Gyöngyösi helytörténeti vetélkedő 2016

1. Akik a borászat faedényeit gyártják

2.  A szürett l a bor érleléséig és eladásáig aő
borkészítés minden munkafolyamatában
nélkülözhetetlenek voltak a kádár által készített fa
edények: kádak, puttonyok, csöbrök, kárment k.ő
 F termékük a hordó volt, melyet f legő ő
keményfából készítettek.
 A pintér és a bodnár mestersége annyiban
különbözött a kádárétól, hogy azok többnyire
puhafával dolgoztak, és kisebb méret tárgyakat,ű
pl. dézsát, köpül t, puttonyt gyártottak.ő
 Ma már sokkal kevesebb kádármester dolgozik,
mert a faedények helyett egyre több fém- és
m anyag edényt, tartályt használnak a borászatbanű
is.

5.  A kád a sz l feldolgozásnál használatos, általában 50ő ő
liternél nagyobb, felül nyitott, hengeres formájú,
egyenes dongájú, abroncsos, csaplyukkal ellátott
faedény. Egyenes és ferde (felfelé öblösöd , ill.ő
felfelé sz kül ) oldalfalú kádakat különböztetünkű ő
meg. Funkció szerint a kádak típusai:
 1. szed kád:ő 8–16 hl-es, felfelé öblösödik, a leszüretelt
sz l összegy jtésére szolgál.ő ő ű
 2. szállítókád: a lakótelken történ sz l feldolgozáshoző ő ő
a sz l hegyr l 3–12 hl-es kádakban fogattal hordjákő ő ő
el a termést. Névváltozatai: kocsiskád (Alföld,
Mátraalja), szekeres kád (Erdély), törkölyös (Eger
környéke).
A szállítókád legkisebb méret változata aű csöbör,
cseber (Dunántúl, Erdély), amelyben a megtört sz l tő ő
rúd segítségével vállon szállítják.
 3. taposókád: felfelé öblösöd , 3–8 hl-es csaplyukaső
edény. A taposóból kis, rövid dongás edényekbe folyt
a színlé: kárment , cseber, dézsa,ő

6.  A leggyakoribb a 2–5 akós (1 akó=kb. 50 liter) tölgy- vagy
gesztenyefából készült hordó volt.
 A nagyobb méret , 15–18 akós hordók aű vasabroncs elterjedése
után a XIX. századtól készültek. Ezek ajtós hordók voltak, azaz volt
a fenekükön egy nyílás, hogy tisztításkor be lehessen bújni a hordó
belsejébe.
 A hegyi bor hordóval együtt került a kereskedelembe, így a
hordó, különösen a 16–19. sz.-ban, mint bor rmérték is szerepelt.ű
A gönci hordó és a gönci félhordó a tokaji aszú tárolására szolgált.
Az egri 3, a dunántúli hordók általában 3–5 akósak voltak.
 Az ászokhordó a borok érlelésére szolgált, a szállítóhordó a
kereskedelemben vett részt, e megoszlás a 19. sz.-ban vált
általánossá.
 A hordó kezelése hozzá tartozott a pincemunkákhoz. Az új hordót
sz l levél (Alföld) vagy diófalevél (Erdély) f zetével forrázták ki. Aő ő ő
kiürült hordót mosólánccal és vízzel forgatták át,
néhol néhány liter bort tartottak benne, amellyel sszel kimostákő
(Szekszárd vidéke).
 A hordó belsejére egyre vastagabb rétegben bork rakódott, amiő
több cm vastagságot is elért. Id nként ezt el kellett távolítani, aő
dongákat kétnyel faragókéssel megtisztítani.ű

7.  A hordókészítés jó min ség , lehet leg csomómentes tölgyfaő ű ő
rönkök méretre vágásával és feldarabolásával kezd dött. Aő
dongákat faragóbárddal nagyolták ki, majd vonókéssel és
gyaluval készre igazították. A munkában a méreteket rögzítő
sablonok, úgynevezett módlák voltak segítségükre.
A kifaragott dongákat két évig pihentették.
 A hordókészítés következ m veleteként a kádár aző ű
abroncsokba állítja a dongákat, befeszíti, majd felrakja a többi
abroncsot. Az évszázadokig használt mogyorófa-abroncsokat
csak lassan váltotta fel a vasabroncs, amelynek használata az
1850-es években lett általános. A vasabroncs ugyan tovább
növelte a hordó árát, a bor szállításakor azonban csökkent az
elfolyás veszélye.
 Az összeállított bordákat a bodnár t zrakással melegítette,ű
g zölte, így lehetett meghajlítani, s a végén összehúzni. Ekkorő
nyerte el „hasas”, domború formáját a hordó. Gyaluk,
csínvágók,
körz segítségével került lassan minden donga a helyére. Végülő
a bodnár beillesztette a hordófeneket, kifúrta a csapnak való
lyukat, és véglegesre szögecselte az abroncsokat.

8.  A kádár szerszámai: bárdok, szekercék, faragószék, vonókések,
körz k, szalu vagy kapacs, gyaluk, f részek, fúrók, kalapácsok stb.ő ű
 A bodnárok kéziszerszámai lényegében évszázadokon át
változatlanok voltak. A technológiában az els komoly áttöréstő
a gyaluk megjelenése jelentette a 18. században.
Ez az újítás német földr l terjedt, f ként a céhes legényekő ő
vándoréveinek köszönhet en.ő
 Szerszámaikat saját kézzel faragták és díszítették.

10.  Egyik leg sibb szakmák közé sorolhatjuk aő
kádármesterséget.
 Országszerte elterjedt és elismert foglalkozás volt, de
manapság egyre ritkábban találkozunk ilyen
mesteremberekkel. Történelmi borvidékeken volt a
legnagyobb hagyománya. Jól keres iparosoknakő
mondhatták magukat egészen addig, míg a
zománcos, üveg és a m anyag tárolóedények el nemű
terjedtek.
 Régen nem csak a fa megmunkálásával, hanem
borkezeléssel is foglalkoztak egyes kolostorok és
uradalmak, vagy mez városi gazdák felkérésére.ő
 Száradt tölgyfából készítették termékeiket, a hordót,
vagy a kádat, amit évszázadokig egyszerű
favessz vel kötöttek össze, miután t zbenő ű
megpuhították a tölgycsíkokat. A vasabronccsal való
megkötés csak a 18. századtól kezdett elterjedni. A
tölgyfán kívül eper, akác és szelídgesztenyefából is
gyártottak eszközöket, amennyiben anyaghiány vagy
anyagi okok miatt ez volt a legmegfelel bbő
megoldás.
 Általában a kádármesterség apáról fiúra szállt.

11.  Gyöngyösön és környékén a megélhetés egyik alapja a sz l -ő ő
és bortermelés volt, s ezzel együtt fejl dött az ezt kiszolgálóő
kádáripar.
 Már 1600-ban megalakult a kádárok céhe, melynek fennállása
az 1872-ben általános ipartörvény életbelépésekor ért véget.
 Ezután Ipartásulat, majd az 1884. évi újabb ipartörvény életbe
lépése után Ipartestület fogta össze a város kézm veseit. 1906-ű
ban Gyöngyös is belépett az Ipartestületek Országos
Szövetségébe.
 1945 után szövetkezeti keretben vagy magánkisiparosként
dolgozhattak a kádárok.
 Az 1950-es évekt l a nagyüzemek alkalmazottjaivá lettek aő
faedények készít i. Pl. konzervgyár, Borforgalmi Vállalatő
alkalmazta nagyobb számban ket.ő
 Az 1970-es évekt l ismét nagyobb teret kapott a magánkisipar,ő
a „maszek” ipar. Sokan ekkor kezdtek ismét önállóan dolgozni,
ahogy ma mondanánk, vállalkozást alapítani.

12.  Barta Sándor bácsit a Püspöki úti házában,
m helyében látogattuk meg.ű
 Elmondása szerint felmen i az ükapjáigő
visszamen leg kádárok voltak. Édesapja 1942-benő
Erdélyb l jött Magyarországra, hogy itt folytassaő
mesterségét. Sándor bácsi 1944-ben született.
Feln ve édesapjával együtt dolgoztak aő
szakmában. 1956-ig kisiparosként, majd egy
konzervgyárban készítették a hordókat és egyéb
tárolóedényeket, melyeket a konzervipar használt.
 Kés bb a Borforgalmi Vállalat alkalmazta Sándorő
bácsit. Ott a bor érleléséhez, tárolásához hatalmas
hordókra volt szükség. A legnagyobb, amit
készített
200 hl-es volt. Feladata volt a hordók tisztítása,
kénezéssel történ fert tlenítése, javítása is.ő ő

13.  A legöregebb hordó amivel dolga akadt 1847-
ben készült! Elmondása szerint egy jó hordó 100-
150 évig is használható.
 1977-t l 1994-ig maszek kisiparosként dolgozott.ő
7 tanuló tanulta nála a mesterséget, közülük 1
dolgozik ma is a szakmában.
 Megkérdeztük, hogy milyen fafajtákkal dolgozik.
Minden fa jó, aminek gyümölcse van, ezt mondta.
A hordókhoz legjobb a tölgyfa, de jó az eperfa, a
szilva, a cseresznye is. A bükkfahordó csak
ecetes ételek tárolására alkalmas, a borhoz nem.
Ugyanígy a vörösfeny b l a gyantássága miattő ő
nem készülhet hordó, viszont a kádakhoz kiváló
alapanyag.
 A kádárok „kézjegye”, amir l a hordókészít jétő ő
fel lehet ismerni: a hordó két végén a dongák élét
„letörik”, tulajdonképpen lefaragják – ezt minden
kádár kicsit más formájúra alakítja.

14. De nem mi ittuk meg!!! 

15.  Dobóczi Kamilla
 Lehotai Annabell
 Turi Zsombor
 Sulyok Zoltán
 Felkészítők: Bágyi Nóra
és Hevesi Mária
 A fotón:
Barta Sándor kádár,
(egy 120 hl-es hordó dongájával)
Sulyok Zoltán,
Lehotai Annabell,
Turi Zsombor.
 Felhasznált források:
Magyar Néprajzi Lexikon,
Vinopédia.hu,
B. Gál Edit: Életutak, mestersorsok
Gyöngyösön.