SlideShare a Scribd company logo
1 of 7
A digitális bennszülöttek képességeiA digitális bennszülöttek képességei
Szirtek és szakadékok között járunkSzirtek és szakadékok között járunk
• A szekcióban a digitális bennszülöttek képességeinek megfelelő tanítás
alapelvei mellett két alaposan kidolgozott és a gyakorlatban is bevált általános
gondolkodásfejlesztő módszert mutatunk be.
• Bemutatjuk, hogy a digitális korban előtérbe kerül a társas és az önálló tanulás.
A tanító/tanár a háttérbe vonul, és a gyerekek sokkal aktívabban vesznek részt
a tanulásukban, nagyobb felelősséget vállalnak saját fejlődésükért.
• A K. dr. Nagy Emese a heterogén csoportok tanításában ér el kiváló
eredményeket. Minthogy a digitális kor lehetőségei a gyerekek képességeit a
korábbinál sokkal szórtabbá tették, az oktatásnak illeszkednie kell ehhez a
heterogenitáshoz. A diákok nagyobb tanulási aktivitása a digitális kor egy másik
problémájára is megoldást nyújt. A nyelvi fejlesztés kiemelten van jelen a
program nyújtotta tanításban.
• A másik bemutatandó módszertant Polgár Judit neve fémjelez. A program
lényege, hogy a gondolkodásfejlesztést a sakkal történő tanítás által teszi
mindennapi tevékenységgé. A sakkot, mint eszközt használja. Nem sakkot
tanít, hanem sakkal tanít. Már kidolgozott tananyagok állnak rendelkezésre,
amelyek mind a sakkot, mint keretet, rendszert, eszközt használják a
tanulásban. Ezzel a digitális bennszülöttek egyik gyenge oldalát, a rendszerben
való gondolkodást erősíti a módszer.
Logikai- matematikai
Önreflexív
Zenei
Téri-vizuális
Testi-mozgásos
Társas
Nyelvi
KÉPESSÉGTERÜLETEK
GARDNER
SORRENDJÉBEN
Logikai- matematikai
Önreflexív
Zenei
Téri-vizuális
Testi-mozgásos
Társas
Nyelvi
KÉPESSÉGTERÜLETEK
A FEJLŐDÉS
SORRENDJÉBEN
ÍRÁSBELISÉG
ELŐTTI TANULÁS
ÍRÁSBELISÉG
TANULÁSA
ÍRÁSBELISÉG
UTÁNI TANULÁS
Logikai- matematikai
Önreflexív
Zenei
Téri-vizuális
Testi-mozgásos
Társas
Nyelvi
KÉPESSÉGTERÜLETEK
A FEJLŐDÉS
SORRENDJÉBEN
SZENZOMOTOROS
MODALITÁSOK
VERBÁLIS
MODALITÁSOK
SZEMÉLYES
MODALITÁSOK
gyarmathy.eva@gmail.com
http://www.diszlexia.hu
„Az egyetlen, ami gátol engem
a tanulásban, az az oktatás."
Albert Einstein
„Az egyetlen, ami gátol engem
a tanulásban, az az oktatás."
Albert Einstein

More Related Content

More from digipedkonf

Vindics Péterné: Digitális tananyagok, digitális tábla nélkül
Vindics Péterné: Digitális tananyagok, digitális tábla nélkülVindics Péterné: Digitális tananyagok, digitális tábla nélkül
Vindics Péterné: Digitális tananyagok, digitális tábla nélkül
digipedkonf
 
Tarczal-Márta Edit: A Magyar Nyelv Napja (XXI. századi képességek fejlesztése...
Tarczal-Márta Edit: A Magyar Nyelv Napja (XXI. századi képességek fejlesztése...Tarczal-Márta Edit: A Magyar Nyelv Napja (XXI. századi képességek fejlesztése...
Tarczal-Márta Edit: A Magyar Nyelv Napja (XXI. századi képességek fejlesztése...
digipedkonf
 
Kovácsné Nagy Emese: A Hejőkeresztúri Modell – a tanulói aktivitás és a társa...
Kovácsné Nagy Emese: A Hejőkeresztúri Modell – a tanulói aktivitás és a társa...Kovácsné Nagy Emese: A Hejőkeresztúri Modell – a tanulói aktivitás és a társa...
Kovácsné Nagy Emese: A Hejőkeresztúri Modell – a tanulói aktivitás és a társa...
digipedkonf
 
Haba Anikó: Versike program
Haba Anikó: Versike programHaba Anikó: Versike program
Haba Anikó: Versike program
digipedkonf
 

More from digipedkonf (20)

Király Sándor: Hatékonyabb oktatás digitális környezettel
Király Sándor: Hatékonyabb oktatás digitális környezettelKirály Sándor: Hatékonyabb oktatás digitális környezettel
Király Sándor: Hatékonyabb oktatás digitális környezettel
 
Csikó Szilvia: Lovagok az időben: Szövegértés fejlesztése az IPOO minimum tan...
Csikó Szilvia: Lovagok az időben: Szövegértés fejlesztése az IPOO minimum tan...Csikó Szilvia: Lovagok az időben: Szövegértés fejlesztése az IPOO minimum tan...
Csikó Szilvia: Lovagok az időben: Szövegértés fejlesztése az IPOO minimum tan...
 
Valastyánné Rábl Stefánia: Sasszem – Természeti- és épített környezeti nyomoz...
Valastyánné Rábl Stefánia: Sasszem – Természeti- és épített környezeti nyomoz...Valastyánné Rábl Stefánia: Sasszem – Természeti- és épített környezeti nyomoz...
Valastyánné Rábl Stefánia: Sasszem – Természeti- és épített környezeti nyomoz...
 
Katona József: A jövő iskolája
Katona József: A jövő iskolájaKatona József: A jövő iskolája
Katona József: A jövő iskolája
 
Malmos Edina – Jász Erzsébet: Tegyük IKT-vá a tanórát!
Malmos Edina – Jász Erzsébet: Tegyük IKT-vá a tanórát!Malmos Edina – Jász Erzsébet: Tegyük IKT-vá a tanórát!
Malmos Edina – Jász Erzsébet: Tegyük IKT-vá a tanórát!
 
Csikó Szilvia: Peregrinusok egykor és most - Életpálya-tervezés és tudásmened...
Csikó Szilvia: Peregrinusok egykor és most - Életpálya-tervezés és tudásmened...Csikó Szilvia: Peregrinusok egykor és most - Életpálya-tervezés és tudásmened...
Csikó Szilvia: Peregrinusok egykor és most - Életpálya-tervezés és tudásmened...
 
Holeczné Morvai Ildikó, Nagyné Lelkes Anikó: Természettudományos gyakorlat 1....
Holeczné Morvai Ildikó, Nagyné Lelkes Anikó: Természettudományos gyakorlat 1....Holeczné Morvai Ildikó, Nagyné Lelkes Anikó: Természettudományos gyakorlat 1....
Holeczné Morvai Ildikó, Nagyné Lelkes Anikó: Természettudományos gyakorlat 1....
 
Tóth Éva: Készíts hirdetési újságot!
Tóth Éva: Készíts hirdetési újságot!Tóth Éva: Készíts hirdetési újságot!
Tóth Éva: Készíts hirdetési újságot!
 
Czeglédi Karolina, Mészárosné Fogarasi Erika: Info-kommunikációs eszközök a t...
Czeglédi Karolina, Mészárosné Fogarasi Erika: Info-kommunikációs eszközök a t...Czeglédi Karolina, Mészárosné Fogarasi Erika: Info-kommunikációs eszközök a t...
Czeglédi Karolina, Mészárosné Fogarasi Erika: Info-kommunikációs eszközök a t...
 
László Miklós: Élménytársadalom a Facebook galaxisban
László Miklós: Élménytársadalom a Facebook galaxisbanLászló Miklós: Élménytársadalom a Facebook galaxisban
László Miklós: Élménytársadalom a Facebook galaxisban
 
Filep Otília: Kreatív fizika
Filep Otília: Kreatív fizikaFilep Otília: Kreatív fizika
Filep Otília: Kreatív fizika
 
Kiss Mónika Mária: Szeretettel – Anyukáknak
Kiss Mónika Mária: Szeretettel – AnyukáknakKiss Mónika Mária: Szeretettel – Anyukáknak
Kiss Mónika Mária: Szeretettel – Anyukáknak
 
Lannert Judit: PISA-sokk a digitális írástudás terén is
Lannert Judit: PISA-sokk a digitális írástudás terén isLannert Judit: PISA-sokk a digitális írástudás terén is
Lannert Judit: PISA-sokk a digitális írástudás terén is
 
Nemes-Nagy Katalin Erika: Ezt főztük ki!
Nemes-Nagy Katalin Erika: Ezt főztük ki!Nemes-Nagy Katalin Erika: Ezt főztük ki!
Nemes-Nagy Katalin Erika: Ezt főztük ki!
 
Réti Mónika: Ark of Inquiry – nemzetközi kísérlet a felfedeztető tanulás tanu...
Réti Mónika: Ark of Inquiry – nemzetközi kísérlet a felfedeztető tanulás tanu...Réti Mónika: Ark of Inquiry – nemzetközi kísérlet a felfedeztető tanulás tanu...
Réti Mónika: Ark of Inquiry – nemzetközi kísérlet a felfedeztető tanulás tanu...
 
Laczkó Mária: Mobiltelefon a magyar órán?
Laczkó Mária: Mobiltelefon a magyar órán?Laczkó Mária: Mobiltelefon a magyar órán?
Laczkó Mária: Mobiltelefon a magyar órán?
 
Vindics Péterné: Digitális tananyagok, digitális tábla nélkül
Vindics Péterné: Digitális tananyagok, digitális tábla nélkülVindics Péterné: Digitális tananyagok, digitális tábla nélkül
Vindics Péterné: Digitális tananyagok, digitális tábla nélkül
 
Tarczal-Márta Edit: A Magyar Nyelv Napja (XXI. századi képességek fejlesztése...
Tarczal-Márta Edit: A Magyar Nyelv Napja (XXI. századi képességek fejlesztése...Tarczal-Márta Edit: A Magyar Nyelv Napja (XXI. századi képességek fejlesztése...
Tarczal-Márta Edit: A Magyar Nyelv Napja (XXI. századi képességek fejlesztése...
 
Kovácsné Nagy Emese: A Hejőkeresztúri Modell – a tanulói aktivitás és a társa...
Kovácsné Nagy Emese: A Hejőkeresztúri Modell – a tanulói aktivitás és a társa...Kovácsné Nagy Emese: A Hejőkeresztúri Modell – a tanulói aktivitás és a társa...
Kovácsné Nagy Emese: A Hejőkeresztúri Modell – a tanulói aktivitás és a társa...
 
Haba Anikó: Versike program
Haba Anikó: Versike programHaba Anikó: Versike program
Haba Anikó: Versike program
 

Gyarmathy Éva: Problémafelvetés – társas és önálló tanulás a digitális korban, bevált gondolkodásfejlesztési módszerek