1. Kedves Zsolt! (Kovács Zsoltnak a freeblogra)
Nem a külső formák határozzák meg a nemzetet. A nacionalizmus, épp a formai, pusztán formai
nemzetmeghatározásnál tart, a betűnél mely öl.
Az igazi nemzet, olyan, mint az Isten országa, bennünk él és láthatatlan. A nemzet először is
láthatatlan szellem. De jogosan tennéd fel a kérdést, hogy milyen nemzet, mely nem látható?
A nemzet esetében, annak alkotó tagjaiból kell kiindulni, vagyis az emberből. A nyugati teológia,
ott követte el a nagy hibát, hogy az ember istenképiségét nem volt következetes, vagyis az ember
az Istenhez viszonyítva túl alacsonyrendű, vagyis a kereszténység degradálta az embert, azt
hangoztatva, hogy az ember ne akarjon egyenlő lenni az Istennel, mert az gőg. Valami szolgai
viszonyt, az ember számára nagyon lealacsonyító szolgai viszonyt, teremtett a nyugati teológia.
Holott, kezdjük a Bibliával, abban az van, hogy quot;istenek vagytokquot;. A görög atyáknál, meg
találkozunk olyan egyházatyával, mint Nüsszai szent Gergely, aki nagyon következetes volt, és az
ember istenképiségét abban látta, hogy az ember is végtelen, lényege láthatatlan,
megismerhetetlen. Ezért beszél Nikolaj Berdjaev, orosz teológus és filozófus, az ortodox teológiai
alapokon nyugvó Isten megismerhetetetlensége, apofatizmusa alapján, az ember
apofatizmusáról, vagyis a végtelen ember megismerhetetlenségéről épp az istenhasonlósági
alapon. Tehát az ember istenségéről is lehet beszélni.
Miért fontos ez a nemzet esetében. Azért mert, ahol torz az emberkép, ott torz az Istenkép és a
nemzetkép, jelen esetben a nemzetkép. A Lét maga a Látható és Láthatatlan világ szerves
egysége. Az ember maga, ennek a legnyilvánvalóbb kifejeződése, vagyis a látható és láthatatlan
világ kapcsolatának. De ez minden konfliktus forrása is az emberben. Ez a nyugati ember
kettéhasadásának forrása is, mert a nyugatiban hasadt ketté végzetesen a látható és láthatatlan
világ. A keletinél sem teljesen harmonikus.
Azt is lehet mondani, hogy az emberiség Abszolútum leírásai, mind arról beszélnek, amit az
ember önmagában megél, a látható és láthatatlan világ konfliktusáról.
Az tény amit a nagy misztikák leírnak, hogy a Végtelen nem leírható és láthatatlan, tehát túl van
a Láthatón. A gond ott van, amikor a két világ szembe van állítva egymással és ez nem teoretikus
kérdés, mert itt maga az ember fordítja szembe lényének látható és láthatatlan felét, tehát
meghasonlik önmagával. Keleten a láthatatlanra helyeznek nagy hangsúlyt, minden képiség
elvetésére. Nyugaton, meg túlzottan, már dologiasan kézzelfogható az Isten. Ez a konfliktus az
emberben van és a megoldásnak is ott kell lennie. Természetesen találunk az emberiség
szellemtörténetében olyan filozófiákat is ahol biza harmonikus egészet képez a Látható és
Láthatatlan, ez a régi, Lao-cse, Csuang-cse féle kínai filozófia. Nem potyára beszéltek ők
harmóniáról, mert azt hiszem, hogy ők tudták a legjobban harmonizálni a láthatót a
láthatatlannal. Miért? Mert látták, hogy eleve harmonikus minden a Létben és csak annak kell
engedelmeskedni és nem kívülről kell harmonizálni, nem kívülről kell bevinni a harmóniát a
Létbe. És ahogy nem lehet semmit kívülről bevinni a Létbe, úgy az emberbe sem lehet semmit
kívülről bevinni. Ahogy a Lét nem szorul korrekcióra, úgy az ember sem.
Ha azt vesszük alapul, hogy az ember a Látható és Láthatatlan világ szerves egysége, a végtelen
és véges világ szerves egysége, akkor azt mondhatjuk, hogy Jézus isten-embersége nem is olyan
botrányos kép, a Lét, az ember világának szerves, képi kifejeződése. A nyugati teológia ott követte
le a hibát, hogy a formát, a képet Jézus isten-emberségét, filozófiailag ontológiai síkon is kezdte
magyarázni. Nyugat ontológiai síkon is mindent megmagyarázó, a láthatatlant is láthatóvá tevő
nyugati teológiával szemeben ott van a buddhizmus bölcsessége, Buddha bölcsessége, mely az
ontológiai kérdésekre nem válaszol. Tudni kell, hogy hol van a két világ határa, mert mindkettő
létjogosult, a látható és a láthatatlan is.
Az állítja szembe a két világot, aki nem hagyatkozik a csendben mindkét világra, a láthatóra és a
láthatatlanra. Ha a csendben megismered mindkét világ természetét, akkor nem látsz ellentétet
köztük, sőt úgy látod, hogy szervesen kiegészítik egymást.

2. A látható és láthatatlan világot a csend egyesíti. Pontosabban nem is egyesíti, hanem felismered a
két világ egységét. De a csendet nem is érdekli ez a konfliktus és a csend révén egy idő után téged
sem fog érdekelni az, hogy egyáltalán van két világ, látható és láthatatlan, elfelejted azt is, hogy
vannak egyáltalán ilyen fogalmak, csak létezni fogsz, mint a Lét.
A két világ szemebe állításából született az, hogy az anyag degradált állapot. Nem az anyag
degradált, hanem az ember degradálta önmagát, a benne lévő konfliktusból kifolyólag. Hogy az
ősbűn miatt ontológiailag is elromlott valami, fertőzött a Lét, de maga az ősbűn is arról
árulkodik, hogy az emberben magában van konfliktus, a két világ a látható és a láthatatlan világ
konfliktusa. Az, hogy valami tehertétellel jövünk a világra, az ősbűn és a vele rokon karmikus
teher következtében, amit itt a földön ki kell korrigálnunk, az ember belső konfliktusában
gyökerezik, a látható és láthatatlan világ konfliktusában, melynek az érdekessége az, hogy nem
valós konfliktus, mert a Létben magában ez a konfliktus nem létezik. Amiről az ősbűn, a karma
tan beszél, az létező realitás, de mint az ember árnyéka. Ha azt nézzük, hogy az ember totalitás, az
nem zárja ki, hogy árnyéka legyen, mert a totalitás nem tökéletesség.
Na de a nemzetből indultam ki. Hát ha az ember a látható és láthatatlan világ kapcsolata, akkor
a nemzetnek is annak kell lennie. A nemzeti önmeghatározás konfliktusa is az ember belső
konfliktusa, vagyis a két világ konfliktusa, a látható és a láthatatlan. A nacionalizmus, mely a
kettéhasadt nyugati ember terméke, nem lehet az igazi nemzet, mert a külsőségekben
megnyilvánuló identitást hangsúlyozza túl, nála nem létezik a belső szellemi identitás, nem létezik
a láthatatlan identitás. Nemzet ott létezi hitelesen, ahol a két világ, a látható és a láthatatlan
szerves egységet képez.
De így, hogy lehet nemzeti kultúráról beszélni? A Láthatatlanban csodálatos virágmagok vannak,
melyek csak úgy szárba szökkennek és kivirágoznak a mezei vadvirágokhoz hasonlóan. Lényünk
láthatatlan részében ott vannak a lélek láthatatlan képei, mint magok, amelyek kihajtanak szárba
szökkennek és kivirágoznak. Ezek a spontán módon létező képek a nemzet a nemzet igazi látható
formái. Ezek a képek, csak pusztán léteznek,ez az ők természetük, mint a mezők liliomai és csak
addig léteznek, míg hagyjuk őket pusztán létezni és nem kezdjük ápolni őket. Amikor ápoljuk
őket megakarjuk őrizni, már nem ők. A nemzet igazi formája a puszta Létezés a spontán lét. a
nyugati értelemben vett kultúra már nem az igazi nemzeti lét, a nyugati kultúra nem vadvirág
csak termesztett. A nyugati kultúra nemzettudata, már nem a lélek spontán képeire épül, nem az,
hanem csak ideológia, amely csak a láthatót fogalmazza meg, az ember egyik felét, tehát
konfliktusos. Tehát a nacionalizmusnak semmi köze az emberhez, semmi köze a nemzethez, mert
nem arra az emberre épül a teljes emberre, mely két világ, a Láthatatlan és a Látható kapcsolata,
hanem a láthatóra csak, aki nem maga az ember.
A nemzetállam pedig a nemzet teljes tagadása, a nemzet igazi spontán valójának megölése. A
nemzetállam, a nemzet látható realitásának túlhangsúlyozása és halottá merevítése. Tehát a
nemzetállam is a két világ közötti szakadékra épül, pontosabban csak a láthatóra épül, ami rejtett
tagadása a Láthatatlannak.
Az ideologikus nemzet a nemzetállam a nacionalizmus az ember látható részére épül, ezzel
bennfoglaltan tagadja, az ember igazi láthatatlan lényegét. Az embereket nem a láthatatlan,
hanem a látható választja szét. A nemzetek közötti konfliktus forrása, hogy épp a látható
szétválasztóra építenek mindent, azzal határozzák meg önmagukat mi szétválaszt. De ez arra az
emberre épül, ki nem veszi tudomásul lényének láthatatlan felét, a konfliktusos emberre. A
látható hangsúlya révén a partikuláris érvényesül, ami szétválaszt és nem az egyetemes.
Ahol az ember a két világ szerves egysége, a látható-é és a láthatatlan-é, ott a Láthatatlan révén
az egyetemes kapja a hangsúlyt, ami összeköt. A láthatatlan egyetemes, ahol természete szerint
spontán módon megnyilvánulhat, a partikulárist is az egyetemes rangjára tudja emelni és így
nem lesz szétválasztás, konfliktus forrása. A nemzetek konfliktusa csak látszatra a nemzetek
konfliktusa, valójában az ember belső konfliktusa, az emberé, aki nem tudja megélni a benne
találkozó két világot a Lét alapvető harmóniájának megfelelően.

3. A Székelyföld autonómiájáról beszélni, pusztán intézményesen, azt jelenti, hogy az emberi
diszharmóniát intézményesítjük. Az intézményesség, pusztán csak a látható világra épül, annak
szentesítése, hogy csak a látható létezik és pusztán csak a látható a nemzet. Az autonómia alapja
az ember maga, nem az intézmény autonóm, hanem az ember,- autonóm intézmény, mint olyan
nincs is. De először is az az ember autonóm, aki a két világ, a látható és láthatatlan, Létnek
megfelelő szerves egységét éli, vagyis létformája, a Lét hiteles formája.
Itt a végén érdekességként meg lehet jegyezni, hogy nyugat fejlődéselmélete a korrekcióra
szoruló Lét mítoszára épül, amely az ősbűnben gyökerezik, mert az degradálta a Létet Lucian
Blaga román filozófusnak igaza van, hogy a tudomány is biza mitikus alapokon nyugszik és
nagyon is mitikus. A megváltástan, Jézus ontológiai Létmegváltása, az embert és az egész világot
megváltotta, a mítológikus megváltás, a fejlődés pedig a szekularizált az ember ész általi
önmegváltása, magasabb létsíkra emelése.
A keleti misztikák nagy részéről is elmondhatjuk, azok meditációs technikáiról, hogy mitikus
létromlásra épülnek, amit korrigálni kell, magasabb tudatszintre kell emelkedni, az adott
meditációs technika által, vagy a karma esetében és ez a döntő, valami örökölt rossztól meg kell
szabadulni a meditációs technika által. Nyugat nagyon is találkozik kelettel a létkorrekciót
illetően, mindkettő valami öröklött bűn ellen harcol, valami javítani valót talál a Léten.
De mindkettő az ember belső konfliktusára épül, a látható és a láthatatlan világ az emberben lévő
belső konfliktusára. És az ember nem tudja, hogy a Lét réévn ez a harmónia az emberben
közvetlenül adott, nem kell sem vallás sem meditációs technika ennek létrehozatalához, mert ez a
puszta csendben közvetlenül adott, nem kell létrehozni. Az ember nem tudja, hogy nem lehet
semmit létrehozni, ami már ne lenne közvetlenül adott, így a harmóniát sem lehet létrehozni, ha
az nem adott közvetlenül. A Végtelen Létben, végtelenül, közvetlenül minden adott.
Hamvas Béla bármilyen nagy volt, ő is csak a látható és a láthatatlan konfliktusának az embere
volt. Ezt azzal árulta el, hogy az anyagi létet egy alacsony rendű állapotnak tekintette, honnan fel
kel emelkedni. Az anyag, mint degradált állapot, csakis az ember belső konfliktusának az
eredménye, ahol a látható szemben van állítva a láthatatlannal, mint annál alacsonyabb rendű
forma, amelyet meg kell haladni. Kevesen értik meg, hogy a Lét végtelensége, kifejezhetetlensége,
nincs ellentétben a láthatóval. Kevesen értik, hogy a látható nem akadálya a felismerésnek, hogy
a Lényeg láthatatlan kifejezhetetlen. Ha hagyjuk, hogy a dolgok a látható és a láthatatlan
természete szerint működjenek bennünk, ha hagyjuk, hogy a csendben a bennünk élő Logos
kinyilvánítsa a Lét ezen kettős természetét, akkor megszűnik bennünk a konfliktus, megszünteti
maga a Lét és az abban működő Logosz, mely minden tudás forrása.
Hamvas ott követe el a hibát, hogy a szent könyvekben kutatta a problémát és nem önön lelkében,
mely egyben probléma de megoldás is.
Üdv Attila
Nagy Attila Puli