SlideShare une entreprise Scribd logo
1  sur  1
Kozma Szilárd: Remélem, néhány csakazolvassa-olvasónak, még megmaradt a józan esze és
képes átlátni azt, hogy nem arról van szó, hogy két, csak úgy, "véletlenül" és ahogy Éva és
Villő állítja: a maguk hibájából nehéz gazdasági helyzetbe került Erdélyben élő, eszement
szülő erőlködik kelekótya módon, hogy a náluk messzemenően tájékozottabb jogászt
valamilyen törvény -paragrafus alapján elkaphassa, hanem éppen fordítva: a törvény szakértő,
aki a mesterségbeli tudásával még hetvenkedik is, arra használta ki a jogi szaksíméreteit, hogy
a törvényesség látszatát lehetőleg megőrizve, a barátnőjével szövetkezve, elképesztő
rágalmazások segítségével (És ebben éppen az az érdekes, hogy soha nem találkoztak a
családdal és mégis, nekik állítólag pontosabb és megbízhatóbb információik vannak azoknak
az általuk internet-szerte hirdetett, és ugyancsak az általuk, nem mindenféle
szövegferdítésekből és önkényes értelmezésekből kikövetkeztetett, "gyalázatos
erkölcsiségéről", nő- és gyermekbántalmazó mivoltáról, mint amiről tudnak a kigúnyolt
személyek szomszédai, barátai, ismerősei, az illetékes helyi hatóságok, stb.!) teljesen
tönkretegyenek gazdaságilag egy, anyagilag addig is szerényen élő, négy gyermekes Erdélyi
családot.
Lelkes Villő: Szili, nem akadályozlak abban, hogy pénzt keress, az anyagi helyzeted
semmilyen tekintetben nem múlik rajtam. Neked hosszú hosszú évek óta anyagi
gondjaid vannak, erről részletesen beszámolsz netszerte. Ne kend rám az
élhetetlenséged.
Kozma Szilárd: Nem kentem rád semmit, és illene, hogy hat hónapos folytonos lekezelés és
megaláztatás után, a normális nevemen szólíts, mivel nem én kezdtem a veled szembeni
gyalázkodást, hanem te, aki startból le faszfejeztél - így szólítottál meg legelőször, ugyanitt.
(Ti., az Éva fészén) Én csak hangot adtam (utólag, miután Évától ígéretet kaptam abba, hogy
ezt befejezi végre) annak a hat hónapos, mindig általatok kezdett újabb és újabb támadás-
sorozat utáni, logikus feltételezésemnek, mindig hogy tudatosan provokáltatok Évával,
egyrészt azért amiket korábban le írtam és videókon elmondtam, az Éva ide vonatkozó,
általam feltételezett érdekeiről. Másrészt tehát, hogy neked is kellett ebben egy igen erős
érdeked legyen, amit abból következtettem ki, hogy egyedül te maradtál, aki Évát tovább
biztattad a támadások folyatására, még azt követően is, hogy kihirdette: azért sem veszi le az
én szakmai képességeimet és felelős magatartásomat kompromittáló szennyblogokat, mert
felőle, idézek: "akár fel is fordulhatnak" a gyermekeink "ott, ahol vannak."
Illetve, te még akkor is cukkoltad és hergelted Évát ellenünk, miután mind a többi barátnője
azt javasolta már neki, sőt, nagyon sokan közülük direkt meg kérték, hogy hagyja abba az
ellenünk folytatott, nyilvánvaló tisztességtelen háborúját és vegye le a mi egzisztenciánkat
telesen ellehetetlenítő szennybogokat."

Contenu connexe

Plus de Szilárd Kozma

Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VIII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VIII. részKozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VIII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VIII. részSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. részKozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. részSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.Szilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia IV. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia IV. részKozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia IV. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia IV. részSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás II. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás II. részKozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás II. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás II. részSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.Szilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: Termina blinkerina és termina Vibromina
Kozma Szilárd: Termina blinkerina és termina VibrominaKozma Szilárd: Termina blinkerina és termina Vibromina
Kozma Szilárd: Termina blinkerina és termina VibrominaSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: Rombold Éva
Kozma Szilárd: Rombold ÉvaKozma Szilárd: Rombold Éva
Kozma Szilárd: Rombold ÉvaSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: Össze házasodtunk volna, ha
Kozma Szilárd: Össze házasodtunk volna, haKozma Szilárd: Össze házasodtunk volna, ha
Kozma Szilárd: Össze házasodtunk volna, haSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: Képek így dolgozik a gerle éva
Kozma Szilárd: Képek így dolgozik a gerle évaKozma Szilárd: Képek így dolgozik a gerle éva
Kozma Szilárd: Képek így dolgozik a gerle évaSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: Infantilis
Kozma Szilárd: InfantilisKozma Szilárd: Infantilis
Kozma Szilárd: InfantilisSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: Figyusz nyomot hagyunk!
Kozma Szilárd: Figyusz   nyomot hagyunk!Kozma Szilárd: Figyusz   nyomot hagyunk!
Kozma Szilárd: Figyusz nyomot hagyunk!Szilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: Ezak a szerencsétlenek
Kozma Szilárd: Ezak a szerencsétlenekKozma Szilárd: Ezak a szerencsétlenek
Kozma Szilárd: Ezak a szerencsétlenekSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: Boldogak vagyunk, nem kell félni!
Kozma Szilárd: Boldogak vagyunk, nem kell félni!Kozma Szilárd: Boldogak vagyunk, nem kell félni!
Kozma Szilárd: Boldogak vagyunk, nem kell félni!Szilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: Az antikrisztus video
Kozma Szilárd: Az antikrisztus videoKozma Szilárd: Az antikrisztus video
Kozma Szilárd: Az antikrisztus videoSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: Árnyék ének ii
Kozma Szilárd:  Árnyék ének iiKozma Szilárd:  Árnyék ének ii
Kozma Szilárd: Árnyék ének iiSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: Anus ok, sátáni gazemberek
Kozma Szilárd: Anus ok, sátáni gazemberekKozma Szilárd: Anus ok, sátáni gazemberek
Kozma Szilárd: Anus ok, sátáni gazemberekSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: Antikriszt petició link
Kozma Szilárd: Antikriszt petició linkKozma Szilárd: Antikriszt petició link
Kozma Szilárd: Antikriszt petició linkSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: A blinkerina ügye
Kozma Szilárd: A blinkerina ügyeKozma Szilárd: A blinkerina ügye
Kozma Szilárd: A blinkerina ügyeSzilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: 7 hetedik Gerle és Lelkes elleni feljelentés szövege
Kozma Szilárd: 7   hetedik Gerle és Lelkes elleni feljelentés szövegeKozma Szilárd: 7   hetedik Gerle és Lelkes elleni feljelentés szövege
Kozma Szilárd: 7 hetedik Gerle és Lelkes elleni feljelentés szövegeSzilárd Kozma
 

Plus de Szilárd Kozma (20)

Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VIII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VIII. részKozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VIII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VIII. rész
 
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. részKozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. rész
 
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
 
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia IV. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia IV. részKozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia IV. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia IV. rész
 
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás II. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás II. részKozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás II. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás II. rész
 
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény asztrológia I.
 
Kozma Szilárd: Termina blinkerina és termina Vibromina
Kozma Szilárd: Termina blinkerina és termina VibrominaKozma Szilárd: Termina blinkerina és termina Vibromina
Kozma Szilárd: Termina blinkerina és termina Vibromina
 
Kozma Szilárd: Rombold Éva
Kozma Szilárd: Rombold ÉvaKozma Szilárd: Rombold Éva
Kozma Szilárd: Rombold Éva
 
Kozma Szilárd: Össze házasodtunk volna, ha
Kozma Szilárd: Össze házasodtunk volna, haKozma Szilárd: Össze házasodtunk volna, ha
Kozma Szilárd: Össze házasodtunk volna, ha
 
Kozma Szilárd: Képek így dolgozik a gerle éva
Kozma Szilárd: Képek így dolgozik a gerle évaKozma Szilárd: Képek így dolgozik a gerle éva
Kozma Szilárd: Képek így dolgozik a gerle éva
 
Kozma Szilárd: Infantilis
Kozma Szilárd: InfantilisKozma Szilárd: Infantilis
Kozma Szilárd: Infantilis
 
Kozma Szilárd: Figyusz nyomot hagyunk!
Kozma Szilárd: Figyusz   nyomot hagyunk!Kozma Szilárd: Figyusz   nyomot hagyunk!
Kozma Szilárd: Figyusz nyomot hagyunk!
 
Kozma Szilárd: Ezak a szerencsétlenek
Kozma Szilárd: Ezak a szerencsétlenekKozma Szilárd: Ezak a szerencsétlenek
Kozma Szilárd: Ezak a szerencsétlenek
 
Kozma Szilárd: Boldogak vagyunk, nem kell félni!
Kozma Szilárd: Boldogak vagyunk, nem kell félni!Kozma Szilárd: Boldogak vagyunk, nem kell félni!
Kozma Szilárd: Boldogak vagyunk, nem kell félni!
 
Kozma Szilárd: Az antikrisztus video
Kozma Szilárd: Az antikrisztus videoKozma Szilárd: Az antikrisztus video
Kozma Szilárd: Az antikrisztus video
 
Kozma Szilárd: Árnyék ének ii
Kozma Szilárd:  Árnyék ének iiKozma Szilárd:  Árnyék ének ii
Kozma Szilárd: Árnyék ének ii
 
Kozma Szilárd: Anus ok, sátáni gazemberek
Kozma Szilárd: Anus ok, sátáni gazemberekKozma Szilárd: Anus ok, sátáni gazemberek
Kozma Szilárd: Anus ok, sátáni gazemberek
 
Kozma Szilárd: Antikriszt petició link
Kozma Szilárd: Antikriszt petició linkKozma Szilárd: Antikriszt petició link
Kozma Szilárd: Antikriszt petició link
 
Kozma Szilárd: A blinkerina ügye
Kozma Szilárd: A blinkerina ügyeKozma Szilárd: A blinkerina ügye
Kozma Szilárd: A blinkerina ügye
 
Kozma Szilárd: 7 hetedik Gerle és Lelkes elleni feljelentés szövege
Kozma Szilárd: 7   hetedik Gerle és Lelkes elleni feljelentés szövegeKozma Szilárd: 7   hetedik Gerle és Lelkes elleni feljelentés szövege
Kozma Szilárd: 7 hetedik Gerle és Lelkes elleni feljelentés szövege
 

Kozma Szilárd: Lelkes Villő vonaglása

  • 1. Kozma Szilárd: Remélem, néhány csakazolvassa-olvasónak, még megmaradt a józan esze és képes átlátni azt, hogy nem arról van szó, hogy két, csak úgy, "véletlenül" és ahogy Éva és Villő állítja: a maguk hibájából nehéz gazdasági helyzetbe került Erdélyben élő, eszement szülő erőlködik kelekótya módon, hogy a náluk messzemenően tájékozottabb jogászt valamilyen törvény -paragrafus alapján elkaphassa, hanem éppen fordítva: a törvény szakértő, aki a mesterségbeli tudásával még hetvenkedik is, arra használta ki a jogi szaksíméreteit, hogy a törvényesség látszatát lehetőleg megőrizve, a barátnőjével szövetkezve, elképesztő rágalmazások segítségével (És ebben éppen az az érdekes, hogy soha nem találkoztak a családdal és mégis, nekik állítólag pontosabb és megbízhatóbb információik vannak azoknak az általuk internet-szerte hirdetett, és ugyancsak az általuk, nem mindenféle szövegferdítésekből és önkényes értelmezésekből kikövetkeztetett, "gyalázatos erkölcsiségéről", nő- és gyermekbántalmazó mivoltáról, mint amiről tudnak a kigúnyolt személyek szomszédai, barátai, ismerősei, az illetékes helyi hatóságok, stb.!) teljesen tönkretegyenek gazdaságilag egy, anyagilag addig is szerényen élő, négy gyermekes Erdélyi családot. Lelkes Villő: Szili, nem akadályozlak abban, hogy pénzt keress, az anyagi helyzeted semmilyen tekintetben nem múlik rajtam. Neked hosszú hosszú évek óta anyagi gondjaid vannak, erről részletesen beszámolsz netszerte. Ne kend rám az élhetetlenséged. Kozma Szilárd: Nem kentem rád semmit, és illene, hogy hat hónapos folytonos lekezelés és megaláztatás után, a normális nevemen szólíts, mivel nem én kezdtem a veled szembeni gyalázkodást, hanem te, aki startból le faszfejeztél - így szólítottál meg legelőször, ugyanitt. (Ti., az Éva fészén) Én csak hangot adtam (utólag, miután Évától ígéretet kaptam abba, hogy ezt befejezi végre) annak a hat hónapos, mindig általatok kezdett újabb és újabb támadás- sorozat utáni, logikus feltételezésemnek, mindig hogy tudatosan provokáltatok Évával, egyrészt azért amiket korábban le írtam és videókon elmondtam, az Éva ide vonatkozó, általam feltételezett érdekeiről. Másrészt tehát, hogy neked is kellett ebben egy igen erős érdeked legyen, amit abból következtettem ki, hogy egyedül te maradtál, aki Évát tovább biztattad a támadások folyatására, még azt követően is, hogy kihirdette: azért sem veszi le az én szakmai képességeimet és felelős magatartásomat kompromittáló szennyblogokat, mert felőle, idézek: "akár fel is fordulhatnak" a gyermekeink "ott, ahol vannak." Illetve, te még akkor is cukkoltad és hergelted Évát ellenünk, miután mind a többi barátnője azt javasolta már neki, sőt, nagyon sokan közülük direkt meg kérték, hogy hagyja abba az ellenünk folytatott, nyilvánvaló tisztességtelen háborúját és vegye le a mi egzisztenciánkat telesen ellehetetlenítő szennybogokat."