szakemberek érzékenyítése a perinatális veszteségekre

1. Szakemberek szerepe
perinatális veszteségek esetén
Kraft Hunor, Bálint Blanka, Simó Irma, Ilyés Ágota, Zsidó Szende, Nagy Katalin

2. Minden olyan történés, ami negatívan befolyásolja
a mindennapok szokásos menetét,
és változást hoz a gondolkodásunkban,
magatartásunkban és kapcsolatainkban
veszteséget jelent és gyászfolyamatot indít el.
Mit nevezünk veszteségnek?

3. a magzat vagy újszülött elhalása méhen belül vagy
a születés utáni első 28 napban
a várandósság kapcsán felmerülő
összes veszteségélmény
Mit nevezünk perinatális veszteségnek?
méhen kívüli terhesség
fejlődési rendellenesség miatti
terhességmegszakítás
kérésre történő abortusz
meddőséggel küzdő pár esete
koraszülést követően

4. Mitől specifikus?
Nem a múltra fókuszál, hanem az elképzelt jövőre.
A halál oka gyakran ismeretlen marad a szülők előtt,
ezért többszörös tehetetlenséget élnek át.
A babáról általában semmi konkrét emlékkép
nem marad, hiányoznak a temetés rítusai.
„Beszakad a jég.”

5. A halva született babák némán jönnek a világunkba,
a kultúránk pedig látszólag ezután is csendbe kényszeríti őket.
A szülők úgy érzik, nem tudnak megfelelni
a társadalmi elvárásoknak,
történetüket pedig gyakran el sem mondhatják.
„Soha nem felejtem el a csendet.”

6. Mit várnak el a szakembertől a szülők?
Az egészségügyi személyzet bevonódása különösen fontos,
mivel az édesanyák az érzelmi támaszt elsősorban
tőlük várják, és ennek milyensége a későbbiekben
szorongáscsökkentő vagy -fokozó lehet.
A perinatális veszteségek esetén jóindulató, „vigasztalónak” szánt,
de suta, esetenként traumatizáló mondatok
bizonyítékai a szakemberek felkészületlenségének.

7. Mit élnek át a szakemberek?
A mindennapokban fokozottabb érzelmi bevonódásuk
az átlagos kórházi részleg dolgozóihoz képest.
Az érzelmi kapacitások kimerülése
megfelelő segítség nélkül
kiégést eredményez.
Megjelenhet az elszemélytelenedés,
amely az együttérzés hiányát,
a betegek tárgyként kezelését, elkerülését jelenti.

8. Szakmai és emberi kudarcként élnek meg minden veszteséget.
Gyász segítésével kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretek
hiányában eszköztelenné válnak.
Saját érzéseik megélése és kifejezése is gondot jelent számukra.
„mit mondjak, hogyan mondjam?”
Az utóbbi 15 évben publikált tanulmányok szerint
az orvosok 75%-a nagymértékű érzelmi teherként éli meg
pályája során a perinatális halálozásokat,
kb. 10%-uk gondolkodott pályaelhagyáson
a megélt nehézség miatt.

9. Perinatális veszteség esetén akkor használható egy irányelv,
ha az egészségügyi személyzet megfelelő segítséget tud adni,
átlátva a helyzet pszichoszociális jellegzetességeit,
ugyanakkor saját maga érzelmi megterhelését
is képes megfelelően kezelni, miközben elég empatikusan
viszonyul a szülőpárhoz.
Megoldás? - Irányelvek
A veszteség elismerésével.
Az érzelmi reakciók széles skálájának elfogadásával.
Az emlékezés megkönnyítésével.
A perinatális veszteség után legalább egy évig történő utógondozással.
Az egészségügyi szakemberek segíthetik a gyászfolyamatot:

10. 1. Információt mindig humánus módon, nyugodt környezetben, támogató hozzátartozó jelenlétében adjunk.
Teremtsük meg a személyes, biztonságos és zavarásmentes környezetben történő beszélgetés feltételeit.
2. Gondoljunk arra, hogy ez a közlés hosszú távon meghatározza a szülői gyászt.
Készüljünk fel arra, hogyan lehet „jól” megoldani a rossz hír közlését.
3. Teremtsünk elég időt az információk közlésére, ne rohanjunk.
4. Győződjünk meg arról, hogy a szülők az adott felvilágosítást, tájékoztatást pontosan megértették.
5. Tapasztalatok szerint leginkább az orvos hideg, közönyös viselkedése vált ki
a szülőkben negatív érzéseket. Ezért ne legyünk hivatalosak, távolságtartóak.
6. Az orvos legyen tisztában saját érzéseivel, tudja ezeket kontrollálni. Vegye észre, ha túlságosan
involválódik a helyzetben; ez megakadályozza a hatékony segítségnyújtást.
7. A tragédia közlése után ne hagyjuk magára az anyát, a párt.
Ajánlás: a halál tényének közlése

11. 1. Amennyiben az anya igényli, legközelebbi hozzátartozója a nap 24 órájában, a szülőszobán is lehessen mellette.
2. A szülők személyiségéhez igazodva támogassuk, de ne erőltessük a halott gyermekkel való találkozást.
Ajánljuk fel, hogy a szülők nézzék meg, érintsék meg, vegyék kézbe meghalt gyermeküket.
Amennyiben megoldható, adjunk róla fényképet.
3. A halott gyermeket megmosdatva, letörölgetve, takaróba burkolva mutassuk meg a szülőknek.
4. Torz magzat vagy látható, súlyos sérülésekkel született halott gyermek esetében ne ajánljuk a halott megnézését,
kézbevételét. Amennyiben a szülők ehhez mégis ragaszkodnak, a tetem megmutatásakor emeljük ki,
hangsúlyozzuk az ép részeket.
5. Mivel ez egy különösen szenzitív periódus, a személyzet jelenlétével segítse a szülőket a halott gyermekkel való
találkozás során. Emberi és szakmai odafigyeléssel támogassuk őket az elválás, a búcsúvétel perceiben.
6. A halott gyermekkel töltött idő nagyon tág határok között mozog, az igényelt idő a gyermek születési súlyával együtt nő.
Később a gyász során azoknál a szülőknél találtak magasabb szorongásértéket, akik
több időt szerettek volna a halott gyermekkel együtt lenni, mint amit az intézmény biztosított a számukra.
7. A pszichés krízisben a nő döntését, miszerint „szeretné” vagy „nem szeretné” látni halott gyermekét,
személyiségfaktorok határozzák meg. Ezt a döntését segítőként tiszteletben kell tartanunk!
Ajánlás: a szülőszobán

12. 1. Ne helyezzük a gyászoló anyát a gyermekágyas osztály többi gondozottja közé!
2. Válaszoljunk részletesen a halállal, a boncolással, a következő várandósággal kapcsolatos kérdéseikre.
Segítsük őket a temetés intézése esetén felmerülő kérdésekben.
3. Ismételt beszélgetések során győződjünk meg arról, hogy a szülők az adott felvilágosítást, tájékoztatást helyesen értették-e.
4. Legyünk gondoskodóak, empatikusak! Ne legyünk hivatalosak!
5. Tegyük lehetővé, hogy a gyászoló anyát hozzátartozói igény szerint látogathassák.
6. Segítsünk a szülőknek a gyász kezelésében. Beszéljünk nyíltan a temetésről, a gyászfolyamatról, az önvád, a bűntudat
kérdéséről. Támogassuk a saját temetés, búcsúszertartás vállalását.
9. A gyermekhalál után gyorsan vállalt újabb várandósság alatt kórosan magas lehet az anyai szorongás, a depresszió,
gyakrabban fordul elő poszt-traumás stresszzavar (PTSD) – ez a magzat számára is káros. Éppen ezért ne tanácsoljuk a gyors
teherbeesést! Javasoljunk egyéves várakozást.
10. Hazabocsátás előtt a pszichés állapotot is mérlegeljük. Szükség szerint pszichológust is vonjunk be a döntési folyamatba.
11. Hazabocsátáskor adjuk át a szülőknek a halott gyermek megismételhetetlenségének, létének, korai halálának tárgyi
bizonyítékait – a szülők igénye és az intézmény által megoldható és elfogadott keretek szerint. Ilyen tárgyi emlék lehet a
meghalt újszülött újszülöttlapja, köldökcsatja, nevével ellátott karszalagja, hajtincse, kéz- és lábnyomata, fényképe, stb.
12. Ismertessük, hogy szükség szerint hol, milyen szakszolgálaton, kitől kérhetnek segítséget.
13. Hazabocsátást követően is legyünk elérhetőek! Legalább 1-2 hónapig tartó utógondozás ajánlott.
Ajánlás: a gyermekágyban

13. Megoldás? - szakemberek érzékenyítése

14. A segítő személy érzelmi attitűdje
egyedülálló módon képes minimalizálni
a komplikált gyász veszélyét és
tudja facilitálni a normál mederben zajló
szülői gyászt.

15. Hogy állok a saját veszteségeimmel?
Mit tanultam belőlük?
Hogy vagyok a saját mulandóságommal?
Megoldás? - egyéni feladat

16. Jóllehet a halál fizikai értelemben elpusztít,
a halál tudata megment bennünket.
Segít ráébreszteni,
hogy csupán egyetlen esélyt kapunk az életre,
ezért meg kell élnünk a maga teljességében,
méghozzá úgy, hogy a végén
minél kevesebb dolgot kelljen megbánnunk.
Irwin D. Yalon