SlideShare une entreprise Scribd logo
1  sur  80
1
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról
fordította: GoodETHungary.blog.hu
Ebben az írásban egy empata, videóblogger gondolatait és tanításait szeretnénk
bemutatni. Egy olyan fiatal lányról van szó, akinek semmi köze nincs sötét
projektekhez, titkos programokhoz, vagy ilyesmikhez. Gigi Young egy kanadai
lány, aki látó- és intuitív képességeinek illetve csillagmagként, plejádi
lélekszármazásának köszönhetően számos földönkívüli lénnyel került
kapcsolatba. Az általa csak spirituális vezetőknek hívott lényektől rengeteg
tanítást kapott és sok mindent megmutattak neki az univerzum működésével
kapcsolatban. Tapasztalatairól rövid videóbejegyzéseket szokott készíteni,
amelyekben nézői kérdések és spirituális témák mellett többek között azokról a
földönkívüli fajokról is beszél, amelyek nagy hatással vannak a jelenlegi földi
emberi civilizációra.
A kanadai Gigi Young empataként és konzultánsként elsősorban a dolgok lelki
oldalával foglalkozik, fiatal kora ellenére nagy tapasztalatokkal bír, és
földönkívüliekkel való rendszeres kapcsolódásai révén széles látókörrel
rendelkezik.
2
Gigi tanításai jelentősen szélesíthetik a látókörünket, és nagyon sok mindenre
magyarázattal szolgálhatnak a bolygónkon zajló történések megértésével
kapcsolatban.
Az alábbi cikkben újra Gigi Young írásaiból és videobejegyzéseiből
válogattunk.
1./6. RÉSZ
A LELKED GALAKTIKUS UTAZÁSA
Hogy pontosan megérthessük, milyen események zajlanak a bolygónkon és
miért, mindenképpen szót kell ejtenünk a lélek inkarnációs folyamatáról is.
Amikor a 3D-be inkarnálódunk lecsökkentjük a frekvenciát és tudatosságunk
egyre sűrűbbé válik. Ennek a folyamatnak van egy nyomvonala, ami
visszakövethető a karmán és lelkünk történelmén keresztül. A lélektörténetünk
az univerzumban történő nagyobb események mikrokozmoszát képezi és
visszafejthető különböző korábbi inkarnációkra, amelyek a Földre születésünk
előtt történtek. Ezek az inkarnációk az életmotívumainkat is tartalmazzák,
amelyek univerzális motívumokhoz is kapcsolódnak, így valójában egy
hatalmas méretű puzzle egy-egy darabkáját alkotják.
A karmának tehát nem csak személyes, hanem univerzális vonatkozásai is
vannak. A következő 20 évben ez egyre több és több ember számára válik majd
nyilvánvalóvá ugyanis hamarosan kikerülünk a frekvenciák lefelé ereszkedő
ciklusából (vagyis amikor a Föld alámerül a frekvenciák mélyebb rétegeibe) és
kezdetét veszi egy felemelkedési ciklus. Ez a felemelkedési ciklus nem azt
jelenti, hogy minden felemelkedik körülöttünk, hanem hogy elkezdjük
újraintegrálni kozmikus emlékezetünket, tisztába kerülünk azzal, hogy kik
vagyunk valójában, mik a létezésünk céljai illetve újraigazodunk a szeretethez.
Tudni fogjuk, hogy valójában isteni lények vagyunk.
3
Ez a hely, ahol jelenleg élünk - a Föld bolygó - nagyon mélyen alászállt az
elkülönülésbe, az ego-ba, a félelembe és a háborúskodásba. Alámerültünk a
sötétségbe. Ez nem feltétlenül negatív, mert a sötétség jelentheti a másik
oldalunkat is és ebben az értelemben segítségünkre lehet felismerni, megismerni
magunkat. Ahogy egyre mélyebb dimenziókba ereszkedünk, az alacsonyabb
denzitások lehetőséget teremtenek arra, hogy egyre többet és többet lássunk meg
ebből.
A földi emberek nagyon sok helyről, sok más csillagrendszerből
inkarnálódhatnak a Földre pl a Szíriuszról, Plejádokról, Arkturuszról, stb. Sokan
közülük magasabb dimenziókban 5D-6D-ben éltek, mielőtt a Földre születtek
volna. A magasabb dimenziókból, vagyis a 9D-ből, 10D-ből vagy 11D-ből nem
lehet egyből egy 3D-s környezetbe leszületni, mert ez hatalmas ugrásnak számít
lefelé és nem igazán hatékony módja a tapasztalatszerzésnek. Az 5D-ből és a
6D-ből azonban már könnyebben megy ez az alászállás. Könnyebb az átmenet
és így az onnan érkezők képesek áthozni lélekemlékezetüket, karmikus
emlékeiket és útvonalaikat – így lehetőségük nyílik arra, hogy ebben a
környezetben munkálkodjanak és ezáltal fejlődjenek. A 3D-be ereszkedés egyik
legfőbb célja ugyanis a lélek megnemesítése és finomítása. A 3D szintje
nagyrészt erre szolgál.
A bennünket igazán szolgáló, hatékony információk az 5D-6D szintjéről és
tudatosságából érkeznek. Ezekhez képesek vagyunk kapcsolódni, mert az igazán
magas dimenziókhoz képest, ezek még nem esnek olyan távol tőlünk és
fejlettségi szintünktől. 5D-6D feletti szférákban már nincs annyi sötétség és
nincs annyi átalakulás, ezért a fentebbről érkező információk már nem olyan
mértékben integrálhatók a saját életünkbe, nem tudunk a segítségükkel
hatékonyan tanulni. Emberi lények számára egyébként elvileg hozzáférhetők a
létező legmagasabb dimenziókból érkező információk, csakrarendszerünk
ugyanis képes a lehető legmagasabb forrásból érkező információk befogadására
is. Mégis hatékonyabb olyan lényektől tanulni, akik fejlettségüket tekintve csak
egy kicsivel vannak feljebb tőlünk. Ez arra is lehetőséget biztosíthat, hogy akár
velük közösen tudjunk tanulni és fejlődni. Kölcsönösen segíthetjük egymás
felemelkedését
4
Lélekcsoportként inkarnálódva csoportos feladataink és céljaink is vannak,
emellett pedig léteznek alapvető inkarnációs ciklusok is. Minden csillagrendszer
saját karmát hordoz, megvan a maguk frekvenciája, leckéik és munkálkodni való
feladataik. A különböző csillagrendszerekhez való kapcsolódás során nagyon
sok esetben a szív jelenti a kulcsot, az érzések segítségével tudsz kapcsolódni
hozzájuk, nem annyira intellektuális információk által. Természetesen az adott
csillagrendszer alapfrekvenciájához való kapcsolódást gyakorolni kell, és ha
létrejön, akkor maga a kapcsolat egy nagyon szubjektív élmény lesz, amely
igazságokat hordoz majd a számodra.
A különböző csillagrendszerek alapfrekvenciájából lehet megérteni az ott élők
karmáját, karmikus történetét, adottságaikat, képességeiket, univerzumban
elfoglalt helyüket és szerepüket. Azok a lelkek, akik csillagmagok és ezekről a
helyekről inkarnálódnak, felismerhetik ezekben saját történetüket és karmáikat.
Az egyéni inkarnációs ciklusok visszatükrözik a galaktikus karmát, és egy
univerzális karmikus mintázat is kirajzolódik bennük. Ebbe vannak beleszőve a
saját egyéni életmotívumok. Amikor a saját életmotívumaidon dolgozol, és itteni
életcélodat valósítod meg, akkor az visszahat az inkarnációs útvonalaidra és
energiát vezet vissza az időben az univerzumi származásod irányába. Minden
mindennel kapcsolódik, minden tett hullámokat kelt és visszahat.
A földcentrikus, egocentrikus spirituális szemlélet elkezd átalakulni. Egyre
inkább tudatába kerülünk annak, hogy máshol is éltünk már korábban, és ez a
tapasztalat egyre inkább logikussá válik, semmint, hogy furcsának hatna.
Minden, amin inkarnációink során valahol máshol már keresztülmentünk, mind
itt van, összekeveredik és interakcióban van bennünk, jelenlegi életünkben.
Ezért olyan nehéz itt létezni, és olykor zavarodottnak, elszakítottnak érezzük
magunkat. Ezért is olyan változatos a Föld bolygó, mert itt és most a különböző
inkarnációs ciklusok nemesítése zajlik. A Föld bolygó a lelkünk, lélekutunk
finomítója, megnemesítője. Nagyon sok galaktikus karma, háború, történet és
hatás vár itt és most arra, hogy bennünk, általunk megnemesedjen, és ennek
hatása az egész világra hatással lesz majd.
5
MÁS HÁROMDIMENZIÓS BOLYGÓK
Viszonylag ritkán hallhatunk olyan, szintén 3D-s bolygókról, amelyeken a
tudatosság szintje nagyjából megegyezik a miénkkel, különösen fejlődésük
elején, amikor az oda inkarnálódó lelkek tulajdonképpen alászállnak a 3D-s
sűrűségbe. Később, egy idő után, ahogy haladnak feljebb a 4D felé, ezekben a
világokban is magasabb szintű energiák jelennek meg. Ezekben a világokban
egy leegyszerűsített karma „ledolgozása” zajlik. Az ilyen típusú bolygók lakói
nagyon sokféle karmaszintet és lélekutat járhatnak be.
A 3D-s bolygók és valóságok általánosságban szólva erős karmikus célokat
teljesítenek be. Intenzív, kemény karmák nagyon gyorsan történő
„ledolgozására”, kimunkálására szolgálnak. Ilyen környezetekben a magasabb
dimenziós valóságokhoz képest százszor vagy ezerszer gyorsabban lehet
hatalmas karmákat ledolgozni.
Ami a 3D-s bolygók fizikai jellemzőit illeti, sok olyan bolygó található
közöttük, amik Földünkhöz képest kevésbé változatos környezettel bírnak.
Vannak például olyan bolygók, amiken csak sivatag található és a rajtuk élő
teljes populáció sivatagi környezetben szerzi élettapasztalatait. Léteznek aztán
olyan bolygók is, amiken többnyire csak víz található és így az ott élő lények
többsége is vízi élőlény. Ebben a környezetben valósítják meg karmikus
leckéiket, ebben a környezetben formálódik a lelkük, és mivel mindenféle
környezet formál valamennyit a lelken, ezért lelki evolúciójuk is ebben a
környezetben bontakozik ki. Sok bolygó létezik tehát, amin kizárólag egyféle
klíma található.
A Föld bolygó ebből a szempontból is különlegesnek, földrajzi értelemben az
egyik legváltozatosabb helynek számít. Rendkívül változatos környezeti
hatásokkal találkozhatunk itt, sarkvidéki hidegtől, száraz forró sivatagokon át,
tundrával, óceáni-trópusi vidékekkel. Mindemellett a hőmérsékleti különbségek
is eléggé nagyok az egyes éghajlatok között, bizonyos vidékek pedig egyáltalán
nem lakhatóak. A földi élőlények is nagyon nagy változatosságot mutatnak.
6
Nagyon sokféle kifejezési formával találkozhatunk, nagyon sokféle típusú
emberrel, különböző rasszokkal és genetikai jellemzőkkel. A Föld mellett persze
vannak más bolygók is, amik változatosak ebből a szempontból, de a Föld abban
is különbözik tőlük, hogy nagyon intenzív energiája van. A különbözőségek
ugyanis nem pusztán egymás mellett léteznek itt, hanem alaposan össze is
keverednek.
Vannak olyan 3D-s bolygók, amiket egyfajta tompító energia vesz körül. Sok
ilyen bolygó, sőt naprendszer is létezik, és ezek úgymond lépcsőfokokként
szolgálnak. Az ilyen helyek sokkal könnyebb energiával rendelkeznek. Még
mindig sűrűek és még mindig 3D-sek (hiszen ez az egyik legsűrűbb denzitás,
ahová inkarnálódhatunk), de nem annyira intenzívek és ennek megfelelően
azokon a bolygókon kicsit „könnyebb az élet”. Arra szolgálnak, hogy
hozzászoktassák a lelkeket az alacsonyabb denzitás megtapasztalásához. Sok
léleknek, akik ilyen bolygókra inkarnálódnak lágyabb energiájuk van, és
előfordul, hogy ezek a bolygók két hely közötti inkarnációs pontként szolgálnak.
(GoodET Szerk. - Ezt úgy lehet értelmezni, hogyha mondjuk egy lélek pl a
Szíriuszról akar leinkarnálódni a 3D-be, akkor lehetősége van választani egy
ilyen „könnyebb energiával” rendelkező bolygót, ahol hozzászokhat az
alacsonyabb 3D sűrűséghez és frekvenciaszinthez, megtanulhat otthonosan
mozogni benne, majd azután inkarnálódik a Földre. Legalább is ilyen eset is
előfordulhat.) Tehát nagyon sok 3D-s bolygó lépcsőfokként szolgál, de úgy
tűnik, a Föld nem tartozik ezek közé.
A Földön ugyanis nagy a diverzitás és sok a konfliktus – anyabolygónk egy
nagyon-nagyon nehéz környezetnek számít. Azonban amennyire fájdalmas és
nehézségekkel teli az itteni élet megtapasztalása, egyben hatalmas lehetőségeket
is rejt magában. A Föld a bolygón zajló élet bonyolultsága és extrém intenzitása
miatt galaxisszerte áhított helynek számít. Általánosságban is elmondható, hogy
a 3D-s bolygók nagyon intenzívek. Olyan környezetek, amik nagyon különböző
karmikus vonalak és történetek kibontakozását teszik lehetővé, amiket ráadásul
gyorsítva, együttesen, sűrítve lehet kidolgozni. Lehetőséget teremtenek arra,
hogy nagyon intenzív karmákat lehessen nagyon rövid idő lefogása alatt
sikeresen megoldani. A 3D-s környezetek lehetővé teszik karmák és
lélekcsoportok egyetlen fizikai testben való keveredését és összeolvasztását,
7
megadják a lehetőséget a karmák ledolgozására és így az energiák
kifinomítására, megnemesítésére.
Az emberi forma itt a Földön egyfajta keveréke reptiliánoknak, plejádiaknak és
még sok más földönkívüli faj genetikájának. Valójában minden földi fizikai
emberi forma visszavezethető valamilyen földönkívüliek által végrehajtott
genetikai beavatkozásra. Emellett más és más egyéni lélektörténetünk is van
előző életek és galaktikus inkarnációk által és ezek mind-mind összekeverednek
itt a Földön. Éppen ezért a földi környezet nagyon erőteljes, de ugyanakkor
végtelenül bonyolult is. Koncentrált keveréke karmáknak és történeteknek, és
talán éppen ezért hívhatjuk a Földet egyfajta élő könyvtárnak, ahol rengeteg
dolog keveredik össze egy helyen. A földi 3D-ben kis helyre sűrítve több
galaktikus dráma is zajlik egyszerre. Ez az oka annak, amiért nagyon sok, a
fejlődés különböző szintjén álló földönkívüli lény követi figyelemmel az itt zajló
eseményeket. Vannak közöttük, akik nagyon rég óta közvetlenül is részt vesznek
a földi élet alakulásában, mások inkább csak megfigyelő szereppel bírnak,
megint mások pedig közvetlenül, fizikailag nem akarnak részt venni mindebben,
mentálisan azonban igen.
A Föld tehát nagyon fontos hely, mert sok minden történik rajta – eonok óta
zajló galaktikus háborúk és harcok hatásai tükröződnek a földi élet folyásában.
Ha azonban sikerülne ebből itt egységet, békét és harmóniát teremtenünk, akkor
az intenzív gyógyulást jelenthetne ezekre az ősidők óta fennálló konfliktusokra,
aminek aztán visszaható ereje lenne azokra a régi karmikus elakadásokra,
amelyek itt összesűrűsödve várják, hogy kimunkálásra kerüljenek. A 3D-s
világok tehát különlegesek a lelkeket és energiákat megnemesítő, gyógyulást
előidéző és egységbe hozó képességeik miatt.
AZ ORION
Az Orion az egyik legmélyebben polarizált hely, benne egy nagyon mélyen
polarizáló koncepció jelenítődik meg. A polarizálódás a tudatosság két nagyon
erős kifejeződése között valósul meg – a feminin és maszkulin jellegek között. E
8
két polaritás abból a célból van jelen az Orionon, hogy valamiféleképpen
integrálódjanak. Lényegében a mi lélekvonalunk kezdete is ehhez a nagyon erős
polarizálódáshoz köthető.
Az Orion előtt nagyon más volt a helyzet. Az emberiség eredetvonalában a
Lyra-rendszer nagyon fontos láncszemet tölt be, lényegében ott kezdődött a
számunkra minden. A Lyra-rendszerben nagyon pontosan kifejeződött és
megjelenítődött az isteni teljesség. Nagyon tiszta feminin jelleg és nagyon tiszta
maszkulinitás volt jelen, ami különböző kultúrákban és civilizációkban testesült
meg. Kialakultak olyan civilizációk, amik nagyon femininek voltak, erre a
jellegre alapoztak és ezt a frekvenciát fejezték ki egyénileg és közösségi szinten
is, sőt mindez a fizikai formájukban is megmutatkozott. Aztán különböző
bolygókon létrejöttek olyan civilizációk is, amelyek inkább a maszkulin
aspektusra építettek.
Amikor feminin vagy maszkulin jellegekről beszélünk, nem kizárólag női-férfi
felosztásra kell gondolnunk. Voltak civilizációk, ahol a nők erős maszkulin
jelleget hordoztak, és ugyanez fordítva is megtörtént, voltak társadalmak,
amikben a férfiak inkább a feminin princípium felé tolódtak. Az egymást
kiegészítő kifejezési formák között aztán idővel kisebb csetepaték jelentek meg,
majd a különböző jellegek elkezdtek erősebben polarizálódni.
A feminin jellegű társadalmak – amik az érzelmeket, a spiritualitást helyezték
előtérbe, és értékrendjüket ez alapján állították fel - elkezdtek nagyon másokat
szolgálóvá válni. Elkezdték elnyomni magukban a másik aspektust, elnyomták a
saját individualitásukat a közösség és a teljesség javára. Háttérbe helyezték az
egyént a közösséggel szemben és spiritualitásuk miatt a negatív érzelmeiket nem
fejezték ki, így nagyon sok elfojtás keletkezett bennük.
A maszkulin jellegű társadalmak viszont inkább magukat szolgálóvá váltak.
Kulcsfontosságúvá vált számukra az individualitás. Úgy vélték, hogy a siker és a
boldogulásuk titka az, ha az egyén hangját meghallják, érték volt számukra, ha
valaki egyénként nyilvánult meg és igényelték az egyéni elismerést. Ennek
eredményeként olyannyira polarizálódni kezdtek, hogy elnyomták az érzéseiket,
9
így az energia nem a közösség irányába áramlott, hanem az egyéni elme felé
tolódott el, az vált hangsúlyossá.
A feminin társadalmak az érzéseket és a közösséget tartották szem előtt, ezért
háttérbe szorították az egyéni elmét és a logikát csak azért, hogy az egész
közösséget szolgálják, és ezt az egyén fontossága elé helyezték. A maszkulin
civilizációk pedig a közösséget és a feminin jelleget nyomták el az egyéni
kibontakozás javára. Végül mindkét aspektus – a feminin és a maszkulin -
végzetesen kibillentek és a totális egyensúlytalanság állapotába kerültek.
Ebben a polarizálódásban találjuk az Orion magját. A polaritások
megtapasztalása, az ezek keltette mágneses pólusok és energetika az, ami az
Orion gyökerét alkotja, legfőbb jellegét pedig a mély különbözőségek és a mély
polarizálódás jelenti. Az ellentétek, a maszkulin és feminin jellegek kölcsönös
elnyomása adták az alapenergiát az Orion létrejöttéhez. Fontos kiemelni, hogy
mindkét oldal fontos és érvényes, hiszen a Forrás hiteles kifejeződései. Az
Orionon élők azonban belemerültek a polaritásban, hogy kibontsák,
kibontakoztassák és mélyen megismerjék ezeket a polarizált jellegeket, ezen a
módon tapasztalják meg az önismeretet és ismerjék meg az istenséget.
Önmagában véve tehát ez a polarizálódás nem egyöntetűen rossz dolog, nem
olyasmi, aminek soha sem szabadott volna megtörténnie, hanem egyszerűen
mindenki belemerült a polaritásba, hogy később integrálni tudja a két különböző
jelleget magában.
Az Orion tehát egy mélyen polarizált hely. Olyan lények élnek ott, akiknek egy
része egyáltalán nem hisz az individuumban, az egyénben, és azt gondolják,
hogy egyénnek lenni egyet jelent az önzőséggel. Más lények viszont azt vallják,
hogy egyénnek lenni az egyetlen lehetséges mód arra, hogy valaki boldog
legyen. Ezzel a két polaritással egy hatalmas motívum keletkezett, aminek
hatásai mind a mai napig velünk vannak és részünket képezik. Ezek a
motívumok tisztán láthatóak a mai földi társadalomban is, akár a feminizmust
vesszük például, vagy a politikai pártok eszmeiségét. A maszkulin és feminin
jellegek közül ebben a formában egyik sem hibátlan, hiszen egyensúlyban
kellene lenniük. A társadalmaknak úgy kellene működniük, hogyha igazán
10
önmagadat szolgálod, akkor azzal a közösséget is szolgálod. Ha kapcsolódsz a
szívedhez, akkor az isteni céloddal teremtesz kapcsolatot, az isteni cél pedig
közvetlenül kapcsolódik a közösséghez. A szíveden keresztül automatikusan a
teljességhez kapcsolódsz és ennek szolgálatába állsz. De mivel egyének
vagyunk, az egyéni célunkon keresztül szolgáljuk a közösséget. Ha
visszautasítod a saját céljaidat, viszont mindenki más boldoggá akarsz tenni,
akkor nem szolgálod a teljességet és ha mindenki így tesz, előbb-utóbb az egész
társadalom szenvedni fog, mert mindenkiben egyéni elfojtás halmozódik fel.
Ahhoz, hogy a világot szolgálhassuk, önmagunkat is szolgálnunk kell, és hogy
jól szolgálhassunk, ahhoz először magunkat kell szolgálni (így megelőzhető,
hogy túlzott elfojtás keletkezzen bennünk.) Az Orion történelme tehát
lényegében a Föld történelme és a mi lélektörténetünk is egyben, hiszen
mintázataink eredete a Lyrához, majd aztán később az Orionhoz köthetők.
Hatásuk ma is érezhető, mert ugyanezek a ciklusok és mintázatok jelennek meg,
ismétlődnek és cirkulálnak körülöttünk.
Az Orionon vette kezdetét az „elnyomók” és „elnyomottak” közötti gigászi
méretű játszma is. Az elnyomásból, elnyomott érzelmekből, a dominálásból,
passzív agresszióból karmikus csomók jöttek létre. Ezek mind-mind előtörtek,
amikor az egyensúlyát vesztett maszkulin és feminin jellegek összecsaptak.
Ennek hatásai ma is láthatóak.
Az elnyomók és elnyomottak közötti játszma során szerzett tapasztalatok a
tudatosságban is oda-vissza hatásokat eredményeztek. Ez lehetővé tette, hogy az
egyre súlyosabb egyensúlytalanság közepette egyéni szinten azért kisebb
sikereket el lehetett érni, felismeréseket és kisebb megvilágosodásokat tenni a
teljességre vonatkozóan, de ezt egy nagyon nehéz és sötét tapasztalási úton
kellett megvalósítani, hiszen mindeközben eonokon keresztül mindkét oldal a
saját elnyomott jellegeivel is „háborúban állt”. Ez természetesen mind hatással
volt az inkarnációs hálónkra is. Bizonyos lények teljesen beleragadtak ebbe a
környezetbe, elfojtásaik, saját maguk másik aspektusának tagadásában olyan
súlyos szintre jutottak, hogy nem is nagyon tudnak szabadulni belőle.
11
A pozitív lények elnyomása negatív lények által szintén egy másik olyan fontos
motívum, amely az Orionhoz köthető. Mind a két polaritás az elnyomás/elfojtás
miatt erősen a negativitás irányába tolódott el és pusztítóvá vált. Voltak olyan
fajok, amelyek kizárólag a közösség érdekét figyelembe véve szervezték meg a
civilizációjukat, a másoknak való örökös megfelelés biztosította az érzelmi
stabilitásukat és teljesen leálltak azzal, hogy egyénileg, saját maguk számára
tegyenek valamit. Ez is arra bizonyíték, hogy mindkét polaritás súlyosan
egyensúlyát vesztette.
Bizonyos értelemben a domináns fajok is a valóságot szolgálják. A háborúzó,
terjeszkedő fajok ugyanis elmentek más helyekre, ahol kolóniákat hoztak létre
és elvetették a kiegyensúlyozatlan maszkulinitás magjait. Annak ellenére, hogy
mindez alapvetően rossz volt és nagy fájdalommal járt, újabb helyeket hoztak
létre a polaritás számára és így a meghódított területeken lehetőség nyílt arra,
hogy még többen kezdjenek el foglalkozni az egyensúlyát vesztett aspektusok
helyreigazításával. Ugyanez a karmikus minta a Naprendszerünkbe is átterjedt,
és megismétlődött a Marson (ami majdnem elpusztult a háborúk során), a
Maldeken (amik ténylegesen is elpusztult), a Vénuszon és végül a Földön –
mindenhol az elnyomásból fakadó konfliktusok ütötték fel a fejüket. Ezek a
konfliktusok mind a mai napig itt cirkulálnak körülöttünk.
Végezetül pedig meg kell említeni, hogy történt egy alkímiai jellegű esemény is,
ami szintén az Orionhoz köthető. Ugyanis egy bizonyos fajta lélekpozícionálás
történt, megteremtődött egy gondolat, vagy inkább egy érzés. Annak az érzése,
amikor tökéletesen megérted saját isteni jelleged és ettől kezdve senki és semmi
nem bánthat téged (legyőzhetetlenség érzése). Ez az alkímiai jellegű érzés
mindenki számára bármelyik pillanatban előidézhető. Megteremtődött az a
lélektani lehetőség, hogy e felismerés révén minden elnyomottnak megvan a
képessége arra, hogy kilépjen a helyzetéből. Amint ez az alkímiai jellegű
gondolat megszületett bizonyos lényekben, és amint felismerték a bennük rejlő
istenséget, sokan elhagyták az Oriont. Annak ellenére tehát, hogy az orioniak
rendkívül zsarnokiak és pusztítóak voltak, megadatott a lehetőség az
elnyomottak számára, hogy elhagyják a helyet és kilépjenek a helyzetből.
Mindehhez a felismerés és az elnyomott aspektusok kiegyensúlyozása jelentette
12
a kulcsot. Az Orionon emellett van egy magas vibrációval rendelkező
csillagkapu is, amely közvetlenül a Forráshoz vezet.
Általánosságban véve, amikor az Orionhoz kapcsolódunk érzékelhető a nagyon
sötét, elnyomó energia, de ugyanakkor kapcsolódni lehet ahhoz is, hogy nagyon
sokan felülemelkedtek a negativitáson és elszakadtak onnan. Érzékelhető, hogy
nagyon sok háború és fájdalom gyülemlett fel ott és ezek az orioni hatások
mindannyiunkban benne vannak, kimunkálásuk a földi életünkben jelenleg is
zajlik. Ha képesek vagyunk kiegyensúlyozni mindazokat a hatásokat, amik
velünk vannak inkarnációinkban, akkor elsimíthatjuk a kezdeti konfliktusokat.
Ezért ilyen fontos hely az Orion.
REPTILIÁNOK
Ez az egyik legvitatottabb és legkényesebb téma, mert a legtöbben úgy tartják
számon a reptiliánokat, mint gonosz és manipulatív lényeket. Kevesen tudják
azonban, hogy ezek a tulajdonságok csak az egyik aspektusát képezik az
alapvető reptilián tudatosságnak. A valóság az, hogy ezek az ismérvek csak a
KIEGYENSÚLYOZATLAN reptilián jelleg sajátosságai. Igen nagy az előítélet
velük szemben, és ez az előítélet sokszor megakadályozza, hogy valódi
jellemzőiket meglássuk, ezért most kísérletet teszünk a teljes reptilián jelleg
bemutatására.
Ha a teremtés teljes spektrumát nézzük, akkor a reptiliánokra a
hipermaszkulinitás a jellemző, míg az emberek/emlősök nagyon finoman bár, de
a feminin spektrum felé tolódtak el. A földi emberekben is van valamennyi
reptilián jelleg, de minél jobban elutasítjuk és megtagadjuk ezt a részünket,
azzal csakis saját magunkat értéktelenítjük el, ami nem jó dolog. Tehát nagy
hasznunkra válik és gyógyító hatással bír, ha megismerjük reptilián jellegünket
is.
13
A reptilián tudatosság alapvetően különbözik az emlősökétől, emberekétől,
rovarokétól, az inszektoid lények vagy a növények tudatosságától. Nagyon
nehéz egy embernek értelmeznie ezt, mert mi az érzelmeinkkel kapcsolódni
tudunk más embertársainkhoz, éppen ezért nehéz megértenünk, hogy egy
reptilián lény teljesen más szűrők alapján fejezi ki magát. A reptilián tudatosság
ugyanis teljesen más szerkezetű. Legfőbb szervezőerejük a logika, ennél fogva
pedig az elmén és a logikán keresztül szemlélik a világot. Teljesen más jellegű
kifejeződései az istenségnek és a teremtés egy más aspektusát jelenítik meg. Ők
elsősorban a külsődleges mintázatok alapján szemlélik a világot, nem annyira a
belső dolgokon keresztül. Nem rendelkeznek az emberéhez hasonló
érzelemtesttel, és bár némi érzéseik azért akadnak, mégsem ez a legfőbb
szervezőerő bennük. Szemléletmódjuknak igazából ki kellene egészíteni az
emberi fajokra jellemző szemléletmódot.
Nagyon nagy különbség mutatkozik egy kiegyensúlyozott és egy
kiegyensúlyozatlan reptilián tudatosság között. Amikor kiegyensúlyozatlanok,
akkor teljesen extrém módon ellentétei a másokat szolgáló szemléletmódnak.
Teljes mértékben önmagukat szolgálják, dominánsak, iszonyatos egóval
rendelkeznek, mások energiájára van szükségük a saját túlélésükhöz, pusztítóak,
háborúskodóak és gonosszá válnak, hódítanak, kolonizálnak és a végletekig
manipulálnak a 4D-ből. Ebben a kibillent állapotukban ezen a módon élik és
értik meg a világot.
Amikor azonban a reptiliánok KIEGYENSÚLYOZOTTAK, akkor bámulatos
módon képesek az objektivitásra és pontosságra. Alapjellegüket tekintve
ugyanis a reptiliánok legfőbb feladata az őrzés és az hogy védelmezők legyenek.
Nagyon-nagyon védelmezőek és extrém módon képesek védeni és szolgálni
másokat, főként embereket/emlősöket (akik alapjellegüket tekintve sokkal
érzékenyebbek). Ha egy reptilián lény kiegyensúlyozott, akkor őrzővé és
védelmezővé válik. Különleges módon tudnak védeni helyszíneket, bolygókat
vagy akár bizonyos személyeket is. Ez a fajta különleges védelmezés a
specialitásuk, senki sem képes ilyen elhivatottsággal és feladattudattal ellátni
ilyen feladatokat, csakis ők. Ezekben a helyzetekben felismerik azt is, hogy
másokra is szükségük van ahhoz, hogy alapvető jellegüket, lényük lényegét ki
tudják fejezni, meg tudják jeleníteni. A kiegyensúlyozott védelmező jellegben az
14
isteni maszkulinitás jelenik meg, amely természetszerűleg védi a feminin
jelleget, hogy általa az érzések és a spiritualitás megjelenítődhessenek.
A reptiliánok objektivitásuk és nagyszerű megfigyelő képességeik miatt
nagyszerű tanítók is egyben. Nincs intenzív és mély érzelemtestük, aminek
normál esetben egyfolytában szűrnie és egyensúlyoznia kellene a kívülről
érkező információkat. Az emberek sokkal inkább érzelemteljes lények, ami
nagyszerű dolog, de éppen ezért néha az érzelmeik befolyásolják a
világlátásukat és hajlamosak a saját szubjektív szűrőiken keresztül nézni a
világot. A reptiliánoknál viszont ez nincs meg ennyire intenzíven, ezért képesek
helyzeteket, embereket, mintázatokat megfigyelni pontosan úgy, ahogy azok
(csúnya szóval élve) „valójában megtörténtek”. Ez a képességük kiválóan
alkalmassá teszi őket arra, hogy őrzői legyenek a történelemnek, és mint faj
számára, ez számít az egyik legfőbb feladatuknak.
Egy reptilián lénnyel való találkozás nagyon furcsa érzéssel jár egy nem-
reptilián lény számára. Amikor emberek találkoznak rögtön kapcsolódni tudnak
(érzelemtestük segítségével) egymáshoz. Egy reptilián lénnyel való találkozás
során azonban hideget érzünk, vagy egyszerűen olyan érzéssel jár, mintha az
adott lény ott sem lenne. Ha mégis sikerül megérezni a jelenlétét, akkor kiderül,
hogy vannak érzéseik, de különböznek a miénktől. Képesek a szeretetre is, de
másképp fejezik ki és juttatják kifejezésre, ezért ez másképp érződik mint,
ahogy mi megéljük és érezzük a szeretetet.
PLEJÁDIAK
A földi emberiség genetikai kapcsolatban áll a plejádiakkal. Nagyon spirituális
kötődésünk van hozzájuk és sok földi embernek plejádi vezetői vannak és
szorosan kapcsolódnak plejádi energiákhoz. A földi emberiség DNS-ének egyik
energetikai jellemzője a plejádiaktól származik és képes rezonálni az ő
energiájukra. Ez nem feltétlenül jelenik meg a fizikai formánkban, vagyis attól
még, hogy szorosan kapcsolódsz plejádi energiákhoz, nem kell feltétlenül szőke,
északi típusú külsővel rendelkezned (ami a plejádiak egyik jellemzője). És ha
15
esetleg nordikus a megjelenésed, az még nem feltétlenül jelenti, hogy több
plejádi vonás lenne benned mint másokban. Vicces, hogy általánosságban véve a
legerősebb plejádi energiával rendelkező emberek külsőleg egyáltalán nem
rendelkeznek ezekkel a stílusjegyekkel.
Jellegzetes dolog a plejádiakkal kapcsolatban, hogy a gyermekeiknek különleges
módon adnak nevet. Hisznek abban, hogy a lélek egyfajta hanggal rendelkezik
és más, magasabb dimenziós lényekhez hasonlóan - mivel magasabb érzékelési
képességgel rendelkeznek - képesek meghallani ezt a hangot. Gyermekeiknek
tehát a lelkük hangja és energiája alapján adnak nevet. Néha, mikor a gyerekek
energiája megváltozik, új nevet is kapnak. Nagyon sok „a-á” közti hang szerepel
a neveikben, ez a hang ugyanis rezonál a szívvel, a testünk szív körüli tájékával.
Sok plejádi név tartalmazza ezt a hangot. Mindebből pedig kitalálható, hogy a
plejádiak elsősorban a szívcsakrával és ezzel a frekvenciával rezonálnak együtt.
Más földönkívüli fajokra is jellemző, hogy a maguk módján rezonálnak
valamelyik csakrával, a plejádiak esetében ez a szív.
A plejádi energia egyik fő jellemzője, hogy nagyon erős és intenzív feminin
jellege van. Ha kapcsolódsz hozzájuk, tápláló feminin energiát fogsz érezni.
(GoodET Szerk – ez azt hiszem Alaje videóiból jól érezhető:
https://www.youtube.com/user/GabrielSankz/videos - http://www.alaje.hu) A
plejádi faj saját leckéi elsősorban a szívre vonatkoztak és amikor ennek az
energiának a mestereivé váltak, elkezdtek válaszolni feléjük irányuló hívásokra.
Elindultak más csillagrendszerekbe, méghozzá abból a célból, hogy egyensúlyt
hozzanak létre az adott rendszerekben. Fajként legfőbb céljuknak azt tekintik,
hogy elvigyék az energiájukat más csillagrendszerekbe és az ott meglévő
egyensúlytalanságba egyensúlyt teremtsenek. Ha egy faj elér egy ilyen
spirituális szintre, legmagasabb célja az lesz, hogy energiával szolgáljon, és ez
az energia képes lesz kinyitni bizonyos csatornákat más társadalmak számára is.
Bármely csillagrendszer lakói, akiknek érzelmekkel, érzelemtesttel kapcsolatos
problémái merülnek fel, számíthatnak a plejádiak segítségére. Odamennek és
segítenek az ott lakóknak kapcsolódni a szívükhöz. Ezt általában úgy érik el,
hogy több feminin energiát visznek oda és hullámokban közvetítik azt a bolygó
felé. Egy idő után ez egyensúlyt fog teremteni az adott helyen. (GoodET Szerk -
Ezzel tehát értelmet nyer az is, hogy Földünkön miért történtek az elmúlt
16
években az istennő örvény, IS:IS portál és plejádi portál aktiválások. Azért,
hogy ez az egyensúlyozás és energiabeáramlás megtörténhessen:
http://felemelkedes.blogspot.hu/2014/04/isis-portal-aktivalas-1-resz.html
http://felemelkedes.blogspot.hu/2014/12/isis-portal-aktivalas-2-resz.html
http://felemelkedes.blogspot.hu/2014/05/a-plejadi-portal.html
A plejádiak nagyon sok esetben együttműködnek az andromédaiakkal. Közös
tevékenységeikben az andromédaiak elsősorban a maszkulin jellegükkel
vesznek részt, a plejádiak pedig a feminin, kreatív energiájukat adják az
együttműködéshez. Az andromédai társadalom ugyanis nagyon erős
struktúrákkal dolgozik, amihez a plejádiak nagyon könnyedén hozzá tudják
kapcsolni energiáikat. Így a két faj sűrűn összedolgozik.
(GoodET Szerk. - Ennek alátámasztására nagyon jó példa lehet dr. Fred Bell
kontakta története is, akivel mindkét faj kapcsolatba lépett. Bell afféle
csodagyereknek számított tudományos területen, hiszen 14 évesen PhD
fokozatot szerzett és szinte még gyerekként katonai projektekben, nukleáris és
űrhajózással kapcsolatos programokban kezdett dolgozni. Széleskörű
tapasztalatokat szerzett a katonai-ipari komplexum különböző területein
dolgozva, majd nyugdíjba vonulása után plejádi földönkívüliek vették fel vele a
kapcsolatot. Elmondása szerint a plejádiak egy időben kifejezetten keresték az
olyan embereket kapcsolatfelvétel céljából, akik tudományos területen nagyon
képzettek voltak. Azt remélték ettől, hogy az ilyen emberek képesek lesznek
majd integrálni az általuk átadott technológiai információkat a meglévő földi
tudománnyal és ez segítséget jelenthet majd a fajunk számára. Bell-t elsősorban
gyógyászati technológiák és a kvantum biológia rejtelmeibe avatták be és erre
vonatkozó ismereteket adtak át a számára. Sok éven át tartó együttműködésbe
fogott a plejádiakkal, ennek során plejádi alapelvek alapján működő fejlett
gyógyeszközöket és készítményeket kezdett el fejleszteni. Ehhez pedig
létrehoztak egy kis céget is, ami a mai napig működik: http://pyradyne.com
A plejádiak emellett más jellegű kísérletekbe is bevonták őt illetve társait. A
plejádiak űrhajóikkal kanyonok és indián szent helyek fölé repültek, majd a
17
hajóból egy bizonyos hangot bocsátottak ki. Bellék a föld felszínéről
visszaverődő hangokat felvették egy speciálisan erre a célra kialakított
hangrögzítő berendezés segítségével, majd a felvételekből némi keverés után
meditációs lemezt készítettek. A plejádiak azt mondták erről, hogy ezek a
hangok elraktározzák az adott hely energiáit, és a felvételek a nem hallható
tartományban olyan energiatölteteket tartalmaznak, amelyek jótékony hatással
lehetnének ránk.
Fred Bell ezután kapcsolatba került az andromédaiakkal is. Erről az élményéről
így nyilatkozott: "1989-ben kapcsolatba kerültem az andromédabeliekkel is. A
plejádiak jöttek-mentek az életemben, de az andromédabeliekkel való
találkozóim a mai napig tartanak. Az andromédabeliek nagyon más életformák,
megjelenésüket tekintve humanoidok ők is, de ha ennyire más életformákkal
találkozol, akkor a kommunikáció, különösen a telepatikus kommunikáció,
roppant nehézzé válik. Hatalmas önfegyelem kell hozzá és nagyon észnél kell
lenni, hogy megőrizd és tisztán tartsd a tudatodat amivel, bevallom az elején
nagyon nehezen boldogultam. Az andromédabeliek ugyanis egyfajta
holografikus módon kommunikálnak. Ez rettentő nehéz volt a számomra, mert
ha andromédabeliekkel kommunikálsz, akkor közben szó szerint lebénulsz,
hiszen képesek egyenesen a központi idegrendszereddel összekapcsolódni.
A plejádiak elsősorban technológiai információkat, tanításokat, alapelveket
adnak át az embereknek, hogy ezekkel a földi emberiség segítségére legyenek,
és ezek révén képesek legyünk saját magunkon segíteni. Az andromédabeliek
viszont elsősorban abban a folyamatban érdekeltek, amit sokan „ISTENI
BEAVATKOZÁS”-ként emlegetnek. Az andromédabeliek belépnek a
Naprendszerbe és képesek megváltoztatni a bolygók viselkedését,
mechanikáját/belső működését. Meg tudják tenni ezt a teljes Naprendszerre
vonatkozóan is. Holdak működését és magukat a bolygókat manipulálják,
mindez aztán persze hatással van a rajtuk található életformákra, élőlényekre is.
Tulajdonképpen ezt nevezik „Isteni beavatkozásnak”. Az andromédabeliek a
testünkön és a tudatosságunkon keresztül tudnak kommunikálni velünk,
különösen az auramezőnkön, a földön élő emberek auramezején keresztül.")
18
A plejádiak magukat egy családba tartozónak tartják a földi emberiséggel, ezért
mindig elérhetőek a számunkra. Ehhez azonban meg kell nyitnunk a szívünket.
Szeretetet kell teremtenünk magunkban, létre kell hozzuk ezt az energiát a
testünkben, mert ez az az alaptónus, amivel kapcsolódni lehet hozzájuk. A
kapcsolódáshoz kérni kell őket és el kell engednünk az összes létező földi, 3D-s
elvárásainkat, mert ezek adott esetben könnyedén blokkolhatják a
kapcsolatteremtést. Tulajdonképpen ezért van az, hogy a földönkívüliek nagyon
sok esetben álmokon keresztül lépnek kapcsolatba velünk, mert ebben az
állapotban „ki vannak kapcsolva” a földi paradigmáink, hitrendszereink,
mentális szűrőink, amik csak hátráltatnák a kapcsolat létrejöttét. Minél jobban el
tudod engedni az elvárásaidat, annál gyorsabban és mélyebben tudsz
kapcsolódni hozzájuk.
2./6. RÉSZ
ZÉTÁK, HIBRID GYEREKEK ÉS ELRABLÁSOK
A zéták és a reptiliánok közös vonása, hogy az emberek félelemmel tekintenek
rájuk. Van azonban még egy nagyon jelentős közös jellegzetességük – hiányzik
az érzelemtestük, jobban mondva, nem rendelkeznek az emberekéhez hasonló
érzelemtesttel. Éppen ezért e két faj nagyon-nagyon különbözik tőlünk. Az
emlősök - amik közé az emberek is besorolhatók – olyan érzelemtesttel
rendelkeznek, amely alkalmassá teszi őket mély érzelmek átélésére. A zéták és a
reptiliánok ennek hiányában hozzánk képest teljesen másképp élik és
tapasztalják meg a világot.
A zéták érzelemteste – és ennél fogva spirituális teste is – elsorvadt. Ezért
nagyon hidegek. Ha olyasvalaki találkozik egy ilyen lénnyel, akinek aktivált
érzelemteste van, akkor ürességet, hideget, sőt jéghideget fog érezni a
közelében. Ez a reptiliánok és a zéták esetében is így van. Éppen ezért
19
számunkra, emberek számára ők bizony elég rémisztőek lehetnek. Emberként,
ha találkozunk embertársainkkal, az érzelemtestünk segítségével azonnal
kapcsolódni tudunk egymáshoz, megnyílunk egymás előtt és „egy
hullámhosszra tudunk kerülni”. Ha egy másik lénnyel való találkozás során ezt
nem tudjuk megtenni, akkor megijedünk, ami persze természetes reakció a
részünkről, ugyanakkor vissza is tart bennünket attól, hogy felfedezzünk más
fajokat. Olyan fajokat, akik alapvetően különböznek tőlünk, létezésük mégis
érvényességgel bír, hiszen ők is részesei a teremtésnek, ők is az istenség
kifejeződései.
A zéták alapvetően emberi lények, akik saját bukásuk áldozatai lettek.
Bolygójukon nukleáris katasztrófa történt, ami miatt rejtekhelyeket kellett
kialakítaniuk, majd a bolygójuk felszíne alá költöztek. A túlélésük érdekében
földalatti alagutakat kellett építeniük, a radioaktivitás miatt ugyanis a felszín
lakhatatlanná vált a számukra. A radikálisan megváltozott életkörülmények nem
múltak el nyomtalanul, a fajuk megváltozott. Ezért néznek ki úgy, ahogy, de
valamikor ők is emberiek voltak. Az átváltozásuk során az érzelemtestük
elsorvadt, ezért az elméjükre és a technológiára kellett támaszkodniuk.
Elkezdtek mutálódni, működő érzelem- és spirituális test nélkül nem tudnak
többé kapcsolódni a teljességhez, az a részük amivel a mindenséghez
kapcsolódhatnának megszűnt létezni. Azonban mégis túlélték a katasztrófát és
ez hatalmas lecke volt a számukra a túlélésre vonatkozóan.
Egy fajnak nagyon nehéz úgy elveszítenie tudatosságának egy részét, hogy az
végül ne vezessen a fajuk teljes kihalásához. Ezért aztán, hogy megmentsék
magukat, a zétáknak vissza kellett menniük az időben, a történelem egy
bizonyos pontjára. (Az idő ugyebár rendkívül rugalmas, fejlett lények számára
nem nagy ügy ugrándozni benne). Visszamentek tehát az időben, hogy fajuk
túlélését biztosítandó, genetikai anyagot szerezzenek. Azért érdeklődnek a földi
emberiség genetikai anyaga iránt, mert közel áll az övékéhez és ennélfogva
hasznosítani tudják.
20
Ezért idejöttek, elraboltak földi embereket és egy hibridizálási programba
kezdtek. http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2016/01/nok-egy-csoportja-azt-allitja-
hogy.html
Azokat, akiket elvittek elsősorban érzelmeik, érzelmi struktúráik és intuícióik
miatt rabolták el és a zéták őket felhasználva igyekeztek visszaszerezni azt, amit
elvesztettek. Hiszen tudjuk, hogy az embereket is az érzelmeik teszik
különlegessé. Azonban amikor genetikai anyagot nyertek ki ezekből az
emberekből, valószínűleg a zéták sem tudták előre, hogy mindez milyen
következményekkel járhat majd. Az volt a tervük, hogy olyan hibrid gyerekeket
hoznak létre, akik nulla emlékezettel, vagyis teljesen üres emléktárral jönnek
világra. Ehelyett azonban azt fedezték fel, hogy az emberi DNS nem csak fizikai
szinten létezik, hanem egy kvantumemléktárral is rendelkezik – minden egyes
sejt tartalmazza az adott ember saját, egyedi, személyes történetét. Akkor jöttek
rá erre, mikor a hibrid gyerekek elkezdtek felnőni, és érzelmi problémáik lettek,
egészen pontosan traumák hatásait fedezték fel náluk.
A zétáknak azzal kellett szembesülniük, hogy a hibrid gyerekeik az elrabolt
szüleik génjeiben keletkezett traumákat, energiákat, tehetségeket, humorérzéket
és persze fájdalmakat és félelmeket hordozzák magukban. Volt egy nagyon
speciális típusú félelem és trauma bennük – a saját teremtésük által okozott
trauma. Vagyis ezek a hibridek megérezték, hogy a zéták akaratuk ellenére
hurcolták el a szüleiket és lopták el a „megalkotásukhoz” szükséges genetikai
anyagot. A hibrid gyerekek ma is hordozzák magukban ezt a traumát, hiszen vér
szerinti szüleik elrabláskor a legtöbb esetben súlyos traumákat szenvedtek,
többségük életük végéig nem is igazán tudott megszabadulni ettől és sokszor
már saját környezetükben sem bíztak meg többé. Az egész tapasztalat, a hideg és
rémisztő környezet súlyos hatással volt rájuk. Karmikus értelemben tehát ezek a
hibrid gyerekek hasadtak voltak. Annak a tudatával kellett élniük, hogy
valakinek a traumájából, fájdalmából lettek létrehozva. A hibrid faj számára ez
egy nagyon-nagyon motiváló tényező lett a későbbiekben.
A hibridizálásnak különböző szintjei voltak. A hibrid faj bizonyos egyedeibe
több zéta jelleg került (alacsonyabb fejlettségű érzelemtesttel), más gyerekek
21
inkább az emberekhez hasonlítottak. Általánosságban viszont elmondható róluk,
hogy újra rendelkeztek érzelemtesttel. A hibrid gyerekekben jelen van egy
nagyon furcsa bűnösségérzés, éppen ezért újra akarnak kapcsolódni velünk,
hogy helyrehozzák azt a traumát, amit a születésük körülményei váltottak ki.
Érzelemtestük és genetikai információik alapján kapcsolódni akarnak hozzánk.
Szeretnének visszaadni valamit, mert megértették és belül mélyen tudják, hogy
elvettek valamit a vér szerinti emberi szüleiktől. (Természetesen magasabb
szinten ezek az emberek beleegyeztek abba, hogy genetikai anyagukat odaadják,
és ezzel hozzájárulnak a tervhez, de alacsonyabb szinten csak a terrort és a
félelmet tapasztalták meg a folyamat közben.) A hibrid faj esetében tehát egy
nagyon érdekes dinamika figyelhető meg, másrészt pedig ezeket a hibrideket a
szeretet motiválja. Segíteni szeretnének nekünk mind spirituálisan, mind pedig
technológiai vonatkozásban.
Az összképet tekintve tehát a sok fájdalom és rémisztő tapasztalat ellenére,
minden ember, aki genetikáját adta ehhez a hibridizálási programhoz, valójában
egy nagyon szép dologhoz járult hozzá és hibrid gyerekeik elérhetővé válnak a
számukra, kapcsolódni tudnak majd hozzájuk.
Meglepő gondolat lehet, de a zéták érkezése a rengeteg negatív hatás mellett
(hiszen érthetően sok a félelem és düh az elrablásokkal kapcsolatban) egyfajta
pozitív hatással is járt az emberiség idővonalára. Ebben a tekintetben az is
sokatmondó lehet, hogy pontosan akkor érkeztek, amikor az emberiség elkezdett
játszadozni a nukleáris technológiával. Az elrablások is nagyjából a nukleáris
technológiák alkalmazásával egy időben kezdődtek, és az ütemük csak az 1990-
es években kezdett lassulni valamelyest. Előfordulhatnak még ma is ilyen
esetek, de már az eredetihez képest teljesen más célból és nem is olyan
intenzitással.
A zétákkal való interakció pozitív hatásai abban mutatkoztak meg, hogy
megváltoztatták az emberiség idővonalát. Puszta jelenlétük segítségünkre volt a
tudatosságváltásunkban a nukleáris idővonallal kapcsolatban. A velük való
interakció ugyanis tudattalanul is hatással volt a kollektív elménkre és
befolyásolt minket. A két faj, vagyis a zéták és a földi emberiség tudatossága
22
kapcsolatba került egymással. Néhány zéta egyed közvetlenül is beszélt
emberekkel a nukleáris technológia veszélyeiről, de általánosságban szólva a
zéták puszta jelenléte és energiája élő tanúságtételül szolgált számunkra, és
segített megértenünk, hogy a nukleáris technológia nagyon eldurvulhat és
mindennek rossz vége lehet. Mivel egykor maguk is emberek voltak, a
jelenlétük hozzásegített minket egy mély megértéshez arra vonatkozóan, hogy a
nukleáris technológia a teljes pusztulás veszélyét hordozza magában.
Tudattalanul bár, de ez segítette átváltoztatni az idővonalunkat és segített
átbillenteni a mérleg nyelvét, hogy kollektíven melyik jövőváltozatot kell
elkerülnünk.
Összességében tehát elmondható, hogy nem csak negatív hatásokkal járt a zéták
látogatása. A zéta-ember hibrid fajjal való kapcsolódás nagy gyógyító erővel bír
majd, elsősorban azok számára, akik elrablás áldozatai lettek. Segíthet nekik
megérteni, hogy mi történt velük és egy új szintű tudatosság válik elérhetővé a
számukra. A hibrid fajjal nagyon könnyű kapcsolódni energetikailag – talán
mindegyik fajnál könnyebben, ugyanis ők közvetlenül belőlünk származnak
ARKTURUSZIAK
Az idő előrehaladtával az emberi fajhoz hasonlóan a földönkívüli fajok is
fejlődnek. Az egyes fajok különböző módon és különböző mértékben
avatkoznak be, illetve vesznek részt az emberiség életében. Vannak, akik
fizikailag, a genetikájuk révén vesznek részt, velük fizikai formában történő
interakciókra is sor kerül, így tehát ezeknek a fajoknak fizikai befolyásuk is van.
Emellett beleszövik a saját karmájukat és történetüket a miénkbe.
Archetípusokat osztanak meg velünk és az emberi fajjal való kölcsönös
fejlődésben érdekeltek, így ezek a fajok rendkívüli módon érintettek a Földön
zajló folyamatokban. Közéjük tartoznak a plejádiak, a zéták/szürkék, bizonyos
mértékben az andromédabeliek és a reptiliánok.
Más lények viszont inkább telepatikusan vagy a spirituális testünkkel való
kapcsolódással vesznek részt a földi eseményekben. Ők csak a távolból
23
kapcsolódnak, fizikailag nem vesznek részt, jelenlétük mégis érzékelhető,
befolyásuk mégis érezhető. Ezen fajok közé tartoznak az arkturusziak is.
Az arkturusziak magasabb denzitásúak a fentebb említett fajoknál. Elsősorban
álmokon keresztül lépnek kapcsolatba emberekkel, abban az esetben, ha ők ezt
kérik. Ha eléggé fejlett vagy, illetve eleget gyakoroltad, akkor meditáción
keresztül kapcsolatba tudnak lépni a tudatosságoddal. A legtöbb esetben a saját
szűrőnkön és képzeletünkön keresztül lépnek kapcsolatba, ezért az ilyen élmény
mindenkinél kicsit másmilyennek tűnhet. Különböző embereknek különböző
formában jelenhetnek meg. Általánosságban igaz, hogy nem tudunk magasabb
dimenziós lényekkel beszélni anélkül, hogy ők ne használnák fel ehhez
referenciapontként a mi egyéni képzeletünket, képeinket, hitrendszereinket.
Ennélfogva eltérések mutatkozhatnak az észlelésükben, vagyis ne lepődjünk
meg, ha más emberek egészen másképp számolnak be ezekről a lényekről.
(GoodET Szerk. - Emlékezhetünk a Kapcsolat című film talán legfontosabb
jelenetére, amiben pontosan ez a jelenség került ábrázolásra. Amikor a filmben a
földönkívüliek felveszik a kapcsolatot Elie-vel, a saját édesapja képében
jelennek meg neki. Természetesen néhány másodperc után kiderül a dolog, és
elmondják a lánynak, hogy a kapcsolódásnak miért ezt a módját választották.
Íme ez a bizonyos jelenet:
Az arkturusziak nagyon finoman lépnek veled kapcsolatba és általában az
univerzum alap princípiumaival, törvényeivel kapcsolatos információkat adnak
át, amik leginkább arra vonatkoznak, hogy hogyan élj, hogyan integrálódj az
univerzummal. Sok faj egyedei személyes részleteket is átadnak a
kommunikáció során, az arkturusziak inkább általános tanításokat fogalmaznak
meg. Azért is lehet ez, mert más fajok a tudatosságuk és denzitásuk alapján
sokkal közelebb állnak hozzánk. Minél közelebbi denzitásból jön a tanítás, annál
konkrétabb, gyakorlatiasabb lesz az üzenet és gyorsabban is tudjuk hasznosítani,
beintegrálni az életünkbe. Ha magasabb denzitásból jön a tanítás, akkor tovább
tart a letöltése is, viszont annál inkább teljes lesz és általában univerzumi
törvényekről és archetípusokról, szimbólumokról fog szólni. Sokkal kevesebb
ego és polaritás lesz benne, sokkal tisztább és sokkal több van benne a lélekből –
bár érzelmileg talán néha kicsit hidegebbnek tűnhet az üzenet.
24
A telepatikus kommunikáció során az arkturusziak a különböző koncepciók és
érzések kifejezésére szakrális geometriát, szimbólumokat és színeket
alkalmaznak. Mindezt azért teszik, hogy egyensúlyt teremtsenek az emberek
bioenergetikai mezejében. Különösen álomállapotban teszik ezt, mert ekkor a
legnyitottabb a tudatunk. Az arkturusziak ehhez azt az energiát használják,
amely az archetípusokat létrehozza, ennek segítségével nagyon tiszta
kommunikációt tudnak megvalósítani. Ezeket a szimbólumokat globális
méretekben is alkalmazzák, ezzel pedig az emberiség kollektív tudatosságára is
hatással vannak, és segítenek egyensúlyt hozni. Ez általában mindannyiunk
számára letölthető szimbólumok formájában történik, amelyek természetesen
multidimenzionális szimbólumok. A színeket például a tudatosság különböző
szintjeiként értelmezik.
Nagyon nagyon sok ember van kapcsolatban az arkturusziakkal, hiszen az
Arkturusz is egy olyan csillagrendszer, amely inkarnációs pontként szolgál,
vagyis sok lélek tölt el ott bizonyos időt, mielőtt a Földre inkarnálódna. Az
arkturusziak nem teremtő istenek, de segítik az alacsonyabb denzitású világokat
az azokban összpontosuló energiák kiegyensúlyozásával. Minden 3D-s vagy
alacsonyabb denzitású világban összpontosulnak magasabb denzitásokból
származó energiák is, hiszen a tudatosságunk nem különálló ezektől. Így aztán
arkturuszi energiák is összpontosulnak a Földön.
Érdekes dolog, hogy bizonyos szempontból sok magasabb dimenziós faj az
alacsonyabb frekvenciákkal szimultán módon tapasztalja meg a világot, hiszen
amikor segítséget nyújtanak, azzal ők is részesei lesznek a földi
problémák/elakadások megoldásának. A Föld előbb-utóbb el fog érkezni egy
olyan pontra, ahol már nem lesz hatalmas karmánk egymással szemben, nem
lesz nagy kollektív karmikus felfordulás a bolygónkon, és amikor ez
bekövetkezik és sikeresen leküzdöttük és megoldottuk a problémáinkat,
elkezdünk majd mi is segíteni hasonló problémákkal küzdő más
csillagrendszerek és bolygók lakóinak. Ez a segítségnyújtás pedig a mi karmánk
részévé válik majd. Mi is tanítók és egyensúlyt hozók leszünk, és a fejlettség
egy következő szintjére fogunk jutni. Az arkturusziak jelenleg folyamatosan
figyelnek minket és felügyelik ezt az egyensúlyozást.
25
Ami a fizikai jellemzőiket illeti, számunkra csak fényként jelennének meg, ha
azonban két arkturuszi találkozik egymással, akkor ők azért fizikai testként
látják a másikat. A nemeik nehezen megállapíthatóak, az erős polaritás és a
nemek különbözősége amúgy is inkább az alacsonyabb denzitású világok
sajátja. Ennek ellenére az arkturusziak között is vannak nők és férfiak, így a
feminin és maszkulin jelleg az ő testi formáikban is megjelenik. Nincs hajuk és
mindegyikük nagyon hasonló palástot visel, megjelenésükben nem különböznek
túlságosan egymástól.
A plejádiak szívközpontúak, művészetkedvelők és szeretik a szépséget. A marsi
energiák inkább maszkulin jellegűek, harcosság, háborúskodás és
versenyszellem jellemzi. Az arkturusziak viszont elsősorban tanítók, szeretnek
információt, tudást átadni az univerzum struktúráiról és működéséről, és az
alapenergiákról, amelyek az anyagot létrehozzák. Segítenek a megértésben és a
tanítás képezi a legfőbb karmikus céljukat a létezésben. Emellett pedig egy
magasabb szintről érkező szeretet vezérli őket. A legtöbbünk Felsőbb Énjének
van egy arkturuszi ellenpontja, amihez kapcsolódni tudunk.
AZ OROSZLÁNLÉNYEK (LION BEINGS)
A földönkívüli fajok azokat az archetípusokat jelenítik meg, amelyeket a földi
emberiség tudatossága is hordoz. Így aztán minél többet tudunk róluk, annál
többet tudunk meg saját tudatosságunk mélyebb aspektusairól és ezek
használatáról.
Az oroszlánlények általában akkor lépnek be az adott ember életébe, amikor az
elkezd létkérdéseket feltenni magának („miért vagyok itt, mi a feladatom,
milyen képességekkel rendelkezem ehhez, hogyan találom meg a helyem az
életben”). Az oroszlánlények segítenek rájönni, hogy mi is az emberi lény célja
és hogyan tudja kibontakoztatni a képességeit, vagyis segítséget nyújtanak
ahhoz, hogy az adott egyén rátaláljon saját identitására és támogatást nyújtanak
olyan nagy lépések megtételéhez, amihez kockázatvállalásra és bátorságra lesz
szüksége. Általánosságban tehát az oroszlánlények az oroszlán csillagjegy
26
archetípusait jelenítik meg. Nagyon sok ember, aki oroszlán jegyben született,
kapcsolatban áll oroszlánlényekkel.
Magabiztosság, bátorság, félelemnélküliség és megingathatatlan hit jellemzi
ezeket a lényeket. Tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy isteni létezők és
ebből ered a magabiztosságuk, éppen ezért hordozzák ezeket a nagyon erős
jellegeket, ami aztán fizikaiságukban is megjelenik. Azok számára, akik kicsit
bizonytalanabbak az életben, akár megfélemlítőek is lehetnek. Alapjellegük
azonban, hogy kiváló védelmezők legyenek. Mélyen tudatában vannak isteni
jellegüknek és ez korábban igen sok ego-ban és büszkeségben nyilvánult meg,
eredeti civilizációjukat ez sokszor harcokba és küzdelmekbe sodorta.
Az oroszlánlények ösztönös, természetes vezetők, sőt vezérek. Hitük annyira
erős, hogy az egyszerűen eltörli a sötétséget. Kiváló diplomáciai képességekkel
rendelkeznek, nem a hatalom szeretete vezérli őket, hanem hatalmas tudással
rendelkeznek és pontosan tudják, hogy mások szolgálatával tulajdonképpen a
nagy egészet szolgálják, és ezzel a szolgálattal maguk is fejlődnek. Nagyon
mély tudással rendelkeznek erről. Nem dominálnak és nem zsarnokoskodnak, a
hatalomgyakorlásban a szeretet vezérli őket. Nagyon erős, intenzív
szeretetérzést lehet érezni a jelenlétükben. Minden tekintetben az altruizmus
vezérli őket, nagyon szeretnek segíteni másoknak abban, hogy felfedezzék saját
magukat, rátaláljanak isteni lényegükre. Ezért bárkinek segítenek, aki nyitott az
energiájukra.
A Földre gyakorolt hatásukat leginkább az egyiptomi kultúrában figyelhetjük
meg, hiszen pl Szehmet illetve a szfinx is mind-mind oroszlánlény illetve
oroszlán ábrázolások. Nem kizárólag Egyiptomban voltak jelen (hanem pl a
jelenlegi Németország illetve Tibet területén is), Egyiptomban viszont nagyon
spirituális légkör uralkodott, így ott mindenhol kiemelkedő szerepük volt,
mindenhol ismerték és tisztelték őket. Nemcsak a Földön, hanem az egész
univerzumban is kiemelkedő helyük és különleges frekvenciájuk van, nagyon
sok bolygóra voltak hatással.
27
Az ősi Egyiptomban nagyon védelmező jellegű erőként voltak jelen. Mágikus és
spirituális gyakorlataik voltak, amiket az egyiptomi időkben alapoztak meg,
majd ezeket védelmezték és felügyelték e gyakorlatok elterjedését. Mindezzel
pedig elültették a felébredés magvait és ezekből a magokból néhány mind a mai
napig velünk van és fontos szereppel bír a jelenlegi felemelkedési folyamatban
is. Ez az elültetés egy nagyon különleges időszakban történt, ami sok védelmező
energiát igényelt tőlük, hiszen ezek az oroszlánlények védték a lefektetett
alapokat. Gondolatokat és praktikákat ültettek el Egyiptomban és utána ezeket
védték más lényektől, akik nem akarták, hogy a magok szárba szökkenjenek.
Helyette dominálni akarták és elnyomni az egész bolygót.
Az oroszlánlények voltak, akik védtek tőlük bizonyos helyeket Egyiptomban,
ezért van még ma is annyi szobor és emlékmű róluk. Ott volt a legjellemzőbb a
szerepvállalásuk, ugyanakkor a bolygó más területein is elültették a magvakat.
Planetáris szinten ugyanis (nemcsak itt a Földön, hanem az egész galaxisban)
megnyíltak ablakok bizonyos energiák és frekvenciák beáramlásához, ők pedig
bejöttek és védték ezeket a helyeket. Amikor ezek az ablakok bezáródtak,
onnantól kezdve nem tudták túl sokáig tartani a frekvenciát, így eltűntek, utánuk
pedig domináns lények érkeztek a Földre. Az oroszlánlények telepatikusan
képesek tartani velünk a kapcsolatot, fizikailag azonban már nem annyira.
Nagyon erősen kötődnek a Naphoz, a napunk ugyanis a kiterjedést
szimbolizálja. Fényt és kódokat kapunk a napból, hogy felizzítsuk a felébredési
folyamatunkat, az oroszlánlények pedig ezt az energiát védik. Érdekes, hogy
fizikai formájukat tekintve, a színük hasonlíthat a Földön ismert
oroszlánokéhoz, de lehetnek például kék színűek is. Sokuk színe a napuk által
kibocsátott fény színéhez igazodik (ez sok földönkívüli faj esetében így van,
nem csak az oroszlánlényeknél).
Az oroszlánlények a Szíriuszról jönnek, bár eredetileg nem ott őshonosak,
hanem máshonnan érkeztek vagy pedig máshonnan hívták meg őket oda. A
Szíriuszon őrületes genetikai sokszínűség uralkodik, bár az ott élők többsége
ember/emlős, és kevés inszektoid, reptilián vagy kétéltű faj van jelen. A Szíriusz
valójában egy hatalmas és igen erőteljes csillagkapu. Az oroszlánlények
28
bizonyos mágneses rezonanciákra, az adott bolygón élők által kibocsátott
rezonanciákra válaszolnak. Ez valójában egy kérés feléjük, amire ők képesek
válaszolni. Általánosságban is igaz, hogy nem jöhetnek lények egy bolygóra
anélkül, hogy ilyen kibocsátott rezonancia útján ne hívnánk meg őket, vagy
engednénk meg nekik a belépést. A csillagkapuk is ilyesfajta rezonancia alapján
működnek és bizonyos energiák továbbítására szolgálnak.
Az oroszlánlények legfőbb jellemzője, hogy megátalkodottan hisznek az élet
céljában és abban, hogy isteni létezők vagyunk, ebből ered magabiztosságuk is.
Ennek árnyékoldala lehet, ha túltengene bennük az ego és túl büszkék lennének,
és pontosan ez az, mit ők egyensúlyban tartanak magukban azzal, hogy
segítenek más lényeknek és más bolygók lakóinak. Tanítanak és gyógyítanak.
Azok a lények, akik hozzájuk hasonlóan tanítanak és segítenek, tulajdonképpen
saját karmájukat is egyensúlyba hozzák, hiszen általában olyan dolgokban
nyújtanak segítséget, amikkel kapcsolatban korábban nekik is problémáik és
elakadásaik voltak. Azért jöttek ide, hogy egyensúlyt hozzanak, és segítsenek
nekünk ráeszmélni arra, hogy félelem nélkül tudjuk megvalósítani életcéljainkat,
mindazt, amiért ideszülettünk. Akkor válunk a legerősebbé, ha ezt meg tudjuk
tenni. Ezzel magunk köré tudunk húzni egy fátyolt, amin nem tud áthatolni a
sötétség. Ezt tanítják meg nekünk.
FÖLDÖNKÍVÜLI KAPCSOLAT ÉS A KÖZZÉTÉTEL
Az emberek jó része a földönkívüliek létezésének nyilvánosságra hozatalát egy
külsődleges eseménynek tekinti és a bejelentést kívülről, másoktól várja. Ez
tulajdonképpen jól szemlélteti, hogy mindenre külsődleges nézőpontból
tekintünk, úgy gondoljuk, hogy ezt is rajtunk kívül álló emberek fogják
megtenni. Teljesen nyilvánvaló, hogy valamiféle küszöböt át kell lépnünk
(GoodET Szerk – konkrét bejelentések formájában és persze a tudatosságunkban
bekövetkező ugrás formájában is), mielőtt fizikai találkozások
megvalósulhatnának velük. Nagyon-nagyon sokféle módon már most is
kapcsolatban vagyunk földönkívüliekkel, valószínűleg azért, mert bizonyos
értelemben mi magunk is földönkívüliek vagyunk. Segítőkkel és támogatókkal
rendelkezünk odafent, akik valódi formájukban nem mutatkoznak meg az
29
emberek előtt, mert ezzel nagyon megzavarnák 3D-s földi emberi
paradigmáinkat.
Nagyon sok kicsi gyermek látja is ezeket a földönkívüli segítőket. Esetleg
felismerheted magadban, hogy te is földönkívüli vagy. Nagyon sok életet éltél
már korábban és ezen életek közül számos a Földön kívüli történt. Rá tudunk
kapcsolódni saját magunk kozmikus részére, ha engedjük áramlani ezeket a
frekvenciákat a bioelektromos mezőnkben és előhozzuk a tudatosságunkban
rejtőző emlékeket (pl meditáció segítségével vagy álomállapotban). Emlékezned
kell, hogy ki vagy valójában és ha ez sikerül, úgy fogsz ragyogni, mint egy
jeladó. Fel fogod ismerni, hogy egy vagy közülük és nincs sok különbség köztük
és köztünk. Ha ez a felismerés megvan, lehetőség nyílik a kapcsolatfelvételre.
Az emlékezés hatására a vibrációs meződ megtelik kozmikus energiával és
ennek segítségével integrálni tudod a korábbi tapasztalataidat, amik így már nem
tűnnek majd olyan távolinak a számodra. Fizikailag jelenleg még nagyon
sokkoló lenne a találkozás velük, ezért előbb a tudatunknak egy kis előkészítésre
van szüksége ehhez. Lényegében emlékeznünk kell saját isteni mivoltunkra és
korábbi tapasztalatainkra, életeinkre.
A közzétételre legjobban úgy készülhetsz fel, ha felfedezed a saját történeted és
beszélsz róla. Így te is kiveheted a részed a folyamatból. Nagyon sok teljesen
átlagos ember rendkívüli tapasztalatok és emlékek birtokában van, de senkivel
nem tudnak, illetve nem mernek róla beszélni, mert félnek, hogy hülyének
néznék őket. Ha megteszed a te kis részed és őszintén beszélsz erről a körülötted
élőkkel (biztonságos környezetben), az talán a legjobb módja a felfedésnek. Ne
rejtsük el tehát ezeket a tapasztalatokat és kezdjünk el beszélni róla. A
földönkívüliekkel való kapcsolódás azonban mindenképpen egy belső folyamat
kell, hogy legyen, mivel ez egy nagyon spirituális dolog.
FELEMELKEDÉS A 3D-BŐL AZ 5D-BE
A 3D és 5D közötti alapvető különbséget az emberi lények számára az ego
jelenti. A 3D mélyen át van itatva ego-val. Ezt nem negatív értelemben kell
30
értenünk, hanem egyszerűen csak különálló lényekként tekintünk magunkra és
másokra. Ezzel szemben az 5D sokkal kiterjedtebb. 5D-ben az ego olyan,
mintha csak az egyik érzékszervünk lenne a sok közül, nem pedig egy
kizárólagos nézőpont, amiből a világra és önmagunkra tekintünk. A 3D-ben
MINDENT az ego szemüvegén keresztül szemlélünk. Nagyon sok ember teljes
mértékben az egojával azonosítja magát, és ez bizony nagyon jellemző és
gyakori a 3D-s valóságunkban.
Az 5D-ben nem fogjuk elveszíteni a 3D-ben ismerős fizikai formánkat. Az egész
folyamat arról fog szólni, hogy sokkal több 5D-s energiát tudunk majd integrálni
a fizikai formánkba. Képesek leszünk áthatolni más valóságokon, miközben
megtartjuk fizikai formánkat. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a
fizikai test nem csak börtön, hanem valójában egy ajándék és megtiszteltetés,
ugyanis segíthet nekünk belemerülni a szépségbe és az istenség térbeli és szilárd
aspektusaiba. Segíthet minket ezek megtapasztalásában.
Az 5D-ben olyan lényekké válunk majd, akik szilárdan a Földön állnak, de ezzel
egy időben képesek leszünk más denzitásokból származó energiákat is
közvetíteni. Szemben a jelenlegi 3D-s létezés nagyon kemény alaptónusával, az
5D-ben képesek leszünk „kilépni” a testből, és egy 5D-s nézőpontból szemlélni
a dolgokat és kiterjedtebb észleléssel rendelkezünk majd. Az 5D sokkal
gazdagabb érzékelést tesz majd lehetővé számunkra, több 5D-s frekvenciát ad
hozzá a valóságunkhoz, ami így jelentősen kiterjed majd és ez mindenre hatással
lesz az életünkben. A kozmikus tudatosság meg fogja változtatni az embereket.
Amikor elkezdenek kapcsolódni magasabb frekvenciájú energiákhoz, nagyobb
multidimenziós tudatosságra tesznek szert, ez pedig megváltoztatja majd azt,
ahogyan a világra tekintenek.
Az 5D-ben kevésbé fogunk különállóként tekinteni a másikra. Jelenleg rengeteg
rossz kapcsolat van, amelyekben az emberek egymásra vetítik ki saját
problémáikat és mindazt az elfojtást, amin keresztülmennek. Több 5D-s
energiával a testünkben azonban TUDNI fogjuk, hogy nem vagyunk különállók
egymástól, az 5D ugyanis mély megértéseket hoz magával. Sőt, nem csak
egyszerűen belülről fogjuk tudni és ismerni a dolgokat, hanem a tetteink is ezen
31
a megértésen alapulnak majd. Ez fog minket előrehajtani és ez VALÓBAN meg
fogja változtatni az életünket. Sokkal megbocsátóbbak leszünk, jobban
elfogadjuk majd a másikat, mert tudni fogjuk, hogy egyek vagyunk velük.
Felismerjük, hogy az isteni energia rejtett áramlata az, ami mindent irányít.
Altruistává fogunk válni, talán ez az a szó, ami leginkább kifejezi az átmenetet a
3D-s elmebeállítódásból az 5D-sbe. Felismerjük, hogy mindenben igazság van,
mindennek célja van és okkal létezik, a szemléletünk holisztikussá válik majd. A
megértés nem egyszerre, hanem hullámokban fog érkezni, egyre nagyobb és
nagyobb megértéssel bírunk majd. Még azon dolgoknak is, amiket nem értünk,
vagy amik fájdalmat okoznak (a tragédiáknak és a pusztításnak is), valamilyen
célja van – ez a felismerés az 5D-s elme egyik legfőbb jellemzője.
Olyan nézőpont válik majd elérhetővé a számunkra, amire a 3D-s elme nem
képes, hiszen igazából nem is arra készült, hogy megértse ezeket az
aspektusokat. El kell tehát jutnunk ebbe a nézőpontba, az 5D-s szemléletbe. A
folyamat nagyon sok integrációval jár majd, magasabb 5D-s frekvenciáknak 3D-
s valóságba és testbe integrálásával.
A 3D és 5D között a 4D helyezkedik el, ami természeténél fogva összeköti a
kettőt. A 4D és 5D közötti legfőbb különbség az, hogy míg a 4D-ben még sok
dualitással találkozhatunk (bár kevesebbel, mint a 3D-ben), addig az 5D-re
nagyon megalapozott és erős nondualitás jellemző. A 4D csak egy kicsivel van
„feljebb” tőlünk, ezért ha igazán meg akarjuk érteni a nondualitást, akkor nem a
4D-hez, hanem az 5D-s tudatossághoz kell fordulnunk. Ott lehet megtalálni
azokat mintázatokat és kódokat, amikkel integrálni lehet a nondualitást.
Az 5D emellett egy ún. goldilocks zónaként is működik, hiszen nagyon sok
földönkívüli segítő onnan jön. A 4D-s lények (pl reptiliánok, mantidek) nem
elegek az igazán magasabb szintű megértés tolmácsolásához, a magasabb
denzitású lényekhez való kapcsolódáshoz pedig még nincs elég tudatosságunk,
de 5D-sekkel történő kapcsolatfelvételt már integrálni tudunk.
32
3./6. RÉSZ
FÖLDÖNKÍVÜLIEK, EMBERI GENETIKA ÉS GALAKTIKUS
TÖRTÉNELEM
A földi emberek egy konszolidációs fajt alkotnak. Sok földönkívüli genetikáját
tartalmazzuk, így sok különböző DNS konglomerátuma vagyunk. A DNS egy
történet. Ősi karmát hordoz és amikor fizikai DNS-t választunk, úgy döntünk,
hogy lelkünket beillesztjük azokba a drámákba, így képesek leszünk
felülkerekedni rajtuk. Egy bizonyos értelemben azzal, hogy az emberi lényeket
ilyen kiterjedt DNS-el alkották meg, intenzív galaktikus
összehangolás/megbékélés eszközei lettünk. Ha ellentétes aspektusok vannak
benned mi mást tehetnél, minthogy megkeresed magadban az isteni, egyetlen
igaz perspektívát, azt az egy energiát, amely mindent egyesít?
Ugyancsak szükséges volt, hogy ez a faj 3D-s legyen, mert a 3D-s lények több
különálló fraktált hordozhatnak. Láthatjuk ezt ebben a felemelkedési ciklusban
is, amikor a magasabb valóságokba való belépés előtt kénytelenek vagyunk
megbékélni önmagunkkal. Azért figyel, azért szeret bennünket családjaként sok
földönkívüli, mert visszahullámoztatjuk nekik saját gyógyulásukat és
kiterjeszkedésüket. Ugyancsak ezért van az is, amiért néhány ijesztő
földönkívüli lény dominálni szeretne felettünk, rabszolgaságba döntene
bennünket és látens erőnkből táplálkozna. Más fajok félnek tőlünk és
kiszámíthatatlannak tartanak, mert a DNS-ünkben található intenzív
történetvonalak miatt kaotikusnak vélnek bennünket. Erről már említést tettek az
Agarthában élő lények – így hát ők biztos távolból figyelnek bennünket.
Emellett minden egyes emberi lény különböző földönkívüli genetikai
variációkkal és fizikai kapcsolatokkal rendelkezik - fizikailag és persze egy
lélekszinten, inkarnációsan. Nem fogunk sokat érteni ebből mindaddig, amíg
meg nem szabadulunk a megosztottságunktól (rasszizmus, szexizmus, stb.)
Számos variáció játszik szerepet ebben, de biztosíthatlak róla, hogy minden
egyes alkalommal, amikor túllépsz egy negatív gondolaton, a félelem helyett
33
megbocsátást, szeretetet érzel, sokak előtt viszed a fáklyát. A DNS-ed illetve
történeted ilyen mértékű ellentmondásosságával és azzal, hogy minderről
halvány fogalmad sincs, mindez irigylésre méltó feladat.
Hatalmas igazságokhoz férhetünk hozzá, olyan sajátos igazságokhoz,
amelyekhez a galaxisban más fajok nem férhetnek hozzá. Az emberi lények
végső soron azért fognak szólásra emelkedni majd, hogy arról a békéről és
megbékélésről beszéljenek, ami elképesztő ellenálláson és sötétségen keresztül
valósul meg. A mi fajunk arra van bekódolva, hogy ezt véghezvigye. Olyan apró
részletekkel rendelkezünk majd – és itt nem csak energiáról beszélek – amiket
megtaníthatunk majd másoknak.
Ezek alapján eldobhatjuk azt a spirituális elméletet is, hogy a Föld egyfajta
"óvoda" lenne, merthogy a diverzitásnak ilyen szintje mellett nem igazán
láthatsz itt olyan lelkeket, akik korábban ne tudtak volna már egyet s mást.
CSILLAGMAG GENETIKA, KÍSÉRŐK ÉS A FÖLD
A 3D-s világunk egy konszolidációs övezet.
A sok különböző karma (történet) következtében, amelyet a 3D-s forma
magában hordoz, a 3D-s Föld egy sűrű hely. A harmadik denzitásnak bármely
más magasabb síkhoz képest sokkal jobban megvan az a képessége, hogy
otthona legyen és ennél fogva egybeolvasszon több különböző galaktikus
történetet. Ezeket a komplex történeteket "karmának" nevezzük és ezeket
minden egyes ember megéli itt a Földön, és ahogy interakcióba kerülünk vele,
sok-sok csillaggal és sok-sok galaxissal lépünk interakcióba. Egyetlen emberi
lényben távoli galaktikus kultúrák és történetek száz, vagy akár ezernyi története
nyugszik. Amikor emberként kapcsolódunk egymásoz, lényegében csillagokkal
kapcsolódunk össze. Amikor mi szeretünk, a bolygók is szeretnek. Ahogy
fejlődünk és növekszünk, úgy nőnek és fejlődnek a galaxisok is. Mindezek az
égitestek összeolvadnak és kiterjeszkednek egy olyan hatalmas és mély
34
harmóniába, hogy többé nem is vesszük észre őket. Komplex történetek
vagyunk, amelyek az istenség felé vezető visszafelé utunkon megtanulnak
szeretni és megbocsátani.
Miért olyan jelentős ez?
Ez azért olyan fontos, mert ez teszi ezt a denzitást és a Földet a galaktikus
konszolidáció helyévé. Egy olyan hellyé, ahol azok a dolgok, amelyek nem
olvadhatnak egybe illetve nem oldhatók meg a magasabb dimenziókban,
találkozhatnak. Számos, a legbonyolultabb, legkiegyensúlyozatlanabb
kapcsolatok és történetek közül összegyűlhet itt, hogy megtalálják az isteni
közös nevezőt. Számos galaktikus kultúra, amely az Istenségen belül a spektrum
ellentétes oldalán helyezkedik el, egybeolvadhat itt a Földön. Ez teszi a 3D-t és
különösen a Föld bolygót a bölcsesség helyévé. Fennakadhatunk azon, hogy
milyen nehéz itt lenni, de fontos, hogy ezt az indulatot mérsékeljük némi
perspektívával arról, hogy tulajdonképpen mennyi mindet is teszünk itt. Hogy
milyen jelentős minden egyes reveláció, hogy milyen hatása van minden egyes
alkalommal annak, ha meghaladunk egy régi mintázatot. Nagy dolog, ha
képesek vagyunk meglátni ezt a fókuszt itt. Olyan, mintha áthúznál egy kötelet a
tű fokán.
Miért nem lehet bizonyos történeteket kibékíteni a magasabb
valóságokban?
Sok esetben bizonyos karmikus történeteket nem lehet kibékíteni ott, mert a
magasabb valóságokban nincs elég kapacitás a sötétségre és a torzulásra. A saját
magunkkal kapcsolatos hitrendszerek és elgondolások alacsonyabb síkokon
történő elemzése teszi lehetővé a legmélyebb megértéseket. Persze ezzel a
"lemeztelenedéssel" – ami jellemzően az alacsonyabb 3D sajátja – lehetővé
válik, hogy az egyén "elveszítse" önmagát. Ez a kockázata az idejövetelnek és
éppen ezért mondom, hogy a Föld távolról sem hasonlít egy óvodás csoportra.
Igazán "új lelkek" nem mernek ide jönni. A Föld egy hihetetlen kihívást jelentő
tapasztalat, de közreműködik abban, hogy csontig lecsupaszodjunk, egészen
35
odáig, ahol megtalálhatjuk azt, akik mindannyian vagyunk. A mindannyiunkban
közös aspektusok – nem számít a bőrszínünk, hitünk, nemünk vagy a lelkünk
besorolása - elsődlegessé válnak, és ez válik a lényünk lehorgonyzójává. Amikor
ez tudatosan megtörténik a 3D-ben, egy isteni transzmutáció következik be.
Olyan, mintha legyőzhetetlenné válnánk és ebben az erőben megláthatjuk
minden és mindenki isteni mivoltát, még az ellenségeinkét is. Ez egy tiszta
fényoszlopot hoz létre egészen az istenségig. Sok ember ezt az Istenre való
ráébredésnek nevezi. Ugyancsak megtapasztalható ez a kundalini felébredésének
hozadékában, azonban az a típusú felébredés több életen keresztül zajlik,
tipikusan nem egyetlen inkarnációban összpontosul. Itt a bolygón például van
egy nagyon feszültséggel teli kapcsolat reptilián lények bizonyos frakciói és az
emlősök között.
Ezek a típusú lények természetszerűleg nagyon különbözőek észleléseikben és
működésükben, a teremtés spektrumának nagyon ellentétes szintjeit jelenítik
meg. Természetszerűleg elnyomó-elnyomott komplexusokba keverednek
egymással (néha a kiegyensúlyozatlan maszkulin és feminin energiák
dinamikájához hasonlóan). Azonban az a szint, amelyen képesek a tudatukkal
interakcióba lépni és egybeolvadni itt, lehetővé teszi mélyebb igazságok és
felismerések bekövetkezését. Ha ez egy magasabb síkon történne, akkor vagy
egyetértenének vagy nem értenének egyet, de semmiképpen nem jönne létre
igazi megértés. Ez az alacsonyabb denzitás viszont lehetővé teszi számukra,
hogy több ponton tapasztaljanak és több ponton olvadjanak össze és ennél fogva
több lehetőséget kínál arra, hogy megismerjék egymást és az így szerzett
tudásban egy mélyebb módon testesítsék meg saját isteni mivoltukat és erejüket.
Erről a bizonyos dinamikáról több minden lesz felfedve a jövőben.
Hogyan történik a karma konszolidációja?
Ez az inkarnáción keresztül történik. Mindegyik lélek eredendően különböző
utat jelenít meg saját tapasztalatain és különleges lélektörténetén keresztül.
Amikor egy lélek beinkarnálódik egy fizikai testbe, egybeolvad vérvonalakkal
és fizikai származással (DNS). Itt a bolygón minden vérvonal, kultúra és
örökség kimondottan úgy lett kialakítva, hogy potenciális megoldásul szolgáljon
36
bizonyos galaktikus karmákra. Mi valójában nagykövetek vagyunk itt. Ez azt
jelenti, hogy 2 tényező van: a lélektényező, ami egy bizonyos szintű
tapasztalatot és bölcsességet hordoz illetve a fizikai tényező, ami rögzül
bizonyos törvényszerűségekhez, perspektívákhoz, motívumokhoz (és még akár
eseményekhez is), amelyek beindítanak bizonyos specifikumokat a
származásunkkal/eredetünkkel kapcsolatban. A kifejeződés e két szintje, a
lelkünkben és a genetikánkban élő történet, mély és hatásos munka elvégzését
teszi lehetővé. A földi genetika fontosságáról több minden kerül majd felfedésre
az elkövetkező években.
Annak érdekében, hogy kinyissuk ezt az információt a genetikánkról, először is
magunk mögött kell hagynunk előítéleteinket és szűklátókörűségünket, el kell
engednünk függőségeinket, hogy a különbözőségeinket itt a bolygón negatív
dolognak vagy kifogásként lássuk, vagy hogy ezáltal hierarchiákat hozzunk
létre, hogy elnyomók vagy elnyomottak legyünk. Ez nem kimondottan fajra
vagy nemre vonatkozik, hanem a társadalom olyan más csoportjaira is, amelyek
ki vannak közösítve. Ha beleragadunk ebbe a polaritásba, az blokkolja a
bölcsességet. Meg kell jegyeznünk, hogy a társadalomban lévő felosztást
elveszett lelkek táplálják, akik nem akarnak túllépni ezen a különbözőségen, és
továbbra is meg akarnak bennünket osztani, így nem kell felelősséget vállalniuk
a saját tetteikért és nem lesznek elszámoltathatók a galaxisban (és máshol)
végzett kizsákmányolót tevékenységükért. Oka van annak, hogy bizonyos
lények miért lebegnek itt körülöttünk genetikai vizsgálófelszerelésekkel, hogy
megnézhessék, milyen a származásunk.
Vannak emberek, akiknek engedélyre van szükségük ahhoz, hogy mélyen
belenézhessenek eredetünkbe és vérvonalainkba. (Ez nem figyelmeztetés akar
lenni feléd, hiszen már rég elhagytátok azt a pontot, amikor jelentős
rosszindulatú földönkívüli hatással kellene számoljatok, mindössze rá akartunk
mutatni azoknak a benned élő történeteknek a fontosságára, amelyeket
kiválasztottál itt.) A vérvonalak és genetikák mindig az érdeklődés
középpontjában álltak a Földön a galaktikus konszolidáció intenzív szintjének
következtében. Félreértés ne essék, történtek nevetséges próbálkozások arra,
hogy elrejtsék előlünk a bennünk élő történeteket, mert megértették, hogy ha
egyszer elkezdünk emlékezni arra, hogy kik vagyunk valójában – individuális és
37
kollektív szinten - akkor visszanyerünk sok olyan képességet, amelyek jelenleg
bennünk szunnyadnak. Ez egy teljesen más hellyé fejleszthetné a bolygót és
elpusztítana bizonyos vámpírikus hierarchiákat, amelyek a tudatlanok életerején
élősködnek.
Mind a lélekcélod, lélektörténeted, mind pedig a genetikád lehetővé teszi, hogy
beolvasszon számos különböző, sokszor egymással ellentétes galaktikus
kultúrát. Ez a harmadik denzitás több szinten is lehetővé tesz hatalmas mértékű
egybeolvadásokat, kereszteződéseket, amelyeken mind egyszerre lehet dolgozni.
Ezért van az, amiért számos különböző csillagfaj vesz részt különböző
mértékben a velünk való kapcsolódásban. Nagyon sok háború, amelyet a
bolygónkon látunk, azoknak a galaktikus különbözőségeknek az eredménye,
amelyeket egybeolvasztottunk itt. A jelenben zajló konfliktusaink közvetlen
szimbolikus megjelenítődései múltbéli galaktikus konfliktusoknak.
Hogyan hat a felemelkedés erre a folyamatra?
Lefelé ereszkedő és felemelkedő ciklusokon megyünk keresztül annak
érdekében, hogy katalizátorai legyünk e sebek begyógyításának. Minden egyes
lefelé ereszkedő ciklusban elveszítjük önmagunkat és minden egyes felemelkedő
ciklusban megtaláljuk magunkat. Ez a kiterjedés és összehúzódás farag a
lelkünkön és arra ösztönöz bennünket, hogy forduljunk az életünk célja, a
lelkünk egyedi kifejeződése felé. Megtanuljuk, hogy az az egyetlen hely, ahol
biztonságban vagyunk. Csak a Felsőbb Énünkkel folytatott szuverén
kapcsolódáson, a fényoszlopunkon keresztül lehetünk csak igazán tudatosak és
éberek. Maguk a bolygók megtestesítenek bizonyos perspektívákat és energiákat
és nincsen garancia arra, hogy bármely bolygó képes konszolidálni azt, aminek
választása folytán teret adott. Csakis valószínűségek léteznek, hiszen ha eljutsz a
magasabb dimenziós tudatosságig, sok alacsonyabb denzitást a
valószínűségeken keresztül tudsz megérteni és szemlélni. Minél változatosabb,
annál tünékenyebb is, de egyben annál több potenciált is hordoz az intenzív
mély szépség átélésére, a megértésre és a magasztosságra.
38
Milyen hatással van ez a magasabb dimenziókra?
Amikor egy sebet begyógyítanak a 3D-ben, új idővonalak jönnek létre a
magasabb dimenziókban. Ezek az idővonalak táplálják magasabb denzitású
lények felemelkedési ciklusait. Ezért lehet azt hallani néhány csatornázó
médiumtól (pl Bashar), hogy ezekben az időkben a Sassani és a szíriusziak is
felemelkednek. Mindannyian kapcsolódunk, mind ugyanannak az utazásnak
különböző útszakaszain helyezkedünk el. Röviden szólva tehát, ha itt bármi
áttranszmutálódik, az új lehetőségeket, potenciálokat és kapcsolódásokat nyit
meg a magasabb valóságokban.
Ezért van az is, hogy amikor elkezdesz felébredni és meditálni, gyakran
csillagembereket látsz magad körül. A múltban talán "angyalokként" vagy
fényként jelentek meg, hogy ne zavarjanak meg a jelenlétükkel, ne rezonáljanak
potenciális emlékekkel, amelyek megzavarhatják az itteni utazásod. Ezek a
lélekcsaládunk tagjai, akik hatással vannak a tudatosságunkra, és galaktikus
kísérőkként ismerjük őket. A tudatosságuk ugyancsak hatással van ránk. Ezek a
lények kapcsolatot ajánlanak fel, mert amikor velük dolgozol, lehetőséged nyílik
rá, hogy mélyen emlékezni kezdj arra, ki vagy valójában és miért jöttél ide.
Hogyan látnak bennünket a galaktikus kísérőink?
Mi alapvetően galaktikus lények vagyunk és minden egyes kísérőnk saját
magunk egy-egy aspektusáról tanít bennünket. Ha erős kapcsolatot alakítasz ki
minden egyes galaktikus kísérőddel, felismerheted, hogy a saját személyiséged
különböző aspektusait jelenítik meg. A velük való kapcsolat ápolása segíteni fog
neked, hogy fejleszd a jelenlegi életedben meglévő képességeidet. Minden
alkalommal, amikor egy csillaglény ránk tekint, saját maga és más lények egy
gyönyörű összeolvadását látja és ennek segítségével jobban megértik magukat.
Látják, hogy az energiáik hogyan hibridizálódnak és hogyan játszanak össze
más archetípusokkal, és ez végső soron segít nekik megismerni önmagukat.
39
Látják, hogy hogyan vezethetik, támogathatják egymást, hogyan
kommunikálhatnak, gyógyíthatnak és léphetnek mély interakcióba másokkal.
Elkezdik sokkal holisztikusabban szemlélni önmagukat. Felismerik, hogy a
veled való utazásukon keresztül gyógyulnak és megértenek olyan szinteket is,
amelyek korábban elérhetetlenek voltak számukra. Ahogy te növekszel, úgy
gyarapodnak ők is. Mi lehetne jobb e szimbiotikus kapcsolódásnál? Arra
törekszenek, hogy azokat az aspektusaidat erősítsék, amelyet ők testesítenek
meg és ezen erősödés révén felemelkedhetsz a galaktikus emberi szerepedbe –
amelyben egy teljesen más szinten fogod megismerni az Egységet.
ANDROMÉDA
Az Androméda-galaxis az isteni maszkulinitás tónusán vibrál. Minden fény,
amely az Androméda-galaxison szűrődik át, a különleges maszkulin
kifejeződéséhez igazodik és minden lény, amely abba a valóságba inkarnálódik,
olyan lélekmotívummal rendelkezik, amelyben mélyen feltárul a maszkulin
polaritás dinamikája. Ahogy azt bizonyára már tudod, minden élet az isteni
maszkulinitás és az isteni femininitás pulzáló rezgésén keresztül fejeződik ki, és
ez a dinamika tükröződik univerzumszerte. A Tejút-galaxis feminin és az
Androméda-galaxis maszkulin jellege pusztán e princípium galaktikus
kifejeződése.
E szimbiotikus kapcsolat következtében az Androméda-galaxis számos kulcsot
hordoz a Tejút-galaxishoz. Nagyon sok itteni kérdésünk tökéletes harmóniában
megválaszolásra és megélésre kerül ott.
Annak ellenére, hogy az Androméda-galaxis egy különálló galaxis, nagyon sok
olyan lélek van itt, akik annak a konglomerátumnak a részei, és akik annak az
energiának a követei. Talán te, kedves olvasó, te is azon betelepülések egyike
során érkeztél ide, amelyek az idők ciklusai során történtek és amelyek
átfedésbe kerültek és így nyílásokat hoztak létre, amelyeken keresztül a Tejút-
galaxis és az Androméda-galaxis emberei egyesültek.
40
Az Androméda-galaxis spirálkarjai minden egyes pillanattal közelebb és
közelebb kerülnek a Tejúthoz, jelképezve e polaritások tökéletes végső
egyesülését.
Természetesen az élet egy más szakaszában lesz már, amikor ez ténylegesen
megtörténik a mi 3D-s síkunkon. Ez egyszerűen egy szimbolikus integrációként
szolgál, de érezhető lesz azoknak a lelkeknek a szívében, akik mindkét
galaxishoz kapcsolódnak.
Az Androméda-galaxisból sokan úgy tekintenek a Tejútra, mint a Nagy
Anyaméhre; olyan lelkek gesztációs helyére, akik ki akarják fejezni magukat a
nagy sokféleség közepette. Ez egy termékeny föld, amelyen minden univerzális
motívum konszolidálódik. Ahogy bizonyára te is tudod, számos történet a
Földön és a Tejút-galaxisban pusztán olyan dinamika kifejeződései, amelyek a
nagyobb univerzum egészén belül léteznek. A Tejút és persze a Föld egy nagyon
időszerű fraktálja ennek a nagyobb történetnek. Egyetlen fraktál minden, és a
Föld valamint a Tejút-galaxis szívében és elméjében található béke az
univerzális harmóniát fejezi ki.
Különleges alkalmakkor az idő hullámzó sávjaiban portálok nyílnak meg,
amelyek lehetővé teszik andromédai "magoknak" (lelkeknek), hogy
beáramoljanak ide. Ezek a portálok nem erő vagy manipuláció hatására nyílnak
meg, hanem természetes úton, az univerzum megingathatatlan intelligens
tervezésének részeként, a tiszta mágnesesség és rezonancia következtében. Azok
a lelkek, akik ily módon átjönnek a portálokon, a maszkulin tudatosság
specifikus aspektusait fejezik ki, amelyek életre kelnek és struktúrákat,
inspirációt és energiát hoznak létre az új ciklushoz. Az idők során számos
andromédai lélek jött ide és segített megtartani a maszkulin és feminin polaritás
közti isteni egyensúlyt. Az andromédai lelkek jelenlegi hulláma azért jött, hogy
segítsen az isteni femininitásnak emlékezni arra, hogy kicsoda is valójában és
hogy milyen erőteljes tud lenni.
41
Hogy világos legyen, a Tejút nem minden lelkének inkarnációs története
feminin jellegű, hanem az itteni lelkek egy elsősorban feminin jellegű ritmusba
inkarnálódnak. A Tejúton belül létrehozható struktúrák feminin jellemzőkhöz
kapcsolódnak és e galaxis energiája általános tónusában inkább feminin jellegű.
Galaktikus szinten ez egy szívalapú, megadó, befogadó, áramló energiaként
jelenik meg. Az Androméda-galaxishoz képest az energia a Tejút-galaxison
belül sokkal sűrűbb és mélyebb és a manifesztáció is sokkal lassabban történik.
Összességében az Androméda és a Tejút-galaxis a történetükön és anyagukon
keresztül összekapcsolódnak. Ritmusuk szinkronizált és kiegészítik egymást.
Egymás párjai és az univerzum maszkulin és feminin kifejeződésének
szimbolikus megjelenítődései.
BÁRKÁK A VÉNUSZRÓL
Amikor a Hold feketévé vált és bársony csendjébe fordult és a tenger oda-vissza
suttogta altatódalát, hét kis bárkát, tele vénusziakkal, lágyan kitoltak a tengerre.
Egy helyre horgonyozták le őket. A bárkákat széles sugárban egy kis fonott
kötél tartotta össze.
Mindegyik kis csónakban egy szorosan összekötözött személy utazott, álluk alá
takarót gyűrtek, tetejükre illatos éjszakai virágokat szórtak. Ha nem tudtad
volna, a Vénuszon a virágok éjszaka nyílnak és ragyognak, állandó
emlékeztetőjéül annak, hogy a belső világ új teremtéseket szül akár figyelünk rá,
akár nem.
A vénusziakkal teli bárkák fel-le ringatóztak a teljes sötétben, nem csak egy
kellemes éjszakai alvás véget, nem csak egy furcsa játék részeként, hanem hogy
a hullámok emelkedését és süllyedését használva egy meditatív transzba
merüljenek. Ezt a tradíciót a Plejádok hét csillagáról hozták el nekik, abból a
világból, ahonnan úgy tűnik, számos tradíciójuk ered. Ezt megelőzően – azt
mondják – a magas tündéktől jött, akik egy éjjel világos ezüst fényen keresztül
érkeztek. A Vénusz után ez a hagyomány felbukkant Lemúriában és végül
összekapcsolódott a halállal Skandináviában és Egyiptomban.
42
A csónakokban utazó hét ember számára elérkezett az idő, hogy amint
belevesznek a csillagok rituáléjába, megérezzék dalukat. Arcuk bátran tárul ki a
teljes sötétségben, és befogadja a fényt, mely más világokból tör át az égen. A
Vénuszon ismeretes, hogy időközönként el kell engedned az identitásodat és el
kell engedned magad a csillagoknak, a kozmosznak. Meg kell engedned, hogy
belevéssz az isteni potenciál végtelenségébe. Ez egyfajta halálnak minősül.
Mindazok, akik ma egyedül lebegnek a sötétben, halált és újjászületést élnek át.
Csak ami az egyén szívében marad e beleveszés után, az marad meg valódinak.
A Vénusz egy olyan világ, amelyet az érzelmek belső nyelve, az intuíció és a
nyers kreativitás motivál. A vénusziak tudják, hogy a világon minden
külsődleges anyag pusztán a belső világ visszatükröződése. Minden anyagi
manifesztációt átmenetinek és a jelen pillanat - ami sok esetben az egyetlen
dolog, amiben igazán bízni lehet - megzavarásának látnak. Még a nevük is
változik, ahogy ők maguk változnak. Nem számít szokatlannak náluk, hogy
valaki élete során öt alkalommal változtat nevet, mindegyik név a tudat új,
beintegrált szintjét jelzi. Nincs más ahhoz fogható, mint mikor megváltoztatod a
neved és ennek révén újjászületsz – mondják a vénusziak!
A következő nap felkeltével az egyéneknek lehetőségük van arra, hogy
megosszák új nevüket és bármilyen új tanítást, amit tanultak. Azonban nem
mindenkiben burjánzanak a szavak ilyenkor. Néhányan felkelnek az új hold
reggelén és tovább hordozzák csendjüket - a belső világuk még nem fejezte be a
beszédet. Másokban túl sok az inspiráció ahhoz, hogy csendben maradjanak.
Elárasztják őket az új felismerések és a magasabb szintű kapcsolatok. Néhány
ezen információk közül személyesek és alkalmanként üzenetek is érkezhetnek
városuk vagy bizonyos személyek számára.
Mi persze földi emberek vagyunk, de a lélek egy utazó és sok helyen járhatott
már. Meg kell kérdeznem tőled, vajon ébredtél-e már újhold alatt egy kis
csónakban a Vénuszon? Fürödtél-e már a csillagokban, míg egy új név
formálódott meg benned?
43
4./6. RÉSZ
JÓINDULATÚ KONTRA ROSSZINDULATÚ FÖLDÖNKÍVÜLIEK
Nagyon sok ember elméjében egyfajta osztályozás van a földönkívüliekkel
kapcsolatban, és úgy érzem nem ez a legpontosabb, leghasznosabb módja annak,
ahogy a földönkívüliekre tekintünk. Mindenki, minden emberi lény rendelkezik
egy tanulási görbével, ami azzal kezdődik, hogy tudatlanok vagyunk
önmagunkról, elfelejtkezünk magunkról, arról, hogy milyen motívumokkal,
milyen célokkal érkeztük ide, milyen képességekkel rendelkezünk, és hogy kik
vagyunk valójában. Mi ezekről elfeledkezünk és úgy érzem, az egész életünk
lényege, hogy emlékezzünk ezekre és belemerüljünk abba, amik valójában
vagyunk és abba, amiben örömünket leljük. Hozzánk hasonlóan a földönkívüli
fajok is rendelkeznek ilyen tanulási görbével. Előrehaladni annyit jelent, hogy
megtanuljuk a leckéket és eközben a személyiségünk változik és egyre érettebbé
válunk.
Különböző az energia és különböző a kapcsolódás egy érett és egy éretlen tudat
között. Egészen másmilyen beszélgetést folytatnánk, ha a 15 évvel ezelőtti
önmagammal beszélgetnél. Minden földönkívüli tudat és minden földönkívüli
civilizáció rendelkezik egy tanulási görbével, aminek során éretlenből éretté
válik. Mindezt dimenzionálisan is végigkövethetjük. Hajlamosak vagyunk lefelé
ereszkedő ciklusokon keresztül menni, ami a felejtésről és az elkülönülésről szól
és sokat beszélünk a felemelkedési ciklusról, ami pedig az összejövetelről, az
emlékezésről szól. Számos lefelé ereszkedő és elkülönülési ciklus történt már.
Ez nem valamiféle negatív dolog, az volt a célja, hogy jobban megismerjük
magunkat és több felejtés, több elkülönülés jöjjön létre közöttünk, így
teljesebben felismerhessük az Istenség különböző individuális aspektusait, és
ennél fogva jobban megismerhessük azt.
44
Vegyük például a plejádiakat. Ők, úgy mondanám, egy naiv állapotból indultak.
Az Istenségnek abból a spektrumából, és abból, amit az jelképez. Ezek voltak
ők, mint társadalom. Az árnyékoldaluk a túlságos naivitás, a túlságosan a
feminin spektrum felé tolódás volt. Ez a plejádiak éretlen spektruma.
Nézzük meg a reptiliánokat, akik számos különböző módon a plejádiak
ellentétét képezik. Az éretlen spektruma, a reptilián tudatosság éretlen szintje a
nagyon kiegyensúlyozatlan maszkulin energia. Dominálnak, rabszolgaságba
döntenek és nagyon leválasztották magukat az érzelemtestükről. Innen indultak
tehát ők, ez volt az éretlen fázisuk és vissza kell húzniuk magukat onnan, annak
érdekében, hogy felismerhessék, hogy kik ők valójában. Oka van annak, amiért
elfelejtjük, hogy isteni lények vagyunk, és amiért elfelejtjük potenciális
képességeinket. Ebben az állapotban mindkét faj elfelejtette, hogy ki is ő
valójában és ennek oka van. Kapcsolatba léphetünk bármilyen földönkívüli
lénnyel az evolúciójának, tanulási görbéjének bármely szintjén. És pontosan ez
az, ami történik. Néhányan olyan földönkívüli fajokkal állnak kapcsolatban, akik
a saját evolúciójuk nagyon-nagyon fejlett állapotát érték el és kapcsolódnak
például egy olyan plejádi tudatossággal, amikor is nem annyira a plejádiak
individualitása, hanem sokkal inkább egyfajta plejádi tudatosság, egy plejádi
szűrő tükröződik, mintsem egy konkrét plejádi lény.
Nem mindig a legfelemelkedettebb lények adják számodra a legjobb
információkat. Az is csak egy bizonyos típusú információ lesz. Nagyszerű
lényeket találhatsz alacsonyabb dimenziókban is, akik nagyon tudatosak, nagyon
kapcsolatra készek és gyakorlati információkat tudnak átadni neked.
Tagadhatatlan, hogy a legjobb, legkönnyebben feldolgozható információ a
fejlettségi szintjüket tekintve éppen hogy csak felettünk lévő lényektől érkezik.
Hogy milyen információkat kapsz, az nagyban függ a kapcsolódó lények tudati
evolúciójától. Ettől függ, hogy milyen információt adnak át, milyen történetet
mondanak el rólad. Ha olyan lényekhez kapcsolódsz, akik nem annyira fejlettek,
akkor valószínűleg nagyon félelemkeltő információkat fogsz kapni.
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary
Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary

Contenu connexe

Similaire à Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary

A most hatalma
A most hatalmaA most hatalma
A most hatalmaManita11
 
Energiamezo zhuan falun-magyar-valtozat
Energiamezo zhuan falun-magyar-valtozatEnergiamezo zhuan falun-magyar-valtozat
Energiamezo zhuan falun-magyar-valtozatTimea1
 
Zselici édenkert projekt - Varga Csaba
Zselici édenkert projekt - Varga CsabaZselici édenkert projekt - Varga Csaba
Zselici édenkert projekt - Varga CsabaVarga Csaba
 
KOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titka
KOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titkaKOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titka
KOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titkaKozma Botond Szilárd
 
Exopolitika Magyarország BlogKönyv 2016. kötet
Exopolitika Magyarország BlogKönyv 2016. kötetExopolitika Magyarország BlogKönyv 2016. kötet
Exopolitika Magyarország BlogKönyv 2016. kötetExopolitics Hungary
 
Daubner Béla - Reinkarnációs Terápia
Daubner Béla - Reinkarnációs TerápiaDaubner Béla - Reinkarnációs Terápia
Daubner Béla - Reinkarnációs TerápiaBela Daubner
 
Lusta ember útja a megvilágosodáshoz
Lusta ember útja a megvilágosodáshozLusta ember útja a megvilágosodáshoz
Lusta ember útja a megvilágosodáshozRózsás Áron Csaba
 
2011. 01 Magyar EGYet-értők első hírlevele
2011. 01   Magyar EGYet-értők első hírlevele2011. 01   Magyar EGYet-értők első hírlevele
2011. 01 Magyar EGYet-értők első hírleveleBalogh László Imre
 
Élet a Halálközeli, Az Ufó- És a Megvilágosodás Élmények Után
Élet a Halálközeli, Az Ufó- És a Megvilágosodás Élmények UtánÉlet a Halálközeli, Az Ufó- És a Megvilágosodás Élmények Után
Élet a Halálközeli, Az Ufó- És a Megvilágosodás Élmények UtánExopolitics Hungary
 
Eric Berne Emberi játszmák
Eric Berne   Emberi játszmákEric Berne   Emberi játszmák
Eric Berne Emberi játszmák91166
 
Csöpel Láma: Buddha belső ösvénye - felfedező út belső világunkba
Csöpel Láma: Buddha belső ösvénye - felfedező út belső világunkbaCsöpel Láma: Buddha belső ösvénye - felfedező út belső világunkba
Csöpel Láma: Buddha belső ösvénye - felfedező út belső világunkbaAmor Tours
 
Tolle a most hatalma
Tolle a most hatalmaTolle a most hatalma
Tolle a most hatalmatiborius01
 
Az egyetemes Karma-teremtő: a Lilith
Az egyetemes Karma-teremtő: a LilithAz egyetemes Karma-teremtő: a Lilith
Az egyetemes Karma-teremtő: a LilithSzilárd Kozma
 
KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás
KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás
KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás Kozma Botond Szilárd
 
Popper Péter: Belső utak könyve-részletek
Popper Péter: Belső utak könyve-részletekPopper Péter: Belső utak könyve-részletek
Popper Péter: Belső utak könyve-részletekPajer_Hajnalka
 
Kozma Szilárd: A második lilith keletkezése, természete és következményei
Kozma Szilárd: A második lilith keletkezése, természete és következményeiKozma Szilárd: A második lilith keletkezése, természete és következményei
Kozma Szilárd: A második lilith keletkezése, természete és következményeiKozma Botond Szilárd
 

Similaire à Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary (20)

Uzenet
UzenetUzenet
Uzenet
 
Könyveim
KönyveimKönyveim
Könyveim
 
Könyveim
KönyveimKönyveim
Könyveim
 
A most hatalma
A most hatalmaA most hatalma
A most hatalma
 
Energiamezo zhuan falun-magyar-valtozat
Energiamezo zhuan falun-magyar-valtozatEnergiamezo zhuan falun-magyar-valtozat
Energiamezo zhuan falun-magyar-valtozat
 
Zselici édenkert projekt - Varga Csaba
Zselici édenkert projekt - Varga CsabaZselici édenkert projekt - Varga Csaba
Zselici édenkert projekt - Varga Csaba
 
KOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titka
KOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titkaKOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titka
KOZMA SZILÁRD: A magzatfoganás titka
 
Exopolitika Magyarország BlogKönyv 2016. kötet
Exopolitika Magyarország BlogKönyv 2016. kötetExopolitika Magyarország BlogKönyv 2016. kötet
Exopolitika Magyarország BlogKönyv 2016. kötet
 
Daubner Béla - Reinkarnációs Terápia
Daubner Béla - Reinkarnációs TerápiaDaubner Béla - Reinkarnációs Terápia
Daubner Béla - Reinkarnációs Terápia
 
Echkart tolle a most hatalma
Echkart tolle a most hatalmaEchkart tolle a most hatalma
Echkart tolle a most hatalma
 
Lusta ember útja a megvilágosodáshoz
Lusta ember útja a megvilágosodáshozLusta ember útja a megvilágosodáshoz
Lusta ember útja a megvilágosodáshoz
 
2011. 01 Magyar EGYet-értők első hírlevele
2011. 01   Magyar EGYet-értők első hírlevele2011. 01   Magyar EGYet-értők első hírlevele
2011. 01 Magyar EGYet-értők első hírlevele
 
Élet a Halálközeli, Az Ufó- És a Megvilágosodás Élmények Után
Élet a Halálközeli, Az Ufó- És a Megvilágosodás Élmények UtánÉlet a Halálközeli, Az Ufó- És a Megvilágosodás Élmények Után
Élet a Halálközeli, Az Ufó- És a Megvilágosodás Élmények Után
 
Eric Berne Emberi játszmák
Eric Berne   Emberi játszmákEric Berne   Emberi játszmák
Eric Berne Emberi játszmák
 
Csöpel Láma: Buddha belső ösvénye - felfedező út belső világunkba
Csöpel Láma: Buddha belső ösvénye - felfedező út belső világunkbaCsöpel Láma: Buddha belső ösvénye - felfedező út belső világunkba
Csöpel Láma: Buddha belső ösvénye - felfedező út belső világunkba
 
Tolle a most hatalma
Tolle a most hatalmaTolle a most hatalma
Tolle a most hatalma
 
Az egyetemes Karma-teremtő: a Lilith
Az egyetemes Karma-teremtő: a LilithAz egyetemes Karma-teremtő: a Lilith
Az egyetemes Karma-teremtő: a Lilith
 
KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás
KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás
KOzma Botond Szilárd: Elhivatott asztrológusi hivallás
 
Popper Péter: Belső utak könyve-részletek
Popper Péter: Belső utak könyve-részletekPopper Péter: Belső utak könyve-részletek
Popper Péter: Belső utak könyve-részletek
 
Kozma Szilárd: A második lilith keletkezése, természete és következményei
Kozma Szilárd: A második lilith keletkezése, természete és következményeiKozma Szilárd: A második lilith keletkezése, természete és következményei
Kozma Szilárd: A második lilith keletkezése, természete és következményei
 

Plus de Exopolitics Hungary

Kapcsolatfelvételi teszt - Mary Rodwell
Kapcsolatfelvételi teszt - Mary RodwellKapcsolatfelvételi teszt - Mary Rodwell
Kapcsolatfelvételi teszt - Mary RodwellExopolitics Hungary
 
Mary Rodwell - New Human and Hybrids, 2021 lecture, 98 slides
Mary Rodwell - New Human and Hybrids, 2021 lecture, 98 slidesMary Rodwell - New Human and Hybrids, 2021 lecture, 98 slides
Mary Rodwell - New Human and Hybrids, 2021 lecture, 98 slidesExopolitics Hungary
 
STE Competency Guidelines for Professionals - Spiritually Transformative Expe...
STE Competency Guidelines for Professionals - Spiritually Transformative Expe...STE Competency Guidelines for Professionals - Spiritually Transformative Expe...
STE Competency Guidelines for Professionals - Spiritually Transformative Expe...Exopolitics Hungary
 
NDE Study - University of Maryland
NDE Study - University of MarylandNDE Study - University of Maryland
NDE Study - University of MarylandExopolitics Hungary
 
Yvonne Kason - After-Effects of Spiritually Transformative Experiences (STEs)
Yvonne Kason - After-Effects of Spiritually Transformative Experiences (STEs)Yvonne Kason - After-Effects of Spiritually Transformative Experiences (STEs)
Yvonne Kason - After-Effects of Spiritually Transformative Experiences (STEs)Exopolitics Hungary
 
CE-5 Handbook 2020 (Steven Greer - Close Encounters movie)
CE-5 Handbook 2020 (Steven Greer - Close Encounters movie)CE-5 Handbook 2020 (Steven Greer - Close Encounters movie)
CE-5 Handbook 2020 (Steven Greer - Close Encounters movie)Exopolitics Hungary
 
Corey Goode - Surviving Transition, Full Disclosure, Solar Flash, our Future ...
Corey Goode - Surviving Transition, Full Disclosure, Solar Flash, our Future ...Corey Goode - Surviving Transition, Full Disclosure, Solar Flash, our Future ...
Corey Goode - Surviving Transition, Full Disclosure, Solar Flash, our Future ...Exopolitics Hungary
 
Russian Inventions that will positively shake the world
Russian Inventions that will positively shake the worldRussian Inventions that will positively shake the world
Russian Inventions that will positively shake the worldExopolitics Hungary
 
Mary Rodwell - Disclosure from the Ground Up, Mega-Lecture at Exopolitics Sydney
Mary Rodwell - Disclosure from the Ground Up, Mega-Lecture at Exopolitics SydneyMary Rodwell - Disclosure from the Ground Up, Mega-Lecture at Exopolitics Sydney
Mary Rodwell - Disclosure from the Ground Up, Mega-Lecture at Exopolitics SydneyExopolitics Hungary
 
Disclosure and Exopolitics Summary
Disclosure and Exopolitics SummaryDisclosure and Exopolitics Summary
Disclosure and Exopolitics SummaryExopolitics Hungary
 
DIA - Traversable Wormholes, Stargates, and Negative Energy
DIA - Traversable Wormholes, Stargates, and Negative EnergyDIA - Traversable Wormholes, Stargates, and Negative Energy
DIA - Traversable Wormholes, Stargates, and Negative EnergyExopolitics Hungary
 
Suzanne Hansen - Földönkívüli Kontaktus és a Duális Lélekkapcsolat
Suzanne Hansen - Földönkívüli Kontaktus és a Duális LélekkapcsolatSuzanne Hansen - Földönkívüli Kontaktus és a Duális Lélekkapcsolat
Suzanne Hansen - Földönkívüli Kontaktus és a Duális LélekkapcsolatExopolitics Hungary
 
Bert Hellinger - On Consciences (Family Constellation for Hybrid Families)
Bert Hellinger - On Consciences  (Family Constellation for Hybrid Families)Bert Hellinger - On Consciences  (Family Constellation for Hybrid Families)
Bert Hellinger - On Consciences (Family Constellation for Hybrid Families)Exopolitics Hungary
 
Interplanetary Climate Change - Prof. Dr. Alexey Dmitriev
Interplanetary Climate Change - Prof. Dr. Alexey DmitrievInterplanetary Climate Change - Prof. Dr. Alexey Dmitriev
Interplanetary Climate Change - Prof. Dr. Alexey DmitrievExopolitics Hungary
 
Suzanne Hansen - ET Contact and the Dual Soul Connection lecture slides
Suzanne Hansen - ET Contact and the Dual Soul Connection lecture slidesSuzanne Hansen - ET Contact and the Dual Soul Connection lecture slides
Suzanne Hansen - ET Contact and the Dual Soul Connection lecture slidesExopolitics Hungary
 
Bernard Lietaer - Bancor Protocol Best Summary (complementary currencies with...
Bernard Lietaer - Bancor Protocol Best Summary (complementary currencies with...Bernard Lietaer - Bancor Protocol Best Summary (complementary currencies with...
Bernard Lietaer - Bancor Protocol Best Summary (complementary currencies with...Exopolitics Hungary
 
Bernard Lietaer - How decentralizing Money can Eradicate Poverty
Bernard Lietaer - How decentralizing Money can Eradicate PovertyBernard Lietaer - How decentralizing Money can Eradicate Poverty
Bernard Lietaer - How decentralizing Money can Eradicate PovertyExopolitics Hungary
 
Bancor Protocol - Frequently Asked Questions Guide (Blockchain Technology)
Bancor Protocol - Frequently Asked Questions Guide (Blockchain Technology)Bancor Protocol - Frequently Asked Questions Guide (Blockchain Technology)
Bancor Protocol - Frequently Asked Questions Guide (Blockchain Technology)Exopolitics Hungary
 
Bancor Protocol - Official White Paper (Blockchain Technology)
Bancor Protocol - Official White Paper (Blockchain Technology)Bancor Protocol - Official White Paper (Blockchain Technology)
Bancor Protocol - Official White Paper (Blockchain Technology)Exopolitics Hungary
 

Plus de Exopolitics Hungary (20)

Kapcsolatfelvételi teszt - Mary Rodwell
Kapcsolatfelvételi teszt - Mary RodwellKapcsolatfelvételi teszt - Mary Rodwell
Kapcsolatfelvételi teszt - Mary Rodwell
 
Mary Rodwell - New Human and Hybrids, 2021 lecture, 98 slides
Mary Rodwell - New Human and Hybrids, 2021 lecture, 98 slidesMary Rodwell - New Human and Hybrids, 2021 lecture, 98 slides
Mary Rodwell - New Human and Hybrids, 2021 lecture, 98 slides
 
STE Competency Guidelines for Professionals - Spiritually Transformative Expe...
STE Competency Guidelines for Professionals - Spiritually Transformative Expe...STE Competency Guidelines for Professionals - Spiritually Transformative Expe...
STE Competency Guidelines for Professionals - Spiritually Transformative Expe...
 
NDE Study - University of Maryland
NDE Study - University of MarylandNDE Study - University of Maryland
NDE Study - University of Maryland
 
Yvonne Kason - After-Effects of Spiritually Transformative Experiences (STEs)
Yvonne Kason - After-Effects of Spiritually Transformative Experiences (STEs)Yvonne Kason - After-Effects of Spiritually Transformative Experiences (STEs)
Yvonne Kason - After-Effects of Spiritually Transformative Experiences (STEs)
 
CE-5 Handbook 2020 (Steven Greer - Close Encounters movie)
CE-5 Handbook 2020 (Steven Greer - Close Encounters movie)CE-5 Handbook 2020 (Steven Greer - Close Encounters movie)
CE-5 Handbook 2020 (Steven Greer - Close Encounters movie)
 
Corey Goode - Surviving Transition, Full Disclosure, Solar Flash, our Future ...
Corey Goode - Surviving Transition, Full Disclosure, Solar Flash, our Future ...Corey Goode - Surviving Transition, Full Disclosure, Solar Flash, our Future ...
Corey Goode - Surviving Transition, Full Disclosure, Solar Flash, our Future ...
 
Russian Inventions that will positively shake the world
Russian Inventions that will positively shake the worldRussian Inventions that will positively shake the world
Russian Inventions that will positively shake the world
 
Onstellar terms of sale
Onstellar terms of saleOnstellar terms of sale
Onstellar terms of sale
 
Mary Rodwell - Disclosure from the Ground Up, Mega-Lecture at Exopolitics Sydney
Mary Rodwell - Disclosure from the Ground Up, Mega-Lecture at Exopolitics SydneyMary Rodwell - Disclosure from the Ground Up, Mega-Lecture at Exopolitics Sydney
Mary Rodwell - Disclosure from the Ground Up, Mega-Lecture at Exopolitics Sydney
 
Disclosure and Exopolitics Summary
Disclosure and Exopolitics SummaryDisclosure and Exopolitics Summary
Disclosure and Exopolitics Summary
 
DIA - Traversable Wormholes, Stargates, and Negative Energy
DIA - Traversable Wormholes, Stargates, and Negative EnergyDIA - Traversable Wormholes, Stargates, and Negative Energy
DIA - Traversable Wormholes, Stargates, and Negative Energy
 
Suzanne Hansen - Földönkívüli Kontaktus és a Duális Lélekkapcsolat
Suzanne Hansen - Földönkívüli Kontaktus és a Duális LélekkapcsolatSuzanne Hansen - Földönkívüli Kontaktus és a Duális Lélekkapcsolat
Suzanne Hansen - Földönkívüli Kontaktus és a Duális Lélekkapcsolat
 
Bert Hellinger - On Consciences (Family Constellation for Hybrid Families)
Bert Hellinger - On Consciences  (Family Constellation for Hybrid Families)Bert Hellinger - On Consciences  (Family Constellation for Hybrid Families)
Bert Hellinger - On Consciences (Family Constellation for Hybrid Families)
 
Interplanetary Climate Change - Prof. Dr. Alexey Dmitriev
Interplanetary Climate Change - Prof. Dr. Alexey DmitrievInterplanetary Climate Change - Prof. Dr. Alexey Dmitriev
Interplanetary Climate Change - Prof. Dr. Alexey Dmitriev
 
Suzanne Hansen - ET Contact and the Dual Soul Connection lecture slides
Suzanne Hansen - ET Contact and the Dual Soul Connection lecture slidesSuzanne Hansen - ET Contact and the Dual Soul Connection lecture slides
Suzanne Hansen - ET Contact and the Dual Soul Connection lecture slides
 
Bernard Lietaer - Bancor Protocol Best Summary (complementary currencies with...
Bernard Lietaer - Bancor Protocol Best Summary (complementary currencies with...Bernard Lietaer - Bancor Protocol Best Summary (complementary currencies with...
Bernard Lietaer - Bancor Protocol Best Summary (complementary currencies with...
 
Bernard Lietaer - How decentralizing Money can Eradicate Poverty
Bernard Lietaer - How decentralizing Money can Eradicate PovertyBernard Lietaer - How decentralizing Money can Eradicate Poverty
Bernard Lietaer - How decentralizing Money can Eradicate Poverty
 
Bancor Protocol - Frequently Asked Questions Guide (Blockchain Technology)
Bancor Protocol - Frequently Asked Questions Guide (Blockchain Technology)Bancor Protocol - Frequently Asked Questions Guide (Blockchain Technology)
Bancor Protocol - Frequently Asked Questions Guide (Blockchain Technology)
 
Bancor Protocol - Official White Paper (Blockchain Technology)
Bancor Protocol - Official White Paper (Blockchain Technology)Bancor Protocol - Official White Paper (Blockchain Technology)
Bancor Protocol - Official White Paper (Blockchain Technology)
 

Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról, 80oldal - GoodETHungary

  • 1. 1 Gigi Young empata üzenete a Bolygó állapotáról fordította: GoodETHungary.blog.hu Ebben az írásban egy empata, videóblogger gondolatait és tanításait szeretnénk bemutatni. Egy olyan fiatal lányról van szó, akinek semmi köze nincs sötét projektekhez, titkos programokhoz, vagy ilyesmikhez. Gigi Young egy kanadai lány, aki látó- és intuitív képességeinek illetve csillagmagként, plejádi lélekszármazásának köszönhetően számos földönkívüli lénnyel került kapcsolatba. Az általa csak spirituális vezetőknek hívott lényektől rengeteg tanítást kapott és sok mindent megmutattak neki az univerzum működésével kapcsolatban. Tapasztalatairól rövid videóbejegyzéseket szokott készíteni, amelyekben nézői kérdések és spirituális témák mellett többek között azokról a földönkívüli fajokról is beszél, amelyek nagy hatással vannak a jelenlegi földi emberi civilizációra. A kanadai Gigi Young empataként és konzultánsként elsősorban a dolgok lelki oldalával foglalkozik, fiatal kora ellenére nagy tapasztalatokkal bír, és földönkívüliekkel való rendszeres kapcsolódásai révén széles látókörrel rendelkezik.
  • 2. 2 Gigi tanításai jelentősen szélesíthetik a látókörünket, és nagyon sok mindenre magyarázattal szolgálhatnak a bolygónkon zajló történések megértésével kapcsolatban. Az alábbi cikkben újra Gigi Young írásaiból és videobejegyzéseiből válogattunk. 1./6. RÉSZ A LELKED GALAKTIKUS UTAZÁSA Hogy pontosan megérthessük, milyen események zajlanak a bolygónkon és miért, mindenképpen szót kell ejtenünk a lélek inkarnációs folyamatáról is. Amikor a 3D-be inkarnálódunk lecsökkentjük a frekvenciát és tudatosságunk egyre sűrűbbé válik. Ennek a folyamatnak van egy nyomvonala, ami visszakövethető a karmán és lelkünk történelmén keresztül. A lélektörténetünk az univerzumban történő nagyobb események mikrokozmoszát képezi és visszafejthető különböző korábbi inkarnációkra, amelyek a Földre születésünk előtt történtek. Ezek az inkarnációk az életmotívumainkat is tartalmazzák, amelyek univerzális motívumokhoz is kapcsolódnak, így valójában egy hatalmas méretű puzzle egy-egy darabkáját alkotják. A karmának tehát nem csak személyes, hanem univerzális vonatkozásai is vannak. A következő 20 évben ez egyre több és több ember számára válik majd nyilvánvalóvá ugyanis hamarosan kikerülünk a frekvenciák lefelé ereszkedő ciklusából (vagyis amikor a Föld alámerül a frekvenciák mélyebb rétegeibe) és kezdetét veszi egy felemelkedési ciklus. Ez a felemelkedési ciklus nem azt jelenti, hogy minden felemelkedik körülöttünk, hanem hogy elkezdjük újraintegrálni kozmikus emlékezetünket, tisztába kerülünk azzal, hogy kik vagyunk valójában, mik a létezésünk céljai illetve újraigazodunk a szeretethez. Tudni fogjuk, hogy valójában isteni lények vagyunk.
  • 3. 3 Ez a hely, ahol jelenleg élünk - a Föld bolygó - nagyon mélyen alászállt az elkülönülésbe, az ego-ba, a félelembe és a háborúskodásba. Alámerültünk a sötétségbe. Ez nem feltétlenül negatív, mert a sötétség jelentheti a másik oldalunkat is és ebben az értelemben segítségünkre lehet felismerni, megismerni magunkat. Ahogy egyre mélyebb dimenziókba ereszkedünk, az alacsonyabb denzitások lehetőséget teremtenek arra, hogy egyre többet és többet lássunk meg ebből. A földi emberek nagyon sok helyről, sok más csillagrendszerből inkarnálódhatnak a Földre pl a Szíriuszról, Plejádokról, Arkturuszról, stb. Sokan közülük magasabb dimenziókban 5D-6D-ben éltek, mielőtt a Földre születtek volna. A magasabb dimenziókból, vagyis a 9D-ből, 10D-ből vagy 11D-ből nem lehet egyből egy 3D-s környezetbe leszületni, mert ez hatalmas ugrásnak számít lefelé és nem igazán hatékony módja a tapasztalatszerzésnek. Az 5D-ből és a 6D-ből azonban már könnyebben megy ez az alászállás. Könnyebb az átmenet és így az onnan érkezők képesek áthozni lélekemlékezetüket, karmikus emlékeiket és útvonalaikat – így lehetőségük nyílik arra, hogy ebben a környezetben munkálkodjanak és ezáltal fejlődjenek. A 3D-be ereszkedés egyik legfőbb célja ugyanis a lélek megnemesítése és finomítása. A 3D szintje nagyrészt erre szolgál. A bennünket igazán szolgáló, hatékony információk az 5D-6D szintjéről és tudatosságából érkeznek. Ezekhez képesek vagyunk kapcsolódni, mert az igazán magas dimenziókhoz képest, ezek még nem esnek olyan távol tőlünk és fejlettségi szintünktől. 5D-6D feletti szférákban már nincs annyi sötétség és nincs annyi átalakulás, ezért a fentebbről érkező információk már nem olyan mértékben integrálhatók a saját életünkbe, nem tudunk a segítségükkel hatékonyan tanulni. Emberi lények számára egyébként elvileg hozzáférhetők a létező legmagasabb dimenziókból érkező információk, csakrarendszerünk ugyanis képes a lehető legmagasabb forrásból érkező információk befogadására is. Mégis hatékonyabb olyan lényektől tanulni, akik fejlettségüket tekintve csak egy kicsivel vannak feljebb tőlünk. Ez arra is lehetőséget biztosíthat, hogy akár velük közösen tudjunk tanulni és fejlődni. Kölcsönösen segíthetjük egymás felemelkedését
  • 4. 4 Lélekcsoportként inkarnálódva csoportos feladataink és céljaink is vannak, emellett pedig léteznek alapvető inkarnációs ciklusok is. Minden csillagrendszer saját karmát hordoz, megvan a maguk frekvenciája, leckéik és munkálkodni való feladataik. A különböző csillagrendszerekhez való kapcsolódás során nagyon sok esetben a szív jelenti a kulcsot, az érzések segítségével tudsz kapcsolódni hozzájuk, nem annyira intellektuális információk által. Természetesen az adott csillagrendszer alapfrekvenciájához való kapcsolódást gyakorolni kell, és ha létrejön, akkor maga a kapcsolat egy nagyon szubjektív élmény lesz, amely igazságokat hordoz majd a számodra. A különböző csillagrendszerek alapfrekvenciájából lehet megérteni az ott élők karmáját, karmikus történetét, adottságaikat, képességeiket, univerzumban elfoglalt helyüket és szerepüket. Azok a lelkek, akik csillagmagok és ezekről a helyekről inkarnálódnak, felismerhetik ezekben saját történetüket és karmáikat. Az egyéni inkarnációs ciklusok visszatükrözik a galaktikus karmát, és egy univerzális karmikus mintázat is kirajzolódik bennük. Ebbe vannak beleszőve a saját egyéni életmotívumok. Amikor a saját életmotívumaidon dolgozol, és itteni életcélodat valósítod meg, akkor az visszahat az inkarnációs útvonalaidra és energiát vezet vissza az időben az univerzumi származásod irányába. Minden mindennel kapcsolódik, minden tett hullámokat kelt és visszahat. A földcentrikus, egocentrikus spirituális szemlélet elkezd átalakulni. Egyre inkább tudatába kerülünk annak, hogy máshol is éltünk már korábban, és ez a tapasztalat egyre inkább logikussá válik, semmint, hogy furcsának hatna. Minden, amin inkarnációink során valahol máshol már keresztülmentünk, mind itt van, összekeveredik és interakcióban van bennünk, jelenlegi életünkben. Ezért olyan nehéz itt létezni, és olykor zavarodottnak, elszakítottnak érezzük magunkat. Ezért is olyan változatos a Föld bolygó, mert itt és most a különböző inkarnációs ciklusok nemesítése zajlik. A Föld bolygó a lelkünk, lélekutunk finomítója, megnemesítője. Nagyon sok galaktikus karma, háború, történet és hatás vár itt és most arra, hogy bennünk, általunk megnemesedjen, és ennek hatása az egész világra hatással lesz majd.
  • 5. 5 MÁS HÁROMDIMENZIÓS BOLYGÓK Viszonylag ritkán hallhatunk olyan, szintén 3D-s bolygókról, amelyeken a tudatosság szintje nagyjából megegyezik a miénkkel, különösen fejlődésük elején, amikor az oda inkarnálódó lelkek tulajdonképpen alászállnak a 3D-s sűrűségbe. Később, egy idő után, ahogy haladnak feljebb a 4D felé, ezekben a világokban is magasabb szintű energiák jelennek meg. Ezekben a világokban egy leegyszerűsített karma „ledolgozása” zajlik. Az ilyen típusú bolygók lakói nagyon sokféle karmaszintet és lélekutat járhatnak be. A 3D-s bolygók és valóságok általánosságban szólva erős karmikus célokat teljesítenek be. Intenzív, kemény karmák nagyon gyorsan történő „ledolgozására”, kimunkálására szolgálnak. Ilyen környezetekben a magasabb dimenziós valóságokhoz képest százszor vagy ezerszer gyorsabban lehet hatalmas karmákat ledolgozni. Ami a 3D-s bolygók fizikai jellemzőit illeti, sok olyan bolygó található közöttük, amik Földünkhöz képest kevésbé változatos környezettel bírnak. Vannak például olyan bolygók, amiken csak sivatag található és a rajtuk élő teljes populáció sivatagi környezetben szerzi élettapasztalatait. Léteznek aztán olyan bolygók is, amiken többnyire csak víz található és így az ott élő lények többsége is vízi élőlény. Ebben a környezetben valósítják meg karmikus leckéiket, ebben a környezetben formálódik a lelkük, és mivel mindenféle környezet formál valamennyit a lelken, ezért lelki evolúciójuk is ebben a környezetben bontakozik ki. Sok bolygó létezik tehát, amin kizárólag egyféle klíma található. A Föld bolygó ebből a szempontból is különlegesnek, földrajzi értelemben az egyik legváltozatosabb helynek számít. Rendkívül változatos környezeti hatásokkal találkozhatunk itt, sarkvidéki hidegtől, száraz forró sivatagokon át, tundrával, óceáni-trópusi vidékekkel. Mindemellett a hőmérsékleti különbségek is eléggé nagyok az egyes éghajlatok között, bizonyos vidékek pedig egyáltalán nem lakhatóak. A földi élőlények is nagyon nagy változatosságot mutatnak.
  • 6. 6 Nagyon sokféle kifejezési formával találkozhatunk, nagyon sokféle típusú emberrel, különböző rasszokkal és genetikai jellemzőkkel. A Föld mellett persze vannak más bolygók is, amik változatosak ebből a szempontból, de a Föld abban is különbözik tőlük, hogy nagyon intenzív energiája van. A különbözőségek ugyanis nem pusztán egymás mellett léteznek itt, hanem alaposan össze is keverednek. Vannak olyan 3D-s bolygók, amiket egyfajta tompító energia vesz körül. Sok ilyen bolygó, sőt naprendszer is létezik, és ezek úgymond lépcsőfokokként szolgálnak. Az ilyen helyek sokkal könnyebb energiával rendelkeznek. Még mindig sűrűek és még mindig 3D-sek (hiszen ez az egyik legsűrűbb denzitás, ahová inkarnálódhatunk), de nem annyira intenzívek és ennek megfelelően azokon a bolygókon kicsit „könnyebb az élet”. Arra szolgálnak, hogy hozzászoktassák a lelkeket az alacsonyabb denzitás megtapasztalásához. Sok léleknek, akik ilyen bolygókra inkarnálódnak lágyabb energiájuk van, és előfordul, hogy ezek a bolygók két hely közötti inkarnációs pontként szolgálnak. (GoodET Szerk. - Ezt úgy lehet értelmezni, hogyha mondjuk egy lélek pl a Szíriuszról akar leinkarnálódni a 3D-be, akkor lehetősége van választani egy ilyen „könnyebb energiával” rendelkező bolygót, ahol hozzászokhat az alacsonyabb 3D sűrűséghez és frekvenciaszinthez, megtanulhat otthonosan mozogni benne, majd azután inkarnálódik a Földre. Legalább is ilyen eset is előfordulhat.) Tehát nagyon sok 3D-s bolygó lépcsőfokként szolgál, de úgy tűnik, a Föld nem tartozik ezek közé. A Földön ugyanis nagy a diverzitás és sok a konfliktus – anyabolygónk egy nagyon-nagyon nehéz környezetnek számít. Azonban amennyire fájdalmas és nehézségekkel teli az itteni élet megtapasztalása, egyben hatalmas lehetőségeket is rejt magában. A Föld a bolygón zajló élet bonyolultsága és extrém intenzitása miatt galaxisszerte áhított helynek számít. Általánosságban is elmondható, hogy a 3D-s bolygók nagyon intenzívek. Olyan környezetek, amik nagyon különböző karmikus vonalak és történetek kibontakozását teszik lehetővé, amiket ráadásul gyorsítva, együttesen, sűrítve lehet kidolgozni. Lehetőséget teremtenek arra, hogy nagyon intenzív karmákat lehessen nagyon rövid idő lefogása alatt sikeresen megoldani. A 3D-s környezetek lehetővé teszik karmák és lélekcsoportok egyetlen fizikai testben való keveredését és összeolvasztását,
  • 7. 7 megadják a lehetőséget a karmák ledolgozására és így az energiák kifinomítására, megnemesítésére. Az emberi forma itt a Földön egyfajta keveréke reptiliánoknak, plejádiaknak és még sok más földönkívüli faj genetikájának. Valójában minden földi fizikai emberi forma visszavezethető valamilyen földönkívüliek által végrehajtott genetikai beavatkozásra. Emellett más és más egyéni lélektörténetünk is van előző életek és galaktikus inkarnációk által és ezek mind-mind összekeverednek itt a Földön. Éppen ezért a földi környezet nagyon erőteljes, de ugyanakkor végtelenül bonyolult is. Koncentrált keveréke karmáknak és történeteknek, és talán éppen ezért hívhatjuk a Földet egyfajta élő könyvtárnak, ahol rengeteg dolog keveredik össze egy helyen. A földi 3D-ben kis helyre sűrítve több galaktikus dráma is zajlik egyszerre. Ez az oka annak, amiért nagyon sok, a fejlődés különböző szintjén álló földönkívüli lény követi figyelemmel az itt zajló eseményeket. Vannak közöttük, akik nagyon rég óta közvetlenül is részt vesznek a földi élet alakulásában, mások inkább csak megfigyelő szereppel bírnak, megint mások pedig közvetlenül, fizikailag nem akarnak részt venni mindebben, mentálisan azonban igen. A Föld tehát nagyon fontos hely, mert sok minden történik rajta – eonok óta zajló galaktikus háborúk és harcok hatásai tükröződnek a földi élet folyásában. Ha azonban sikerülne ebből itt egységet, békét és harmóniát teremtenünk, akkor az intenzív gyógyulást jelenthetne ezekre az ősidők óta fennálló konfliktusokra, aminek aztán visszaható ereje lenne azokra a régi karmikus elakadásokra, amelyek itt összesűrűsödve várják, hogy kimunkálásra kerüljenek. A 3D-s világok tehát különlegesek a lelkeket és energiákat megnemesítő, gyógyulást előidéző és egységbe hozó képességeik miatt. AZ ORION Az Orion az egyik legmélyebben polarizált hely, benne egy nagyon mélyen polarizáló koncepció jelenítődik meg. A polarizálódás a tudatosság két nagyon erős kifejeződése között valósul meg – a feminin és maszkulin jellegek között. E
  • 8. 8 két polaritás abból a célból van jelen az Orionon, hogy valamiféleképpen integrálódjanak. Lényegében a mi lélekvonalunk kezdete is ehhez a nagyon erős polarizálódáshoz köthető. Az Orion előtt nagyon más volt a helyzet. Az emberiség eredetvonalában a Lyra-rendszer nagyon fontos láncszemet tölt be, lényegében ott kezdődött a számunkra minden. A Lyra-rendszerben nagyon pontosan kifejeződött és megjelenítődött az isteni teljesség. Nagyon tiszta feminin jelleg és nagyon tiszta maszkulinitás volt jelen, ami különböző kultúrákban és civilizációkban testesült meg. Kialakultak olyan civilizációk, amik nagyon femininek voltak, erre a jellegre alapoztak és ezt a frekvenciát fejezték ki egyénileg és közösségi szinten is, sőt mindez a fizikai formájukban is megmutatkozott. Aztán különböző bolygókon létrejöttek olyan civilizációk is, amelyek inkább a maszkulin aspektusra építettek. Amikor feminin vagy maszkulin jellegekről beszélünk, nem kizárólag női-férfi felosztásra kell gondolnunk. Voltak civilizációk, ahol a nők erős maszkulin jelleget hordoztak, és ugyanez fordítva is megtörtént, voltak társadalmak, amikben a férfiak inkább a feminin princípium felé tolódtak. Az egymást kiegészítő kifejezési formák között aztán idővel kisebb csetepaték jelentek meg, majd a különböző jellegek elkezdtek erősebben polarizálódni. A feminin jellegű társadalmak – amik az érzelmeket, a spiritualitást helyezték előtérbe, és értékrendjüket ez alapján állították fel - elkezdtek nagyon másokat szolgálóvá válni. Elkezdték elnyomni magukban a másik aspektust, elnyomták a saját individualitásukat a közösség és a teljesség javára. Háttérbe helyezték az egyént a közösséggel szemben és spiritualitásuk miatt a negatív érzelmeiket nem fejezték ki, így nagyon sok elfojtás keletkezett bennük. A maszkulin jellegű társadalmak viszont inkább magukat szolgálóvá váltak. Kulcsfontosságúvá vált számukra az individualitás. Úgy vélték, hogy a siker és a boldogulásuk titka az, ha az egyén hangját meghallják, érték volt számukra, ha valaki egyénként nyilvánult meg és igényelték az egyéni elismerést. Ennek eredményeként olyannyira polarizálódni kezdtek, hogy elnyomták az érzéseiket,
  • 9. 9 így az energia nem a közösség irányába áramlott, hanem az egyéni elme felé tolódott el, az vált hangsúlyossá. A feminin társadalmak az érzéseket és a közösséget tartották szem előtt, ezért háttérbe szorították az egyéni elmét és a logikát csak azért, hogy az egész közösséget szolgálják, és ezt az egyén fontossága elé helyezték. A maszkulin civilizációk pedig a közösséget és a feminin jelleget nyomták el az egyéni kibontakozás javára. Végül mindkét aspektus – a feminin és a maszkulin - végzetesen kibillentek és a totális egyensúlytalanság állapotába kerültek. Ebben a polarizálódásban találjuk az Orion magját. A polaritások megtapasztalása, az ezek keltette mágneses pólusok és energetika az, ami az Orion gyökerét alkotja, legfőbb jellegét pedig a mély különbözőségek és a mély polarizálódás jelenti. Az ellentétek, a maszkulin és feminin jellegek kölcsönös elnyomása adták az alapenergiát az Orion létrejöttéhez. Fontos kiemelni, hogy mindkét oldal fontos és érvényes, hiszen a Forrás hiteles kifejeződései. Az Orionon élők azonban belemerültek a polaritásban, hogy kibontsák, kibontakoztassák és mélyen megismerjék ezeket a polarizált jellegeket, ezen a módon tapasztalják meg az önismeretet és ismerjék meg az istenséget. Önmagában véve tehát ez a polarizálódás nem egyöntetűen rossz dolog, nem olyasmi, aminek soha sem szabadott volna megtörténnie, hanem egyszerűen mindenki belemerült a polaritásba, hogy később integrálni tudja a két különböző jelleget magában. Az Orion tehát egy mélyen polarizált hely. Olyan lények élnek ott, akiknek egy része egyáltalán nem hisz az individuumban, az egyénben, és azt gondolják, hogy egyénnek lenni egyet jelent az önzőséggel. Más lények viszont azt vallják, hogy egyénnek lenni az egyetlen lehetséges mód arra, hogy valaki boldog legyen. Ezzel a két polaritással egy hatalmas motívum keletkezett, aminek hatásai mind a mai napig velünk vannak és részünket képezik. Ezek a motívumok tisztán láthatóak a mai földi társadalomban is, akár a feminizmust vesszük például, vagy a politikai pártok eszmeiségét. A maszkulin és feminin jellegek közül ebben a formában egyik sem hibátlan, hiszen egyensúlyban kellene lenniük. A társadalmaknak úgy kellene működniük, hogyha igazán
  • 10. 10 önmagadat szolgálod, akkor azzal a közösséget is szolgálod. Ha kapcsolódsz a szívedhez, akkor az isteni céloddal teremtesz kapcsolatot, az isteni cél pedig közvetlenül kapcsolódik a közösséghez. A szíveden keresztül automatikusan a teljességhez kapcsolódsz és ennek szolgálatába állsz. De mivel egyének vagyunk, az egyéni célunkon keresztül szolgáljuk a közösséget. Ha visszautasítod a saját céljaidat, viszont mindenki más boldoggá akarsz tenni, akkor nem szolgálod a teljességet és ha mindenki így tesz, előbb-utóbb az egész társadalom szenvedni fog, mert mindenkiben egyéni elfojtás halmozódik fel. Ahhoz, hogy a világot szolgálhassuk, önmagunkat is szolgálnunk kell, és hogy jól szolgálhassunk, ahhoz először magunkat kell szolgálni (így megelőzhető, hogy túlzott elfojtás keletkezzen bennünk.) Az Orion történelme tehát lényegében a Föld történelme és a mi lélektörténetünk is egyben, hiszen mintázataink eredete a Lyrához, majd aztán később az Orionhoz köthetők. Hatásuk ma is érezhető, mert ugyanezek a ciklusok és mintázatok jelennek meg, ismétlődnek és cirkulálnak körülöttünk. Az Orionon vette kezdetét az „elnyomók” és „elnyomottak” közötti gigászi méretű játszma is. Az elnyomásból, elnyomott érzelmekből, a dominálásból, passzív agresszióból karmikus csomók jöttek létre. Ezek mind-mind előtörtek, amikor az egyensúlyát vesztett maszkulin és feminin jellegek összecsaptak. Ennek hatásai ma is láthatóak. Az elnyomók és elnyomottak közötti játszma során szerzett tapasztalatok a tudatosságban is oda-vissza hatásokat eredményeztek. Ez lehetővé tette, hogy az egyre súlyosabb egyensúlytalanság közepette egyéni szinten azért kisebb sikereket el lehetett érni, felismeréseket és kisebb megvilágosodásokat tenni a teljességre vonatkozóan, de ezt egy nagyon nehéz és sötét tapasztalási úton kellett megvalósítani, hiszen mindeközben eonokon keresztül mindkét oldal a saját elnyomott jellegeivel is „háborúban állt”. Ez természetesen mind hatással volt az inkarnációs hálónkra is. Bizonyos lények teljesen beleragadtak ebbe a környezetbe, elfojtásaik, saját maguk másik aspektusának tagadásában olyan súlyos szintre jutottak, hogy nem is nagyon tudnak szabadulni belőle.
  • 11. 11 A pozitív lények elnyomása negatív lények által szintén egy másik olyan fontos motívum, amely az Orionhoz köthető. Mind a két polaritás az elnyomás/elfojtás miatt erősen a negativitás irányába tolódott el és pusztítóvá vált. Voltak olyan fajok, amelyek kizárólag a közösség érdekét figyelembe véve szervezték meg a civilizációjukat, a másoknak való örökös megfelelés biztosította az érzelmi stabilitásukat és teljesen leálltak azzal, hogy egyénileg, saját maguk számára tegyenek valamit. Ez is arra bizonyíték, hogy mindkét polaritás súlyosan egyensúlyát vesztette. Bizonyos értelemben a domináns fajok is a valóságot szolgálják. A háborúzó, terjeszkedő fajok ugyanis elmentek más helyekre, ahol kolóniákat hoztak létre és elvetették a kiegyensúlyozatlan maszkulinitás magjait. Annak ellenére, hogy mindez alapvetően rossz volt és nagy fájdalommal járt, újabb helyeket hoztak létre a polaritás számára és így a meghódított területeken lehetőség nyílt arra, hogy még többen kezdjenek el foglalkozni az egyensúlyát vesztett aspektusok helyreigazításával. Ugyanez a karmikus minta a Naprendszerünkbe is átterjedt, és megismétlődött a Marson (ami majdnem elpusztult a háborúk során), a Maldeken (amik ténylegesen is elpusztult), a Vénuszon és végül a Földön – mindenhol az elnyomásból fakadó konfliktusok ütötték fel a fejüket. Ezek a konfliktusok mind a mai napig itt cirkulálnak körülöttünk. Végezetül pedig meg kell említeni, hogy történt egy alkímiai jellegű esemény is, ami szintén az Orionhoz köthető. Ugyanis egy bizonyos fajta lélekpozícionálás történt, megteremtődött egy gondolat, vagy inkább egy érzés. Annak az érzése, amikor tökéletesen megérted saját isteni jelleged és ettől kezdve senki és semmi nem bánthat téged (legyőzhetetlenség érzése). Ez az alkímiai jellegű érzés mindenki számára bármelyik pillanatban előidézhető. Megteremtődött az a lélektani lehetőség, hogy e felismerés révén minden elnyomottnak megvan a képessége arra, hogy kilépjen a helyzetéből. Amint ez az alkímiai jellegű gondolat megszületett bizonyos lényekben, és amint felismerték a bennük rejlő istenséget, sokan elhagyták az Oriont. Annak ellenére tehát, hogy az orioniak rendkívül zsarnokiak és pusztítóak voltak, megadatott a lehetőség az elnyomottak számára, hogy elhagyják a helyet és kilépjenek a helyzetből. Mindehhez a felismerés és az elnyomott aspektusok kiegyensúlyozása jelentette
  • 12. 12 a kulcsot. Az Orionon emellett van egy magas vibrációval rendelkező csillagkapu is, amely közvetlenül a Forráshoz vezet. Általánosságban véve, amikor az Orionhoz kapcsolódunk érzékelhető a nagyon sötét, elnyomó energia, de ugyanakkor kapcsolódni lehet ahhoz is, hogy nagyon sokan felülemelkedtek a negativitáson és elszakadtak onnan. Érzékelhető, hogy nagyon sok háború és fájdalom gyülemlett fel ott és ezek az orioni hatások mindannyiunkban benne vannak, kimunkálásuk a földi életünkben jelenleg is zajlik. Ha képesek vagyunk kiegyensúlyozni mindazokat a hatásokat, amik velünk vannak inkarnációinkban, akkor elsimíthatjuk a kezdeti konfliktusokat. Ezért ilyen fontos hely az Orion. REPTILIÁNOK Ez az egyik legvitatottabb és legkényesebb téma, mert a legtöbben úgy tartják számon a reptiliánokat, mint gonosz és manipulatív lényeket. Kevesen tudják azonban, hogy ezek a tulajdonságok csak az egyik aspektusát képezik az alapvető reptilián tudatosságnak. A valóság az, hogy ezek az ismérvek csak a KIEGYENSÚLYOZATLAN reptilián jelleg sajátosságai. Igen nagy az előítélet velük szemben, és ez az előítélet sokszor megakadályozza, hogy valódi jellemzőiket meglássuk, ezért most kísérletet teszünk a teljes reptilián jelleg bemutatására. Ha a teremtés teljes spektrumát nézzük, akkor a reptiliánokra a hipermaszkulinitás a jellemző, míg az emberek/emlősök nagyon finoman bár, de a feminin spektrum felé tolódtak el. A földi emberekben is van valamennyi reptilián jelleg, de minél jobban elutasítjuk és megtagadjuk ezt a részünket, azzal csakis saját magunkat értéktelenítjük el, ami nem jó dolog. Tehát nagy hasznunkra válik és gyógyító hatással bír, ha megismerjük reptilián jellegünket is.
  • 13. 13 A reptilián tudatosság alapvetően különbözik az emlősökétől, emberekétől, rovarokétól, az inszektoid lények vagy a növények tudatosságától. Nagyon nehéz egy embernek értelmeznie ezt, mert mi az érzelmeinkkel kapcsolódni tudunk más embertársainkhoz, éppen ezért nehéz megértenünk, hogy egy reptilián lény teljesen más szűrők alapján fejezi ki magát. A reptilián tudatosság ugyanis teljesen más szerkezetű. Legfőbb szervezőerejük a logika, ennél fogva pedig az elmén és a logikán keresztül szemlélik a világot. Teljesen más jellegű kifejeződései az istenségnek és a teremtés egy más aspektusát jelenítik meg. Ők elsősorban a külsődleges mintázatok alapján szemlélik a világot, nem annyira a belső dolgokon keresztül. Nem rendelkeznek az emberéhez hasonló érzelemtesttel, és bár némi érzéseik azért akadnak, mégsem ez a legfőbb szervezőerő bennük. Szemléletmódjuknak igazából ki kellene egészíteni az emberi fajokra jellemző szemléletmódot. Nagyon nagy különbség mutatkozik egy kiegyensúlyozott és egy kiegyensúlyozatlan reptilián tudatosság között. Amikor kiegyensúlyozatlanok, akkor teljesen extrém módon ellentétei a másokat szolgáló szemléletmódnak. Teljes mértékben önmagukat szolgálják, dominánsak, iszonyatos egóval rendelkeznek, mások energiájára van szükségük a saját túlélésükhöz, pusztítóak, háborúskodóak és gonosszá válnak, hódítanak, kolonizálnak és a végletekig manipulálnak a 4D-ből. Ebben a kibillent állapotukban ezen a módon élik és értik meg a világot. Amikor azonban a reptiliánok KIEGYENSÚLYOZOTTAK, akkor bámulatos módon képesek az objektivitásra és pontosságra. Alapjellegüket tekintve ugyanis a reptiliánok legfőbb feladata az őrzés és az hogy védelmezők legyenek. Nagyon-nagyon védelmezőek és extrém módon képesek védeni és szolgálni másokat, főként embereket/emlősöket (akik alapjellegüket tekintve sokkal érzékenyebbek). Ha egy reptilián lény kiegyensúlyozott, akkor őrzővé és védelmezővé válik. Különleges módon tudnak védeni helyszíneket, bolygókat vagy akár bizonyos személyeket is. Ez a fajta különleges védelmezés a specialitásuk, senki sem képes ilyen elhivatottsággal és feladattudattal ellátni ilyen feladatokat, csakis ők. Ezekben a helyzetekben felismerik azt is, hogy másokra is szükségük van ahhoz, hogy alapvető jellegüket, lényük lényegét ki tudják fejezni, meg tudják jeleníteni. A kiegyensúlyozott védelmező jellegben az
  • 14. 14 isteni maszkulinitás jelenik meg, amely természetszerűleg védi a feminin jelleget, hogy általa az érzések és a spiritualitás megjelenítődhessenek. A reptiliánok objektivitásuk és nagyszerű megfigyelő képességeik miatt nagyszerű tanítók is egyben. Nincs intenzív és mély érzelemtestük, aminek normál esetben egyfolytában szűrnie és egyensúlyoznia kellene a kívülről érkező információkat. Az emberek sokkal inkább érzelemteljes lények, ami nagyszerű dolog, de éppen ezért néha az érzelmeik befolyásolják a világlátásukat és hajlamosak a saját szubjektív szűrőiken keresztül nézni a világot. A reptiliánoknál viszont ez nincs meg ennyire intenzíven, ezért képesek helyzeteket, embereket, mintázatokat megfigyelni pontosan úgy, ahogy azok (csúnya szóval élve) „valójában megtörténtek”. Ez a képességük kiválóan alkalmassá teszi őket arra, hogy őrzői legyenek a történelemnek, és mint faj számára, ez számít az egyik legfőbb feladatuknak. Egy reptilián lénnyel való találkozás nagyon furcsa érzéssel jár egy nem- reptilián lény számára. Amikor emberek találkoznak rögtön kapcsolódni tudnak (érzelemtestük segítségével) egymáshoz. Egy reptilián lénnyel való találkozás során azonban hideget érzünk, vagy egyszerűen olyan érzéssel jár, mintha az adott lény ott sem lenne. Ha mégis sikerül megérezni a jelenlétét, akkor kiderül, hogy vannak érzéseik, de különböznek a miénktől. Képesek a szeretetre is, de másképp fejezik ki és juttatják kifejezésre, ezért ez másképp érződik mint, ahogy mi megéljük és érezzük a szeretetet. PLEJÁDIAK A földi emberiség genetikai kapcsolatban áll a plejádiakkal. Nagyon spirituális kötődésünk van hozzájuk és sok földi embernek plejádi vezetői vannak és szorosan kapcsolódnak plejádi energiákhoz. A földi emberiség DNS-ének egyik energetikai jellemzője a plejádiaktól származik és képes rezonálni az ő energiájukra. Ez nem feltétlenül jelenik meg a fizikai formánkban, vagyis attól még, hogy szorosan kapcsolódsz plejádi energiákhoz, nem kell feltétlenül szőke, északi típusú külsővel rendelkezned (ami a plejádiak egyik jellemzője). És ha
  • 15. 15 esetleg nordikus a megjelenésed, az még nem feltétlenül jelenti, hogy több plejádi vonás lenne benned mint másokban. Vicces, hogy általánosságban véve a legerősebb plejádi energiával rendelkező emberek külsőleg egyáltalán nem rendelkeznek ezekkel a stílusjegyekkel. Jellegzetes dolog a plejádiakkal kapcsolatban, hogy a gyermekeiknek különleges módon adnak nevet. Hisznek abban, hogy a lélek egyfajta hanggal rendelkezik és más, magasabb dimenziós lényekhez hasonlóan - mivel magasabb érzékelési képességgel rendelkeznek - képesek meghallani ezt a hangot. Gyermekeiknek tehát a lelkük hangja és energiája alapján adnak nevet. Néha, mikor a gyerekek energiája megváltozik, új nevet is kapnak. Nagyon sok „a-á” közti hang szerepel a neveikben, ez a hang ugyanis rezonál a szívvel, a testünk szív körüli tájékával. Sok plejádi név tartalmazza ezt a hangot. Mindebből pedig kitalálható, hogy a plejádiak elsősorban a szívcsakrával és ezzel a frekvenciával rezonálnak együtt. Más földönkívüli fajokra is jellemző, hogy a maguk módján rezonálnak valamelyik csakrával, a plejádiak esetében ez a szív. A plejádi energia egyik fő jellemzője, hogy nagyon erős és intenzív feminin jellege van. Ha kapcsolódsz hozzájuk, tápláló feminin energiát fogsz érezni. (GoodET Szerk – ez azt hiszem Alaje videóiból jól érezhető: https://www.youtube.com/user/GabrielSankz/videos - http://www.alaje.hu) A plejádi faj saját leckéi elsősorban a szívre vonatkoztak és amikor ennek az energiának a mestereivé váltak, elkezdtek válaszolni feléjük irányuló hívásokra. Elindultak más csillagrendszerekbe, méghozzá abból a célból, hogy egyensúlyt hozzanak létre az adott rendszerekben. Fajként legfőbb céljuknak azt tekintik, hogy elvigyék az energiájukat más csillagrendszerekbe és az ott meglévő egyensúlytalanságba egyensúlyt teremtsenek. Ha egy faj elér egy ilyen spirituális szintre, legmagasabb célja az lesz, hogy energiával szolgáljon, és ez az energia képes lesz kinyitni bizonyos csatornákat más társadalmak számára is. Bármely csillagrendszer lakói, akiknek érzelmekkel, érzelemtesttel kapcsolatos problémái merülnek fel, számíthatnak a plejádiak segítségére. Odamennek és segítenek az ott lakóknak kapcsolódni a szívükhöz. Ezt általában úgy érik el, hogy több feminin energiát visznek oda és hullámokban közvetítik azt a bolygó felé. Egy idő után ez egyensúlyt fog teremteni az adott helyen. (GoodET Szerk - Ezzel tehát értelmet nyer az is, hogy Földünkön miért történtek az elmúlt
  • 16. 16 években az istennő örvény, IS:IS portál és plejádi portál aktiválások. Azért, hogy ez az egyensúlyozás és energiabeáramlás megtörténhessen: http://felemelkedes.blogspot.hu/2014/04/isis-portal-aktivalas-1-resz.html http://felemelkedes.blogspot.hu/2014/12/isis-portal-aktivalas-2-resz.html http://felemelkedes.blogspot.hu/2014/05/a-plejadi-portal.html A plejádiak nagyon sok esetben együttműködnek az andromédaiakkal. Közös tevékenységeikben az andromédaiak elsősorban a maszkulin jellegükkel vesznek részt, a plejádiak pedig a feminin, kreatív energiájukat adják az együttműködéshez. Az andromédai társadalom ugyanis nagyon erős struktúrákkal dolgozik, amihez a plejádiak nagyon könnyedén hozzá tudják kapcsolni energiáikat. Így a két faj sűrűn összedolgozik. (GoodET Szerk. - Ennek alátámasztására nagyon jó példa lehet dr. Fred Bell kontakta története is, akivel mindkét faj kapcsolatba lépett. Bell afféle csodagyereknek számított tudományos területen, hiszen 14 évesen PhD fokozatot szerzett és szinte még gyerekként katonai projektekben, nukleáris és űrhajózással kapcsolatos programokban kezdett dolgozni. Széleskörű tapasztalatokat szerzett a katonai-ipari komplexum különböző területein dolgozva, majd nyugdíjba vonulása után plejádi földönkívüliek vették fel vele a kapcsolatot. Elmondása szerint a plejádiak egy időben kifejezetten keresték az olyan embereket kapcsolatfelvétel céljából, akik tudományos területen nagyon képzettek voltak. Azt remélték ettől, hogy az ilyen emberek képesek lesznek majd integrálni az általuk átadott technológiai információkat a meglévő földi tudománnyal és ez segítséget jelenthet majd a fajunk számára. Bell-t elsősorban gyógyászati technológiák és a kvantum biológia rejtelmeibe avatták be és erre vonatkozó ismereteket adtak át a számára. Sok éven át tartó együttműködésbe fogott a plejádiakkal, ennek során plejádi alapelvek alapján működő fejlett gyógyeszközöket és készítményeket kezdett el fejleszteni. Ehhez pedig létrehoztak egy kis céget is, ami a mai napig működik: http://pyradyne.com A plejádiak emellett más jellegű kísérletekbe is bevonták őt illetve társait. A plejádiak űrhajóikkal kanyonok és indián szent helyek fölé repültek, majd a
  • 17. 17 hajóból egy bizonyos hangot bocsátottak ki. Bellék a föld felszínéről visszaverődő hangokat felvették egy speciálisan erre a célra kialakított hangrögzítő berendezés segítségével, majd a felvételekből némi keverés után meditációs lemezt készítettek. A plejádiak azt mondták erről, hogy ezek a hangok elraktározzák az adott hely energiáit, és a felvételek a nem hallható tartományban olyan energiatölteteket tartalmaznak, amelyek jótékony hatással lehetnének ránk. Fred Bell ezután kapcsolatba került az andromédaiakkal is. Erről az élményéről így nyilatkozott: "1989-ben kapcsolatba kerültem az andromédabeliekkel is. A plejádiak jöttek-mentek az életemben, de az andromédabeliekkel való találkozóim a mai napig tartanak. Az andromédabeliek nagyon más életformák, megjelenésüket tekintve humanoidok ők is, de ha ennyire más életformákkal találkozol, akkor a kommunikáció, különösen a telepatikus kommunikáció, roppant nehézzé válik. Hatalmas önfegyelem kell hozzá és nagyon észnél kell lenni, hogy megőrizd és tisztán tartsd a tudatodat amivel, bevallom az elején nagyon nehezen boldogultam. Az andromédabeliek ugyanis egyfajta holografikus módon kommunikálnak. Ez rettentő nehéz volt a számomra, mert ha andromédabeliekkel kommunikálsz, akkor közben szó szerint lebénulsz, hiszen képesek egyenesen a központi idegrendszereddel összekapcsolódni. A plejádiak elsősorban technológiai információkat, tanításokat, alapelveket adnak át az embereknek, hogy ezekkel a földi emberiség segítségére legyenek, és ezek révén képesek legyünk saját magunkon segíteni. Az andromédabeliek viszont elsősorban abban a folyamatban érdekeltek, amit sokan „ISTENI BEAVATKOZÁS”-ként emlegetnek. Az andromédabeliek belépnek a Naprendszerbe és képesek megváltoztatni a bolygók viselkedését, mechanikáját/belső működését. Meg tudják tenni ezt a teljes Naprendszerre vonatkozóan is. Holdak működését és magukat a bolygókat manipulálják, mindez aztán persze hatással van a rajtuk található életformákra, élőlényekre is. Tulajdonképpen ezt nevezik „Isteni beavatkozásnak”. Az andromédabeliek a testünkön és a tudatosságunkon keresztül tudnak kommunikálni velünk, különösen az auramezőnkön, a földön élő emberek auramezején keresztül.")
  • 18. 18 A plejádiak magukat egy családba tartozónak tartják a földi emberiséggel, ezért mindig elérhetőek a számunkra. Ehhez azonban meg kell nyitnunk a szívünket. Szeretetet kell teremtenünk magunkban, létre kell hozzuk ezt az energiát a testünkben, mert ez az az alaptónus, amivel kapcsolódni lehet hozzájuk. A kapcsolódáshoz kérni kell őket és el kell engednünk az összes létező földi, 3D-s elvárásainkat, mert ezek adott esetben könnyedén blokkolhatják a kapcsolatteremtést. Tulajdonképpen ezért van az, hogy a földönkívüliek nagyon sok esetben álmokon keresztül lépnek kapcsolatba velünk, mert ebben az állapotban „ki vannak kapcsolva” a földi paradigmáink, hitrendszereink, mentális szűrőink, amik csak hátráltatnák a kapcsolat létrejöttét. Minél jobban el tudod engedni az elvárásaidat, annál gyorsabban és mélyebben tudsz kapcsolódni hozzájuk. 2./6. RÉSZ ZÉTÁK, HIBRID GYEREKEK ÉS ELRABLÁSOK A zéták és a reptiliánok közös vonása, hogy az emberek félelemmel tekintenek rájuk. Van azonban még egy nagyon jelentős közös jellegzetességük – hiányzik az érzelemtestük, jobban mondva, nem rendelkeznek az emberekéhez hasonló érzelemtesttel. Éppen ezért e két faj nagyon-nagyon különbözik tőlünk. Az emlősök - amik közé az emberek is besorolhatók – olyan érzelemtesttel rendelkeznek, amely alkalmassá teszi őket mély érzelmek átélésére. A zéták és a reptiliánok ennek hiányában hozzánk képest teljesen másképp élik és tapasztalják meg a világot. A zéták érzelemteste – és ennél fogva spirituális teste is – elsorvadt. Ezért nagyon hidegek. Ha olyasvalaki találkozik egy ilyen lénnyel, akinek aktivált érzelemteste van, akkor ürességet, hideget, sőt jéghideget fog érezni a közelében. Ez a reptiliánok és a zéták esetében is így van. Éppen ezért
  • 19. 19 számunkra, emberek számára ők bizony elég rémisztőek lehetnek. Emberként, ha találkozunk embertársainkkal, az érzelemtestünk segítségével azonnal kapcsolódni tudunk egymáshoz, megnyílunk egymás előtt és „egy hullámhosszra tudunk kerülni”. Ha egy másik lénnyel való találkozás során ezt nem tudjuk megtenni, akkor megijedünk, ami persze természetes reakció a részünkről, ugyanakkor vissza is tart bennünket attól, hogy felfedezzünk más fajokat. Olyan fajokat, akik alapvetően különböznek tőlünk, létezésük mégis érvényességgel bír, hiszen ők is részesei a teremtésnek, ők is az istenség kifejeződései. A zéták alapvetően emberi lények, akik saját bukásuk áldozatai lettek. Bolygójukon nukleáris katasztrófa történt, ami miatt rejtekhelyeket kellett kialakítaniuk, majd a bolygójuk felszíne alá költöztek. A túlélésük érdekében földalatti alagutakat kellett építeniük, a radioaktivitás miatt ugyanis a felszín lakhatatlanná vált a számukra. A radikálisan megváltozott életkörülmények nem múltak el nyomtalanul, a fajuk megváltozott. Ezért néznek ki úgy, ahogy, de valamikor ők is emberiek voltak. Az átváltozásuk során az érzelemtestük elsorvadt, ezért az elméjükre és a technológiára kellett támaszkodniuk. Elkezdtek mutálódni, működő érzelem- és spirituális test nélkül nem tudnak többé kapcsolódni a teljességhez, az a részük amivel a mindenséghez kapcsolódhatnának megszűnt létezni. Azonban mégis túlélték a katasztrófát és ez hatalmas lecke volt a számukra a túlélésre vonatkozóan. Egy fajnak nagyon nehéz úgy elveszítenie tudatosságának egy részét, hogy az végül ne vezessen a fajuk teljes kihalásához. Ezért aztán, hogy megmentsék magukat, a zétáknak vissza kellett menniük az időben, a történelem egy bizonyos pontjára. (Az idő ugyebár rendkívül rugalmas, fejlett lények számára nem nagy ügy ugrándozni benne). Visszamentek tehát az időben, hogy fajuk túlélését biztosítandó, genetikai anyagot szerezzenek. Azért érdeklődnek a földi emberiség genetikai anyaga iránt, mert közel áll az övékéhez és ennélfogva hasznosítani tudják.
  • 20. 20 Ezért idejöttek, elraboltak földi embereket és egy hibridizálási programba kezdtek. http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2016/01/nok-egy-csoportja-azt-allitja- hogy.html Azokat, akiket elvittek elsősorban érzelmeik, érzelmi struktúráik és intuícióik miatt rabolták el és a zéták őket felhasználva igyekeztek visszaszerezni azt, amit elvesztettek. Hiszen tudjuk, hogy az embereket is az érzelmeik teszik különlegessé. Azonban amikor genetikai anyagot nyertek ki ezekből az emberekből, valószínűleg a zéták sem tudták előre, hogy mindez milyen következményekkel járhat majd. Az volt a tervük, hogy olyan hibrid gyerekeket hoznak létre, akik nulla emlékezettel, vagyis teljesen üres emléktárral jönnek világra. Ehelyett azonban azt fedezték fel, hogy az emberi DNS nem csak fizikai szinten létezik, hanem egy kvantumemléktárral is rendelkezik – minden egyes sejt tartalmazza az adott ember saját, egyedi, személyes történetét. Akkor jöttek rá erre, mikor a hibrid gyerekek elkezdtek felnőni, és érzelmi problémáik lettek, egészen pontosan traumák hatásait fedezték fel náluk. A zétáknak azzal kellett szembesülniük, hogy a hibrid gyerekeik az elrabolt szüleik génjeiben keletkezett traumákat, energiákat, tehetségeket, humorérzéket és persze fájdalmakat és félelmeket hordozzák magukban. Volt egy nagyon speciális típusú félelem és trauma bennük – a saját teremtésük által okozott trauma. Vagyis ezek a hibridek megérezték, hogy a zéták akaratuk ellenére hurcolták el a szüleiket és lopták el a „megalkotásukhoz” szükséges genetikai anyagot. A hibrid gyerekek ma is hordozzák magukban ezt a traumát, hiszen vér szerinti szüleik elrabláskor a legtöbb esetben súlyos traumákat szenvedtek, többségük életük végéig nem is igazán tudott megszabadulni ettől és sokszor már saját környezetükben sem bíztak meg többé. Az egész tapasztalat, a hideg és rémisztő környezet súlyos hatással volt rájuk. Karmikus értelemben tehát ezek a hibrid gyerekek hasadtak voltak. Annak a tudatával kellett élniük, hogy valakinek a traumájából, fájdalmából lettek létrehozva. A hibrid faj számára ez egy nagyon-nagyon motiváló tényező lett a későbbiekben. A hibridizálásnak különböző szintjei voltak. A hibrid faj bizonyos egyedeibe több zéta jelleg került (alacsonyabb fejlettségű érzelemtesttel), más gyerekek
  • 21. 21 inkább az emberekhez hasonlítottak. Általánosságban viszont elmondható róluk, hogy újra rendelkeztek érzelemtesttel. A hibrid gyerekekben jelen van egy nagyon furcsa bűnösségérzés, éppen ezért újra akarnak kapcsolódni velünk, hogy helyrehozzák azt a traumát, amit a születésük körülményei váltottak ki. Érzelemtestük és genetikai információik alapján kapcsolódni akarnak hozzánk. Szeretnének visszaadni valamit, mert megértették és belül mélyen tudják, hogy elvettek valamit a vér szerinti emberi szüleiktől. (Természetesen magasabb szinten ezek az emberek beleegyeztek abba, hogy genetikai anyagukat odaadják, és ezzel hozzájárulnak a tervhez, de alacsonyabb szinten csak a terrort és a félelmet tapasztalták meg a folyamat közben.) A hibrid faj esetében tehát egy nagyon érdekes dinamika figyelhető meg, másrészt pedig ezeket a hibrideket a szeretet motiválja. Segíteni szeretnének nekünk mind spirituálisan, mind pedig technológiai vonatkozásban. Az összképet tekintve tehát a sok fájdalom és rémisztő tapasztalat ellenére, minden ember, aki genetikáját adta ehhez a hibridizálási programhoz, valójában egy nagyon szép dologhoz járult hozzá és hibrid gyerekeik elérhetővé válnak a számukra, kapcsolódni tudnak majd hozzájuk. Meglepő gondolat lehet, de a zéták érkezése a rengeteg negatív hatás mellett (hiszen érthetően sok a félelem és düh az elrablásokkal kapcsolatban) egyfajta pozitív hatással is járt az emberiség idővonalára. Ebben a tekintetben az is sokatmondó lehet, hogy pontosan akkor érkeztek, amikor az emberiség elkezdett játszadozni a nukleáris technológiával. Az elrablások is nagyjából a nukleáris technológiák alkalmazásával egy időben kezdődtek, és az ütemük csak az 1990- es években kezdett lassulni valamelyest. Előfordulhatnak még ma is ilyen esetek, de már az eredetihez képest teljesen más célból és nem is olyan intenzitással. A zétákkal való interakció pozitív hatásai abban mutatkoztak meg, hogy megváltoztatták az emberiség idővonalát. Puszta jelenlétük segítségünkre volt a tudatosságváltásunkban a nukleáris idővonallal kapcsolatban. A velük való interakció ugyanis tudattalanul is hatással volt a kollektív elménkre és befolyásolt minket. A két faj, vagyis a zéták és a földi emberiség tudatossága
  • 22. 22 kapcsolatba került egymással. Néhány zéta egyed közvetlenül is beszélt emberekkel a nukleáris technológia veszélyeiről, de általánosságban szólva a zéták puszta jelenléte és energiája élő tanúságtételül szolgált számunkra, és segített megértenünk, hogy a nukleáris technológia nagyon eldurvulhat és mindennek rossz vége lehet. Mivel egykor maguk is emberek voltak, a jelenlétük hozzásegített minket egy mély megértéshez arra vonatkozóan, hogy a nukleáris technológia a teljes pusztulás veszélyét hordozza magában. Tudattalanul bár, de ez segítette átváltoztatni az idővonalunkat és segített átbillenteni a mérleg nyelvét, hogy kollektíven melyik jövőváltozatot kell elkerülnünk. Összességében tehát elmondható, hogy nem csak negatív hatásokkal járt a zéták látogatása. A zéta-ember hibrid fajjal való kapcsolódás nagy gyógyító erővel bír majd, elsősorban azok számára, akik elrablás áldozatai lettek. Segíthet nekik megérteni, hogy mi történt velük és egy új szintű tudatosság válik elérhetővé a számukra. A hibrid fajjal nagyon könnyű kapcsolódni energetikailag – talán mindegyik fajnál könnyebben, ugyanis ők közvetlenül belőlünk származnak ARKTURUSZIAK Az idő előrehaladtával az emberi fajhoz hasonlóan a földönkívüli fajok is fejlődnek. Az egyes fajok különböző módon és különböző mértékben avatkoznak be, illetve vesznek részt az emberiség életében. Vannak, akik fizikailag, a genetikájuk révén vesznek részt, velük fizikai formában történő interakciókra is sor kerül, így tehát ezeknek a fajoknak fizikai befolyásuk is van. Emellett beleszövik a saját karmájukat és történetüket a miénkbe. Archetípusokat osztanak meg velünk és az emberi fajjal való kölcsönös fejlődésben érdekeltek, így ezek a fajok rendkívüli módon érintettek a Földön zajló folyamatokban. Közéjük tartoznak a plejádiak, a zéták/szürkék, bizonyos mértékben az andromédabeliek és a reptiliánok. Más lények viszont inkább telepatikusan vagy a spirituális testünkkel való kapcsolódással vesznek részt a földi eseményekben. Ők csak a távolból
  • 23. 23 kapcsolódnak, fizikailag nem vesznek részt, jelenlétük mégis érzékelhető, befolyásuk mégis érezhető. Ezen fajok közé tartoznak az arkturusziak is. Az arkturusziak magasabb denzitásúak a fentebb említett fajoknál. Elsősorban álmokon keresztül lépnek kapcsolatba emberekkel, abban az esetben, ha ők ezt kérik. Ha eléggé fejlett vagy, illetve eleget gyakoroltad, akkor meditáción keresztül kapcsolatba tudnak lépni a tudatosságoddal. A legtöbb esetben a saját szűrőnkön és képzeletünkön keresztül lépnek kapcsolatba, ezért az ilyen élmény mindenkinél kicsit másmilyennek tűnhet. Különböző embereknek különböző formában jelenhetnek meg. Általánosságban igaz, hogy nem tudunk magasabb dimenziós lényekkel beszélni anélkül, hogy ők ne használnák fel ehhez referenciapontként a mi egyéni képzeletünket, képeinket, hitrendszereinket. Ennélfogva eltérések mutatkozhatnak az észlelésükben, vagyis ne lepődjünk meg, ha más emberek egészen másképp számolnak be ezekről a lényekről. (GoodET Szerk. - Emlékezhetünk a Kapcsolat című film talán legfontosabb jelenetére, amiben pontosan ez a jelenség került ábrázolásra. Amikor a filmben a földönkívüliek felveszik a kapcsolatot Elie-vel, a saját édesapja képében jelennek meg neki. Természetesen néhány másodperc után kiderül a dolog, és elmondják a lánynak, hogy a kapcsolódásnak miért ezt a módját választották. Íme ez a bizonyos jelenet: Az arkturusziak nagyon finoman lépnek veled kapcsolatba és általában az univerzum alap princípiumaival, törvényeivel kapcsolatos információkat adnak át, amik leginkább arra vonatkoznak, hogy hogyan élj, hogyan integrálódj az univerzummal. Sok faj egyedei személyes részleteket is átadnak a kommunikáció során, az arkturusziak inkább általános tanításokat fogalmaznak meg. Azért is lehet ez, mert más fajok a tudatosságuk és denzitásuk alapján sokkal közelebb állnak hozzánk. Minél közelebbi denzitásból jön a tanítás, annál konkrétabb, gyakorlatiasabb lesz az üzenet és gyorsabban is tudjuk hasznosítani, beintegrálni az életünkbe. Ha magasabb denzitásból jön a tanítás, akkor tovább tart a letöltése is, viszont annál inkább teljes lesz és általában univerzumi törvényekről és archetípusokról, szimbólumokról fog szólni. Sokkal kevesebb ego és polaritás lesz benne, sokkal tisztább és sokkal több van benne a lélekből – bár érzelmileg talán néha kicsit hidegebbnek tűnhet az üzenet.
  • 24. 24 A telepatikus kommunikáció során az arkturusziak a különböző koncepciók és érzések kifejezésére szakrális geometriát, szimbólumokat és színeket alkalmaznak. Mindezt azért teszik, hogy egyensúlyt teremtsenek az emberek bioenergetikai mezejében. Különösen álomállapotban teszik ezt, mert ekkor a legnyitottabb a tudatunk. Az arkturusziak ehhez azt az energiát használják, amely az archetípusokat létrehozza, ennek segítségével nagyon tiszta kommunikációt tudnak megvalósítani. Ezeket a szimbólumokat globális méretekben is alkalmazzák, ezzel pedig az emberiség kollektív tudatosságára is hatással vannak, és segítenek egyensúlyt hozni. Ez általában mindannyiunk számára letölthető szimbólumok formájában történik, amelyek természetesen multidimenzionális szimbólumok. A színeket például a tudatosság különböző szintjeiként értelmezik. Nagyon nagyon sok ember van kapcsolatban az arkturusziakkal, hiszen az Arkturusz is egy olyan csillagrendszer, amely inkarnációs pontként szolgál, vagyis sok lélek tölt el ott bizonyos időt, mielőtt a Földre inkarnálódna. Az arkturusziak nem teremtő istenek, de segítik az alacsonyabb denzitású világokat az azokban összpontosuló energiák kiegyensúlyozásával. Minden 3D-s vagy alacsonyabb denzitású világban összpontosulnak magasabb denzitásokból származó energiák is, hiszen a tudatosságunk nem különálló ezektől. Így aztán arkturuszi energiák is összpontosulnak a Földön. Érdekes dolog, hogy bizonyos szempontból sok magasabb dimenziós faj az alacsonyabb frekvenciákkal szimultán módon tapasztalja meg a világot, hiszen amikor segítséget nyújtanak, azzal ők is részesei lesznek a földi problémák/elakadások megoldásának. A Föld előbb-utóbb el fog érkezni egy olyan pontra, ahol már nem lesz hatalmas karmánk egymással szemben, nem lesz nagy kollektív karmikus felfordulás a bolygónkon, és amikor ez bekövetkezik és sikeresen leküzdöttük és megoldottuk a problémáinkat, elkezdünk majd mi is segíteni hasonló problémákkal küzdő más csillagrendszerek és bolygók lakóinak. Ez a segítségnyújtás pedig a mi karmánk részévé válik majd. Mi is tanítók és egyensúlyt hozók leszünk, és a fejlettség egy következő szintjére fogunk jutni. Az arkturusziak jelenleg folyamatosan figyelnek minket és felügyelik ezt az egyensúlyozást.
  • 25. 25 Ami a fizikai jellemzőiket illeti, számunkra csak fényként jelennének meg, ha azonban két arkturuszi találkozik egymással, akkor ők azért fizikai testként látják a másikat. A nemeik nehezen megállapíthatóak, az erős polaritás és a nemek különbözősége amúgy is inkább az alacsonyabb denzitású világok sajátja. Ennek ellenére az arkturusziak között is vannak nők és férfiak, így a feminin és maszkulin jelleg az ő testi formáikban is megjelenik. Nincs hajuk és mindegyikük nagyon hasonló palástot visel, megjelenésükben nem különböznek túlságosan egymástól. A plejádiak szívközpontúak, művészetkedvelők és szeretik a szépséget. A marsi energiák inkább maszkulin jellegűek, harcosság, háborúskodás és versenyszellem jellemzi. Az arkturusziak viszont elsősorban tanítók, szeretnek információt, tudást átadni az univerzum struktúráiról és működéséről, és az alapenergiákról, amelyek az anyagot létrehozzák. Segítenek a megértésben és a tanítás képezi a legfőbb karmikus céljukat a létezésben. Emellett pedig egy magasabb szintről érkező szeretet vezérli őket. A legtöbbünk Felsőbb Énjének van egy arkturuszi ellenpontja, amihez kapcsolódni tudunk. AZ OROSZLÁNLÉNYEK (LION BEINGS) A földönkívüli fajok azokat az archetípusokat jelenítik meg, amelyeket a földi emberiség tudatossága is hordoz. Így aztán minél többet tudunk róluk, annál többet tudunk meg saját tudatosságunk mélyebb aspektusairól és ezek használatáról. Az oroszlánlények általában akkor lépnek be az adott ember életébe, amikor az elkezd létkérdéseket feltenni magának („miért vagyok itt, mi a feladatom, milyen képességekkel rendelkezem ehhez, hogyan találom meg a helyem az életben”). Az oroszlánlények segítenek rájönni, hogy mi is az emberi lény célja és hogyan tudja kibontakoztatni a képességeit, vagyis segítséget nyújtanak ahhoz, hogy az adott egyén rátaláljon saját identitására és támogatást nyújtanak olyan nagy lépések megtételéhez, amihez kockázatvállalásra és bátorságra lesz szüksége. Általánosságban tehát az oroszlánlények az oroszlán csillagjegy
  • 26. 26 archetípusait jelenítik meg. Nagyon sok ember, aki oroszlán jegyben született, kapcsolatban áll oroszlánlényekkel. Magabiztosság, bátorság, félelemnélküliség és megingathatatlan hit jellemzi ezeket a lényeket. Tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy isteni létezők és ebből ered a magabiztosságuk, éppen ezért hordozzák ezeket a nagyon erős jellegeket, ami aztán fizikaiságukban is megjelenik. Azok számára, akik kicsit bizonytalanabbak az életben, akár megfélemlítőek is lehetnek. Alapjellegük azonban, hogy kiváló védelmezők legyenek. Mélyen tudatában vannak isteni jellegüknek és ez korábban igen sok ego-ban és büszkeségben nyilvánult meg, eredeti civilizációjukat ez sokszor harcokba és küzdelmekbe sodorta. Az oroszlánlények ösztönös, természetes vezetők, sőt vezérek. Hitük annyira erős, hogy az egyszerűen eltörli a sötétséget. Kiváló diplomáciai képességekkel rendelkeznek, nem a hatalom szeretete vezérli őket, hanem hatalmas tudással rendelkeznek és pontosan tudják, hogy mások szolgálatával tulajdonképpen a nagy egészet szolgálják, és ezzel a szolgálattal maguk is fejlődnek. Nagyon mély tudással rendelkeznek erről. Nem dominálnak és nem zsarnokoskodnak, a hatalomgyakorlásban a szeretet vezérli őket. Nagyon erős, intenzív szeretetérzést lehet érezni a jelenlétükben. Minden tekintetben az altruizmus vezérli őket, nagyon szeretnek segíteni másoknak abban, hogy felfedezzék saját magukat, rátaláljanak isteni lényegükre. Ezért bárkinek segítenek, aki nyitott az energiájukra. A Földre gyakorolt hatásukat leginkább az egyiptomi kultúrában figyelhetjük meg, hiszen pl Szehmet illetve a szfinx is mind-mind oroszlánlény illetve oroszlán ábrázolások. Nem kizárólag Egyiptomban voltak jelen (hanem pl a jelenlegi Németország illetve Tibet területén is), Egyiptomban viszont nagyon spirituális légkör uralkodott, így ott mindenhol kiemelkedő szerepük volt, mindenhol ismerték és tisztelték őket. Nemcsak a Földön, hanem az egész univerzumban is kiemelkedő helyük és különleges frekvenciájuk van, nagyon sok bolygóra voltak hatással.
  • 27. 27 Az ősi Egyiptomban nagyon védelmező jellegű erőként voltak jelen. Mágikus és spirituális gyakorlataik voltak, amiket az egyiptomi időkben alapoztak meg, majd ezeket védelmezték és felügyelték e gyakorlatok elterjedését. Mindezzel pedig elültették a felébredés magvait és ezekből a magokból néhány mind a mai napig velünk van és fontos szereppel bír a jelenlegi felemelkedési folyamatban is. Ez az elültetés egy nagyon különleges időszakban történt, ami sok védelmező energiát igényelt tőlük, hiszen ezek az oroszlánlények védték a lefektetett alapokat. Gondolatokat és praktikákat ültettek el Egyiptomban és utána ezeket védték más lényektől, akik nem akarták, hogy a magok szárba szökkenjenek. Helyette dominálni akarták és elnyomni az egész bolygót. Az oroszlánlények voltak, akik védtek tőlük bizonyos helyeket Egyiptomban, ezért van még ma is annyi szobor és emlékmű róluk. Ott volt a legjellemzőbb a szerepvállalásuk, ugyanakkor a bolygó más területein is elültették a magvakat. Planetáris szinten ugyanis (nemcsak itt a Földön, hanem az egész galaxisban) megnyíltak ablakok bizonyos energiák és frekvenciák beáramlásához, ők pedig bejöttek és védték ezeket a helyeket. Amikor ezek az ablakok bezáródtak, onnantól kezdve nem tudták túl sokáig tartani a frekvenciát, így eltűntek, utánuk pedig domináns lények érkeztek a Földre. Az oroszlánlények telepatikusan képesek tartani velünk a kapcsolatot, fizikailag azonban már nem annyira. Nagyon erősen kötődnek a Naphoz, a napunk ugyanis a kiterjedést szimbolizálja. Fényt és kódokat kapunk a napból, hogy felizzítsuk a felébredési folyamatunkat, az oroszlánlények pedig ezt az energiát védik. Érdekes, hogy fizikai formájukat tekintve, a színük hasonlíthat a Földön ismert oroszlánokéhoz, de lehetnek például kék színűek is. Sokuk színe a napuk által kibocsátott fény színéhez igazodik (ez sok földönkívüli faj esetében így van, nem csak az oroszlánlényeknél). Az oroszlánlények a Szíriuszról jönnek, bár eredetileg nem ott őshonosak, hanem máshonnan érkeztek vagy pedig máshonnan hívták meg őket oda. A Szíriuszon őrületes genetikai sokszínűség uralkodik, bár az ott élők többsége ember/emlős, és kevés inszektoid, reptilián vagy kétéltű faj van jelen. A Szíriusz valójában egy hatalmas és igen erőteljes csillagkapu. Az oroszlánlények
  • 28. 28 bizonyos mágneses rezonanciákra, az adott bolygón élők által kibocsátott rezonanciákra válaszolnak. Ez valójában egy kérés feléjük, amire ők képesek válaszolni. Általánosságban is igaz, hogy nem jöhetnek lények egy bolygóra anélkül, hogy ilyen kibocsátott rezonancia útján ne hívnánk meg őket, vagy engednénk meg nekik a belépést. A csillagkapuk is ilyesfajta rezonancia alapján működnek és bizonyos energiák továbbítására szolgálnak. Az oroszlánlények legfőbb jellemzője, hogy megátalkodottan hisznek az élet céljában és abban, hogy isteni létezők vagyunk, ebből ered magabiztosságuk is. Ennek árnyékoldala lehet, ha túltengene bennük az ego és túl büszkék lennének, és pontosan ez az, mit ők egyensúlyban tartanak magukban azzal, hogy segítenek más lényeknek és más bolygók lakóinak. Tanítanak és gyógyítanak. Azok a lények, akik hozzájuk hasonlóan tanítanak és segítenek, tulajdonképpen saját karmájukat is egyensúlyba hozzák, hiszen általában olyan dolgokban nyújtanak segítséget, amikkel kapcsolatban korábban nekik is problémáik és elakadásaik voltak. Azért jöttek ide, hogy egyensúlyt hozzanak, és segítsenek nekünk ráeszmélni arra, hogy félelem nélkül tudjuk megvalósítani életcéljainkat, mindazt, amiért ideszülettünk. Akkor válunk a legerősebbé, ha ezt meg tudjuk tenni. Ezzel magunk köré tudunk húzni egy fátyolt, amin nem tud áthatolni a sötétség. Ezt tanítják meg nekünk. FÖLDÖNKÍVÜLI KAPCSOLAT ÉS A KÖZZÉTÉTEL Az emberek jó része a földönkívüliek létezésének nyilvánosságra hozatalát egy külsődleges eseménynek tekinti és a bejelentést kívülről, másoktól várja. Ez tulajdonképpen jól szemlélteti, hogy mindenre külsődleges nézőpontból tekintünk, úgy gondoljuk, hogy ezt is rajtunk kívül álló emberek fogják megtenni. Teljesen nyilvánvaló, hogy valamiféle küszöböt át kell lépnünk (GoodET Szerk – konkrét bejelentések formájában és persze a tudatosságunkban bekövetkező ugrás formájában is), mielőtt fizikai találkozások megvalósulhatnának velük. Nagyon-nagyon sokféle módon már most is kapcsolatban vagyunk földönkívüliekkel, valószínűleg azért, mert bizonyos értelemben mi magunk is földönkívüliek vagyunk. Segítőkkel és támogatókkal rendelkezünk odafent, akik valódi formájukban nem mutatkoznak meg az
  • 29. 29 emberek előtt, mert ezzel nagyon megzavarnák 3D-s földi emberi paradigmáinkat. Nagyon sok kicsi gyermek látja is ezeket a földönkívüli segítőket. Esetleg felismerheted magadban, hogy te is földönkívüli vagy. Nagyon sok életet éltél már korábban és ezen életek közül számos a Földön kívüli történt. Rá tudunk kapcsolódni saját magunk kozmikus részére, ha engedjük áramlani ezeket a frekvenciákat a bioelektromos mezőnkben és előhozzuk a tudatosságunkban rejtőző emlékeket (pl meditáció segítségével vagy álomállapotban). Emlékezned kell, hogy ki vagy valójában és ha ez sikerül, úgy fogsz ragyogni, mint egy jeladó. Fel fogod ismerni, hogy egy vagy közülük és nincs sok különbség köztük és köztünk. Ha ez a felismerés megvan, lehetőség nyílik a kapcsolatfelvételre. Az emlékezés hatására a vibrációs meződ megtelik kozmikus energiával és ennek segítségével integrálni tudod a korábbi tapasztalataidat, amik így már nem tűnnek majd olyan távolinak a számodra. Fizikailag jelenleg még nagyon sokkoló lenne a találkozás velük, ezért előbb a tudatunknak egy kis előkészítésre van szüksége ehhez. Lényegében emlékeznünk kell saját isteni mivoltunkra és korábbi tapasztalatainkra, életeinkre. A közzétételre legjobban úgy készülhetsz fel, ha felfedezed a saját történeted és beszélsz róla. Így te is kiveheted a részed a folyamatból. Nagyon sok teljesen átlagos ember rendkívüli tapasztalatok és emlékek birtokában van, de senkivel nem tudnak, illetve nem mernek róla beszélni, mert félnek, hogy hülyének néznék őket. Ha megteszed a te kis részed és őszintén beszélsz erről a körülötted élőkkel (biztonságos környezetben), az talán a legjobb módja a felfedésnek. Ne rejtsük el tehát ezeket a tapasztalatokat és kezdjünk el beszélni róla. A földönkívüliekkel való kapcsolódás azonban mindenképpen egy belső folyamat kell, hogy legyen, mivel ez egy nagyon spirituális dolog. FELEMELKEDÉS A 3D-BŐL AZ 5D-BE A 3D és 5D közötti alapvető különbséget az emberi lények számára az ego jelenti. A 3D mélyen át van itatva ego-val. Ezt nem negatív értelemben kell
  • 30. 30 értenünk, hanem egyszerűen csak különálló lényekként tekintünk magunkra és másokra. Ezzel szemben az 5D sokkal kiterjedtebb. 5D-ben az ego olyan, mintha csak az egyik érzékszervünk lenne a sok közül, nem pedig egy kizárólagos nézőpont, amiből a világra és önmagunkra tekintünk. A 3D-ben MINDENT az ego szemüvegén keresztül szemlélünk. Nagyon sok ember teljes mértékben az egojával azonosítja magát, és ez bizony nagyon jellemző és gyakori a 3D-s valóságunkban. Az 5D-ben nem fogjuk elveszíteni a 3D-ben ismerős fizikai formánkat. Az egész folyamat arról fog szólni, hogy sokkal több 5D-s energiát tudunk majd integrálni a fizikai formánkba. Képesek leszünk áthatolni más valóságokon, miközben megtartjuk fizikai formánkat. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a fizikai test nem csak börtön, hanem valójában egy ajándék és megtiszteltetés, ugyanis segíthet nekünk belemerülni a szépségbe és az istenség térbeli és szilárd aspektusaiba. Segíthet minket ezek megtapasztalásában. Az 5D-ben olyan lényekké válunk majd, akik szilárdan a Földön állnak, de ezzel egy időben képesek leszünk más denzitásokból származó energiákat is közvetíteni. Szemben a jelenlegi 3D-s létezés nagyon kemény alaptónusával, az 5D-ben képesek leszünk „kilépni” a testből, és egy 5D-s nézőpontból szemlélni a dolgokat és kiterjedtebb észleléssel rendelkezünk majd. Az 5D sokkal gazdagabb érzékelést tesz majd lehetővé számunkra, több 5D-s frekvenciát ad hozzá a valóságunkhoz, ami így jelentősen kiterjed majd és ez mindenre hatással lesz az életünkben. A kozmikus tudatosság meg fogja változtatni az embereket. Amikor elkezdenek kapcsolódni magasabb frekvenciájú energiákhoz, nagyobb multidimenziós tudatosságra tesznek szert, ez pedig megváltoztatja majd azt, ahogyan a világra tekintenek. Az 5D-ben kevésbé fogunk különállóként tekinteni a másikra. Jelenleg rengeteg rossz kapcsolat van, amelyekben az emberek egymásra vetítik ki saját problémáikat és mindazt az elfojtást, amin keresztülmennek. Több 5D-s energiával a testünkben azonban TUDNI fogjuk, hogy nem vagyunk különállók egymástól, az 5D ugyanis mély megértéseket hoz magával. Sőt, nem csak egyszerűen belülről fogjuk tudni és ismerni a dolgokat, hanem a tetteink is ezen
  • 31. 31 a megértésen alapulnak majd. Ez fog minket előrehajtani és ez VALÓBAN meg fogja változtatni az életünket. Sokkal megbocsátóbbak leszünk, jobban elfogadjuk majd a másikat, mert tudni fogjuk, hogy egyek vagyunk velük. Felismerjük, hogy az isteni energia rejtett áramlata az, ami mindent irányít. Altruistává fogunk válni, talán ez az a szó, ami leginkább kifejezi az átmenetet a 3D-s elmebeállítódásból az 5D-sbe. Felismerjük, hogy mindenben igazság van, mindennek célja van és okkal létezik, a szemléletünk holisztikussá válik majd. A megértés nem egyszerre, hanem hullámokban fog érkezni, egyre nagyobb és nagyobb megértéssel bírunk majd. Még azon dolgoknak is, amiket nem értünk, vagy amik fájdalmat okoznak (a tragédiáknak és a pusztításnak is), valamilyen célja van – ez a felismerés az 5D-s elme egyik legfőbb jellemzője. Olyan nézőpont válik majd elérhetővé a számunkra, amire a 3D-s elme nem képes, hiszen igazából nem is arra készült, hogy megértse ezeket az aspektusokat. El kell tehát jutnunk ebbe a nézőpontba, az 5D-s szemléletbe. A folyamat nagyon sok integrációval jár majd, magasabb 5D-s frekvenciáknak 3D- s valóságba és testbe integrálásával. A 3D és 5D között a 4D helyezkedik el, ami természeténél fogva összeköti a kettőt. A 4D és 5D közötti legfőbb különbség az, hogy míg a 4D-ben még sok dualitással találkozhatunk (bár kevesebbel, mint a 3D-ben), addig az 5D-re nagyon megalapozott és erős nondualitás jellemző. A 4D csak egy kicsivel van „feljebb” tőlünk, ezért ha igazán meg akarjuk érteni a nondualitást, akkor nem a 4D-hez, hanem az 5D-s tudatossághoz kell fordulnunk. Ott lehet megtalálni azokat mintázatokat és kódokat, amikkel integrálni lehet a nondualitást. Az 5D emellett egy ún. goldilocks zónaként is működik, hiszen nagyon sok földönkívüli segítő onnan jön. A 4D-s lények (pl reptiliánok, mantidek) nem elegek az igazán magasabb szintű megértés tolmácsolásához, a magasabb denzitású lényekhez való kapcsolódáshoz pedig még nincs elég tudatosságunk, de 5D-sekkel történő kapcsolatfelvételt már integrálni tudunk.
  • 32. 32 3./6. RÉSZ FÖLDÖNKÍVÜLIEK, EMBERI GENETIKA ÉS GALAKTIKUS TÖRTÉNELEM A földi emberek egy konszolidációs fajt alkotnak. Sok földönkívüli genetikáját tartalmazzuk, így sok különböző DNS konglomerátuma vagyunk. A DNS egy történet. Ősi karmát hordoz és amikor fizikai DNS-t választunk, úgy döntünk, hogy lelkünket beillesztjük azokba a drámákba, így képesek leszünk felülkerekedni rajtuk. Egy bizonyos értelemben azzal, hogy az emberi lényeket ilyen kiterjedt DNS-el alkották meg, intenzív galaktikus összehangolás/megbékélés eszközei lettünk. Ha ellentétes aspektusok vannak benned mi mást tehetnél, minthogy megkeresed magadban az isteni, egyetlen igaz perspektívát, azt az egy energiát, amely mindent egyesít? Ugyancsak szükséges volt, hogy ez a faj 3D-s legyen, mert a 3D-s lények több különálló fraktált hordozhatnak. Láthatjuk ezt ebben a felemelkedési ciklusban is, amikor a magasabb valóságokba való belépés előtt kénytelenek vagyunk megbékélni önmagunkkal. Azért figyel, azért szeret bennünket családjaként sok földönkívüli, mert visszahullámoztatjuk nekik saját gyógyulásukat és kiterjeszkedésüket. Ugyancsak ezért van az is, amiért néhány ijesztő földönkívüli lény dominálni szeretne felettünk, rabszolgaságba döntene bennünket és látens erőnkből táplálkozna. Más fajok félnek tőlünk és kiszámíthatatlannak tartanak, mert a DNS-ünkben található intenzív történetvonalak miatt kaotikusnak vélnek bennünket. Erről már említést tettek az Agarthában élő lények – így hát ők biztos távolból figyelnek bennünket. Emellett minden egyes emberi lény különböző földönkívüli genetikai variációkkal és fizikai kapcsolatokkal rendelkezik - fizikailag és persze egy lélekszinten, inkarnációsan. Nem fogunk sokat érteni ebből mindaddig, amíg meg nem szabadulunk a megosztottságunktól (rasszizmus, szexizmus, stb.) Számos variáció játszik szerepet ebben, de biztosíthatlak róla, hogy minden egyes alkalommal, amikor túllépsz egy negatív gondolaton, a félelem helyett
  • 33. 33 megbocsátást, szeretetet érzel, sokak előtt viszed a fáklyát. A DNS-ed illetve történeted ilyen mértékű ellentmondásosságával és azzal, hogy minderről halvány fogalmad sincs, mindez irigylésre méltó feladat. Hatalmas igazságokhoz férhetünk hozzá, olyan sajátos igazságokhoz, amelyekhez a galaxisban más fajok nem férhetnek hozzá. Az emberi lények végső soron azért fognak szólásra emelkedni majd, hogy arról a békéről és megbékélésről beszéljenek, ami elképesztő ellenálláson és sötétségen keresztül valósul meg. A mi fajunk arra van bekódolva, hogy ezt véghezvigye. Olyan apró részletekkel rendelkezünk majd – és itt nem csak energiáról beszélek – amiket megtaníthatunk majd másoknak. Ezek alapján eldobhatjuk azt a spirituális elméletet is, hogy a Föld egyfajta "óvoda" lenne, merthogy a diverzitásnak ilyen szintje mellett nem igazán láthatsz itt olyan lelkeket, akik korábban ne tudtak volna már egyet s mást. CSILLAGMAG GENETIKA, KÍSÉRŐK ÉS A FÖLD A 3D-s világunk egy konszolidációs övezet. A sok különböző karma (történet) következtében, amelyet a 3D-s forma magában hordoz, a 3D-s Föld egy sűrű hely. A harmadik denzitásnak bármely más magasabb síkhoz képest sokkal jobban megvan az a képessége, hogy otthona legyen és ennél fogva egybeolvasszon több különböző galaktikus történetet. Ezeket a komplex történeteket "karmának" nevezzük és ezeket minden egyes ember megéli itt a Földön, és ahogy interakcióba kerülünk vele, sok-sok csillaggal és sok-sok galaxissal lépünk interakcióba. Egyetlen emberi lényben távoli galaktikus kultúrák és történetek száz, vagy akár ezernyi története nyugszik. Amikor emberként kapcsolódunk egymásoz, lényegében csillagokkal kapcsolódunk össze. Amikor mi szeretünk, a bolygók is szeretnek. Ahogy fejlődünk és növekszünk, úgy nőnek és fejlődnek a galaxisok is. Mindezek az égitestek összeolvadnak és kiterjeszkednek egy olyan hatalmas és mély
  • 34. 34 harmóniába, hogy többé nem is vesszük észre őket. Komplex történetek vagyunk, amelyek az istenség felé vezető visszafelé utunkon megtanulnak szeretni és megbocsátani. Miért olyan jelentős ez? Ez azért olyan fontos, mert ez teszi ezt a denzitást és a Földet a galaktikus konszolidáció helyévé. Egy olyan hellyé, ahol azok a dolgok, amelyek nem olvadhatnak egybe illetve nem oldhatók meg a magasabb dimenziókban, találkozhatnak. Számos, a legbonyolultabb, legkiegyensúlyozatlanabb kapcsolatok és történetek közül összegyűlhet itt, hogy megtalálják az isteni közös nevezőt. Számos galaktikus kultúra, amely az Istenségen belül a spektrum ellentétes oldalán helyezkedik el, egybeolvadhat itt a Földön. Ez teszi a 3D-t és különösen a Föld bolygót a bölcsesség helyévé. Fennakadhatunk azon, hogy milyen nehéz itt lenni, de fontos, hogy ezt az indulatot mérsékeljük némi perspektívával arról, hogy tulajdonképpen mennyi mindet is teszünk itt. Hogy milyen jelentős minden egyes reveláció, hogy milyen hatása van minden egyes alkalommal annak, ha meghaladunk egy régi mintázatot. Nagy dolog, ha képesek vagyunk meglátni ezt a fókuszt itt. Olyan, mintha áthúznál egy kötelet a tű fokán. Miért nem lehet bizonyos történeteket kibékíteni a magasabb valóságokban? Sok esetben bizonyos karmikus történeteket nem lehet kibékíteni ott, mert a magasabb valóságokban nincs elég kapacitás a sötétségre és a torzulásra. A saját magunkkal kapcsolatos hitrendszerek és elgondolások alacsonyabb síkokon történő elemzése teszi lehetővé a legmélyebb megértéseket. Persze ezzel a "lemeztelenedéssel" – ami jellemzően az alacsonyabb 3D sajátja – lehetővé válik, hogy az egyén "elveszítse" önmagát. Ez a kockázata az idejövetelnek és éppen ezért mondom, hogy a Föld távolról sem hasonlít egy óvodás csoportra. Igazán "új lelkek" nem mernek ide jönni. A Föld egy hihetetlen kihívást jelentő tapasztalat, de közreműködik abban, hogy csontig lecsupaszodjunk, egészen
  • 35. 35 odáig, ahol megtalálhatjuk azt, akik mindannyian vagyunk. A mindannyiunkban közös aspektusok – nem számít a bőrszínünk, hitünk, nemünk vagy a lelkünk besorolása - elsődlegessé válnak, és ez válik a lényünk lehorgonyzójává. Amikor ez tudatosan megtörténik a 3D-ben, egy isteni transzmutáció következik be. Olyan, mintha legyőzhetetlenné válnánk és ebben az erőben megláthatjuk minden és mindenki isteni mivoltát, még az ellenségeinkét is. Ez egy tiszta fényoszlopot hoz létre egészen az istenségig. Sok ember ezt az Istenre való ráébredésnek nevezi. Ugyancsak megtapasztalható ez a kundalini felébredésének hozadékában, azonban az a típusú felébredés több életen keresztül zajlik, tipikusan nem egyetlen inkarnációban összpontosul. Itt a bolygón például van egy nagyon feszültséggel teli kapcsolat reptilián lények bizonyos frakciói és az emlősök között. Ezek a típusú lények természetszerűleg nagyon különbözőek észleléseikben és működésükben, a teremtés spektrumának nagyon ellentétes szintjeit jelenítik meg. Természetszerűleg elnyomó-elnyomott komplexusokba keverednek egymással (néha a kiegyensúlyozatlan maszkulin és feminin energiák dinamikájához hasonlóan). Azonban az a szint, amelyen képesek a tudatukkal interakcióba lépni és egybeolvadni itt, lehetővé teszi mélyebb igazságok és felismerések bekövetkezését. Ha ez egy magasabb síkon történne, akkor vagy egyetértenének vagy nem értenének egyet, de semmiképpen nem jönne létre igazi megértés. Ez az alacsonyabb denzitás viszont lehetővé teszi számukra, hogy több ponton tapasztaljanak és több ponton olvadjanak össze és ennél fogva több lehetőséget kínál arra, hogy megismerjék egymást és az így szerzett tudásban egy mélyebb módon testesítsék meg saját isteni mivoltukat és erejüket. Erről a bizonyos dinamikáról több minden lesz felfedve a jövőben. Hogyan történik a karma konszolidációja? Ez az inkarnáción keresztül történik. Mindegyik lélek eredendően különböző utat jelenít meg saját tapasztalatain és különleges lélektörténetén keresztül. Amikor egy lélek beinkarnálódik egy fizikai testbe, egybeolvad vérvonalakkal és fizikai származással (DNS). Itt a bolygón minden vérvonal, kultúra és örökség kimondottan úgy lett kialakítva, hogy potenciális megoldásul szolgáljon
  • 36. 36 bizonyos galaktikus karmákra. Mi valójában nagykövetek vagyunk itt. Ez azt jelenti, hogy 2 tényező van: a lélektényező, ami egy bizonyos szintű tapasztalatot és bölcsességet hordoz illetve a fizikai tényező, ami rögzül bizonyos törvényszerűségekhez, perspektívákhoz, motívumokhoz (és még akár eseményekhez is), amelyek beindítanak bizonyos specifikumokat a származásunkkal/eredetünkkel kapcsolatban. A kifejeződés e két szintje, a lelkünkben és a genetikánkban élő történet, mély és hatásos munka elvégzését teszi lehetővé. A földi genetika fontosságáról több minden kerül majd felfedésre az elkövetkező években. Annak érdekében, hogy kinyissuk ezt az információt a genetikánkról, először is magunk mögött kell hagynunk előítéleteinket és szűklátókörűségünket, el kell engednünk függőségeinket, hogy a különbözőségeinket itt a bolygón negatív dolognak vagy kifogásként lássuk, vagy hogy ezáltal hierarchiákat hozzunk létre, hogy elnyomók vagy elnyomottak legyünk. Ez nem kimondottan fajra vagy nemre vonatkozik, hanem a társadalom olyan más csoportjaira is, amelyek ki vannak közösítve. Ha beleragadunk ebbe a polaritásba, az blokkolja a bölcsességet. Meg kell jegyeznünk, hogy a társadalomban lévő felosztást elveszett lelkek táplálják, akik nem akarnak túllépni ezen a különbözőségen, és továbbra is meg akarnak bennünket osztani, így nem kell felelősséget vállalniuk a saját tetteikért és nem lesznek elszámoltathatók a galaxisban (és máshol) végzett kizsákmányolót tevékenységükért. Oka van annak, hogy bizonyos lények miért lebegnek itt körülöttünk genetikai vizsgálófelszerelésekkel, hogy megnézhessék, milyen a származásunk. Vannak emberek, akiknek engedélyre van szükségük ahhoz, hogy mélyen belenézhessenek eredetünkbe és vérvonalainkba. (Ez nem figyelmeztetés akar lenni feléd, hiszen már rég elhagytátok azt a pontot, amikor jelentős rosszindulatú földönkívüli hatással kellene számoljatok, mindössze rá akartunk mutatni azoknak a benned élő történeteknek a fontosságára, amelyeket kiválasztottál itt.) A vérvonalak és genetikák mindig az érdeklődés középpontjában álltak a Földön a galaktikus konszolidáció intenzív szintjének következtében. Félreértés ne essék, történtek nevetséges próbálkozások arra, hogy elrejtsék előlünk a bennünk élő történeteket, mert megértették, hogy ha egyszer elkezdünk emlékezni arra, hogy kik vagyunk valójában – individuális és
  • 37. 37 kollektív szinten - akkor visszanyerünk sok olyan képességet, amelyek jelenleg bennünk szunnyadnak. Ez egy teljesen más hellyé fejleszthetné a bolygót és elpusztítana bizonyos vámpírikus hierarchiákat, amelyek a tudatlanok életerején élősködnek. Mind a lélekcélod, lélektörténeted, mind pedig a genetikád lehetővé teszi, hogy beolvasszon számos különböző, sokszor egymással ellentétes galaktikus kultúrát. Ez a harmadik denzitás több szinten is lehetővé tesz hatalmas mértékű egybeolvadásokat, kereszteződéseket, amelyeken mind egyszerre lehet dolgozni. Ezért van az, amiért számos különböző csillagfaj vesz részt különböző mértékben a velünk való kapcsolódásban. Nagyon sok háború, amelyet a bolygónkon látunk, azoknak a galaktikus különbözőségeknek az eredménye, amelyeket egybeolvasztottunk itt. A jelenben zajló konfliktusaink közvetlen szimbolikus megjelenítődései múltbéli galaktikus konfliktusoknak. Hogyan hat a felemelkedés erre a folyamatra? Lefelé ereszkedő és felemelkedő ciklusokon megyünk keresztül annak érdekében, hogy katalizátorai legyünk e sebek begyógyításának. Minden egyes lefelé ereszkedő ciklusban elveszítjük önmagunkat és minden egyes felemelkedő ciklusban megtaláljuk magunkat. Ez a kiterjedés és összehúzódás farag a lelkünkön és arra ösztönöz bennünket, hogy forduljunk az életünk célja, a lelkünk egyedi kifejeződése felé. Megtanuljuk, hogy az az egyetlen hely, ahol biztonságban vagyunk. Csak a Felsőbb Énünkkel folytatott szuverén kapcsolódáson, a fényoszlopunkon keresztül lehetünk csak igazán tudatosak és éberek. Maguk a bolygók megtestesítenek bizonyos perspektívákat és energiákat és nincsen garancia arra, hogy bármely bolygó képes konszolidálni azt, aminek választása folytán teret adott. Csakis valószínűségek léteznek, hiszen ha eljutsz a magasabb dimenziós tudatosságig, sok alacsonyabb denzitást a valószínűségeken keresztül tudsz megérteni és szemlélni. Minél változatosabb, annál tünékenyebb is, de egyben annál több potenciált is hordoz az intenzív mély szépség átélésére, a megértésre és a magasztosságra.
  • 38. 38 Milyen hatással van ez a magasabb dimenziókra? Amikor egy sebet begyógyítanak a 3D-ben, új idővonalak jönnek létre a magasabb dimenziókban. Ezek az idővonalak táplálják magasabb denzitású lények felemelkedési ciklusait. Ezért lehet azt hallani néhány csatornázó médiumtól (pl Bashar), hogy ezekben az időkben a Sassani és a szíriusziak is felemelkednek. Mindannyian kapcsolódunk, mind ugyanannak az utazásnak különböző útszakaszain helyezkedünk el. Röviden szólva tehát, ha itt bármi áttranszmutálódik, az új lehetőségeket, potenciálokat és kapcsolódásokat nyit meg a magasabb valóságokban. Ezért van az is, hogy amikor elkezdesz felébredni és meditálni, gyakran csillagembereket látsz magad körül. A múltban talán "angyalokként" vagy fényként jelentek meg, hogy ne zavarjanak meg a jelenlétükkel, ne rezonáljanak potenciális emlékekkel, amelyek megzavarhatják az itteni utazásod. Ezek a lélekcsaládunk tagjai, akik hatással vannak a tudatosságunkra, és galaktikus kísérőkként ismerjük őket. A tudatosságuk ugyancsak hatással van ránk. Ezek a lények kapcsolatot ajánlanak fel, mert amikor velük dolgozol, lehetőséged nyílik rá, hogy mélyen emlékezni kezdj arra, ki vagy valójában és miért jöttél ide. Hogyan látnak bennünket a galaktikus kísérőink? Mi alapvetően galaktikus lények vagyunk és minden egyes kísérőnk saját magunk egy-egy aspektusáról tanít bennünket. Ha erős kapcsolatot alakítasz ki minden egyes galaktikus kísérőddel, felismerheted, hogy a saját személyiséged különböző aspektusait jelenítik meg. A velük való kapcsolat ápolása segíteni fog neked, hogy fejleszd a jelenlegi életedben meglévő képességeidet. Minden alkalommal, amikor egy csillaglény ránk tekint, saját maga és más lények egy gyönyörű összeolvadását látja és ennek segítségével jobban megértik magukat. Látják, hogy az energiáik hogyan hibridizálódnak és hogyan játszanak össze más archetípusokkal, és ez végső soron segít nekik megismerni önmagukat.
  • 39. 39 Látják, hogy hogyan vezethetik, támogathatják egymást, hogyan kommunikálhatnak, gyógyíthatnak és léphetnek mély interakcióba másokkal. Elkezdik sokkal holisztikusabban szemlélni önmagukat. Felismerik, hogy a veled való utazásukon keresztül gyógyulnak és megértenek olyan szinteket is, amelyek korábban elérhetetlenek voltak számukra. Ahogy te növekszel, úgy gyarapodnak ők is. Mi lehetne jobb e szimbiotikus kapcsolódásnál? Arra törekszenek, hogy azokat az aspektusaidat erősítsék, amelyet ők testesítenek meg és ezen erősödés révén felemelkedhetsz a galaktikus emberi szerepedbe – amelyben egy teljesen más szinten fogod megismerni az Egységet. ANDROMÉDA Az Androméda-galaxis az isteni maszkulinitás tónusán vibrál. Minden fény, amely az Androméda-galaxison szűrődik át, a különleges maszkulin kifejeződéséhez igazodik és minden lény, amely abba a valóságba inkarnálódik, olyan lélekmotívummal rendelkezik, amelyben mélyen feltárul a maszkulin polaritás dinamikája. Ahogy azt bizonyára már tudod, minden élet az isteni maszkulinitás és az isteni femininitás pulzáló rezgésén keresztül fejeződik ki, és ez a dinamika tükröződik univerzumszerte. A Tejút-galaxis feminin és az Androméda-galaxis maszkulin jellege pusztán e princípium galaktikus kifejeződése. E szimbiotikus kapcsolat következtében az Androméda-galaxis számos kulcsot hordoz a Tejút-galaxishoz. Nagyon sok itteni kérdésünk tökéletes harmóniában megválaszolásra és megélésre kerül ott. Annak ellenére, hogy az Androméda-galaxis egy különálló galaxis, nagyon sok olyan lélek van itt, akik annak a konglomerátumnak a részei, és akik annak az energiának a követei. Talán te, kedves olvasó, te is azon betelepülések egyike során érkeztél ide, amelyek az idők ciklusai során történtek és amelyek átfedésbe kerültek és így nyílásokat hoztak létre, amelyeken keresztül a Tejút- galaxis és az Androméda-galaxis emberei egyesültek.
  • 40. 40 Az Androméda-galaxis spirálkarjai minden egyes pillanattal közelebb és közelebb kerülnek a Tejúthoz, jelképezve e polaritások tökéletes végső egyesülését. Természetesen az élet egy más szakaszában lesz már, amikor ez ténylegesen megtörténik a mi 3D-s síkunkon. Ez egyszerűen egy szimbolikus integrációként szolgál, de érezhető lesz azoknak a lelkeknek a szívében, akik mindkét galaxishoz kapcsolódnak. Az Androméda-galaxisból sokan úgy tekintenek a Tejútra, mint a Nagy Anyaméhre; olyan lelkek gesztációs helyére, akik ki akarják fejezni magukat a nagy sokféleség közepette. Ez egy termékeny föld, amelyen minden univerzális motívum konszolidálódik. Ahogy bizonyára te is tudod, számos történet a Földön és a Tejút-galaxisban pusztán olyan dinamika kifejeződései, amelyek a nagyobb univerzum egészén belül léteznek. A Tejút és persze a Föld egy nagyon időszerű fraktálja ennek a nagyobb történetnek. Egyetlen fraktál minden, és a Föld valamint a Tejút-galaxis szívében és elméjében található béke az univerzális harmóniát fejezi ki. Különleges alkalmakkor az idő hullámzó sávjaiban portálok nyílnak meg, amelyek lehetővé teszik andromédai "magoknak" (lelkeknek), hogy beáramoljanak ide. Ezek a portálok nem erő vagy manipuláció hatására nyílnak meg, hanem természetes úton, az univerzum megingathatatlan intelligens tervezésének részeként, a tiszta mágnesesség és rezonancia következtében. Azok a lelkek, akik ily módon átjönnek a portálokon, a maszkulin tudatosság specifikus aspektusait fejezik ki, amelyek életre kelnek és struktúrákat, inspirációt és energiát hoznak létre az új ciklushoz. Az idők során számos andromédai lélek jött ide és segített megtartani a maszkulin és feminin polaritás közti isteni egyensúlyt. Az andromédai lelkek jelenlegi hulláma azért jött, hogy segítsen az isteni femininitásnak emlékezni arra, hogy kicsoda is valójában és hogy milyen erőteljes tud lenni.
  • 41. 41 Hogy világos legyen, a Tejút nem minden lelkének inkarnációs története feminin jellegű, hanem az itteni lelkek egy elsősorban feminin jellegű ritmusba inkarnálódnak. A Tejúton belül létrehozható struktúrák feminin jellemzőkhöz kapcsolódnak és e galaxis energiája általános tónusában inkább feminin jellegű. Galaktikus szinten ez egy szívalapú, megadó, befogadó, áramló energiaként jelenik meg. Az Androméda-galaxishoz képest az energia a Tejút-galaxison belül sokkal sűrűbb és mélyebb és a manifesztáció is sokkal lassabban történik. Összességében az Androméda és a Tejút-galaxis a történetükön és anyagukon keresztül összekapcsolódnak. Ritmusuk szinkronizált és kiegészítik egymást. Egymás párjai és az univerzum maszkulin és feminin kifejeződésének szimbolikus megjelenítődései. BÁRKÁK A VÉNUSZRÓL Amikor a Hold feketévé vált és bársony csendjébe fordult és a tenger oda-vissza suttogta altatódalát, hét kis bárkát, tele vénusziakkal, lágyan kitoltak a tengerre. Egy helyre horgonyozták le őket. A bárkákat széles sugárban egy kis fonott kötél tartotta össze. Mindegyik kis csónakban egy szorosan összekötözött személy utazott, álluk alá takarót gyűrtek, tetejükre illatos éjszakai virágokat szórtak. Ha nem tudtad volna, a Vénuszon a virágok éjszaka nyílnak és ragyognak, állandó emlékeztetőjéül annak, hogy a belső világ új teremtéseket szül akár figyelünk rá, akár nem. A vénusziakkal teli bárkák fel-le ringatóztak a teljes sötétben, nem csak egy kellemes éjszakai alvás véget, nem csak egy furcsa játék részeként, hanem hogy a hullámok emelkedését és süllyedését használva egy meditatív transzba merüljenek. Ezt a tradíciót a Plejádok hét csillagáról hozták el nekik, abból a világból, ahonnan úgy tűnik, számos tradíciójuk ered. Ezt megelőzően – azt mondják – a magas tündéktől jött, akik egy éjjel világos ezüst fényen keresztül érkeztek. A Vénusz után ez a hagyomány felbukkant Lemúriában és végül összekapcsolódott a halállal Skandináviában és Egyiptomban.
  • 42. 42 A csónakokban utazó hét ember számára elérkezett az idő, hogy amint belevesznek a csillagok rituáléjába, megérezzék dalukat. Arcuk bátran tárul ki a teljes sötétségben, és befogadja a fényt, mely más világokból tör át az égen. A Vénuszon ismeretes, hogy időközönként el kell engedned az identitásodat és el kell engedned magad a csillagoknak, a kozmosznak. Meg kell engedned, hogy belevéssz az isteni potenciál végtelenségébe. Ez egyfajta halálnak minősül. Mindazok, akik ma egyedül lebegnek a sötétben, halált és újjászületést élnek át. Csak ami az egyén szívében marad e beleveszés után, az marad meg valódinak. A Vénusz egy olyan világ, amelyet az érzelmek belső nyelve, az intuíció és a nyers kreativitás motivál. A vénusziak tudják, hogy a világon minden külsődleges anyag pusztán a belső világ visszatükröződése. Minden anyagi manifesztációt átmenetinek és a jelen pillanat - ami sok esetben az egyetlen dolog, amiben igazán bízni lehet - megzavarásának látnak. Még a nevük is változik, ahogy ők maguk változnak. Nem számít szokatlannak náluk, hogy valaki élete során öt alkalommal változtat nevet, mindegyik név a tudat új, beintegrált szintjét jelzi. Nincs más ahhoz fogható, mint mikor megváltoztatod a neved és ennek révén újjászületsz – mondják a vénusziak! A következő nap felkeltével az egyéneknek lehetőségük van arra, hogy megosszák új nevüket és bármilyen új tanítást, amit tanultak. Azonban nem mindenkiben burjánzanak a szavak ilyenkor. Néhányan felkelnek az új hold reggelén és tovább hordozzák csendjüket - a belső világuk még nem fejezte be a beszédet. Másokban túl sok az inspiráció ahhoz, hogy csendben maradjanak. Elárasztják őket az új felismerések és a magasabb szintű kapcsolatok. Néhány ezen információk közül személyesek és alkalmanként üzenetek is érkezhetnek városuk vagy bizonyos személyek számára. Mi persze földi emberek vagyunk, de a lélek egy utazó és sok helyen járhatott már. Meg kell kérdeznem tőled, vajon ébredtél-e már újhold alatt egy kis csónakban a Vénuszon? Fürödtél-e már a csillagokban, míg egy új név formálódott meg benned?
  • 43. 43 4./6. RÉSZ JÓINDULATÚ KONTRA ROSSZINDULATÚ FÖLDÖNKÍVÜLIEK Nagyon sok ember elméjében egyfajta osztályozás van a földönkívüliekkel kapcsolatban, és úgy érzem nem ez a legpontosabb, leghasznosabb módja annak, ahogy a földönkívüliekre tekintünk. Mindenki, minden emberi lény rendelkezik egy tanulási görbével, ami azzal kezdődik, hogy tudatlanok vagyunk önmagunkról, elfelejtkezünk magunkról, arról, hogy milyen motívumokkal, milyen célokkal érkeztük ide, milyen képességekkel rendelkezünk, és hogy kik vagyunk valójában. Mi ezekről elfeledkezünk és úgy érzem, az egész életünk lényege, hogy emlékezzünk ezekre és belemerüljünk abba, amik valójában vagyunk és abba, amiben örömünket leljük. Hozzánk hasonlóan a földönkívüli fajok is rendelkeznek ilyen tanulási görbével. Előrehaladni annyit jelent, hogy megtanuljuk a leckéket és eközben a személyiségünk változik és egyre érettebbé válunk. Különböző az energia és különböző a kapcsolódás egy érett és egy éretlen tudat között. Egészen másmilyen beszélgetést folytatnánk, ha a 15 évvel ezelőtti önmagammal beszélgetnél. Minden földönkívüli tudat és minden földönkívüli civilizáció rendelkezik egy tanulási görbével, aminek során éretlenből éretté válik. Mindezt dimenzionálisan is végigkövethetjük. Hajlamosak vagyunk lefelé ereszkedő ciklusokon keresztül menni, ami a felejtésről és az elkülönülésről szól és sokat beszélünk a felemelkedési ciklusról, ami pedig az összejövetelről, az emlékezésről szól. Számos lefelé ereszkedő és elkülönülési ciklus történt már. Ez nem valamiféle negatív dolog, az volt a célja, hogy jobban megismerjük magunkat és több felejtés, több elkülönülés jöjjön létre közöttünk, így teljesebben felismerhessük az Istenség különböző individuális aspektusait, és ennél fogva jobban megismerhessük azt.
  • 44. 44 Vegyük például a plejádiakat. Ők, úgy mondanám, egy naiv állapotból indultak. Az Istenségnek abból a spektrumából, és abból, amit az jelképez. Ezek voltak ők, mint társadalom. Az árnyékoldaluk a túlságos naivitás, a túlságosan a feminin spektrum felé tolódás volt. Ez a plejádiak éretlen spektruma. Nézzük meg a reptiliánokat, akik számos különböző módon a plejádiak ellentétét képezik. Az éretlen spektruma, a reptilián tudatosság éretlen szintje a nagyon kiegyensúlyozatlan maszkulin energia. Dominálnak, rabszolgaságba döntenek és nagyon leválasztották magukat az érzelemtestükről. Innen indultak tehát ők, ez volt az éretlen fázisuk és vissza kell húzniuk magukat onnan, annak érdekében, hogy felismerhessék, hogy kik ők valójában. Oka van annak, amiért elfelejtjük, hogy isteni lények vagyunk, és amiért elfelejtjük potenciális képességeinket. Ebben az állapotban mindkét faj elfelejtette, hogy ki is ő valójában és ennek oka van. Kapcsolatba léphetünk bármilyen földönkívüli lénnyel az evolúciójának, tanulási görbéjének bármely szintjén. És pontosan ez az, ami történik. Néhányan olyan földönkívüli fajokkal állnak kapcsolatban, akik a saját evolúciójuk nagyon-nagyon fejlett állapotát érték el és kapcsolódnak például egy olyan plejádi tudatossággal, amikor is nem annyira a plejádiak individualitása, hanem sokkal inkább egyfajta plejádi tudatosság, egy plejádi szűrő tükröződik, mintsem egy konkrét plejádi lény. Nem mindig a legfelemelkedettebb lények adják számodra a legjobb információkat. Az is csak egy bizonyos típusú információ lesz. Nagyszerű lényeket találhatsz alacsonyabb dimenziókban is, akik nagyon tudatosak, nagyon kapcsolatra készek és gyakorlati információkat tudnak átadni neked. Tagadhatatlan, hogy a legjobb, legkönnyebben feldolgozható információ a fejlettségi szintjüket tekintve éppen hogy csak felettünk lévő lényektől érkezik. Hogy milyen információkat kapsz, az nagyban függ a kapcsolódó lények tudati evolúciójától. Ettől függ, hogy milyen információt adnak át, milyen történetet mondanak el rólad. Ha olyan lényekhez kapcsolódsz, akik nem annyira fejlettek, akkor valószínűleg nagyon félelemkeltő információkat fogsz kapni.