SlideShare une entreprise Scribd logo
1  sur  70
Baráth András
"Hogyan találd meg a neked való állást, amiben
azzal foglalkozhatsz, amit szeretsz, és amiben meg
is fizetnek"
Jól döntöttél, hogy itt vagy velünk mert…
❖ Ebben az előadásban bemutatom neked azt a módszert,
amellyel az álláskeresők 95%-a 3 hónap alatt el tud
helyezkedni
❖ Sőt, nem csak azt garantálom Neked, hogy el tudsz
helyezkedni, hanem azt is, hogy jobban fogsz keresni az új
állásodban, mint a korábbiakban
❖ És ez még nem minden, olyan állást fogsz találni, amelyet
szeretni fogsz és amelyben jól érzed magad.
❖ Ezen technikák sok-sok ügyfelünknek segítettek már állást
találni, és biztos vagyok benne, hogy neked is fognak
Az előadásban elhangzó tanácsokat
alkalmazva
❖ Képes leszel meghatározni az erősségeidet, és azt, hogy
milyen állások illenek hozzád
❖ Használni tudod valamennyi álláskeresési csatornát és
nemcsak álláshirdetéseket fogsz böngészni
❖ Olyan pályázati anyagot fogsz összeállítani, amellyel be fognak
hívni állásinterjúkra, s az interjúkon jól fogsz teljesíteni
❖ Sikeres bértárgyalási stratégiádnak köszönhetően magasabb
fizetést fogsz elérni
❖ Miután elnyerted a kívánt állást, a próbaidőt is sikeresen fogod
teljesíteni
❖ Érdemes végig itt maradnod, mert az előadás végén
egy speciális lehetőséget fogok neked felajánlani,
amelyet nemcsak akkor tudsz használni, mikor állást
keresel, hanem akkor, amikor a jelenlegi
munkahelyeden szeretnél még sikeresebb, még
elismertebb munkatárssá válni.
❖ Kérlek, figyelj végig, az előadás közben ne nézz, más
weboldalakat, és a chat alkalmazásokat is célszerű
felfüggesztened.
Miért érdemes rám hallgatnod?
❖ Baráth András vagyok, okleveles
önéletrajz-szakértő és elhelyezkedési
tanácsadó. 2009-ben alapítottam a
Gerilla Önéletrajz Műhelyt.
❖ Büszke vagyok rá, hogy azóta több
ezer álláskereső és állásváltáson
gondolkozó szakembereknek
segítettünk megtalálni és elnyerni az
új állásukat.
Hiszünk abban:
❖ Hogy minden ember értékes tudással rendelkezik, és
mindenki meg tudja találni azt a hivatást és állást, amiben
jól érzi magát, és amiben anyagilag és erkölcsileg is
megbecsülik.
❖ Ezt elsősorban úgy érjük el, hogy segítünk Neked
felismerni és megfogalmazni az erősségeidet. És segítünk
abban, hogy ezt magabiztosan kommunikáld, mind az
önéletrajzodban mind az állásinterjún.
Fontosabb szakértői meghívásaink:
Kossuth Rádió, RTL Klub, HVG Állásbörze, Corvinus Egyetem
Kinek szól ez az előadás?
✓ Tapasztalt szakembereknek felsőfokú- vagy középfokú
végzettséggel
✓ Köztük idősebb vagy túlképzett szakembereknek is
✓ Vezetőknek… és beosztottaknak
✓ Azoknak, akik a versenyszférában szeretnének elhelyezkedni
✓ És azoknak is, akik a közszférában keresnek állást
✓ Kisgyermekes anyukáknak
Mi a probléma?
❖ Van ugyan gazdasági fellendülés, de a munkaerő-hiány
csak néhány szektort érint
❖ Ha valaki elmúlt 40 éves, annak Magyarországon
továbbra sem könnyű elhelyezkedni
❖ Hiába felelsz meg a feltételeknek, hiába tudod, hogy
alkalmas vagy, nem hívnak be állásinterjúra
❖ És gyakran túlképzettnek tartanak
❖ De mindezen tudunk segíteni….
Ügyfélsztori 1.
Dr. Koncz Katalin
❖ A Gerilla Önéletrajz Állásszerző Program
segítségével sikerült egy vezetői pozíciót
találnom. A tananyagok és a munkátok
rengeteget segítettek, az első interjún
külön dicséretet kaptam a színvonalas
pályázatomért.
❖ A bértárgyalásban is tényleg remekül tudtam
hasznosítani az itt tanultakat. Azt hihették,
“öreg róka” vagyok alkudozásban, holott
csak András anyagai szerint haladtam.
Valóban nagyon hálás vagyok mindazért, amit
itt kaptam.
Ügyfélsztori 2.
“Úgy terveztem, hogy gyermekem bölcsődei
beszoktatása után kezdem el igazából a munkakeresést,
hogy mire lejár a GYES, legyen már új munkahelyem.
Álmodni sem mertem volna, hogy ez ilyen gyorsan
megvalósul. Új terület, részmunkaidő (napi 4 óra),
rugalmas munkaidő, segítőkész, türelmes munkáltató
és munkatársak….
Pedig elég speciális helyzetben voltam. Munkahelyem
megszűnt, 43 éves vagyok, két kislány mellől tértem
vissza a munkaerő-piacra, illetve új területen szerettem
volna dolgozni
Andrástól rengeteg információt, tudást szereztem,
amit utólag is nagyon köszönök."
Kele Gabriella
Az előadás elején említettem, hogy
van egy olyan módszer, amivel az
álláskeresők 95%-a 3 hónapon
belül elhelyezkedik.
Erről a módszerről szeretnék
nektek beszélni..
A JOB CLUB modell
❖ Az elmúlt évtizedben az USA-ban felismerték, hogy azok az álláskeresési
modellek, amelyben egy tanácsadó informálja az álláskeresőt a megnyíló
lehetőségekről, meglehetősen alacsony hatásfokkal működnek
❖ Az álláskeresők elhelyezkedési hatékonysága 30% alatt volt
❖ Ezzel szemben kialakításra került egy ún. „ügyfélközpontú elhelyezési
modell”, amelyben az álláskeresők :
❖ Saját felelősséget kaptak saját álláskeresésükben (feladataik voltak)
❖ Szakértő támogatást nyújtottak nekik (írott anyagok, kapcsolatrendszer)
❖ Képességfejlesztésben is részt vettek (pl. interjútechnika)
❖ Folyamatos kontroll és visszajelzés, közösség (network)
Mi is az a job club
A JOB CLUB vagy Állásklub bemutatása:
❖ Kis létszámú 15-20 fős csoport
❖ Rendszeres (napi, heti, kétheti találkozók)
❖ A csoportot segíti egy tapasztalt karriertanácsadó
❖ Írott anyagokat kapnak, segítségnyújtás kapcsolatrendszerrel
❖ Képességfejlesztés
❖ Nem csak tanulnak, hanem csinálni is kell!
A JOB CLUB modell hatékonysága
❖ A kutatásban két csoportot alakítottak ki, egy ún. „job-club” csoportot, és egy
kontrollcsoportot
❖ Job club csoport min. 55 év , 2/3-a nő, többség középiskolai végzettségű
❖ A több tudományos folyóiratban is publikált eredmény szerint a „job-club”
csoport résztvevőinek 94,7%a talált 12 héten belül állást, míg a
kontrollcsoportnál ez a szám 38% volt. Érdekesség, hogy az „job-club”
csoport tagjainak elhelyezkedési aránya már 4 hét után magasabb (56%)
volt, mint a kontrollcsoporté 12 hét után
❖ A „job-club” résztvevői szignifikánsabb magasabb jövedelmet értek el
❖ És magasabb óraszámban voltak foglalkoztatva, mint az egyéni
álláskeresők
Mitől működik a „Job club” modell
❖ Az álláskeresési támogatás nem egyszeri alkalom, hanem
egy folyamat
❖ Sokéves gyakorlati tapasztalattal rendelkező karriertanácsadó
útmutatásával történik a teljes álláskeresési folyamat
❖ A csapat tagjai egymást is erősítik nemcsak mentálisan, de
akár álláslehetőségek megosztásával
❖ Az állásklub az álláskeresésteljes folyamatára, annak 9 fontos
lépésre fókuszál, amit mindjárt megosztok veletek
A sikeres álláskeresés stratégiája
❖ A kutatás alapján összeállítottunk egy 9 lépésből álló stratégiát,
melynek segítségével:
❖ Sokkal több állásinterjúra fognak behívni
❖ Az állásinterjún magabiztosan, sikeresen fogsz teljesíteni
❖ Magasabb fizetést fogsz elérni
❖ Olyan munkahelyet találsz, ahol szeretsz dolgozni
9 lépés az új állásodért
Mi a célod,
milyen munka
illik hozzád?
Fedezd fel az
erősségeidet
Munkaerő-piaci
kereslet-kínálat
Találd meg az
álláslehetőségeket
Ütős önéletrajz
Meggyőző
motivációs levél
Sikeres állásinterjú Bértárgyalás
Próbaidő sikeres
teljesítése
A 9 lépéses stratégia elemei
❖ Ahogy látod a 9 lépéses komplett álláskeresési stratégia
3 fő részből áll
❖ Először is a felkészülés – felkészülés abból, milyen
munkát keresel, hol szeretnél dolgozni, és hogyan
találod meg ezeket a cégeket
❖ Második lépésként össze kell állítani a nyerő pályázati
anyagot (önéletrajz és motivációs levél)
❖ A harmadik lépés pedig a kiválasztási folyamatot öleli
fel, az interjútól a bértárgyaláson át egészen a
próbaidő sikeres teljesítéséig
9 lépés az új állásodért
Mi a célod,
milyen munka
illik hozzád?
Fedezd fel az
erősségeidet
Munkaerő-piaci
kereslet-kínálat
Találd meg az
álláslehetőségeket
Ütős önéletrajz
Meggyőző
motivációs levél
Sikeres állásinterjú Bértárgyalás
Próbaidő sikeres
teljesítése
1. LÉPÉS: Mi a célod, milyen munka illik hozzád?
❖ Biztos hallottátok már a Seneca idézetet, mely szerint „Semmilyen szél nem
kedvez annak, aki nem tudja melyik kikötőbe tart.” Ha nem tudod, mi a célod,
honnan tudnád, hogy elérted-e, nem beszélve arról, hogy hogy tudnál ezirányban
dolgozni
❖ Első lépésként meg kell határoznod pontosan mi a célod (munkahelyet akarsz
váltani, vagy a munkádban szeretnél előre lépni, esetleg pályát akarsz módosítani?)
❖ Fogalmazd meg azt, mik a prioritásaid a váltással kapcsolatban, és mi az, amiben
kompromisszumot tudsz tenni: fontos, hogy ezekkel legyél tisztában, így ha döntési
helyzetbe kerülsz, nem fogsz hezitálni
❖ Definiáld konkrétan milyen munkát szeretnél csinálni
❖ Ha mindez megvan, írd le a célodat, mert ez segíti a tudati elköteleződést és ezzel a
megvalósulást
Milyen kérdéseket tegyél fel magadnak?
❖ Mennyit akarsz dolgozni?
❖ Mennyit akarsz keresni?
❖ Mennyit vagy hajlandó utazni?
❖ Mennyire vagy mobil?
❖ Mekkora felelősséget szeretnél vállalni?
❖ Milyen vállalatnál dolgoznál szívesen?
❖ Mi fontos a munkádban?
❖ Hová szeretnél eljutni 3-5 éven belül?
❖ Hogy illeszkedik a most megpályázott állás a terveidbe?
❖ Mik a fő prioritásaid, és ha kell miben tudsz rugalmas lenni?
9 lépés az új állásodért
Mi a célod,
milyen munka
illik hozzád?
Fedezd fel az
erősségeidet
Munkaerő-piaci
kereslet-kínálat
Találd meg az
álláslehetőségeket
Ütős önéletrajz
Meggyőző
motivációs levél
Sikeres állásinterjú Bértárgyalás
Próbaidő sikeres
teljesítése
2. LÉPÉS: Fedezd fel az erősségeidet
❖ Ahhoz, hogy el tudd dönteni, melyik munkakörökben vagy területen
számítasz a leginkább piacképes jelöltnek, vagy milyen munka illik
leginkább hozzád, meg kell határoznod az erősségeidet
❖ Listázd ki mindazt a tudást, ismeretet, tapasztalatot, képességet,
készséget, amelyre építhetsz a jövőbeni munkádban: specifikus
kompetenciákat fogalmazz meg, amelyekben Te több/jobb vagy, mint
a többi jelentkező
❖ Ha nehezen megy az erősségeid meghatározása, próbáld meg azt
végiggondolni, milyen feladatokban érzed jól magad, milyen
képességre van szükség ezen faladatok ellátásához – ezek lesznek
az erősségeid
9 lépés az új állásodért
Mi a célod,
milyen munka
illik hozzád?
Fedezd fel az
erősségeidet
Munkaerő-piaci
kereslet-kínálat
Találd meg az
álláslehetőségeket
Ütős önéletrajz
Meggyőző
motivációs levél
Sikeres állásinterjú Bértárgyalás
Próbaidő sikeres
teljesítése
3. LÉPÉS: Munkaerőpiaci kereslet-kínálat
❖ Az álláskereséssel kapcsolatos felkészülésnek a 3. és kulcsfontosságú
lépése a munkaerőpiaci kereslet és kínálat feltérképezése
❖ Miért is fontos ez: ha olyan munkakört keresel, amelyre nincs kereslet a
piacon, hiába a jó önéletrajz, az állásinterjún nyújtott jó teljesítmény, nem
fogsz tudni elhelyezkedni
❖ A másik oldalon viszont ha olyan szektorban, területen keresel állást,
ahol nagy a kereslet, könnyebben fogsz elhelyezkedni, még akkor is ha
nem felelsz meg 100%-ban az elvárásoknak
❖ Ezért mielőtt elkezdesz önéletrajzot készíteni, mindenképpen elemezd az
általad megcélzott szektort, munkakört kereslet-kínálat szempontból
❖ Hogyan is tudod ezt megtenni? Vajon hol tudsz annak utánanézni?
3. LÉPÉS: Munkaerőpiaci kereslet-kínálat
❖ Ahhoz hogy meghatározd mely szektorok teljesítenek jól (tehát hol
van nagy számban munkaerőre szükség) tájékozódj, na de
honnan:
❖ Álláskeresőként elengedhetetlen a gazdasági sajtó olvasása, a
statisztikák tanulmányozása (hvg.hu, napigazdasag.hu, ksh.hu), itt
tudhatod meg hol tapasztalható gazdasági növekedés, mely
cégek, hol terveznek beruházásokat
❖ Azt hogy az általad kiválasztott munkakörre mekkora a kereslet, az
állásportálok segítségével tudod kideríteni: nézd meg például a
Profession.hu-n, hogy hány darab hirdetés van fenn az általad
választott kategóriában.
9 lépés az új állásodért
Mi a célod,
milyen munka
illik hozzád?
Fedezd fel az
erősségeidet
Munkaerő-piaci
kereslet-kínálat
Találd meg az
álláslehetőségeket
Ütős önéletrajz
Meggyőző
motivációs levél
Sikeres állásinterjú Bértárgyalás
Próbaidő sikeres
teljesítése
4. LÉPÉS: Találd meg az álláslehetőségeket
❖ A 4. lépésben ha már tudod milyen állást keresel,
milyen munkakörben szeretnél elhelyezkedni meg kell
határoznod magad számára, hogyan fogod megtalálni
ezt az állást
❖ És ez azt jelenti, hogy a jövőben nem csak az
állásportálok hirdetéseit fogod böngészni, hanem a
későbbiekben kiaknázod a többi álláskeresési
csatornában rejlő lehetőséget
4. LÉPÉS: Találd meg az
álláslehetőségeket
Az álláskeresés csatornái
❖ Ahogy látod, amikor eddig csak az álláshirdetéseket
böngészted az álláspiacnak csak a 20%-án
„vadásztál” javaslom, hogy a továbbiakban az
egyes csatornák részesedésének megfelelő időt
tölts az egyes területeken
❖ Persze továbbra is a érdemes az álláshirdetéseket
is figyelemmel követned , hisz a piac 1/5-ét ezek
jelentik.
❖ A következő percekben elmesélem hogyan
használd a két kevéssé ismert álláskeresési
csatornát: a kapcsolataidat és a közvetlen cégekhez
történő jelentkezést
45%
20%
18%
6%
2%
8%
Kapcsolatok Közvetlen cégekhez
Álláshirdetések MÜK
Fejvadászok Egyéb
9 lépés az új állásodért
Mi a célod,
milyen munka
illik hozzád?
Fedezd fel az
erősségeidet
Munkaerő-piaci
kereslet-kínálat
Találd meg az
álláslehetőségeket
Ütős önéletrajz
Meggyőző
motivációs levél
Sikeres állásinterjú Bértárgyalás
Próbaidő sikeres
teljesítése
5. lépés: Készíts ütős önéletrajzot!
Mitől működik a gerilla önéletrajz?
❖ CÉL: bejutni az állásinterjúra
❖ Az álláskeresés: értékesítési és marketing tevékenység
❖ Az önéletrajz a te egyoldalas marketing szórólapot –ezzel kell
eladnod magad - ki kell tűnni vele a jelentkezők tömegéből
❖ Mivel tudsz kiemelkedni a tömegből: NEM a
munkatapasztalataid felsorolásával, hanem
❖ EREDMÉNYEID
❖ ERŐSSÉGEID kiemelésével
❖ Készíts mindig cégre és pozícióra szabott önéletrajzot
9 lépés az új állásodért
Mi a célod,
milyen munka
illik hozzád?
Fedezd fel az
erősségeidet
Munkaerő-piaci
kereslet-kínálat
Találd meg az
álláslehetőségeket
Ütős önéletrajz
Meggyőző
motivációs levél
Sikeres állásinterjú Bértárgyalás
Próbaidő sikeres
teljesítése
6. LÉPÉS: A meggyőző motivációs levél
❖ Ha rám hallgatsz, motivációs levelet mindig írsz, akkor is, ha nem
kérik, mert a motivációs levélben tudod igazán megmutatni
önmagadat
❖ A motivációs levélnek személyre szólónak kell lennie –ha nem tudod,
ezt ki kell deríteni
❖ Ne írd le a pályafutásodat, viszont mesélj egy eredményedről, vagy
hogy miért vagy alkalmas a megpályázott állásra
❖ Végül ha van olyan aggály, ami veled kapcsolatban felmerülhet,
kezeld azt (életkor, tapasztalathiány, lakhely stb)
Összegzés 4-6. LÉPÉS
❖ Az elmúlt három lépésben megtanultuk, hogyan kell
meghatározni HOVÁ és HOGYAN fogsz pályázni
❖ Milyen módon tudsz hatásos önéletrajzot összeállítani
❖ És vajon mit is kell tartalmazni annak a rejtélyes
önéletrajznak
❖ Ha eddig jól dolgoztál, elérted a célod és behívtak az
állásinterjúra
❖ Mindjárt elmesélem, mire kell ügyelned az állásinterjú során
9 lépés az új állásodért
Mi a célod,
milyen munka
illik hozzád?
Fedezd fel az
erősségeidet
Munkaerő-piaci
kereslet-kínálat
Találd meg az
álláslehetőségeket
Ütős önéletrajz
Meggyőző
motivációs levél
Sikeres állásinterjú Bértárgyalás
Próbaidő sikeres
teljesítése
7. LÉPÉS: A megnyerő állásinterjú
❖ Az állásinterjú / telefonos interjú nagyon fontos része a
kiválasztásnak
❖ Koncentrálj arra, hogy az interjú során el kell adnod magad, te
vagy a legjobb jelölt a pozícióra
❖ Fontos, hogy milyen benyomást kell keltesz: legyél ezért
szakmailag felkészült, megnyerő, szimpatikus, szerethető jelölt
❖ Légy őszinte, de csak mértékkel
❖ Legyél konkrét (tények, számok, adatok, történetek, E/1)
❖ Kerüld a negativitást
9 lépés az új állásodért
Mi a célod,
milyen munka
illik hozzád?
Fedezd fel az
erősségeidet
Munkaerő-piaci
kereslet-kínálat
Találd meg az
álláslehetőségeket
Ütős önéletrajz
Meggyőző
motivációs levél
Sikeres állásinterjú Bértárgyalás
Próbaidő sikeres
teljesítése
8. LÉPÉS: BÉRTÁRGYALÁS
❖ A bértárgyalással kapcsolatosan a legfontosabb tudnivaló, hogy tárgyalni
kell, a férfiak 56% a nőknek mindössze 7%-a tárgyal bérről – kezdj el
tárgyalni, ne félj attól, hogy majd nem te kapod meg az állást
❖ A bértárgyalás is folyamat, annak sikere azon múlik hogyan építed fel a
folyamatot, hisz már az önéletrajzod elküldésénél kérik, hogy fogalmazz
meg bérigényt.
❖ Tájékozódj a piacon elérhető bérekről, illetve számold ki neked mennyire
van szükséged és alakíts ki egy alátámasztható, védhető bérszintet, és azt
kommunikáld világosan (bruttó, nettó, havi, éves, totál)
❖ A bérigény megfogalmazásánál sosem sávot, hanem konkrét összeget jelölj
meg, hangsúlyozd ki hogy bruttó vagy nettó és jelezd, ha a fizetési
igényedben van rugalmasság
9 lépés az új állásodért
Mi a célod,
milyen munka
illik hozzád?
Fedezd fel az
erősségeidet
Munkaerő-piaci
kereslet-kínálat
Találd meg az
álláslehetőségeket
Ütős önéletrajz
Meggyőző
motivációs levél
Sikeres állásinterjú Bértárgyalás
Próbaidő sikeres
teljesítése
9. LÉPÉS: A PRÓBAIDŐ
❖ Ha elnyerted az állást és sikerült megállapodnotok, elérkezik a munkába lépés
időpontja, ne gondold azt, hogy mostantól hátra dőlhetsz…
❖ Tekintsd úgy a próbaidőt, mint egy nagyon fontos invesztíciós időszakot,
amely majd kamatostól megtérül számodra
❖ Használd ki a betanulási időt, tanulj meg mindent a cégről a folyamatokról,
akár már a munkaviszony előtt kérhetsz otthoni olvasnivalót, hogy gyorsabban
feldolgozd az információkat
❖ Kérdezz sokat, ezzel nemcsak sok információhoz jutsz, de érdeklődésedet is
demonstrálod
❖ Alakíts ki személyes kapcsolatrendszeredet, tölts időt formális és informális
keretek közt a feletteseddel, munkatársaiddal, társosztályokkal, ügyfelekkel
De hogy fogom én ezt egyedül
végigcsinálni?
❖ Nem vagy egyedül…..
❖ Létezik egy olyan program, ahol mindenben támogatunk a
az álláskeresés folyamata során
❖ Rengeteg online, videós és szöveges tananyag
❖ Tapasztalt karrier-tanácsadó
❖ Közösség –tudásmegosztás és állásajánlatok
GERILLA ÖNÉLETRAJZ
ÁLLÁSSZERZŐ PROGRAM
A program központi eleme…
❖ Az Állásszerző Program egy nagyon részletesen felépített
álláskeresési, pontosabban elhelyezkedési rendszer
❖ A Program több, mint 30 videós ill. szöveges oktatóanyagból áll,
amiben végigvezetünk a sikeres álláskeresés minden fontos
lépésén…
❖ Hogy ne csak elnyerj egy állást, hanem hogy egy olyan állást nyerj el,
amit szeretsz, amiben hosszú távon sikeres leszel, és amiben
anyagilag és erkölcsileg is megbecsülnek.
Mit tartalmaz az Állásszerző
Program?
✓ Internetes tréning program több, mint 30 videós és szöveges
oktatóanyaggal (érték: 150.000 Ft)
2. előny: fogjuk a kezed
❖ Az álláskeresésben talán az egyik
legnehezebb, hogy egyedül kell
megküzdened vele
❖ Az Állásszerző Program tagjaként
többé nem vagy egyedül
❖ Kéthetenként élő internetes csoportos
konzultációt tartunk, ahol Te is
felteheted a kérdésedet
❖ Előadás, esettanulmány, ilyen volt -
ilyen lett: ÉLŐ közvetítésben
Mit tartalmaz az Állásszerző
Program?
✓ Internetes tréning program több, mint 30 videós és szöveges
oktatóanyaggal (érték: 150.000 Ft)
✓ Kéthetenként élő, internetes előadás, csoportos konzultáció és
kérdezz-felelek lehetőség (érték: 15.000 Ft)
A közösség ereje
❖ Egy tanfolyam értékét nemcsak a vezetői adják, hanem a
többi résztvevő is - maga a közösség is érték
❖ Igaz ez az Állásszerző Programra is, aminek jelenleg is több,
mint 600 álláskereső és állásban lévő szakember a tagja: az
egész országból, minden szakterületről, köztük személyzetis
szakemberek is
❖ Ezért létrehoztunk egy zártkörű online fórumot, hogy a többi
klubtag véleményét és segítségét is ki tudd kérni az
álláskeresés során
❖ Elkészült az önéletrajzod, és kíváncsi vagy a többiek
véleményére? Oszd meg a zártkörű fórumban!
❖ Fizetési információkra vagy kíváncsi? Kérdezd meg a
többi tag véleményét!
❖ Le szeretnél informálni egy céget, ahol nincs ismerősöd?
A több, mint 600 klubtag közül valószínűleg lesz olyan, aki
tud segíteni!
❖ A zártkörű fórumban nekem is felteheted a sürgős
kérdésedet, amire 24 órán belül válaszolok.
Mit tartalmaz az Állásszerző
Program?
✓ Internetes tréning program több, mint 30 videós és szöveges
oktatóanyaggal (érték: 150.000 Ft)
✓ Kéthetenként internetes csoportos konzultáció: élő előadás és
kérdezz-felelek lehetőség (érték: 15.000 Ft)
✓ Zártkörű online fórum, 24 órás elérhetőség (érték: 10.000 Ft)
Ajándék élő tantermi képzés
❖ Az Állásszerző Program tagjaként teljesen ingyen vehetsz
részt két egész napos tantermi képzésünkön, amelyeknek a
díja egyébként 50.000 Ft / alkalom lenne.
❖ 1. Önéletrajzírás és Álláskeresési Technikák Tréning
❖ 2. Állásinterjú és Bértárgyalás Tréning
❖ Így pedig a lehető legteljesebb segítséget kapod ahhoz, hogy
mielőbb megtaláld az új állásodat!
Mit tartalmaz az Állásszerző
Program?
✓ Internetes tréning program több, mint 30 videós és szöveges
oktatóanyaggal (érték: 150.000 Ft)
✓ Kéthetenként internetes csoportos konzultáció: élő előadás és
kérdezz-felelek lehetőség (érték: 15.000 Ft)
✓ Zártkörű Facebook fórum, 24 órás elérhetőség (érték: 10.000 Ft)
✓ Ingyenes részvétel két egész napos tantermi képzésen
(érték: 100.000 Ft)
Mit tartalmaz az Állásszerző
Program?
✓ Internetes tréning program több, mint 30 videós és szöveges
oktatóanyaggal (érték: 150.000 Ft)
✓ Kéthetenként internetes csoportos konzultáció: élő előadás és
kérdezz-felelek lehetőség (érték: 15.000 Ft)
✓ Zártkörű online fórum, 24 órás elérhetőség (érték: 10.000 Ft)
✓ Ingyenes részvétel két egész napos tantermi képzésen
(érték: 100.000 Ft)
Telefonos fogadóóra
❖ Havonta egyszer fél napos nyílt nap
❖ 15 perces telefonos villámkonzultáció
❖ Tedd fel a legfontosabb kérdésedet
❖ Vagy fussuk át az önéletrajzodat, motivációs leveledet
Mit tartalmaz az Állásszerző
Program?
✓ Internetes tréning program több, mint 30 videós és szöveges
oktatóanyaggal (érték: 150.000 Ft)
✓ Kéthetenként internetes csoportos konzultáció: élő előadás és
kérdezz-felelek lehetőség (érték: 15.000 Ft)
✓ Zártkörű online fórum, 24 órás elérhetőség (érték: 10.000 Ft)
✓ Ingyenes részvétel két egész napos tantermi képzésen
(érték: 100.000 Ft)
✓ Telefonos fogadóóra (15.000 Ft)
Érték összesen: 290.000 Ft
❖ Elég sokan kerestek már meg azzal az ajánlattal, hogy
találjak nekik állást, és az első éves keresetük 10%-át
kifizetik majd sikerdíjként.
❖ Ezt azonban nem teszik lehetővé a magyar
jogszabályok.
❖ De megnyugtatlak, mert nem fogok elkérni ennyi pénzt,
ugyanis az a célunk, hogy minél több embernek
segíthessünk, minél több álláskeresőt szolgálhassunk.
❖ Mégis, játszunk el egy pillanatra a gondolattal…
Megérne Neked 290.000 Ft-ot,
ha…
✓ 3 hónapon belül megtalálnád az új állásodat?
✓ Olyan munkához segítenénk hozzá, amit szeretsz
csinálni, ahová öröm bejárni, és ahol a főnök is
megbecsül?
✓ Olyan állást nyernél el, amiben 15-20%-kal többet
keresel, mint jelenlegi vagy legutóbbi állásodban?
✓ A sikereid miatt visszanyernéd az önbizalmadat és
önbecsülésedet?
A Gerilla Önéletrajz Állásszerző Program
díja:
9.990 Ft helyett mindössze
4.990 Ft / hó
Mit tartalmaz az Állásszerző
Program?
✓ Internetes tréning program több, mint 30 videós és szöveges
oktatóanyaggal (érték: 150.000 Ft)
✓ Kéthetenként internetes csoportos konzultáció: élő előadás és
kérdezz-felelek lehetőség (érték: 15.000 Ft)
✓ Zártkörű Online fórum, 24 órás elérhetőség (érték: 10.000 Ft)
✓ Ingyenes részvétel két egész napos tantermi képzésen
(érték: 100.000 Ft)
✓ Telefonos fogadóóra (15.000 Ft)
Tagsági díj: 290.000 Ft helyett 4.990 Ft / hó
Hogyan tudsz csatlakozni?
❖ Kattints a videó alatt látható GOMB-ra
❖ Töltsd ki az űrlapot!
❖ A tagsági díjat bankkártyával tudod kifizetni, és máris be
tudsz lépni az Állásszerző Programba, illetve küldjük az
ajándék oktatóanyagot.
❖ Azért lehet csak bankkártyával fizetni, mert a tagság
automatikusan megújul, így amíg él a tagságod, addig a
csoportos beszedési megbízáshoz hasonlóan a 4.990 Ft
havidíjat is automatikusan tudod fizetni.
❖ Nincs szerződés, nincs hűségidő, nincs hosszútávú
elköteleződés! Addig maradsz tag, amíg a segítségünkre van
szükséged.
❖ A tagságot bármikor egyszerűen lemondhatod emailben
vagy telefonon
Miért adjuk ilyen olcsón?
❖ Azért állapítottuk meg ilyen alacsonyan a havidíjat,
hogy minél több álláskeresőnek elérhetővé váljon a
segítségünk.
❖ Az elmúlt években is több ezer szakembernek
segítettünk elhelyezkedni, de soha annyian nem írtak
nekünk, hogy megtalálták az új állásukat, mint a
program elindítása óta.
Mit mondanak a klubtagok?
60 év körül munkanélkülivé válni és állást
keresni nem egy egyszerű feladat. Ezért
is csatlakoztam a Gerilla Állásszerző
Programhoz, ahol hihetetlen
mennyiségű tudást lehet elsajátítani.
Az online videókból rengeteget tanultam,
átírtam az önéletrajzomat is, kiképeztem
magam álláskeresésből.
Ennek köszönhetően 61 évesen
sikerült egy olyan állást elnyernem,
ami mind szakmailag, mind anyagilag
megfelel a tudásomnak és a
tapasztalatomnak.Machovics Mária
Mit mondanak a klubtagok?
A rengeteg túlóra miatt döntöttem el, hogy
munkahelyet váltok, és a Gerilla
Önéletrajz Állásszerző Programtól ehhez
nagyon sok segítséget kaptam.
Az András útmutatásai által átírt
önéletrajzommal sokkal több helyre
hívtak be állásinterjúra, mint korábban.
Az állásinterjúra felkészítő videóknak
köszönhetően pedig az interjúkon is
meggyőzően szerepeltem. Az új
munkahelyemen remekülérzem magam,
köszönöm szépen a sok segítséget!
Sipka László
5 ok, amiért megéri most
csatlakozni
1. Mert most 50% kedvezménnyel csatlakozhatsz a programhoz
2. Mert ha most jelentkezel, akkor két egész napos tantermi
képzésünkön ingyen részt vehetsz
3. Mert 1500 szakember, akik az elmúlt egy évben csatlakoztak a
klubhoz, nem tévedhet
4. Mert innentől kezdve bármikor elérhetsz minket, és bármikor
kérdezhetsz
5. Mert a kedvezményes 4.990 Ft havidíj csak két mozijegy az ára
(A kedvezményes havidíj a tagságod során végig érvényes, tehát
nem csak az első hónapban.)
Kattints a lenti gombra és
csatlakozz
a Gerilla Önéletrajz Állászerző
Programhoz
Ha bármi kérdésed van a jelentkezéssel, csatlakozással
kapcsolatban, hívd az ingyenes zöld számunkat: 06-80-624-442

Contenu connexe

Similaire à Hogyan találd meg a neked való állást, amiben azt csinálhatod, amit szeretsz, és ezért rendesen meg is fizetnek c. előadás

Neupert Siker Akadémia
Neupert Siker Akadémia Neupert Siker Akadémia
Neupert Siker Akadémia Attila Neupert
 
Ha vállalkozni szeretnél de nincs rá pénzed itt a megoldás!
Ha vállalkozni szeretnél de nincs rá pénzed itt a megoldás!Ha vállalkozni szeretnél de nincs rá pénzed itt a megoldás!
Ha vállalkozni szeretnél de nincs rá pénzed itt a megoldás!DXN ganoderma kávé
 
Légy független MLM vállalkozó! Nem állást haladást kínálunk!
Légy független MLM vállalkozó! Nem állást haladást kínálunk!Légy független MLM vállalkozó! Nem állást haladást kínálunk!
Légy független MLM vállalkozó! Nem állást haladást kínálunk!DXN ganoderma kávé
 
Anyagi függetlenség - passzív jövedelem!
Anyagi függetlenség - passzív jövedelem!Anyagi függetlenség - passzív jövedelem!
Anyagi függetlenség - passzív jövedelem!DXN ganoderma kávé
 
Vállalkozz okosan, profitálj biztosan!
Vállalkozz okosan, profitálj biztosan!Vállalkozz okosan, profitálj biztosan!
Vállalkozz okosan, profitálj biztosan!Fitokucko
 
Állást keresel? Keress inkább pénzt! Vagyis inkább csinálj!
Állást keresel? Keress inkább pénzt! Vagyis inkább csinálj!Állást keresel? Keress inkább pénzt! Vagyis inkább csinálj!
Állást keresel? Keress inkább pénzt! Vagyis inkább csinálj!DXN ganoderma kávé
 
Idegen nyelveket tudsz? Kamatoztasd a magad hasznára!
Idegen nyelveket tudsz? Kamatoztasd a magad hasznára!Idegen nyelveket tudsz? Kamatoztasd a magad hasznára!
Idegen nyelveket tudsz? Kamatoztasd a magad hasznára!DXN ganoderma kávé
 
BB Coaching - Business Model You
BB Coaching - Business Model YouBB Coaching - Business Model You
BB Coaching - Business Model YouBenedek Frank, MBA
 
Wiesner Edit - Coaching Gyakori Kérdések - Lemma Coaching
Wiesner Edit - Coaching Gyakori Kérdések - Lemma CoachingWiesner Edit - Coaching Gyakori Kérdések - Lemma Coaching
Wiesner Edit - Coaching Gyakori Kérdések - Lemma CoachingWiesner Edit
 
!gen Debrecen 3
!gen Debrecen 3!gen Debrecen 3
!gen Debrecen 3Máté Rab
 
Vállalkozóknak! Ha több szeretnél lenni mint a magad alkalmazottja! Gondolkoz...
Vállalkozóknak! Ha több szeretnél lenni mint a magad alkalmazottja! Gondolkoz...Vállalkozóknak! Ha több szeretnél lenni mint a magad alkalmazottja! Gondolkoz...
Vállalkozóknak! Ha több szeretnél lenni mint a magad alkalmazottja! Gondolkoz...DXN ganoderma kávé
 
Vállalkozóknak. Növeld bevételed, csökkentsd a kiadásaid!
Vállalkozóknak. Növeld bevételed, csökkentsd a kiadásaid!Vállalkozóknak. Növeld bevételed, csökkentsd a kiadásaid!
Vállalkozóknak. Növeld bevételed, csökkentsd a kiadásaid!DXN ganoderma kávé
 

Similaire à Hogyan találd meg a neked való állást, amiben azt csinálhatod, amit szeretsz, és ezért rendesen meg is fizetnek c. előadás (20)

Wowwe munkafüzet
Wowwe munkafüzetWowwe munkafüzet
Wowwe munkafüzet
 
Neupert Siker Akadémia
Neupert Siker Akadémia Neupert Siker Akadémia
Neupert Siker Akadémia
 
Wowwe munkafüzet
Wowwe munkafüzetWowwe munkafüzet
Wowwe munkafüzet
 
Wowwe munkafüzet
Wowwe munkafüzetWowwe munkafüzet
Wowwe munkafüzet
 
Wowwe munkafüzet
Wowwe munkafüzetWowwe munkafüzet
Wowwe munkafüzet
 
Wowwe munkafüzet
Wowwe munkafüzetWowwe munkafüzet
Wowwe munkafüzet
 
Ha vállalkozni szeretnél de nincs rá pénzed itt a megoldás!
Ha vállalkozni szeretnél de nincs rá pénzed itt a megoldás!Ha vállalkozni szeretnél de nincs rá pénzed itt a megoldás!
Ha vállalkozni szeretnél de nincs rá pénzed itt a megoldás!
 
Légy független MLM vállalkozó! Nem állást haladást kínálunk!
Légy független MLM vállalkozó! Nem állást haladást kínálunk!Légy független MLM vállalkozó! Nem állást haladást kínálunk!
Légy független MLM vállalkozó! Nem állást haladást kínálunk!
 
Anyagi függetlenség - passzív jövedelem!
Anyagi függetlenség - passzív jövedelem!Anyagi függetlenség - passzív jövedelem!
Anyagi függetlenség - passzív jövedelem!
 
Vállalkozz okosan, profitálj biztosan!
Vállalkozz okosan, profitálj biztosan!Vállalkozz okosan, profitálj biztosan!
Vállalkozz okosan, profitálj biztosan!
 
Állást keresel? Keress inkább pénzt! Vagyis inkább csinálj!
Állást keresel? Keress inkább pénzt! Vagyis inkább csinálj!Állást keresel? Keress inkább pénzt! Vagyis inkább csinálj!
Állást keresel? Keress inkább pénzt! Vagyis inkább csinálj!
 
Állást keresel vagy pénzt?
Állást keresel vagy pénzt?Állást keresel vagy pénzt?
Állást keresel vagy pénzt?
 
Otthoni munkát keresel - Online szeretnél dolgozni?
Otthoni munkát keresel - Online szeretnél dolgozni?Otthoni munkát keresel - Online szeretnél dolgozni?
Otthoni munkát keresel - Online szeretnél dolgozni?
 
Idegen nyelveket tudsz? Kamatoztasd a magad hasznára!
Idegen nyelveket tudsz? Kamatoztasd a magad hasznára!Idegen nyelveket tudsz? Kamatoztasd a magad hasznára!
Idegen nyelveket tudsz? Kamatoztasd a magad hasznára!
 
BB Coaching - Business Model You
BB Coaching - Business Model YouBB Coaching - Business Model You
BB Coaching - Business Model You
 
Wiesner Edit - Coaching Gyakori Kérdések - Lemma Coaching
Wiesner Edit - Coaching Gyakori Kérdések - Lemma CoachingWiesner Edit - Coaching Gyakori Kérdések - Lemma Coaching
Wiesner Edit - Coaching Gyakori Kérdések - Lemma Coaching
 
!gen Debrecen 3
!gen Debrecen 3!gen Debrecen 3
!gen Debrecen 3
 
Miertmlm
MiertmlmMiertmlm
Miertmlm
 
Vállalkozóknak! Ha több szeretnél lenni mint a magad alkalmazottja! Gondolkoz...
Vállalkozóknak! Ha több szeretnél lenni mint a magad alkalmazottja! Gondolkoz...Vállalkozóknak! Ha több szeretnél lenni mint a magad alkalmazottja! Gondolkoz...
Vállalkozóknak! Ha több szeretnél lenni mint a magad alkalmazottja! Gondolkoz...
 
Vállalkozóknak. Növeld bevételed, csökkentsd a kiadásaid!
Vállalkozóknak. Növeld bevételed, csökkentsd a kiadásaid!Vállalkozóknak. Növeld bevételed, csökkentsd a kiadásaid!
Vállalkozóknak. Növeld bevételed, csökkentsd a kiadásaid!
 

Hogyan találd meg a neked való állást, amiben azt csinálhatod, amit szeretsz, és ezért rendesen meg is fizetnek c. előadás

  • 1. Baráth András "Hogyan találd meg a neked való állást, amiben azzal foglalkozhatsz, amit szeretsz, és amiben meg is fizetnek"
  • 2. Jól döntöttél, hogy itt vagy velünk mert… ❖ Ebben az előadásban bemutatom neked azt a módszert, amellyel az álláskeresők 95%-a 3 hónap alatt el tud helyezkedni ❖ Sőt, nem csak azt garantálom Neked, hogy el tudsz helyezkedni, hanem azt is, hogy jobban fogsz keresni az új állásodban, mint a korábbiakban ❖ És ez még nem minden, olyan állást fogsz találni, amelyet szeretni fogsz és amelyben jól érzed magad. ❖ Ezen technikák sok-sok ügyfelünknek segítettek már állást találni, és biztos vagyok benne, hogy neked is fognak
  • 3. Az előadásban elhangzó tanácsokat alkalmazva ❖ Képes leszel meghatározni az erősségeidet, és azt, hogy milyen állások illenek hozzád ❖ Használni tudod valamennyi álláskeresési csatornát és nemcsak álláshirdetéseket fogsz böngészni ❖ Olyan pályázati anyagot fogsz összeállítani, amellyel be fognak hívni állásinterjúkra, s az interjúkon jól fogsz teljesíteni ❖ Sikeres bértárgyalási stratégiádnak köszönhetően magasabb fizetést fogsz elérni ❖ Miután elnyerted a kívánt állást, a próbaidőt is sikeresen fogod teljesíteni
  • 4. ❖ Érdemes végig itt maradnod, mert az előadás végén egy speciális lehetőséget fogok neked felajánlani, amelyet nemcsak akkor tudsz használni, mikor állást keresel, hanem akkor, amikor a jelenlegi munkahelyeden szeretnél még sikeresebb, még elismertebb munkatárssá válni. ❖ Kérlek, figyelj végig, az előadás közben ne nézz, más weboldalakat, és a chat alkalmazásokat is célszerű felfüggesztened.
  • 5. Miért érdemes rám hallgatnod? ❖ Baráth András vagyok, okleveles önéletrajz-szakértő és elhelyezkedési tanácsadó. 2009-ben alapítottam a Gerilla Önéletrajz Műhelyt. ❖ Büszke vagyok rá, hogy azóta több ezer álláskereső és állásváltáson gondolkozó szakembereknek segítettünk megtalálni és elnyerni az új állásukat.
  • 6. Hiszünk abban: ❖ Hogy minden ember értékes tudással rendelkezik, és mindenki meg tudja találni azt a hivatást és állást, amiben jól érzi magát, és amiben anyagilag és erkölcsileg is megbecsülik. ❖ Ezt elsősorban úgy érjük el, hogy segítünk Neked felismerni és megfogalmazni az erősségeidet. És segítünk abban, hogy ezt magabiztosan kommunikáld, mind az önéletrajzodban mind az állásinterjún.
  • 7. Fontosabb szakértői meghívásaink: Kossuth Rádió, RTL Klub, HVG Állásbörze, Corvinus Egyetem
  • 8. Kinek szól ez az előadás? ✓ Tapasztalt szakembereknek felsőfokú- vagy középfokú végzettséggel ✓ Köztük idősebb vagy túlképzett szakembereknek is ✓ Vezetőknek… és beosztottaknak ✓ Azoknak, akik a versenyszférában szeretnének elhelyezkedni ✓ És azoknak is, akik a közszférában keresnek állást ✓ Kisgyermekes anyukáknak
  • 9. Mi a probléma? ❖ Van ugyan gazdasági fellendülés, de a munkaerő-hiány csak néhány szektort érint ❖ Ha valaki elmúlt 40 éves, annak Magyarországon továbbra sem könnyű elhelyezkedni ❖ Hiába felelsz meg a feltételeknek, hiába tudod, hogy alkalmas vagy, nem hívnak be állásinterjúra ❖ És gyakran túlképzettnek tartanak ❖ De mindezen tudunk segíteni….
  • 10. Ügyfélsztori 1. Dr. Koncz Katalin ❖ A Gerilla Önéletrajz Állásszerző Program segítségével sikerült egy vezetői pozíciót találnom. A tananyagok és a munkátok rengeteget segítettek, az első interjún külön dicséretet kaptam a színvonalas pályázatomért. ❖ A bértárgyalásban is tényleg remekül tudtam hasznosítani az itt tanultakat. Azt hihették, “öreg róka” vagyok alkudozásban, holott csak András anyagai szerint haladtam. Valóban nagyon hálás vagyok mindazért, amit itt kaptam.
  • 11. Ügyfélsztori 2. “Úgy terveztem, hogy gyermekem bölcsődei beszoktatása után kezdem el igazából a munkakeresést, hogy mire lejár a GYES, legyen már új munkahelyem. Álmodni sem mertem volna, hogy ez ilyen gyorsan megvalósul. Új terület, részmunkaidő (napi 4 óra), rugalmas munkaidő, segítőkész, türelmes munkáltató és munkatársak…. Pedig elég speciális helyzetben voltam. Munkahelyem megszűnt, 43 éves vagyok, két kislány mellől tértem vissza a munkaerő-piacra, illetve új területen szerettem volna dolgozni Andrástól rengeteg információt, tudást szereztem, amit utólag is nagyon köszönök." Kele Gabriella
  • 12. Az előadás elején említettem, hogy van egy olyan módszer, amivel az álláskeresők 95%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik. Erről a módszerről szeretnék nektek beszélni..
  • 13. A JOB CLUB modell ❖ Az elmúlt évtizedben az USA-ban felismerték, hogy azok az álláskeresési modellek, amelyben egy tanácsadó informálja az álláskeresőt a megnyíló lehetőségekről, meglehetősen alacsony hatásfokkal működnek ❖ Az álláskeresők elhelyezkedési hatékonysága 30% alatt volt ❖ Ezzel szemben kialakításra került egy ún. „ügyfélközpontú elhelyezési modell”, amelyben az álláskeresők : ❖ Saját felelősséget kaptak saját álláskeresésükben (feladataik voltak) ❖ Szakértő támogatást nyújtottak nekik (írott anyagok, kapcsolatrendszer) ❖ Képességfejlesztésben is részt vettek (pl. interjútechnika) ❖ Folyamatos kontroll és visszajelzés, közösség (network)
  • 14. Mi is az a job club A JOB CLUB vagy Állásklub bemutatása: ❖ Kis létszámú 15-20 fős csoport ❖ Rendszeres (napi, heti, kétheti találkozók) ❖ A csoportot segíti egy tapasztalt karriertanácsadó ❖ Írott anyagokat kapnak, segítségnyújtás kapcsolatrendszerrel ❖ Képességfejlesztés ❖ Nem csak tanulnak, hanem csinálni is kell!
  • 15. A JOB CLUB modell hatékonysága ❖ A kutatásban két csoportot alakítottak ki, egy ún. „job-club” csoportot, és egy kontrollcsoportot ❖ Job club csoport min. 55 év , 2/3-a nő, többség középiskolai végzettségű ❖ A több tudományos folyóiratban is publikált eredmény szerint a „job-club” csoport résztvevőinek 94,7%a talált 12 héten belül állást, míg a kontrollcsoportnál ez a szám 38% volt. Érdekesség, hogy az „job-club” csoport tagjainak elhelyezkedési aránya már 4 hét után magasabb (56%) volt, mint a kontrollcsoporté 12 hét után ❖ A „job-club” résztvevői szignifikánsabb magasabb jövedelmet értek el ❖ És magasabb óraszámban voltak foglalkoztatva, mint az egyéni álláskeresők
  • 16. Mitől működik a „Job club” modell ❖ Az álláskeresési támogatás nem egyszeri alkalom, hanem egy folyamat ❖ Sokéves gyakorlati tapasztalattal rendelkező karriertanácsadó útmutatásával történik a teljes álláskeresési folyamat ❖ A csapat tagjai egymást is erősítik nemcsak mentálisan, de akár álláslehetőségek megosztásával ❖ Az állásklub az álláskeresésteljes folyamatára, annak 9 fontos lépésre fókuszál, amit mindjárt megosztok veletek
  • 17. A sikeres álláskeresés stratégiája ❖ A kutatás alapján összeállítottunk egy 9 lépésből álló stratégiát, melynek segítségével: ❖ Sokkal több állásinterjúra fognak behívni ❖ Az állásinterjún magabiztosan, sikeresen fogsz teljesíteni ❖ Magasabb fizetést fogsz elérni ❖ Olyan munkahelyet találsz, ahol szeretsz dolgozni
  • 18. 9 lépés az új állásodért Mi a célod, milyen munka illik hozzád? Fedezd fel az erősségeidet Munkaerő-piaci kereslet-kínálat Találd meg az álláslehetőségeket Ütős önéletrajz Meggyőző motivációs levél Sikeres állásinterjú Bértárgyalás Próbaidő sikeres teljesítése
  • 19. A 9 lépéses stratégia elemei ❖ Ahogy látod a 9 lépéses komplett álláskeresési stratégia 3 fő részből áll ❖ Először is a felkészülés – felkészülés abból, milyen munkát keresel, hol szeretnél dolgozni, és hogyan találod meg ezeket a cégeket ❖ Második lépésként össze kell állítani a nyerő pályázati anyagot (önéletrajz és motivációs levél) ❖ A harmadik lépés pedig a kiválasztási folyamatot öleli fel, az interjútól a bértárgyaláson át egészen a próbaidő sikeres teljesítéséig
  • 20. 9 lépés az új állásodért Mi a célod, milyen munka illik hozzád? Fedezd fel az erősségeidet Munkaerő-piaci kereslet-kínálat Találd meg az álláslehetőségeket Ütős önéletrajz Meggyőző motivációs levél Sikeres állásinterjú Bértárgyalás Próbaidő sikeres teljesítése
  • 21. 1. LÉPÉS: Mi a célod, milyen munka illik hozzád? ❖ Biztos hallottátok már a Seneca idézetet, mely szerint „Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja melyik kikötőbe tart.” Ha nem tudod, mi a célod, honnan tudnád, hogy elérted-e, nem beszélve arról, hogy hogy tudnál ezirányban dolgozni ❖ Első lépésként meg kell határoznod pontosan mi a célod (munkahelyet akarsz váltani, vagy a munkádban szeretnél előre lépni, esetleg pályát akarsz módosítani?) ❖ Fogalmazd meg azt, mik a prioritásaid a váltással kapcsolatban, és mi az, amiben kompromisszumot tudsz tenni: fontos, hogy ezekkel legyél tisztában, így ha döntési helyzetbe kerülsz, nem fogsz hezitálni ❖ Definiáld konkrétan milyen munkát szeretnél csinálni ❖ Ha mindez megvan, írd le a célodat, mert ez segíti a tudati elköteleződést és ezzel a megvalósulást
  • 22. Milyen kérdéseket tegyél fel magadnak? ❖ Mennyit akarsz dolgozni? ❖ Mennyit akarsz keresni? ❖ Mennyit vagy hajlandó utazni? ❖ Mennyire vagy mobil? ❖ Mekkora felelősséget szeretnél vállalni? ❖ Milyen vállalatnál dolgoznál szívesen? ❖ Mi fontos a munkádban? ❖ Hová szeretnél eljutni 3-5 éven belül? ❖ Hogy illeszkedik a most megpályázott állás a terveidbe? ❖ Mik a fő prioritásaid, és ha kell miben tudsz rugalmas lenni?
  • 23. 9 lépés az új állásodért Mi a célod, milyen munka illik hozzád? Fedezd fel az erősségeidet Munkaerő-piaci kereslet-kínálat Találd meg az álláslehetőségeket Ütős önéletrajz Meggyőző motivációs levél Sikeres állásinterjú Bértárgyalás Próbaidő sikeres teljesítése
  • 24. 2. LÉPÉS: Fedezd fel az erősségeidet ❖ Ahhoz, hogy el tudd dönteni, melyik munkakörökben vagy területen számítasz a leginkább piacképes jelöltnek, vagy milyen munka illik leginkább hozzád, meg kell határoznod az erősségeidet ❖ Listázd ki mindazt a tudást, ismeretet, tapasztalatot, képességet, készséget, amelyre építhetsz a jövőbeni munkádban: specifikus kompetenciákat fogalmazz meg, amelyekben Te több/jobb vagy, mint a többi jelentkező ❖ Ha nehezen megy az erősségeid meghatározása, próbáld meg azt végiggondolni, milyen feladatokban érzed jól magad, milyen képességre van szükség ezen faladatok ellátásához – ezek lesznek az erősségeid
  • 25. 9 lépés az új állásodért Mi a célod, milyen munka illik hozzád? Fedezd fel az erősségeidet Munkaerő-piaci kereslet-kínálat Találd meg az álláslehetőségeket Ütős önéletrajz Meggyőző motivációs levél Sikeres állásinterjú Bértárgyalás Próbaidő sikeres teljesítése
  • 26. 3. LÉPÉS: Munkaerőpiaci kereslet-kínálat ❖ Az álláskereséssel kapcsolatos felkészülésnek a 3. és kulcsfontosságú lépése a munkaerőpiaci kereslet és kínálat feltérképezése ❖ Miért is fontos ez: ha olyan munkakört keresel, amelyre nincs kereslet a piacon, hiába a jó önéletrajz, az állásinterjún nyújtott jó teljesítmény, nem fogsz tudni elhelyezkedni ❖ A másik oldalon viszont ha olyan szektorban, területen keresel állást, ahol nagy a kereslet, könnyebben fogsz elhelyezkedni, még akkor is ha nem felelsz meg 100%-ban az elvárásoknak ❖ Ezért mielőtt elkezdesz önéletrajzot készíteni, mindenképpen elemezd az általad megcélzott szektort, munkakört kereslet-kínálat szempontból ❖ Hogyan is tudod ezt megtenni? Vajon hol tudsz annak utánanézni?
  • 27. 3. LÉPÉS: Munkaerőpiaci kereslet-kínálat ❖ Ahhoz hogy meghatározd mely szektorok teljesítenek jól (tehát hol van nagy számban munkaerőre szükség) tájékozódj, na de honnan: ❖ Álláskeresőként elengedhetetlen a gazdasági sajtó olvasása, a statisztikák tanulmányozása (hvg.hu, napigazdasag.hu, ksh.hu), itt tudhatod meg hol tapasztalható gazdasági növekedés, mely cégek, hol terveznek beruházásokat ❖ Azt hogy az általad kiválasztott munkakörre mekkora a kereslet, az állásportálok segítségével tudod kideríteni: nézd meg például a Profession.hu-n, hogy hány darab hirdetés van fenn az általad választott kategóriában.
  • 28. 9 lépés az új állásodért Mi a célod, milyen munka illik hozzád? Fedezd fel az erősségeidet Munkaerő-piaci kereslet-kínálat Találd meg az álláslehetőségeket Ütős önéletrajz Meggyőző motivációs levél Sikeres állásinterjú Bértárgyalás Próbaidő sikeres teljesítése
  • 29. 4. LÉPÉS: Találd meg az álláslehetőségeket ❖ A 4. lépésben ha már tudod milyen állást keresel, milyen munkakörben szeretnél elhelyezkedni meg kell határoznod magad számára, hogyan fogod megtalálni ezt az állást ❖ És ez azt jelenti, hogy a jövőben nem csak az állásportálok hirdetéseit fogod böngészni, hanem a későbbiekben kiaknázod a többi álláskeresési csatornában rejlő lehetőséget
  • 30. 4. LÉPÉS: Találd meg az álláslehetőségeket Az álláskeresés csatornái ❖ Ahogy látod, amikor eddig csak az álláshirdetéseket böngészted az álláspiacnak csak a 20%-án „vadásztál” javaslom, hogy a továbbiakban az egyes csatornák részesedésének megfelelő időt tölts az egyes területeken ❖ Persze továbbra is a érdemes az álláshirdetéseket is figyelemmel követned , hisz a piac 1/5-ét ezek jelentik. ❖ A következő percekben elmesélem hogyan használd a két kevéssé ismert álláskeresési csatornát: a kapcsolataidat és a közvetlen cégekhez történő jelentkezést 45% 20% 18% 6% 2% 8% Kapcsolatok Közvetlen cégekhez Álláshirdetések MÜK Fejvadászok Egyéb
  • 31. 9 lépés az új állásodért Mi a célod, milyen munka illik hozzád? Fedezd fel az erősségeidet Munkaerő-piaci kereslet-kínálat Találd meg az álláslehetőségeket Ütős önéletrajz Meggyőző motivációs levél Sikeres állásinterjú Bértárgyalás Próbaidő sikeres teljesítése
  • 32. 5. lépés: Készíts ütős önéletrajzot! Mitől működik a gerilla önéletrajz? ❖ CÉL: bejutni az állásinterjúra ❖ Az álláskeresés: értékesítési és marketing tevékenység ❖ Az önéletrajz a te egyoldalas marketing szórólapot –ezzel kell eladnod magad - ki kell tűnni vele a jelentkezők tömegéből ❖ Mivel tudsz kiemelkedni a tömegből: NEM a munkatapasztalataid felsorolásával, hanem ❖ EREDMÉNYEID ❖ ERŐSSÉGEID kiemelésével ❖ Készíts mindig cégre és pozícióra szabott önéletrajzot
  • 33. 9 lépés az új állásodért Mi a célod, milyen munka illik hozzád? Fedezd fel az erősségeidet Munkaerő-piaci kereslet-kínálat Találd meg az álláslehetőségeket Ütős önéletrajz Meggyőző motivációs levél Sikeres állásinterjú Bértárgyalás Próbaidő sikeres teljesítése
  • 34. 6. LÉPÉS: A meggyőző motivációs levél ❖ Ha rám hallgatsz, motivációs levelet mindig írsz, akkor is, ha nem kérik, mert a motivációs levélben tudod igazán megmutatni önmagadat ❖ A motivációs levélnek személyre szólónak kell lennie –ha nem tudod, ezt ki kell deríteni ❖ Ne írd le a pályafutásodat, viszont mesélj egy eredményedről, vagy hogy miért vagy alkalmas a megpályázott állásra ❖ Végül ha van olyan aggály, ami veled kapcsolatban felmerülhet, kezeld azt (életkor, tapasztalathiány, lakhely stb)
  • 35. Összegzés 4-6. LÉPÉS ❖ Az elmúlt három lépésben megtanultuk, hogyan kell meghatározni HOVÁ és HOGYAN fogsz pályázni ❖ Milyen módon tudsz hatásos önéletrajzot összeállítani ❖ És vajon mit is kell tartalmazni annak a rejtélyes önéletrajznak ❖ Ha eddig jól dolgoztál, elérted a célod és behívtak az állásinterjúra ❖ Mindjárt elmesélem, mire kell ügyelned az állásinterjú során
  • 36. 9 lépés az új állásodért Mi a célod, milyen munka illik hozzád? Fedezd fel az erősségeidet Munkaerő-piaci kereslet-kínálat Találd meg az álláslehetőségeket Ütős önéletrajz Meggyőző motivációs levél Sikeres állásinterjú Bértárgyalás Próbaidő sikeres teljesítése
  • 37. 7. LÉPÉS: A megnyerő állásinterjú ❖ Az állásinterjú / telefonos interjú nagyon fontos része a kiválasztásnak ❖ Koncentrálj arra, hogy az interjú során el kell adnod magad, te vagy a legjobb jelölt a pozícióra ❖ Fontos, hogy milyen benyomást kell keltesz: legyél ezért szakmailag felkészült, megnyerő, szimpatikus, szerethető jelölt ❖ Légy őszinte, de csak mértékkel ❖ Legyél konkrét (tények, számok, adatok, történetek, E/1) ❖ Kerüld a negativitást
  • 38. 9 lépés az új állásodért Mi a célod, milyen munka illik hozzád? Fedezd fel az erősségeidet Munkaerő-piaci kereslet-kínálat Találd meg az álláslehetőségeket Ütős önéletrajz Meggyőző motivációs levél Sikeres állásinterjú Bértárgyalás Próbaidő sikeres teljesítése
  • 39. 8. LÉPÉS: BÉRTÁRGYALÁS ❖ A bértárgyalással kapcsolatosan a legfontosabb tudnivaló, hogy tárgyalni kell, a férfiak 56% a nőknek mindössze 7%-a tárgyal bérről – kezdj el tárgyalni, ne félj attól, hogy majd nem te kapod meg az állást ❖ A bértárgyalás is folyamat, annak sikere azon múlik hogyan építed fel a folyamatot, hisz már az önéletrajzod elküldésénél kérik, hogy fogalmazz meg bérigényt. ❖ Tájékozódj a piacon elérhető bérekről, illetve számold ki neked mennyire van szükséged és alakíts ki egy alátámasztható, védhető bérszintet, és azt kommunikáld világosan (bruttó, nettó, havi, éves, totál) ❖ A bérigény megfogalmazásánál sosem sávot, hanem konkrét összeget jelölj meg, hangsúlyozd ki hogy bruttó vagy nettó és jelezd, ha a fizetési igényedben van rugalmasság
  • 40. 9 lépés az új állásodért Mi a célod, milyen munka illik hozzád? Fedezd fel az erősségeidet Munkaerő-piaci kereslet-kínálat Találd meg az álláslehetőségeket Ütős önéletrajz Meggyőző motivációs levél Sikeres állásinterjú Bértárgyalás Próbaidő sikeres teljesítése
  • 41. 9. LÉPÉS: A PRÓBAIDŐ ❖ Ha elnyerted az állást és sikerült megállapodnotok, elérkezik a munkába lépés időpontja, ne gondold azt, hogy mostantól hátra dőlhetsz… ❖ Tekintsd úgy a próbaidőt, mint egy nagyon fontos invesztíciós időszakot, amely majd kamatostól megtérül számodra ❖ Használd ki a betanulási időt, tanulj meg mindent a cégről a folyamatokról, akár már a munkaviszony előtt kérhetsz otthoni olvasnivalót, hogy gyorsabban feldolgozd az információkat ❖ Kérdezz sokat, ezzel nemcsak sok információhoz jutsz, de érdeklődésedet is demonstrálod ❖ Alakíts ki személyes kapcsolatrendszeredet, tölts időt formális és informális keretek közt a feletteseddel, munkatársaiddal, társosztályokkal, ügyfelekkel
  • 42. De hogy fogom én ezt egyedül végigcsinálni? ❖ Nem vagy egyedül….. ❖ Létezik egy olyan program, ahol mindenben támogatunk a az álláskeresés folyamata során ❖ Rengeteg online, videós és szöveges tananyag ❖ Tapasztalt karrier-tanácsadó ❖ Közösség –tudásmegosztás és állásajánlatok
  • 44. A program központi eleme… ❖ Az Állásszerző Program egy nagyon részletesen felépített álláskeresési, pontosabban elhelyezkedési rendszer ❖ A Program több, mint 30 videós ill. szöveges oktatóanyagból áll, amiben végigvezetünk a sikeres álláskeresés minden fontos lépésén… ❖ Hogy ne csak elnyerj egy állást, hanem hogy egy olyan állást nyerj el, amit szeretsz, amiben hosszú távon sikeres leszel, és amiben anyagilag és erkölcsileg is megbecsülnek.
  • 45.
  • 46.
  • 47.
  • 48.
  • 49. Mit tartalmaz az Állásszerző Program? ✓ Internetes tréning program több, mint 30 videós és szöveges oktatóanyaggal (érték: 150.000 Ft)
  • 50. 2. előny: fogjuk a kezed ❖ Az álláskeresésben talán az egyik legnehezebb, hogy egyedül kell megküzdened vele ❖ Az Állásszerző Program tagjaként többé nem vagy egyedül ❖ Kéthetenként élő internetes csoportos konzultációt tartunk, ahol Te is felteheted a kérdésedet ❖ Előadás, esettanulmány, ilyen volt - ilyen lett: ÉLŐ közvetítésben
  • 51. Mit tartalmaz az Állásszerző Program? ✓ Internetes tréning program több, mint 30 videós és szöveges oktatóanyaggal (érték: 150.000 Ft) ✓ Kéthetenként élő, internetes előadás, csoportos konzultáció és kérdezz-felelek lehetőség (érték: 15.000 Ft)
  • 52. A közösség ereje ❖ Egy tanfolyam értékét nemcsak a vezetői adják, hanem a többi résztvevő is - maga a közösség is érték ❖ Igaz ez az Állásszerző Programra is, aminek jelenleg is több, mint 600 álláskereső és állásban lévő szakember a tagja: az egész országból, minden szakterületről, köztük személyzetis szakemberek is ❖ Ezért létrehoztunk egy zártkörű online fórumot, hogy a többi klubtag véleményét és segítségét is ki tudd kérni az álláskeresés során
  • 53. ❖ Elkészült az önéletrajzod, és kíváncsi vagy a többiek véleményére? Oszd meg a zártkörű fórumban! ❖ Fizetési információkra vagy kíváncsi? Kérdezd meg a többi tag véleményét! ❖ Le szeretnél informálni egy céget, ahol nincs ismerősöd? A több, mint 600 klubtag közül valószínűleg lesz olyan, aki tud segíteni! ❖ A zártkörű fórumban nekem is felteheted a sürgős kérdésedet, amire 24 órán belül válaszolok.
  • 54. Mit tartalmaz az Állásszerző Program? ✓ Internetes tréning program több, mint 30 videós és szöveges oktatóanyaggal (érték: 150.000 Ft) ✓ Kéthetenként internetes csoportos konzultáció: élő előadás és kérdezz-felelek lehetőség (érték: 15.000 Ft) ✓ Zártkörű online fórum, 24 órás elérhetőség (érték: 10.000 Ft)
  • 55. Ajándék élő tantermi képzés ❖ Az Állásszerző Program tagjaként teljesen ingyen vehetsz részt két egész napos tantermi képzésünkön, amelyeknek a díja egyébként 50.000 Ft / alkalom lenne. ❖ 1. Önéletrajzírás és Álláskeresési Technikák Tréning ❖ 2. Állásinterjú és Bértárgyalás Tréning ❖ Így pedig a lehető legteljesebb segítséget kapod ahhoz, hogy mielőbb megtaláld az új állásodat!
  • 56. Mit tartalmaz az Állásszerző Program? ✓ Internetes tréning program több, mint 30 videós és szöveges oktatóanyaggal (érték: 150.000 Ft) ✓ Kéthetenként internetes csoportos konzultáció: élő előadás és kérdezz-felelek lehetőség (érték: 15.000 Ft) ✓ Zártkörű Facebook fórum, 24 órás elérhetőség (érték: 10.000 Ft) ✓ Ingyenes részvétel két egész napos tantermi képzésen (érték: 100.000 Ft)
  • 57. Mit tartalmaz az Állásszerző Program? ✓ Internetes tréning program több, mint 30 videós és szöveges oktatóanyaggal (érték: 150.000 Ft) ✓ Kéthetenként internetes csoportos konzultáció: élő előadás és kérdezz-felelek lehetőség (érték: 15.000 Ft) ✓ Zártkörű online fórum, 24 órás elérhetőség (érték: 10.000 Ft) ✓ Ingyenes részvétel két egész napos tantermi képzésen (érték: 100.000 Ft)
  • 58. Telefonos fogadóóra ❖ Havonta egyszer fél napos nyílt nap ❖ 15 perces telefonos villámkonzultáció ❖ Tedd fel a legfontosabb kérdésedet ❖ Vagy fussuk át az önéletrajzodat, motivációs leveledet
  • 59. Mit tartalmaz az Állásszerző Program? ✓ Internetes tréning program több, mint 30 videós és szöveges oktatóanyaggal (érték: 150.000 Ft) ✓ Kéthetenként internetes csoportos konzultáció: élő előadás és kérdezz-felelek lehetőség (érték: 15.000 Ft) ✓ Zártkörű online fórum, 24 órás elérhetőség (érték: 10.000 Ft) ✓ Ingyenes részvétel két egész napos tantermi képzésen (érték: 100.000 Ft) ✓ Telefonos fogadóóra (15.000 Ft) Érték összesen: 290.000 Ft
  • 60. ❖ Elég sokan kerestek már meg azzal az ajánlattal, hogy találjak nekik állást, és az első éves keresetük 10%-át kifizetik majd sikerdíjként. ❖ Ezt azonban nem teszik lehetővé a magyar jogszabályok. ❖ De megnyugtatlak, mert nem fogok elkérni ennyi pénzt, ugyanis az a célunk, hogy minél több embernek segíthessünk, minél több álláskeresőt szolgálhassunk. ❖ Mégis, játszunk el egy pillanatra a gondolattal…
  • 61. Megérne Neked 290.000 Ft-ot, ha… ✓ 3 hónapon belül megtalálnád az új állásodat? ✓ Olyan munkához segítenénk hozzá, amit szeretsz csinálni, ahová öröm bejárni, és ahol a főnök is megbecsül? ✓ Olyan állást nyernél el, amiben 15-20%-kal többet keresel, mint jelenlegi vagy legutóbbi állásodban? ✓ A sikereid miatt visszanyernéd az önbizalmadat és önbecsülésedet?
  • 62. A Gerilla Önéletrajz Állásszerző Program díja: 9.990 Ft helyett mindössze 4.990 Ft / hó
  • 63. Mit tartalmaz az Állásszerző Program? ✓ Internetes tréning program több, mint 30 videós és szöveges oktatóanyaggal (érték: 150.000 Ft) ✓ Kéthetenként internetes csoportos konzultáció: élő előadás és kérdezz-felelek lehetőség (érték: 15.000 Ft) ✓ Zártkörű Online fórum, 24 órás elérhetőség (érték: 10.000 Ft) ✓ Ingyenes részvétel két egész napos tantermi képzésen (érték: 100.000 Ft) ✓ Telefonos fogadóóra (15.000 Ft) Tagsági díj: 290.000 Ft helyett 4.990 Ft / hó
  • 64. Hogyan tudsz csatlakozni? ❖ Kattints a videó alatt látható GOMB-ra ❖ Töltsd ki az űrlapot! ❖ A tagsági díjat bankkártyával tudod kifizetni, és máris be tudsz lépni az Állásszerző Programba, illetve küldjük az ajándék oktatóanyagot. ❖ Azért lehet csak bankkártyával fizetni, mert a tagság automatikusan megújul, így amíg él a tagságod, addig a csoportos beszedési megbízáshoz hasonlóan a 4.990 Ft havidíjat is automatikusan tudod fizetni.
  • 65. ❖ Nincs szerződés, nincs hűségidő, nincs hosszútávú elköteleződés! Addig maradsz tag, amíg a segítségünkre van szükséged. ❖ A tagságot bármikor egyszerűen lemondhatod emailben vagy telefonon
  • 66. Miért adjuk ilyen olcsón? ❖ Azért állapítottuk meg ilyen alacsonyan a havidíjat, hogy minél több álláskeresőnek elérhetővé váljon a segítségünk. ❖ Az elmúlt években is több ezer szakembernek segítettünk elhelyezkedni, de soha annyian nem írtak nekünk, hogy megtalálták az új állásukat, mint a program elindítása óta.
  • 67. Mit mondanak a klubtagok? 60 év körül munkanélkülivé válni és állást keresni nem egy egyszerű feladat. Ezért is csatlakoztam a Gerilla Állásszerző Programhoz, ahol hihetetlen mennyiségű tudást lehet elsajátítani. Az online videókból rengeteget tanultam, átírtam az önéletrajzomat is, kiképeztem magam álláskeresésből. Ennek köszönhetően 61 évesen sikerült egy olyan állást elnyernem, ami mind szakmailag, mind anyagilag megfelel a tudásomnak és a tapasztalatomnak.Machovics Mária
  • 68. Mit mondanak a klubtagok? A rengeteg túlóra miatt döntöttem el, hogy munkahelyet váltok, és a Gerilla Önéletrajz Állásszerző Programtól ehhez nagyon sok segítséget kaptam. Az András útmutatásai által átírt önéletrajzommal sokkal több helyre hívtak be állásinterjúra, mint korábban. Az állásinterjúra felkészítő videóknak köszönhetően pedig az interjúkon is meggyőzően szerepeltem. Az új munkahelyemen remekülérzem magam, köszönöm szépen a sok segítséget! Sipka László
  • 69. 5 ok, amiért megéri most csatlakozni 1. Mert most 50% kedvezménnyel csatlakozhatsz a programhoz 2. Mert ha most jelentkezel, akkor két egész napos tantermi képzésünkön ingyen részt vehetsz 3. Mert 1500 szakember, akik az elmúlt egy évben csatlakoztak a klubhoz, nem tévedhet 4. Mert innentől kezdve bármikor elérhetsz minket, és bármikor kérdezhetsz 5. Mert a kedvezményes 4.990 Ft havidíj csak két mozijegy az ára (A kedvezményes havidíj a tagságod során végig érvényes, tehát nem csak az első hónapban.)
  • 70. Kattints a lenti gombra és csatlakozz a Gerilla Önéletrajz Állászerző Programhoz Ha bármi kérdésed van a jelentkezéssel, csatlakozással kapcsolatban, hívd az ingyenes zöld számunkat: 06-80-624-442