenes fogyasztói kábulatából
ébredező embert szellemi harmóniájában és elbizonytalanítja, elbátortalanítja realizációs
törekvéseiben.
   Természetesen, a másik véglet: a fanatizmus is épp annyira veszélyes a szellemi
életutat választók számára. Ezért mindenek előtt két tanácsot kell jól megjegyeznünk: 1)
semmilyen elméletet, tanácsot, eszmerendszert ne valljunk a magunkénak, addig amíg
azt mi magunk, személyesen ki nem próbáltuk és annak alkalmazhatóságát és pozitív
következményeit a mi személyes, mindennapi életünkben nem tapasztaltuk és 2) ha
valamit kipróbáltunk már és észleljük hosszú távon is annak a pozitív következményeit
(nem csak közvetlen eredményeit, hatásait), többet ne kételkedjünk annak valóságos
értékében és értelmében és használjunk bátran attól függetlenül, hogy a
környezetünkben élő személyeknek (a komolynak látszó tudományos- gazdasági
életszemléletet valló és az akadémikus intellektualizmus által természetesnek elfogadott
betegségek nyűgében oly meggyőzően és fennkölten szenvedő, panaszkodó
ismerőseinknek, rokonainknak, barátainknak, családtagjainknak, esetleg az
élettársunknak is) mi a véleménye arról amit mi csinálunk, ahogyan mi élünk és
táplálkozunk.
   Vigyáznunk kell ugyanakkor saját lelkesültségünkre, túladagolt ambícióinkra is: ne
akarjunk meggyőzni erőszakkal senkit arról, hogy milyen jó az amit mi csinálunk, abból
az elgondolásból, hogy így segíteni fogunk rajta: senkin sem lehet segíteni annak szabad
elhatározása, szabad akarata és személyes meggyőződése ellenére, a spirituális személyi
fejlődési ritmusa ellenére. Igazi meggyőző ereje és pozitív hatása, csak és csakis a
pozitív példának lehet. A mi példa erejű egészségünknek, harmonikus családi
életünknek, tiszta és kiteljesült párkapcsolatunknak, baráti viszonyainknak, kreatív
életvitelünknek, vidámságunknak, barátságos és nyitott magatartásunknak kell legyen
meggyőző ereje és nem a kacifántosan misztikus elméleteknek, a spekulatív logikai és
esztétikai magyarázatoknak, a tudományos okoskodásoknak, a káprázatosan érdekes és
izgalmas elméleti okfejtéseknek, bizonyításoknak.
  A tényleges metafizikai életvitel személyes bizonyosságokon alapuló életgyakorlatból,
életvitelből áll, amely életgyakorlat természetesen nem irányul senki megsértésére,
senki korlátozására és nem keresztezi egyetlen emberi személyi kibontakozási
törekvéseit sem. Nem kell szembe szegülnünk senkivel, amennyiben a miénkétől
eltérőek a törekvései és amennyiben ők nem veszik közvetlenül célba a mi szabad
életvitelünk meggátolását, a mi ( másoknak az érték-koncepcióit és felelősség-
szempontjait is számba vevő) szabad akaratunk korlátozását, a természet-közeli és
természetbarát életvitelünket, a természettel minél harmonikusabb és mélyebb
kapcsolatra törekvő életformánknak a meggátolását. Amennyiben viszont a természet
kímélő és mások felelősségteljes szabad akaratát tiszteletben tartó egyéni, vagy családi
életvitelünket, felelős magatartásunkat korlátozni szándékozó késztetéseket észleljük,
nem csak hogy elemi emberi jogunkban áll, hanem metafizikailag is indokolt részünkről
mindenféle „jó szándékú megjegyzés” egyértelmű és határozott visszautasítása.
  A természetromboló és természetzavaró gazdasági és politikai nézetekkel: a
létkorrupció logikájával kiegyező mentalitás ugyanis saját személyiség-tudatunk
korrupcióját, kiérlelt pozitív spirituális képességeink összezavarodását, el gyengülését
eredményezi. És ugyanúgy, a metafizikai alapigazságokat leíró szövegek nem kell
körülményeskedő magyarázkodásokból, bizonyítási-rendszerekből álljanak, hanem
egyszerű, tömör kijelentő mondatokból. Hiszen nincs amiért bebizonyítani azt, ami
szemmel látható módon létezik! Ami természetes és normális, tehát összhangban áll a
természet zavartalan állapotával és az egyetemes törvényekkel, az nyilvánvaló, attól
csak az nem lehet egészséges, boldog, derűs és elégedett akit eleve zavaros, korrupt és
természetellenes uralkodási ambíciók és öncélú boldogság- eszmék hajtanak. Csak ami
hamis és irreális, az szorul bizonygatásra, indoklásra, a valóság nem.

 III.

   Minden felelősen gondolkozó személynek, aki önmagával szemben bármilyen szintű
és jellegű szellemi igényt támaszt, szüksége lenne arra, hogy legalább a saját létével és
személyével kapcsolatos végső (esetleg "végzetes" és eszkatológiai) kérdéseket is
feltegyen magának. Rendeltetésünknél fogva szükségünk van arra, hogy a
lelkiismeretünk hangjára (és nem a korrupt élet alapformáit elfogadó egoizmusunk
számára érveket, illetve „igazat” és kibúvót kereső, hazudozó eszünk sugallatára)
hallgatva, őszintén megválaszoljuk magunknak a saját magunk számára feltett végső
kérdéseket. Sokszor nem is gondoljuk, hogy mekkora szükségünk van arra, hogy
megkíséreljük az őszinte és világos válaszainkból származó személyi igazságaink
szerint, azokkal összhangban berendezni a mindennapi életünket. Ez utóbbit még akkor
is, meg kellene tennünk, ha ezzel a körülöttünk élő személyek becsmérlő ellenállását
váltjuk ki egy ideig. Ilyen megválaszolandó, végső személyes kérdés, a húsfogyasztás
kérdése is.
   A húsevés kérdése ugyanis, elsősorban nem is tudományos kérdés és a húsfogyasztás
teljes abbahagyásakor nem a szervezet kitisztulása a fontos, hanem a lelkiismeret és az
egyetemes felelősség- tudatba ágyazott személyi felelősségérzet megvilágosodása és
felerősödése a cél. A tudattalan lelki világunk, az auránk legfinomabb rétegeiben,
vagyis az emberi szellemünk legmélyebb tartományai szintjén történő tudat- tisztulás
sokkal fontosabb, mint a biológiai funkciók egészséges állapotának a helyreállása. A
húsfogyasztásról való lemondás elsősorban nem a biológiai égészség megőrzése vagy
helyreállítása miatt fontos, hanem azért, hogy az ember ne kerüljön teremtés-ellenes
állapotba, vagyis, hogy ne maradjon állandó ellentétben kauzális és spirituális
önmagával, felettes Énjével és azon keresztül a benne és általa is létező abszolút
szellemmel: a Teremtővel.
    A bennünk is jelenvaló és általunk is megnyilvánuló Teremtő ugyanis nem azért
hozza létre a hely -és irányváltoztatási képességgel, vagyis a szabad mozgási
lehetőséggel rendelkező individuális létstruktúrákat (állatokat), a mentális testtel, illetve
szellemi individualitással rendelkező, „fejlett lényeket”, hogy az ember, mindössze a
kényelem és a nagyobb élvezet kedvéért leöldösse azokat. Fizikai-biológiai
felépítettségünk folytán és antropológiai eredetünk szerint (fogazatunk rendszere, a
bőrpórusokon át, vagy a nyelv kilógatásával történő testhőmérséklet szabályozása, belek
hosszúsága, száj-nyálka és gyomorsav mennyiségi, igen eltérő különbözések a
ragadozók és a növény-evők között, a genetikai struktúra jellemzőiről nem is beszélve),
nem csak, hogy nem vagyunk ragadozók (húsevők), de az evolúció nagy rendjében,
eredetileg a szervezetünk egyáltalán nem húsfogyasztásra: a hullamérgek és az elhullt -
elejtett állatokban levő baktériumok és vírusok feldolgozására volt a faj-fejlődés által
létrehozva és kifejlesztve. Eredetileg nem voltunk és egyre inkább kiderül, hogy nem is
vagyunk képesek a természet minden zavarát a szervezetünk által felfaló, feldolgozó és
megemésztő szanitéc-munkáját elvégezni, mint a nagyragadozó, vagy a dögevő állatok.
Sőt: inkább csak zavart (szennyet) vagyunk képesek kelteni. Ezért egy állat önkényes
leölésével mi, pontosan úgy megakadályozzuk az állat individuális szellemében (mentál
testében) is jelelevő Teremtőnek egy egyedi és egyszeri kiegyenlítődési -
harmonizálódási kísérletét, mintha egy embert öltünk volna meg.
   Az állatnak az egyetemes törvényekkel harmóniában álló szelleme még nincs is
annyira összezavarodva, mint egy - egy embernek, az ölés (gyilkolás!) által felsrófolt
gyűlölettől és ambícióktól elsötétülő lelke! Szelleme (tudattalan lelkiismerete)
legmélyén tudja is ezt minden személy és lelkiismerete és spirituális (egyetemes)
felelősségérzete zavaró hangjának az elhallgattatása, felelősségtudata eltompítása
érdekében iszik annyi alkoholt (nem véletlenül volt szokás erős pálinkát fogyasztani
régebb az otthon történő disznóvágások közben) és talál ki természetidegen, de
figyelem-elterelő és figyelemelfoglaló elméleteket.
   Az állatok önkényes leölésére és elfogyasztására nem lehet érv az, hogy a ragadozó
állatok is meglőnek más állatokat, mert az állatok egyedei, illetve a fajok között
normálisan működnek az egyetemes tőrvények és a ragadozó és a dög- evő állatoknak
és rovaroknak igen jól meghatározott szerepük van fajok jellegzetes, egészséges és erős
génállományának az erősítésében és fenntartásában. Metafizikailag: a ragadozók és
dögevők a Teremtés, illetve a Mágia törvénye érvényesítésében, vagyis az Apollói -
individualitás szellem működtetésében kapnak szerepet, nem csak a gyengébb
individuumok kiiktatásban és azok tetemének az eltakarításában. (Idevonatkozóan lásd
még: a Nap metafizikai és asztrológiai értelmezését a Bolygók című leckében, valamint
az egy és az individuális tudat értelmezését a Számok alkímiája című tanulmányban, de
főként a ragadozóknak a fejlődés törvénye szerinti spirituális szerepének a leírását a
Nyolcadik törvény c. tanulmányomban.).
   Az ember vét a Teremtés, a kiegyenlítődés, a Hatás-visszahatás és a Fejlődés
törvényei ellen, mert nem a természetes szelekció szerint, nem a gyengébb, a beteges,
vagy a fizikailag károsodott (sebzett) állatokat öli meg (ölte és pusztította ki) vadászó és
halászó technikájával és technológiájával, hanem lehetőleg és általában a "legszebb,
legegészségesebb, legnagyobb és legerősebb" fajok legegészségesebb genetikai
struktúrájával rendelkező példányait. Azzal a kegyetlen eljárással viszont, amit ma a
"hústermelő üzemekben" véghez visz az általa önállótlanná tett házi állatokkal, nem
csak a Teremtés törvényét sérti meg, hanem a többi kilenc törvényt is és mindenféle
barbarizmuson messze túltesz. És az a tény, hogy ilyen üzemileg termelt, a természetes
szelekció szűrőjét nélkülöző génállománnyal rendelkező állatok húsát fogyasztja,
logikus módon visszahat, nem csak a fizikai egészségére, hanem a lelki és a szellemi
egészségére is.
   Persze, ha valaki nagyon ragaszkodik a húsevéshez, vagyis a nem-húsevés
"előnyeinek" materialista-tudományos elméletek szerinti magyarázatához, akkor az
evangélium igazi szelleme elsorvasztását szolgáló szekularizált dogmák és a modern
tudományos spekulációk tárházában fog találni bőségesen olyan ellenérveket, amelyek
segítségével meggyőzheti saját magát a húsevés jótéteményeiről és mellőzhetetlen
fontosságáról. És ezt meg is fogja tenni még akkor is, ha a mindennapi életében az
ellenkezőjét tapasztalhatná, ha lenne bátorsága abban az irányban keresgélni - kutakodni
és jól odafigyelni azokra a statisztikai adatokra, ahol a rákos megbetegedések
előfordulási (statisztikai) számaránya a húsevés, illetve a természetes táplálkozás
(huzamos és egyértelmű, nyers, növényi eredetű ételek fogyasztása) szempontjából van
feltűntetve.
    Nekem meg volt az a szerencsém, hogy egy adott sorshelyzetben, két hétig rá voltam
kényszerülve a húsevésről való teljes lemondásra olyankor, amikor maximális fizikai
erőfeszítéseket kellett tennem, és napok alatt tapasztalhattam annak pozitív
következményét. A tudományos - racionális neveltetéssel elkábított lelkiismeretem és a
„felső fokú” (egyetemi) materialista tanulmányokkal eltompított szellemi öntudatom
szerint csak egy év múlva értettem meg, hogy voltaképen miről is van szó lényeg
szerint, pedig a metafizikai útkeresésemnek már az első állomásain ilyen jellegű
kérdésekbe ütköztem, mivel az elején egyetlen metafizikai előadás sem hangzott el
anélkül, hogy a húsevésnek a spirituális gondolkozási képességre tett káros - vagyis
blokkoló- hatásáról ne essen szó. Biztos vagyok abban, hogy gyermek és fiatal korában,
ha csak kívülállóként is, de nagyon sok Erdélyi ember vett részt családi disznóöléseken,
sőt, talán nagyobb állatok legyilkolásában is. És ha mindezektől mégis megkímélt
valakit a sors, akkor legalább a csirkék, a tyúkok, kakasok és libák, rucák nyakának az
elnyisszantásánál asszisztált legalább. Én a saját kezemmel vágtam el több tucatnyi
csirke, tyúk, pulyka és ruca nyakát gyermek és ifjúkoromban, annak ellenére, hogy az
első disznóölési élményem közben, a véres látványtól és a disznó visításától előbb
megborzadtam majd a halálhörgésétől annyira megdöbbentem, hogy öntudatlanul a
trágyadombhoz hátráltam és a trágyalébe háttal beleestem. Az esemény jópofa
történetként maradt fenn a családi emlékezetben, de én még ma is emlékszem arra az
ellentmondásos borzongató élményre, amikor az évről - évre megölt disznónk leőrölt
húsát gyúrtam, mert - talán skorpiói ízlelőszervem miatt - én voltam a családban a
legjobb kolbászízesítő. Ellentmondó és ellentétes, az elején csak a felnőttek szemében
bátornak látszani akaró önérzetem, majd a racionális "emberi" tudatom által a
tudattalanba leszorított elemi érzések háborúja dúlt bennem végig: a nem racionális
józan eszem, hanem az akkor számomra még fogalomként is ismeretlen spirituális
lelkiismeretem lázadt az ellen amit „komoly emberként” racionálisan tettem.
  Többszőr tapasztaltam már, hogy minden általánosan képzett, önmagát tájékozottnak
tudó személy megsértődik, amikor arra merem emlékeztetni, hogy léteznek tudattalan
lelki folyamatok, amelyek befolyásolják a tudatunkat és az egészségünket. A baj csak
az, hogy az orvostudomány még a fizikai, esetleg a pszichének nevezett lelki részünkre
vonatkoztatja az egészség fogalmát és úgy képzeli, hogy az egészség tudományos
„előállításának” a kulcsát előbb - utóbb meg fogja találni. Az azonban még a spirituális
igényeivel meredeken szemben álló húsfogyasztás következtében parkinszon kóróssá
vált római pápának sem fordul meg az eszében sajnos, hogy a keresztények
"hétszentséges" Úristene az, aki figyel és lázad bennünk lelkiismeret-furdalás és
rosszullét, különböző allergiák, vagy más testi tüneteket és szorongató érzéseket okozó
pszichés jelenségek és betegségek formájában a folyamatos gyilkosságok ellen! Arra,
hogy az Úr (a legfőbb törvény megtestesülése) a betegségeink segítségével figyelmeztet
minket arra, hogy nem jól tesszük, ha tudat alá szorítjuk ezeket az ellen-érzéseket.
Amint a nyelvünk és az ínyünk megérzi a hús ízét, sőt, talán már azelőtt is, a tudattalan
lelkiismeretünk (az egyetemes spirituális felelősségtudatunk), azonnal megkapja a
jelzést, hogy törvénytelen tettet: káini aktust hajtunk végre, amely jelzések, a bennünk
lezajló tudattalan alkímiai folyamatok közben, azok hatására, egyre erősödnek és a
csúcsára érnek, amikor a gyilkosságban való részvétel szellemi tudata bennünk
egyértelművé válik azáltal, hogy a májunk és a vékonybelek által kiválasztott táp-
nedvek információi a véren és a testnedveken keresztül szervezetünk mirigyeihez is és a
mirigyeken keresztül a csakrákhoz is eljutnak. Ennek az információ-rendszernek
megfelelően, a hatás - visszahatás törvénye alapján, az auránk legfinomabb rétegeiből és
a világegyetem spirituális dimenzióiból, csakrákon keresztül hozzánk visszaérkező
információ is telítve lesz ezzel a számunkra hamis és zavaró gyilkolási információval,
amely a ragadozók számára egészséges információ (összhangban áll az ők eredeti
rendeltetésével) a mi számunkra viszont, hosszú távon egészségtelen.

IV

   Voltaképpen az orvostudományra azért van szükség és az orvoslás és a gyógyszeripar
javarésze abból az tévhitből és abból az okból jött létre és az intézményes orvoslás
hatalmi apparátusa arra van felépítve, hogy "márpedig, lehet hogy a nagy mennyiségben
fogyasztott hús káros az egészségre, de ennek a metafizikai (lelkiismereti) magyarázata
és az ilyenfajta okok keresése tudománytalan és áltudománynak kell nevezni mindazt az
elméletet, ami azt állítja, hogy az ember egészségére károsan hat a az arányos
húsfogyasztás". - Fanatikus csőlátásra és intellektuális arroganciára alapozott önámítás
szükséges ma már ahhoz, hogy azzal a hazugsággal áltassuk magunkat, hogy annak, a
fizikai - természeti környezetünk uralását és kizsákmányolását szolgáló
(„energiaforrásokat felszabadító” ) ódon tudománynak a logikájával és érvrendszerével
bármiféle természet-tisztítást el lehet érni, amely „tudományos logika” tönkretette és
összezavarta - beszennyezte a természet élő világát és csaknem felszámolta az egész
földi életet! Öncsalásra van szükségünk, hogy azt képzeljük: ugyanennek a gyilkos
logikának a segítségével, megfelelő és meggyőző gondolatokat és érveket fogunk találni
a életsorvasztó technika káprázatában élő emberiség tévhit - rendszerének az
eloszlatására és ezáltal az élővilágvilág megvédésére - megóvására.
  Láttam valamikor egy televízió adást, amely egy Angliában létező „érdekes”
tudományos intézetnek a tevékenységéről szólt, ahol a kivesző félben levő
növényfajoknak a pontos természettudományos leírása mellett, kórokozó elemektől
(baktériumoktól, vírusoktól, vegyi anyagoktól) tisztított magokat és génállományt
hordozó mag-sejteket raktároznak el annak az apokalipszis utáni emberiségnek a
számára, amely újra be akarja majd velük telepíteni a földet. Érdekesnek találtam, hogy
egy pillanatig sem gondoltak arra sem a tudósok, sem az adáskészítő tévé riporterek,
hogy maga a Biológiai Információt Konzerváló Intézet is, a számottevő pénzbe
("energiába") kerülő fogyasztási szükségleteinek fedezésével, a mag és edénytisztításra
használt fertőtlenítő és tisztítószerek megvásárlásával, illetve azok használatával és az
„elvezető” szennycsatorna rendszerbe ürítésével, a többi eszköz tisztításával,
elmosásával, vagyis az amúgy jó szándékkal létrehozott intézet folyamatos
működtetését biztosító, de a környezetromboló termelői tevékenységből származó
állami (adóból, tehát nagyobbrészt ipari profitból származó), vagy alapítványi (ami
ugyanaz csak megcsavarva) pénzek felélésével ( magas technológiát, illetve nagy
teljesítményű gépek és más technikai berendezések működtetését lehetővé tevő
villanyáram és más energia- szolgáltatások ellenértéke kifizetésével, a külső és belső
munkatársak, illetve a húsevő tudósok, laboránsok, takarítónők, könyvelők, sofőrök, stb.
eltartásával - megfizetésével -, akik ugyanazon társadalmi mentalitás szerint élnek,
amely mentalitás a civilizációs apparátusával kiirtotta az eddig elpusztult fajokat) ha
áttételesen is, de hozzájárul az általa átmentendő állat és növény fajok további
pusztulásához.
   De nem is ez a lényeges kérdés. A lényeges kérdés ugyanis az, hogy ugyan honnan a
csudából kerül majd elő az a „tiszta” emberiség, amelyik ezen tudósok és laboránsok
munkájának eredményét felhasználja, a gyümölcsét (sicc!) leszedi? Talán annak a
húsevő emberiségnek a gyilkos képzelete által működtetett gondolatrendszere fog
kicserélődni valamikor, amely ma tonna számra gyártja a szemetet és a rombolási
eszközöket és civilizáltan rejtett szennycsatornáival sunyi módon és lelkiismeretét
csalva a világtengerbe ömleszti a tisztítószerekkel mérgezett megatonnányi vizeket,
csak azért mert nem bírja elviselni az öncélú, tüzes, termelői - fogyasztói
tevékenységével járó szemetelést, a húsevő szervezetéből kiáramló szagokat, a spray-
bűzt?
  (Az ember által meg nem zavart természetben sehol nincsen piszok, vagy szemét,
csak ott, ahol az ember az anyagot a helyéről elveszi (kivágja, kibányássza), átalakítja
és a mesterségesen átalakított, a helyét és funkcióját vesztett anyagot, a természetbe
visszadobja. Ennek analogikusan megfelelve, a természetesen táplálkozó személyek
bőre minimális mértékben, mondhatni, alig zsírosodik, a testük kipárolgásának és a
leheletük illata nem kellemetlen, sőt: a székletük sem annyira „szagos” mint a
húsfogyasztóké. Ezért a ruhák tisztításához nekik elegendő a természetes szappan
használata és illatosító szerekre nincs szükségük.)
   Ha valaki szolid természettudományos érveket és magyarázatot akar szerezni annak
érdekében, hogy önmagát és barátait - ismerőseit meggyőzze a húsfogyasztás elhagyása
értelméről, jobban teszi ha megmarad ésszerű kételyeinél és annál a tradicionális
nézeténél, miszerint a húsfogyasztás kevés mennyiségben nem árt, sőt igenis kell a
szervezetnek. Ezeknek a személyeknek, asztrológiai nyelven: Ikrek és Skorpió jellegű
gondjaik vannak, illetve hármas és/vagy nyolcas házi - életfeladat felvállalási
problémájuk van, és a legtöbb esetben, sajnos a végzetes betegségeik sem, de még a
saját, többszörösen bekövetkezett, kézzelfogható pozitív eredményeik sem elegendőek
ahhoz, hogy higgyenek azok valóságában. Ezek a személyek, ha nem készíttetik el az
élet-probléma és sors-program feltáró horoszkópjukat és ennek fényében nem tesznek
meg mindent annak érdekében, hogy saját öncsalási késztetéseiket feloldják és
megszüntessék, egész életükre betegeskedésre lesznek ítélve. Ők, a legmagasabb szintű
és ezért a legveszélyesebb szellemi káprázatban és lelki kábulatban való szendergésben
töltik napjaikat (lelkiismeret-altatásban) és ennek következtében párkapcsolati
nyomorúságban (magányban, szexuális elégedetlenségben, vagy szerelmi
féltékenységben) és, az esetleges anyagi jólétük mellett, lelki - szellemi nyomorságban.
Az ide vonatkozó negatív tapasztalataim sajnos nem csak szakmaiak hanem
személyesek is, mivel az évtizedekig tartó, betegeskedések után elért egészségi
állapotomban szerzett tapasztalataim mellett, a fent elírt esetekben sajnos tehetetlenül
kellett és kell még ma is nézzem, hogy a családi kapcsolatok, vagy korábbi barátság
révén hozzám közel - és esetenként igen közel! - álló személyek miként rombolják
úgymond tudatosan (tudományosan!) tovább az egészségüket, a magabiztosságot adó
intellektuális és/vagy vallásos meggyőződéseik segítségével.

V

   Amint korábban állítottam, a húsevés problémája nem biológiai - egészség szintjén
tevődik fel igazából, hanem emberi-spirituális fejlődési szinten, illetve egyéni öntudati
szinten. Minden személyiségzavar kauzális, tehát elsődleges oka az, hogy az ember
igazi (legfőbb) személyisége (szellemi léttudata) spirituális, még akkor is, hogyha
írástudatlan. De mivel legyilkolt állatok húsával táplálkozik, a természeti - individuális
öntudata az állatokéhoz hasonlóvá: ösztönössé, nyíltan, vagy rejtetten ellenségessé,
ijeszthetővé, agresszívvé, türelmetlenné, kapkodóvá, megfontolatlanná, provokálóvá és
provokálhatóvá, stb. válik. Az isteni eredetre (az ősforrására) visszaemlékezni képes
emberi tudat, a személy isteni eredetéről immanensen tudó, spirituális öntudata és
léttudata (nem a védekező - élvező egoját kiszolgáló, un. ésszerű tudata és nem a
barlanglakóvá, vagy városlakóvá degradálódott tudata), vagyis az a mélytudatunk, amit
ma civilizált tudattalannak, lelkiismeretnek és misztikus - intuitív felelősségérzetnek
nevezünk (H.B. Scientia Sacra I. ) állandóan jelzi számára, hogy az állatok legyilkolása
következtében előállított táplálék (hullamérget: romboló hormonális - genetikai
információkat tartalmazó hús) elfogyasztásával valami nincs a rendjén. Ez, a tudattalan
lelkiismeret-furdalás észrevehetetlenül, de folyamatosan zavarja az embernek az
eredmény-hajszoló, pragmatikus eszét és a tudományos-intellektuális egoizmusát a
csillagokig növesztő emberiségnek. Tudományosan már az is ki van mutatva, hogy a
húsevésnek köszönhető a technikai-tudományos gondolkozásra képes "eszünk" mai
„fejlettsége”. És ez teljesen hihető is. Vagyis az, hogy az életromboló, ózonlyuk-
szennyező, üvegházhatást előidéző, nem csak a földi levegő-teret, hanem már a világűrt
is az elvesztett, vagy tudatosan eldobált” űrszondáink roncsaival tele szemetelő
intellektuális képességeink fejlettségi foka a környezetünkben élő élőlények elejtésére
és elfogyasztására, vagyis a természeti környezetünk kifosztására és kizsákmányolására
ösztönző (húsban található) gyilkolási hormonok hatására fejlődött ki. A tudattalan
isten-tudata, vagyis a forrásra való emlékezés, „alulról, de fölülről is”, állandóan
zaklatja a „véletlennek” képzelt közúti és munka-balesetekben szenvedő, a véres és
irracionális háborúkba bocsátkozó, kórházakba és klinikákra, kuplerájokba, múlatókba,
szegénykonyhákba és komoly szociális intézményekbe, bankokba, minisztériumokba és
zenekoncertekre (Scientia Sacra II: Kultusz és kultúra c. fejezete) járó: húsevő
emberiséget.
   És mert mostanában, a különböző állat- és növényfajok irdatlan pusztulását a
televízió képernyőjén látva, az embert egyre inkább zavarja a lelkiismerete, ezt a
politikusainak kiszolgáltatott "ártatlan" embert, ezt a hatalmas húsipar mellett a
gyógyszeripart fenntartó és a húsipar által az ütőképes hadseregeit fenntartó, minden
áron" jót akaró ember (Lásd a húskonzervek szerepét a napokig - hetekig a lőállásban
tartható katonák ellátásában, a hadtesttől elszakadt, ismeretlen terepeken harci
műveleteket végrehajtó hadászatban), a korábbinál sokkal személytelenebb, de hosszú
távon annál veszélyesebb szennyezésbe fogott: az okos eszével előállított
atomhulladékkal teleszemeteli és „védekező” hadianyag segítségével, ripityára
robbantgatja és aknásítja el a földkerekséget. A napnál is világosabb, hogy emberiség
szintűvé „fejlődött” tudat- zavarnak és az abból következő planetáris nyomornak, a
húsevés az eszkatológiai oka. Ez, a korrupt keresztény dogmák által még mélyebbre
rejtett (Lásd Szent Péternek az evangéliumi információ univerzális terjesztése
szükségére vonatkozó álom-látomásának a húsevést „intézményileg” szentesítő
értelmezését.) és a tudományos - orvosi eljárásokkal meg nem szüntethető antropológiai
(gyilkos) ok az, ami mindent megmérgez a földön és az életünkben.
   Szomorú arra gondolni, hogy kik is akarják meggyógyítani az embereket a különböző
személyiségzavaroktól, amelyeknek végső soron, egytől egyig a húsevés az alapja? -
Azok a húsevő orvosok, akik attól is személyiségzavarban szenvednek, hogy naponta
nyolc - tíz órán át nem úgy hallják vissza és nem úgy írják le a személynevüket például,
hogy Faragó Ágoston, hanem úgy, hogy Doktor Faragó Ágoston. - Ezért nem kell
elfogadni semmiféle kiigazítást a lényeges metafizikai kérdésekben és nem kell
elfogadni semmiféle metafizikai tárgyú ( persze... "jóindulatú és őszinte" ) kritikát
egyetlen jóindulatú húsevő "szakember" részéről sem. Nem úgy kell felvenni ugyanis a
pozitív spirituális alapállást, hogy megkérdőjelezzük a másik alapállását, hanem úgy,
hogy abba hagyjuk a XX. századi tudományos önáltatást és teljességében megpróbáljuk
megvalósítani azt, ami az ősi létkorrupciót, a zavart és a kábulatot feloldja az egész
személyünkben. És nem úgy leszünk hiteles személyek, hogy metafizikai színezettel, de
tovább folytatjuk az okoskodó tudományos elméletek szajkózását és e
"nagyokosságokkal" igyekszünk hiteltelenné tenni azt, akinek a döntő lépéseket sikerült
már megtennie. Nem úgy leszek hiteles ember, hogy a saját gyengeségem: lelkiismeret-
furdalásom miatt támadom azt, aki nekem a planetáris gyilkosság elemi okáról beszél és
nem úgy, hogy becsmérlem őt azért, mert én még nem merem megtenni az
őskorrupcióból kiszabadító döntő lépést a környezetem várható ellenállása és rosszállása
miatt. Nem támadva és nem spekulánsan- okoskodva, önmagamnak tovább hazudozva
változok meg gyökeresen (születek újjá) és érem el a megváltást, hanem úgy, hogy
mindenkitől függetlenül, megpróbálok elsősorban önmagam számára hitelesen élni. Az
én éhségsztrájkom például nem lett számomra hiteltelen attól, hogy egyesek naiv
ostobának, vagy provokátornak nyilvánítottak. Én tudtam, hogy miért kell azt
elsősorban az én lelkiismeretem nyugalmáért azt megtennem és minél tovább
végigvinnem. És azáltal, hogy csakugyan megtettem, felfedezhettem, hogy milyen
egyszerű dolog saját magammal: erkölcsi igényességemmel, lelkiismeretemmel és
felelősségérzetemmel egyenesben lenni.
  Azok a lét-elvek tehát, amiket mi tanítunk azoknak, akik kíváncsiak erre, nem veszítik
el a hitelességüket, amiért mások materialista elméletek segítségével megkérdőjelezik
azért, hogy megnyugtassák a saját korrupt lelkiismeretüket. Hiszen mi nem prédikálunk,
hanem megtesszük azt, amiről állítjuk, hogy jó megtenni és nem tudományos elméletek
és nem részeredmények szintjén, hanem az egész életvitelünkben és a személyi élet
minden területén és az „objektív” környezetünkben is jelentkező pozitív eredményeink
(például a jó szülést inkább zavaró, mint segítő tudományos orvosi és egészségügyi
asszisztencia nélkül született gyermekeink egészsége) igazolnak bennünket. A húsevés
szükségéről szóló elméletek viszont a házi gyógyszertárak és a gyógyszeripar
növekedésében, a civilizált társadalmaknak az un. bennszülött népessége fogyásában és
immunrendszer gyengülésében, a tömeges depresszióban, vagy a tökéletesedő korházak
"intenzív" osztályain kezelt személyek fölösleges szenvedéseiben nyerik el
igazolásukat. - Nem akkor vagyok hiteltelen, ha nem tudok meggyőző ész-érvekkel,
tudományosan válaszolni (tudományos és „ésszerű” érvekkel győzni és érvekkel
visszavágni) a húsevők érveire, hanem akkor, ha én is épp úgy gyógyszeres kezelésre
szorulnék és olyan beteges lennék mint ők. Nem csak akkor vagyok hiteltelen, ha húst
eszek, miközben az ellen prédikálok, hanem akkor is, ha olyan gyakran vagyok beteg
mint a civilizált húsevő személyek, vagy akkor ha én is épp úgy gyógyszert vásárolok
mint ők. De azon kívül, hogy a karom kirándult a helyéből, hat éve, hogy hosszú
hónapok telnek úgy, hogy még csak meg sem vagyok hűlve.

VI.

   Azok számára, akik még nem botránkoztak meg a „tudománytalanságom” láttán,
illetve azok számára, akiknek az individuális természeti én-tudatot kiszolgáló értelmi-
eszüknél fejlettebb, vagy legalább azzal arányosan fejlett a misztikus intuíciójuk, a
további olvasás, egyfajta metafizikai beavatássá alakul: Korunkban egyre növekszik a
törvényellenes kihágások, gyilkosságok, nemi erőszakok száma és az egyéni és a
közösségi tragédiák pszicho-szociális hátterét legtöbbször sikerül felderíteni. Ám senki
sem gondolkodik el azon, hogy miért van az, hogy a tragédiákkal végződő merényletek
elkövetői és az áldozatok is szintén húsfogyasztó személyek?
   A statisztikák szoros összefüggéseket tárnak elénk a húsfogyasztás és a különböző
rákos megbetegedések (főképpen a prosztata és a méh, valamint a végbélrák), az
érrendszeri, a szív- és agyműködési zavarok, a vérnyomás- és vérkeringési problémák,
valamint (és nem utolsó sorban!) a nyirokmirigy rendszer zavarai között. Egyetlen olyan
komoly és átfogó tudományos munka sem lát ellenben napvilágot, amely rámutatna
ezen megbetegedések szellemi - lelki hátterével szoros kapcsolatban álló táplálkozásbeli
okára. Arra tehát, hogy a leölt állatok ízletesen párolt, átsütött húsa a benne található
hormonális anyagok, vagyis a hullaméreg miatt, hosszú távon mennyire károsítja (Ha
nem is annyira rövid időn belül jelentkező tünetekkel és negatív következményekkel,
mint például a drogfogyasztást, vagy az alkoholfogyasztást követő részegség és a
"másnapos” fizikai elgyengülés.), nem csak az emberi szervezetet, hanem a lelket és a
szellemet is. Ezeknek, az emberi individuum számára hamis genetikai információt (más,
általában a fajtársainál gyengébb, vagy egyenesen zavart struktúrájú genetikai
kódrendszerrel rendelkező individuumok genetikai kódját) tartalmazó hormonális
mérgeknek a romboló hatását le kicsinylik és szembeállítják a húsban található, készen
kapott, „jótevő” fehérjemennyiséggel és minőséggel. Másrészt, ezen kérdéskör
"mellőzésével" hallgatólagosan támogatják a világszerte egyik legerősebb piaci tőkével
rendelkező iparág gazdasági hatalmát, nem törődve azzal, hogy ettől az általános
fogyasztói-civilizációs mentalitástól szenved az egész emberiség mind a fizikai, mind a
szellemi - lelki dimenziók szintjén.
A nyugati típusú civilizációban élő emberiségnek a (nem döntő!) többsége továbbra is
a húsfogyasztó étkezési szokások szerint éli le a mindennapjait. Mert ezt így szokás,
ráadásul az orvostudománya szerint így egészséges, így praktikus és olcsóbbnak tűnik!
Valójában a döntő ok az, hogy az ínycsiklandó sült hús fogyasztása hozzátartozik az
öncélú élvezetekhez. Senki se mond le szívesen egy jó flekkenezésről, ínycsiklandó
marhasültről, mustáros virsliről! Bármennyire is lapos az emberek pénztárcája, legalább
egy pár deka felvágott, őrülthús, vagy füstölt szalonna minden házban akad, és amikor
arról van szó, hogy „ezt a kis finomságot” elfogyassza-e vagy ne, az embernek nem jut
eszünkbe a szívinfarktus, a vérkeringési zavar a rák, vagy a guta-ütés, mivel a
tudományos magyarázatok és mindig az adott „objektív” (családi, munkahelyi,
társadalmi) körülményekhez kapcsolódó indoklások segítségével, mélyen lenyomjuk
ezeket az amúgy is „fölöslegesen rossz kedvet csináló” képeket a tudattalanunkba.
   Az egészséges és természetes táplálkozástól viszont a hús- és cukor mentes
reformkonyha hívei is épp annyira távol állnak, mint a mészárszékek törzsvendégei: az
előbbiek a különböző vitaminok, fehérjék és kalóriák vadászásával csupán a kulináris
művészet által kiszolgált élvezet- és íz- hajhászási szenvedélyüket szeretnék átirányítani
egy kevésbé hizlaló, kevésbé egészségkárosító étrend lehetőségére, amivel lényegében
semmit nem érnek.
A modern ember sem az anyatermészettel, sem a saját lelki természetével nincsen
közvetlen kapcsolatban és így harmóniában sem lehet. A technika segítségével a
természet jelenségeivel és ciklusaival szemben védekező: mesterségesen berendezkedő -
társadalomban a népszerű hot-dog, a hamburger és egyéb gyorsételek műanyagizével
rohangáló ember számára ma már fantasztikusan merész álomnak számít az, ami az élet
legtermészetesebb ténye kellene legyen, hogy egyszerűen kisétáljon a természetbe és
leszakítván egy gyümölcsöt a fáról, azt csendben és nyugalomban elfogyasztja.
   Az ember sok dimenziós lény: egyrészt, mint anyagi-biológiai szervezet, a fizikai-
földi természetnek része. Másrészt, bonyolult képzeleti (ideatikus), szellemi, értelmi és
érzelmi-értelmi tevékenységgel rendelkező szellemi struktúra, amely nem csak a fizikai
testéből áll, hanem a testét körülvevő, azt körülágyazó bio-energetikai erőterek által
jelzett és azok által a fizikai testtel kapcsolatban álló spirituális erőtérből. A fizikai test
és a személyi spirituális erőtér dinamikus kapcsolatát, energia- és információ-cseréjét a
főmirigyek központjában álló, éteri „tölcsér-csaptelepek”: az un. csakrák biztosítják. Az
orvostudomány viszont kimutatta már, a hormonoknak az emberi szervezet
felépítésében és működésében betöltött fontos szerepét. Azt, tudniillik, hogy számos
pszichoszomatikus megbetegedés, a depresszió, a kedély -és a szenvedélybetegség
mögött valójában az összezavart hormonrendszer működési rendellenessége rejlik.
Nézzük meg tehát, hogyan keletkezik a leölt állatok húsában a hormonális hullaméreg.
Illetve azt, hogy valójában miben áll az összefüggés a sült és főtt húsokkal való
táplálkozás és a korábban már említett, türelmetlenség és a bűnözési hajlamok között:
   Az élő szervezetek elpusztulásakor az utolsó életreakció a megsemmisülő fizikai
testnek a hormonális lemérgezése, az illető biológiai struktúra "életkódjának" a
megszüntetése. Hogyne lenne akár az ember fizikai, akár a finomabb érzelmi-mentális
állapotára és egészségére nézve mérgező egy olyan táplálék, amely az állat szellemi
lényében tudatosult halál, a megsemmisülés információját hordozza magában? Hogyan
legyen akár fizikailag, akár lelkileg-szellemileg, de főként spirituálisan EGÉSZSÉGES
(tehát hogyan lehetne az egyetemes létezés folyamataiba a szellemi, illetve a spirituális
öntudatával integrálódó rész-egység) az a személy, aki folytonosan ilyen, halál-
információt tartalmazó anyagokat „szállít” a szervezetébe?
   A húsfogyasztás és az agresszivitás közötti összefüggés viszont más szinteken jön
létre. Téves az a nézet miszerint az ember tetteit, gondolatait és cselekedeteit csupán a
vágyainak alávetett értelme és az ösztönei határoznák meg. A szellemi lényében lakozó
lelkiismerete, vagyis a tudattalanba lefojtott bűntudat és spirituális felelősségérzet
(amely folytonosan jelzi számára, hogy az állatok leölésével, illetve a fölösleges
öldöklés és elfogyasztás céljából történő „tudományos” szaporításával fölösleges
törvénytelen tetteket hajt végre) ugyanolyan fontos és meghatározó része az ember
személyiségének. Ezért a húsevő személy hiába magyarázza meg saját magának a
racionális (tudományos), vagy irracionális (vallásos) eszével, hogy az általa
elfogyasztott állatok leölése nem jelent gyilkosságot, mert a tudattalanja legmélyebb
rétegei szintjén működő egyetemes lelkiismerete folytonosan közli vele, hogy ő az
általános létrontásban, (közvetve vagy közvetlenül: mindegy) részt vesz, illetve, hogy az
egyetemes törvények szempontjából korruptan él. Ezzel, a "létért való küzdelem"
jelszavával elkövetett planetáris gyilkosságnak a bűntudatával él tehát a modern ember.
És ebből következően, a hatás és visszahatás törvénye alapján, egy állandóan őt
fenyegető, illetve őt, valamint a családtagjait folyton veszélyeztető, ellenséges természet
képével és egy ellenséges emberi közösség világképévével él a lelkébe és a
képzeletében. Hát ez az ellenség-tudat, ez az ellenséges környezetnek (természetnek) a
tévképzete teszi őt igazából agresszívé, nem csak a hullaméregnek az agyműködésére
tett hatása.
   Ahhoz hogy az agresszivitás gyökerét megtaláljuk, jóval alább kell ásnunk tehát a
szociális-gazdasági-morális problémáink táptalajánál. Mert egyetlen ember sem képes
kezelni (különösen a manapság egyre erősödő lelki nyomással, megterheléssel együtt
járó szociális-gazdasági- magánéleti krízishelyzetekben) sem az ösztöneit, sem
indulatait - szenvedélyeit, sem pedig a "közerkölccsel" ellentétben álló személyes
vágyait, érzelmeit, gondolatait, amíg a saját lényének szellemi alapjait fel nem fedezte
és át nem világította. Az ártatlannak (súlytalannak, sodrástalannak, lényegtelennek)
látszó, de rejtett bűntudattal terhelt személyiség viszont képtelen a saját átvilágítására.
Ezért nem akarja megérteni az igazán egyszerű élet-tényeket és rafináltan bonyolult
tudományos elméletek bástyáival és páncélzatával védi magát az újjászületéshez
szükséges katabázissal, a tudattalanba való alászállással szemben.
   Példaként vizsgáljuk meg a diszharmonikus tömegpszichózis jelenségét. A
mindenkori szociális megmozdulások jó példaként szolgálnak arra, hogy mennyire
elveszíthetik a józan ítélőképességüket, felelősségtudatukat, szabad akaratukat a
társadalmi - gazdasági igazságtevés nevében erőszakoskodó tömegek. A diktátorok és a
hatalomra szomjazó vezetők jól ismerik a tömegek pszichológiáját: a hangulatkeltő, a
kollektív agresszivitást, a félelmet vagy akár a rémületet, a tömegpánikot kiváltó
"közérdekű" jelszavak, uszító jelmondatok tömegmozgató, tömegkábító, a tömeget
irracionális cselekedetekre ösztökélő hatalmát. Ne feledjük, hogy ezen tömeghisztériák
bujtogatói, résztvevői és áldozatai szintén húsevő személyek. Az olyan feszült
helyzetben mint egy forradalom, polgárháború vagy egyéb szociális tömegjelenség
kitörése, hogyan tudná a tudattalan lelki és ideavilága (képzeletvilága) mélyrétegeibe
leszorított bűntudatában gyökerező ellenségképzeteitől irányított húsevő ember
megőrizni lélekjelenlétét, lelki nyugalmát, személyi higgadtságát? Hogyan maradhatna
józan és hogy ne esne pánikba és hogyan nem iramodna meg mint egy sebzett, vagy
bőszült állat, az olyan ember, aki a környező természetet kiszipolyozni való (magán,
vagy kollektív) tulajdonának és végső soron tápanyagnak és energiaforrásnak nézi? Aki
nem tudja, hogy akkor sem esik az égvilágon semmi baja, ha éppenséggel nem eszik
akár egy egész hétig semmit? Sőt: aki úgy képzeli, hogy a gyermeke beteg lesz és
energiát veszít már csak attól is, ha egy nap nem adhat húst neki? Hogy ne gerjedne
azonnal rombolási haragra, amikor a nála csak kevésbé kábult, de általa „tájékozottnak”
képzelt személyek azt sugallják, vagy éppen azt harsogják neki, hogy az ellenség meg
akarja fosztani őt a táplálékot jelentő környezetétől és az energiaforrásoktól? Az ilyen,
az „ösztönös igazságtevési késztetései által hajtott” (és nem a spirituális személyisége
által vezérelt) ember, hogy ne kerülne egy - két ügyesen megfogalmazott mondat
hatására a hisztérikus dühöngés, pánikszerű menekülési kényszer vagy az irracionális
agresszivitás hatalmába?!
   Mindannyian átéltük, tudatosan vagy tudattalanul tapasztaltuk közvetlen
környezetünkben azt, hogy minél agresszívebb valaki, annál jobban fél legbelül és minél
szorgalmasabban védekezik, hárít és igyekszik a konfliktusokat elkerülni kifelé, annál
inkább támad, veszekedik, gyűlölködik, megsemmisít, bosszút áll, gyilkol képzeletben
és gondolatban. Nos, ez a két szélsőséges magatartásforma: a béke- keresés állarcába
rejtőző opportunista gyávaság és a fojtott agresszivitás (amelyeknek a kiegyenlített
pólusai a nyitottság és a bátorság) tőr felszínre és válik ellenőrizetlené a hullaméreggel
zavart ember személyi tudatában. Miért? Mert tudattalan (természeti!)
ellenségképzetekkel élni annyi mint szüntelenül félni, óvatoskodni, védekezni,
elhárítani, kikerülni, védekezni, cselezni és stratégiázni és ugyanakkor gondolatban, ha
fojtottan és önkéntelenül is, de veszekedni, háborúzni, erőszakoskodni és gyűlölködni.
Egyszóval mentálisan és képzeletben (ideák szintjén) támadni.
   Elgondolkodtató továbbá az a tény is, hogy a húsmentesen táplálkozó személyek,
szintén az „objektív” statisztikai adatok szerint (azon kivételes alkalmaktól eltekintve,
amikor a kóros elváltozás már a természetes táplálkozás elkezdése előtt, már korábbi
életfázisban megtörtént, anélkül, hogy a beteg tudott volna róla), nem betegednek meg
sem rákban, egyiküknél sem észleltek vérnyomásproblémákat, fertőző, járványos
megbetegedéseket vagy súlyosabb emésztési és idegrendszeri panaszokat. Már az is
figyelemre méltó, hogy egy "kiadósabb" alkoholfogyasztást követően, a "másnapossági"
tünetek a húsevők illetve a húsmentesen táplálkozók esetében szintén eltérőek: az
előbbiek fizikai szervezetének a zsíros, fűszeres húsételekből felszívott hullamérgekkel
kell az alkoholban található mérgekkel (a szervezet és a lélek-szellem együttese által
feldolgozhatatlan mennyiségű hamis információval) együtt megküzdenie - aminek
viszont elviselhetetlen rosszullét, hányinger, fejfájás, szomjúság- és éhségérzet,
letörtség, bágyadtság vagy akár többórás eszmélet vesztés, emlékezetkihagyás, stb. lesz
a kísérője. A természetesen táplálkozók esetében viszont ezek a tünetek jóval
enyhébbek. Hányinger, erős fejfájás, lelki levertség majdhogynem nem is jelentkezik,
nemhogy az ájulás, a fizikai és tudati önkontroll elvesztése. Ez persze nem kell azt
jelentse, hogy a lehetőségei szerint természetesen, de mindenképpen hús- és
cukormentesen táplálkozó személynek nem kellene elkerülni az alkoholos italok
fogyasztását, ha csak lehet.
  Végezetül elmondható tehát, hogy a húsfogyasztó személyeknek, akár köznapi
emberként, akár tudósként, művészként és akár magas rangú állami hivatalnokként
nagyobb az erőszakos tettek elkövetésére: a rombolásra és az önrombolásra, vagyis a
bűnözésre és a kétségbeesésre: a depresszióra, öngyilkosságra való hajlama, hogy
inkább hajlamos a következetlen és irracionális viselkedésre. Hogy szélsőséges
élethelyzetek, illetve politikai-magánéleti, vagy társadalmi konjunktúrák és természeti
katasztrófák esetében sokkal zavartabbakká, nyugtalanabbakká és agresszívebbeké
válnak mint a természetesen táplálkozó emberek.
  Ha e szempontot figyelembe véve, egészen behatóan megvizsgáljuk a tényeket, az
emberiség vérrel írt történelme sem más, mint a húsfogyasztó és a húsfogyasztás
következtében ember-ölővé: testvérgyilkossá vált Káini ember története. - Ezért a
történelem nem más, mint az agresszív egoizmusnak az útja az időben. Az elméjében,
vagyis a megtört én- tudatban gyökerező emberi elme: a szenvedélyes és a ravaszkodó,
az élet megnyerése érdekében spekuláló ember útja az időben. Az általunk „tudott”: a
feltárható és kutatható történelem voltaképpen ezzel, az embergyilkolási lehetőség
képzetének a megjelenésével kezdődik. A növényevő, növénytermesztő Ábelnek, a
gabona-magvakkal és gyümölccsel táplálkozó embernek a meggyilkolásával és a Káini
típusú ember végleges győzelmével kezdődik az a fejlődésnek képzelt sokezer-éves
történelmi öldöklési sorozat, amelyre ma egyesek még büszkék.
    Az isteni tudatú (az Ádámi) ember viszont csak azután vált képessé az emberölésre,
miután sokáig (néhány évszázadig) húst fogyasztott, attól elkábult és ezáltal az
egyetemes léttudatát, a szellemi éberségét és felelősség-tudatát elvesztette és az állati
szenvedélyeit szolgáló, haszon-szerző (gyakorlati) esze kezdte vezérelni tetteiben.
Nagyon érdekes a materialista tudomány szokásos következetlensége az ember
táplálkozástani és antropológiai megítélésében. A tudósok azt állítják, hogy az ember
antropológiai származása szerint húsevő lény és következésképpen a hús megvonása az
egészség megromlásához és az életerőnek a normálison aluli csökkenéséhez vezet,
holott a világon több mint kétmilliárd személy él, aki semmivel nem erőtlenebb mint az
emberiség húsevő többsége, csak éppen nem csinál akkora felhajtást maga és az élete
körül, mint az utóbbi. De azt is állítják, hogy a phidecantropusnak keresztelt „ember
szabású majomtól” származunk. Eközben a tudósok sehogy sem akarják észrevenni,
vagy ha észrevették, nem akarnak arról beszélni, hogy mindazoknak az ős-lényeknek a
fogazatából, akiket „közös ősünk” egy - egy újabban felfedezett példányaként mutatnak
be számunkra, de „az emberhez legközelebb álló” majom fajták fogazatából is
hiányoznak azok a bizonyos tépő fogak, amelyekkel mi el vagyunk látva és amit az
ember húsevő természete bizonyítékaként tartanak számon. Vajon nem érkezett el már
az idő, hogy e kérdésben a különböző tudósok és az ember isteni származását (eredetét)
valló, húsevő és nem húsevő kreacíónisták végre összevessék a tényeket az ide
vonatkozó szent szövegekkel és közös nevezőre jussanak?
     A " Másképpen a szexualitásról", valamint "A teremtés ősforrásánál" c. leckékben
azt írtam, hogy egy nő csak akkor "maradhat terhes", ha akar, vagy ha tudattalanja
síkján zavart és bizonytalan, esetleg ha nagyon fél a "teherbe eséstől". Ezt az állítást
feltétlenül ki kell egészítenem e helyen azzal, hogy az abszolútummal - és ezáltal a
teremtés ősforrásával, illetve a szülés őserejével - való zavartalan együttműködés és
ezzel együtt a szabad akarat szerinti, vagyis az egyéni elhatározás alapján történő áldott
állapotba való kerülés, valamint a természetes, orvosi asszisztencia nélküli szülés, nem
lehetséges azoknak, akik húst fogyasztanak. A korábban leírtak alapján, gondolom,
hogy logikus, hogy az a jövendő anyáknak, az egyetemes létforrással való természetes,
vagy tudatos együttműködés ne legyen lehetséges az egyetemes gyilkosságban való
tudatos, vagy önkéntelen részvétel közben. Magyarul: a húsevés kizárja a bennünk levő
teremtői (mágikus) képesség tudatos és gyakorlását, és így a nő tudatos teremtési
(foganási - szülési) képességét is. A természetes (orvosi felügyelet nélküli) szülés a
húsevés által okozott személyiségzavarokkal és más, a húsevés által okozott biológiai
(hormonális) és pszichológiai zavarokkal, hormonális alapú egészségi problémákkal, az
önáltatásokkal egybekötve veszélyes kísérlet lehet. Nem csak a zavart lelkiismeret
miatt, hanem azért is, mert a magzat harmonikus, az egyetemes törvények ( A Ciklus és
ritmus törvénye!) szerinti mozgása - helyeződése az anyától érkező információk, vagyis
az anya testén keresztül a magzathoz érkező, finom (hormonális!) információk -
impulzusok alapján történik, amelyeket az elfogyasztott húsban található hormonális
méreg (idegen élet-struktúrához tartozó genetikai anyagban található téves információ)
megzavar. Innen erednek a tudomány által kiküszöbölhetetlennek tartott, a "soha nem
lehet tudni" nagyokos filozófiát igazoló, szülés közben „előreláthatatlanul” előállható
„klinikai komplikációk"!
   A gyermekeinket a természetben, majd otthon szülő feleségem, az első gyermekünk
fogantatása előtt lemondott a húsról és ezért az ő szülései nem csak, hogy majdnem
óramű pontossággal folytak le, de arról is meg voltunk győződve, hogy semmiféle „soha
nem lehet tudni” féle szövődmény nem is léphet fel szülés közben.

VI
Az un. ezoterikus elméletek, illetve a spirituális iskolák és mozgalmak gurui ott
tévednek, hogy a test fejlődése és harmonikus működtetése illetve testi tapasztalatok és
lelki - szellemi konfrontációk nélkül, és a testbe vitt anyag nélkül képzelik el a
spirituális fejlődést. Ez az elképzelés az élet értelméről épp annyira helytelen, mint a
nyugati típusú civilizációban folytatott fölösleges zabálásért folytatott, stressz okozó
hajsza.
   A bevezető sorok zárójeles betétjében említett 12 napos éhségsztrájkot követő l6
napos éhségsztrájkom teljes mértékben meggyőzött arról, az ELTA nevű metafizikai
szabadegyetem sokat hangoztatott alapigazságáról, hogy Európában még senki sem halt
éhen csak abban az esetben, ha ezt valamilyen meggyőződése (politikai, vallásos)
következtében így akarta, vagy akkor ha az élete más területén annyira elvétette a célt,
hogy egyszer csak a túlvilágon találta magát. Az éhségsztrájkok alatt tapasztaltak
közben meggyőződtem arról, hogy egy szellemileg, lelkileg és biológiailag aránylag
megtisztult ember, a tudományosan elképzelt, "szükséges" minimális
táplálékfogyasztásnál sokkal kevesebb táplálékkal is elélhet nyugodtan és nagyon
sokáig.
   Ellenben az is igaz, hogy amennyiben az általános és az egyéni szellemi fejlődési -
kiegyenlítődési (megváltási) programjának eleget akar tenni az ember, vagyis ha
azokkal az őselemekkel, amelyeket diszharmonikusan testesít meg és amelyekhez ő is
diszharmonikusan viszonyul élete első ciklusaiban, konkrétan fel akarja venni a
kapcsolatot, akkor fizikailag intenzíven tevékenykednie is kell. Ehhez viszont bizonyos
alapanyagoknak (fizikai információ-hordozóknak) a szervezetbe történő bevitele
elengedhetetlenül szükséges. De ahhoz is, hogy e többnyire kellemetlen kapcsolatok
következményeit, vagyis az elemek és az őserők visszahatásait helyesen
értelmezhesse és értékelhesse, ahhoz tehát, hogy a természeti környezetében és a
saját belső természetében észlelt jelenségek és folyamatok helyes értelmezését
(megértését) és tudatosítását a gondolkozása által folyamatosan elvégezhesse, egy
minimális cukorszint fenntartására van szüksége. Ezt viszont koránt sem kell
szintetikusan és mesterségesen előállított, nagy mennyiségű cukor fogyasztással
erőltetni! Sőt: a célnak tökéletesen megfelel az a cukor mennyiség, de főként az a
minőség, amit a szervezetünk az adott természeti környezet természetes „cukor-
forrásaiból”, illetve a zöldségekből és a gyümölcsökből ki tud választani.
   Annak érdekében tehát, hogy a gondolkozási képességemet -és így a helyes
ítélőképességemet, beszélő (kommunikáló) képességemet ne veszítsem el, egy
endokrinológus orvos barátom tanácsára, aki biztosított afelől, hogy ezzel nem sértem
meg az éhségsztrájk etikáját, az ötödik nap eltelte után, napi O,5 - O,7 liter szőlőlevet
kezdtem inni, aminek következtében a tízedik nap után, a korábbi, mozgás közben
tapasztalt vérnyomás-ingadozások, a halánték fájdalmak és a fejfájások is kimaradtak és
úgy éreztem, hogy nagyon sokáig elélhetnék így, a "normálisnál" csak kevéssel
csökkentettebb fizikai aktivitással. Persze mindezt nem kérkedésből írom most ide, nem
A tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásról

Contenu connexe

Similaire à A tudatos természetes taplalkozásról

A holisztikus egészség
A holisztikus egészségA holisztikus egészség
A holisztikus egészségGábor Raffai
 
Egészség természetesen - DXN
Egészség természetesen - DXNEgészség természetesen - DXN
Egészség természetesen - DXNAnett Biró
 
DXN - Természetesen egészséges!
DXN - Természetesen egészséges!DXN - Természetesen egészséges!
DXN - Természetesen egészséges!DXN ganoderma kávé
 
TIENS Termékkatalógus
TIENS TermékkatalógusTIENS Termékkatalógus
TIENS TermékkatalógusVass Jozsef
 
Az Otthonszulesre való felkészülés előnyei
Az Otthonszulesre való felkészülés előnyeiAz Otthonszulesre való felkészülés előnyei
Az Otthonszulesre való felkészülés előnyeiSzilárd Kozma
 
Paleolit etrend, mint termeszetes gyogymod
Paleolit etrend, mint termeszetes gyogymodPaleolit etrend, mint termeszetes gyogymod
Paleolit etrend, mint termeszetes gyogymodSeresBim
 
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)kalandor
 
Kozma Szilárd Asztrológusi Hitvallás
Kozma Szilárd Asztrológusi HitvallásKozma Szilárd Asztrológusi Hitvallás
Kozma Szilárd Asztrológusi HitvallásKozma Botond Szilárd
 
Egeszség, tudatos életmód
Egeszség, tudatos életmódEgeszség, tudatos életmód
Egeszség, tudatos életmódGábor Raffai
 
Mi is az az elsavasodás
Mi is az az elsavasodásMi is az az elsavasodás
Mi is az az elsavasodásgabozz58
 
8.2 modul - HALDOKLÁS, UTOLSÓ ÓRÁK ELLÁTÁSA
8.2 modul - HALDOKLÁS, UTOLSÓ ÓRÁK ELLÁTÁSA8.2 modul - HALDOKLÁS, UTOLSÓ ÓRÁK ELLÁTÁSA
8.2 modul - HALDOKLÁS, UTOLSÓ ÓRÁK ELLÁTÁSAKarel Van Isacker
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik részKozma Botond Szilárd
 
A tested vízért kiált - Nem beteg vagy, hanem szomjas!!!
A tested vízért kiált - Nem beteg vagy, hanem szomjas!!!A tested vízért kiált - Nem beteg vagy, hanem szomjas!!!
A tested vízért kiált - Nem beteg vagy, hanem szomjas!!!Balogh László Imre
 
Kozma Szilárd: a földi élet és a földi gondok (A karma és a szenvedés ) ősoka...
Kozma Szilárd: a földi élet és a földi gondok (A karma és a szenvedés ) ősoka...Kozma Szilárd: a földi élet és a földi gondok (A karma és a szenvedés ) ősoka...
Kozma Szilárd: a földi élet és a földi gondok (A karma és a szenvedés ) ősoka...Kozma Botond Szilárd
 
KOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titka
KOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titkaKOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titka
KOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titkaKozma Botond Szilárd
 

Similaire à A tudatos természetes taplalkozásról (20)

A holisztikus egészség
A holisztikus egészségA holisztikus egészség
A holisztikus egészség
 
Harcosoketrendje
HarcosoketrendjeHarcosoketrendje
Harcosoketrendje
 
Egészség természetesen - DXN
Egészség természetesen - DXNEgészség természetesen - DXN
Egészség természetesen - DXN
 
DXN - Természetesen egészséges!
DXN - Természetesen egészséges!DXN - Természetesen egészséges!
DXN - Természetesen egészséges!
 
TIENS Termékkatalógus
TIENS TermékkatalógusTIENS Termékkatalógus
TIENS Termékkatalógus
 
Az Otthonszulesre való felkészülés előnyei
Az Otthonszulesre való felkészülés előnyeiAz Otthonszulesre való felkészülés előnyei
Az Otthonszulesre való felkészülés előnyei
 
Reishi (ganoderma lucidum) történelem
Reishi (ganoderma lucidum) történelemReishi (ganoderma lucidum) történelem
Reishi (ganoderma lucidum) történelem
 
A XXI. század gyógyítói: A gombák
A XXI. század gyógyítói: A gombákA XXI. század gyógyítói: A gombák
A XXI. század gyógyítói: A gombák
 
Paleolit etrend, mint termeszetes gyogymod
Paleolit etrend, mint termeszetes gyogymodPaleolit etrend, mint termeszetes gyogymod
Paleolit etrend, mint termeszetes gyogymod
 
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
 
Kozma Szilárd Asztrológusi Hitvallás
Kozma Szilárd Asztrológusi HitvallásKozma Szilárd Asztrológusi Hitvallás
Kozma Szilárd Asztrológusi Hitvallás
 
Egeszség, tudatos életmód
Egeszség, tudatos életmódEgeszség, tudatos életmód
Egeszség, tudatos életmód
 
Mi is az az elsavasodás
Mi is az az elsavasodásMi is az az elsavasodás
Mi is az az elsavasodás
 
8.2 modul - HALDOKLÁS, UTOLSÓ ÓRÁK ELLÁTÁSA
8.2 modul - HALDOKLÁS, UTOLSÓ ÓRÁK ELLÁTÁSA8.2 modul - HALDOKLÁS, UTOLSÓ ÓRÁK ELLÁTÁSA
8.2 modul - HALDOKLÁS, UTOLSÓ ÓRÁK ELLÁTÁSA
 
Ecdysterone 120 Caps.
Ecdysterone 120 Caps.Ecdysterone 120 Caps.
Ecdysterone 120 Caps.
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió, és a keresztény aasztrológia V- ik rész
 
A tested vízért kiált - Nem beteg vagy, hanem szomjas!!!
A tested vízért kiált - Nem beteg vagy, hanem szomjas!!!A tested vízért kiált - Nem beteg vagy, hanem szomjas!!!
A tested vízért kiált - Nem beteg vagy, hanem szomjas!!!
 
Termekofflineuj
TermekofflineujTermekofflineuj
Termekofflineuj
 
Kozma Szilárd: a földi élet és a földi gondok (A karma és a szenvedés ) ősoka...
Kozma Szilárd: a földi élet és a földi gondok (A karma és a szenvedés ) ősoka...Kozma Szilárd: a földi élet és a földi gondok (A karma és a szenvedés ) ősoka...
Kozma Szilárd: a földi élet és a földi gondok (A karma és a szenvedés ) ősoka...
 
KOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titka
KOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titkaKOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titka
KOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titka
 

Plus de Szilárd Kozma

A gonosz Nagy Attila Puli nem alszik
A gonosz Nagy Attila Puli nem alszikA gonosz Nagy Attila Puli nem alszik
A gonosz Nagy Attila Puli nem alszikSzilárd Kozma
 
Harmadik levelem nagy attila pulihoz
Harmadik levelem nagy attila pulihozHarmadik levelem nagy attila pulihoz
Harmadik levelem nagy attila pulihozSzilárd Kozma
 
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezéseNagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezéseSzilárd Kozma
 
Az ember öt spirituális összetevője
Az ember öt spirituális összetevőjeAz ember öt spirituális összetevője
Az ember öt spirituális összetevőjeSzilárd Kozma
 
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvényeSzilárd Kozma
 
9 A szeretet egyetemes törvénye
9 A szeretet egyetemes törvénye 9 A szeretet egyetemes törvénye
9 A szeretet egyetemes törvénye Szilárd Kozma
 
8 - A fejlödes egyetmes torvenye
8 - A fejlödes egyetmes torvenye8 - A fejlödes egyetmes torvenye
8 - A fejlödes egyetmes torvenyeSzilárd Kozma
 
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvényeSzilárd Kozma
 
4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvénye4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvényeSzilárd Kozma
 
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvényeSzilárd Kozma
 
1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvényeSzilárd Kozma
 
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...Szilárd Kozma
 
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatásaAz öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatásaSzilárd Kozma
 
Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális TisztanlatásrólAz Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális TisztanlatásrólSzilárd Kozma
 
A Tarot beavatási rendszere
A Tarot beavatási rendszereA Tarot beavatási rendszere
A Tarot beavatási rendszereSzilárd Kozma
 
A Szkeptikusok fatális tévedései
A Szkeptikusok fatális tévedéseiA Szkeptikusok fatális tévedései
A Szkeptikusok fatális tévedéseiSzilárd Kozma
 
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmelSzerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmelSzilárd Kozma
 
Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e? Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e? Szilárd Kozma
 

Plus de Szilárd Kozma (20)

A gonosz Nagy Attila Puli nem alszik
A gonosz Nagy Attila Puli nem alszikA gonosz Nagy Attila Puli nem alszik
A gonosz Nagy Attila Puli nem alszik
 
Harmadik levelem nagy attila pulihoz
Harmadik levelem nagy attila pulihozHarmadik levelem nagy attila pulihoz
Harmadik levelem nagy attila pulihoz
 
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezéseNagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
 
Filmek a lényegről
Filmek a lényegrőlFilmek a lényegről
Filmek a lényegről
 
Az ember öt spirituális összetevője
Az ember öt spirituális összetevőjeAz ember öt spirituális összetevője
Az ember öt spirituális összetevője
 
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
 
9 A szeretet egyetemes törvénye
9 A szeretet egyetemes törvénye 9 A szeretet egyetemes törvénye
9 A szeretet egyetemes törvénye
 
8 - A fejlödes egyetmes torvenye
8 - A fejlödes egyetmes torvenye8 - A fejlödes egyetmes torvenye
8 - A fejlödes egyetmes torvenye
 
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvénye
 
6 ritmus es-cilkus
6 ritmus es-cilkus6 ritmus es-cilkus
6 ritmus es-cilkus
 
4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvénye4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvénye
 
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
 
1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye
 
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
 
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatásaAz öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
 
Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális TisztanlatásrólAz Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
 
A Tarot beavatási rendszere
A Tarot beavatási rendszereA Tarot beavatási rendszere
A Tarot beavatási rendszere
 
A Szkeptikusok fatális tévedései
A Szkeptikusok fatális tévedéseiA Szkeptikusok fatális tévedései
A Szkeptikusok fatális tévedései
 
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmelSzerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
 
Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e? Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e?
 

A tudatos természetes taplalkozásról

  • 1. Kozma Szilárd: Az egészség helyreállítása természetes táplálkozás segítségével. (A külső és a belső természettel való egészséges viszony kialakítása és az életünk értelmével és rendeltetésével való összhangba hozása a természetes táplálkozás utján.) Gyakorló asztrológusként, gyakran kell találkoznom azzal a jelenséggel, hogy, bizonyos jól érzékelhető ("szemmel látható") pozitív eredmények után, kauzális sorsfeltárással (szintetikus horoszkópértelmezéssel) rendelkező értelmes személyeknél is megáll - elakad valamiért a sors- és egészség-helyreállítás és a továbbfejlődés folyamata. Azt tehát, hogy a horoszkóp értelmezés által végrehajtott sorsprogram- és életfeladat feltárás csak részben éri el a célját olyanoknál is, akik egész magas fokú hiba- és tévedés-belátási képességgel rendelkeznek és nem hárítják a sorsnehézségeiket a külső (családi, vagy szociális) körülményekre, felsőbb rendű és külső transzcedentális hatalmak akaratára. Két tényezőt ismertem fel az évek során, mint sors-rendezési, egészség- és boldogság- elérést akadályozó tényezőt. Az egyik a kauzális információnak a tovább nem adása, vagyis a kiegyenlítődés törvényének a nem-működtetése ("Akinek van annak még adatik…." - vagyis, aki úgy érzi, hogy gazdagodott a kauzális információ által és van amiből adnia másoknak is, van amit áramoltatnia mások felé is, és "Nem rejti véka alá a fényt", vagyis aki nyíltan vállalja a divatos konvenciókkal szembeni gondolkozását és az annak megfelelő életvitelt, az tovább fog szellemben, egészségben és boldogságban gyarapodni, aki kevésnek érzi azt, amit kapott és azt a keveset is megtartja magának, attól idővel elvétetik és ugyanoda jut vissza, ahol kezdte.), amire, egy idő óta már fel szoktam hívni a horoszkóp-rendelők figyelmét, de úgy néz ki, igen kevés eredménnyel. Az emberek ma is nehezen értik meg, hogy "nem arra való a fény, hogy azt a véka alatt tartsák" és miután megírják a hálákodó leveleiket - amit, természetesen szívesen veszek, de ugyanakkor nem jó szívvel látom azt, hogy úgy képzelik, hogy ezzel az etikai tettel napirendre is térhetnek a dolgok fölött, és megfeledkeznek arról, hogy a kiegyenlítődés - avagy az információ áramoltatás -, a spirituális evolúció, a szeretet és az abszolútum törvénye szelemében is tovább kellene adniuk az információt. A hétköznapi életből is tudjuk, hogy ott, ahol információ dugulás, vagy zárlat keletkezik, annak természetellenes energia- halmozódás, vagy energia-hiány a következménye. A másik ok egyértelműen az, hogy civilizált személy lévén, továbbra is ezzel a jellegzetesen szellemi életmóddal és spirituális elvárással ellentétesen: ragadozóknak való táplálékkal él (Annak ellenére tehát, hogy nem folytat ragadozói életmódot, de legalábbis tudatosan nem vállalja azt, hogy ő ragadozóként élne, gondolkozna és cselekedne.), és ez által a szellemét is tovább mérgezi a húsból származó, negatív genetikai (hormonális) információval, vagyis a hullaméreggel. Egyfajta finom, és
  • 2. "szabad szemmel" láthatatlan (érzékelhetetlen) spirituális, értelmi és lelki kábulatban tartja tehát ez által magát, aminek következtében nem képes a teremtést és a létet szabályozó egyetemes törvényekkel harmóniába kerülni, nem engedi, hogy az egyetemes törvények pozitív módon gyakorolják a szervezetében és az életében (a sorsában) a hatásaikat. Az alábbiakban egyértelműen kiderül majd, hogy az ember szervezete, a genetikai (antropológiai) eredete és felépítettsége szerint, nem képes a legfinomabb szinteken keletkező hibás állati génstruktúrákkal, illetve a fertőzött állatok húsában levő különböző bacilusokkal és vírusokkal, való megküzdésre, mint a természeti szelekció fenntartására hivatott ragadozók és a tetem-takarító dögevők, sőt: igazából még a húsban található természetes (Ami számára, aki eredetileg nem ragadozóként fejlődött ki, nem természetes!) hullaméreg feldolgozására sem. Ha más nem, hát az utóbbi években civilizációs pánikot keltő kerge marha kór (a szarvasmarháktól elkapható szivacsos agysorvadás), a juhok körében terjedő, de az embere is veszélyes száj és köröm fertőzés, valamint a madárinfluenza járványok, amelyek mind rengeteg állat elpusztításának a szükségét idézte elő, figyelmeztető jel lehetne arra vonatkozóan, hogy az ember valami törvényellenes tettet követ el, nem csak akkor, amikor húst fogyaszt, hanem akkor is, amikor ezeket a természetes létformájuktól és képességeiktől megfosztott "haszon-álatokat" erőltetetten, üzemileg "gyártja" futószalagon és ipari termékként kezeli mint az inggombokat, vagy a háztartási felszereléseket. (Sőt: az utóbbiak tisztaságára jobban odafigyel!) - Persze, hogy ezek elvesztik a kórokozókkal szembeni ellenállásukat és könnyen fertőződnek, és persze, hogy a még vadon, de mindenképpen az ember által már megzavart (itt, ott, iparilag fertőzött) természeti környezetben élő, vándorló társaik is megfertőződnek és így, kölcsönösen átadják egymásnak a kórokozókat. De ezért egyáltalán nem az üzemileg "termelt", szerencsétlen állatok a felelősek, hanem a nagyobb élvezet- és anyagi haszon érdekében a teremtés eredeti rendjébe ily módon is belematató ember! A másik módja a hétköznépi és érzékelhetetlen kábulatnak, az alkohol fogyasztás és a cigarettázás, valamint a kávézás mellett (az utóbbi, habár éppen a mesterséges éberségkeltés érdekében fogyasztják, éppen azért hat károsan a spirituális éberségre és így a kiegyenlítődési - harmonizálódási képességre, mert a mesterséges - pragmatikus! - éberség után a szervezet képtelenné válik a természetes éber állapot fenntartására), a természet-ellenes anyagokkal történő természetellenes táplálék-édesítés, aminek következtében, ha csak testi szinten is, de hamis boldogsági (kiegyenlítési) állapotban tartja magát, arról nem is beszélve, hogy a mesterségesen előállított cukorral, vagyis hamis táplálék-struktúrák fogyasztásával, egyrészt feleslegesen raktároz a szervezetében egyre több olyan tűz elemet, aminek a természetes és egészséges feloldásában (kiélésében) pontosan a mesterségesen előállított cukor atomstruktúrája (mesterséges kristályai) akadályozzák meg. De vegyük szép sorrendben az éberség-ellenes, vagyis a harmónia-ellenes, mert természet-ellenes táplálkozás kérdéseit:
  • 3. Egészséges életmóddal és életrenddel, harmonikus életvitellel kapcsolatos előadásokon, ilyen jellegű könyvek ismertetésekor az egészséges táplálkozás is szóba kerül. Ilyenkor gyakran hangzanak el a vegetarianizmushoz fűződő, annak pozitív hatásait ismertető, vagy éppenséggel azokat kétségbevonó, sőt: esetleg a vegetarianizmust elítélő vélemények, ellenvetések. A kérdéshez nem mint orvos, vagy gasztronómus, tehát nem mint "szakértő" szeretnék hozzászólni. Meg vagyok győződve arról, hogy a természeti világot és a mai ember (a gyermekek és a fiatalok!) természetét éppen a könnyítő, gyors és élvezet-okozó megoldásokat eredményeket hajszoló, de a spirituális alapokkal, valamint a visszahatásokkal és a kései következményekkel nem számoló, szakemberek tették tönkre. Olyan személyként írok a táplálkozásról, aki több mint hét éve hús- és cukor mentes, valamint más, mesterséges módon előállított táplálék mellőzésével étkezik és aki valamikor nagy „hús faló" és „édes szájú” ember hírében állt, aki valamikor hús nélkül egyetlen étkezését sem tudta volna elképzelni és aki ma, annak köszönhetően, hogy tizenkét éve nem eszik húst, ötvenegy évesen sokkal jobb fizikai kondícióban és jobb egészségben tudja magát, mint amilyennek harmincegy évesen tudhatta. Hiteles tanúként írom tehát e sorokat, aki a korábbi klinikai és a kórházi beutalók szerzésétől, a patikába járástól és a gyógyszerért való sorbaállástól, valamint a külföldi "gyógyszerszerzésektől" végérvényesen megszabadult. Aki nem elméletben tudja, hanem a folytonos gyulladásoktól megszabadult epéjében, májában, veséjében, prosztata-mirigyében és húgyhólyagjában, valamint a valamikori fekélyes gyomrában, patkóbelében és a többi, immár kigyógyult, valamikori hurutos beleiben, vagyis egész "újjászületett" emésztőrendszerében érzi a természetes táplálkozás vitathatatlan előnyeit. Ebből az alapállásból a kezdet kezdetén, figyelmeztetni szeretnék arra, hogy minden közismert tápanyag egészséges az emberi szervezet számára, ami közvetlenül a természetből származik, és mértékkel, illetve arányosan adagolt. Ugyanakkor minden, még a legegészségesebb „gyógynövények” fogyasztása is káros, amit öncélú, együgyű és egyoldalú egészség-nyerési szándékból, élvezethajszolás céljából fogyasztunk, vagy valamilyen könnyítő technikai megoldás és tudományoskodás következménye. Az öncélú módszereknek, elképzeléseknek, tanításoknak és cselekvési modelleknek a legáltalánosabb ismertető jegye az IZMUS szóvég. Ilyen öncélú elméleti - és cselekvési rendszernek bizonyult az összes izmussal végződő művészeti áramlat, a XX. században, el egészen a posztmodernizmusig, amely pont az által bizonyult együgyűnek, hogy nem akart együgyű lenni. És ugyanez az öncélúság jellemzi az összes népboldogító "biztos receptként" tálalt társadalmi eszmét is, mint az abszolutizmus, totalitarizmus, a fasizmus, a szocializmus, a kapitalizmus és a kommunizmus. Az izmus szóvég tehát az öncélúság globális ismertetőjegye de aki jól odafigyel, azt is könnyen megérti, hogy a káros öncélúság jellemez minden "biztos receptet" és "biztos módszereket" is. Ezért a vegetarianizmusról is elmondható, hogy önmagában öncélú és a valóságnak csak egy rész-területére figyelő táplálkozási elmélet (rendszer?), amely tartalmaz ugyan
  • 4. lényegi igazságokat (is) és ezért mindenképpen mutathat fel pozitív eredményeket, de figyelmen kívül hagyja azt a metafizikai tényt, hogy a táplálkozás alkalmával az ember tulajdonképpen fizikai (anyagi) állapotban levő spirituális információt visz be a fizikai testébe (szervezetébe), annak érdekében, hogy a személyén keresztül, különböző természeti elemeket és ezáltal a természetet összekapcsolja és egybehangolja a spirituális létezéssel. A táplálkozás tehát nem más mint, egy egyetemes kiegyenlítődési (alkímiai) folyamatot leképező és annak a megvalósulását szolgáló folyamat, amely során az általunk lenyelt és feldolgozott (a szervezetünk által értelmezett, elosztott, újraértelmezett és felhasznált) fizikai információ egy része újra átalakul (visszaváltozik) szellemi és spirituális információvá azáltal, hogy a mi személyünkön keresztül biológiai, pszichológiai (asztrális), intellektuális - gondolkozási (mentális) és szellemi (spirituális) jelenségekké, folyamatokká változik. A fizikai információ-ellátásunk nem csak a biológiai élet keretei közötti létezésünket biztosítja. Két ellentétes folyamaton megy keresztül, vagyis két ellentétes folyamatot visz végbe személyünk az élet folyamán: a fizikai környezetből átvett információ egy részét átalakítja spirituális (szellemi) információvá és viszont: az auratestekből a csakrákon keresztül a fizikai testbe áramló spirituális információ-rendszereket átalakítja fizikai információvá (cselekvési, megnyilvánulási energiává). Ebből, a szüntelen információ-átalakítási folyamatból származik az a bizonyos életenergia, aminek a növelése érdekében annyi ember gyötri magát különböző misztikus módszerek és receptek segítségével, teljesen feleslegesen, megfeledkezvén arról az egyszerű tényről, hogy az ember születésétől kezdve valósággal telítve van a különböző életenergiákkal és az egyetlen problémája csak az, hogy öncélú ambíciói és kapkodó szenvedélyessége szolgálatába tett nagyokos értelme, illetve az ösztönös késztetései hatására és az annak megfelelő primitív mentalitása következtében, a harmónia-rendeltetése beteljesítése helyett, saját szervezetét és környezetét rombolja ezekkel az energiákkal. Ezért jogosnak tekinthető az egyes szülők aggodalma, amikor gyermekük az öncélú (misztikus) vegetarianizmus útjára tér és hitelt lehet adni azoknak a híreszteléseknek is, miszerint egyes fiatalok legyengülnek fizikailag és egészségileg a vegetáriánus étkezés következtében. A Názáreti Jézus, aki a filozófusok összes tanainál érvényesebb és időt állóbb metafizikai tanítást adott az emberiségnek, nem hallgató-közönséget kápráztató stílus-gyakorlatot végzett, amikor a lét (a teremtés) eredeti rendeltetéséről és funkciójáról, valamint a természeti életformák, és így az emberi lét-struktúrák spirituális alapjáról és éteri-energetikai szerkezetének a felépítéséről tudva, azt állította, hogy "AKI MEG AKARJA NYERNI ÉLETÉT, ELVESZTI AZT." Ez, az egyetemesen érvényes metafizikai törvény érvényesül az összes öncélú törekvésünk kudarcba fulladása esetében. A vegetarianizmus ugyanis öncélú és szegényes táplálkozási „módszer”, amennyiben csak a biológiai egészség visszanyerését és helyreállítását célozza meg és azon felül nem akar tudni olyan komplex kérdésekről, mint a lélek és a szellem egészségéről, azaz nem akar tudni az Egységes Egyetemes Létezésnek, vagyis az Igazi Egészségnek a tőrvényeiről. Ebből a szemszögből másképp néznek ki a dolgok
  • 5. mint az öncélú, biológiai egészség-hajszolás szemszögéből. Mert igaz ugyan, hogy az egészség bizonyos mértékben helyreállítható a hús, valamint az állati származású zsiradék és más állati termékek fogyasztása csökkentésével és megszüntetésével. De az is igaz, hogy amennyiben csak ennyit teszünk az egészségünkért, az nem elég, és évek multával több mint bizonyos, hogy fizikai gyengülés követi ezt, a metafizikai szempontok figyelmen kívül hagyásával történő étrend váltásunkat. Másfelől viszont az is igaz, hogy érvénytelen az, amit nagy tudományos komolysággal és fontoskodással a húsfogyasztásról lemondani képtelen maradi orvosok és biológusok állítanak. (És ezzel az ő személyes akarat- gyengeségük "tudományos" indoklásával, takargatásával, félrevezetik azokat, akik nagyobb akaraterejüknek köszönhetően képesek lennének lemondani a húsfogyasztásról az egészségük visszanyerése, vagy megtartása érdekében!) Egyes orvosok szerint ugyanis vannak bizonyos, csak a húsban megtalálható "állati fehérjék" és vitaminok, amiket képtelen "beszerezni" más táplálékokból az emberi szervezet. - Ideje már végleg leszámolni ezekkel a tudományosság köntösébe bujtatott hazug mesékkel! Több személyt - és többek között egy pár orvost is - ismerek, aki hozzám hasonlóan, sok éve nem eszik húst és nem csak hogy egészségesebbek az átlagnál, hanem fizikai erejük is nagyobb. Az általános példák felsorolása és a tudományos érvek helyett, a személyes példa az egyedüli, ami minden elméleti cáfolattal szemben meg állja a helyét, ugyanis a cáfoló "szak- ember" különösen jó érvelő képességről tesz tanúságot és rengeteg cáfolhatatlannak látszó elméleti érvet képes előállítani akkor, amikor azt akarja bebizonyítani szakmai tekintélye és főlénye megtartása érdekében, hogy mit és miért nem lehet tenni. E rengeteg tudományos érvvel szemben csak azt tudom mondani, hogy több mint tizenkét évvel ezelőtt, egy tengerparti Karate-edzőtáborban hagytam fel végleg a húsfogyasztással és semmiféle fizikai-erőcsökkenést nem érzékeltem magamon azóta sem. Sőt, amint az imént említettem, ötvenegy évesen jobb erőnlétben érzem magam mint ezelőtt ez előtt húsz évvel és jelenleg a 2 dannos Karate-mesteri fokozati vizsgám letételére készülök. Ami a szexuális étvágyamat, lehetőségeimet és képességeimet illeti, az sem marad le a húsz évvel ezelőtti potencialitásom mögött. Nem tudom, ilyen körülmények között érdemesnek tartaná-e még valaki megvizsgáltatni azt, hogy hiányzanak-e szervezetemből azok a bizonyos, csak az állatok húsában fellelhető fránya fehérjék és vitaminok, amit állítólag képtelen máshonnan, mint a húsból "beszerezni" az emberi szervezet? (Utólagos bejegyzés: l995 szeptember és október folyamán egy l4, majd kevéssel azután, egy l6 napos "teljes és becsületes" éhségsztrájkot folytattam a nemzetiségi kisebbségek gyermekeit hátrányos helyzetbe hozó román tanügyi törvény elleni tiltakozásul, minden látható és érzékelhető egészségi károsodás nélkül, ámulatba ejtve azokat az orvosokat, akik korábban betegségeim miatt kezeltek. Ráadásul 5 napra az éhségsztrájk befejezése után Karate edzésre mentem, semmiféle különbséget nem észlelvén az akkori és a korábbi fizikai erőnlétem között. Sőt: ezúttal kevesebbet izzadtam és könnyebbnek, nyúlékonyabbnak és rugalmasabbnak éreztem magam.
  • 6. Mindez a klasszikus "európai" és főképp az erdélyi étkezési- táplálkozási szokások követésével nem lett volna lehetséges.) A húsfogyasztásra vonatkozó metafizikai igazság viszont a tudományoskodó érvek és ellenérvek kérdéskörénél jóval összetettebb. - Ezért adok igazat a gyermekeik egészségét vegetarianizmus következményeitől féltő szülőknek. A húsfogyasztásról ugyanis nem szabad egyik napról a másikra lemondani a húsfogyasztáshoz hosszú éveken keresztül hozzá szokott (elkényelmesedett) szervezettel. Elsősorban azt kell tudni, hogy azok a bizonyos "állati vitaminok", "állati fehérjék" és más, "vitális értékű tápanyagot" (információt) tartalmazó anyagok, amiket egyesek szerint csak a húsfogyasztás által vagyunk képesek bevinni a szervezetünkbe, csakugyan nem kerülhetnek belénk és csakugyan nincs ahogy beépüljenek a szervezetbe, ha a húsfogyasztás csökkentése közben és a húsfogyasztásról való lemondás után, sütéssel és főzéssel, vagy fagyasztás által tönkre tett táplálékot (összezavart információt) viszünk be a szervezetünkbe. Ha az öncélú élvezethajhászás szellemében kialakított régi táplálkozási szokásainkhoz híven, megsütünk és megfőzünk kivétel nélkül minden ételt, vagyis természetellenesen megváltoztatjuk eredeti összetételét, tápértékét és vitamintartalmát a táplálékainknak, ne csodálkozzunk, hogy erőnk csökken és egy bizonyos javulási periódus után az egészségi állapotunk visszazuhan oda, ahonnan elindultunk. És most fel fogok tenni egy vérbelien tudománytalan, de lényegbe vágó kérdést. Nem másért, de már a hideg is ráz, amikor azt a cáfolhatatlannak látszó érvet hallom, hogy valaki, aki „nehéz testi munkát végez”, ehhez nem lenne elég ereje, amennyiben nyers növényi táplálékon élne. Ugyan honnan szerzik be az olyan elképesztően erős növényevő állatok, mint a ló, a bivaly, a bölény és az elefánt, azokat az erőt adó tápanyagokat és vitaminokat, ha nem a növényekből és azok gyümölcseiből? Ki főzi, ki süti meg az állatok reggelijét, a vacsoráját és az ebédjét? A ló, a bivaly, az ökör, az elefánt és általában a legszívósabb és a legegészségesebb, "a legerősebb" állatok hogy bírják ki sült, és pácolt hús nélkül az életet és miért nem sütve és főzve fogyasztják a „szegényes” táplálékaikat? Miután a kedves olvasó meggyőződött arról, hogy csakugyan képes voltam leírni ezeket a naiv, sőt: egyesek szerint talán az infantilitás fogalmát is kimerítő kérdéseket, és fölényeskedve kimosolyogta, esetleg jól kikacagta magát, kérem, próbálja mégis elhinni nekem azt, hogy én is egy kétkedő, kritikus és racionális beállítottságú, eléggé sokat olvasó és bizonyos materialista tananyagok egyetemi kurzusokon történő elsajátítása révén értelmiségivé alakult, európai ember vagyok és semmi érdekem nem fűződik ahhoz, hogy szamárságokat irkáljak. Én is csak több hónapon át tartó metafizikai előadások sorozata meghallgatása után szántam el magam, hogy vállaljam a hús-mentes, természetes (sütés-főzés pácolás, stb. nélküli) táplálkozás esetleges negatív következményeit. És ezt is csak azért, mert be kellett látnom, hogy a korábbi hiedelmeimmel és „tudományos - értelmiségi” gondolkozásommal ellentétes metafizikai információknak a gyakorlati életben történő alkalmazása, más élet- területeken is, pozitív eredményekkel jártak.
  • 7. Azért állítottam azt a fentiekben, hogy önmagában csak a biológiai egészség visszanyerésére irányuló törekvéseink, hosszú távon nem hozhatnak pozitív eredményeket, mert az egészség, amiként az egész-ség szavunk lényegi jelentése és eredeti értelme is bizonyítja, nem csak a testünk jó biológiai működését jelenti. Ezért amennyiben pusztán a biológiai szervezetemet akarom átállítani "természetes táplálkozásra", természetes étrendre, többet árthatok vele magamnak mint amennyit használhatok esetleg. Nekem legalábbis, szükségem volt egy hosszú időszakra, amíg képes lettem egy, a szokványostól eltérő, pozitív, egészséges, az egyetemes törvényekkel valamelyest összhangban álló, gondolkozási és viselkedésbéli (mentalitásbeli) változásra. Vagyis csak lassan és tudatosan tudtam átnevelni magam, amíg a belső figyelmemnek és erőfeszítéseimnek köszönhetően kialakult egy új mentalitásom és, a humanizmus álcájába rejtett, de a valójában gyávaságból eredő konfliktuskerülés, és az akaratlanul, mintegy a neveltetésem által felépített civilizált álca mögött megbúvó öncélú kritika, a fölényeskedő cinizmus (nagyképűsködés) és az ostoba belső ellenszegülések, az irigykedés és a féltékenykedés helyét, lassan elfoglalta egy új értékrendre alapozott, mindenre nyitott, de a jól átgondolt és meggyőződéssé vált igazságok érvényesítése érdekében harcra-kész, bátor mentalitás hétköznapi gyakorlása. Mondhatni, átfordítottam magam egy pozitív (többnyire megértő és megbocsátó, de nem megalkuvóan félrenéző, nem a létkorrupcióval kiegyező) erkölcsi alapállás kialakítása és a pozitív cselekvésekben testet öltő, általam addig még kipróbálatlan, de lassan állandósuló természetes viselkedés gyakorlására. Így, az új táplálkozási formák és az új táplálkozási (étrendi) szokások egyfajta pozitív, mindig a lényegi megismerésre törekvő spirituális gondolatisághoz és új életrendhez is kötődtek, ami által nem vált öncélúvá az "újfajta" étkezésem. Sok agresszív "reform-étkezővel" és nagyon sok, látszatra galamblelkű vegetáriánussal találkoztam, akik azonnal visszavágtak, vagy csak akkor váltak startból agresszívvé, amikor egy új ismerősük kételkedni mert az új étrendjük értelmében, pozitív értékében és pozitív következményeiben. Minden látszat- egészségi javulásuk ellenére, az új étrendjük láthatóan nem vált javukra. Sőt: egyesek, rejtettebben bár, de lényegében még agresszívebbek lettek annak köszönhetően, hogy mindegyre harcra kész állapotba állították magukat az öncélú és végeredményben materialista eszméik, életvitelük, megvédése érdekében. Hiszen csak azt érték el az új táplálkozási szokásukkal, hogy elszigetelték magukat addigi közösségüktől, barátaiktól, és akarva - akaratlanul, sértetten, vagy büszkén, különbnek, esetleg felsőbbrendűnek kezdték hinni magukat a többi embertársuknál. Ezek az emberek EGY OLYAN VALLÁSNAK LETTEK A HÍVEI, AMELY KIZÁRÓLAG A GYOMRUKHOZ ÉS AZ EMÉSZTÉSI PROBLÉMAIKHOZ KÖTÖTTE A FIGYELMÜKET ÉS AZ IRRACIONÁLIS HITRENDSZERÜKET és amely lényegében nem tett mást, mint felszínre hozta az addig homályban maradt szellemi naivitásukat, vagy a mások személyével szemben, és így a közösséggel szemben is, önkéntelenül érzett, de a
  • 8. civilizáló neveltetésük által, a tényleges feloldás helyett, a tudattalanjuk mélyére nyomott agresszivitásukat. Az étrendünk megváltoztatása tehát semmit nem ér, ha azt nem kíséri (sőt, jobb ha azt megelőzi:) tudatos mentalitásbeli átalakulás. És amennyiben nem válunk még nyitottabb szellemű emberekké, mint amilyenek azelőtt voltunk, és nem leszünk nyugodtabbak, szociálisabbak, türelmesebbek, belátóbbak, azaz megszólíthatóbbak mint azelőtt voltunk, minden elképzelhető, várt vagy váratlan körülmény között, a mindennapi életünkben is, többet ártunk, mint használunk vele, hiszen a tradicionális koncepciók szerint élő és étkező embertársaink szemében mindössze nevetséges, bogaras és szeszélyes emberekké válunk, akivel nincs amit kezdeni egy „normális” társaságban. A dolog viszont fordítva is érvényes! - Az egész életrendünk - és így az étrendünknek is - a természetessé történő átalakítása nélkül hangoztatott, mentalitásbeli „pozitív” változások, anyagi realizálódást nélkülöző, szelleminek látszó, de vallójában mindössze intellektuális allűr számába menő, alaptalan eszme - szajkózás marad, amely úgy fest mintha a természetvédő aktivisták a kivesző félben levő állatok prém-bundáiban járnának. Természetes, hogy az ilyen mentalitás nem csak, hogy nem hiteles, de az igazi és teljes egészség helyreállítására alkalmatlan is, és hosszú távon nem bizonyul állóképesnek, illetve semmiféle pozitív következménye nincs. Ezért, rendkívülien fontosnak tartom elmondani, hogy a fanatizmussal egyenes arányban káros lehet a felszínesség is a természetes táplálkozás, illetve a természeti információ - fogyasztásának kérdésében. Én legalábbis nagyon megjártam amiért, a fanatizmus elkerülése érdekében, a természeti táplálkozásra való átállásom közben, szinte ugyanakkora mértékben fogyasztottam alkoholt tartalmazó italokat mint azelőtt. Csak a hetedik évben, egy orvosilag vizsgálatlan, vírusos gyomor és bélfertőzés után (amiből egy hétig tartó radikális böjt: koplalás útján gyógyultam ki) kaptam észbe, hogy itt valami nincs rendben, de még egy másfél évembe telt, amíg teljes mértékben leszoktattam magam még a baráti társaságban történő sör ivásról is. Csak miután ez teljes mértékben sikerült, döbbentem rá, hogy mi mindent veszítettem a „tisztulási” hét évem alatt, amely hét év az alkoholos italok - néha mértéktelen - fogyasztása miatt nem lehettem olyan éber mint ma, és sem lelkileg sem fizikailag nem nyertem vissza a teljes egészségemet. Biztos vagyok benne, hogy csakis ennek következtében nem érezhettem magam elég erősnek ahhoz, hogy jelentkezni merjek a karate-mesteri fokozati vizsgám letételére majdnem tíz éven át. A szükséges színvonalat technikailag, és fizikailag is elértem néha, de a mesteri fokozathoz szükséges erőnlétemet, pontosan egy - egy másnap is folytatott „férfias” ivászatot követő, alvási - pihenési nehézségekkel tarkított, forma-csökkenés miatt nem tudtam folytonossá tenni. II.
  • 9. Annak ellenére, hogy nem szeretem a misztifikációt, a választott téma „eredendő” ellentmondásossága: a hétköznapi egyszerűségével szemben álló metafizikai összetettsége miatt, sehogy nem kerülhetem el, hogy a jelen írásom azt a látszatot keltse, mintha én is a misztika eszközéhez nyúlnék. Pedig nem teszek mást, csak az egyszerű, a tudományos babonákkal és a szüleink, valamint a tanítóink által belénk vert tyúkketrec-logikával még tönkre nem tett, maradék természeti ítélőképességhez folyamodok, mivel e tanulmány keretén belül nincs ahogy körülírjam azt, hogy mit jelentenek a Jin és mit jelent a Jang világalkotó princípiumok és nincs ahogy részletezzem azt a tényt, hogy ez a két egymástól különböző és jól elhatárolódó teremtői lét-esszencia milyen fizikai elemekben és létformában jelentkezik. Ám annak reményében, hogy aki e sorokat olvassa, elolvasta már, vagy a jövőben el fogja olvasni azokat a tanulmányaimat is, amelyekben mindazt ami ide vonatkozik részletesen kifejtettem ( így pl. az egyetemes tőrvényekről szóló tanulmány bevezető részét), most folytatom a gondolatmenetet e látszólag misztikus bakugrással: Vannak úgymond pozitív és negatív töltetű (Jang és Jin, Maszkulin és Feminin lényegű) táplálékok, mint ahogy vannak negatív és pozitív természet metafizikai (- alkímiai) alapelemeknek megfelelő természeti elemek, mint amilyenek a természeti víz, vagy a tűz, a föld és a levegő is azok például. A pozitív elem mindig a megtermékenyítő, a negatív viszont a megtermékenyülő kauzális hatalom megtestesülése és így a természetben a pozitív a negatívat, bizonyos körülmények között és azok hatására, képes átváltoztatni, átalakítani. Ezért például a tűz átváltoztatja a víz polaritását pozitívvá, maszkulin energetikai töltetűvé, vagyis maszkulin természetűvé. Ennek az alkímiai folyamatnak a fizikai következményeként mi önkéntelenül átalakítunk pozitív (tűz: maszkulin) töltetűvé minden táplálékot, amit megfőzünk vagy megsütünk. Azáltal tehát, hogy minden önálló racionális vizsgálódás nélkül, egyszerűen csak a belénk nevelt szokások hatására, minden racionális indok nélkül, megfőzzük és megsütjük táplálékainkat, felborítjuk a szervezetünkben az "egészséges" és természetes egyensúlyt. Köztudott (lásd az akupunktúra és a preszopunktúra gyógyászati technikák alapját), hogy a Jin és a Jang, vagyis a negatív és a pozitív töltetű energiák egyensúlya, illetve harmonikus, kiegyenlített állapota a szervezetünkben, elengedhetetlen feltétel az egészségünk fenntartásának. Mi annak a következménye, hogy a természetben található táplálékainknak több mint nyolcvan százalékát Jang, illetve maszkulin töltetűvé alakítjuk a főzés és a sütés következtében? Az, hogy a civilizált maszkjaink és a jól bejáratott etikai szokásaink alatt, nyolcvan százalékban - nemre való tekintet nélkül! - "férfiasabbak”, tehát ambíciósabbak, becsvágyóbbak, önérzetesebbek, akaratosabbak, türelmetlenebbek, harciasabbak (és még jó, ha csupán erélyesebbek), célratörőbbek, reakciókészebbek, (egyoldalúan Jang - szerűek, vagyis:), nyugtalanabbak, provokatívabbak és provokálhatóbbak, és ezért ingerlékenyebbek, egyensúlyunkból könnyebben kimozdíthatóbbak, stresszeltebbek, és ezek összegeződéseként agresszívebbek vagyunk a természetesnél. És ez, a civilizált viselkedés mögött rejtőző, a tudattalanba süllyesztett
  • 10. általános agresszivitás a szellemi mentalitásunk és a képzeleti idea-világunk szintjén is kifejti romboló hatását bennünk és a környezetünkben, minden önuralmunk és neveltségünkből adódó önfegyelmünk ellenére! Ennek a fölösleges és káros (szükségtelen, tehát irracionális!) táplálék- átváltoztatásnak csak egyik következménye, hogy az esztétika és a kritika által oly nagyra tartott modern és posztmodern irodalom, a képzőművészet és a zene alkotói csak úgy ontják magukból az agresszív, közönség provokáló, „elemi érzéseket és intellektuális lázadást”, vagy más, „katarzis - élményt” kiváltani hivatott „műveket”, a filmipar sikerre számító produkcióiról nem is beszélve. Ma, ha nem zajos a komédia, nem is számíthat közönségsikerre és még az un. pszichológiai filmek kategóriájában sem nevezhető be egy olyan produkció, amelyben nincs egy kis „dinamizmust adó”, baleset, gyilkosság, vagy öngyilkossági kísérlet, esetleg valami nemi devianciával egybekapcsolt erőszakos cselekedet. A következmények könnyen észlelhetők, hiszen mindannyian tapasztaltuk, hogy mi a különbség egy állandósultan stresszelt és a természetes (kiegyensúlyozott) állapot, azaz egy nyüzsgő és egy nyugodt, harmonikus személy melletti élet között. Tudom, hogy naivan és gyermekesen hangzik a "komoly" (és a komoly ma általában azt is azt jelenti, hogy ha orvosságot nem is, de vitamin pótló és „energizáló tablettákat” folyamatosan szedő, évente legalább háromszor betegeskedő...) személyek számára mindaz, amit a fentiekben állítottam. Azonban a természetes táplálkozás pozitív következményeit megtapasztaló konvencionális gondolkozás szűkre szabott határait meghaladó ember számára már egyértelmű, hogy - többek között - a természetben arányos Jin - Jang töltettel létező táplálékok állandó kifőzése és kiégetése (illetve a fizikai testbe bevitt és a fizikai szervezet által feldolgozandó természeti információnak a nyolcvan százalékos Jang - töltetre való átállítása) következtében lett úrrá az iparosított civilizációban a céltalan nyüzsgés, a távlati következményeiben előbb-utóbb ökológiai katasztrófához vezető siker- és eredmény- hajszolás. Ebből ered az a sok elégedetlenség, a öntudatlan, vagy tudatosan leplezett harag, az ingerlékenység és ellenségeskedés, az intolerancia és a nyílt vagy fojtott agresszivitás és ezért van végső soron a sok boldogtalanság - de itt már nagy a kísértés, hogy eltérjek a tárgytól. Inkább visszatérek a kiindulóponthoz, amely úgy szólt, hogy vajon naivitás-e részemről az a kérdés, hogy a maguknak nem sütő-főző, mesterséges tápanyagot nem fogyasztó, vadállatok miért egészségesebbek mint a tudományos ésszerűséggel és komolysággal létrehozott civilizációs berendezéseivel, programjaival magát stresszelő (egészségileg „leszázalékolt” állapotba kerülő), mesterséges vitaminokat fogyasztó ember? Ehhez szorosan hozzáfűződik az a kérdés is, hogy az egyes tudományos és orvosi nézeteken túl, metafizikai szempontból miért káros - sőt: az egész emberiség fennmaradása (genetikai kódjának az épen maradása) szempontjából miért veszélyes - a mértéktelen húsfogyasztás, vagyis az olyan "tápláléknak" a szervezetbe való bevitele, amelyben a halál beálltakor, azonnal és menthetetlenül megjelenik a hormonális (genetikai információkat tartalmazó) hullaméreg?
  • 11. - Minderre részletesen visszatérek, miután sikerült a természetes táplálkozás és a vegetarianizmus közötti különbségeket meghatározni. De azt is le kell szegezni, hogy a vegetarianizmus alapötletét nem kell elvetni, ezért nem is a vegetáriánus étkezés ellen szól ez a tanulmány, és, mint ahogy a későbbiek folyamán ezt meg fogjuk látni, még húsfogyasztást sem ítéli el egyértelműen. Amit célul tűztem ugyanis az a táplálkozás metafizikai jelentőségének és lényegi funkciójának az értelmezése, és ennek a kauzális alapnak a fényében a megfelelő következtetések dogmamentes levonása. A vegetáriánus étkezés nagyon is egészséges étrend és nem csak hogy pozitív hatásai vannak az egészségre nézve, hanem vannak pozitív következményei is. Az az étrend is amit, a többi metafizikus társammal együtt én is követek, végeredményben vegetáriánus, de az általánosan elfogadottól, a "gyakorolt" vegetáriánus táplálkozástól annyiban különbözik, hogy igyekszek mindent, minél nagyobb százalékban nyersen, tehát főzés és sütés mentesen "fogyasztani" és ezért, a természetes táplálkozás szellemében, nem fogyasztok szintetikusan előállított termékeket, olyan táplálékot tehát, amely nem található meg készen, vagyis átalakítatlanul a természetben. Így például, amennyiben lehetőségem van erre, egyáltalán nem fogyasztok (és a gyermekeimnek sem adok!) gyárban mesterségesen előállított cukrot, illetve cukros, vagy cukrozott táplálékot sem. Az a cukor, amit bizonyos üzemi technologiával, magas hőmérsékleten és magas nyomás alatt állítanak elő cukorrépából és más növényekből, erőszakos kristályosítás segítségével, nem lévén természetes információ-forrás, romboló hatást gyakorol a szervezetünk sejtrendszerére. Én valamikor magas fokú hiperglicémiában is szenvedtem, aminek hatására mind több és több cukrot igényelt a szervezetem, hiszen cukor fogyasztás után elmúltak a rosszulléti és a szédülési érzések és megszűnt a migrénszerű halántéktájéki nyomás-érzet. De minél több cukrot fogyasztottam, hosszú távon a folyamat súlyosbodott. Amikor metafizikai szinten is megértettem, hogy mi történik a szervezetemben, erőt vettem magamon és arra szorítottam a szervezetemet, hogy az elfogyasztott zöldségekből és gyümölcsökből, valamint a kenyérből vonja ki a számára szükséges természeti cukrot. Így, rosszulléti állapotok nélkül, sok nyers gyümölcsfogyasztással ellensúlyozva a cukorhiányt, mára meghaladtam ezt, a hasnyálmirigy begyulladásával fenyegető és erős éhségérzetekkel járó betegséget is. Biológiai szervezetünk nem a francia, az olasz és nem kínai, vagy a magyar és nem az erdélyi konyha irracionális szokásrendjére van felépítve és nem az élelmiszergyárak szintetikus termékeinek a megfontolatlan fogyasztása érdekében alakult ki az evolúció során, hanem a természetes információ- igényeink szerint! Ezért nyugodtak lehetünk, hogy a természetben minden olyan információ megtalálható - ha a nyerészkedő, versengési őrületünkben, a jelenlegi szennyezett állapotánál nem tesszük jobban tönkre! -, amire az egészség és az erőnlét biztosítására szükségünk van. És azok a növények, illetve azok a gabona magvak, gyümölcsök és zöldségek, valamint azoknak az állatoknak a "gyümölcsei" (tej, tojás) megfelelőek és egészségesek számunkra, amelyek abban a környezetben teremnek és élnek, amelybe beleszülettünk és amelyben folytatjuk
  • 12. életünket. És ami szorosan még idetartozik: mindig az érvényben levő évszaknak megfelelő, a természeti körülmények között elálló, tehát nem a mesterségesen létrehozott klíma-berendezések által (hűtés, fagyasztás) és a mesterséges állapotban (olvasztás, befőzés, lesütés, stb.), a természetes körülmények között életben tartható gyümölcsöt és zöldséget kell fogyasztani. Nem kell tehát un. befőtt táplálékot fogyasztani még télen sem! Télen is azokat a gyümölcsöket és zöldségeket ajánlatos fogyasztani, amelyek el állnak a kamrában és a pincében (vermekben), illetve más természetes körülmények között. Ezért szeretek télen olyan zöldséget vásárolni, amelynek a gyökeréről nincs lemosva a föld. Akinek további fenntartásai vannak és még mindig kételkednivalója van a természetes (hús és cukor-fogyasztás nélküli, valamint a tápanyagok hőkezelése: megfőzése, megsütése pácolása, fagyasztása, stb., nélküli) táplálkozás helyességével és egészséges mivoltával szemben, anélkül, hogy meg akarnám győzni az ésszerűnek képzelt, tradicionális koncepcióinak helytelenségéről, arra kérem, hogy gondolkozzon el azon: vajon a biológiai szervezetünk a maga működési "természetével" ( tehát a természeti törvények szerint felépített struktúrájával) nem kellene-e természetesen, illetve egy - az egyben hozzákötődjön és egybe kapcsolódjon a természeti környezete természetes folyamataihoz, vagyis annak az organikus működési rendszeréhez? Ha igen, akkor vajon miért lenne káros számára a természeti környezetéből átvett, főzéssel és sütéssel és különböző más eljárásokkal nem denaturált tápanyag, azaz az eredeti sajátosságait, az eredeti (természetes) információs összetételét (értékét) megőrző "élelem", amikor pontosan és elsődlegesen épp arra van neki (azaz a fizikai testünknek) szüksége? De nem szóltam még a legnagyobb előnyéről a természetes étrendnek. Minden látszat, minden tudományos okoskodás és minden közhiedelem ellenére, egy bizonyos időszak (ami két - három hét) eltelte után, miután a húsfogyasztás következtében eltunyult és a kulináris kezeléssel, a megsütött és megfőzött információval az összezavart (valósággal megbolondított, elkábított) szervezetünknek sikerül vissza állnia a természetes működési rendjébe, kiderül, hogy a természetes tápanyagokból kevesebbet kell bevinni a (megenni) szervezetbe és az, hogy ez a táplálkozás SOKKAL OLCSÓBB is mint a megszokott, a húsos és a cukros, a sütéssel-főzéssel öncélúan ízesebbé tett táplálék. És ráadásul nem kell a sütéssel- főzéssel, vagyis az előkészítéssel (és nem utolsó sorban a mosogatással) annyi időt eltölteni. Rengeteg időt és rengeteg teret nyerhetünk (én például túladtam a hűtő szekrényemen és lebontottam a konyha és a kamra közti válaszfalat, ami által meg növekedett a lakásom belső térfogata) már csak azért is mert, az aki természetesen táplálkozik, egy bizonyos időszak után, nem kezdi ismerni a korábban igen gyötrően fellépő, sürgető éhségérzetet. Ez viszont azt is jelenti természetesen, hogy a korábbinál sokkal értelmesebb, kreatívabb és nyugodtabb (feszültség mentesebb) életet élhetünk és igazán odafigyelhetünk ( hiszen több időnk van erre!) szeretteinkre, élettársunkra, barátainkra és nem utolsósorban igazi önmagunkra: a fizikai szükségleteinkkel arányosan fontos és szellemi igényeinkre.
  • 13. Ami az időnyerés, vagyis az időpocsékolás és az energia-sporlás kérdését illeti, aki metafizikai alapokra (a létezésben mindenkor és mindenütt érvényes alapigazságokra) kívánja helyezni életét, nem kell és nincs amiért állandóan magyarázkodjon, minden tettét mindenki számára megindokolja a pragmatikus racionalista ésszerűség szempontjából. Sőt: mindaddig, amíg a pozitív következményeket nem tapasztalja saját egészségében és saját életében, ezek a materialista-tudományos indoklások, a bizonyítvány- magyarázások csak zavarják a természet- ellenes fogyasztói kábulatából ébredező embert szellemi harmóniájában és elbizonytalanítja, elbátortalanítja realizációs törekvéseiben. Természetesen, a másik véglet: a fanatizmus is épp annyira veszélyes a szellemi életutat választók számára. Ezért mindenek előtt két tanácsot kell jól megjegyeznünk: 1) semmilyen elméletet, tanácsot, eszmerendszert ne valljunk a magunkénak, addig amíg azt mi magunk, személyesen ki nem próbáltuk és annak alkalmazhatóságát és pozitív következményeit a mi személyes, mindennapi életünkben nem tapasztaltuk és 2) ha valamit kipróbáltunk már és észleljük hosszú távon is annak a pozitív következményeit (nem csak közvetlen eredményeit, hatásait), többet ne kételkedjünk annak valóságos értékében és értelmében és használjunk bátran attól függetlenül, hogy a környezetünkben élő személyeknek (a komolynak látszó tudományos- gazdasági életszemléletet valló és az akadémikus intellektualizmus által természetesnek elfogadott betegségek nyűgében oly meggyőzően és fennkölten szenvedő, panaszkodó ismerőseinknek, rokonainknak, barátainknak, családtagjainknak, esetleg az élettársunknak is) mi a véleménye arról amit mi csinálunk, ahogyan mi élünk és táplálkozunk. Vigyáznunk kell ugyanakkor saját lelkesültségünkre, túladagolt ambícióinkra is: ne akarjunk meggyőzni erőszakkal senkit arról, hogy milyen jó az amit mi csinálunk, abból az elgondolásból, hogy így segíteni fogunk rajta: senkin sem lehet segíteni annak szabad elhatározása, szabad akarata és személyes meggyőződése ellenére, a spirituális személyi fejlődési ritmusa ellenére. Igazi meggyőző ereje és pozitív hatása, csak és csakis a pozitív példának lehet. A mi példa erejű egészségünknek, harmonikus családi életünknek, tiszta és kiteljesült párkapcsolatunknak, baráti viszonyainknak, kreatív életvitelünknek, vidámságunknak, barátságos és nyitott magatartásunknak kell legyen meggyőző ereje és nem a kacifántosan misztikus elméleteknek, a spekulatív logikai és esztétikai magyarázatoknak, a tudományos okoskodásoknak, a káprázatosan érdekes és izgalmas elméleti okfejtéseknek, bizonyításoknak. A tényleges metafizikai életvitel személyes bizonyosságokon alapuló életgyakorlatból, életvitelből áll, amely életgyakorlat természetesen nem irányul senki megsértésére, senki korlátozására és nem keresztezi egyetlen emberi személyi kibontakozási törekvéseit sem. Nem kell szembe szegülnünk senkivel, amennyiben a miénkétől eltérőek a törekvései és amennyiben ők nem veszik közvetlenül célba a mi szabad életvitelünk meggátolását, a mi ( másoknak az érték-koncepcióit és felelősség- szempontjait is számba vevő) szabad akaratunk korlátozását, a természet-közeli és
  • 14. természetbarát életvitelünket, a természettel minél harmonikusabb és mélyebb kapcsolatra törekvő életformánknak a meggátolását. Amennyiben viszont a természet kímélő és mások felelősségteljes szabad akaratát tiszteletben tartó egyéni, vagy családi életvitelünket, felelős magatartásunkat korlátozni szándékozó késztetéseket észleljük, nem csak hogy elemi emberi jogunkban áll, hanem metafizikailag is indokolt részünkről mindenféle „jó szándékú megjegyzés” egyértelmű és határozott visszautasítása. A természetromboló és természetzavaró gazdasági és politikai nézetekkel: a létkorrupció logikájával kiegyező mentalitás ugyanis saját személyiség-tudatunk korrupcióját, kiérlelt pozitív spirituális képességeink összezavarodását, el gyengülését eredményezi. És ugyanúgy, a metafizikai alapigazságokat leíró szövegek nem kell körülményeskedő magyarázkodásokból, bizonyítási-rendszerekből álljanak, hanem egyszerű, tömör kijelentő mondatokból. Hiszen nincs amiért bebizonyítani azt, ami szemmel látható módon létezik! Ami természetes és normális, tehát összhangban áll a természet zavartalan állapotával és az egyetemes törvényekkel, az nyilvánvaló, attól csak az nem lehet egészséges, boldog, derűs és elégedett akit eleve zavaros, korrupt és természetellenes uralkodási ambíciók és öncélú boldogság- eszmék hajtanak. Csak ami hamis és irreális, az szorul bizonygatásra, indoklásra, a valóság nem. III. Minden felelősen gondolkozó személynek, aki önmagával szemben bármilyen szintű és jellegű szellemi igényt támaszt, szüksége lenne arra, hogy legalább a saját létével és személyével kapcsolatos végső (esetleg "végzetes" és eszkatológiai) kérdéseket is feltegyen magának. Rendeltetésünknél fogva szükségünk van arra, hogy a lelkiismeretünk hangjára (és nem a korrupt élet alapformáit elfogadó egoizmusunk számára érveket, illetve „igazat” és kibúvót kereső, hazudozó eszünk sugallatára) hallgatva, őszintén megválaszoljuk magunknak a saját magunk számára feltett végső kérdéseket. Sokszor nem is gondoljuk, hogy mekkora szükségünk van arra, hogy megkíséreljük az őszinte és világos válaszainkból származó személyi igazságaink szerint, azokkal összhangban berendezni a mindennapi életünket. Ez utóbbit még akkor is, meg kellene tennünk, ha ezzel a körülöttünk élő személyek becsmérlő ellenállását váltjuk ki egy ideig. Ilyen megválaszolandó, végső személyes kérdés, a húsfogyasztás kérdése is. A húsevés kérdése ugyanis, elsősorban nem is tudományos kérdés és a húsfogyasztás teljes abbahagyásakor nem a szervezet kitisztulása a fontos, hanem a lelkiismeret és az egyetemes felelősség- tudatba ágyazott személyi felelősségérzet megvilágosodása és felerősödése a cél. A tudattalan lelki világunk, az auránk legfinomabb rétegeiben, vagyis az emberi szellemünk legmélyebb tartományai szintjén történő tudat- tisztulás sokkal fontosabb, mint a biológiai funkciók egészséges állapotának a helyreállása. A húsfogyasztásról való lemondás elsősorban nem a biológiai égészség megőrzése vagy helyreállítása miatt fontos, hanem azért, hogy az ember ne kerüljön teremtés-ellenes
  • 15. állapotba, vagyis, hogy ne maradjon állandó ellentétben kauzális és spirituális önmagával, felettes Énjével és azon keresztül a benne és általa is létező abszolút szellemmel: a Teremtővel. A bennünk is jelenvaló és általunk is megnyilvánuló Teremtő ugyanis nem azért hozza létre a hely -és irányváltoztatási képességgel, vagyis a szabad mozgási lehetőséggel rendelkező individuális létstruktúrákat (állatokat), a mentális testtel, illetve szellemi individualitással rendelkező, „fejlett lényeket”, hogy az ember, mindössze a kényelem és a nagyobb élvezet kedvéért leöldösse azokat. Fizikai-biológiai felépítettségünk folytán és antropológiai eredetünk szerint (fogazatunk rendszere, a bőrpórusokon át, vagy a nyelv kilógatásával történő testhőmérséklet szabályozása, belek hosszúsága, száj-nyálka és gyomorsav mennyiségi, igen eltérő különbözések a ragadozók és a növény-evők között, a genetikai struktúra jellemzőiről nem is beszélve), nem csak, hogy nem vagyunk ragadozók (húsevők), de az evolúció nagy rendjében, eredetileg a szervezetünk egyáltalán nem húsfogyasztásra: a hullamérgek és az elhullt - elejtett állatokban levő baktériumok és vírusok feldolgozására volt a faj-fejlődés által létrehozva és kifejlesztve. Eredetileg nem voltunk és egyre inkább kiderül, hogy nem is vagyunk képesek a természet minden zavarát a szervezetünk által felfaló, feldolgozó és megemésztő szanitéc-munkáját elvégezni, mint a nagyragadozó, vagy a dögevő állatok. Sőt: inkább csak zavart (szennyet) vagyunk képesek kelteni. Ezért egy állat önkényes leölésével mi, pontosan úgy megakadályozzuk az állat individuális szellemében (mentál testében) is jelelevő Teremtőnek egy egyedi és egyszeri kiegyenlítődési - harmonizálódási kísérletét, mintha egy embert öltünk volna meg. Az állatnak az egyetemes törvényekkel harmóniában álló szelleme még nincs is annyira összezavarodva, mint egy - egy embernek, az ölés (gyilkolás!) által felsrófolt gyűlölettől és ambícióktól elsötétülő lelke! Szelleme (tudattalan lelkiismerete) legmélyén tudja is ezt minden személy és lelkiismerete és spirituális (egyetemes) felelősségérzete zavaró hangjának az elhallgattatása, felelősségtudata eltompítása érdekében iszik annyi alkoholt (nem véletlenül volt szokás erős pálinkát fogyasztani régebb az otthon történő disznóvágások közben) és talál ki természetidegen, de figyelem-elterelő és figyelemelfoglaló elméleteket. Az állatok önkényes leölésére és elfogyasztására nem lehet érv az, hogy a ragadozó állatok is meglőnek más állatokat, mert az állatok egyedei, illetve a fajok között normálisan működnek az egyetemes tőrvények és a ragadozó és a dög- evő állatoknak és rovaroknak igen jól meghatározott szerepük van fajok jellegzetes, egészséges és erős génállományának az erősítésében és fenntartásában. Metafizikailag: a ragadozók és dögevők a Teremtés, illetve a Mágia törvénye érvényesítésében, vagyis az Apollói - individualitás szellem működtetésében kapnak szerepet, nem csak a gyengébb individuumok kiiktatásban és azok tetemének az eltakarításában. (Idevonatkozóan lásd még: a Nap metafizikai és asztrológiai értelmezését a Bolygók című leckében, valamint az egy és az individuális tudat értelmezését a Számok alkímiája című tanulmányban, de
  • 16. főként a ragadozóknak a fejlődés törvénye szerinti spirituális szerepének a leírását a Nyolcadik törvény c. tanulmányomban.). Az ember vét a Teremtés, a kiegyenlítődés, a Hatás-visszahatás és a Fejlődés törvényei ellen, mert nem a természetes szelekció szerint, nem a gyengébb, a beteges, vagy a fizikailag károsodott (sebzett) állatokat öli meg (ölte és pusztította ki) vadászó és halászó technikájával és technológiájával, hanem lehetőleg és általában a "legszebb, legegészségesebb, legnagyobb és legerősebb" fajok legegészségesebb genetikai struktúrájával rendelkező példányait. Azzal a kegyetlen eljárással viszont, amit ma a "hústermelő üzemekben" véghez visz az általa önállótlanná tett házi állatokkal, nem csak a Teremtés törvényét sérti meg, hanem a többi kilenc törvényt is és mindenféle barbarizmuson messze túltesz. És az a tény, hogy ilyen üzemileg termelt, a természetes szelekció szűrőjét nélkülöző génállománnyal rendelkező állatok húsát fogyasztja, logikus módon visszahat, nem csak a fizikai egészségére, hanem a lelki és a szellemi egészségére is. Persze, ha valaki nagyon ragaszkodik a húsevéshez, vagyis a nem-húsevés "előnyeinek" materialista-tudományos elméletek szerinti magyarázatához, akkor az evangélium igazi szelleme elsorvasztását szolgáló szekularizált dogmák és a modern tudományos spekulációk tárházában fog találni bőségesen olyan ellenérveket, amelyek segítségével meggyőzheti saját magát a húsevés jótéteményeiről és mellőzhetetlen fontosságáról. És ezt meg is fogja tenni még akkor is, ha a mindennapi életében az ellenkezőjét tapasztalhatná, ha lenne bátorsága abban az irányban keresgélni - kutakodni és jól odafigyelni azokra a statisztikai adatokra, ahol a rákos megbetegedések előfordulási (statisztikai) számaránya a húsevés, illetve a természetes táplálkozás (huzamos és egyértelmű, nyers, növényi eredetű ételek fogyasztása) szempontjából van feltűntetve. Nekem meg volt az a szerencsém, hogy egy adott sorshelyzetben, két hétig rá voltam kényszerülve a húsevésről való teljes lemondásra olyankor, amikor maximális fizikai erőfeszítéseket kellett tennem, és napok alatt tapasztalhattam annak pozitív következményét. A tudományos - racionális neveltetéssel elkábított lelkiismeretem és a „felső fokú” (egyetemi) materialista tanulmányokkal eltompított szellemi öntudatom szerint csak egy év múlva értettem meg, hogy voltaképen miről is van szó lényeg szerint, pedig a metafizikai útkeresésemnek már az első állomásain ilyen jellegű kérdésekbe ütköztem, mivel az elején egyetlen metafizikai előadás sem hangzott el anélkül, hogy a húsevésnek a spirituális gondolkozási képességre tett káros - vagyis blokkoló- hatásáról ne essen szó. Biztos vagyok abban, hogy gyermek és fiatal korában, ha csak kívülállóként is, de nagyon sok Erdélyi ember vett részt családi disznóöléseken, sőt, talán nagyobb állatok legyilkolásában is. És ha mindezektől mégis megkímélt valakit a sors, akkor legalább a csirkék, a tyúkok, kakasok és libák, rucák nyakának az elnyisszantásánál asszisztált legalább. Én a saját kezemmel vágtam el több tucatnyi csirke, tyúk, pulyka és ruca nyakát gyermek és ifjúkoromban, annak ellenére, hogy az első disznóölési élményem közben, a véres látványtól és a disznó visításától előbb
  • 17. megborzadtam majd a halálhörgésétől annyira megdöbbentem, hogy öntudatlanul a trágyadombhoz hátráltam és a trágyalébe háttal beleestem. Az esemény jópofa történetként maradt fenn a családi emlékezetben, de én még ma is emlékszem arra az ellentmondásos borzongató élményre, amikor az évről - évre megölt disznónk leőrölt húsát gyúrtam, mert - talán skorpiói ízlelőszervem miatt - én voltam a családban a legjobb kolbászízesítő. Ellentmondó és ellentétes, az elején csak a felnőttek szemében bátornak látszani akaró önérzetem, majd a racionális "emberi" tudatom által a tudattalanba leszorított elemi érzések háborúja dúlt bennem végig: a nem racionális józan eszem, hanem az akkor számomra még fogalomként is ismeretlen spirituális lelkiismeretem lázadt az ellen amit „komoly emberként” racionálisan tettem. Többszőr tapasztaltam már, hogy minden általánosan képzett, önmagát tájékozottnak tudó személy megsértődik, amikor arra merem emlékeztetni, hogy léteznek tudattalan lelki folyamatok, amelyek befolyásolják a tudatunkat és az egészségünket. A baj csak az, hogy az orvostudomány még a fizikai, esetleg a pszichének nevezett lelki részünkre vonatkoztatja az egészség fogalmát és úgy képzeli, hogy az egészség tudományos „előállításának” a kulcsát előbb - utóbb meg fogja találni. Az azonban még a spirituális igényeivel meredeken szemben álló húsfogyasztás következtében parkinszon kóróssá vált római pápának sem fordul meg az eszében sajnos, hogy a keresztények "hétszentséges" Úristene az, aki figyel és lázad bennünk lelkiismeret-furdalás és rosszullét, különböző allergiák, vagy más testi tüneteket és szorongató érzéseket okozó pszichés jelenségek és betegségek formájában a folyamatos gyilkosságok ellen! Arra, hogy az Úr (a legfőbb törvény megtestesülése) a betegségeink segítségével figyelmeztet minket arra, hogy nem jól tesszük, ha tudat alá szorítjuk ezeket az ellen-érzéseket. Amint a nyelvünk és az ínyünk megérzi a hús ízét, sőt, talán már azelőtt is, a tudattalan lelkiismeretünk (az egyetemes spirituális felelősségtudatunk), azonnal megkapja a jelzést, hogy törvénytelen tettet: káini aktust hajtunk végre, amely jelzések, a bennünk lezajló tudattalan alkímiai folyamatok közben, azok hatására, egyre erősödnek és a csúcsára érnek, amikor a gyilkosságban való részvétel szellemi tudata bennünk egyértelművé válik azáltal, hogy a májunk és a vékonybelek által kiválasztott táp- nedvek információi a véren és a testnedveken keresztül szervezetünk mirigyeihez is és a mirigyeken keresztül a csakrákhoz is eljutnak. Ennek az információ-rendszernek megfelelően, a hatás - visszahatás törvénye alapján, az auránk legfinomabb rétegeiből és a világegyetem spirituális dimenzióiból, csakrákon keresztül hozzánk visszaérkező információ is telítve lesz ezzel a számunkra hamis és zavaró gyilkolási információval, amely a ragadozók számára egészséges információ (összhangban áll az ők eredeti rendeltetésével) a mi számunkra viszont, hosszú távon egészségtelen. IV Voltaképpen az orvostudományra azért van szükség és az orvoslás és a gyógyszeripar javarésze abból az tévhitből és abból az okból jött létre és az intézményes orvoslás
  • 18. hatalmi apparátusa arra van felépítve, hogy "márpedig, lehet hogy a nagy mennyiségben fogyasztott hús káros az egészségre, de ennek a metafizikai (lelkiismereti) magyarázata és az ilyenfajta okok keresése tudománytalan és áltudománynak kell nevezni mindazt az elméletet, ami azt állítja, hogy az ember egészségére károsan hat a az arányos húsfogyasztás". - Fanatikus csőlátásra és intellektuális arroganciára alapozott önámítás szükséges ma már ahhoz, hogy azzal a hazugsággal áltassuk magunkat, hogy annak, a fizikai - természeti környezetünk uralását és kizsákmányolását szolgáló („energiaforrásokat felszabadító” ) ódon tudománynak a logikájával és érvrendszerével bármiféle természet-tisztítást el lehet érni, amely „tudományos logika” tönkretette és összezavarta - beszennyezte a természet élő világát és csaknem felszámolta az egész földi életet! Öncsalásra van szükségünk, hogy azt képzeljük: ugyanennek a gyilkos logikának a segítségével, megfelelő és meggyőző gondolatokat és érveket fogunk találni a életsorvasztó technika káprázatában élő emberiség tévhit - rendszerének az eloszlatására és ezáltal az élővilágvilág megvédésére - megóvására. Láttam valamikor egy televízió adást, amely egy Angliában létező „érdekes” tudományos intézetnek a tevékenységéről szólt, ahol a kivesző félben levő növényfajoknak a pontos természettudományos leírása mellett, kórokozó elemektől (baktériumoktól, vírusoktól, vegyi anyagoktól) tisztított magokat és génállományt hordozó mag-sejteket raktároznak el annak az apokalipszis utáni emberiségnek a számára, amely újra be akarja majd velük telepíteni a földet. Érdekesnek találtam, hogy egy pillanatig sem gondoltak arra sem a tudósok, sem az adáskészítő tévé riporterek, hogy maga a Biológiai Információt Konzerváló Intézet is, a számottevő pénzbe ("energiába") kerülő fogyasztási szükségleteinek fedezésével, a mag és edénytisztításra használt fertőtlenítő és tisztítószerek megvásárlásával, illetve azok használatával és az „elvezető” szennycsatorna rendszerbe ürítésével, a többi eszköz tisztításával, elmosásával, vagyis az amúgy jó szándékkal létrehozott intézet folyamatos működtetését biztosító, de a környezetromboló termelői tevékenységből származó állami (adóból, tehát nagyobbrészt ipari profitból származó), vagy alapítványi (ami ugyanaz csak megcsavarva) pénzek felélésével ( magas technológiát, illetve nagy teljesítményű gépek és más technikai berendezések működtetését lehetővé tevő villanyáram és más energia- szolgáltatások ellenértéke kifizetésével, a külső és belső munkatársak, illetve a húsevő tudósok, laboránsok, takarítónők, könyvelők, sofőrök, stb. eltartásával - megfizetésével -, akik ugyanazon társadalmi mentalitás szerint élnek, amely mentalitás a civilizációs apparátusával kiirtotta az eddig elpusztult fajokat) ha áttételesen is, de hozzájárul az általa átmentendő állat és növény fajok további pusztulásához. De nem is ez a lényeges kérdés. A lényeges kérdés ugyanis az, hogy ugyan honnan a csudából kerül majd elő az a „tiszta” emberiség, amelyik ezen tudósok és laboránsok munkájának eredményét felhasználja, a gyümölcsét (sicc!) leszedi? Talán annak a húsevő emberiségnek a gyilkos képzelete által működtetett gondolatrendszere fog kicserélődni valamikor, amely ma tonna számra gyártja a szemetet és a rombolási
  • 19. eszközöket és civilizáltan rejtett szennycsatornáival sunyi módon és lelkiismeretét csalva a világtengerbe ömleszti a tisztítószerekkel mérgezett megatonnányi vizeket, csak azért mert nem bírja elviselni az öncélú, tüzes, termelői - fogyasztói tevékenységével járó szemetelést, a húsevő szervezetéből kiáramló szagokat, a spray- bűzt? (Az ember által meg nem zavart természetben sehol nincsen piszok, vagy szemét, csak ott, ahol az ember az anyagot a helyéről elveszi (kivágja, kibányássza), átalakítja és a mesterségesen átalakított, a helyét és funkcióját vesztett anyagot, a természetbe visszadobja. Ennek analogikusan megfelelve, a természetesen táplálkozó személyek bőre minimális mértékben, mondhatni, alig zsírosodik, a testük kipárolgásának és a leheletük illata nem kellemetlen, sőt: a székletük sem annyira „szagos” mint a húsfogyasztóké. Ezért a ruhák tisztításához nekik elegendő a természetes szappan használata és illatosító szerekre nincs szükségük.) Ha valaki szolid természettudományos érveket és magyarázatot akar szerezni annak érdekében, hogy önmagát és barátait - ismerőseit meggyőzze a húsfogyasztás elhagyása értelméről, jobban teszi ha megmarad ésszerű kételyeinél és annál a tradicionális nézeténél, miszerint a húsfogyasztás kevés mennyiségben nem árt, sőt igenis kell a szervezetnek. Ezeknek a személyeknek, asztrológiai nyelven: Ikrek és Skorpió jellegű gondjaik vannak, illetve hármas és/vagy nyolcas házi - életfeladat felvállalási problémájuk van, és a legtöbb esetben, sajnos a végzetes betegségeik sem, de még a saját, többszörösen bekövetkezett, kézzelfogható pozitív eredményeik sem elegendőek ahhoz, hogy higgyenek azok valóságában. Ezek a személyek, ha nem készíttetik el az élet-probléma és sors-program feltáró horoszkópjukat és ennek fényében nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy saját öncsalási késztetéseiket feloldják és megszüntessék, egész életükre betegeskedésre lesznek ítélve. Ők, a legmagasabb szintű és ezért a legveszélyesebb szellemi káprázatban és lelki kábulatban való szendergésben töltik napjaikat (lelkiismeret-altatásban) és ennek következtében párkapcsolati nyomorúságban (magányban, szexuális elégedetlenségben, vagy szerelmi féltékenységben) és, az esetleges anyagi jólétük mellett, lelki - szellemi nyomorságban. Az ide vonatkozó negatív tapasztalataim sajnos nem csak szakmaiak hanem személyesek is, mivel az évtizedekig tartó, betegeskedések után elért egészségi állapotomban szerzett tapasztalataim mellett, a fent elírt esetekben sajnos tehetetlenül kellett és kell még ma is nézzem, hogy a családi kapcsolatok, vagy korábbi barátság révén hozzám közel - és esetenként igen közel! - álló személyek miként rombolják úgymond tudatosan (tudományosan!) tovább az egészségüket, a magabiztosságot adó intellektuális és/vagy vallásos meggyőződéseik segítségével. V Amint korábban állítottam, a húsevés problémája nem biológiai - egészség szintjén tevődik fel igazából, hanem emberi-spirituális fejlődési szinten, illetve egyéni öntudati
  • 20. szinten. Minden személyiségzavar kauzális, tehát elsődleges oka az, hogy az ember igazi (legfőbb) személyisége (szellemi léttudata) spirituális, még akkor is, hogyha írástudatlan. De mivel legyilkolt állatok húsával táplálkozik, a természeti - individuális öntudata az állatokéhoz hasonlóvá: ösztönössé, nyíltan, vagy rejtetten ellenségessé, ijeszthetővé, agresszívvé, türelmetlenné, kapkodóvá, megfontolatlanná, provokálóvá és provokálhatóvá, stb. válik. Az isteni eredetre (az ősforrására) visszaemlékezni képes emberi tudat, a személy isteni eredetéről immanensen tudó, spirituális öntudata és léttudata (nem a védekező - élvező egoját kiszolgáló, un. ésszerű tudata és nem a barlanglakóvá, vagy városlakóvá degradálódott tudata), vagyis az a mélytudatunk, amit ma civilizált tudattalannak, lelkiismeretnek és misztikus - intuitív felelősségérzetnek nevezünk (H.B. Scientia Sacra I. ) állandóan jelzi számára, hogy az állatok legyilkolása következtében előállított táplálék (hullamérget: romboló hormonális - genetikai információkat tartalmazó hús) elfogyasztásával valami nincs a rendjén. Ez, a tudattalan lelkiismeret-furdalás észrevehetetlenül, de folyamatosan zavarja az embernek az eredmény-hajszoló, pragmatikus eszét és a tudományos-intellektuális egoizmusát a csillagokig növesztő emberiségnek. Tudományosan már az is ki van mutatva, hogy a húsevésnek köszönhető a technikai-tudományos gondolkozásra képes "eszünk" mai „fejlettsége”. És ez teljesen hihető is. Vagyis az, hogy az életromboló, ózonlyuk- szennyező, üvegházhatást előidéző, nem csak a földi levegő-teret, hanem már a világűrt is az elvesztett, vagy tudatosan eldobált” űrszondáink roncsaival tele szemetelő intellektuális képességeink fejlettségi foka a környezetünkben élő élőlények elejtésére és elfogyasztására, vagyis a természeti környezetünk kifosztására és kizsákmányolására ösztönző (húsban található) gyilkolási hormonok hatására fejlődött ki. A tudattalan isten-tudata, vagyis a forrásra való emlékezés, „alulról, de fölülről is”, állandóan zaklatja a „véletlennek” képzelt közúti és munka-balesetekben szenvedő, a véres és irracionális háborúkba bocsátkozó, kórházakba és klinikákra, kuplerájokba, múlatókba, szegénykonyhákba és komoly szociális intézményekbe, bankokba, minisztériumokba és zenekoncertekre (Scientia Sacra II: Kultusz és kultúra c. fejezete) járó: húsevő emberiséget. És mert mostanában, a különböző állat- és növényfajok irdatlan pusztulását a televízió képernyőjén látva, az embert egyre inkább zavarja a lelkiismerete, ezt a politikusainak kiszolgáltatott "ártatlan" embert, ezt a hatalmas húsipar mellett a gyógyszeripart fenntartó és a húsipar által az ütőképes hadseregeit fenntartó, minden áron" jót akaró ember (Lásd a húskonzervek szerepét a napokig - hetekig a lőállásban tartható katonák ellátásában, a hadtesttől elszakadt, ismeretlen terepeken harci műveleteket végrehajtó hadászatban), a korábbinál sokkal személytelenebb, de hosszú távon annál veszélyesebb szennyezésbe fogott: az okos eszével előállított atomhulladékkal teleszemeteli és „védekező” hadianyag segítségével, ripityára robbantgatja és aknásítja el a földkerekséget. A napnál is világosabb, hogy emberiség szintűvé „fejlődött” tudat- zavarnak és az abból következő planetáris nyomornak, a húsevés az eszkatológiai oka. Ez, a korrupt keresztény dogmák által még mélyebbre
  • 21. rejtett (Lásd Szent Péternek az evangéliumi információ univerzális terjesztése szükségére vonatkozó álom-látomásának a húsevést „intézményileg” szentesítő értelmezését.) és a tudományos - orvosi eljárásokkal meg nem szüntethető antropológiai (gyilkos) ok az, ami mindent megmérgez a földön és az életünkben. Szomorú arra gondolni, hogy kik is akarják meggyógyítani az embereket a különböző személyiségzavaroktól, amelyeknek végső soron, egytől egyig a húsevés az alapja? - Azok a húsevő orvosok, akik attól is személyiségzavarban szenvednek, hogy naponta nyolc - tíz órán át nem úgy hallják vissza és nem úgy írják le a személynevüket például, hogy Faragó Ágoston, hanem úgy, hogy Doktor Faragó Ágoston. - Ezért nem kell elfogadni semmiféle kiigazítást a lényeges metafizikai kérdésekben és nem kell elfogadni semmiféle metafizikai tárgyú ( persze... "jóindulatú és őszinte" ) kritikát egyetlen jóindulatú húsevő "szakember" részéről sem. Nem úgy kell felvenni ugyanis a pozitív spirituális alapállást, hogy megkérdőjelezzük a másik alapállását, hanem úgy, hogy abba hagyjuk a XX. századi tudományos önáltatást és teljességében megpróbáljuk megvalósítani azt, ami az ősi létkorrupciót, a zavart és a kábulatot feloldja az egész személyünkben. És nem úgy leszünk hiteles személyek, hogy metafizikai színezettel, de tovább folytatjuk az okoskodó tudományos elméletek szajkózását és e "nagyokosságokkal" igyekszünk hiteltelenné tenni azt, akinek a döntő lépéseket sikerült már megtennie. Nem úgy leszek hiteles ember, hogy a saját gyengeségem: lelkiismeret- furdalásom miatt támadom azt, aki nekem a planetáris gyilkosság elemi okáról beszél és nem úgy, hogy becsmérlem őt azért, mert én még nem merem megtenni az őskorrupcióból kiszabadító döntő lépést a környezetem várható ellenállása és rosszállása miatt. Nem támadva és nem spekulánsan- okoskodva, önmagamnak tovább hazudozva változok meg gyökeresen (születek újjá) és érem el a megváltást, hanem úgy, hogy mindenkitől függetlenül, megpróbálok elsősorban önmagam számára hitelesen élni. Az én éhségsztrájkom például nem lett számomra hiteltelen attól, hogy egyesek naiv ostobának, vagy provokátornak nyilvánítottak. Én tudtam, hogy miért kell azt elsősorban az én lelkiismeretem nyugalmáért azt megtennem és minél tovább végigvinnem. És azáltal, hogy csakugyan megtettem, felfedezhettem, hogy milyen egyszerű dolog saját magammal: erkölcsi igényességemmel, lelkiismeretemmel és felelősségérzetemmel egyenesben lenni. Azok a lét-elvek tehát, amiket mi tanítunk azoknak, akik kíváncsiak erre, nem veszítik el a hitelességüket, amiért mások materialista elméletek segítségével megkérdőjelezik azért, hogy megnyugtassák a saját korrupt lelkiismeretüket. Hiszen mi nem prédikálunk, hanem megtesszük azt, amiről állítjuk, hogy jó megtenni és nem tudományos elméletek és nem részeredmények szintjén, hanem az egész életvitelünkben és a személyi élet minden területén és az „objektív” környezetünkben is jelentkező pozitív eredményeink (például a jó szülést inkább zavaró, mint segítő tudományos orvosi és egészségügyi asszisztencia nélkül született gyermekeink egészsége) igazolnak bennünket. A húsevés szükségéről szóló elméletek viszont a házi gyógyszertárak és a gyógyszeripar növekedésében, a civilizált társadalmaknak az un. bennszülött népessége fogyásában és
  • 22. immunrendszer gyengülésében, a tömeges depresszióban, vagy a tökéletesedő korházak "intenzív" osztályain kezelt személyek fölösleges szenvedéseiben nyerik el igazolásukat. - Nem akkor vagyok hiteltelen, ha nem tudok meggyőző ész-érvekkel, tudományosan válaszolni (tudományos és „ésszerű” érvekkel győzni és érvekkel visszavágni) a húsevők érveire, hanem akkor, ha én is épp úgy gyógyszeres kezelésre szorulnék és olyan beteges lennék mint ők. Nem csak akkor vagyok hiteltelen, ha húst eszek, miközben az ellen prédikálok, hanem akkor is, ha olyan gyakran vagyok beteg mint a civilizált húsevő személyek, vagy akkor ha én is épp úgy gyógyszert vásárolok mint ők. De azon kívül, hogy a karom kirándult a helyéből, hat éve, hogy hosszú hónapok telnek úgy, hogy még csak meg sem vagyok hűlve. VI. Azok számára, akik még nem botránkoztak meg a „tudománytalanságom” láttán, illetve azok számára, akiknek az individuális természeti én-tudatot kiszolgáló értelmi- eszüknél fejlettebb, vagy legalább azzal arányosan fejlett a misztikus intuíciójuk, a további olvasás, egyfajta metafizikai beavatássá alakul: Korunkban egyre növekszik a törvényellenes kihágások, gyilkosságok, nemi erőszakok száma és az egyéni és a közösségi tragédiák pszicho-szociális hátterét legtöbbször sikerül felderíteni. Ám senki sem gondolkodik el azon, hogy miért van az, hogy a tragédiákkal végződő merényletek elkövetői és az áldozatok is szintén húsfogyasztó személyek? A statisztikák szoros összefüggéseket tárnak elénk a húsfogyasztás és a különböző rákos megbetegedések (főképpen a prosztata és a méh, valamint a végbélrák), az érrendszeri, a szív- és agyműködési zavarok, a vérnyomás- és vérkeringési problémák, valamint (és nem utolsó sorban!) a nyirokmirigy rendszer zavarai között. Egyetlen olyan komoly és átfogó tudományos munka sem lát ellenben napvilágot, amely rámutatna ezen megbetegedések szellemi - lelki hátterével szoros kapcsolatban álló táplálkozásbeli okára. Arra tehát, hogy a leölt állatok ízletesen párolt, átsütött húsa a benne található hormonális anyagok, vagyis a hullaméreg miatt, hosszú távon mennyire károsítja (Ha nem is annyira rövid időn belül jelentkező tünetekkel és negatív következményekkel, mint például a drogfogyasztást, vagy az alkoholfogyasztást követő részegség és a "másnapos” fizikai elgyengülés.), nem csak az emberi szervezetet, hanem a lelket és a szellemet is. Ezeknek, az emberi individuum számára hamis genetikai információt (más, általában a fajtársainál gyengébb, vagy egyenesen zavart struktúrájú genetikai kódrendszerrel rendelkező individuumok genetikai kódját) tartalmazó hormonális mérgeknek a romboló hatását le kicsinylik és szembeállítják a húsban található, készen kapott, „jótevő” fehérjemennyiséggel és minőséggel. Másrészt, ezen kérdéskör "mellőzésével" hallgatólagosan támogatják a világszerte egyik legerősebb piaci tőkével rendelkező iparág gazdasági hatalmát, nem törődve azzal, hogy ettől az általános fogyasztói-civilizációs mentalitástól szenved az egész emberiség mind a fizikai, mind a szellemi - lelki dimenziók szintjén.
  • 23. A nyugati típusú civilizációban élő emberiségnek a (nem döntő!) többsége továbbra is a húsfogyasztó étkezési szokások szerint éli le a mindennapjait. Mert ezt így szokás, ráadásul az orvostudománya szerint így egészséges, így praktikus és olcsóbbnak tűnik! Valójában a döntő ok az, hogy az ínycsiklandó sült hús fogyasztása hozzátartozik az öncélú élvezetekhez. Senki se mond le szívesen egy jó flekkenezésről, ínycsiklandó marhasültről, mustáros virsliről! Bármennyire is lapos az emberek pénztárcája, legalább egy pár deka felvágott, őrülthús, vagy füstölt szalonna minden házban akad, és amikor arról van szó, hogy „ezt a kis finomságot” elfogyassza-e vagy ne, az embernek nem jut eszünkbe a szívinfarktus, a vérkeringési zavar a rák, vagy a guta-ütés, mivel a tudományos magyarázatok és mindig az adott „objektív” (családi, munkahelyi, társadalmi) körülményekhez kapcsolódó indoklások segítségével, mélyen lenyomjuk ezeket az amúgy is „fölöslegesen rossz kedvet csináló” képeket a tudattalanunkba. Az egészséges és természetes táplálkozástól viszont a hús- és cukor mentes reformkonyha hívei is épp annyira távol állnak, mint a mészárszékek törzsvendégei: az előbbiek a különböző vitaminok, fehérjék és kalóriák vadászásával csupán a kulináris művészet által kiszolgált élvezet- és íz- hajhászási szenvedélyüket szeretnék átirányítani egy kevésbé hizlaló, kevésbé egészségkárosító étrend lehetőségére, amivel lényegében semmit nem érnek. A modern ember sem az anyatermészettel, sem a saját lelki természetével nincsen közvetlen kapcsolatban és így harmóniában sem lehet. A technika segítségével a természet jelenségeivel és ciklusaival szemben védekező: mesterségesen berendezkedő - társadalomban a népszerű hot-dog, a hamburger és egyéb gyorsételek műanyagizével rohangáló ember számára ma már fantasztikusan merész álomnak számít az, ami az élet legtermészetesebb ténye kellene legyen, hogy egyszerűen kisétáljon a természetbe és leszakítván egy gyümölcsöt a fáról, azt csendben és nyugalomban elfogyasztja. Az ember sok dimenziós lény: egyrészt, mint anyagi-biológiai szervezet, a fizikai- földi természetnek része. Másrészt, bonyolult képzeleti (ideatikus), szellemi, értelmi és érzelmi-értelmi tevékenységgel rendelkező szellemi struktúra, amely nem csak a fizikai testéből áll, hanem a testét körülvevő, azt körülágyazó bio-energetikai erőterek által jelzett és azok által a fizikai testtel kapcsolatban álló spirituális erőtérből. A fizikai test és a személyi spirituális erőtér dinamikus kapcsolatát, energia- és információ-cseréjét a főmirigyek központjában álló, éteri „tölcsér-csaptelepek”: az un. csakrák biztosítják. Az orvostudomány viszont kimutatta már, a hormonoknak az emberi szervezet felépítésében és működésében betöltött fontos szerepét. Azt, tudniillik, hogy számos pszichoszomatikus megbetegedés, a depresszió, a kedély -és a szenvedélybetegség mögött valójában az összezavart hormonrendszer működési rendellenessége rejlik. Nézzük meg tehát, hogyan keletkezik a leölt állatok húsában a hormonális hullaméreg. Illetve azt, hogy valójában miben áll az összefüggés a sült és főtt húsokkal való táplálkozás és a korábban már említett, türelmetlenség és a bűnözési hajlamok között: Az élő szervezetek elpusztulásakor az utolsó életreakció a megsemmisülő fizikai testnek a hormonális lemérgezése, az illető biológiai struktúra "életkódjának" a
  • 24. megszüntetése. Hogyne lenne akár az ember fizikai, akár a finomabb érzelmi-mentális állapotára és egészségére nézve mérgező egy olyan táplálék, amely az állat szellemi lényében tudatosult halál, a megsemmisülés információját hordozza magában? Hogyan legyen akár fizikailag, akár lelkileg-szellemileg, de főként spirituálisan EGÉSZSÉGES (tehát hogyan lehetne az egyetemes létezés folyamataiba a szellemi, illetve a spirituális öntudatával integrálódó rész-egység) az a személy, aki folytonosan ilyen, halál- információt tartalmazó anyagokat „szállít” a szervezetébe? A húsfogyasztás és az agresszivitás közötti összefüggés viszont más szinteken jön létre. Téves az a nézet miszerint az ember tetteit, gondolatait és cselekedeteit csupán a vágyainak alávetett értelme és az ösztönei határoznák meg. A szellemi lényében lakozó lelkiismerete, vagyis a tudattalanba lefojtott bűntudat és spirituális felelősségérzet (amely folytonosan jelzi számára, hogy az állatok leölésével, illetve a fölösleges öldöklés és elfogyasztás céljából történő „tudományos” szaporításával fölösleges törvénytelen tetteket hajt végre) ugyanolyan fontos és meghatározó része az ember személyiségének. Ezért a húsevő személy hiába magyarázza meg saját magának a racionális (tudományos), vagy irracionális (vallásos) eszével, hogy az általa elfogyasztott állatok leölése nem jelent gyilkosságot, mert a tudattalanja legmélyebb rétegei szintjén működő egyetemes lelkiismerete folytonosan közli vele, hogy ő az általános létrontásban, (közvetve vagy közvetlenül: mindegy) részt vesz, illetve, hogy az egyetemes törvények szempontjából korruptan él. Ezzel, a "létért való küzdelem" jelszavával elkövetett planetáris gyilkosságnak a bűntudatával él tehát a modern ember. És ebből következően, a hatás és visszahatás törvénye alapján, egy állandóan őt fenyegető, illetve őt, valamint a családtagjait folyton veszélyeztető, ellenséges természet képével és egy ellenséges emberi közösség világképévével él a lelkébe és a képzeletében. Hát ez az ellenség-tudat, ez az ellenséges környezetnek (természetnek) a tévképzete teszi őt igazából agresszívé, nem csak a hullaméregnek az agyműködésére tett hatása. Ahhoz hogy az agresszivitás gyökerét megtaláljuk, jóval alább kell ásnunk tehát a szociális-gazdasági-morális problémáink táptalajánál. Mert egyetlen ember sem képes kezelni (különösen a manapság egyre erősödő lelki nyomással, megterheléssel együtt járó szociális-gazdasági- magánéleti krízishelyzetekben) sem az ösztöneit, sem indulatait - szenvedélyeit, sem pedig a "közerkölccsel" ellentétben álló személyes vágyait, érzelmeit, gondolatait, amíg a saját lényének szellemi alapjait fel nem fedezte és át nem világította. Az ártatlannak (súlytalannak, sodrástalannak, lényegtelennek) látszó, de rejtett bűntudattal terhelt személyiség viszont képtelen a saját átvilágítására. Ezért nem akarja megérteni az igazán egyszerű élet-tényeket és rafináltan bonyolult tudományos elméletek bástyáival és páncélzatával védi magát az újjászületéshez szükséges katabázissal, a tudattalanba való alászállással szemben. Példaként vizsgáljuk meg a diszharmonikus tömegpszichózis jelenségét. A mindenkori szociális megmozdulások jó példaként szolgálnak arra, hogy mennyire elveszíthetik a józan ítélőképességüket, felelősségtudatukat, szabad akaratukat a
  • 25. társadalmi - gazdasági igazságtevés nevében erőszakoskodó tömegek. A diktátorok és a hatalomra szomjazó vezetők jól ismerik a tömegek pszichológiáját: a hangulatkeltő, a kollektív agresszivitást, a félelmet vagy akár a rémületet, a tömegpánikot kiváltó "közérdekű" jelszavak, uszító jelmondatok tömegmozgató, tömegkábító, a tömeget irracionális cselekedetekre ösztökélő hatalmát. Ne feledjük, hogy ezen tömeghisztériák bujtogatói, résztvevői és áldozatai szintén húsevő személyek. Az olyan feszült helyzetben mint egy forradalom, polgárháború vagy egyéb szociális tömegjelenség kitörése, hogyan tudná a tudattalan lelki és ideavilága (képzeletvilága) mélyrétegeibe leszorított bűntudatában gyökerező ellenségképzeteitől irányított húsevő ember megőrizni lélekjelenlétét, lelki nyugalmát, személyi higgadtságát? Hogyan maradhatna józan és hogy ne esne pánikba és hogyan nem iramodna meg mint egy sebzett, vagy bőszült állat, az olyan ember, aki a környező természetet kiszipolyozni való (magán, vagy kollektív) tulajdonának és végső soron tápanyagnak és energiaforrásnak nézi? Aki nem tudja, hogy akkor sem esik az égvilágon semmi baja, ha éppenséggel nem eszik akár egy egész hétig semmit? Sőt: aki úgy képzeli, hogy a gyermeke beteg lesz és energiát veszít már csak attól is, ha egy nap nem adhat húst neki? Hogy ne gerjedne azonnal rombolási haragra, amikor a nála csak kevésbé kábult, de általa „tájékozottnak” képzelt személyek azt sugallják, vagy éppen azt harsogják neki, hogy az ellenség meg akarja fosztani őt a táplálékot jelentő környezetétől és az energiaforrásoktól? Az ilyen, az „ösztönös igazságtevési késztetései által hajtott” (és nem a spirituális személyisége által vezérelt) ember, hogy ne kerülne egy - két ügyesen megfogalmazott mondat hatására a hisztérikus dühöngés, pánikszerű menekülési kényszer vagy az irracionális agresszivitás hatalmába?! Mindannyian átéltük, tudatosan vagy tudattalanul tapasztaltuk közvetlen környezetünkben azt, hogy minél agresszívebb valaki, annál jobban fél legbelül és minél szorgalmasabban védekezik, hárít és igyekszik a konfliktusokat elkerülni kifelé, annál inkább támad, veszekedik, gyűlölködik, megsemmisít, bosszút áll, gyilkol képzeletben és gondolatban. Nos, ez a két szélsőséges magatartásforma: a béke- keresés állarcába rejtőző opportunista gyávaság és a fojtott agresszivitás (amelyeknek a kiegyenlített pólusai a nyitottság és a bátorság) tőr felszínre és válik ellenőrizetlené a hullaméreggel zavart ember személyi tudatában. Miért? Mert tudattalan (természeti!) ellenségképzetekkel élni annyi mint szüntelenül félni, óvatoskodni, védekezni, elhárítani, kikerülni, védekezni, cselezni és stratégiázni és ugyanakkor gondolatban, ha fojtottan és önkéntelenül is, de veszekedni, háborúzni, erőszakoskodni és gyűlölködni. Egyszóval mentálisan és képzeletben (ideák szintjén) támadni. Elgondolkodtató továbbá az a tény is, hogy a húsmentesen táplálkozó személyek, szintén az „objektív” statisztikai adatok szerint (azon kivételes alkalmaktól eltekintve, amikor a kóros elváltozás már a természetes táplálkozás elkezdése előtt, már korábbi életfázisban megtörtént, anélkül, hogy a beteg tudott volna róla), nem betegednek meg sem rákban, egyiküknél sem észleltek vérnyomásproblémákat, fertőző, járványos megbetegedéseket vagy súlyosabb emésztési és idegrendszeri panaszokat. Már az is
  • 26. figyelemre méltó, hogy egy "kiadósabb" alkoholfogyasztást követően, a "másnapossági" tünetek a húsevők illetve a húsmentesen táplálkozók esetében szintén eltérőek: az előbbiek fizikai szervezetének a zsíros, fűszeres húsételekből felszívott hullamérgekkel kell az alkoholban található mérgekkel (a szervezet és a lélek-szellem együttese által feldolgozhatatlan mennyiségű hamis információval) együtt megküzdenie - aminek viszont elviselhetetlen rosszullét, hányinger, fejfájás, szomjúság- és éhségérzet, letörtség, bágyadtság vagy akár többórás eszmélet vesztés, emlékezetkihagyás, stb. lesz a kísérője. A természetesen táplálkozók esetében viszont ezek a tünetek jóval enyhébbek. Hányinger, erős fejfájás, lelki levertség majdhogynem nem is jelentkezik, nemhogy az ájulás, a fizikai és tudati önkontroll elvesztése. Ez persze nem kell azt jelentse, hogy a lehetőségei szerint természetesen, de mindenképpen hús- és cukormentesen táplálkozó személynek nem kellene elkerülni az alkoholos italok fogyasztását, ha csak lehet. Végezetül elmondható tehát, hogy a húsfogyasztó személyeknek, akár köznapi emberként, akár tudósként, művészként és akár magas rangú állami hivatalnokként nagyobb az erőszakos tettek elkövetésére: a rombolásra és az önrombolásra, vagyis a bűnözésre és a kétségbeesésre: a depresszióra, öngyilkosságra való hajlama, hogy inkább hajlamos a következetlen és irracionális viselkedésre. Hogy szélsőséges élethelyzetek, illetve politikai-magánéleti, vagy társadalmi konjunktúrák és természeti katasztrófák esetében sokkal zavartabbakká, nyugtalanabbakká és agresszívebbeké válnak mint a természetesen táplálkozó emberek. Ha e szempontot figyelembe véve, egészen behatóan megvizsgáljuk a tényeket, az emberiség vérrel írt történelme sem más, mint a húsfogyasztó és a húsfogyasztás következtében ember-ölővé: testvérgyilkossá vált Káini ember története. - Ezért a történelem nem más, mint az agresszív egoizmusnak az útja az időben. Az elméjében, vagyis a megtört én- tudatban gyökerező emberi elme: a szenvedélyes és a ravaszkodó, az élet megnyerése érdekében spekuláló ember útja az időben. Az általunk „tudott”: a feltárható és kutatható történelem voltaképpen ezzel, az embergyilkolási lehetőség képzetének a megjelenésével kezdődik. A növényevő, növénytermesztő Ábelnek, a gabona-magvakkal és gyümölccsel táplálkozó embernek a meggyilkolásával és a Káini típusú ember végleges győzelmével kezdődik az a fejlődésnek képzelt sokezer-éves történelmi öldöklési sorozat, amelyre ma egyesek még büszkék. Az isteni tudatú (az Ádámi) ember viszont csak azután vált képessé az emberölésre, miután sokáig (néhány évszázadig) húst fogyasztott, attól elkábult és ezáltal az egyetemes léttudatát, a szellemi éberségét és felelősség-tudatát elvesztette és az állati szenvedélyeit szolgáló, haszon-szerző (gyakorlati) esze kezdte vezérelni tetteiben. Nagyon érdekes a materialista tudomány szokásos következetlensége az ember táplálkozástani és antropológiai megítélésében. A tudósok azt állítják, hogy az ember antropológiai származása szerint húsevő lény és következésképpen a hús megvonása az egészség megromlásához és az életerőnek a normálison aluli csökkenéséhez vezet, holott a világon több mint kétmilliárd személy él, aki semmivel nem erőtlenebb mint az
  • 27. emberiség húsevő többsége, csak éppen nem csinál akkora felhajtást maga és az élete körül, mint az utóbbi. De azt is állítják, hogy a phidecantropusnak keresztelt „ember szabású majomtól” származunk. Eközben a tudósok sehogy sem akarják észrevenni, vagy ha észrevették, nem akarnak arról beszélni, hogy mindazoknak az ős-lényeknek a fogazatából, akiket „közös ősünk” egy - egy újabban felfedezett példányaként mutatnak be számunkra, de „az emberhez legközelebb álló” majom fajták fogazatából is hiányoznak azok a bizonyos tépő fogak, amelyekkel mi el vagyunk látva és amit az ember húsevő természete bizonyítékaként tartanak számon. Vajon nem érkezett el már az idő, hogy e kérdésben a különböző tudósok és az ember isteni származását (eredetét) valló, húsevő és nem húsevő kreacíónisták végre összevessék a tényeket az ide vonatkozó szent szövegekkel és közös nevezőre jussanak? A " Másképpen a szexualitásról", valamint "A teremtés ősforrásánál" c. leckékben azt írtam, hogy egy nő csak akkor "maradhat terhes", ha akar, vagy ha tudattalanja síkján zavart és bizonytalan, esetleg ha nagyon fél a "teherbe eséstől". Ezt az állítást feltétlenül ki kell egészítenem e helyen azzal, hogy az abszolútummal - és ezáltal a teremtés ősforrásával, illetve a szülés őserejével - való zavartalan együttműködés és ezzel együtt a szabad akarat szerinti, vagyis az egyéni elhatározás alapján történő áldott állapotba való kerülés, valamint a természetes, orvosi asszisztencia nélküli szülés, nem lehetséges azoknak, akik húst fogyasztanak. A korábban leírtak alapján, gondolom, hogy logikus, hogy az a jövendő anyáknak, az egyetemes létforrással való természetes, vagy tudatos együttműködés ne legyen lehetséges az egyetemes gyilkosságban való tudatos, vagy önkéntelen részvétel közben. Magyarul: a húsevés kizárja a bennünk levő teremtői (mágikus) képesség tudatos és gyakorlását, és így a nő tudatos teremtési (foganási - szülési) képességét is. A természetes (orvosi felügyelet nélküli) szülés a húsevés által okozott személyiségzavarokkal és más, a húsevés által okozott biológiai (hormonális) és pszichológiai zavarokkal, hormonális alapú egészségi problémákkal, az önáltatásokkal egybekötve veszélyes kísérlet lehet. Nem csak a zavart lelkiismeret miatt, hanem azért is, mert a magzat harmonikus, az egyetemes törvények ( A Ciklus és ritmus törvénye!) szerinti mozgása - helyeződése az anyától érkező információk, vagyis az anya testén keresztül a magzathoz érkező, finom (hormonális!) információk - impulzusok alapján történik, amelyeket az elfogyasztott húsban található hormonális méreg (idegen élet-struktúrához tartozó genetikai anyagban található téves információ) megzavar. Innen erednek a tudomány által kiküszöbölhetetlennek tartott, a "soha nem lehet tudni" nagyokos filozófiát igazoló, szülés közben „előreláthatatlanul” előállható „klinikai komplikációk"! A gyermekeinket a természetben, majd otthon szülő feleségem, az első gyermekünk fogantatása előtt lemondott a húsról és ezért az ő szülései nem csak, hogy majdnem óramű pontossággal folytak le, de arról is meg voltunk győződve, hogy semmiféle „soha nem lehet tudni” féle szövődmény nem is léphet fel szülés közben. VI
  • 28. Az un. ezoterikus elméletek, illetve a spirituális iskolák és mozgalmak gurui ott tévednek, hogy a test fejlődése és harmonikus működtetése illetve testi tapasztalatok és lelki - szellemi konfrontációk nélkül, és a testbe vitt anyag nélkül képzelik el a spirituális fejlődést. Ez az elképzelés az élet értelméről épp annyira helytelen, mint a nyugati típusú civilizációban folytatott fölösleges zabálásért folytatott, stressz okozó hajsza. A bevezető sorok zárójeles betétjében említett 12 napos éhségsztrájkot követő l6 napos éhségsztrájkom teljes mértékben meggyőzött arról, az ELTA nevű metafizikai szabadegyetem sokat hangoztatott alapigazságáról, hogy Európában még senki sem halt éhen csak abban az esetben, ha ezt valamilyen meggyőződése (politikai, vallásos) következtében így akarta, vagy akkor ha az élete más területén annyira elvétette a célt, hogy egyszer csak a túlvilágon találta magát. Az éhségsztrájkok alatt tapasztaltak közben meggyőződtem arról, hogy egy szellemileg, lelkileg és biológiailag aránylag megtisztult ember, a tudományosan elképzelt, "szükséges" minimális táplálékfogyasztásnál sokkal kevesebb táplálékkal is elélhet nyugodtan és nagyon sokáig. Ellenben az is igaz, hogy amennyiben az általános és az egyéni szellemi fejlődési - kiegyenlítődési (megváltási) programjának eleget akar tenni az ember, vagyis ha azokkal az őselemekkel, amelyeket diszharmonikusan testesít meg és amelyekhez ő is diszharmonikusan viszonyul élete első ciklusaiban, konkrétan fel akarja venni a kapcsolatot, akkor fizikailag intenzíven tevékenykednie is kell. Ehhez viszont bizonyos alapanyagoknak (fizikai információ-hordozóknak) a szervezetbe történő bevitele elengedhetetlenül szükséges. De ahhoz is, hogy e többnyire kellemetlen kapcsolatok következményeit, vagyis az elemek és az őserők visszahatásait helyesen értelmezhesse és értékelhesse, ahhoz tehát, hogy a természeti környezetében és a saját belső természetében észlelt jelenségek és folyamatok helyes értelmezését (megértését) és tudatosítását a gondolkozása által folyamatosan elvégezhesse, egy minimális cukorszint fenntartására van szüksége. Ezt viszont koránt sem kell szintetikusan és mesterségesen előállított, nagy mennyiségű cukor fogyasztással erőltetni! Sőt: a célnak tökéletesen megfelel az a cukor mennyiség, de főként az a minőség, amit a szervezetünk az adott természeti környezet természetes „cukor- forrásaiból”, illetve a zöldségekből és a gyümölcsökből ki tud választani. Annak érdekében tehát, hogy a gondolkozási képességemet -és így a helyes ítélőképességemet, beszélő (kommunikáló) képességemet ne veszítsem el, egy endokrinológus orvos barátom tanácsára, aki biztosított afelől, hogy ezzel nem sértem meg az éhségsztrájk etikáját, az ötödik nap eltelte után, napi O,5 - O,7 liter szőlőlevet kezdtem inni, aminek következtében a tízedik nap után, a korábbi, mozgás közben tapasztalt vérnyomás-ingadozások, a halánték fájdalmak és a fejfájások is kimaradtak és úgy éreztem, hogy nagyon sokáig elélhetnék így, a "normálisnál" csak kevéssel csökkentettebb fizikai aktivitással. Persze mindezt nem kérkedésből írom most ide, nem