SlideShare une entreprise Scribd logo
1  sur  26
Kozma Szilárd karma-asztrológus:

A reinkarnáció: valóság, vagy miszticizmus?
         "A reinkarnáció egy misztikus metafora és annyi köze van a
          valósághoz, mint Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának."

   Egyik, Szászebenben tartott edzőtáborunkba két napos késéssel érkezett két
magyarországi fiatalember. Késésük oka az volt, hogy a másfél éves
unokahúguk temetésén kellett részt venniük, aki hirtelen meghalt, miután a
magyarországi egészségügyi hatóságok valamelyik szakembere - orvosa, a
Magyarországon immár kötelező agyhártyagyulladás elleni védőoltással
"ellátta". A két fiatalember közös unokatestvére és felesége tehát, pontosan úgy
járt, mint feleségem és én: a két és fél hónapos makkegészséges kislányunkat,
akit a feleségem a Bősárkányi albérleti lakásunkban teljesen könnyedén hozott a
világra, minden problémától mentesen, az ottani körorvos, akkor még csak
túlbuzgóságból, mivel akkoriban ez nem volt még Magyarországon kötelező, a
többi védőoltás mellett, agyhártyagyulladás és influenza vírus elleni oltással is
"ellátott". Ez által legyengítette a jól fejlett és korábban teljesen egészséges
gyermek immunrendszerét, amely így, ebben a legyengült állapotában nem
tudott ellenállni egy olyan légúton terjedő vírusnak, amely a tüdőn keresztül
bejutván a vérébe, a lefektetés előtt még jó étvággyal táplálkozó gyermek
bizonyos sejtjeit reggelre szétbontotta.
   Nem tagadom a reinkarnáció létezésének a lehetőségét, hiszen ott, ahol én az
asztrológiát tanultam, az Elta nevű bukaresti szabadegyetemen, a reinkarnációt
evidens tényként kezelték és a horoszkópok karmikus elemeit is innen
eredeztették. A karmát a múlt életekben viselt dolgokkal, az akkor és ott ért,
pozitív, vagy negatív tapasztalatokkal és berögzült hibákkal, vétkekkel, illetve
ezeknek az "átöröklött" spirituális emlékeivel, hatásaival és visszahatásaival, a
jelenkori inkarnációban jelentkező következményeivel értelmezték. Természetes
tehát, hogy ezt, az akkor metafizikainak képzelt valóságértelmezést és
valóságlátást, a megfelelő tárgyalási móddal együtt, én is asszimiláltam és, hogy
(kezdő metafizikusként) bizonyos szempontból, velük azonos mentális és ideális
(képzeleti) formákban kommunikáltam és így is gondolkoztam néhány évig. Ez
csak akkor változott meg, amikor én is gyakorló asztrológussá válva, azt kellett
észlelnem, hogy a hétköznapi valóság a legtöbb esetben ellentmond a misztikus
elméleteknek. Nem csoda tehát, ha - rezonancia és a hatás- visszahatás törvénye
alapján - álmaimban nekem is voltak ebben az időszakban olyan, a történelem
különböző helyein is idejében lezajló élményeim, amelyek egészen jól illettek és
máig is találnak, mind az addigi és akkori sors-élményeimhez, magánéleti
nehézségeimhez, mind a horoszkópom bizonyos elemeihez. De, mind a hívő,
mind a szkeptikus hölgyeket és urakat, már előre megnyugtathatom: ezek a
múltbéli személyiség-élményeimről szóló álmok, illetve ezek az állítólagos
múltbeli személyi szerepek, nem nyújtottak számomra valami felemelő, a
spirituális képességeim eredetére és gyökerére utaló információkat, ahogy az
ilyen jellegű beszámolókban lenni szokott. Nem vonhattam le például ezekből a
"reinkarnációs élményekből" semmiféle következtetést, ami legalább az addig
bebizonyosodott költői tehetségemet igazolta volna. És nem kaptam semmiféle
információt arra vonatkozóan, hogy én valamiféle spirituális töltetű különös
lélek inkarnációja lennék, de még arra vonatkozóan sem legalább, hogy ilyen
jellegű szellemi képességekkel rendelkeznék és arra vonatkozóan, hogy "a
korábbi életeimben" netalán asztrológus, vagy költő - író és egyáltalán művész
lettem volna, semmiképpen nem.
   Sőt: a többnyire lesújtó élmények inkább arra valóak voltak, hogy fogadjam el
az aktuális helyzetemet és örvendjek annak, hogy egyáltalán ennyire is vagyok,
és ha nem akarok az előbbi inkarnációim cseppet sem kívánatos állapotába és
helyzetébe visszakerülni, ne foglalkozzak mással, mint a horoszkópomból
kiolvasható rengeteg negatív tulajdonságomat igyekezzek pozitív képességgé
átalakítani. Bevallom, éppen emiatt, a meglehetősen alacsonyrendű és igen erős
erkölcsi problémákat felvető, múltbéli szerepkörök miatt, tűntek számomra
akkoriban kézzelfoghatónak ezek az álombéli inkarnációs élmények, ellentétben
azzal a sok romantikus mesével, amit a hasonló területen mozgó személyektől
(Az általam felkeresett misztikus könyvek szerzőjétől, vagy éppenséggel az
asztrológiai szabadegyetem kurzusain résztvevő hallgató-társaimtól) hallottam.
   Talán éppen az akkor még meglepő gyorsasággal újrarendeződő és erőteljesen
fejlődő asztrológusi logikám számára, egyre hamisabban hangzó és az illető
személy misztikus képességeinek egyfajta "örökletes" hitelességet biztosítani
hivatott romantikus mesék voltak azok, amelyek a reinkarnáció gondolatától
eltávolítottak és létének a "tényszerűségétől" elidegenítettek. Illetve azok, az
illető személyeknek a voltaképpen ellenőrizhetetlen "dicső múltjáról", illetve
ártatlan áldozati szerepéről szóló, nyilvánvalóan költött mesék, amelyek,
amellett, hogy bármely kézzelfogható bizonyítékot nélkülöztek, a legtöbb
esetben, semmiféle lényegi kapcsolatot nem mutattak sem az illető személynek a
jeleni karakterével és magánéleti sors-problémájával, sem a horoszkópjából
kiolvasható karmájával (lényegi, de tudattalan szellemi meghatározódásával) és
életfeladataival. Ez a tapasztalat tehát, egyre erősebb kétségeket támasztott
bennem nem csak azzal szemben, hogy az illető személyek igazat mondanak,
hanem elsősorban azzal szemben, hogy egyáltalán hasznos lehet-e az, ha az
emberek ilyen, a jelenlegi életükkel, helyzetükkel és magatartásukkal
(jellemükkel, karakterükkel, és általában gyenge, de legalábbis ingatag
szavahihetőségükkel) semmiféle reális kapcsolatot nem mutató,
fantazmagóriákkal áltatják magukat, ahelyett, hogy a jelen problémáira, a
problémákat okozó helytelen mentalitásuk felszámolására összpontosítsanak?
   Ráadásul azt kellett tapasztalnom, hogy kedvenc metafizikus íróm: Hamvas
Béla is elutasítja a lineáris reinkarnáció gondolatát, illetve olyan filozofikus
értelmezést ad neki, ami az akkor általam ismert keresztény egyházaknak a
Názáreti Jézus "kivételezett és közvetlen" istenfiúságának: a közvetlen isteni
származásának a tételét is egyértelműen cáfolta (Scientia Sacra: Ikrek és
Kereszténység: Androgünosz). Ti., hogy az abszolút szellem, különböző,
egymáshoz nagyon hasonlító problémakört hordozó személyiség típusokban és
karakterekben inkarnálódik, de az hogy ezeknek, az egymáshoz sokszor a
megszólalásig hasonlító személyeknek, az individuális tudata között valamiféle
kapcsolat létezne, az kizárt, mivel ez a lehetőség Hamvas Béla írásai szerint
legalábbis, metafizikailag nem indokolt. Szerinte, és több komoly metafizikus
szerint, mindannyian közvetlenül az abszolútumból válunk ki, alakulunk át
ideális, mentális, asztrális és energetikai struktúrákká és ezt követően, ez által
(ezzel a szellemi lét-alappal és életfenntartó energiával) biológiailag is
megtestesülünk. Az abszolútumból jövünk tehát mindannyian, gonoszak és
szentek egyaránt, és az, aki képessé teszi magát erre, oda is tér vissza. És ez
egybecseng a Jézus kinyilatkoztatásával is, miszerint " Én az atyától jövök és én
az atyában vagyok és az atya bennem van."
   A fentiek miatt, és azok miatt a reinkarnációval szembeni kétségeim miatt,
amelyeket az alábbiakban még bőségesen fogok sorolni, semmiféle vigaszt nem
nyújthatott számomra a két és fél hónapos kislányunk halálakor az, a
reinkarnáció képzetéből származó elmélet, amely szerint "az inkarnálódó" lelkek
előre kiválasztják a szüleiket és a sorsukat, vagyis az életük minőségi és
mennyiségi tartalmát. Ez, az emberi kreativitást (isten-hasonlóságot) és szabad
akaratot tagadó, mechanikus sors-meghatározódási és meghatározottsági
elmélet, amellett, hogy semmivel nem értelmesebb annál a laposan fatalista
természettudományos magyarázatnál, hogy a női petesejtnek és a férfi
ivarsejtnek a bizonyos természeti feltételek és egybeesések (véletlenek)
következtében történő egybekelése következtében jöttünk és jövünk a világra, a
felelős szülői és emberi önérzetemben is sértett, hiszen teljesen kizárja az én
felelősségemet és értelmes szerepemet a gyermek fejlődésében és életben-
tartásában.
  A Szebeni karate edzőtáborban megismert fiatalemberek rokonainak az esete
által felébresztett emlékeimhez visszatérve, el kell mondanom azt is, hogy
amennyiben akkor elfogadtam volna a reinkarnációs mesék által biztosított
felmentő vigaszt, nem tettem volna semmivel különb dolgot mint a vallásos
emberek, akik ilyen esetben az Úristen (végül is: szeszélyes!) akaratára kenik a
tragédia felelősségét, vagy mint a materialisták, akik az orvost, vagy a szérum
előállító cég munkatársait, vagy "az egész k. világot" hibáztatják a tragédiájuk
miatt, vagy éppenséggel a vak véletlent, annak függvényében, hogy mennyire
ambíciósak igazságkeresés szempontjából, illetve, hogy mennyire telitett
ellenségképekkel az életképzeletük. Én viszont, a metafizikai tudásomnál és
képzettségemnél fogva, nem élhettem a vallásos, vagy a materialista -
tudományos önámítások egyikével sem. De, amint az utóbb kiderült: nagyon
becsaptam volna mind önmagamat, mind a feleségemet és ezzel ugyanakkor a
később született gyermekeink egészségét és életét is veszélyeztettem volna,
akkor is, ha elhiszem azt a, végülis felháborító reinkarnációs magyarázatot, hogy
a kicsi Enikőnk, már "test nélküli lélek" korában, eleve tudta, hogy - épen és
egészségesen megszületve -, ilyen szörnyen és végül is a szellemi törvényeket
tudomásul venni nem akaró, de magát szerfölött okosnak képzelő "világunk"
tudományos ostobasága és szüleinek a végzetes "védőoltás" elhárításában
tanúsított gyávasága miatt fog meghalni. És, hogy azért szenvedte át az albérleti
szoba sötétjében fulladozva azokat a szörnyű órákat, amíg a hamis genetikai
információt tartalmazó vírus szétbontotta a tüdejét, hogy miket az elveszítésével
járó rettenetes lelki megrázkódtatásban részesítsen, annak érdekében, hogy
spirituálisan nemesedjünk. Nem nyugodván bele és nem fogadván el tehát sem a
vallásos, sem a materialista, sem a misztikus magyarázatokat az átlagon messze
felülien ép és egészséges lányunknak az emberi ostobaság okozta halálával
kapcsolatosan, a halál perspektívájából vizsgálgatván annak a születési képletét
és beterhelvén magamat és feleségemet a halál miatti felelősséggel, heteken és
hosszú hónapokon át vissza emlékezvén minden olyan eseményre, amikor nem
helyesen cselekedtünk metafizikai szempontból, felgöngyölítettem azokat a
szellemi folyamatokat és ok-okozati összefüggéseket, amelyek végül is oda
vezettek, hogy ez, a horoszkópjából ugyan egyértelműen kiolvasható nehéz
életprogrammal született kislány, nem fejlődhetett tovább olyan egészségesen,
mint ahogy a természetes és teljesen zavarmentes születésekor az életbe elindult
akárcsak a többi gyermekünk. Hogy végül is miért kellett általunk és miattunk,
találkoznia az őt, teljesen feleslegesen vakcináló, túlbuzgó körorvossal (aki
jóakaratú tudományos védelmi tettével legyengítette az immunrendszerét), majd
ezt követően, talán a halál előtt két nappal tett vonatutazás alkalmával, a levegő
elemei által terjedő, életveszélyes vírussal? Ennek, a hirtelen halálhoz vezető
spirituális hiba- és mulasztás rendszernek a felgöngyölítési folyamatát és
elemenkénti értelmezését, amelynek nagy hasznát vettük az utólag született
gyermekeink életben tartásánál, leírtam a Bolond Mennyországa című regényem
20 fejezetében (Balog Ádám rettenetes beavatása).
   Amikor a magyarországi karatézó fiúk, a családjukat ért szörnyű tragédiát
mesélték, az esethez hozzá szólt egy Budapestről érkezett, egyébként teljesen
jóindulatú és az átlaghoz képeset igen tájékozottnak bizonyuló karatézó hölgy is,
akinek viszont nem volt még gyermeke. Nem csoda tehát, hogy barátnőnk
ugyanazzal a reinkarnációs vigasz-elmélettel hozakodott elő, hogy amennyiben a
gyermek, még test nélküli lélek korában a szüleit, és ezzel együtt a korai halálát
előidéző körülményeket is kiválasztotta, ezt el kell fogadni, még akkor is, ha
érthető a gyermeküket elveszítő szülők és rokonok fájdalma. Ezt a korábbról
ismert misztikus szamárságot meghallva, azonnal vitatkozni kezdtem vele az
edzőterem előtt, de sem a hely, sem az időpont nem volt alkalmas arra, hogy
megfontoltan és türelmesen érveljünk, ezért arra kértem, hogy a későbbiekben,
nyugodtabb körülmények között beszéljük majd meg és próbáljuk egyeztetni az
egymástól gyökeresen különböző tapasztalatokra és ismeretekre alapozott
nézeteinket, amit ő készséggel el is fogadott. Ekkor elmondtam neki azt, hogy
pontosan öt évvel ezelőtt velem is megtörtént ez a tragédia, és, hogy ezzel
együtt, azt én is helyesnek tartom, ha ilyen esetekben, nem ragadunk le az
irracionális vallásos magyarázatnál, miszerint az objektív és felettünk álló Isten
akaratából történnek az ilyen, végül is, ostoba tragédiák. És az még inkább
rendjén van, hogy a természettudomány Isten-pótló kauzális menedékére: a
Nagy Véletlenre sem fogjuk a teremtés és a személyi születésünk és sorsunk
lényegi mozzanatait és az egész életünk kibontakozását, illetve, ebben az
esetben a kibontakozási lehetőség meggátlását, és ezeknél legalább egy fokkal
értelmesebb magyarázatokat keresünk. De, amikor az ember több éve már, hogy
közvetlen szülői tapasztalatai révén, a gyakorlatban is átéli a szülői minőségét és
a gyermeke által kiváltott személyes felelősségérzetét (figyelem: a férfiak is
szülnek - szülnének, ha erre ráébrednének, de nem a testükkel, hanem a
szellemükkel), és ebből a szemszögből van számtalan alkalma megfigyelni azt,
hogy mekkora nagy mértékben függ az ő figyelmétől és gondoskodásától, illetve
a gyermekek édesanyja gondos figyelmétől és mágikus képzelőereje zavart,
vagy zavartalan állapotától a gyermekének nem csak az egészsége, hanem az
élete is, amennyiben tehát egyre nagyobb mértékben kezdi magát felelősnek
érezni mindazért, ami a gyermekével történik, már nem tudja elfogadni, még az
előbbieknél valamelyest mindenképpen értelmesebb, de végül is a végzetes
tragédiák miatt a felelősséget az inkarnálódó gyermek - lélek karmájára hárító,
reinkarnációs elméleteket sem. És hirtelenjében, elmeséltem neki, hogy mostani
tudásom szerint, amellett, hogy mind az Emőke, mind az én horoszkópomból
kiolvasható, Rák jellegű közös életfeladat körök szerint, nekünk akkor semmi
keresni valónk nem lett volna Magyarországon, melyek voltak azok a spirituális
hibák és mulasztások, amelyekről meg vagyok győződve, hogy a gyermek
halálához vezettek. Ezek lényegében arról szólnak, hogy elsősorban a gyermek
horoszkópját kellett volna jobban megvizsgálnom és megbeszéljem Emőkével,
hogy milyen korábbi - és bizonyára meg fenn álló - negatív lelki és szellemi
állapotai miatt került a gyermek horoszkópjába az öt bolygó és a Lilith által is
támadott Plútó, annak érdekében, hogy ezt a negatív spirituális gócot az anya
képzeletvilágában feloldjuk. Másodsorban nem kellett volna annyira beleélnem
magam a munkavállalási engedély és a tartózkodási engedély megszerzésébe,
hogy emiatt ne vegyem észre azt, hogy eközben az Emőke lelki és szellemi
világában mi történik. Elmondtam tehát neki, hogy amennyiben még egy ilyen
nehéz életprogramra utaló horoszkóppal születő gyermekünk lenne, biztos
vagyok abban, hogy nem kellene meghalnia és nem csak azért mert Romániában
szerencsére nem kötelező az agyhártya gyulladás elleni védőoltás, vagy azért
mert ma már inkább elbujdosnék a gyermekkel hegyekbe, vagy idegen országba
költőznék, de úgy sem engedném, hogy a gyermekemnek azt beadják, hanem
azért mert ma sokkal jobban értek a horoszkópértelmezésekhez is, de arra is
éberebben vigyázok, hogy mi történik a feleségem és a gyermekek szemmel
láthatatlan viszonyában.
   Budapesti karate-mester barátnőm végül is, nem csak hogy fogékonynak és
meglepően tájékozottnak bizonyult, hanem eléggé rugalmasnak is ahhoz, hogy
elsősorban az ő következtetései által, megegyezzünk abban, amit én korábban
már le is írtam valahol, nevezetesen, hogy amiként én és a feleségem ezelőtt öt
évvel, ugyanúgy a Hunnia keleti feléből érkező karatézó társaink unokatestvére
és felesége sem rendelkezhetnek most valamiért olyan spirituális éberséggel,
amivel a gyermekük halálát ki tudták volna védeni, illetve meg tudták volna azt
előzni. Mi azért, mert egyrészt még nem tudtuk azt, hogy ennyire veszélyesen
képes az egészen kis korú gyermekek egészségére és életére hatni az édesanya
zavart és agresszív tudattalan kézelőereje. Másrészt azért, mert akkor és ott
idegen állampolgárok lévén, nem mertünk a számunkra a magyarországi
hatóságokat bizonyos szempontból képviselő körorvos szándékával szembe
szállni, pedig akkor még lehetett volna. Ők viszont azért, mert amellett, hogy
esetleg semmit nem tudnak a rejtetten agresszív anyai lelki- és szellemi világ
veszélyességéről, az agyhártyagyulladás elleni védőoltás veszélyes mivoltáról
sem tudhattak, vagy ha tudtak, nem mertek ellenkezni.
   Érdekes, hogy éppen abban az időszakban, illetve kevéssel az után ébredt fel
bennem az időközben teljesen a sajátommá tett, és metafizikailag is teljesen
logikus reinkarnáció-tagadás felülvizsgálatának a kényszere, amikor a Hamvas
Béla Véda fordításait olvasgatva, az abszolútumból való közvetlen származás
érzetét és tudatát egyre személyesebben és egyre folytonosabban kezdtem átélni.
Pedig Hamvas Béla itt, az általa készített Véda fordításaihoz írt tanulmányában
(Az ősök nagy csarnoka I.) a reinkarnáció "tényének a nem létezését", a többi
tanulmányához képest is határozottabban kifejti, idézve René Guenont, aki
szerint a reinkarnáció nem is keleti, hanem európai és nem is olyan régi, hanem
éppenséggel új keletű találmány. Ez viszont már egy kicsit nekem is sok volt
reinkarnáció - tagadásból, hiszen nem értek én különösebben a hindu valláshoz,
de az egyértelmű, hogy a reinkarnáció annak éppen olyan "megcáfolhatatlan"
dogmája, mint a kereszténység számára a Jézusnak a szeplőtelen fogantatása.
Márpedig a hindu vallás dogmarendszerét nem Európában és nem az újkorban,
vagy a modern korban fektették le. Ráadásul, ahány hindu szentről és misztikus
gururól csak tudunk, az életrajzi adataik (számontartásuk) szerint is, mindegyik
valamely misztikus képességekkel rendelkező, csodatetteket végrehajtó elődnek
a reinkarnációja, Ramana Maharishitől, Rámakrishnáig, Oshotól Sail Babáig.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindez kész bizonyíték a reinkarnáció
létezésére, hanem mindössze azt, hogy amennyiben a reinkarnáció egy új keletű
és "sajátosan" európai kitaláció lenne, amiként Guenon nyomán azt Hamvas is
állítja, és nem lenne sajátosan a hindu vallás hitrendszerébe és a vallásos
hagyományokba mélyen beágyazva, ezek a misztikus urak, nem tartották volna
annyira fontosnak az előbbi inkarnációjukat megnevezni.
  Azt is fontosnak tartom itt még elmondani, hogy igen érdekes gondolatokat
ébresztettek bennem, és a reinkarnációval kapcsolatos határozatlanságomat és a
kétségeimet inkább növelték, mintsem hogy a belé vetett hitemben
megerősítettek volna, a reinkarnáció feltétlen híveinek számító "hírneves"
tanítóknak: Edgar Caycenak és a Rudolf Steinernek az ide vonatkozó
kinyilatkoztatásai, spirituális fejtegetései is. Az előbbinek teljes mértékben
elhittem ugyan, hogy a transz-állapotai által a lineáris idő feletti síkokba kerülve,
kapcsolatba kerülhetett a saját korábbi megtestesüléseivel és mások
megtestesüléseivel is, akárcsak azokkal, az éppen frissiben, a föld különböző
pontjain felfedezett, de még nem szabadalmaztatott gyógyszerekről szóló
információkkal is, amelyek révén annyi hozzá segítségért forduló személynek
megmenthette az egészségét, illetve az életét. Ugyanakkor nagyon hiányoltam
ettől a maximális tisztességességre törekvő és ezért végül is megbízható
médiumtól, egészen az "utólagos" nehezményezésig elmenően, azt, hogy az
általa látogatott finomabb dimenziókban, soha nem fedezte fel és így nem is
tárta fel a betegségeknek az illető személyeknek a téves és káros szellemi
mentalitásából, a spirituális fejlődés-ellenes és megváltás-ellenes magatartásából
eredő és innen következő, gyökereit és okait. Némi töprengés után, arra a
következtetésre jutottam, hogy, akárcsak a többi, kevésbé hírneves médium
esetében, a Cayce esetében is csak arról lehetett szó, hogy azok a dimenziók,
amelyekbe ő eljutott transz-állapotaiban, a földi léthez még igen közel állnak,
akárcsak azok a szférák, amelyekben léteznek azok a tovább jutni képtelen
lelkek, akik a misztikus szeánszokon a médiumok által jelentkeznek. Vagyis
meglehetősen alacsony spirituális szférában, amely - tekintettel arra, hogy a
betegségek mentális okairól még semmiféle információt nem tartalmazott, de
legalábbis az oda látogató Cayce soha nem említett ilyesmit - semmiképpen
nem, vagy ha igen, akkor igen kis mértékben haladhatta meg az alsó asztrális
dimenzió fölött levő, alsó mentális dimenziót, ahol a frissen felfedezett
gyógyszerekről értesülhetett. Vagyis, a spirituális szempontból semmiféle
képzettséggel nem rendelkező Cayce, a transz-állapotaiban, éppen, hogy
elérhette a felső asztrális dimenzió határait. És amennyiben azt is számba
vesszük, hogy az ezredfordulóra vonatkozó apokaliptikus jóslatai mennyire nem
váltak be, ez a következtetés teljesen plauzibilis: Caycet ugyanis nem a
spirituális tisztánlátás vezette tevékenységében, hanem a tisztánlátásának még
semmiképp nem nevezhető médiumi képességei.
   Ezzel nem az amúgyis meglehetősen szerény Edgar Caise tisztességét és
állításainak valóságosságát vonom kétségbe, hiszen amennyiben megtörténtek
azok az igazán megható és ugyanakkor "dokumentum értékű", cáfolhatatlan
történetek, amelyek által megjelölte azokat a gyógyszereket, amelyeket a világ
egy másik pontján éppen felfedeztek és ezzel nem csak testi épségeket, hanem
életeket is megmentett, nincs amiért ezeket letagadni, vagy cáfolni. Sőt: ezek a
tények arra a következtetésre vezettek, hogy akárcsak a betegségeket gyógyító,
frissen felfedezett és éppen hogy előállított gyógyszerek létezése, az is reális,
amit a gyógyszerek mellett látott, vagyis hogy a reinkarnáció is létezik, de… - és
most következik a nagy szentségtörés: csak alacsony létszínvonalak esetében.
Vagyis, ezek szerint, a reinkarnáció csak és csakis akkor történik meg, amikor
egy személy éppenséggel "visszaélt" az életében: a születésekor magával hozott
spirituális képességekeihez viszonyítva visszafejlődött, esetleg egyáltalán nem,
vagy a születési színvonalához képest, elégtelenül keveset fejlődött. Hiszen
halálosan betegek is csak abban az esetben leszünk idejekorán, hogyha a nyílt,
vagy rejtett negatív ambícióinknak és ellenséges belső magatartásunknak
köszönhetően annyira megtelünk negatív energiákkal, hogy ez a negatív
energiatöltet kapcsolatba és összhangba hoz minket, a halálos betegséget kiváltó
kórokozókkal, vagy a halálos sérülést okozó természeti katasztrófával,
balesettel, illetve hozzánk képest "nyíltan és gátlástalanul gonoszkodó" gyilkos
személlyel.
   Ez a gondolat viszont egyrészt igen szentségtörőnek bizonyult számomra az
akkori metafizikai tudásomhoz képest, amit kellő tapasztalat és tájékozottság
hiányában nem csak, hogy nem tudtam volna akkoriban megvédeni, de hangos
hangoztatása esetén le kellett volna mondanom arról, hogy a komoly
szellemtudományokkal szemben amúgyis elutasítóan viselkedő székelyföldi
érdeklődők közül, valaki is horoszkópot rendelne tőlem. Márpedig már akkor is
el voltam szánva arra, hogy nem jósolgató asztrológusként akarok dolgozni és
abból megélni, és csak akkor térek vissza valamelyik világias szakmámhoz, ha
tisztességes asztrológusként egyáltalán nem tudnám magam anyagilag
fenntartani. Az a tény viszont, hogy attól az időtől kezdve, senkit nem
tekintettem valamely múltban élt, fennkölt szellemiség "közénk ereszkedett"
reinkarnációjának, egyáltalán nem vont le a munkám tisztességéből semmit, sőt:
a "meredeken és kegyetlenül csak arról beszélni, ami a horoszkóp elemiből
kiolvasható" jellegű magtartásom még tisztább és még hasznosabb
értelmezéseket eredményezett, mint korábban.
   Az anyai ági örökletes programokat is úgy fedeztem fel, hogy nem a hozzánk
született ("a minket a választásával megtisztelő, és a spirituális fennköltségünket
igazoló") magasztos lélekre utaló jeleket kerestem a Medárda horoszkópjában,
hanem az újszülött gyermekét elsősorban, és főként(!) egészségesnek tudni
akaró szülő szemével vizsgáltam azt. Elsősorban tehát, az én negatív Skorpiói
meghatározottságaim asztrológiai jeleit kerestem, azokat az általam leginkább
ismert negatív jeleket tehát, amelyek arra utalnak, hogy bizonyos bánási módok
az újszülött baba és a növekvő gyermek egészségére, egészséges fejlődésére
nézve mennyire lehetnek veszélyesek vagy pozitív eredményeket hozóak. Azt,
hogy csalódnom kellett, mert karmikus jellegű Skorpiói meghatározódást nem
tartalmazott a Medárda horoszkópja és inkább a feleségem áttételes "Nyilas
vonala" (Mindkettőnek négy bolygó a Nappal együtt a IX. házban) érvényesül a
leginkább az ő születési képletében, és hogy e helyzet gyökerének a kutatása
vezetett az anyai ági spirituális memória és az anyai ági örökletes programok
felfedezéséhez, több helyen kifejtettem. (A Spirituális Memória, Beavatás a
misztikába, A féltékenység metafizikája, Az anyai ági örökletes sorsprogramok,
Tisztánlátás), Ezt a folyamatot tehát most nem akarom a reinkarnáció kapcsán
újra elmesélni.
   Tény, hogy Edgar Cayce után, a karmikus elemeknek a reinkarnációval
történő értelmezése és magyarázata mind inkább háttérbe szorult, mind az akkori
szerelmi partnereim és barátaim horoszkópja értelmezésében, mind az
asztrológusi munkámban. És ezen már a Rudolf Steiner életművének az egyedüli
üdvözítő mivoltára esküsző, azon szerzőknek a műve elolvasása sem
változtatott, akik azt állították, hogy amennyiben nem lenne reinkarnáció, az
egyenesen azt jelentené, hogy nem létezik Isteni igazság. A steineriánus érvelők
tehát, azt állították, hogy reinkarnáció hiányában az Isten egy gonosz kényúr
lenne, aki élvezetét leli az általa teremtett lények - főként emberek - fölösleges
szenvedésében. Asztrológusi munkámban akkoriban megfigyeltem már, hogy az
Isteni igazság egyáltalán nem lehet egyenlő az embereknek és az átlagembernek
az igazságról és az igazságosságról való elképzelésével. Ha nem hívták volna fel
erre a tényre a figyelmemet a horoszkópokból kiolvasható életprogramjaikkal
majdhogynem homlokegyenest ellenkező életmódot folytató "igazságszerető"
személyek számtalan esete, az is elég lett volna, hogy magam körül is csupa
"ártatlanul" szenvedő személyt és igazság-bajnokot láttam. Ezek nem csak
egymásnak, hanem néha önmaguknak, korábbi álláspontjuknak és igazság-
képzeteiknek is teljesen ellentmondva, haragudtak egymásra, vagy nehezteltek a
külvilágra (politikusokra, papokra, kereskedőkre, ügyvédekre, törvény-bírókra,
anyósokra, apósokra, vőkre, menyekre, férjekre és feleségekre). Azt a tényt
tehát, hogy az Isteni igazságnak semmi köze nincs az embereknek az igazságról
való elképzeléséhéhez, hetente bizonyították számomra a horoszkóprendelő
ügyfeleim is, akiket a horoszkópjuk elemeinek az értelmezése segítségével
vezettem rá arra, hogy az úristen teljesen másképp gondolja az igazságot mint
ők a pragmatikus gondolkozásukkal. És arra, hogy egészségesebb dolog a
horoszkópból is kiolvasható ellentétes akaratot elfogadva, ezzel a nem e világi
logika szerint érvényesülő akarattal egyet értve, egészségben és harmóniában
élni, mint a sors-képletükből kiolvasóható Karmával és életfeladatokkal nyakas
módon ellenkezve, egészségtelenül és boldogtalanul az egyéni, vagy csoportos
igazságok bajnokaként.
   Az is az igasághoz tartozik viszont, hogy annak ellenére, hogy az Isteni
igazságra vonatkozó "steineriánus" okfejtést nem fogadtam el, Rudolf Seinernek
más jellegű, igen sok okfejtésének a hasznát vettem. Megfigyeltem, hogy éppen,
és főképpen, azokat metafizikai valóság-értelmezéseit találtam valóságosnak és
hihetőnek, illetve tovább gondolhatónak, amelyekben az általa tárgyalt sors-
problémák és emberrel kapcsolatos szellemi jelenségek eredetét és gyökereit
nem a korábbi életekben elkövetett tettekre vezeti vissza, hanem logikus
metafizikai magyarázatokat keres. Sőt: annak ellenére, hogy a reinkarnációt
használja a betegségek spirituális okainak a kauzális magyarázatához, az,
ahogyan értelmezi azt, hogy bizonyos negatív viselkedési minták erős átélése
után, azok kijavítása és elhagyása céljából, az általa Kamalokának nevezett, két
inkarnáció közötti állapotban a lélek bizonyos betegségi hajlamokkal tölti fel
magát a jövendő inkarnációjára, végül egészen hasznosnak bizonyult.
Mindössze a reinkarnáció elemeit kellett kihagyni és a logikus folyamatot a
természetesre visszaállítani. Bizonyos viselkedési minták egyoldalú, öncélú és
intenzív átélése, nyilvánvalóan azoknak a betegségeknek a megjelenéséhez - és
a betegség okozó viselkedési minta maradása esetén: krónikussá váláshoz -
vezet, amely azoknak a szerveknek, vagy testrészeknek a megbetegedést,
megsérülését eredményezi, amelyek analogikus kapcsolatban állnak azokkal a
konstellációkkal és bolygókkal, amelyeknek a szellemi természetéhez
(spirituális jellegéhez) kapcsolódik az a mentalitás, amelyet a beteggé vált, vagy
beteggé váló személy túlzásba visz és öncélúan, vagy egyoldalúan, gyakorol.
A lineáris isteni igazság elvesztése, vagy nem létezése miatti félelem és
aggodalom tehát, akárcsak Szent Pálnak a Jézus testi feltámadására vonatkozó
meredek kinyilatkoztatása, miszerint semmit nem ér a hitünk, amennyiben Jézus
nem támadt volna fel, túl vékony érvnek bizonyult számomra ahhoz, hogy a
reinkarnáció létezése, vagy nemlétezése kérdésének bármiféle fontosságot is
tulajdonítsak. Úgy véltem, hogy amennyiben létezik is reinkarnáció, inkább
hátráltat, illetve azok által a fantazmagórikus elképzelések által, amelyekre
lehetőséget ad, többnyire félrevezet, mintsem, hogy segítene a személyi
életfeladatokat jelző spirituális sorsprogramok jellegének, minőségének az
értelmezésében. Azt is tapasztalnom kellett asztrológusként, akihez egyesek a
jövő-jóslás reményében jelentkeztek, hogy az emberek nagyon szeretik becsapni
magukat, szeretik nem csak a fizikai és a pszichikai - lelki kábulatot, hanem a
szellemi kábulat állapotot is. Ezért azt gondoltam, hogy sokkal többre jutok, ha a
horoszkópértelmezéseknél nem veszem figyelembe és helyette az anyai ági
szellemi örökösödés által biztosított konkrét esetekből és élethelyzetekből,
élettörténetek a spirituális értelméből - az anyai ősanyák negatív, vagy téves
átéléseiből - származtatom a karmát, mint hogyha múltbéli inkarnációkban
elkövetett - létező, vagy vélt - szörnyűséges tettek tudatával terhelem be, vagy
nyugtatom meg az ügyfeleim képzeletvilágát.
   Ugyanakkor a reinkarnáció lineáris idő- alagútjától való megszabadulás úgy
hatott rám, mint amikor az ember a sötét alagútból ténylegesen kiér a napfényre:
Az addig, hosszú évezredekig árnyékban maradt igazságok felfedezését, az
egymásra termékenyítő módon - kölcsönösen - ható értelmezések határtalan
lehetőségét nyitotta meg. És ez még akkor és azzal együtt is hasznosabbnak és a
pozitív következmények (személyi életminőség váltásokat követő eredmények)
szempontjából hatásosabbnak bizonyult, ha a lineáris inkarnáció figyelmen kívül
hagyásával, bizonyos mértékben a háttérbe szorult a személyesség. Az tehát,
ami a metafizikai értelmezések nagy előnyét és nagy hasznosságát eredményezi
a természettudományos valóság-értelmezésekkel szemben, és ami a spirituális
magatartást a természettudományos magatartással egyenesen szembeállítja: az
életnek és a sorsnak a származási személyessége. Vagyis az, hogy ebben az
anyai ági öröklődéses horoszkóp- és karma-értelmezésben, az egyén nem
terhelődött be annyira a saját sorsprogramja negatív elemei miatti "hiba- és
vétektudattal", mint a lineáris reinkarnációs interpretációkkal. De ez a
személyességi hiányosság megtérült ott, hogy a sorselemzések során a legtöbb
személy "élőben láthatta" az édesanya és az anyai nagymama személyi
kudarcaiban és élet-csődjében a karmája alapjait megtestesülni. Sőt: mivel nem
kellett közvetlenül magára vennie a kialakult sors-helyzet miatti ódium terhét, de
nem is kellett azt úgy elfogadnia, mint egy rajta kívüli akarat által rásózott
terhet, a horoszkóp összes negatív elemének a jelentéstartalmát fel lehetett fedni.
   Márpedig erre, a részletes, elemenkénti horoszkóp- és sorértelmezésekre,
nagy szükség van. Hiszen, ha számításba vesszük azt, hogy a horoszkópoknak
két, egyértelműen negatívan értelmeződő eleme van: a Lilith és a Sárkányfarok,
és hogy a fényszögek jellegének az aránya, a legegyszerűbb fényszögek
használata esetén, kettő az öthöz, kiderül az, ami a teremtés ősi okának a
megértése szemszögéből logikus is. Ti., hogy a személyi horoszkópok negatív
elemei és helyzetei (a bolygók és a karmikus elemek fényszögelődése) messze
meghaladják a pozitív elemek számát. Teljesen téves és nem csak számtalan
személyi tragédiákhoz, hanem a föld ökoszisztémáinak a tönkretételéhez vezető,
modern (humanista) elképzelés az ugyanis, hogy az életünk célja és rendeltetése
az lenne, hogy az eszünk, illetve a tudományunk segítségével a természetet
kizsákmányolva, a magas technológia által létrehozott gazdasági
életszínvonalnak köszönhetően, értelmi munkánk magas értéke gyümölcseként,
gondtalanul élvezkedjünk egész életünkön át. Asztrológusként igen magas
intellektuális és tudományos képzettségben részesült, illetve igen magas
gazdasági életszínvonalat elért személyek családi tragédiáiba és személyes
csődjébe volt alkalmam belátni, illetve ezek sors-krízisének a feloldásához a
pozitív eredményekhez vezető tanácsadással hozzájárulni.
   Állítani merem tehát azt, hogy Jézusnak igaza van, amikor azt állítja, hogy a
keresztjét mindenkinek fel kell vennie (életfeladatát mindenkinek be kell
teljesítenie) és ezt sem magas tudományos képzettség segítségével, sem
gazdasági háttérrel, vagy drága életbiztosítási kötvénnyel nem lehet kikerülni.
Hanem akkor mi végett is születünk a világra, mit jeleznek a személyi
horoszkópok túlnyomó többségét sűrűn átszövő negatív elemek? Azt, hogy a
spirituális szempontból negatív értékű tulajdonságoknak és késztetéseknek a
pozitív képességekké alakítása és így a harmónia-készségünk kifejlesztése,
illetve annak a tovább fejlesztése végett "inkarnálódik" a természetbe általunk az
abszolút szellem. Ellenben az is világossá lett számomra, hogy ami az élet
értelmét és célját illeti, a szenvedés kultuszát hirdető vallások is félrevezetnek.
Mivel, ahogy nem vikkendezés céljából, úgy nem is öncélú szenvedésekben
részesülni születtünk a világra. Hanem éppen azért szenvedünk, sokszor oly
hosszasan, mert nem az általános és a személyes életfeladatainkat végezzük,
nem a személyi struktúránknak megfelelő életutat járjuk. Hanem épp fordítva:
ezektől egészen távol eső területeken keressük a boldogságunkat és hiába, hogy
a sérüléseink, betegségeink és végül a súlyos baleseteink is figyelmeztetnek
arra, hogy olyan tévutat követünk erőszakosan, amelyen minduntalanúl "rosszul
járunk", a szó szoros értelmében: "Az Istennek sem" akarjuk a tévutat feladni, az
öncélú erőlködést abba hagyni.
   Annak tehát, hogy hét évvel ezelőtt a reinkarnációt, mint sorsértelmezéshez
használható metafizikai tényt (valóságot) elvetettem és mindössze, mint szellemi
megismerési módszert tartottam meg, nem csak a frissen felfedezett anyai ági
örökletes spirituális programok által nyújtott új és konkrét horoszkóp -
értelmezési lehetőségek megnyílása késztett. Egészen pontosan: annak, hogy
miután a Medárda lányunk születési képletét vizsgálgatva, az anyai ági örökletes
karmikus programokat felfedeztem, lemondtam a horoszkópokból kiolvasható
karmának és szvadarmának (életfeladatnak) a reinkarnáción keresztüli
értelmezéséről, nem csak az volt az oka, hogy a reinkarnációnál egy sokkal
értelmesebb és a fizikai valóságban is ellenőrizhető, kézzel foghatóbb
értelmezést találtam. Az, hogy a reinkarnációt, mint bármire ráhúzható misztikus
sablont nem lehet minden sorsprobléma gyökerére ráhúzni, már korábban is
feltűnt egyrészt. Másrészt a reinkarnáció teljesen üresen és magyarázatlanul
hagyott egy sor olyan kérdést, amire már a Freudi ösztön-filozófia is
értelmesebb válaszokat kapott mint a reinkarnáció.
  Az, hogy a misztikus asztrológiában minden sorsprobléma és betegség
szellemi okát a múlt életekben elkövetett tettekkel - vétkekkel és elszenvedett
csődök, szerencsétlenségek miatti tudattalan ambíciókkal, félelmekkel és
szorongásokkal magyarázták, nem csak, hogy teljesen ellentmondott és látszólag
fölöslegessé tette a Freudi és a Jungi pszichológia kézzelfogható vívmányait,
hanem a szülők és főként az anya "teremtői" hozzájárulását a gyermek spirituális
struktúrájának a felépítésében, teljesen kizárta. Ráadásul, a regressziós hipnózis
által a felszínre hozott "múlt életek béli" élmények és probléma-gyökerek,
nagyon, de nagyon szegényesnek bizonyultak, ahhoz, hogy egy embernek a
személyi horoszkópjából kiolvasható spirituális struktúrájának és sors-
rendszerének az összetettségére, aktuális sorshelyzetére magyarázatot adjanak.
   És mindennek a tetejében, a reinkarnáció nagy paradoxona végül is az, hogy
éppenséggel, és egyenesen a misztika nagy tételének: a természet feletti világ
idő felettiségének, időn kívüliségének és időtlenségének mondott
homlokegyenest ellent! A lineáris reinkarnáció tehát, egy olyan lineáris
időalagútba szorította be az idő és a tér határtalanságát már gyermekkoromban
felfogó értelmemet, amely nem hagyott teret és lehetőséget a metafizikai
látásmódban feltétlenül szükséges, több dimenziós gondolkozásnak és végül is,
az egységlátásnak. Ráadásul az a misztikus elképzelés, hogy a "magas rendű
szellemek" visszatérnek, hogy ezek egyáltalán visszatérhetnek, egyáltalán nem
lehet igaz! Az individuális tudatot adó, és az individuális tudatok lenyomatait
őrző alsó asztrális és alsó mentális dimenziók fölé emelkedett spirituális magok,
burkok, vagy aurák - nevezzük, aminek akarjuk, ezen most ne veszekedjünk -,
azok tehát, amelyek "élő gazdái" már a földi életük során kiemelkedtek a
tudatukkal az egoista individuális szférából és eljutottak az univerzális tudati és
érzelmi állapotokba (az egyetemes egységtudatba és -érzetbe), mihelyt a halált
követően teljes mértékben átjutnak a felső asztrális és mentális dimenziókba,
mind és mind és annál nagyobb mértékben vegyülnek össze a többi, hasonló
színvonalat elért gondolat- és érzésegységekkel, minél tisztultabb állapotokat
értek el a földi életük során. Lehetetlen tehát, hogy az ilyen szellemek
megőrizzék az amúgyis csak a földi életre jellemző individuális bélyegüket és
zárt-egységű spirituális struktúrájukat és formájukat. Nem kérem, minél inkább
ténylegesen nyitottak, szeretetteljesek és egyetemesek vagyunk, annál kevésbé
vagyunk egyediek, ezt már a földi életünkben is érezhetjük, pedig a testünk és az
agyunk még kemény formába szorítja a személyiségünket. De odatát már
nincsen fizikai test, csak energia test és aki nem lett öngyilkos, és nem követett
el irtózatos gonoszságokat, illetve nem vált menthetetlen módon zavarossá,
annak az energia-teste is (burka) szertefoszlik bizonyos idő elteltével. Azon se
veszekedjünk, hogy három, négy, hét, vagy negyven nap alatt-e, mert ez most
igazán nem lényeges. A baj, az, hogy a fantázia-világunk a "konkrét" anyagi
formákhoz van szokva és ráadásul - nem véletlenül! - az is belénk van táplálva,
hogy szeressük magunkat, földi tudatunkat, ezért nehezen tudunk lemondani
arról a tévképzetről, hogy ez így, ebben az "épségben" örökre, vagy legalábbis
egy következő testöltésig, meg marad. Főképp, ha így mindenestől
átörökölhetjük önmagunkat, de persze, egy kevésbé rongált, friss testben! De
elég a tréfából: még az azonos tulajdonságú folyadékok is elvegyülnek
egymással, ha nincsenek alacsony hőmérsékleten, vagy más módon
"megdermedve"! A gáz állapotú különböző, de azonos rezgési skálán létező
anyagokról nem is beszélve! Akkor hogyan maradhatnának zárt egységekként az
egyetemes szellemi lét sajátosságai felé nyitott, azokkal már az életünkben
azonosulni képes érzéseink és gondolataink? Garantálom tehát, hogy a
magasztos korábbi jelenlétekre hivatkozó, keleti és nyugati guruk és tanítók,
jobb esetben ártatlanul fantáziálnak, maguk is áldozatai lévén a lokális szellemi
és vallásos tradícióknak. Rosszabb esetben pedig, sajnálom, de közönségese
hazudnak.
   De a lineáris (egy dimenziós!) reinkarnációs sors- és karma-elmélet, az
egymástól merőben eltérő karakterek esetében, egyszerűen ostoba, teremtés- és
személyidegen értelmezést, máskor meg egyenesen perverz magyarázatokat is
adott a szülő és gyermek közötti, rendkívülien mély és határtalanul összetett
kapcsolatrendszereknek is. Hiszen az, hogy úgymond karma-törlesztés végett
"minket kiválasztva", egyszerűen csak úgy, egyoldalú és önkényes szimpátiából,
vagy éppenséggel a "Karma mesterei" határozatára, a feleségem méhébe bújik
és a családunkba inkarnálódik egy, a XVIII században élt kínai parasztnak a
lelke, semmibe veszi a szülők személyességét és ideatikus teremtőerejének a
tényét, a szabad-akaratát. És nevetségesen infantilis, sőt: egyenesen perverz az
elképzelés is, hogy például én, az anyámnak a férje, vagy a hűtlen szerelme
voltam a múlt életemben és most egy fél életen át ezért gyötörtük egymást.
Holott mindössze arról volt szó, hogy rám egy agresszív és alkoholista családi
légkör is kreatívabban hatott volna, mint az ő, igen mélyen rejtett hatalmi- és
személyiség ellenes ambíciókban gyökerező és e rejtettség miatt folytonos
gyűlölködésbe torkolló, vallásos és érzelgős, korrupt szeretete, valamint a
hirtelen haragba és a védekezve- támadó szavaiból egyértelműen kiérezhetően
képzeleti agresszivitásba szökő, beteges konfliktus-kerülési mániája és az elemi
irtózata az igazságért való becsületes és harctól.
   Ahogy, immár megértő, de érzelmileg rég óta nem implikálódó derűvel,
elnézem ezt a csökönyös ragaszkodását az általa minden tárgyi bizonyíték
ellenében általa igazságnak nevezett hazugság-rögeszméihez, el nem tudom
képzelni, hogy miféle jövendő reinkarnáció, vagy reinkarnáció-lánc tudná egy
milliméternyit is változtatni az ő megkövesedett struktúrájának a zavaros
idealáncolataiban gyökerező rögeszmés gondolkozásán, és "lemondatni" őt
arról, hogy csak és csakis az általa állítólag kiismerhető, kegyes hazugságok
labirintus-rendszerében vélje megtalálni az igazságot. Nem csoda, ha a
dédnagyanyja: az én üknagyanyám vak volt és nem csoda, ha a rengeteg
szemműtéte ellenére, az anyámnak a szeme annál inkább romlik végzetesen,
minél több tárgyi bizonyíték segítségével állítom őt szembe a számára egyre
kényelmetlenebbé váló valósággal. És nem csoda, ha az övével homlokegyenest
ellenkező alapállásomnak köszönhetően, minden biológiai öröklődés-tannak
fittyet hányva, az én szemeim nem romlanak. Pedig csak én tudom igazából,
hogy mennyire mélyen az ő fia vagyok! Mit érne szegény, aki rám, az ő titokban
imádott, egyedüli fiára sem hallgat, és előttem is elferdíti nevetséges módon a
közös élményeinket és tapasztalatainkat, az által például, ha vaknak születne
újra és újra, akár tíz inkarnáción át is?
    Az elképzelés tehát, hogy karma-törlesztés céljából, vagy éppenséggel
fejlődési lehetőség végett, az anyák tudatos, vagy öntudatlan, aktív és kreatív
spirituális hozzá járulása nélkül, különböző idő- és tér egységekből, távoli
időkből és távoli kultúrákból vitorlázó lelkek bujkálnak be azoknak a méhébe,
épp annyira elképzelhetetlen, mint amennyi önigazoló és rögeszme-igazoló
szentimentális magyarázatra ad lehetőséget az ugyancsak gyermektelen Rudolf
Steineri lélekcsoport elképzelés. Ez szerint olyan, méh- és darázsboly szerű,
család- és rokonsági lélekcsoportok vannak, amelyeknek a tagjai, egymással
találkozva különböző inkarációkban, nevelés és gondozás közben, vagy azt
követően, adóság- törlesztve fejlesztik egymást. Ez a gondolat már csak azért is
elképzelhetetlen és visszatetsző számomra, mert ha komolyan venném,
összezavarna az alkalmanként tőlem éppenséggel szigorúságot és
következetességet követelő szülői magatartásomban. Három gyermeknek a
nevelése közben senki ne mondja nekem, hogy a nagyon is átgondolt nevelési
látásmódom ellenére, nem a gyermekeim lelki és szellemi integritása, nem a
jövendő egészséges felnőtti és anyai szerepkörnek való megfelelés érdekében,
játszom meg a haragos felnőttet és vagyok szigorú és részesítem akár
büntetésben a gyermekeimet, miközben mosolygok magamban, mert éppen így
fizethetem vissza a múlt inkarnációkban tőlük, vagy általuk elszenvedett lelki,
vagy testi fájdalmakat.
    És ne mondja senki, hogy a szülői tiszteletre nem szoktatott, elkényeztetett és
önző, kamasszá nőtt gyermekek és fiatalok azért keserítik meg a szüleik életét,
mert így törlesztik kölcsönösen a karmájukat. Nem kérem, az elkényeztetett
gyermekek, akikkel infantilis demokráciát játszottak a szülők akkor, amikor a
természetes rend és a fejlődés törvénye szerint "önkényes" szülői irányításban
kellett volna részesüljenek, felnőtté válásuk küszöbén, azért kínozzák lelkileg -
és sokszor testileg is! - a szüleiket, mert a téves időzítéssel (rossz neveléssel)
azok megfosztották őket olyan, a gyermek által tovább értelmezendő elemi
tapasztalatoktól, amelyek "a családi demokrácia" játékszabályainak az
elsajátítási időszakában (tizenhat - tizenhét év után) már csak igen nagy lelki és
testi fájdalmak által szerezhetők meg. Nekem ne mondja senki, hogy a mi
lányaink azért nem verik ki a hisztit az üzletben, ha nem vásárolunk számukra
édességet és más gyermekboldogság-okozó kereskedelmi terméket, és nem azért
nem szólnak bele a szavunkba, amikor magunk között, vagy más felnőttekkel
beszélünk és, hogy azért ne zavarnak meg és hallgatják végig csendbe a
metafizikai előadásainkat, mert ők a korábbi inkarnációjuk alatt nagy
bölcsességet és belátó készséget szereztek. Nem kérem, ezek a gyermekek pont
olyan hisztériásak lettek volna, mint amelyeket, liberális és humánus alapon,
illetve "tudományos pszichológiai" elvek szerint nevelnek a szüleik, ha hagynám
magamat az utóbbiak által gyártott gonosz-szülő c. rémképekkel ijesztgetni.
   Ha a lineáris reinkarnáció káprázatától megszédülve, még Rudolf Steiner is
képtelenségeket hirdet, nem is kell csodálkozni azon, hogy a reinkarnációnak
általában miért a jelen életükben a tényleges boldogságot megtalálni képtelen
személyek és a gyermektelen spirituális tanítók és követőik a hívei, mint az új
keresztény szektáknak (Hitgyülekezet, Karizmatikusok, stb.)? Hiába, hogy a két
horoszkóp összevetése alapján számomra azonnal érthető és egyértelmű, hogy
mi történik, mert órákig is eltart, amíg egy-egy viszonzatlan szerelemben
szenvedő személyt sikerül lebeszélnem arról a rögeszméjéről, hogy nem azért
ragaszkodik már, már mániákus rögeszmével a plátói szerelme alanyával való
egybekerülés lehetőségéhez, mert az általa hőn imádott, de az őt következetesen
elutasító férfi, vagy nő, neki a gyermeke, vagy az anyja volt a múlt
inkarnációjában. Vagy arról, hogy az anyja, vagy az apja azért féltékenykedik
rá, illetve a barátjára, vagy a férjére - feleségére, mert a reinkarnációs modellek
szerint az, az ő férje, felesége, vagy titkos szeretője volt a múl életükben. És
eközben mindössze arról van szó, hogy az azonos, vagy ellentétes, de egymást
kiegészítő és ezért egymást többé, vagy kevésbé vonzó, vagy taszító őserők,
különböző rendeződésben - strukturálódásban - tartalmazódnak bennünk, és az
ilyen esetekben - az erősebb és különleges szerelmi, vagy szexuális vonzódások
esetén - olyan rendeződésről (strukturálódásról) van szó, amelyek - az
összehasonlított horoszkópokban is látható módon! - kölcsönösen, vagy csak
egy oldalúan (Ez a viszonzatlan szerelem esete.) provokálják egymást. És ha
mindehhez hozzá vetjük az esetenkénti fizikai szépség és a fiatalság, vagy
éppenséggel a spontánul kiáramló pozitív élettapasztalat és bölcsesség által adott
lelki, vagy szellemi vonzerő "ellenállhatatlanságát", kész a magyarázat a "rokoni
reinkarnációra".
     Jó lenne tehát eldönteni azoknak, akik cáfolhatatlan reinkarnációs
élményekben részsültek, hogy a majdhogynem vér szerinti reinkarnációkra
utaló, steineri boly-elmélet működik ebben az esetben, vagy mindössze "az
időszerűség" és a spirituális rezonancia törvénye kényszeríti a sorukra és
inkarnálódási lehetőségekre váró lelkeket, hogy egy-egy női petesejtbe
befúródni törekvő ivarsejtet spirituális energiával ellátva, azt feladat-elvégzésébe
megsegítsenek, majd az első sejtosztódás pillanatában a magzatot birtokba
vegyék. Esetleg azt is elmondhatnák ezek a konkrét és világos reinkarnációs
tapasztalatokkal rendelkező misztikus keleti és nyugati tanítók, hogy
mostanában, mi a csudáért nem akarják ezek a lelkek megszállni a már bébi
koruktól kiemelt egészségügyi ellátásban részesült nyugati nők méhét? (Pedig
itt, legalábbis gazdasági és tanulási lehetőség szempontjából, jobb sors várna
rájuk, mint az éhezések és a betegségek területén Afrikában! Bezzeg, oda
csőstől tömörülnek!) És a misztikus guruk - például az Indiában élő Sail Baba -
akik világosan emlékeznek több múlt életükre, és jól ismerik a reinkarnációs
szabályokat, elmondhatnák nekünk azt is, hogy mi a helyzet a lombik bébi
programok esetében? Esetleg, csak a legkevésbé finnyás lelkek, akiknek már a
dolog igen sürgős, szállnak bele az orvostudomány által ilyen nyavalyás-
nehezen összekalapált magzatokba, hogy csak tíz százalékos a beépülési arány?
A lineáris reinkarnációban való hit által keltett ostobaságok skálája ugyanis igen
széles. Ez a misztikus hülyegyerek-játék, már odáig is elfajult, hogy Michel
Jakson például, a jövendő inkarnációit kutattatja a szakértő misztikusokkal
annak érdekében, hogy az összeénekelt vagyonának azt a felét, amely nem úszik
el a pedofiliás pereire, átörökítse a jövőben megszülető "saját magára".


   Az a felfedezés tehát, hogy az önkéntelenül működő, teremtői - mágikus -
képességekkel rendelkező anyai képzeletvilág, az abszolútumban jelentkező
"aktuális" Lilit-színezetű, egyetemes teremtői - kiegyenlítődési szűkségekkel
van kapcsolatban és azokkal összhangban, azokkal együttműködve, hozza létre
lassan - lassan, az idők folyamán, és jóval a fogantatás előtt azt a rendkívülien
összetett kauzális és spirituális struktúrát és fluidumot, amely a jövendő
gyermek lét-alapját képezi, és amelynek alapján a megtermékenyülendő női
petesejtet átitatja éppen úgy, mint az anyának a fogantatás közben átélt
képzeleti, gondolati és érzésvilága, sokkal mélyebb, személyesebb és
értelmesebb: metafizikailag is elfogadhatóbb magyarázatot adott egy - egy
gyermek születésének a metafizikai előzményeire, mint, a közeli rokonságból,
vagy a ki tudja honnan és milyen korból érkező, várt, vagy nem várt, és hívott,
vagy nem hívott léleknek a nála értelmileg jóval erősebb szülők szabad akarata
fölötti erőszakoskodása (nemi erőszak esetén pl.) által történő megfoganása.
  De ilyen konkrét metafizikai egységet, hogy lélek, a megfigyeléseim alapján, a
személyi horoszkópokból, egyáltalán ki sem lehetett olvasni! Hiszen egy
személy horoszkópjában a legfinomabb kauzális elemek, a különböző spirituális
karaktervonások, a mentális képességek és tehetségek, valamint a legnyersebb
pszichikai elemek (érzelmek, szenvedélyek), és a még annál is nyersebb
életenergiák, mint kombinálódó variációs lehetőségek vannak jelen, annak
függvényében, hogy melyiket szólítják meg, melyiket erősítik fel, illetve
melyiket nyomják és fojtják el erősebben a szülői gondoskodás és a szülői -
tanítói, tanári nevelés folyamán. Olyan variációs lehetőségekként tehát, amelyek
a szülői, vagy gyámi gondoskodás és nevelés minőségének, intenzitásának és
következetességének a függvényében változhatnak és alakulhatnak, akár az
eredeti potencialitások ellentétévé is, éppen úgy, ahogy azt a pszichológia is
állítja.
   És valóban: az anyai ági örökletes programok felfedezése és horoszkóp-
értelmezés közbeni alkalmazása (a karmikus determinációk értelmezése),
legalábbis a családi és a baráti - ismerősi körömben, sokkal pozitívabb
eredményeket hozott, mint a korábban alkalmazott reinkarnációs elmélet, arról
nem is beszélve, hogy ez a földre nyíló égi kapu, az addig olvasott, metafizikai
tanulmányoknak nevezett misztikus meséktől merőben eltérő, ám a metafizikai
asztrológiát a természettudományok legújabb felfedezéseivel egy az egyben
kapcsolatba hozni képes tanulmányokat eredményezett. A gyermekeink
gondozásában és nevelésében nyújtott segítségről nem is beszélve. Teljesen
mindegy, hogy a spiritualitással mit sem törődő, a tolerancia eszmekörére építő,
modern pszichológia elveit valló szülők hisztériás és depressziós gyermekéről
van-e szó, vagy a misztikus szülők által nevelt elkényeztetett, az előbbinél még
inkább eltévedt szellemiségű gyermekről, akinek azért engednek meg mindent,
mert a misztikus mester azt állítja, hogy a szüleit "megmenteni" és tanítani
született a világra! Az eredmény ugyanaz. Az előbbi szülők alkohollal, kávéval
és cigarettával szédítik magukat, a második féle szülők viszont vallásos, vagy
misztikus fantazmagóriákkal.
    És mégis… nem csak, hogy sejtettem azt, hogy valamiféle reinkarnációnak
mégis csak kell lennie - de persze, nem olyan infantilis csiki-csuki játékszerű,
"egyik életembe koldus, másikba királyfi" - féle, lineáris ostobaság (És ha
valakinél megtörténik, hogy éppenséggel a koldust királyfi követi, úgy sem az a
lényeg) - hanem erre intett a barátaim véleménye mellett egyes, a honlapomra
feltöltött tanulmányaimat böngésző, nem hétköznapi szinten tájékozott olvasóim
is. Íme egy ilyen, a reinkarnációnak az általam történő mellőzése miatt jogosan
kritizáló levélrészlet:
  "Ez az elmélet nem foglalkozik a lélek születés előtti (preegzisztenciális)
létezésével. Tisztában vagyok azzal, hogy a reinkarnáció nagyon vékony jég és
nagyon sok tévelygés és visszaélés tapad hozzá. Magam is találkoztam Pál
apostollal, Jean-’Darc és Raszputyin, de Antoniusz és Kleopátra is megfordult
az életemben. Azonban ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel. Pontosan én sem
tudom, hogy a személyiség melyik része megy tovább és születik meg a
„következő életébe”, DE VALAMILYEN FORMÁBAN LÉTEZIK
REINKARNÁCIÓ. Bár lineáris emberi tudattal még azt is nehéz megérteni,
hogy a mostani testemnek semmi köze a 10 évvel ezelőtti önmagához, mert
sejtjeim fokozatosan, de 7 évenként – egyszerűen „lecserélik” a testemet. A
mostani kezemnek semmi köze ahhoz a kézhez, amelyik megtanult írni."
   És mégis…, annak a valamilyen formának a helyes értése és értelmezési
lehetősége nélkül, semmiképp nem engedhettem a lineáris reinkarnáció által
"tálcán nyújtott", túlzottan leegyszerűsített spirituális származás- elméleteknek.
Nem, a gyakorló asztrológusi tapasztalataim és három gyermekes apa
asztrológusi tapasztalataim alapján, semmiképp nem lehet az anya és a
nagymama és a dédnagymama egyértelmű spirituális bélyegeit és az anya
mágikus erejű képzeletvilágának a majdhogynem közvetlen hozzájárulását
kizárni a gyermekek spirituális létrejötte és megfoganása folyamatából, sőt:
annak a horoszkópjából kiolvasható spirituális felépítettségéből! És ezt, a
horoszkópokban is tükröződő, majdhogynem materiálisan találó anyai ági
program- és esszencia-azonosságot, a szülők, és főként az anya teremtő
képzeletétől függetlenül létező, autonóm módon egyik korszakból a másikba és
egyik anya-méhből a másikba vándorló lélekről szóló elmélet, teljességgel
kizárta! Még akkor is, hogyha a rezonancia törvénye alapján, a nemek törvénye
alapján, a ritmus és a ciklus törvénye alapján és a polaritás törvénye alapján is,
ez az önálló és zárt egységű szellemi entitásoknak a túlvilágról az e világba való
átbújása és az e világból a túlvilági létbe való át- és visszabujkálása, végül is
elképzelhető.
   De ugyanakkor egyértelműen érthető, és kikövetkeztethető a teremtő
személyhez (az anyához, pontosabban annak a spirituális struktúrájához és e
struktúra által meghatározott életképzelethez) közvetlenül kapcsolódó gyermek
spirituális magjának az anyai aurában (a spirituális petefészekben) való
létrejövése a teremtés első: a mágia törvénye alapján, valamint a szeretet-
törvénye alapján, a generációról generációra való spirituális módosulásokat
követő genetikai átalakulásokban tükröződő Evolúció törvénye és az
Abszolútum törvénye (Az egyetemes kiegyenlítődés törvénye) alapján. És
mondom: a reinkarnáció elmélete valósággal a földön és esetleg a fizikai
kozmoszban érvényesülő tér- és idő tulajdonságok fogságába (lineáris
időalagútba és fizikai formába) zárja a fizikai halál után néhány nappal az
étertestüket is elhagyó lelkeket és ez egyszerűen lét-képtelenség, mivel már az
alacsonyrendű érzések és gondolatok sem maradnak a végtelenségig egy időben
és egy helyen, miután a meghalt személyek lelke, a testi nehezék után, az adig
őket zárt egységű rendszerekké (személyi struktúrákká) tömörítő éteri
"ragasztóanyagjuktól" is megszabadulnak. Ördögi paradoxon: amennyiben tehát
a reinkarnációt veszem magyarázatnak a karmára, kizárom az anyai ági
spirituális determinációt, amennyiben viszont az utóbbit, abban nem láthatom a
helyét az anyai spiritualitáshoz és képzeletvilágtól függetlenül létező, a
történelemben önállóan ide - oda ficánkoló lelkek reinkarnációjának.
   Mint a legtöbb esetben, a megoldás ezúttal is a magas metafizika, vagyis az
olvasmányaim és a meditációs élményeim alapján realizált abszolút léttudat és a
fizika, egészen pontosan: a kvantum-mechanika egyik ténye felől érkezett. Nem
véletlenül örökérvényű a hermetikus mondat, miszerint: ami lent van, ugyanaz
mint ami fent van… Nem csak a reinkarnációval, hanem más megoldatlan
metafizikai kérdéssel is voltam már úgy, hogy úgymond addig hagytam parlagon
heverni, és "százezer éve néztem valamit, amíg egyszer csak megláttam
hírtelen" (József Attila). Éppen a Balog Bél a barátomnak a végső valóságról
írott könyvét olvasgattam. (Remélem, nem haragszik meg a kolozsvári
származású Béla barátom, akitől az első számítógépem felépítéséhez használt
alaplapot ajándékba kaptam, és senki nem úgy veszi ezt, mint hogyha az egykori
jótevőmnek az orra alá borsót akarok törni, ha itt megjegyzem, sehol nem
találtam a könyvében egyetlen egy, a végső valóságról szóló mondatot sem. - A
szeretet ugyanis, mindössze következménye és az egyik "eredménye", teremtői
eleme annak a metafizikai folyamatnak, ami az abszolútummal történik és az
abszolútumból válik ki, miután az, a Lilith hatására kilépik magából és káosszá
változik. És ráadásul még ezt a másod kézi teremtői elemet, a "kozmikus
szeretetet" sem szabad összetéveszteni a meghatónak ugyan nagyon meghatóan
hangzó, de egy közelebbi spirituális vizsgálat által igencsak hamis értékűnek
bizonyuló humánus érzelgősséggel. Ezért azzal, a Balog Béla által "Végső
valóságnak" képzelt és nevezett, egyetemes szeretet-állapotból kiszármaztatott
nyájas keresztényi tanáccsal, miszerint nekem minden egyes emberben, még a
leg elvetemültebben is, a testvéremet kell meglátnom, sehogy nem tudok
egyetérteni. Már hogy a csodában láthatnám a testvéreimet azokban a sebesség-
bolond öröknyüzsgő csíkszeredai őrültekben, akik nem képesek a gázpedálról a
lábukat levenni még azoknál a gyalogátjáróknál sem, amelyek közvetlenül az
iskolák előtt haladó útszakaszokat keresztezik, folyamatosan veszélyeztetve,
többek között az én gyermekem életét is? És hogyan fogadjam testvéremül, a
személyi gyengeségeit nem csak, hogy legyőzni képtelen, de azt nem is akaró,
arra nem is törekvő, sőt: ezt a liberális "másságát" egyenesen tudatosan gyakorló
bűnözőben, vagyis a gondosan nevelt és egyelőre magukat az utcán - például
iskolából jövet - egyedül megvédeni képtelen kislányaimat kéjsóváran figyelő,
sőt: azokra fenevadként leső, pedofil bűnözőkben a lelki testvéreimet? Ezt még
akkor sem tehetem, ha ennek az anyai ági ősök spirituális zavarából eredő
önkéntelen késztetéseknek bizonyos (halvány) megjelenési formáit, az
asztrológia révén - és nem a reinkarnációs élmények segítségével - szerencsére
jóval a lányaim születése előtt, tehát idejében felfedeztem. És, hogy ebben az
esetben is a reinkarnációs élmények érdekes, de spirituális információ-értékük
szerint silány forrás-mivolta és az anyai ági örökösödés konkrétumainak a
szembeállása köszönjön reám: számomra egészen világos, hogy a 30 éves koráig
magát szűzen megőrző, hajdani szépségverseny-nyertes, úgymond gyermek-
bolond, óvó- és tanítónő anyámnak, miféle spirituális-zavarában gyökerezik az
asztrális góc, ami a Mérlegben álló, erősen támadott Lilith pozíciójából
kiolvasható a horoszkópomból.)
    Szóval, keresgélvén a Béla barátom könyvében a végső valóságot, arról az
általa is idézett, és általam is igen rég óta ismert kvantum mechanikai tényről
(Valamikor a nyolcvanas évek elején olvastam a Werner Heisembergnek A rész
és az egész című, bennem a metafizikai gondolkozást egyértelműen elindító,
szenzációs könyvét), miszerint a pályájukról kiszakított és egy, a tudós-kutatok
által megfigyelt légüres térben mozgó elektronok - energia kvantumok -
viselkedése esetében is találkozunk több, feloldhatatlannak látszó, anyagi lét-
paradoxonnal. Az egyik a fénynek a kettős - hullám és, hullám, vagy részecske -
természete. A másik az, hogy amennyiben sikerül megállapítani egy elektronnak
a tömegét és a gyorsulását, akkor nem sikerül megállapítani - megfigyelni,
bemérni annak a helyét, illetve a mozgásirányát. Amennyiben viszont sikerül
megállapítani az elektron mozgásirányát, lehetetlen megmérni a tömegét és a
gyorsulását. Márpedig a kvantum mechanika kutatási tárgyai és területei a
valóságnak azon a határán találhatók, mely a fizikai dimenziót az éteri
(háttérenergia, szubtilis energia) dimenziótól elválasztja.
   Nagyon érdekesnek találtam tehát azt a tényt, hogy az anyagi világ "szilárd"
alapjait képező - és ez által a mi biológiai szervezetünk materiális "tömeg-
alapját" is képező, de még "nem teljesen anyagi" energia kvantumok esetében is
ugyanazzal a jelenséggel találkozunk, mint a mi spirituális származásunk
esetében. Addig ugyanis, amíg a reinkarnáció "tényével" és jellegével vagyunk
elfoglalva, nem értjük hogy az miként egyeztethető össze azzal, hogy az anyáink
tudatának, képzeletének és álmainak a megtestesülései vagyunk. Sőt: azoknak a
függvényei hét éves korunkig. És ellenkezőleg: amikor az anyai idea- és szellem
világhoz kapcsolódó spirituális eredet-értelmezésekre, csaknem kézzel fogható
tényeket találunk, ezzel a lineáris reinkarnáció gondolata sehogy nem fér össze.
Vagyis az, hogy mi, a folyamatos anyai mágikus determinációktól és a hét éves
korunkig annak majdnem teljesen alárendelt fizikai állapotunkkal ellenkezően,
ezektől függetlenül, már évezredek óta létezünk, mint jól elhatárolt, önálló,
különálló és zárt lét-egységek, vagyis az anyai ági ősök teremtő képzeletétől és
azt befolyásoló személyes átélésektől, tapasztalatától függetlenül foganunk meg
azok méhében, mint más korból és térből érkező autonóm és különálló lelkek,
csaknem felháborító.
   És mégis…, nem csak azok a néha döbbenetes "élménybeszámolók"
figyelmeztetnek arra, hogy létezik "valamiféle" reinkarnáció, amelyek szerint
egy - egy, a múlt életére emlékező személy, nem csak a korábbi életében
szereplő személyek (családtagok) nevére és szokásaira emlékezett, hanem az
utcákra és az egyébként jelentéktelen épületnek számító családi házára is, hanem
számtalan olyan komoly és szavahihető kutatók is mint az orvos Thorwald
Dethlefsen, adnak jelentést olyan - tanuk társaságában történő - általuk
előidézett hipnotikus állapotban történő "visszavezetésekről", ahol az illető
személyek különböző korábbi életekben "kötnek ki" és számolnak be az épp ott
folyó történetekről.
   Nos, ide, ennek a kettős spirituális eredetnek az egybe-látásához, segíthet
hozza az éveken át, hosszú meditációk és hosszú töprengések által kialakuló, a
lét végső gyökerével és alapjával való tudat-egyesítésből: az abszolútummal
való azonosság-tudatból, eredő egység-látás, a kauzális gondolkozás. Mert
amennyiben, az anyai ági determináció mellett létezik reinkarnáció, a kettőnek
egy bizonyos dimenzióban azonos a gyökere és, akárcsak az egyszer tömeggel
és gyorsulással, máskor viszont iránnyal és helyzettel rendelkező elektronnak, a
kettőnek egynek kell lennie. Mégpedig abban a finom kauzális dimenzióban
lehetséges ez, ahol az idő, vagyis a történés és a folyamat megszületik, ott tehát,
ahol az abszolútum kilépik a statikus, nem cselekvő és következésképpen, még
nem teremtő állapotából. Vagyis magában az egyetemes teremtés örökös
folyamatában. Itt ugyanis, még egy és azonos az az idő, amelyben az anyák
képzelete (Az anyákkal történtek hatására és az anyák által, a közvetlen
tapasztalás, vagy a rendszeres - intellektuális - ismeretszerzés hatására
megismert, megértett és megtapasztalt valóságnak a képzeletre gyakorolt vissza-
hatására, változva, alakulva.) folyamatosan teremt, azzal az általunk
mennyiségben: évezredekben mért, sűrített időminőséggel, amelyben a
megszületendő gyermekek, a különböző inkarnációs élményeiket megszerzik és
az "aktuális" anyák képzelet-élményeivel szoros kapcsolatban álló, spirituális
struktúrájukat "kifejlesztik" (vagy visszafejlesztik: "vissza-élik").
És így, ebben az idő és időtlenség, tér és nem-tér ("tértelenség?"),
számunkra, illetve az intellektuális értelmünk számára, paradoxálisnak tűnő
egységben, ahova a "közömbös" buddhistáknak és a hindu jogiknak sokkal
könnyebb eljutni, mint nekünk, a feltámadt Jézus és az őt állítólag szűznemzés
útján megfoganó Mária szellemét, egymástól elválasztva, külön - külön
"tisztelő" keresztény spekulánsoknak, már a reinkarnáció és az anyai ági
karmikus determináció gyökér azonossága is érthető. Vagyis az, hogy a kettő
nem zárja ki egyik a mást. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ezzel, a reinkarnáció
létét bebizonyítottam volna, illetve, hogy metafizikai indokot és magyarázatot
találtam volna a létezésére, hanem mindössze azt, hogy ezúttal nem csak azért
találom lehetségesnek, mert mások azt állítják, hogy létezik, vagy azért mert két
három álmomban voltak hasonló benyomásaim. Álmaimban ugyanis ennél
sokkal kacifántosabb élményekben is részesültem és idővel megtanultam azt,
hogy melyik álmomnak van tényleges jelentéstartalma és melyik csupán az
értelmemhez nem kötött szabad fantáziám szárnyalásának a produktuma.
   Éppen ezért, a metafizikai valóság különböző jelentkezési formáinak az
értelmezésénél igen fontosnak találom, legalábbis magammal szemben
alkalmazni azt az szabályt, hogy az aki ezen, a számunkra, fizikai testtel
rendelkező és a fizikai lét törvényei szerint élni kényszerülő emberek számára
meglehetősen csúszós területen, személyi fejlődési-életprogram fejtőként és
szellemi tanácsadóként mer nyilatkozni, hétszeresen fontolja meg azt, hogy az
általa tapasztalt élmények valóságosak-e, vagy fantazmagóriák és, hogy az általa
állított "igazságoknak" van-e materiális leképeződése, vagy nincs? Pontosabban:
csak olyasmiről beszéljünk, amiről egészen biztosak vagyunk abban, hogy
tényleg megtörtént és megtörténik, és ne arról, amiről úgy véljük, hogy esetleg
megtörténhetett, vagy megtörténhetne. Ezért, mivel azon kívül a néhány álom-
élményen kívül, amiről hallgató metafizikus és egészen kezdő asztrológus
koromban úgy véltem, hogy reinkarnációs élmények foszlányai, semmi más
konkrét tapasztalatom nincs ezen a területen, nem is tartom tisztességesnek sem
azt, hogy "a reinkarnáció törvényéről" beszéljek, illetve, hogy a reinkarnáció
misztikum- és fantáziaserkentő elemeivel éljek, vagy hogy a reinkarnáció-
elmélet elemeiből metafizikai következtetéseket vonjak le. És azt sem, hogy a
reinkarnáció létéről vagy nemlétéről folyó vitában, bármelyik oldalon is síkra
szálljak. Amint eddig, úgy ez után is benne hagyom az analitikus horoszkóp-
értelmező szövegállományomban a Sárkányfarok - Sárkányfej fejlődési tengely
leírásainál kifejtett elképzeléseimet annak érdekében, hogy azok a személyek,
akiknek ezek a karma-interpretációk személyesebbek, hamarabb meg tudják
érteni az eddigi sorstörténetük kauzális okait és spirituális értelmét.
   És azt is el kell mondanom, a reinkarnáció kapcsán, hogy mind a gyakorló
asztrológusi megfigyeléseim, mind az egyetemes teremtésnek az eddigi
tapasztalataim segítsége által megértett céljának és rendeltetésének az életünk
céljára és rendeltetésére visszavezetett (és egy kevés realitás-érzékkel, bárki által
megfigyelhető) logikája alapján, bárkik is lettünk, vagy nem lettünk volna a múlt
életeinkben, a személyi horoszkópokból kiolvasható életfeladatok felvállalása
nélkül, életünk egy bizonyos szakasza után, ami kinek korábban, kinek később
következik be, nem lehetünk sem boldogok, sem egészségesek. Sőt: még csak
enyhén elégedettek sem. Arról nem is beszélve, hogy ez után, a személyes
spirituális fejlődési életküszöböt jelző életkor meghaladása után, egyre
szerencsétlenebbé válunk az élet majdhogynem összes területén, amennyiben
nem vagyunk hajlandóak ezeket a részben általános és másrészt jellegzetesen
személyes feladatokat felvállalni. És ez akkor is így van, ha időközben bizonyos,
külsőségek szerinti "életszínvonalat" biztosító vagyont gyűjtöttünk össze, illetve
olyan társadalombiztosítási jogokat és anyagi juttatásokat élvezünk, amelyek
megkímélnek attól, hogy másoknak kiszolgáltatottakká váljunk és emiatt
teljesen kétségbeessünk. Ahhoz az információhoz viszont, hogy melyek ezek a
lényegi életfeladatok, semmi esetre sem a reális, vagy irreális inkarnációink
sztorijai juttatnak hozzá, nem a múlt életek eseményeiből és benyomásiból,
hangulat-foszlányaiból lehet kiolvasni egészen konkrétan azokat az
életterületeket, amelyekre minden belső ellenállásunkat és kikerülési, kicselezési
vágyunkat legyőzve, feltétlenül be kell hatolnunk, a számunkra kikerülhetetlenül
fontos személyi tapasztalatok megszerzése céljából, hanem egyedül a személyi
horoszkópunkból.
    Ennek a gyakorló asztrológusként a hétköznapi valóságban megtapasztalt
igazságnak az alapján tehát, továbbra is az anyai ági ősöktől és közvetlenül az
anyáinknak a fogantatásunk előtt átélt szellemi-és lelki állapotából, és nem a
lehetséges, vagy nem lehetséges múlt béli inkarnációkból származtatom a
karmikus determinációkat. Mert azt, hogy az anya és a nagyanya - és egyes
esetekben a dédnagyanya is - hol, miként és miért rontotta el, vagy mivel
mentette meg az életét és egészségét, hogy miként, hogyan és miért ment
csődbe, vagy milyen magatartás következtében élt meg derűs nyugalomban és
természetes egészségben folyó öregkort, jól láthatja az a személy, akinek
életminőség jobbító, vagy krízis-feloldó tanácsadás céljából a horoszkópját
értelmezem. Azt viszont, hogy hol rontotta el a tragédiába, vagy erkölcsi és
anyagi csődbe fulladt és esetleg halálos betegségben, vagy balesetben végződő
"életeit", a múlt inkarnációi során, kevésbé.

Zárszóként egy lehetséges megoldás.

   És ha ezeken a, föltétlenül szükséges megállapításokon túl jutottunk, úgy
érzem, hogy el mondhatom az én feltételezésemet a reinkarnációval
kapcsolatosan, anélkül persze, hogy azt merném állítani, hogy ez a biztos
igazság, annak ellenére, hogy a könnyebb fogalmazás kedvéért a mondandómat
nem írom majd feltételes módban. Amit tehát ezentúl állítok, semmi esetre sem
jelent egyértelmű és határozott meggyőződést, következésképpen, nem akarom
ezt egyedüli elfogadható magyarázatként és egyedül érvényes igazságként
hirdetni. Lehet, hogy tévedek tehát, de úgy vélem, hogy - legalábbis a magam
számára - a rejtélyt megoldottam.
Figyelembe véve azt a tényt, hogy a leírások szerint, normális nappali éber
állapotban, a reinkarnációs visszaemlékezések korai gyermekkorban erősek
még, de az idő múlásával egyre inkább elhalványodnak és több esetben, teljesen
meg is szűnnek, valamint azt a tényt, hogy előfordulási gyakoriságuk akkor és
annak függvényében nő, hogy a reinkarnálódott "elődök" időnap előtt és olyan
balesetnek nevezett szerencsétlenségek során haltak meg, amikor úgymond nem
voltak felkészülve a halálra, elsősorban arra a gondolatra enged következtetni,
hogy a reinkarnáció elsősorban spirituális lényeg szerint és csak másod sorban
személy szerinti történik meg és csak bizonyos esetekben. Azért elsősorban
lényeg szerint és nem személy szerint történik a ritka reinkarnáció, mert nem a
személy ismétel, hanem a fizikai konkrétumokkal való szembesülés hiányában
kiegyenlítetlenül maradt kauzális és spirituális struktúra, vagyis a Lilith által az
abszolútumból kiprovokált, un. hiány-információ. Ezért van az, hogy a leírások
alapján, a múlt életre való tárgyi és személyi emlékezet mindössze külsőséges
azonosságokhoz kapcsolódik és nem a karmikus meghatározódásokhoz és nem a
sajátos személyi életfeladatok elvégzéséhez. Vagyis mindössze külsőséges
emlékfoszlányokról van szó és nem személyi-tudat azonosságról.
   És ez logikus is, ha figyelembe vesszük azt, hogy a fizikai és az éteri
dimenzión túli asztrális és mentális struktúrák, maximum a fizikai dimenzióhoz
kötődő, koncentrált individuális érzések és gondolatok lenyomatait őrző alsó
asztrális és alsó mentális dimenziókban maradhatnak fenn bizonyos individuális
és sajátosan zártkörű, azonos élmény- és tapasztalási csoport-egységekben.
Amennyiben viszont, a földi életében szerzett kiegyenlítődési és egyetemes
egységbe olvadási képessége segítségével, az individuális törekvések érzés- és
gondolatvilága szintjén felül képes jutni egy lélek, már nem maradhatnak meg
konkrét, individuális formában sem az érzései, sem a gondolatai, hanem szépen
egybeolvadnak a felső asztrális és felső mentális dimenziókra jellemző
egyetemes asztrális és mentális egységekkel, magasrendű finom struktúrákkal,
amelyeket még határozott karakterű egyetemes idearendszerek irányítanak és
tartanak egybe. Amennyiben az illető személynek a földi élete során kiérlelődött
idearendszere is meghaladta a jellegzetes csoport karaktereket - kisebb, vagy
nagyobb csoportokat egységben tartó, mozgató és fejlesztő jellegzetességeit
tehát, az is tovább halad buddhikus dimenzió szintjére, illetve a lét-kormányzó
idea-világba és ezen a magas szinten hasznosulnak a földi élet sajátos
tükröződési lehetőségei között szerzett tapasztalatai, amelyeknek már vajmi
kevés közük van a fizikai (földi) konkrétumokhoz, a konkrét (individuális)
képzetekben jelentkező, emlék-formákhoz. Ide inkább egyfajta, tudatosan, vagy
öntudatlanul begyakorolt és berögződött idea-kombinálási képességek jutnak el
és olvadnak be a határtalan egyetemes idea-struktúrák és kombinációk, egyre
összetettebb kombinálódási és strukturálódási trendjébe mint új spirituális
potencialitások. Logikus tehát, hogy ebből a dimenzióból, már semmiféle
individuális karakterű emlék nem térhet vissza, hiszen ilyesmi ide fel sem
érkezhet.
És még van egy állapot, amelyből a lelkeknek nem lehet "visszatérni". És ez
nem más, mint az, amit a tradicionális kifejezéssel elkárhozottságnak nevezünk,
vagyis a keresztény misztika által pokolnak nevezett állapotból. Ebbe az
állapotba ugyanis azok a lelkek kerülnek, amelyek - most teljesen mindegy,
hogy minek a hatására, milyen látszólag kényszerhelyzetnek a hatására, milyen
számukra tetszetős tévképzetek következtében, milyen hamis szabadság-vágytól,
Lilith jellegű sóvárgástól, kábulat-vágytól indítatva valamikor, amikor a lejtőn
úgymond elindultak és ami által a kétségbeesésnek és/vagy a gyűlöletnek és a
félelemnek és a kietlen kiúttalanságnak erre a végső fokára elérkeztek, de
önkényesen és úgymond szabad akaratukból teljesen megszakítják az abszolút
létforrással a kapcsolatot, illetve ellene fordulnak az által, hogy öngyilkosok
lettek, vagy az által, hogy másokkal követtek el olyan jóvátehetetlen és
visszafordíthatatlan gonoszságokat, ami miatt teljesen képtelenekké váltak a
fény és a szeretet felé fordulásra. Ezek a lelkek, amelyek tulajdonképpen saját
létfenntartó spirituális és kauzális magjukat "önkezűleg és önhatalmúlag"
kezdték megbontani amikor spirituális kábulatukban a saját megsemmisítésük,
vagy a mások megsemmisítése útjára léptek, tulajdonképpen egy önfelszámoló,
önfelbontó programot hoznak létre, amely a haláluk után is automatikusan
tovább működik meg- és leállíthatatlanul. A nagy tévedése viszont az ilyen
személyeknek az, hogy úgy képzelik, ezzel egy csapásra mindent el is intéznek
és a halálukat semmi nem követi.
    Nem véletlenül nevezik ugyanis pokolnak ezt az állapotot és nem véletlenül
beszél az ide vonatkozó irodalom határtalan szenvedésről. Az ember ugyanis
hajlamos azt képzelni, hogy csak a fizikai fájdalom érzékelési rendszerével
ellátott teste képes a fájdalomérzetre. Óriási tévedés! Az őrültek nem
jókedvükben őrjöngnek, hanem azért mert nem bírják elviselni a lelki
szenvedésüket. Ugyanúgy, a túlvilági testtelen fájdalmak is határtalan
szenvedésekben összegződnek, amíg az a spirituális mag, ami "a gyémántnál is
keményebb" (Buddha), szétoszlik és a belé zárt energia szertefoszlik.
Gondoljunk csak bele, hogy ha a spirituálisnál sokkal alacsonyabb rendű fizikai
maghasadás olyan mérhetetlen fájdalmakat okozó romboló erőket szabadít fel,
mint amit az emberiség Hirosima és Csernobil révén megtapasztalt, milyen
rettenetes lehet átélni azt, amikor a gyémántnál is keményebb spirituális és
kauzális mag szétbomlik az anyagnál is alacsonyabb rendű létdimenzióban?
   A reinkarnálódó lelkek tehát, azoknak a folyamatosan és intenzíven vétkező
személyeknek a spirituális struktúrái, amelyek ugyan nem követtek el sem a
sorozat-, vagy tömeg-gyilkossággal egyenértékű vétkeket, sem öngyilkosságot
(Tehát nem indították el azt a végzetes folyamatot, amely alatt a túlvilágon szét
bontódik a kauzális mag, ami mindannyinknak a lét-alapja.) vagyis azon
személyeknek a spirituális foszlányai, amelyek nem követtek el akkora
gonoszságokat, hogy ez által önmaguk írták volna alá a szétbomlási folyamatról
szóló égi parancsot. De ugyanakkor, nem is voltak képesek az egyetemes lét-
tudat színvonalát jelző felső mentális és spirituális dimenzióba kerülni, hanem a
"szellem-idegen" (Hamvas Béla kifejezése) tudományos- materiális szédületük,
vagy éppenséggel a misztikus-vallásos kábulatuk - sőt: a mesterséges útón
előidézett kábulatuk (részegeskedés, alkoholizmus, kábítószerezés) -
következtében, nem sikerült kiegyenlítődési képességre szert tenniük (hanem
esetenként csak hamis kiegyenlítődésre, mint pl. a fanatikus vallásosok, vagy az
önámító misztikusok esetén) és ezért az individuális tudatnak megfelelő asztrális
és alsó mentális szinten rekedtek. Akiknek, a megvilágosodásra való tehetségük
ellenére, az anyjuk tudattalan szellem-világából, annak bizonyos, huzamosan és
intenzíven átélt zavaros és negatív mentális és ideális-képzeleti élményei
következtében, igen nagy adag negatív képzelőerő szüremlett át a
struktúrájukba. Vagy, akik már fiatalon olyan élethelyzetbe kerültek, amely
egészen eltért az ő sajátos struktúrájuknak megfelelő életfeladatok körétől és így
semmi esélyük nem maradt bármiféle feleszmélésre és így elveszett az életük
értelme, de annak az idea-strukturálódásnak, amelyet megtestesítenek, úgymond
Isteni szükségszerűségből, el kell érnie a kiegyenlítődést. Ezek a célt-tévesztett,
de fontos hiány-információkat tartalmazó idea-struktúrák tehát, újabb anyagban
való tükröződési lehetőség nélkül, vagyis újabb konfrontáció nélkül, nem tudnak
vissza jutni az abszolút létbe, ezért a keresztény misztika által tisztítótűznek
nevezett állapotba kerülnek, amelyben az kiégetődnek azok a lélek-halálhoz
vezető agresszív töltetek, amelyet az anya tudattalan alvilágából kaptak
"ártatlanul", valamint azok az emlékeik, amelyek a tragikus halál-élményükkel
kapcsolatosak. Amennyiben viszont nem az anyai karmikus töltet miatt, hanem
az egojuk felfuvalkodottsága miatt, vagyis éberség-hiányukból eredő lelki és
szellemi tévelygéseik miatt "puskázták el az életüket" és semmiféle
kiegyenlítődési képességre nem tettek szert, vagy hamis kiegyenlítődésben
ragadnak (érzelgősségbe szeretet helyett, racionalista és természettudományos
spekulációban szellemi fény helyett), akkor az un. szellemi bánat és a
lelkiismeret-furdalás által, azon téveszméknek spirituális gyökerei égetődnek ki
az egyedi struktúrájukból, amelyek az egojukat jobban megerősítették a
kelletnél.
    Valószínű viszont, hogy ez által a szellemi purifikáció által, olyan
tulajdonságokat és képességeket veszítenek el, amelyek visszaszerzése
érdekében ide vissza kell térjenek.
   De figyelem: ez a lélek és a szelem önmarcangoló tisztító tűzében felpuhított,
"újragyúrt és újra gyömöszölt" és az individuális létbe ezekkel a gyökeres
"szellemi módosításokkal" vissza fordított létegység, amely rezonanciába kerül
egy új és más anyának az öntudatlan mágikus képzeletével is, sőt: már annak a
sajátos vonásait is (vágyait, sóvárgásait, zavarát és akaratát) magában hordja,
már semmiképp nem lehet azonos a régivel, hanem egy teljesen új emberi
individuum létstruktúráját képezi, amellett, hogy alapvonásaiban őrzi a réginek
bizonyos kauzális és spirituális vonásait és bizonyos egyedi élet-emlékeit!
   Ezek után, nem tudom, hogy van-e még értelme múlt életeink után kutakodni,
a jeleni életfeladataink felvállalása, illetve azok elvégzése helyett?

Csíkszereda, 2OO6. november 1- 2OO9 december 1.
Kozma Szilárd: http://www.kozmaszilard.hu/
Lásd a többi témákban a részletes kifejtéseket és az értekezéseket az:

www.aldottelet.com
www.kozmaszilarad.com
www.asztrologosz.com
www.kozmaszilard.hu - honlapjainkon, honlapjaimon.
És annak történetét, hogy miként és miért lettem végül asztrológus, a következő link alatt:
http://www.scribd.com/szilardk/d/62752670-Kozma-Szilard-Nagy-Puli-Attila-sarlatanozasa-hatekony-
kovetkezmenyei

Contenu connexe

Tendances

Kovács Gábor magia és hit
Kovács Gábor magia és hitKovács Gábor magia és hit
Kovács Gábor magia és hit
tiborius01
 
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titka
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titkaKozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titka
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titka
Violetta Joó
 
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciója
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciójaKozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciója
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciója
Szilárd Kozma
 
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. részKozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. rész
Szilárd Kozma
 
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
kalandor
 
Az amazonok világossági rejtélye
Az amazonok világossági rejtélyeAz amazonok világossági rejtélye
Az amazonok világossági rejtélye
kalandor
 
kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1
kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1
kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1
Kozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd: A babahalál okai
Kozma Szilárd: A babahalál okaiKozma Szilárd: A babahalál okai
Kozma Szilárd: A babahalál okai
Szilárd Kozma
 

Tendances (17)

Kozma Szilárd asztrológus: Az apasag spirituális funkciója egyenértékű a gyer...
Kozma Szilárd asztrológus: Az apasag spirituális funkciója egyenértékű a gyer...Kozma Szilárd asztrológus: Az apasag spirituális funkciója egyenértékű a gyer...
Kozma Szilárd asztrológus: Az apasag spirituális funkciója egyenértékű a gyer...
 
Kovács Gábor magia és hit
Kovács Gábor magia és hitKovács Gábor magia és hit
Kovács Gábor magia és hit
 
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatásaAz öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
Az öröklődő anyai égi karma felfedezésének bemutatása
 
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titka
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titkaKozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titka
Kozma Szilárd karma- és családasztrológusAz anyag titka
 
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciója
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciójaKozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciója
Kozma Szilárd: Az anyag és a fizikai világ szakrális - megváltási funkciója
 
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. részKozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. rész
Kozma Szilárd: A lilith inverzió és a keresztény beavatás VII. rész
 
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
Levél anyósomnak a messzi távolból (Bár maradtunk volna mindig tőle távol!)
 
Az amazonok világossági rejtélye
Az amazonok világossági rejtélyeAz amazonok világossági rejtélye
Az amazonok világossági rejtélye
 
kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1
kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1
kOZMA sZILÁRD: A karmaöröklés ANYAI ÁGRÓL TÖRTÉNIK1
 
Kozma Szilárd: A babahalál okai
Kozma Szilárd: A babahalál okaiKozma Szilárd: A babahalál okai
Kozma Szilárd: A babahalál okai
 
A megváltási magy titok
A megváltási magy titokA megváltási magy titok
A megváltási magy titok
 
Kozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okai
Kozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okaiKozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okai
Kozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okai
 
Kozma Szilárd: Kiegészitő eszmefuttatások a Tarot Bolond nevű ikonja igazi je...
Kozma Szilárd: Kiegészitő eszmefuttatások a Tarot Bolond nevű ikonja igazi je...Kozma Szilárd: Kiegészitő eszmefuttatások a Tarot Bolond nevű ikonja igazi je...
Kozma Szilárd: Kiegészitő eszmefuttatások a Tarot Bolond nevű ikonja igazi je...
 
Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság?
Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság? Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság?
Kozma Szilárd: Tényleg annyira nem fontos az apaság?
 
Ördöngösök
ÖrdöngösökÖrdöngösök
Ördöngösök
 
Interju lehener z_suzsa
Interju lehener z_suzsaInterju lehener z_suzsa
Interju lehener z_suzsa
 
9 A szeretet egyetemes törvénye
9 A szeretet egyetemes törvénye 9 A szeretet egyetemes törvénye
9 A szeretet egyetemes törvénye
 

En vedette

Kozma Szilárd, Karmák az alkímiai elemek szerint: A foldkarma
Kozma Szilárd, Karmák az alkímiai elemek szerint: A foldkarmaKozma Szilárd, Karmák az alkímiai elemek szerint: A foldkarma
Kozma Szilárd, Karmák az alkímiai elemek szerint: A foldkarma
Kozma Botond Szilárd
 

En vedette (7)

10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
10 Az abszolutum, avagy az Úr egyetems törvénye
 
Kozma Szilárd: Az anyagi nehézségek spirituális okairól és asztrológiai felol...
Kozma Szilárd: Az anyagi nehézségek spirituális okairól és asztrológiai felol...Kozma Szilárd: Az anyagi nehézségek spirituális okairól és asztrológiai felol...
Kozma Szilárd: Az anyagi nehézségek spirituális okairól és asztrológiai felol...
 
Kozma Szilárd, Karmák az alkímiai elemek szerint: A foldkarma
Kozma Szilárd, Karmák az alkímiai elemek szerint: A foldkarmaKozma Szilárd, Karmák az alkímiai elemek szerint: A foldkarma
Kozma Szilárd, Karmák az alkímiai elemek szerint: A foldkarma
 
Kozma Szilárd: a földi élet és a földi gondok (A karma és a szenvedés ) ősoka...
Kozma Szilárd: a földi élet és a földi gondok (A karma és a szenvedés ) ősoka...Kozma Szilárd: a földi élet és a földi gondok (A karma és a szenvedés ) ősoka...
Kozma Szilárd: a földi élet és a földi gondok (A karma és a szenvedés ) ősoka...
 
A foldkarma
A foldkarmaA foldkarma
A foldkarma
 
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
Bevezetö az életünket és a létet irányító-szabályozó egyetemes törvények leír...
 
4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvénye4 A nemek egyetemes törvénye
4 A nemek egyetemes törvénye
 

Similaire à Reinkarnacio. Mese, vagy valóság?

Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetem
Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetemAkinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetem
Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetem
Szilárd Kozma
 
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Botond Szilárd
 
A posztmodern megváltók tévedése
A posztmodern megváltók tévedéseA posztmodern megváltók tévedése
A posztmodern megváltók tévedése
Kozma Botond Szilárd
 
Kozma Szilárd A Kauzalis Asztrológia
Kozma Szilárd A Kauzalis AsztrológiaKozma Szilárd A Kauzalis Asztrológia
Kozma Szilárd A Kauzalis Asztrológia
Kozma Botond Szilárd
 
Az ember öt spirituális része az asztrológiában
Az ember öt spirituális része az asztrológiábanAz ember öt spirituális része az asztrológiában
Az ember öt spirituális része az asztrológiában
Kozma Botond Szilárd
 
Joó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganás
Joó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganásJoó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganás
Joó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganás
Kozma Botond Szilárd
 

Similaire à Reinkarnacio. Mese, vagy valóság? (19)

Kozma Szilárd: Az apasagnak az anyasággal egyenértákű, pótolhatatlan spirituá...
Kozma Szilárd: Az apasagnak az anyasággal egyenértákű, pótolhatatlan spirituá...Kozma Szilárd: Az apasagnak az anyasággal egyenértákű, pótolhatatlan spirituá...
Kozma Szilárd: Az apasagnak az anyasággal egyenértákű, pótolhatatlan spirituá...
 
Kozma Szilárd: Az igazi fertőzés az, amely miatt a mai fiatal nők képtelenek....
Kozma Szilárd: Az igazi fertőzés az, amely miatt a mai fiatal nők képtelenek....Kozma Szilárd: Az igazi fertőzés az, amely miatt a mai fiatal nők képtelenek....
Kozma Szilárd: Az igazi fertőzés az, amely miatt a mai fiatal nők képtelenek....
 
KOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titka
KOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titkaKOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titka
KOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titka
 
Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetem
Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetemAkinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetem
Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetem
 
Kozma Szilárd: Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetem
Kozma Szilárd: Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetemKozma Szilárd: Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetem
Kozma Szilárd: Akinek és aminek az anyagi krízist és a megoldást is köszönhetem
 
Az anyag
Az anyagAz anyag
Az anyag
 
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - BevezetőKozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
Kozma Szilárd: A lilith és a kereszténység - Bevezető
 
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
 
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitásKozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
Kozma Szilárd:Szerelem és agresszivitás
 
A posztmodern megváltók tévedése
A posztmodern megváltók tévedéseA posztmodern megváltók tévedése
A posztmodern megváltók tévedése
 
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik részKozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt  vi ik rész
Kozma Szilárd: A lilith - inverzió és a kereszt vi ik rész
 
Kozma Botond Szilárd: Gerle Éva perverzióra való hajlamai a sorsképlete tükrében
Kozma Botond Szilárd: Gerle Éva perverzióra való hajlamai a sorsképlete tükrébenKozma Botond Szilárd: Gerle Éva perverzióra való hajlamai a sorsképlete tükrében
Kozma Botond Szilárd: Gerle Éva perverzióra való hajlamai a sorsképlete tükrében
 
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmelSzerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
Szerelem és szexualitás asztrológusi szemmel
 
Kozma Szilárd A Kauzalis Asztrológia
Kozma Szilárd A Kauzalis AsztrológiaKozma Szilárd A Kauzalis Asztrológia
Kozma Szilárd A Kauzalis Asztrológia
 
Az ember öt spirituális része az asztrológiában
Az ember öt spirituális része az asztrológiábanAz ember öt spirituális része az asztrológiában
Az ember öt spirituális része az asztrológiában
 
Joó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganás
Joó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganásJoó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganás
Joó Viola: Női életfeladatok, karmaoldás és egészséges magzat-foganás
 
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
Kozma Szilárd asztrológus: A Lilith inverzió és a keresztény asztrológia V.
 
Kozma Szilárd: A földi élet és a földi bajok ősforrása, avagy az élet ösoka:...
Kozma Szilárd:  A földi élet és a földi bajok ősforrása, avagy az élet ösoka:...Kozma Szilárd:  A földi élet és a földi bajok ősforrása, avagy az élet ösoka:...
Kozma Szilárd: A földi élet és a földi bajok ősforrása, avagy az élet ösoka:...
 
Kozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okai
Kozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okaiKozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okai
Kozma Szilárd: Az agresszió spirituális - karmikus - okai
 

Plus de Szilárd Kozma

A gonosz Nagy Attila Puli nem alszik
A gonosz Nagy Attila Puli nem alszikA gonosz Nagy Attila Puli nem alszik
A gonosz Nagy Attila Puli nem alszik
Szilárd Kozma
 
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezéseNagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
Szilárd Kozma
 
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvénye
Szilárd Kozma
 
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
Szilárd Kozma
 
1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye
Szilárd Kozma
 
Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e? Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e?
Szilárd Kozma
 

Plus de Szilárd Kozma (20)

A gonosz Nagy Attila Puli nem alszik
A gonosz Nagy Attila Puli nem alszikA gonosz Nagy Attila Puli nem alszik
A gonosz Nagy Attila Puli nem alszik
 
Harmadik levelem nagy attila pulihoz
Harmadik levelem nagy attila pulihozHarmadik levelem nagy attila pulihoz
Harmadik levelem nagy attila pulihoz
 
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezéseNagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
Nagy Puli kétségbe vonhatatlan önleleplezése
 
Filmek a lényegről
Filmek a lényegrőlFilmek a lényegről
Filmek a lényegről
 
MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?
MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?
MIből él meg a rágalmazó-besúgó, Nagy Attila Puli?
 
Az ember öt spirituális összetevője
Az ember öt spirituális összetevőjeAz ember öt spirituális összetevője
Az ember öt spirituális összetevője
 
8 - A fejlödes egyetmes torvenye
8 - A fejlödes egyetmes torvenye8 - A fejlödes egyetmes torvenye
8 - A fejlödes egyetmes torvenye
 
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás  törvénye
7. A karma és a sors, valamint a hatás és a visssza hatás törvénye
 
6 ritmus es-cilkus
6 ritmus es-cilkus6 ritmus es-cilkus
6 ritmus es-cilkus
 
5 A polaritas egyetemes törvénye
5 A polaritas egyetemes törvénye5 A polaritas egyetemes törvénye
5 A polaritas egyetemes törvénye
 
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
2 - A hangoltság (vibráció) .és a vonzás törvénye
 
1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye1 - A mágia es teremtés törvénye
1 - A mágia es teremtés törvénye
 
Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális TisztanlatásrólAz Igazi Spirituális Tisztanlatásról
Az Igazi Spirituális Tisztanlatásról
 
A Tarot beavatási rendszere
A Tarot beavatási rendszereA Tarot beavatási rendszere
A Tarot beavatási rendszere
 
A tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásrólA tudatos természetes taplalkozásról
A tudatos természetes taplalkozásról
 
A Szkeptikusok fatális tévedései
A Szkeptikusok fatális tévedéseiA Szkeptikusok fatális tévedései
A Szkeptikusok fatális tévedései
 
Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e? Szabadakarat. Létezik-e?
Szabadakarat. Létezik-e?
 
Szabadszules
SzabadszulesSzabadszules
Szabadszules
 
A hét karmikus Program leírása
A hét karmikus Program leírásaA hét karmikus Program leírása
A hét karmikus Program leírása
 
Az Otthonszulesre való felkészülés előnyei
Az Otthonszulesre való felkészülés előnyeiAz Otthonszulesre való felkészülés előnyei
Az Otthonszulesre való felkészülés előnyei
 

Reinkarnacio. Mese, vagy valóság?

  • 1. Kozma Szilárd karma-asztrológus: A reinkarnáció: valóság, vagy miszticizmus? "A reinkarnáció egy misztikus metafora és annyi köze van a valósághoz, mint Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának." Egyik, Szászebenben tartott edzőtáborunkba két napos késéssel érkezett két magyarországi fiatalember. Késésük oka az volt, hogy a másfél éves unokahúguk temetésén kellett részt venniük, aki hirtelen meghalt, miután a magyarországi egészségügyi hatóságok valamelyik szakembere - orvosa, a Magyarországon immár kötelező agyhártyagyulladás elleni védőoltással "ellátta". A két fiatalember közös unokatestvére és felesége tehát, pontosan úgy járt, mint feleségem és én: a két és fél hónapos makkegészséges kislányunkat, akit a feleségem a Bősárkányi albérleti lakásunkban teljesen könnyedén hozott a világra, minden problémától mentesen, az ottani körorvos, akkor még csak túlbuzgóságból, mivel akkoriban ez nem volt még Magyarországon kötelező, a többi védőoltás mellett, agyhártyagyulladás és influenza vírus elleni oltással is "ellátott". Ez által legyengítette a jól fejlett és korábban teljesen egészséges gyermek immunrendszerét, amely így, ebben a legyengült állapotában nem tudott ellenállni egy olyan légúton terjedő vírusnak, amely a tüdőn keresztül bejutván a vérébe, a lefektetés előtt még jó étvággyal táplálkozó gyermek bizonyos sejtjeit reggelre szétbontotta. Nem tagadom a reinkarnáció létezésének a lehetőségét, hiszen ott, ahol én az asztrológiát tanultam, az Elta nevű bukaresti szabadegyetemen, a reinkarnációt evidens tényként kezelték és a horoszkópok karmikus elemeit is innen eredeztették. A karmát a múlt életekben viselt dolgokkal, az akkor és ott ért, pozitív, vagy negatív tapasztalatokkal és berögzült hibákkal, vétkekkel, illetve ezeknek az "átöröklött" spirituális emlékeivel, hatásaival és visszahatásaival, a jelenkori inkarnációban jelentkező következményeivel értelmezték. Természetes tehát, hogy ezt, az akkor metafizikainak képzelt valóságértelmezést és valóságlátást, a megfelelő tárgyalási móddal együtt, én is asszimiláltam és, hogy (kezdő metafizikusként) bizonyos szempontból, velük azonos mentális és ideális (képzeleti) formákban kommunikáltam és így is gondolkoztam néhány évig. Ez csak akkor változott meg, amikor én is gyakorló asztrológussá válva, azt kellett észlelnem, hogy a hétköznapi valóság a legtöbb esetben ellentmond a misztikus elméleteknek. Nem csoda tehát, ha - rezonancia és a hatás- visszahatás törvénye alapján - álmaimban nekem is voltak ebben az időszakban olyan, a történelem különböző helyein is idejében lezajló élményeim, amelyek egészen jól illettek és máig is találnak, mind az addigi és akkori sors-élményeimhez, magánéleti nehézségeimhez, mind a horoszkópom bizonyos elemeihez. De, mind a hívő, mind a szkeptikus hölgyeket és urakat, már előre megnyugtathatom: ezek a múltbéli személyiség-élményeimről szóló álmok, illetve ezek az állítólagos múltbeli személyi szerepek, nem nyújtottak számomra valami felemelő, a
  • 2. spirituális képességeim eredetére és gyökerére utaló információkat, ahogy az ilyen jellegű beszámolókban lenni szokott. Nem vonhattam le például ezekből a "reinkarnációs élményekből" semmiféle következtetést, ami legalább az addig bebizonyosodott költői tehetségemet igazolta volna. És nem kaptam semmiféle információt arra vonatkozóan, hogy én valamiféle spirituális töltetű különös lélek inkarnációja lennék, de még arra vonatkozóan sem legalább, hogy ilyen jellegű szellemi képességekkel rendelkeznék és arra vonatkozóan, hogy "a korábbi életeimben" netalán asztrológus, vagy költő - író és egyáltalán művész lettem volna, semmiképpen nem. Sőt: a többnyire lesújtó élmények inkább arra valóak voltak, hogy fogadjam el az aktuális helyzetemet és örvendjek annak, hogy egyáltalán ennyire is vagyok, és ha nem akarok az előbbi inkarnációim cseppet sem kívánatos állapotába és helyzetébe visszakerülni, ne foglalkozzak mással, mint a horoszkópomból kiolvasható rengeteg negatív tulajdonságomat igyekezzek pozitív képességgé átalakítani. Bevallom, éppen emiatt, a meglehetősen alacsonyrendű és igen erős erkölcsi problémákat felvető, múltbéli szerepkörök miatt, tűntek számomra akkoriban kézzelfoghatónak ezek az álombéli inkarnációs élmények, ellentétben azzal a sok romantikus mesével, amit a hasonló területen mozgó személyektől (Az általam felkeresett misztikus könyvek szerzőjétől, vagy éppenséggel az asztrológiai szabadegyetem kurzusain résztvevő hallgató-társaimtól) hallottam. Talán éppen az akkor még meglepő gyorsasággal újrarendeződő és erőteljesen fejlődő asztrológusi logikám számára, egyre hamisabban hangzó és az illető személy misztikus képességeinek egyfajta "örökletes" hitelességet biztosítani hivatott romantikus mesék voltak azok, amelyek a reinkarnáció gondolatától eltávolítottak és létének a "tényszerűségétől" elidegenítettek. Illetve azok, az illető személyeknek a voltaképpen ellenőrizhetetlen "dicső múltjáról", illetve ártatlan áldozati szerepéről szóló, nyilvánvalóan költött mesék, amelyek, amellett, hogy bármely kézzelfogható bizonyítékot nélkülöztek, a legtöbb esetben, semmiféle lényegi kapcsolatot nem mutattak sem az illető személynek a jeleni karakterével és magánéleti sors-problémájával, sem a horoszkópjából kiolvasható karmájával (lényegi, de tudattalan szellemi meghatározódásával) és életfeladataival. Ez a tapasztalat tehát, egyre erősebb kétségeket támasztott bennem nem csak azzal szemben, hogy az illető személyek igazat mondanak, hanem elsősorban azzal szemben, hogy egyáltalán hasznos lehet-e az, ha az emberek ilyen, a jelenlegi életükkel, helyzetükkel és magatartásukkal (jellemükkel, karakterükkel, és általában gyenge, de legalábbis ingatag szavahihetőségükkel) semmiféle reális kapcsolatot nem mutató, fantazmagóriákkal áltatják magukat, ahelyett, hogy a jelen problémáira, a problémákat okozó helytelen mentalitásuk felszámolására összpontosítsanak? Ráadásul azt kellett tapasztalnom, hogy kedvenc metafizikus íróm: Hamvas Béla is elutasítja a lineáris reinkarnáció gondolatát, illetve olyan filozofikus értelmezést ad neki, ami az akkor általam ismert keresztény egyházaknak a Názáreti Jézus "kivételezett és közvetlen" istenfiúságának: a közvetlen isteni származásának a tételét is egyértelműen cáfolta (Scientia Sacra: Ikrek és
  • 3. Kereszténység: Androgünosz). Ti., hogy az abszolút szellem, különböző, egymáshoz nagyon hasonlító problémakört hordozó személyiség típusokban és karakterekben inkarnálódik, de az hogy ezeknek, az egymáshoz sokszor a megszólalásig hasonlító személyeknek, az individuális tudata között valamiféle kapcsolat létezne, az kizárt, mivel ez a lehetőség Hamvas Béla írásai szerint legalábbis, metafizikailag nem indokolt. Szerinte, és több komoly metafizikus szerint, mindannyian közvetlenül az abszolútumból válunk ki, alakulunk át ideális, mentális, asztrális és energetikai struktúrákká és ezt követően, ez által (ezzel a szellemi lét-alappal és életfenntartó energiával) biológiailag is megtestesülünk. Az abszolútumból jövünk tehát mindannyian, gonoszak és szentek egyaránt, és az, aki képessé teszi magát erre, oda is tér vissza. És ez egybecseng a Jézus kinyilatkoztatásával is, miszerint " Én az atyától jövök és én az atyában vagyok és az atya bennem van." A fentiek miatt, és azok miatt a reinkarnációval szembeni kétségeim miatt, amelyeket az alábbiakban még bőségesen fogok sorolni, semmiféle vigaszt nem nyújthatott számomra a két és fél hónapos kislányunk halálakor az, a reinkarnáció képzetéből származó elmélet, amely szerint "az inkarnálódó" lelkek előre kiválasztják a szüleiket és a sorsukat, vagyis az életük minőségi és mennyiségi tartalmát. Ez, az emberi kreativitást (isten-hasonlóságot) és szabad akaratot tagadó, mechanikus sors-meghatározódási és meghatározottsági elmélet, amellett, hogy semmivel nem értelmesebb annál a laposan fatalista természettudományos magyarázatnál, hogy a női petesejtnek és a férfi ivarsejtnek a bizonyos természeti feltételek és egybeesések (véletlenek) következtében történő egybekelése következtében jöttünk és jövünk a világra, a felelős szülői és emberi önérzetemben is sértett, hiszen teljesen kizárja az én felelősségemet és értelmes szerepemet a gyermek fejlődésében és életben- tartásában. A Szebeni karate edzőtáborban megismert fiatalemberek rokonainak az esete által felébresztett emlékeimhez visszatérve, el kell mondanom azt is, hogy amennyiben akkor elfogadtam volna a reinkarnációs mesék által biztosított felmentő vigaszt, nem tettem volna semmivel különb dolgot mint a vallásos emberek, akik ilyen esetben az Úristen (végül is: szeszélyes!) akaratára kenik a tragédia felelősségét, vagy mint a materialisták, akik az orvost, vagy a szérum előállító cég munkatársait, vagy "az egész k. világot" hibáztatják a tragédiájuk miatt, vagy éppenséggel a vak véletlent, annak függvényében, hogy mennyire ambíciósak igazságkeresés szempontjából, illetve, hogy mennyire telitett ellenségképekkel az életképzeletük. Én viszont, a metafizikai tudásomnál és képzettségemnél fogva, nem élhettem a vallásos, vagy a materialista - tudományos önámítások egyikével sem. De, amint az utóbb kiderült: nagyon becsaptam volna mind önmagamat, mind a feleségemet és ezzel ugyanakkor a később született gyermekeink egészségét és életét is veszélyeztettem volna, akkor is, ha elhiszem azt a, végülis felháborító reinkarnációs magyarázatot, hogy a kicsi Enikőnk, már "test nélküli lélek" korában, eleve tudta, hogy - épen és egészségesen megszületve -, ilyen szörnyen és végül is a szellemi törvényeket
  • 4. tudomásul venni nem akaró, de magát szerfölött okosnak képzelő "világunk" tudományos ostobasága és szüleinek a végzetes "védőoltás" elhárításában tanúsított gyávasága miatt fog meghalni. És, hogy azért szenvedte át az albérleti szoba sötétjében fulladozva azokat a szörnyű órákat, amíg a hamis genetikai információt tartalmazó vírus szétbontotta a tüdejét, hogy miket az elveszítésével járó rettenetes lelki megrázkódtatásban részesítsen, annak érdekében, hogy spirituálisan nemesedjünk. Nem nyugodván bele és nem fogadván el tehát sem a vallásos, sem a materialista, sem a misztikus magyarázatokat az átlagon messze felülien ép és egészséges lányunknak az emberi ostobaság okozta halálával kapcsolatosan, a halál perspektívájából vizsgálgatván annak a születési képletét és beterhelvén magamat és feleségemet a halál miatti felelősséggel, heteken és hosszú hónapokon át vissza emlékezvén minden olyan eseményre, amikor nem helyesen cselekedtünk metafizikai szempontból, felgöngyölítettem azokat a szellemi folyamatokat és ok-okozati összefüggéseket, amelyek végül is oda vezettek, hogy ez, a horoszkópjából ugyan egyértelműen kiolvasható nehéz életprogrammal született kislány, nem fejlődhetett tovább olyan egészségesen, mint ahogy a természetes és teljesen zavarmentes születésekor az életbe elindult akárcsak a többi gyermekünk. Hogy végül is miért kellett általunk és miattunk, találkoznia az őt, teljesen feleslegesen vakcináló, túlbuzgó körorvossal (aki jóakaratú tudományos védelmi tettével legyengítette az immunrendszerét), majd ezt követően, talán a halál előtt két nappal tett vonatutazás alkalmával, a levegő elemei által terjedő, életveszélyes vírussal? Ennek, a hirtelen halálhoz vezető spirituális hiba- és mulasztás rendszernek a felgöngyölítési folyamatát és elemenkénti értelmezését, amelynek nagy hasznát vettük az utólag született gyermekeink életben tartásánál, leírtam a Bolond Mennyországa című regényem 20 fejezetében (Balog Ádám rettenetes beavatása). Amikor a magyarországi karatézó fiúk, a családjukat ért szörnyű tragédiát mesélték, az esethez hozzá szólt egy Budapestről érkezett, egyébként teljesen jóindulatú és az átlaghoz képeset igen tájékozottnak bizonyuló karatézó hölgy is, akinek viszont nem volt még gyermeke. Nem csoda tehát, hogy barátnőnk ugyanazzal a reinkarnációs vigasz-elmélettel hozakodott elő, hogy amennyiben a gyermek, még test nélküli lélek korában a szüleit, és ezzel együtt a korai halálát előidéző körülményeket is kiválasztotta, ezt el kell fogadni, még akkor is, ha érthető a gyermeküket elveszítő szülők és rokonok fájdalma. Ezt a korábbról ismert misztikus szamárságot meghallva, azonnal vitatkozni kezdtem vele az edzőterem előtt, de sem a hely, sem az időpont nem volt alkalmas arra, hogy megfontoltan és türelmesen érveljünk, ezért arra kértem, hogy a későbbiekben, nyugodtabb körülmények között beszéljük majd meg és próbáljuk egyeztetni az egymástól gyökeresen különböző tapasztalatokra és ismeretekre alapozott nézeteinket, amit ő készséggel el is fogadott. Ekkor elmondtam neki azt, hogy pontosan öt évvel ezelőtt velem is megtörtént ez a tragédia, és, hogy ezzel együtt, azt én is helyesnek tartom, ha ilyen esetekben, nem ragadunk le az irracionális vallásos magyarázatnál, miszerint az objektív és felettünk álló Isten akaratából történnek az ilyen, végül is, ostoba tragédiák. És az még inkább
  • 5. rendjén van, hogy a természettudomány Isten-pótló kauzális menedékére: a Nagy Véletlenre sem fogjuk a teremtés és a személyi születésünk és sorsunk lényegi mozzanatait és az egész életünk kibontakozását, illetve, ebben az esetben a kibontakozási lehetőség meggátlását, és ezeknél legalább egy fokkal értelmesebb magyarázatokat keresünk. De, amikor az ember több éve már, hogy közvetlen szülői tapasztalatai révén, a gyakorlatban is átéli a szülői minőségét és a gyermeke által kiváltott személyes felelősségérzetét (figyelem: a férfiak is szülnek - szülnének, ha erre ráébrednének, de nem a testükkel, hanem a szellemükkel), és ebből a szemszögből van számtalan alkalma megfigyelni azt, hogy mekkora nagy mértékben függ az ő figyelmétől és gondoskodásától, illetve a gyermekek édesanyja gondos figyelmétől és mágikus képzelőereje zavart, vagy zavartalan állapotától a gyermekének nem csak az egészsége, hanem az élete is, amennyiben tehát egyre nagyobb mértékben kezdi magát felelősnek érezni mindazért, ami a gyermekével történik, már nem tudja elfogadni, még az előbbieknél valamelyest mindenképpen értelmesebb, de végül is a végzetes tragédiák miatt a felelősséget az inkarnálódó gyermek - lélek karmájára hárító, reinkarnációs elméleteket sem. És hirtelenjében, elmeséltem neki, hogy mostani tudásom szerint, amellett, hogy mind az Emőke, mind az én horoszkópomból kiolvasható, Rák jellegű közös életfeladat körök szerint, nekünk akkor semmi keresni valónk nem lett volna Magyarországon, melyek voltak azok a spirituális hibák és mulasztások, amelyekről meg vagyok győződve, hogy a gyermek halálához vezettek. Ezek lényegében arról szólnak, hogy elsősorban a gyermek horoszkópját kellett volna jobban megvizsgálnom és megbeszéljem Emőkével, hogy milyen korábbi - és bizonyára meg fenn álló - negatív lelki és szellemi állapotai miatt került a gyermek horoszkópjába az öt bolygó és a Lilith által is támadott Plútó, annak érdekében, hogy ezt a negatív spirituális gócot az anya képzeletvilágában feloldjuk. Másodsorban nem kellett volna annyira beleélnem magam a munkavállalási engedély és a tartózkodási engedély megszerzésébe, hogy emiatt ne vegyem észre azt, hogy eközben az Emőke lelki és szellemi világában mi történik. Elmondtam tehát neki, hogy amennyiben még egy ilyen nehéz életprogramra utaló horoszkóppal születő gyermekünk lenne, biztos vagyok abban, hogy nem kellene meghalnia és nem csak azért mert Romániában szerencsére nem kötelező az agyhártya gyulladás elleni védőoltás, vagy azért mert ma már inkább elbujdosnék a gyermekkel hegyekbe, vagy idegen országba költőznék, de úgy sem engedném, hogy a gyermekemnek azt beadják, hanem azért mert ma sokkal jobban értek a horoszkópértelmezésekhez is, de arra is éberebben vigyázok, hogy mi történik a feleségem és a gyermekek szemmel láthatatlan viszonyában. Budapesti karate-mester barátnőm végül is, nem csak hogy fogékonynak és meglepően tájékozottnak bizonyult, hanem eléggé rugalmasnak is ahhoz, hogy elsősorban az ő következtetései által, megegyezzünk abban, amit én korábban már le is írtam valahol, nevezetesen, hogy amiként én és a feleségem ezelőtt öt évvel, ugyanúgy a Hunnia keleti feléből érkező karatézó társaink unokatestvére és felesége sem rendelkezhetnek most valamiért olyan spirituális éberséggel,
  • 6. amivel a gyermekük halálát ki tudták volna védeni, illetve meg tudták volna azt előzni. Mi azért, mert egyrészt még nem tudtuk azt, hogy ennyire veszélyesen képes az egészen kis korú gyermekek egészségére és életére hatni az édesanya zavart és agresszív tudattalan kézelőereje. Másrészt azért, mert akkor és ott idegen állampolgárok lévén, nem mertünk a számunkra a magyarországi hatóságokat bizonyos szempontból képviselő körorvos szándékával szembe szállni, pedig akkor még lehetett volna. Ők viszont azért, mert amellett, hogy esetleg semmit nem tudnak a rejtetten agresszív anyai lelki- és szellemi világ veszélyességéről, az agyhártyagyulladás elleni védőoltás veszélyes mivoltáról sem tudhattak, vagy ha tudtak, nem mertek ellenkezni. Érdekes, hogy éppen abban az időszakban, illetve kevéssel az után ébredt fel bennem az időközben teljesen a sajátommá tett, és metafizikailag is teljesen logikus reinkarnáció-tagadás felülvizsgálatának a kényszere, amikor a Hamvas Béla Véda fordításait olvasgatva, az abszolútumból való közvetlen származás érzetét és tudatát egyre személyesebben és egyre folytonosabban kezdtem átélni. Pedig Hamvas Béla itt, az általa készített Véda fordításaihoz írt tanulmányában (Az ősök nagy csarnoka I.) a reinkarnáció "tényének a nem létezését", a többi tanulmányához képest is határozottabban kifejti, idézve René Guenont, aki szerint a reinkarnáció nem is keleti, hanem európai és nem is olyan régi, hanem éppenséggel új keletű találmány. Ez viszont már egy kicsit nekem is sok volt reinkarnáció - tagadásból, hiszen nem értek én különösebben a hindu valláshoz, de az egyértelmű, hogy a reinkarnáció annak éppen olyan "megcáfolhatatlan" dogmája, mint a kereszténység számára a Jézusnak a szeplőtelen fogantatása. Márpedig a hindu vallás dogmarendszerét nem Európában és nem az újkorban, vagy a modern korban fektették le. Ráadásul, ahány hindu szentről és misztikus gururól csak tudunk, az életrajzi adataik (számontartásuk) szerint is, mindegyik valamely misztikus képességekkel rendelkező, csodatetteket végrehajtó elődnek a reinkarnációja, Ramana Maharishitől, Rámakrishnáig, Oshotól Sail Babáig. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindez kész bizonyíték a reinkarnáció létezésére, hanem mindössze azt, hogy amennyiben a reinkarnáció egy új keletű és "sajátosan" európai kitaláció lenne, amiként Guenon nyomán azt Hamvas is állítja, és nem lenne sajátosan a hindu vallás hitrendszerébe és a vallásos hagyományokba mélyen beágyazva, ezek a misztikus urak, nem tartották volna annyira fontosnak az előbbi inkarnációjukat megnevezni. Azt is fontosnak tartom itt még elmondani, hogy igen érdekes gondolatokat ébresztettek bennem, és a reinkarnációval kapcsolatos határozatlanságomat és a kétségeimet inkább növelték, mintsem hogy a belé vetett hitemben megerősítettek volna, a reinkarnáció feltétlen híveinek számító "hírneves" tanítóknak: Edgar Caycenak és a Rudolf Steinernek az ide vonatkozó kinyilatkoztatásai, spirituális fejtegetései is. Az előbbinek teljes mértékben elhittem ugyan, hogy a transz-állapotai által a lineáris idő feletti síkokba kerülve, kapcsolatba kerülhetett a saját korábbi megtestesüléseivel és mások megtestesüléseivel is, akárcsak azokkal, az éppen frissiben, a föld különböző pontjain felfedezett, de még nem szabadalmaztatott gyógyszerekről szóló
  • 7. információkkal is, amelyek révén annyi hozzá segítségért forduló személynek megmenthette az egészségét, illetve az életét. Ugyanakkor nagyon hiányoltam ettől a maximális tisztességességre törekvő és ezért végül is megbízható médiumtól, egészen az "utólagos" nehezményezésig elmenően, azt, hogy az általa látogatott finomabb dimenziókban, soha nem fedezte fel és így nem is tárta fel a betegségeknek az illető személyeknek a téves és káros szellemi mentalitásából, a spirituális fejlődés-ellenes és megváltás-ellenes magatartásából eredő és innen következő, gyökereit és okait. Némi töprengés után, arra a következtetésre jutottam, hogy, akárcsak a többi, kevésbé hírneves médium esetében, a Cayce esetében is csak arról lehetett szó, hogy azok a dimenziók, amelyekbe ő eljutott transz-állapotaiban, a földi léthez még igen közel állnak, akárcsak azok a szférák, amelyekben léteznek azok a tovább jutni képtelen lelkek, akik a misztikus szeánszokon a médiumok által jelentkeznek. Vagyis meglehetősen alacsony spirituális szférában, amely - tekintettel arra, hogy a betegségek mentális okairól még semmiféle információt nem tartalmazott, de legalábbis az oda látogató Cayce soha nem említett ilyesmit - semmiképpen nem, vagy ha igen, akkor igen kis mértékben haladhatta meg az alsó asztrális dimenzió fölött levő, alsó mentális dimenziót, ahol a frissen felfedezett gyógyszerekről értesülhetett. Vagyis, a spirituális szempontból semmiféle képzettséggel nem rendelkező Cayce, a transz-állapotaiban, éppen, hogy elérhette a felső asztrális dimenzió határait. És amennyiben azt is számba vesszük, hogy az ezredfordulóra vonatkozó apokaliptikus jóslatai mennyire nem váltak be, ez a következtetés teljesen plauzibilis: Caycet ugyanis nem a spirituális tisztánlátás vezette tevékenységében, hanem a tisztánlátásának még semmiképp nem nevezhető médiumi képességei. Ezzel nem az amúgyis meglehetősen szerény Edgar Caise tisztességét és állításainak valóságosságát vonom kétségbe, hiszen amennyiben megtörténtek azok az igazán megható és ugyanakkor "dokumentum értékű", cáfolhatatlan történetek, amelyek által megjelölte azokat a gyógyszereket, amelyeket a világ egy másik pontján éppen felfedeztek és ezzel nem csak testi épségeket, hanem életeket is megmentett, nincs amiért ezeket letagadni, vagy cáfolni. Sőt: ezek a tények arra a következtetésre vezettek, hogy akárcsak a betegségeket gyógyító, frissen felfedezett és éppen hogy előállított gyógyszerek létezése, az is reális, amit a gyógyszerek mellett látott, vagyis hogy a reinkarnáció is létezik, de… - és most következik a nagy szentségtörés: csak alacsony létszínvonalak esetében. Vagyis, ezek szerint, a reinkarnáció csak és csakis akkor történik meg, amikor egy személy éppenséggel "visszaélt" az életében: a születésekor magával hozott spirituális képességekeihez viszonyítva visszafejlődött, esetleg egyáltalán nem, vagy a születési színvonalához képest, elégtelenül keveset fejlődött. Hiszen halálosan betegek is csak abban az esetben leszünk idejekorán, hogyha a nyílt, vagy rejtett negatív ambícióinknak és ellenséges belső magatartásunknak köszönhetően annyira megtelünk negatív energiákkal, hogy ez a negatív energiatöltet kapcsolatba és összhangba hoz minket, a halálos betegséget kiváltó kórokozókkal, vagy a halálos sérülést okozó természeti katasztrófával,
  • 8. balesettel, illetve hozzánk képest "nyíltan és gátlástalanul gonoszkodó" gyilkos személlyel. Ez a gondolat viszont egyrészt igen szentségtörőnek bizonyult számomra az akkori metafizikai tudásomhoz képest, amit kellő tapasztalat és tájékozottság hiányában nem csak, hogy nem tudtam volna akkoriban megvédeni, de hangos hangoztatása esetén le kellett volna mondanom arról, hogy a komoly szellemtudományokkal szemben amúgyis elutasítóan viselkedő székelyföldi érdeklődők közül, valaki is horoszkópot rendelne tőlem. Márpedig már akkor is el voltam szánva arra, hogy nem jósolgató asztrológusként akarok dolgozni és abból megélni, és csak akkor térek vissza valamelyik világias szakmámhoz, ha tisztességes asztrológusként egyáltalán nem tudnám magam anyagilag fenntartani. Az a tény viszont, hogy attól az időtől kezdve, senkit nem tekintettem valamely múltban élt, fennkölt szellemiség "közénk ereszkedett" reinkarnációjának, egyáltalán nem vont le a munkám tisztességéből semmit, sőt: a "meredeken és kegyetlenül csak arról beszélni, ami a horoszkóp elemiből kiolvasható" jellegű magtartásom még tisztább és még hasznosabb értelmezéseket eredményezett, mint korábban. Az anyai ági örökletes programokat is úgy fedeztem fel, hogy nem a hozzánk született ("a minket a választásával megtisztelő, és a spirituális fennköltségünket igazoló") magasztos lélekre utaló jeleket kerestem a Medárda horoszkópjában, hanem az újszülött gyermekét elsősorban, és főként(!) egészségesnek tudni akaró szülő szemével vizsgáltam azt. Elsősorban tehát, az én negatív Skorpiói meghatározottságaim asztrológiai jeleit kerestem, azokat az általam leginkább ismert negatív jeleket tehát, amelyek arra utalnak, hogy bizonyos bánási módok az újszülött baba és a növekvő gyermek egészségére, egészséges fejlődésére nézve mennyire lehetnek veszélyesek vagy pozitív eredményeket hozóak. Azt, hogy csalódnom kellett, mert karmikus jellegű Skorpiói meghatározódást nem tartalmazott a Medárda horoszkópja és inkább a feleségem áttételes "Nyilas vonala" (Mindkettőnek négy bolygó a Nappal együtt a IX. házban) érvényesül a leginkább az ő születési képletében, és hogy e helyzet gyökerének a kutatása vezetett az anyai ági spirituális memória és az anyai ági örökletes programok felfedezéséhez, több helyen kifejtettem. (A Spirituális Memória, Beavatás a misztikába, A féltékenység metafizikája, Az anyai ági örökletes sorsprogramok, Tisztánlátás), Ezt a folyamatot tehát most nem akarom a reinkarnáció kapcsán újra elmesélni. Tény, hogy Edgar Cayce után, a karmikus elemeknek a reinkarnációval történő értelmezése és magyarázata mind inkább háttérbe szorult, mind az akkori szerelmi partnereim és barátaim horoszkópja értelmezésében, mind az asztrológusi munkámban. És ezen már a Rudolf Steiner életművének az egyedüli üdvözítő mivoltára esküsző, azon szerzőknek a műve elolvasása sem változtatott, akik azt állították, hogy amennyiben nem lenne reinkarnáció, az egyenesen azt jelentené, hogy nem létezik Isteni igazság. A steineriánus érvelők tehát, azt állították, hogy reinkarnáció hiányában az Isten egy gonosz kényúr lenne, aki élvezetét leli az általa teremtett lények - főként emberek - fölösleges
  • 9. szenvedésében. Asztrológusi munkámban akkoriban megfigyeltem már, hogy az Isteni igazság egyáltalán nem lehet egyenlő az embereknek és az átlagembernek az igazságról és az igazságosságról való elképzelésével. Ha nem hívták volna fel erre a tényre a figyelmemet a horoszkópokból kiolvasható életprogramjaikkal majdhogynem homlokegyenest ellenkező életmódot folytató "igazságszerető" személyek számtalan esete, az is elég lett volna, hogy magam körül is csupa "ártatlanul" szenvedő személyt és igazság-bajnokot láttam. Ezek nem csak egymásnak, hanem néha önmaguknak, korábbi álláspontjuknak és igazság- képzeteiknek is teljesen ellentmondva, haragudtak egymásra, vagy nehezteltek a külvilágra (politikusokra, papokra, kereskedőkre, ügyvédekre, törvény-bírókra, anyósokra, apósokra, vőkre, menyekre, férjekre és feleségekre). Azt a tényt tehát, hogy az Isteni igazságnak semmi köze nincs az embereknek az igazságról való elképzeléséhéhez, hetente bizonyították számomra a horoszkóprendelő ügyfeleim is, akiket a horoszkópjuk elemeinek az értelmezése segítségével vezettem rá arra, hogy az úristen teljesen másképp gondolja az igazságot mint ők a pragmatikus gondolkozásukkal. És arra, hogy egészségesebb dolog a horoszkópból is kiolvasható ellentétes akaratot elfogadva, ezzel a nem e világi logika szerint érvényesülő akarattal egyet értve, egészségben és harmóniában élni, mint a sors-képletükből kiolvasóható Karmával és életfeladatokkal nyakas módon ellenkezve, egészségtelenül és boldogtalanul az egyéni, vagy csoportos igazságok bajnokaként. Az is az igasághoz tartozik viszont, hogy annak ellenére, hogy az Isteni igazságra vonatkozó "steineriánus" okfejtést nem fogadtam el, Rudolf Seinernek más jellegű, igen sok okfejtésének a hasznát vettem. Megfigyeltem, hogy éppen, és főképpen, azokat metafizikai valóság-értelmezéseit találtam valóságosnak és hihetőnek, illetve tovább gondolhatónak, amelyekben az általa tárgyalt sors- problémák és emberrel kapcsolatos szellemi jelenségek eredetét és gyökereit nem a korábbi életekben elkövetett tettekre vezeti vissza, hanem logikus metafizikai magyarázatokat keres. Sőt: annak ellenére, hogy a reinkarnációt használja a betegségek spirituális okainak a kauzális magyarázatához, az, ahogyan értelmezi azt, hogy bizonyos negatív viselkedési minták erős átélése után, azok kijavítása és elhagyása céljából, az általa Kamalokának nevezett, két inkarnáció közötti állapotban a lélek bizonyos betegségi hajlamokkal tölti fel magát a jövendő inkarnációjára, végül egészen hasznosnak bizonyult. Mindössze a reinkarnáció elemeit kellett kihagyni és a logikus folyamatot a természetesre visszaállítani. Bizonyos viselkedési minták egyoldalú, öncélú és intenzív átélése, nyilvánvalóan azoknak a betegségeknek a megjelenéséhez - és a betegség okozó viselkedési minta maradása esetén: krónikussá váláshoz - vezet, amely azoknak a szerveknek, vagy testrészeknek a megbetegedést, megsérülését eredményezi, amelyek analogikus kapcsolatban állnak azokkal a konstellációkkal és bolygókkal, amelyeknek a szellemi természetéhez (spirituális jellegéhez) kapcsolódik az a mentalitás, amelyet a beteggé vált, vagy beteggé váló személy túlzásba visz és öncélúan, vagy egyoldalúan, gyakorol.
  • 10. A lineáris isteni igazság elvesztése, vagy nem létezése miatti félelem és aggodalom tehát, akárcsak Szent Pálnak a Jézus testi feltámadására vonatkozó meredek kinyilatkoztatása, miszerint semmit nem ér a hitünk, amennyiben Jézus nem támadt volna fel, túl vékony érvnek bizonyult számomra ahhoz, hogy a reinkarnáció létezése, vagy nemlétezése kérdésének bármiféle fontosságot is tulajdonítsak. Úgy véltem, hogy amennyiben létezik is reinkarnáció, inkább hátráltat, illetve azok által a fantazmagórikus elképzelések által, amelyekre lehetőséget ad, többnyire félrevezet, mintsem, hogy segítene a személyi életfeladatokat jelző spirituális sorsprogramok jellegének, minőségének az értelmezésében. Azt is tapasztalnom kellett asztrológusként, akihez egyesek a jövő-jóslás reményében jelentkeztek, hogy az emberek nagyon szeretik becsapni magukat, szeretik nem csak a fizikai és a pszichikai - lelki kábulatot, hanem a szellemi kábulat állapotot is. Ezért azt gondoltam, hogy sokkal többre jutok, ha a horoszkópértelmezéseknél nem veszem figyelembe és helyette az anyai ági szellemi örökösödés által biztosított konkrét esetekből és élethelyzetekből, élettörténetek a spirituális értelméből - az anyai ősanyák negatív, vagy téves átéléseiből - származtatom a karmát, mint hogyha múltbéli inkarnációkban elkövetett - létező, vagy vélt - szörnyűséges tettek tudatával terhelem be, vagy nyugtatom meg az ügyfeleim képzeletvilágát. Ugyanakkor a reinkarnáció lineáris idő- alagútjától való megszabadulás úgy hatott rám, mint amikor az ember a sötét alagútból ténylegesen kiér a napfényre: Az addig, hosszú évezredekig árnyékban maradt igazságok felfedezését, az egymásra termékenyítő módon - kölcsönösen - ható értelmezések határtalan lehetőségét nyitotta meg. És ez még akkor és azzal együtt is hasznosabbnak és a pozitív következmények (személyi életminőség váltásokat követő eredmények) szempontjából hatásosabbnak bizonyult, ha a lineáris inkarnáció figyelmen kívül hagyásával, bizonyos mértékben a háttérbe szorult a személyesség. Az tehát, ami a metafizikai értelmezések nagy előnyét és nagy hasznosságát eredményezi a természettudományos valóság-értelmezésekkel szemben, és ami a spirituális magatartást a természettudományos magatartással egyenesen szembeállítja: az életnek és a sorsnak a származási személyessége. Vagyis az, hogy ebben az anyai ági öröklődéses horoszkóp- és karma-értelmezésben, az egyén nem terhelődött be annyira a saját sorsprogramja negatív elemei miatti "hiba- és vétektudattal", mint a lineáris reinkarnációs interpretációkkal. De ez a személyességi hiányosság megtérült ott, hogy a sorselemzések során a legtöbb személy "élőben láthatta" az édesanya és az anyai nagymama személyi kudarcaiban és élet-csődjében a karmája alapjait megtestesülni. Sőt: mivel nem kellett közvetlenül magára vennie a kialakult sors-helyzet miatti ódium terhét, de nem is kellett azt úgy elfogadnia, mint egy rajta kívüli akarat által rásózott terhet, a horoszkóp összes negatív elemének a jelentéstartalmát fel lehetett fedni. Márpedig erre, a részletes, elemenkénti horoszkóp- és sorértelmezésekre, nagy szükség van. Hiszen, ha számításba vesszük azt, hogy a horoszkópoknak két, egyértelműen negatívan értelmeződő eleme van: a Lilith és a Sárkányfarok, és hogy a fényszögek jellegének az aránya, a legegyszerűbb fényszögek
  • 11. használata esetén, kettő az öthöz, kiderül az, ami a teremtés ősi okának a megértése szemszögéből logikus is. Ti., hogy a személyi horoszkópok negatív elemei és helyzetei (a bolygók és a karmikus elemek fényszögelődése) messze meghaladják a pozitív elemek számát. Teljesen téves és nem csak számtalan személyi tragédiákhoz, hanem a föld ökoszisztémáinak a tönkretételéhez vezető, modern (humanista) elképzelés az ugyanis, hogy az életünk célja és rendeltetése az lenne, hogy az eszünk, illetve a tudományunk segítségével a természetet kizsákmányolva, a magas technológia által létrehozott gazdasági életszínvonalnak köszönhetően, értelmi munkánk magas értéke gyümölcseként, gondtalanul élvezkedjünk egész életünkön át. Asztrológusként igen magas intellektuális és tudományos képzettségben részesült, illetve igen magas gazdasági életszínvonalat elért személyek családi tragédiáiba és személyes csődjébe volt alkalmam belátni, illetve ezek sors-krízisének a feloldásához a pozitív eredményekhez vezető tanácsadással hozzájárulni. Állítani merem tehát azt, hogy Jézusnak igaza van, amikor azt állítja, hogy a keresztjét mindenkinek fel kell vennie (életfeladatát mindenkinek be kell teljesítenie) és ezt sem magas tudományos képzettség segítségével, sem gazdasági háttérrel, vagy drága életbiztosítási kötvénnyel nem lehet kikerülni. Hanem akkor mi végett is születünk a világra, mit jeleznek a személyi horoszkópok túlnyomó többségét sűrűn átszövő negatív elemek? Azt, hogy a spirituális szempontból negatív értékű tulajdonságoknak és késztetéseknek a pozitív képességekké alakítása és így a harmónia-készségünk kifejlesztése, illetve annak a tovább fejlesztése végett "inkarnálódik" a természetbe általunk az abszolút szellem. Ellenben az is világossá lett számomra, hogy ami az élet értelmét és célját illeti, a szenvedés kultuszát hirdető vallások is félrevezetnek. Mivel, ahogy nem vikkendezés céljából, úgy nem is öncélú szenvedésekben részesülni születtünk a világra. Hanem éppen azért szenvedünk, sokszor oly hosszasan, mert nem az általános és a személyes életfeladatainkat végezzük, nem a személyi struktúránknak megfelelő életutat járjuk. Hanem épp fordítva: ezektől egészen távol eső területeken keressük a boldogságunkat és hiába, hogy a sérüléseink, betegségeink és végül a súlyos baleseteink is figyelmeztetnek arra, hogy olyan tévutat követünk erőszakosan, amelyen minduntalanúl "rosszul járunk", a szó szoros értelmében: "Az Istennek sem" akarjuk a tévutat feladni, az öncélú erőlködést abba hagyni. Annak tehát, hogy hét évvel ezelőtt a reinkarnációt, mint sorsértelmezéshez használható metafizikai tényt (valóságot) elvetettem és mindössze, mint szellemi megismerési módszert tartottam meg, nem csak a frissen felfedezett anyai ági örökletes spirituális programok által nyújtott új és konkrét horoszkóp - értelmezési lehetőségek megnyílása késztett. Egészen pontosan: annak, hogy miután a Medárda lányunk születési képletét vizsgálgatva, az anyai ági örökletes karmikus programokat felfedeztem, lemondtam a horoszkópokból kiolvasható karmának és szvadarmának (életfeladatnak) a reinkarnáción keresztüli értelmezéséről, nem csak az volt az oka, hogy a reinkarnációnál egy sokkal értelmesebb és a fizikai valóságban is ellenőrizhető, kézzel foghatóbb
  • 12. értelmezést találtam. Az, hogy a reinkarnációt, mint bármire ráhúzható misztikus sablont nem lehet minden sorsprobléma gyökerére ráhúzni, már korábban is feltűnt egyrészt. Másrészt a reinkarnáció teljesen üresen és magyarázatlanul hagyott egy sor olyan kérdést, amire már a Freudi ösztön-filozófia is értelmesebb válaszokat kapott mint a reinkarnáció. Az, hogy a misztikus asztrológiában minden sorsprobléma és betegség szellemi okát a múlt életekben elkövetett tettekkel - vétkekkel és elszenvedett csődök, szerencsétlenségek miatti tudattalan ambíciókkal, félelmekkel és szorongásokkal magyarázták, nem csak, hogy teljesen ellentmondott és látszólag fölöslegessé tette a Freudi és a Jungi pszichológia kézzelfogható vívmányait, hanem a szülők és főként az anya "teremtői" hozzájárulását a gyermek spirituális struktúrájának a felépítésében, teljesen kizárta. Ráadásul, a regressziós hipnózis által a felszínre hozott "múlt életek béli" élmények és probléma-gyökerek, nagyon, de nagyon szegényesnek bizonyultak, ahhoz, hogy egy embernek a személyi horoszkópjából kiolvasható spirituális struktúrájának és sors- rendszerének az összetettségére, aktuális sorshelyzetére magyarázatot adjanak. És mindennek a tetejében, a reinkarnáció nagy paradoxona végül is az, hogy éppenséggel, és egyenesen a misztika nagy tételének: a természet feletti világ idő felettiségének, időn kívüliségének és időtlenségének mondott homlokegyenest ellent! A lineáris reinkarnáció tehát, egy olyan lineáris időalagútba szorította be az idő és a tér határtalanságát már gyermekkoromban felfogó értelmemet, amely nem hagyott teret és lehetőséget a metafizikai látásmódban feltétlenül szükséges, több dimenziós gondolkozásnak és végül is, az egységlátásnak. Ráadásul az a misztikus elképzelés, hogy a "magas rendű szellemek" visszatérnek, hogy ezek egyáltalán visszatérhetnek, egyáltalán nem lehet igaz! Az individuális tudatot adó, és az individuális tudatok lenyomatait őrző alsó asztrális és alsó mentális dimenziók fölé emelkedett spirituális magok, burkok, vagy aurák - nevezzük, aminek akarjuk, ezen most ne veszekedjünk -, azok tehát, amelyek "élő gazdái" már a földi életük során kiemelkedtek a tudatukkal az egoista individuális szférából és eljutottak az univerzális tudati és érzelmi állapotokba (az egyetemes egységtudatba és -érzetbe), mihelyt a halált követően teljes mértékben átjutnak a felső asztrális és mentális dimenziókba, mind és mind és annál nagyobb mértékben vegyülnek össze a többi, hasonló színvonalat elért gondolat- és érzésegységekkel, minél tisztultabb állapotokat értek el a földi életük során. Lehetetlen tehát, hogy az ilyen szellemek megőrizzék az amúgyis csak a földi életre jellemző individuális bélyegüket és zárt-egységű spirituális struktúrájukat és formájukat. Nem kérem, minél inkább ténylegesen nyitottak, szeretetteljesek és egyetemesek vagyunk, annál kevésbé vagyunk egyediek, ezt már a földi életünkben is érezhetjük, pedig a testünk és az agyunk még kemény formába szorítja a személyiségünket. De odatát már nincsen fizikai test, csak energia test és aki nem lett öngyilkos, és nem követett el irtózatos gonoszságokat, illetve nem vált menthetetlen módon zavarossá, annak az energia-teste is (burka) szertefoszlik bizonyos idő elteltével. Azon se veszekedjünk, hogy három, négy, hét, vagy negyven nap alatt-e, mert ez most
  • 13. igazán nem lényeges. A baj, az, hogy a fantázia-világunk a "konkrét" anyagi formákhoz van szokva és ráadásul - nem véletlenül! - az is belénk van táplálva, hogy szeressük magunkat, földi tudatunkat, ezért nehezen tudunk lemondani arról a tévképzetről, hogy ez így, ebben az "épségben" örökre, vagy legalábbis egy következő testöltésig, meg marad. Főképp, ha így mindenestől átörökölhetjük önmagunkat, de persze, egy kevésbé rongált, friss testben! De elég a tréfából: még az azonos tulajdonságú folyadékok is elvegyülnek egymással, ha nincsenek alacsony hőmérsékleten, vagy más módon "megdermedve"! A gáz állapotú különböző, de azonos rezgési skálán létező anyagokról nem is beszélve! Akkor hogyan maradhatnának zárt egységekként az egyetemes szellemi lét sajátosságai felé nyitott, azokkal már az életünkben azonosulni képes érzéseink és gondolataink? Garantálom tehát, hogy a magasztos korábbi jelenlétekre hivatkozó, keleti és nyugati guruk és tanítók, jobb esetben ártatlanul fantáziálnak, maguk is áldozatai lévén a lokális szellemi és vallásos tradícióknak. Rosszabb esetben pedig, sajnálom, de közönségese hazudnak. De a lineáris (egy dimenziós!) reinkarnációs sors- és karma-elmélet, az egymástól merőben eltérő karakterek esetében, egyszerűen ostoba, teremtés- és személyidegen értelmezést, máskor meg egyenesen perverz magyarázatokat is adott a szülő és gyermek közötti, rendkívülien mély és határtalanul összetett kapcsolatrendszereknek is. Hiszen az, hogy úgymond karma-törlesztés végett "minket kiválasztva", egyszerűen csak úgy, egyoldalú és önkényes szimpátiából, vagy éppenséggel a "Karma mesterei" határozatára, a feleségem méhébe bújik és a családunkba inkarnálódik egy, a XVIII században élt kínai parasztnak a lelke, semmibe veszi a szülők személyességét és ideatikus teremtőerejének a tényét, a szabad-akaratát. És nevetségesen infantilis, sőt: egyenesen perverz az elképzelés is, hogy például én, az anyámnak a férje, vagy a hűtlen szerelme voltam a múlt életemben és most egy fél életen át ezért gyötörtük egymást. Holott mindössze arról volt szó, hogy rám egy agresszív és alkoholista családi légkör is kreatívabban hatott volna, mint az ő, igen mélyen rejtett hatalmi- és személyiség ellenes ambíciókban gyökerező és e rejtettség miatt folytonos gyűlölködésbe torkolló, vallásos és érzelgős, korrupt szeretete, valamint a hirtelen haragba és a védekezve- támadó szavaiból egyértelműen kiérezhetően képzeleti agresszivitásba szökő, beteges konfliktus-kerülési mániája és az elemi irtózata az igazságért való becsületes és harctól. Ahogy, immár megértő, de érzelmileg rég óta nem implikálódó derűvel, elnézem ezt a csökönyös ragaszkodását az általa minden tárgyi bizonyíték ellenében általa igazságnak nevezett hazugság-rögeszméihez, el nem tudom képzelni, hogy miféle jövendő reinkarnáció, vagy reinkarnáció-lánc tudná egy milliméternyit is változtatni az ő megkövesedett struktúrájának a zavaros idealáncolataiban gyökerező rögeszmés gondolkozásán, és "lemondatni" őt arról, hogy csak és csakis az általa állítólag kiismerhető, kegyes hazugságok labirintus-rendszerében vélje megtalálni az igazságot. Nem csoda, ha a dédnagyanyja: az én üknagyanyám vak volt és nem csoda, ha a rengeteg
  • 14. szemműtéte ellenére, az anyámnak a szeme annál inkább romlik végzetesen, minél több tárgyi bizonyíték segítségével állítom őt szembe a számára egyre kényelmetlenebbé váló valósággal. És nem csoda, ha az övével homlokegyenest ellenkező alapállásomnak köszönhetően, minden biológiai öröklődés-tannak fittyet hányva, az én szemeim nem romlanak. Pedig csak én tudom igazából, hogy mennyire mélyen az ő fia vagyok! Mit érne szegény, aki rám, az ő titokban imádott, egyedüli fiára sem hallgat, és előttem is elferdíti nevetséges módon a közös élményeinket és tapasztalatainkat, az által például, ha vaknak születne újra és újra, akár tíz inkarnáción át is? Az elképzelés tehát, hogy karma-törlesztés céljából, vagy éppenséggel fejlődési lehetőség végett, az anyák tudatos, vagy öntudatlan, aktív és kreatív spirituális hozzá járulása nélkül, különböző idő- és tér egységekből, távoli időkből és távoli kultúrákból vitorlázó lelkek bujkálnak be azoknak a méhébe, épp annyira elképzelhetetlen, mint amennyi önigazoló és rögeszme-igazoló szentimentális magyarázatra ad lehetőséget az ugyancsak gyermektelen Rudolf Steineri lélekcsoport elképzelés. Ez szerint olyan, méh- és darázsboly szerű, család- és rokonsági lélekcsoportok vannak, amelyeknek a tagjai, egymással találkozva különböző inkarációkban, nevelés és gondozás közben, vagy azt követően, adóság- törlesztve fejlesztik egymást. Ez a gondolat már csak azért is elképzelhetetlen és visszatetsző számomra, mert ha komolyan venném, összezavarna az alkalmanként tőlem éppenséggel szigorúságot és következetességet követelő szülői magatartásomban. Három gyermeknek a nevelése közben senki ne mondja nekem, hogy a nagyon is átgondolt nevelési látásmódom ellenére, nem a gyermekeim lelki és szellemi integritása, nem a jövendő egészséges felnőtti és anyai szerepkörnek való megfelelés érdekében, játszom meg a haragos felnőttet és vagyok szigorú és részesítem akár büntetésben a gyermekeimet, miközben mosolygok magamban, mert éppen így fizethetem vissza a múlt inkarnációkban tőlük, vagy általuk elszenvedett lelki, vagy testi fájdalmakat. És ne mondja senki, hogy a szülői tiszteletre nem szoktatott, elkényeztetett és önző, kamasszá nőtt gyermekek és fiatalok azért keserítik meg a szüleik életét, mert így törlesztik kölcsönösen a karmájukat. Nem kérem, az elkényeztetett gyermekek, akikkel infantilis demokráciát játszottak a szülők akkor, amikor a természetes rend és a fejlődés törvénye szerint "önkényes" szülői irányításban kellett volna részesüljenek, felnőtté válásuk küszöbén, azért kínozzák lelkileg - és sokszor testileg is! - a szüleiket, mert a téves időzítéssel (rossz neveléssel) azok megfosztották őket olyan, a gyermek által tovább értelmezendő elemi tapasztalatoktól, amelyek "a családi demokrácia" játékszabályainak az elsajátítási időszakában (tizenhat - tizenhét év után) már csak igen nagy lelki és testi fájdalmak által szerezhetők meg. Nekem ne mondja senki, hogy a mi lányaink azért nem verik ki a hisztit az üzletben, ha nem vásárolunk számukra édességet és más gyermekboldogság-okozó kereskedelmi terméket, és nem azért nem szólnak bele a szavunkba, amikor magunk között, vagy más felnőttekkel beszélünk és, hogy azért ne zavarnak meg és hallgatják végig csendbe a
  • 15. metafizikai előadásainkat, mert ők a korábbi inkarnációjuk alatt nagy bölcsességet és belátó készséget szereztek. Nem kérem, ezek a gyermekek pont olyan hisztériásak lettek volna, mint amelyeket, liberális és humánus alapon, illetve "tudományos pszichológiai" elvek szerint nevelnek a szüleik, ha hagynám magamat az utóbbiak által gyártott gonosz-szülő c. rémképekkel ijesztgetni. Ha a lineáris reinkarnáció káprázatától megszédülve, még Rudolf Steiner is képtelenségeket hirdet, nem is kell csodálkozni azon, hogy a reinkarnációnak általában miért a jelen életükben a tényleges boldogságot megtalálni képtelen személyek és a gyermektelen spirituális tanítók és követőik a hívei, mint az új keresztény szektáknak (Hitgyülekezet, Karizmatikusok, stb.)? Hiába, hogy a két horoszkóp összevetése alapján számomra azonnal érthető és egyértelmű, hogy mi történik, mert órákig is eltart, amíg egy-egy viszonzatlan szerelemben szenvedő személyt sikerül lebeszélnem arról a rögeszméjéről, hogy nem azért ragaszkodik már, már mániákus rögeszmével a plátói szerelme alanyával való egybekerülés lehetőségéhez, mert az általa hőn imádott, de az őt következetesen elutasító férfi, vagy nő, neki a gyermeke, vagy az anyja volt a múlt inkarnációjában. Vagy arról, hogy az anyja, vagy az apja azért féltékenykedik rá, illetve a barátjára, vagy a férjére - feleségére, mert a reinkarnációs modellek szerint az, az ő férje, felesége, vagy titkos szeretője volt a múl életükben. És eközben mindössze arról van szó, hogy az azonos, vagy ellentétes, de egymást kiegészítő és ezért egymást többé, vagy kevésbé vonzó, vagy taszító őserők, különböző rendeződésben - strukturálódásban - tartalmazódnak bennünk, és az ilyen esetekben - az erősebb és különleges szerelmi, vagy szexuális vonzódások esetén - olyan rendeződésről (strukturálódásról) van szó, amelyek - az összehasonlított horoszkópokban is látható módon! - kölcsönösen, vagy csak egy oldalúan (Ez a viszonzatlan szerelem esete.) provokálják egymást. És ha mindehhez hozzá vetjük az esetenkénti fizikai szépség és a fiatalság, vagy éppenséggel a spontánul kiáramló pozitív élettapasztalat és bölcsesség által adott lelki, vagy szellemi vonzerő "ellenállhatatlanságát", kész a magyarázat a "rokoni reinkarnációra". Jó lenne tehát eldönteni azoknak, akik cáfolhatatlan reinkarnációs élményekben részsültek, hogy a majdhogynem vér szerinti reinkarnációkra utaló, steineri boly-elmélet működik ebben az esetben, vagy mindössze "az időszerűség" és a spirituális rezonancia törvénye kényszeríti a sorukra és inkarnálódási lehetőségekre váró lelkeket, hogy egy-egy női petesejtbe befúródni törekvő ivarsejtet spirituális energiával ellátva, azt feladat-elvégzésébe megsegítsenek, majd az első sejtosztódás pillanatában a magzatot birtokba vegyék. Esetleg azt is elmondhatnák ezek a konkrét és világos reinkarnációs tapasztalatokkal rendelkező misztikus keleti és nyugati tanítók, hogy mostanában, mi a csudáért nem akarják ezek a lelkek megszállni a már bébi koruktól kiemelt egészségügyi ellátásban részesült nyugati nők méhét? (Pedig itt, legalábbis gazdasági és tanulási lehetőség szempontjából, jobb sors várna rájuk, mint az éhezések és a betegségek területén Afrikában! Bezzeg, oda csőstől tömörülnek!) És a misztikus guruk - például az Indiában élő Sail Baba -
  • 16. akik világosan emlékeznek több múlt életükre, és jól ismerik a reinkarnációs szabályokat, elmondhatnák nekünk azt is, hogy mi a helyzet a lombik bébi programok esetében? Esetleg, csak a legkevésbé finnyás lelkek, akiknek már a dolog igen sürgős, szállnak bele az orvostudomány által ilyen nyavalyás- nehezen összekalapált magzatokba, hogy csak tíz százalékos a beépülési arány? A lineáris reinkarnációban való hit által keltett ostobaságok skálája ugyanis igen széles. Ez a misztikus hülyegyerek-játék, már odáig is elfajult, hogy Michel Jakson például, a jövendő inkarnációit kutattatja a szakértő misztikusokkal annak érdekében, hogy az összeénekelt vagyonának azt a felét, amely nem úszik el a pedofiliás pereire, átörökítse a jövőben megszülető "saját magára". Az a felfedezés tehát, hogy az önkéntelenül működő, teremtői - mágikus - képességekkel rendelkező anyai képzeletvilág, az abszolútumban jelentkező "aktuális" Lilit-színezetű, egyetemes teremtői - kiegyenlítődési szűkségekkel van kapcsolatban és azokkal összhangban, azokkal együttműködve, hozza létre lassan - lassan, az idők folyamán, és jóval a fogantatás előtt azt a rendkívülien összetett kauzális és spirituális struktúrát és fluidumot, amely a jövendő gyermek lét-alapját képezi, és amelynek alapján a megtermékenyülendő női petesejtet átitatja éppen úgy, mint az anyának a fogantatás közben átélt képzeleti, gondolati és érzésvilága, sokkal mélyebb, személyesebb és értelmesebb: metafizikailag is elfogadhatóbb magyarázatot adott egy - egy gyermek születésének a metafizikai előzményeire, mint, a közeli rokonságból, vagy a ki tudja honnan és milyen korból érkező, várt, vagy nem várt, és hívott, vagy nem hívott léleknek a nála értelmileg jóval erősebb szülők szabad akarata fölötti erőszakoskodása (nemi erőszak esetén pl.) által történő megfoganása. De ilyen konkrét metafizikai egységet, hogy lélek, a megfigyeléseim alapján, a személyi horoszkópokból, egyáltalán ki sem lehetett olvasni! Hiszen egy személy horoszkópjában a legfinomabb kauzális elemek, a különböző spirituális karaktervonások, a mentális képességek és tehetségek, valamint a legnyersebb pszichikai elemek (érzelmek, szenvedélyek), és a még annál is nyersebb életenergiák, mint kombinálódó variációs lehetőségek vannak jelen, annak függvényében, hogy melyiket szólítják meg, melyiket erősítik fel, illetve melyiket nyomják és fojtják el erősebben a szülői gondoskodás és a szülői - tanítói, tanári nevelés folyamán. Olyan variációs lehetőségekként tehát, amelyek a szülői, vagy gyámi gondoskodás és nevelés minőségének, intenzitásának és következetességének a függvényében változhatnak és alakulhatnak, akár az eredeti potencialitások ellentétévé is, éppen úgy, ahogy azt a pszichológia is állítja. És valóban: az anyai ági örökletes programok felfedezése és horoszkóp- értelmezés közbeni alkalmazása (a karmikus determinációk értelmezése), legalábbis a családi és a baráti - ismerősi körömben, sokkal pozitívabb eredményeket hozott, mint a korábban alkalmazott reinkarnációs elmélet, arról nem is beszélve, hogy ez a földre nyíló égi kapu, az addig olvasott, metafizikai
  • 17. tanulmányoknak nevezett misztikus meséktől merőben eltérő, ám a metafizikai asztrológiát a természettudományok legújabb felfedezéseivel egy az egyben kapcsolatba hozni képes tanulmányokat eredményezett. A gyermekeink gondozásában és nevelésében nyújtott segítségről nem is beszélve. Teljesen mindegy, hogy a spiritualitással mit sem törődő, a tolerancia eszmekörére építő, modern pszichológia elveit valló szülők hisztériás és depressziós gyermekéről van-e szó, vagy a misztikus szülők által nevelt elkényeztetett, az előbbinél még inkább eltévedt szellemiségű gyermekről, akinek azért engednek meg mindent, mert a misztikus mester azt állítja, hogy a szüleit "megmenteni" és tanítani született a világra! Az eredmény ugyanaz. Az előbbi szülők alkohollal, kávéval és cigarettával szédítik magukat, a második féle szülők viszont vallásos, vagy misztikus fantazmagóriákkal. És mégis… nem csak, hogy sejtettem azt, hogy valamiféle reinkarnációnak mégis csak kell lennie - de persze, nem olyan infantilis csiki-csuki játékszerű, "egyik életembe koldus, másikba királyfi" - féle, lineáris ostobaság (És ha valakinél megtörténik, hogy éppenséggel a koldust királyfi követi, úgy sem az a lényeg) - hanem erre intett a barátaim véleménye mellett egyes, a honlapomra feltöltött tanulmányaimat böngésző, nem hétköznapi szinten tájékozott olvasóim is. Íme egy ilyen, a reinkarnációnak az általam történő mellőzése miatt jogosan kritizáló levélrészlet: "Ez az elmélet nem foglalkozik a lélek születés előtti (preegzisztenciális) létezésével. Tisztában vagyok azzal, hogy a reinkarnáció nagyon vékony jég és nagyon sok tévelygés és visszaélés tapad hozzá. Magam is találkoztam Pál apostollal, Jean-’Darc és Raszputyin, de Antoniusz és Kleopátra is megfordult az életemben. Azonban ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel. Pontosan én sem tudom, hogy a személyiség melyik része megy tovább és születik meg a „következő életébe”, DE VALAMILYEN FORMÁBAN LÉTEZIK REINKARNÁCIÓ. Bár lineáris emberi tudattal még azt is nehéz megérteni, hogy a mostani testemnek semmi köze a 10 évvel ezelőtti önmagához, mert sejtjeim fokozatosan, de 7 évenként – egyszerűen „lecserélik” a testemet. A mostani kezemnek semmi köze ahhoz a kézhez, amelyik megtanult írni." És mégis…, annak a valamilyen formának a helyes értése és értelmezési lehetősége nélkül, semmiképp nem engedhettem a lineáris reinkarnáció által "tálcán nyújtott", túlzottan leegyszerűsített spirituális származás- elméleteknek. Nem, a gyakorló asztrológusi tapasztalataim és három gyermekes apa asztrológusi tapasztalataim alapján, semmiképp nem lehet az anya és a nagymama és a dédnagymama egyértelmű spirituális bélyegeit és az anya mágikus erejű képzeletvilágának a majdhogynem közvetlen hozzájárulását kizárni a gyermekek spirituális létrejötte és megfoganása folyamatából, sőt: annak a horoszkópjából kiolvasható spirituális felépítettségéből! És ezt, a horoszkópokban is tükröződő, majdhogynem materiálisan találó anyai ági program- és esszencia-azonosságot, a szülők, és főként az anya teremtő képzeletétől függetlenül létező, autonóm módon egyik korszakból a másikba és egyik anya-méhből a másikba vándorló lélekről szóló elmélet, teljességgel
  • 18. kizárta! Még akkor is, hogyha a rezonancia törvénye alapján, a nemek törvénye alapján, a ritmus és a ciklus törvénye alapján és a polaritás törvénye alapján is, ez az önálló és zárt egységű szellemi entitásoknak a túlvilágról az e világba való átbújása és az e világból a túlvilági létbe való át- és visszabujkálása, végül is elképzelhető. De ugyanakkor egyértelműen érthető, és kikövetkeztethető a teremtő személyhez (az anyához, pontosabban annak a spirituális struktúrájához és e struktúra által meghatározott életképzelethez) közvetlenül kapcsolódó gyermek spirituális magjának az anyai aurában (a spirituális petefészekben) való létrejövése a teremtés első: a mágia törvénye alapján, valamint a szeretet- törvénye alapján, a generációról generációra való spirituális módosulásokat követő genetikai átalakulásokban tükröződő Evolúció törvénye és az Abszolútum törvénye (Az egyetemes kiegyenlítődés törvénye) alapján. És mondom: a reinkarnáció elmélete valósággal a földön és esetleg a fizikai kozmoszban érvényesülő tér- és idő tulajdonságok fogságába (lineáris időalagútba és fizikai formába) zárja a fizikai halál után néhány nappal az étertestüket is elhagyó lelkeket és ez egyszerűen lét-képtelenség, mivel már az alacsonyrendű érzések és gondolatok sem maradnak a végtelenségig egy időben és egy helyen, miután a meghalt személyek lelke, a testi nehezék után, az adig őket zárt egységű rendszerekké (személyi struktúrákká) tömörítő éteri "ragasztóanyagjuktól" is megszabadulnak. Ördögi paradoxon: amennyiben tehát a reinkarnációt veszem magyarázatnak a karmára, kizárom az anyai ági spirituális determinációt, amennyiben viszont az utóbbit, abban nem láthatom a helyét az anyai spiritualitáshoz és képzeletvilágtól függetlenül létező, a történelemben önállóan ide - oda ficánkoló lelkek reinkarnációjának. Mint a legtöbb esetben, a megoldás ezúttal is a magas metafizika, vagyis az olvasmányaim és a meditációs élményeim alapján realizált abszolút léttudat és a fizika, egészen pontosan: a kvantum-mechanika egyik ténye felől érkezett. Nem véletlenül örökérvényű a hermetikus mondat, miszerint: ami lent van, ugyanaz mint ami fent van… Nem csak a reinkarnációval, hanem más megoldatlan metafizikai kérdéssel is voltam már úgy, hogy úgymond addig hagytam parlagon heverni, és "százezer éve néztem valamit, amíg egyszer csak megláttam hírtelen" (József Attila). Éppen a Balog Bél a barátomnak a végső valóságról írott könyvét olvasgattam. (Remélem, nem haragszik meg a kolozsvári származású Béla barátom, akitől az első számítógépem felépítéséhez használt alaplapot ajándékba kaptam, és senki nem úgy veszi ezt, mint hogyha az egykori jótevőmnek az orra alá borsót akarok törni, ha itt megjegyzem, sehol nem találtam a könyvében egyetlen egy, a végső valóságról szóló mondatot sem. - A szeretet ugyanis, mindössze következménye és az egyik "eredménye", teremtői eleme annak a metafizikai folyamatnak, ami az abszolútummal történik és az abszolútumból válik ki, miután az, a Lilith hatására kilépik magából és káosszá változik. És ráadásul még ezt a másod kézi teremtői elemet, a "kozmikus szeretetet" sem szabad összetéveszteni a meghatónak ugyan nagyon meghatóan hangzó, de egy közelebbi spirituális vizsgálat által igencsak hamis értékűnek
  • 19. bizonyuló humánus érzelgősséggel. Ezért azzal, a Balog Béla által "Végső valóságnak" képzelt és nevezett, egyetemes szeretet-állapotból kiszármaztatott nyájas keresztényi tanáccsal, miszerint nekem minden egyes emberben, még a leg elvetemültebben is, a testvéremet kell meglátnom, sehogy nem tudok egyetérteni. Már hogy a csodában láthatnám a testvéreimet azokban a sebesség- bolond öröknyüzsgő csíkszeredai őrültekben, akik nem képesek a gázpedálról a lábukat levenni még azoknál a gyalogátjáróknál sem, amelyek közvetlenül az iskolák előtt haladó útszakaszokat keresztezik, folyamatosan veszélyeztetve, többek között az én gyermekem életét is? És hogyan fogadjam testvéremül, a személyi gyengeségeit nem csak, hogy legyőzni képtelen, de azt nem is akaró, arra nem is törekvő, sőt: ezt a liberális "másságát" egyenesen tudatosan gyakorló bűnözőben, vagyis a gondosan nevelt és egyelőre magukat az utcán - például iskolából jövet - egyedül megvédeni képtelen kislányaimat kéjsóváran figyelő, sőt: azokra fenevadként leső, pedofil bűnözőkben a lelki testvéreimet? Ezt még akkor sem tehetem, ha ennek az anyai ági ősök spirituális zavarából eredő önkéntelen késztetéseknek bizonyos (halvány) megjelenési formáit, az asztrológia révén - és nem a reinkarnációs élmények segítségével - szerencsére jóval a lányaim születése előtt, tehát idejében felfedeztem. És, hogy ebben az esetben is a reinkarnációs élmények érdekes, de spirituális információ-értékük szerint silány forrás-mivolta és az anyai ági örökösödés konkrétumainak a szembeállása köszönjön reám: számomra egészen világos, hogy a 30 éves koráig magát szűzen megőrző, hajdani szépségverseny-nyertes, úgymond gyermek- bolond, óvó- és tanítónő anyámnak, miféle spirituális-zavarában gyökerezik az asztrális góc, ami a Mérlegben álló, erősen támadott Lilith pozíciójából kiolvasható a horoszkópomból.) Szóval, keresgélvén a Béla barátom könyvében a végső valóságot, arról az általa is idézett, és általam is igen rég óta ismert kvantum mechanikai tényről (Valamikor a nyolcvanas évek elején olvastam a Werner Heisembergnek A rész és az egész című, bennem a metafizikai gondolkozást egyértelműen elindító, szenzációs könyvét), miszerint a pályájukról kiszakított és egy, a tudós-kutatok által megfigyelt légüres térben mozgó elektronok - energia kvantumok - viselkedése esetében is találkozunk több, feloldhatatlannak látszó, anyagi lét- paradoxonnal. Az egyik a fénynek a kettős - hullám és, hullám, vagy részecske - természete. A másik az, hogy amennyiben sikerül megállapítani egy elektronnak a tömegét és a gyorsulását, akkor nem sikerül megállapítani - megfigyelni, bemérni annak a helyét, illetve a mozgásirányát. Amennyiben viszont sikerül megállapítani az elektron mozgásirányát, lehetetlen megmérni a tömegét és a gyorsulását. Márpedig a kvantum mechanika kutatási tárgyai és területei a valóságnak azon a határán találhatók, mely a fizikai dimenziót az éteri (háttérenergia, szubtilis energia) dimenziótól elválasztja. Nagyon érdekesnek találtam tehát azt a tényt, hogy az anyagi világ "szilárd" alapjait képező - és ez által a mi biológiai szervezetünk materiális "tömeg- alapját" is képező, de még "nem teljesen anyagi" energia kvantumok esetében is ugyanazzal a jelenséggel találkozunk, mint a mi spirituális származásunk
  • 20. esetében. Addig ugyanis, amíg a reinkarnáció "tényével" és jellegével vagyunk elfoglalva, nem értjük hogy az miként egyeztethető össze azzal, hogy az anyáink tudatának, képzeletének és álmainak a megtestesülései vagyunk. Sőt: azoknak a függvényei hét éves korunkig. És ellenkezőleg: amikor az anyai idea- és szellem világhoz kapcsolódó spirituális eredet-értelmezésekre, csaknem kézzel fogható tényeket találunk, ezzel a lineáris reinkarnáció gondolata sehogy nem fér össze. Vagyis az, hogy mi, a folyamatos anyai mágikus determinációktól és a hét éves korunkig annak majdnem teljesen alárendelt fizikai állapotunkkal ellenkezően, ezektől függetlenül, már évezredek óta létezünk, mint jól elhatárolt, önálló, különálló és zárt lét-egységek, vagyis az anyai ági ősök teremtő képzeletétől és azt befolyásoló személyes átélésektől, tapasztalatától függetlenül foganunk meg azok méhében, mint más korból és térből érkező autonóm és különálló lelkek, csaknem felháborító. És mégis…, nem csak azok a néha döbbenetes "élménybeszámolók" figyelmeztetnek arra, hogy létezik "valamiféle" reinkarnáció, amelyek szerint egy - egy, a múlt életére emlékező személy, nem csak a korábbi életében szereplő személyek (családtagok) nevére és szokásaira emlékezett, hanem az utcákra és az egyébként jelentéktelen épületnek számító családi házára is, hanem számtalan olyan komoly és szavahihető kutatók is mint az orvos Thorwald Dethlefsen, adnak jelentést olyan - tanuk társaságában történő - általuk előidézett hipnotikus állapotban történő "visszavezetésekről", ahol az illető személyek különböző korábbi életekben "kötnek ki" és számolnak be az épp ott folyó történetekről. Nos, ide, ennek a kettős spirituális eredetnek az egybe-látásához, segíthet hozza az éveken át, hosszú meditációk és hosszú töprengések által kialakuló, a lét végső gyökerével és alapjával való tudat-egyesítésből: az abszolútummal való azonosság-tudatból, eredő egység-látás, a kauzális gondolkozás. Mert amennyiben, az anyai ági determináció mellett létezik reinkarnáció, a kettőnek egy bizonyos dimenzióban azonos a gyökere és, akárcsak az egyszer tömeggel és gyorsulással, máskor viszont iránnyal és helyzettel rendelkező elektronnak, a kettőnek egynek kell lennie. Mégpedig abban a finom kauzális dimenzióban lehetséges ez, ahol az idő, vagyis a történés és a folyamat megszületik, ott tehát, ahol az abszolútum kilépik a statikus, nem cselekvő és következésképpen, még nem teremtő állapotából. Vagyis magában az egyetemes teremtés örökös folyamatában. Itt ugyanis, még egy és azonos az az idő, amelyben az anyák képzelete (Az anyákkal történtek hatására és az anyák által, a közvetlen tapasztalás, vagy a rendszeres - intellektuális - ismeretszerzés hatására megismert, megértett és megtapasztalt valóságnak a képzeletre gyakorolt vissza- hatására, változva, alakulva.) folyamatosan teremt, azzal az általunk mennyiségben: évezredekben mért, sűrített időminőséggel, amelyben a megszületendő gyermekek, a különböző inkarnációs élményeiket megszerzik és az "aktuális" anyák képzelet-élményeivel szoros kapcsolatban álló, spirituális struktúrájukat "kifejlesztik" (vagy visszafejlesztik: "vissza-élik").
  • 21. És így, ebben az idő és időtlenség, tér és nem-tér ("tértelenség?"), számunkra, illetve az intellektuális értelmünk számára, paradoxálisnak tűnő egységben, ahova a "közömbös" buddhistáknak és a hindu jogiknak sokkal könnyebb eljutni, mint nekünk, a feltámadt Jézus és az őt állítólag szűznemzés útján megfoganó Mária szellemét, egymástól elválasztva, külön - külön "tisztelő" keresztény spekulánsoknak, már a reinkarnáció és az anyai ági karmikus determináció gyökér azonossága is érthető. Vagyis az, hogy a kettő nem zárja ki egyik a mást. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ezzel, a reinkarnáció létét bebizonyítottam volna, illetve, hogy metafizikai indokot és magyarázatot találtam volna a létezésére, hanem mindössze azt, hogy ezúttal nem csak azért találom lehetségesnek, mert mások azt állítják, hogy létezik, vagy azért mert két három álmomban voltak hasonló benyomásaim. Álmaimban ugyanis ennél sokkal kacifántosabb élményekben is részesültem és idővel megtanultam azt, hogy melyik álmomnak van tényleges jelentéstartalma és melyik csupán az értelmemhez nem kötött szabad fantáziám szárnyalásának a produktuma. Éppen ezért, a metafizikai valóság különböző jelentkezési formáinak az értelmezésénél igen fontosnak találom, legalábbis magammal szemben alkalmazni azt az szabályt, hogy az aki ezen, a számunkra, fizikai testtel rendelkező és a fizikai lét törvényei szerint élni kényszerülő emberek számára meglehetősen csúszós területen, személyi fejlődési-életprogram fejtőként és szellemi tanácsadóként mer nyilatkozni, hétszeresen fontolja meg azt, hogy az általa tapasztalt élmények valóságosak-e, vagy fantazmagóriák és, hogy az általa állított "igazságoknak" van-e materiális leképeződése, vagy nincs? Pontosabban: csak olyasmiről beszéljünk, amiről egészen biztosak vagyunk abban, hogy tényleg megtörtént és megtörténik, és ne arról, amiről úgy véljük, hogy esetleg megtörténhetett, vagy megtörténhetne. Ezért, mivel azon kívül a néhány álom- élményen kívül, amiről hallgató metafizikus és egészen kezdő asztrológus koromban úgy véltem, hogy reinkarnációs élmények foszlányai, semmi más konkrét tapasztalatom nincs ezen a területen, nem is tartom tisztességesnek sem azt, hogy "a reinkarnáció törvényéről" beszéljek, illetve, hogy a reinkarnáció misztikum- és fantáziaserkentő elemeivel éljek, vagy hogy a reinkarnáció- elmélet elemeiből metafizikai következtetéseket vonjak le. És azt sem, hogy a reinkarnáció létéről vagy nemlétéről folyó vitában, bármelyik oldalon is síkra szálljak. Amint eddig, úgy ez után is benne hagyom az analitikus horoszkóp- értelmező szövegállományomban a Sárkányfarok - Sárkányfej fejlődési tengely leírásainál kifejtett elképzeléseimet annak érdekében, hogy azok a személyek, akiknek ezek a karma-interpretációk személyesebbek, hamarabb meg tudják érteni az eddigi sorstörténetük kauzális okait és spirituális értelmét. És azt is el kell mondanom, a reinkarnáció kapcsán, hogy mind a gyakorló asztrológusi megfigyeléseim, mind az egyetemes teremtésnek az eddigi tapasztalataim segítsége által megértett céljának és rendeltetésének az életünk céljára és rendeltetésére visszavezetett (és egy kevés realitás-érzékkel, bárki által megfigyelhető) logikája alapján, bárkik is lettünk, vagy nem lettünk volna a múlt életeinkben, a személyi horoszkópokból kiolvasható életfeladatok felvállalása
  • 22. nélkül, életünk egy bizonyos szakasza után, ami kinek korábban, kinek később következik be, nem lehetünk sem boldogok, sem egészségesek. Sőt: még csak enyhén elégedettek sem. Arról nem is beszélve, hogy ez után, a személyes spirituális fejlődési életküszöböt jelző életkor meghaladása után, egyre szerencsétlenebbé válunk az élet majdhogynem összes területén, amennyiben nem vagyunk hajlandóak ezeket a részben általános és másrészt jellegzetesen személyes feladatokat felvállalni. És ez akkor is így van, ha időközben bizonyos, külsőségek szerinti "életszínvonalat" biztosító vagyont gyűjtöttünk össze, illetve olyan társadalombiztosítási jogokat és anyagi juttatásokat élvezünk, amelyek megkímélnek attól, hogy másoknak kiszolgáltatottakká váljunk és emiatt teljesen kétségbeessünk. Ahhoz az információhoz viszont, hogy melyek ezek a lényegi életfeladatok, semmi esetre sem a reális, vagy irreális inkarnációink sztorijai juttatnak hozzá, nem a múlt életek eseményeiből és benyomásiból, hangulat-foszlányaiból lehet kiolvasni egészen konkrétan azokat az életterületeket, amelyekre minden belső ellenállásunkat és kikerülési, kicselezési vágyunkat legyőzve, feltétlenül be kell hatolnunk, a számunkra kikerülhetetlenül fontos személyi tapasztalatok megszerzése céljából, hanem egyedül a személyi horoszkópunkból. Ennek a gyakorló asztrológusként a hétköznapi valóságban megtapasztalt igazságnak az alapján tehát, továbbra is az anyai ági ősöktől és közvetlenül az anyáinknak a fogantatásunk előtt átélt szellemi-és lelki állapotából, és nem a lehetséges, vagy nem lehetséges múlt béli inkarnációkból származtatom a karmikus determinációkat. Mert azt, hogy az anya és a nagyanya - és egyes esetekben a dédnagyanya is - hol, miként és miért rontotta el, vagy mivel mentette meg az életét és egészségét, hogy miként, hogyan és miért ment csődbe, vagy milyen magatartás következtében élt meg derűs nyugalomban és természetes egészségben folyó öregkort, jól láthatja az a személy, akinek életminőség jobbító, vagy krízis-feloldó tanácsadás céljából a horoszkópját értelmezem. Azt viszont, hogy hol rontotta el a tragédiába, vagy erkölcsi és anyagi csődbe fulladt és esetleg halálos betegségben, vagy balesetben végződő "életeit", a múlt inkarnációi során, kevésbé. Zárszóként egy lehetséges megoldás. És ha ezeken a, föltétlenül szükséges megállapításokon túl jutottunk, úgy érzem, hogy el mondhatom az én feltételezésemet a reinkarnációval kapcsolatosan, anélkül persze, hogy azt merném állítani, hogy ez a biztos igazság, annak ellenére, hogy a könnyebb fogalmazás kedvéért a mondandómat nem írom majd feltételes módban. Amit tehát ezentúl állítok, semmi esetre sem jelent egyértelmű és határozott meggyőződést, következésképpen, nem akarom ezt egyedüli elfogadható magyarázatként és egyedül érvényes igazságként hirdetni. Lehet, hogy tévedek tehát, de úgy vélem, hogy - legalábbis a magam számára - a rejtélyt megoldottam.
  • 23. Figyelembe véve azt a tényt, hogy a leírások szerint, normális nappali éber állapotban, a reinkarnációs visszaemlékezések korai gyermekkorban erősek még, de az idő múlásával egyre inkább elhalványodnak és több esetben, teljesen meg is szűnnek, valamint azt a tényt, hogy előfordulási gyakoriságuk akkor és annak függvényében nő, hogy a reinkarnálódott "elődök" időnap előtt és olyan balesetnek nevezett szerencsétlenségek során haltak meg, amikor úgymond nem voltak felkészülve a halálra, elsősorban arra a gondolatra enged következtetni, hogy a reinkarnáció elsősorban spirituális lényeg szerint és csak másod sorban személy szerinti történik meg és csak bizonyos esetekben. Azért elsősorban lényeg szerint és nem személy szerint történik a ritka reinkarnáció, mert nem a személy ismétel, hanem a fizikai konkrétumokkal való szembesülés hiányában kiegyenlítetlenül maradt kauzális és spirituális struktúra, vagyis a Lilith által az abszolútumból kiprovokált, un. hiány-információ. Ezért van az, hogy a leírások alapján, a múlt életre való tárgyi és személyi emlékezet mindössze külsőséges azonosságokhoz kapcsolódik és nem a karmikus meghatározódásokhoz és nem a sajátos személyi életfeladatok elvégzéséhez. Vagyis mindössze külsőséges emlékfoszlányokról van szó és nem személyi-tudat azonosságról. És ez logikus is, ha figyelembe vesszük azt, hogy a fizikai és az éteri dimenzión túli asztrális és mentális struktúrák, maximum a fizikai dimenzióhoz kötődő, koncentrált individuális érzések és gondolatok lenyomatait őrző alsó asztrális és alsó mentális dimenziókban maradhatnak fenn bizonyos individuális és sajátosan zártkörű, azonos élmény- és tapasztalási csoport-egységekben. Amennyiben viszont, a földi életében szerzett kiegyenlítődési és egyetemes egységbe olvadási képessége segítségével, az individuális törekvések érzés- és gondolatvilága szintjén felül képes jutni egy lélek, már nem maradhatnak meg konkrét, individuális formában sem az érzései, sem a gondolatai, hanem szépen egybeolvadnak a felső asztrális és felső mentális dimenziókra jellemző egyetemes asztrális és mentális egységekkel, magasrendű finom struktúrákkal, amelyeket még határozott karakterű egyetemes idearendszerek irányítanak és tartanak egybe. Amennyiben az illető személynek a földi élete során kiérlelődött idearendszere is meghaladta a jellegzetes csoport karaktereket - kisebb, vagy nagyobb csoportokat egységben tartó, mozgató és fejlesztő jellegzetességeit tehát, az is tovább halad buddhikus dimenzió szintjére, illetve a lét-kormányzó idea-világba és ezen a magas szinten hasznosulnak a földi élet sajátos tükröződési lehetőségei között szerzett tapasztalatai, amelyeknek már vajmi kevés közük van a fizikai (földi) konkrétumokhoz, a konkrét (individuális) képzetekben jelentkező, emlék-formákhoz. Ide inkább egyfajta, tudatosan, vagy öntudatlanul begyakorolt és berögződött idea-kombinálási képességek jutnak el és olvadnak be a határtalan egyetemes idea-struktúrák és kombinációk, egyre összetettebb kombinálódási és strukturálódási trendjébe mint új spirituális potencialitások. Logikus tehát, hogy ebből a dimenzióból, már semmiféle individuális karakterű emlék nem térhet vissza, hiszen ilyesmi ide fel sem érkezhet.
  • 24. És még van egy állapot, amelyből a lelkeknek nem lehet "visszatérni". És ez nem más, mint az, amit a tradicionális kifejezéssel elkárhozottságnak nevezünk, vagyis a keresztény misztika által pokolnak nevezett állapotból. Ebbe az állapotba ugyanis azok a lelkek kerülnek, amelyek - most teljesen mindegy, hogy minek a hatására, milyen látszólag kényszerhelyzetnek a hatására, milyen számukra tetszetős tévképzetek következtében, milyen hamis szabadság-vágytól, Lilith jellegű sóvárgástól, kábulat-vágytól indítatva valamikor, amikor a lejtőn úgymond elindultak és ami által a kétségbeesésnek és/vagy a gyűlöletnek és a félelemnek és a kietlen kiúttalanságnak erre a végső fokára elérkeztek, de önkényesen és úgymond szabad akaratukból teljesen megszakítják az abszolút létforrással a kapcsolatot, illetve ellene fordulnak az által, hogy öngyilkosok lettek, vagy az által, hogy másokkal követtek el olyan jóvátehetetlen és visszafordíthatatlan gonoszságokat, ami miatt teljesen képtelenekké váltak a fény és a szeretet felé fordulásra. Ezek a lelkek, amelyek tulajdonképpen saját létfenntartó spirituális és kauzális magjukat "önkezűleg és önhatalmúlag" kezdték megbontani amikor spirituális kábulatukban a saját megsemmisítésük, vagy a mások megsemmisítése útjára léptek, tulajdonképpen egy önfelszámoló, önfelbontó programot hoznak létre, amely a haláluk után is automatikusan tovább működik meg- és leállíthatatlanul. A nagy tévedése viszont az ilyen személyeknek az, hogy úgy képzelik, ezzel egy csapásra mindent el is intéznek és a halálukat semmi nem követi. Nem véletlenül nevezik ugyanis pokolnak ezt az állapotot és nem véletlenül beszél az ide vonatkozó irodalom határtalan szenvedésről. Az ember ugyanis hajlamos azt képzelni, hogy csak a fizikai fájdalom érzékelési rendszerével ellátott teste képes a fájdalomérzetre. Óriási tévedés! Az őrültek nem jókedvükben őrjöngnek, hanem azért mert nem bírják elviselni a lelki szenvedésüket. Ugyanúgy, a túlvilági testtelen fájdalmak is határtalan szenvedésekben összegződnek, amíg az a spirituális mag, ami "a gyémántnál is keményebb" (Buddha), szétoszlik és a belé zárt energia szertefoszlik. Gondoljunk csak bele, hogy ha a spirituálisnál sokkal alacsonyabb rendű fizikai maghasadás olyan mérhetetlen fájdalmakat okozó romboló erőket szabadít fel, mint amit az emberiség Hirosima és Csernobil révén megtapasztalt, milyen rettenetes lehet átélni azt, amikor a gyémántnál is keményebb spirituális és kauzális mag szétbomlik az anyagnál is alacsonyabb rendű létdimenzióban? A reinkarnálódó lelkek tehát, azoknak a folyamatosan és intenzíven vétkező személyeknek a spirituális struktúrái, amelyek ugyan nem követtek el sem a sorozat-, vagy tömeg-gyilkossággal egyenértékű vétkeket, sem öngyilkosságot (Tehát nem indították el azt a végzetes folyamatot, amely alatt a túlvilágon szét bontódik a kauzális mag, ami mindannyinknak a lét-alapja.) vagyis azon személyeknek a spirituális foszlányai, amelyek nem követtek el akkora gonoszságokat, hogy ez által önmaguk írták volna alá a szétbomlási folyamatról szóló égi parancsot. De ugyanakkor, nem is voltak képesek az egyetemes lét- tudat színvonalát jelző felső mentális és spirituális dimenzióba kerülni, hanem a "szellem-idegen" (Hamvas Béla kifejezése) tudományos- materiális szédületük,
  • 25. vagy éppenséggel a misztikus-vallásos kábulatuk - sőt: a mesterséges útón előidézett kábulatuk (részegeskedés, alkoholizmus, kábítószerezés) - következtében, nem sikerült kiegyenlítődési képességre szert tenniük (hanem esetenként csak hamis kiegyenlítődésre, mint pl. a fanatikus vallásosok, vagy az önámító misztikusok esetén) és ezért az individuális tudatnak megfelelő asztrális és alsó mentális szinten rekedtek. Akiknek, a megvilágosodásra való tehetségük ellenére, az anyjuk tudattalan szellem-világából, annak bizonyos, huzamosan és intenzíven átélt zavaros és negatív mentális és ideális-képzeleti élményei következtében, igen nagy adag negatív képzelőerő szüremlett át a struktúrájukba. Vagy, akik már fiatalon olyan élethelyzetbe kerültek, amely egészen eltért az ő sajátos struktúrájuknak megfelelő életfeladatok körétől és így semmi esélyük nem maradt bármiféle feleszmélésre és így elveszett az életük értelme, de annak az idea-strukturálódásnak, amelyet megtestesítenek, úgymond Isteni szükségszerűségből, el kell érnie a kiegyenlítődést. Ezek a célt-tévesztett, de fontos hiány-információkat tartalmazó idea-struktúrák tehát, újabb anyagban való tükröződési lehetőség nélkül, vagyis újabb konfrontáció nélkül, nem tudnak vissza jutni az abszolút létbe, ezért a keresztény misztika által tisztítótűznek nevezett állapotba kerülnek, amelyben az kiégetődnek azok a lélek-halálhoz vezető agresszív töltetek, amelyet az anya tudattalan alvilágából kaptak "ártatlanul", valamint azok az emlékeik, amelyek a tragikus halál-élményükkel kapcsolatosak. Amennyiben viszont nem az anyai karmikus töltet miatt, hanem az egojuk felfuvalkodottsága miatt, vagyis éberség-hiányukból eredő lelki és szellemi tévelygéseik miatt "puskázták el az életüket" és semmiféle kiegyenlítődési képességre nem tettek szert, vagy hamis kiegyenlítődésben ragadnak (érzelgősségbe szeretet helyett, racionalista és természettudományos spekulációban szellemi fény helyett), akkor az un. szellemi bánat és a lelkiismeret-furdalás által, azon téveszméknek spirituális gyökerei égetődnek ki az egyedi struktúrájukból, amelyek az egojukat jobban megerősítették a kelletnél. Valószínű viszont, hogy ez által a szellemi purifikáció által, olyan tulajdonságokat és képességeket veszítenek el, amelyek visszaszerzése érdekében ide vissza kell térjenek. De figyelem: ez a lélek és a szelem önmarcangoló tisztító tűzében felpuhított, "újragyúrt és újra gyömöszölt" és az individuális létbe ezekkel a gyökeres "szellemi módosításokkal" vissza fordított létegység, amely rezonanciába kerül egy új és más anyának az öntudatlan mágikus képzeletével is, sőt: már annak a sajátos vonásait is (vágyait, sóvárgásait, zavarát és akaratát) magában hordja, már semmiképp nem lehet azonos a régivel, hanem egy teljesen új emberi individuum létstruktúráját képezi, amellett, hogy alapvonásaiban őrzi a réginek bizonyos kauzális és spirituális vonásait és bizonyos egyedi élet-emlékeit! Ezek után, nem tudom, hogy van-e még értelme múlt életeink után kutakodni, a jeleni életfeladataink felvállalása, illetve azok elvégzése helyett? Csíkszereda, 2OO6. november 1- 2OO9 december 1.
  • 26. Kozma Szilárd: http://www.kozmaszilard.hu/ Lásd a többi témákban a részletes kifejtéseket és az értekezéseket az: www.aldottelet.com www.kozmaszilarad.com www.asztrologosz.com www.kozmaszilard.hu - honlapjainkon, honlapjaimon. És annak történetét, hogy miként és miért lettem végül asztrológus, a következő link alatt: http://www.scribd.com/szilardk/d/62752670-Kozma-Szilard-Nagy-Puli-Attila-sarlatanozasa-hatekony- kovetkezmenyei