SlideShare une entreprise Scribd logo
1  sur  3
Télécharger pour lire hors ligne
A tibeti buddhizmus
é s politikai s z e r e p e


Vallás, állam, egyház

                                                A korábbi megtérés
N
         apjainkban a buddhizmus fo­
        galma szorosabban kapcsoló­
         dik Tibethez, mint Indiához,           Szongcen Gampót, az első „tankirálytquot;
ahol kialakult, vagy Kínához, ahová             (620-649), a hagyomány szerint nepáli
Tibetnél jóval korábban érkezett. A ti­         és kínai főfeleségei ismertették meg a
beti és a mongol buddhizmus egymás­             buddhizmus indiai és kínai változatá­
tól elválaszthatatlan fogalmak: a mon­                                                                  Sákjamuni Buddha szobra
                                                val, s ő ezt az új hitet támogatta a
                                                                                                    a Ihászai Dzsokhang-kolostorban.
gol területeken tibeti közvetítéssel ter­       Tibetben korábban elterjedt bönnel                   Tibet legszentebb faragott képe
jedt el a vallás, Tibetben pedig a 13.          szemben. A z államalapító ugyanis a                      - a hagyomány szerint -
századtól a mongolok beavatkozásai              buddhizmus támogatásával kívánta                  még Buddha életében készült Indiában

alakították az egyház, ill. az egyes ren­       megtörni a bön előkelő réteg hatalmát.
dek történetét. A tibeti területeken két            Triszong Decen tankirály (755-797)        nagy tanvitát. Ezután hirdették ki a
jelentősebb hullámban terjedt el a val­         a buddhizmust 779-ben államvallássá           buddhizmus győzelmét a bön felett,
lás. Ezeket korábbi, ül. későbbi meg­           tette. A 755-ben alapított Szamje-            majd a 792-794 között tartott második
térésként szokták említeni.                     kolostorban rendezték meg az első             vita arról is döntött, hogy a tibetiek a
                                                                                              buddhizmus indiai ágát követik a kína­
                                                                                              ival szemben. Uralkodása alatt indult
    A tibeti buddhizmus irányzatai                                                            meg a szanszkrit szent szövegek tibeti­
                                                                                              re fordítása.
         Nyingmapa                                                                                Ralpacsen tankirály (815-836) szin­
         A tibeti buddhizmus legrégebbi irányzata (neve is quot;ősiquot;-t jelent, ül. az „ősi for­   tén bőkezű támogatója volt az új val­
    dítások iskolájánakquot; is hívják). Az első, a 8. században szanszkritből tibeti nyelvre     lásnak, később vesztét is ez okozta.
    fordított buddhista tanításokon alapul. A z indiai Padmaszambhava (tibeti nyel­
                                                                                              Törvényt alkotott a szerzetesek támo­
    ven: Guru rinpocse = Tavirózsaszülött) mestertől, a tibeti buddhizmus alapítójá­
                                                                                              gatásának szabályairól, nyelvújítási
    tól származtatja magát. Az irányzat képviselői nem rendelkeztek politikai hata­
                                                                                              rendeletet hozott, szabályozta a budd­
    lommal, távol maradtak a hatalmi küzdelmektől. Szervezete kevésbé centralizált,
    mint a többi irányzaté, kisebb hangsúlyt helyez a kolostori életre, és teret ad a vi­     hista terminológiát és lerakta a klasszi­
    lági életet élő, családos, de a buddhizmus iránt elkötelezett embereknek.                 kus tibeti nyelv alapjait. A buddhizmus
         Kagyüpa, szakjapa, gelugpa                                                           iránti túlzott elfogultsága elégedetlen­
         A másik három iskolát összefoglalóan a szárma, avagy „új fordításokquot; iskolái­        séget szült, s a bönpárti nemesség
    nak is nevezik. Alaptanításaik megegyeznek egymással, a különbséget az eltérő             összeesküvése során meggyilkolták.
    indiai mesterek és módszereik adják.                                                      Halála után a központi hatalom elvesz­
         A Karma Kagyü iskolát azzal a céllal alapította Düszum khyenpa (az I. karma-         tette befolyását, a buddhizmust üldöz­
    pa) a 12. században, hogy az Indiában élt Sákjamuni Buddha tanításait torzítástól         ték, a tibeti állam szétesett, az ország
    mentesen megőrizzék, és szóban továbbadják. (Ezért nevezik a „szóbeli vonalquot;-nak          elvesztette korábbi hódításai jelentős
    is.) A kagyüpa rend alakította ki a tulku-lámák (reinkarnálódott vallási vezetők) in­     részét.
    tézményét, amelyet később a többi rend is átvett. A karmapák tisztán szellemi taní­
    tók, fekete koronát viselnek, ezért fekete kalapos lámáknak is nevezik őket.
         A szakja tanítás a korai nyingma irányból származott. Alapítója, Khön Kön-
                                                                                              A későbbi megtérés
    csog Gyalpo (1034-1102), az első szakja kolostor építője.                                 A feudális széttagoltság időszaka után
         Congkhapa (1357-1419) tibeti filozófus és tanító alapította a sárgasüveges iskola­   a vallás későbbi elterjedésének Atísa -
    ként is ismert gelugpa irányzatot. Congkhapa megszilárdította a monasztikus fegyel­
                                                                                              a híres indiai mester, a Vikramasíla-
    met, rendjében előírta a szerzetesi szabályokhoz való szigorú ragaszkodást, a budd­
                                                                                              kolostor szerzetese - Tibetbe érkezése
    hizmus átfogó tanulmányozását és a tantrikus gyakorlatok végzését. A rend kiváló tu­
                                                                                              (1042) adta a legnagyobb lökést. Taní­
    dósok sorát adta. A 16-17. századra a gelug iskola lett a tibeti buddhizmus vezető
    irányzata, és szellemi vezetője, a dalai láma a tibeti buddhizmus legfőbb alakja.         tásai a „fokozatos útrólquot;, az emberek
                                                                                              három típusának fejlődéséről a tibeti
                                                                                      F. I.
                                                                                              buddhizmus egyik alapját képezik. A

8
11. századtól a buddhizmus egyre                                                                                      mongol történelem egyik legfonto­
nagyobb teret nyert az országban, s                                                                                   sabb hagyományává.
ekkor alakultak ki azok a nagy ren­                                                                                       A Mongol Birodalom felbomlását
dek - a korábbi megtéréshez kap­                                                                                      csaknem 200 éves feudális széttagolt­
csolható nyingmapa mellett a szak-                                                                                    ság követte, amelyet Altan kán (1507-
japa, karmapa -, amelyek a tibeti                                                                                     1582) uralkodása és a második mon­
buddhizmus különböző nagy iskoláit                                                                                    gol megtérés zárt le. Altan sikeres
jelképezik. Bár a rendek később a                                                                                     hadjáratokat indított a kínai Ming-
világi hatalmi törekvések tekinteté­                                                                                  dinasztia ellen, erős központosított
ben egymás riválisaivá váltak, hit­                                                                                   hatalmat alakított ki a mai Belső-
tételeik, és kolostori rendszabályza­                                                                                 Mongólia területén, de nem lehetett
taik között sok a hasonlóság. Jórészt                                                                                 nagykán, mivel nem volt dzsingi­
                                                       Az országúton, Csinghaj és Szecsuan tartomány hatá­
ugyanazokat a szútrákat, tantrákat és rán. A zarándok lámák útban Lhásza felé a legmélyebb szida. Hatalmát kénytelen volt más
szanszkritból fordított kanonizált                     tisztelet kifejezéseként teljes testtel borulnak a földre      eszközökkel legitimálni. Ehhez je­
műveket ismerik el. Ezek gyűjtemé­                                                                                    lentett komoly segítséget számára a
nyét, a 108 kötetes Kárgyurt (lefordított elsősorban Kubiláj nagykánhoz - köt­ tibeti eredetű buddhizmus.
kinyilatkozások), ill. a 225 kötetből álló hetjük. Bár a tibetiek már 1207-ben, a                                     Tibet az egymással vetélkedő ren­
Tengyurt (lefordított magyarázatok) a tangutok elleni mongol hadjárat után a dek és az őket támogató világiak össze­
14. században állították össze.                            hódítók adófizetőivé váltak, a térítés csapásainak színtere volt. A gelugpa
    A legkésőbb létrejött tibeti budd­ kezdete a szakjapa rend akkori fő- rendnek jelentős támogatóra volt szük­
hista rend, a 14-15. század fordulóján lámája, Szakja pandita és Göden kán sége, így kapva kapott egy esetleges
Congkhapa által alapított gelugpa fu­ (Ögödej másodszülött fia) 1247-ben mongol szövetség lehetőségén. A rend
totta be a legjelentősebb politikai karri­ létrejött találkozásához, ül. a pandita akkori főlámája, Szönam Gyaco el­
ert. Nagy kolostorait (Ganden, Dre- unokaöccse Phagpa láma és Kubiláj fogadta Altan meghívását, s 1578-ban
pung, Szera, Tasilhünpo) jórészt a 15. kán között kialakult szövetséghez köt­ a kán udvarába érkezett.
század elején alapították.                                 hető. Phagpa kivívta a nagykán tiszte­
                                                           letét, s így nemcsak Tibet helytartójá­
                                                                                                                 A tibeti teokrácia
                                                           nak rangját kapta meg a Jüan-dinasztia
Térítés a mongolok között                                  alapítójától, de a császár tanítómeste­ A szövetségkötés tiszteletére a mongol
A buddhizmus Mongóliában is két hul­                       rének címét is elnyerte. A világi és az nagykán a dalai láma („bölcsesség óce­
lámban terjedt el. A mongolok első egyházi hatalom - a „két törvényquot; - ánjaquot;) címet adományozta a tibeti rend
megtérését a dzsingiszida kánokhoz - együttműködése ettől kezdve vált a vezetőjének. Ezzel a gesztussal indult a
                                                                                                                 tibeti buddhista egyházfők karrierje. A
                                                                                                                 mongol kán a buddhizmus reinkarná-
 A BUDDHIZMUS ELTERJEDÉSE
        Selyemút                                                                                                 ciós tanait és a gelugpa tulku (újjászüle­
        A buddhizmus elterjedési határa
        a legnagyobb kiterjedése idején                                                                          tett főláma) hagyományát felhasználva
        (Kr. u. 1000 körül)
                                                                                                                 magát Kubiláj újjászületésének hirdet­
                                                                                                                 te, így formálva jogot a nagykáni trónra.
                                                                                                                 A tibeti gelugpa rend pedig maga mö­
                                                                                                                 gött tudhatta a mongolok jelentős kato­
                                                                                                                 nai erejét, mely hozzásegíthette a Tibet
                                                                                                                 feletti fennhatóság megszerzéséhez.
                                                                                                                      1641-ben egy belső felkelést követően
                                                                                                                 a hosut-mongol Güsri kán seregei sta­
                                                                                                                 bilizálták a gelugpák hatalmát, s 1642-
                                                                                                                 ben a világi trónra emelték az V . dalai
                                                                                                                 lámát, Ngavang Lobszang Gyacót,
                                                                                                                 teokratikus hatalmat hozva létre az or­
                                                                                                                 szágban. A dalai láma, immár mint vi­
                                                                                                                 lági uralkodó, nem elégedett meg csu­
                                                                                                                 pán a Tibet feletti fennhatósággal. A
                                                                                                                 formálódó Mandzsu Birodalom, a cári
                                                                                                                 Oroszország és az Ojrát Kánság riváli­
                                                                                                                 saként bekapcsolódott a mongol terü­
      Jelentős buddhista szentély és vallási központ I
 A buddhizmus terjedésének főbb irányai:
                                                                                                                 letek feletti fennhatóság megszerzésé­
             mahájána (nagy szekér) irányzat                                                                     ért folytatott küzdelembe. Tibet hatal­
             hínajána (kis szekér) irányzat                                                                      mi pozícióinak erősítésére a buddhista
             vadzsrajána (gyémántszekér) irányzat
                                                                                                                vallás terjesztését kívánta felhasználni.

                                                                                                                                                        9
A mongol egyházfők
                                               Kailásza
Az V . dalai láma felismerte a mongol
szövetségben rejlő lehetőségeket. Lét­
rehozott egy magas rangú egyházi mél­
tóságot, melyet a dalai, ill. a pancsen
                                               T    ibetben található Ázsia legszentebb
                                                    hegye, három vallás zarándokközpont­
                                               ja. Neve szanszkritul „kristálytquot; jelent. A
láma (a szanszkrit pandita [tudós] és a        hinduk számára a hegy Siva, a teremtő és
tibeti csenpo [nagy] szavak összetétele)       pusztító isten trónja. A buddhisták minden
mellett a tibeti eredetű buddhizmus            irányzatának Csakraszamvara, a legfőbb
harmadik legmagasabb rangú vezetőjé­           üdvözülés Buddhájának szent helye. A
nek tekintenek. 1650-ben a mongol              bön hívők minden spirituális hatalom ere­
buddhista egyház főlámájává emelte             dőjének és központjának tartják a hegyet.
Öndör Gegent, akit korábban, alig              A dzsainák Astapada-hegyként tisztelik, s
négyévesen a halha-mongol kánok val­           úgy hiszik, hitük alapítója, Risabhadéva itt
                                               érte el a Nirvánát. Az utóbbi két vallás hí­
lási vezetőjükként ismertek el. A tibeti
                                               vői a hegyet a többiekkel ellentétes irány­
főláma a dzsebcundampa (mongolul
                                               ban - az óramutató járásával ellentétesen
bogdo gegen — szent fényesség) címet                                                                    Pihenő láma
                                               - kerülik meg. Minden évben zarándokok
adományozta a fiatal mongol lámának,                                                             a szent Kailásza-hegy előtt
                                               ezrei keresik fel a 6714 m magas, ember­
majd 600 szerzetes kíséretében vissza­
                                               láb soha nem taposta hegycsúcsot. Az évezredes hagyományú zarándoklatban a
küldte hazájába, hogy ott folytassa térí­
                                               körülötte lévő 52 km-es utat teszik meg a zarándokok 6000 m magasságban gya­
tő tevékenységét, tovább növelve ezzel
                                               log, gyakran egyetlen nap alatt, vagy háromlépésenként a köves földre borulva és
a gelugpa rend befolyását.                     imádkozva (így 4 napig tart az út).


Az egyházfők politikai szerepe
                                             a két főláma politikai státusa is eltérő­   politikai és kulturális szerepének fenn­
A 18. századtól a mandzsu császárok          en alakult. A z 1921. évi forradalom        maradása szempontjából.
pontosan látták, hogy tibeti, ill. mon­      Mongóliában megfosztotta világi ha­             A pancsen láma napjainkban már
góliai uralmuk konszolidálásának egyik       talmától a bogdo gegent, s annak            nem töltheti be azt a szerepét, melyre
legfontosabb feltétele a buddhista egy­      1924-ben bekövetkezett halála után a        rangja predesztinálja. A 10. pancsen lá­
ház főlámái feletti befolyás megszerzé­      kormányzat megtiltotta, hogy újabb          ma gyakorlatilag a kínai betörés más­
se. 1757-ben császári parancsba adták,       megtestesülését keressék. A dalai lá­       napján elismerte a Kínai Népköztársa­
hogy a mongol főlámák újjászületéseit        ma ekkor még őrizte viszonylagos füg­       ságot, ill. annak Tibet feletti fennható­
nem kereshetik mongol területen, ké­         getlenségét a tibeti kormány élén.          ságát. A 14. dalai láma bár 1953-ban el­
sőbb pedig a dalai lámák választásának                                                   ismerte a pancsent, a kínai kormány
hagyományait próbálták befolyásolni.                                                     bábjának tekintette, és többször szem­
                                             A buddhista egyházfők szerepe oapjaiokbao
    M i n d Tibet, mind Mongólia 20.                                                     bekerült vele. Újabb megtestesülése pe­
századi történetét alapvetően megha­         1950-ben Mao kínai vörös hadserege          dig, akit a dalai láma elismer, kínai fog­
tározza a Kínához fűződő viszonyuk.          bevonult Tibetbe. A 14. dalai láma ek­      ságban van, a Kína által kijelölt pan­
Céljuk a Mandzsu Birodalom bukása            kor még bízott a békés megegyezés­          csent viszont a tibetiek nem fogadják el.
után nem lehetett más, mint a függet­        ben, de az 1959-ben kitört Kína-ellenes         A mongol egyház jelenlegi vezetője,
lenség kivívása, i l l . megtartása. Tibet   felkelés erőszakos leverésének idején       a IX. Halha Dzsebcundampa rinpocse
a század elején még számíthatott a           kénytelen volt országát elhagyni. Azóta     bár 1991 óta a dalai láma, ill. a mongol
britek támogatására, az 1904-es tibe­        száműzetésben él és politikai eszkö­        kormány által is elismert, legitim egy­
ti-angol, ill. az 1914-ben aláírt szimlai    zökkel küzd Tibet függetlenségéért.         házfő, mégsem tartózkodhat Mongó­
egyezményeket a tibetiek mint az ál­         Egy személyben képviseli a tibeti álla­     liában. A kommunista hatalom korábbi
lam függetlenségének bizonyítékát ér­        mot. Tevékenysége nagy nemzetközi           beavatkozása miatt csak a mongol
telmezték. Ezt az álláspontot azonban        figyelmet kelt, a legutóbbi időkben         rendszerváltás után (1990) ismerhették
Kína sohasem fogadta el. Bár sem T i ­       azonban kisebb visszavonulás érzékel­       el az 1932-ben Tibetben született
bet, sem Mongólia jogi státusa nem           hető állásfoglalásaiban: már nem Tibet      újabb megtestesülést. Eddig mindössze
volt egyértelmű, a Teokratikus Mon­          teljes függetlenségét, hanem a széles       egy alkalommal, 1999-ben utazhatott
gol Államot és Tibetet önállónak te­         körű kulturális és vallási autonómia        Mongóliába. Előtte és azóta is csak a
kintő egyetlen nemzetközi szerződést         megszerzését jelöli meg célként.            zarándokokon keresztül tarthatta a
 1913. január 21-én megkötötték, mely­            Az egyház és ezen keresztül a tibeti   kapcsolatot híveivel. M a Dharamszalá-
ben a két állam elismerte egymás füg­        államiság szempontjából meghatározó,        ban, a dalai láma mellett él és dolgo­
getlenségét, ill. az egyházfők hatalmát      a dalai láma utódlásának kérdése. A z ,     zik, a buddhizmus utazó nagykövete
országaikon belül. A z egyezmény             hogy következő megtestesülése tibeti        csakúgy, mint a buddhista egyház veze­
nemzetközi ratifikálása azonban elma­        vagy esetleg más területen bukkan-e         tője.
radt, s a század harmadik évtizedétől        fel, alapvető kérdés a cím továbbélése,                          SZILÁGYI ZSOLT

10

Contenu connexe

En vedette

2024 State of Marketing Report – by Hubspot
2024 State of Marketing Report – by Hubspot2024 State of Marketing Report – by Hubspot
2024 State of Marketing Report – by HubspotMarius Sescu
 
Everything You Need To Know About ChatGPT
Everything You Need To Know About ChatGPTEverything You Need To Know About ChatGPT
Everything You Need To Know About ChatGPTExpeed Software
 
Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage EngineeringsProduct Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage EngineeringsPixeldarts
 
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental HealthHow Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental HealthThinkNow
 
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdfAI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdfmarketingartwork
 
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024Neil Kimberley
 
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)contently
 
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024Albert Qian
 
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsSocial Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsKurio // The Social Media Age(ncy)
 
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024Search Engine Journal
 
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summarySpeakerHub
 
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd Clark Boyd
 
Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next Tessa Mero
 
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search IntentGoogle's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search IntentLily Ray
 
Time Management & Productivity - Best Practices
Time Management & Productivity -  Best PracticesTime Management & Productivity -  Best Practices
Time Management & Productivity - Best PracticesVit Horky
 
The six step guide to practical project management
The six step guide to practical project managementThe six step guide to practical project management
The six step guide to practical project managementMindGenius
 
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...RachelPearson36
 

En vedette (20)

2024 State of Marketing Report – by Hubspot
2024 State of Marketing Report – by Hubspot2024 State of Marketing Report – by Hubspot
2024 State of Marketing Report – by Hubspot
 
Everything You Need To Know About ChatGPT
Everything You Need To Know About ChatGPTEverything You Need To Know About ChatGPT
Everything You Need To Know About ChatGPT
 
Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage EngineeringsProduct Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
 
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental HealthHow Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
 
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdfAI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
 
Skeleton Culture Code
Skeleton Culture CodeSkeleton Culture Code
Skeleton Culture Code
 
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
 
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
 
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
 
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsSocial Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
 
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
 
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
 
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
 
Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next
 
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search IntentGoogle's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
 
How to have difficult conversations
How to have difficult conversations How to have difficult conversations
How to have difficult conversations
 
Introduction to Data Science
Introduction to Data ScienceIntroduction to Data Science
Introduction to Data Science
 
Time Management & Productivity - Best Practices
Time Management & Productivity -  Best PracticesTime Management & Productivity -  Best Practices
Time Management & Productivity - Best Practices
 
The six step guide to practical project management
The six step guide to practical project managementThe six step guide to practical project management
The six step guide to practical project management
 
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
 

Szilágyi Zsolt: A tibeti buddhizmus és politikai szerepe

  • 1. A tibeti buddhizmus é s politikai s z e r e p e Vallás, állam, egyház A korábbi megtérés N apjainkban a buddhizmus fo­ galma szorosabban kapcsoló­ dik Tibethez, mint Indiához, Szongcen Gampót, az első „tankirálytquot; ahol kialakult, vagy Kínához, ahová (620-649), a hagyomány szerint nepáli Tibetnél jóval korábban érkezett. A ti­ és kínai főfeleségei ismertették meg a beti és a mongol buddhizmus egymás­ buddhizmus indiai és kínai változatá­ tól elválaszthatatlan fogalmak: a mon­ Sákjamuni Buddha szobra val, s ő ezt az új hitet támogatta a a Ihászai Dzsokhang-kolostorban. gol területeken tibeti közvetítéssel ter­ Tibetben korábban elterjedt bönnel Tibet legszentebb faragott képe jedt el a vallás, Tibetben pedig a 13. szemben. A z államalapító ugyanis a - a hagyomány szerint - századtól a mongolok beavatkozásai buddhizmus támogatásával kívánta még Buddha életében készült Indiában alakították az egyház, ill. az egyes ren­ megtörni a bön előkelő réteg hatalmát. dek történetét. A tibeti területeken két Triszong Decen tankirály (755-797) nagy tanvitát. Ezután hirdették ki a jelentősebb hullámban terjedt el a val­ a buddhizmust 779-ben államvallássá buddhizmus győzelmét a bön felett, lás. Ezeket korábbi, ül. későbbi meg­ tette. A 755-ben alapított Szamje- majd a 792-794 között tartott második térésként szokták említeni. kolostorban rendezték meg az első vita arról is döntött, hogy a tibetiek a buddhizmus indiai ágát követik a kína­ ival szemben. Uralkodása alatt indult A tibeti buddhizmus irányzatai meg a szanszkrit szent szövegek tibeti­ re fordítása. Nyingmapa Ralpacsen tankirály (815-836) szin­ A tibeti buddhizmus legrégebbi irányzata (neve is quot;ősiquot;-t jelent, ül. az „ősi for­ tén bőkezű támogatója volt az új val­ dítások iskolájánakquot; is hívják). Az első, a 8. században szanszkritből tibeti nyelvre lásnak, később vesztét is ez okozta. fordított buddhista tanításokon alapul. A z indiai Padmaszambhava (tibeti nyel­ Törvényt alkotott a szerzetesek támo­ ven: Guru rinpocse = Tavirózsaszülött) mestertől, a tibeti buddhizmus alapítójá­ gatásának szabályairól, nyelvújítási tól származtatja magát. Az irányzat képviselői nem rendelkeztek politikai hata­ rendeletet hozott, szabályozta a budd­ lommal, távol maradtak a hatalmi küzdelmektől. Szervezete kevésbé centralizált, mint a többi irányzaté, kisebb hangsúlyt helyez a kolostori életre, és teret ad a vi­ hista terminológiát és lerakta a klasszi­ lági életet élő, családos, de a buddhizmus iránt elkötelezett embereknek. kus tibeti nyelv alapjait. A buddhizmus Kagyüpa, szakjapa, gelugpa iránti túlzott elfogultsága elégedetlen­ A másik három iskolát összefoglalóan a szárma, avagy „új fordításokquot; iskolái­ séget szült, s a bönpárti nemesség nak is nevezik. Alaptanításaik megegyeznek egymással, a különbséget az eltérő összeesküvése során meggyilkolták. indiai mesterek és módszereik adják. Halála után a központi hatalom elvesz­ A Karma Kagyü iskolát azzal a céllal alapította Düszum khyenpa (az I. karma- tette befolyását, a buddhizmust üldöz­ pa) a 12. században, hogy az Indiában élt Sákjamuni Buddha tanításait torzítástól ték, a tibeti állam szétesett, az ország mentesen megőrizzék, és szóban továbbadják. (Ezért nevezik a „szóbeli vonalquot;-nak elvesztette korábbi hódításai jelentős is.) A kagyüpa rend alakította ki a tulku-lámák (reinkarnálódott vallási vezetők) in­ részét. tézményét, amelyet később a többi rend is átvett. A karmapák tisztán szellemi taní­ tók, fekete koronát viselnek, ezért fekete kalapos lámáknak is nevezik őket. A szakja tanítás a korai nyingma irányból származott. Alapítója, Khön Kön- A későbbi megtérés csog Gyalpo (1034-1102), az első szakja kolostor építője. A feudális széttagoltság időszaka után Congkhapa (1357-1419) tibeti filozófus és tanító alapította a sárgasüveges iskola­ a vallás későbbi elterjedésének Atísa - ként is ismert gelugpa irányzatot. Congkhapa megszilárdította a monasztikus fegyel­ a híres indiai mester, a Vikramasíla- met, rendjében előírta a szerzetesi szabályokhoz való szigorú ragaszkodást, a budd­ kolostor szerzetese - Tibetbe érkezése hizmus átfogó tanulmányozását és a tantrikus gyakorlatok végzését. A rend kiváló tu­ (1042) adta a legnagyobb lökést. Taní­ dósok sorát adta. A 16-17. századra a gelug iskola lett a tibeti buddhizmus vezető irányzata, és szellemi vezetője, a dalai láma a tibeti buddhizmus legfőbb alakja. tásai a „fokozatos útrólquot;, az emberek három típusának fejlődéséről a tibeti F. I. buddhizmus egyik alapját képezik. A 8
  • 2. 11. századtól a buddhizmus egyre mongol történelem egyik legfonto­ nagyobb teret nyert az országban, s sabb hagyományává. ekkor alakultak ki azok a nagy ren­ A Mongol Birodalom felbomlását dek - a korábbi megtéréshez kap­ csaknem 200 éves feudális széttagolt­ csolható nyingmapa mellett a szak- ság követte, amelyet Altan kán (1507- japa, karmapa -, amelyek a tibeti 1582) uralkodása és a második mon­ buddhizmus különböző nagy iskoláit gol megtérés zárt le. Altan sikeres jelképezik. Bár a rendek később a hadjáratokat indított a kínai Ming- világi hatalmi törekvések tekinteté­ dinasztia ellen, erős központosított ben egymás riválisaivá váltak, hit­ hatalmat alakított ki a mai Belső- tételeik, és kolostori rendszabályza­ Mongólia területén, de nem lehetett taik között sok a hasonlóság. Jórészt nagykán, mivel nem volt dzsingi­ Az országúton, Csinghaj és Szecsuan tartomány hatá­ ugyanazokat a szútrákat, tantrákat és rán. A zarándok lámák útban Lhásza felé a legmélyebb szida. Hatalmát kénytelen volt más szanszkritból fordított kanonizált tisztelet kifejezéseként teljes testtel borulnak a földre eszközökkel legitimálni. Ehhez je­ műveket ismerik el. Ezek gyűjtemé­ lentett komoly segítséget számára a nyét, a 108 kötetes Kárgyurt (lefordított elsősorban Kubiláj nagykánhoz - köt­ tibeti eredetű buddhizmus. kinyilatkozások), ill. a 225 kötetből álló hetjük. Bár a tibetiek már 1207-ben, a Tibet az egymással vetélkedő ren­ Tengyurt (lefordított magyarázatok) a tangutok elleni mongol hadjárat után a dek és az őket támogató világiak össze­ 14. században állították össze. hódítók adófizetőivé váltak, a térítés csapásainak színtere volt. A gelugpa A legkésőbb létrejött tibeti budd­ kezdete a szakjapa rend akkori fő- rendnek jelentős támogatóra volt szük­ hista rend, a 14-15. század fordulóján lámája, Szakja pandita és Göden kán sége, így kapva kapott egy esetleges Congkhapa által alapított gelugpa fu­ (Ögödej másodszülött fia) 1247-ben mongol szövetség lehetőségén. A rend totta be a legjelentősebb politikai karri­ létrejött találkozásához, ül. a pandita akkori főlámája, Szönam Gyaco el­ ert. Nagy kolostorait (Ganden, Dre- unokaöccse Phagpa láma és Kubiláj fogadta Altan meghívását, s 1578-ban pung, Szera, Tasilhünpo) jórészt a 15. kán között kialakult szövetséghez köt­ a kán udvarába érkezett. század elején alapították. hető. Phagpa kivívta a nagykán tiszte­ letét, s így nemcsak Tibet helytartójá­ A tibeti teokrácia nak rangját kapta meg a Jüan-dinasztia Térítés a mongolok között alapítójától, de a császár tanítómeste­ A szövetségkötés tiszteletére a mongol A buddhizmus Mongóliában is két hul­ rének címét is elnyerte. A világi és az nagykán a dalai láma („bölcsesség óce­ lámban terjedt el. A mongolok első egyházi hatalom - a „két törvényquot; - ánjaquot;) címet adományozta a tibeti rend megtérését a dzsingiszida kánokhoz - együttműködése ettől kezdve vált a vezetőjének. Ezzel a gesztussal indult a tibeti buddhista egyházfők karrierje. A mongol kán a buddhizmus reinkarná- A BUDDHIZMUS ELTERJEDÉSE Selyemút ciós tanait és a gelugpa tulku (újjászüle­ A buddhizmus elterjedési határa a legnagyobb kiterjedése idején tett főláma) hagyományát felhasználva (Kr. u. 1000 körül) magát Kubiláj újjászületésének hirdet­ te, így formálva jogot a nagykáni trónra. A tibeti gelugpa rend pedig maga mö­ gött tudhatta a mongolok jelentős kato­ nai erejét, mely hozzásegíthette a Tibet feletti fennhatóság megszerzéséhez. 1641-ben egy belső felkelést követően a hosut-mongol Güsri kán seregei sta­ bilizálták a gelugpák hatalmát, s 1642- ben a világi trónra emelték az V . dalai lámát, Ngavang Lobszang Gyacót, teokratikus hatalmat hozva létre az or­ szágban. A dalai láma, immár mint vi­ lági uralkodó, nem elégedett meg csu­ pán a Tibet feletti fennhatósággal. A formálódó Mandzsu Birodalom, a cári Oroszország és az Ojrát Kánság riváli­ saként bekapcsolódott a mongol terü­ Jelentős buddhista szentély és vallási központ I A buddhizmus terjedésének főbb irányai: letek feletti fennhatóság megszerzésé­ mahájána (nagy szekér) irányzat ért folytatott küzdelembe. Tibet hatal­ hínajána (kis szekér) irányzat mi pozícióinak erősítésére a buddhista vadzsrajána (gyémántszekér) irányzat vallás terjesztését kívánta felhasználni. 9
  • 3. A mongol egyházfők Kailásza Az V . dalai láma felismerte a mongol szövetségben rejlő lehetőségeket. Lét­ rehozott egy magas rangú egyházi mél­ tóságot, melyet a dalai, ill. a pancsen T ibetben található Ázsia legszentebb hegye, három vallás zarándokközpont­ ja. Neve szanszkritul „kristálytquot; jelent. A láma (a szanszkrit pandita [tudós] és a hinduk számára a hegy Siva, a teremtő és tibeti csenpo [nagy] szavak összetétele) pusztító isten trónja. A buddhisták minden mellett a tibeti eredetű buddhizmus irányzatának Csakraszamvara, a legfőbb harmadik legmagasabb rangú vezetőjé­ üdvözülés Buddhájának szent helye. A nek tekintenek. 1650-ben a mongol bön hívők minden spirituális hatalom ere­ buddhista egyház főlámájává emelte dőjének és központjának tartják a hegyet. Öndör Gegent, akit korábban, alig A dzsainák Astapada-hegyként tisztelik, s négyévesen a halha-mongol kánok val­ úgy hiszik, hitük alapítója, Risabhadéva itt érte el a Nirvánát. Az utóbbi két vallás hí­ lási vezetőjükként ismertek el. A tibeti vői a hegyet a többiekkel ellentétes irány­ főláma a dzsebcundampa (mongolul ban - az óramutató járásával ellentétesen bogdo gegen — szent fényesség) címet Pihenő láma - kerülik meg. Minden évben zarándokok adományozta a fiatal mongol lámának, a szent Kailásza-hegy előtt ezrei keresik fel a 6714 m magas, ember­ majd 600 szerzetes kíséretében vissza­ láb soha nem taposta hegycsúcsot. Az évezredes hagyományú zarándoklatban a küldte hazájába, hogy ott folytassa térí­ körülötte lévő 52 km-es utat teszik meg a zarándokok 6000 m magasságban gya­ tő tevékenységét, tovább növelve ezzel log, gyakran egyetlen nap alatt, vagy háromlépésenként a köves földre borulva és a gelugpa rend befolyását. imádkozva (így 4 napig tart az út). Az egyházfők politikai szerepe a két főláma politikai státusa is eltérő­ politikai és kulturális szerepének fenn­ A 18. századtól a mandzsu császárok en alakult. A z 1921. évi forradalom maradása szempontjából. pontosan látták, hogy tibeti, ill. mon­ Mongóliában megfosztotta világi ha­ A pancsen láma napjainkban már góliai uralmuk konszolidálásának egyik talmától a bogdo gegent, s annak nem töltheti be azt a szerepét, melyre legfontosabb feltétele a buddhista egy­ 1924-ben bekövetkezett halála után a rangja predesztinálja. A 10. pancsen lá­ ház főlámái feletti befolyás megszerzé­ kormányzat megtiltotta, hogy újabb ma gyakorlatilag a kínai betörés más­ se. 1757-ben császári parancsba adták, megtestesülését keressék. A dalai lá­ napján elismerte a Kínai Népköztársa­ hogy a mongol főlámák újjászületéseit ma ekkor még őrizte viszonylagos füg­ ságot, ill. annak Tibet feletti fennható­ nem kereshetik mongol területen, ké­ getlenségét a tibeti kormány élén. ságát. A 14. dalai láma bár 1953-ban el­ sőbb pedig a dalai lámák választásának ismerte a pancsent, a kínai kormány hagyományait próbálták befolyásolni. bábjának tekintette, és többször szem­ A buddhista egyházfők szerepe oapjaiokbao M i n d Tibet, mind Mongólia 20. bekerült vele. Újabb megtestesülése pe­ századi történetét alapvetően megha­ 1950-ben Mao kínai vörös hadserege dig, akit a dalai láma elismer, kínai fog­ tározza a Kínához fűződő viszonyuk. bevonult Tibetbe. A 14. dalai láma ek­ ságban van, a Kína által kijelölt pan­ Céljuk a Mandzsu Birodalom bukása kor még bízott a békés megegyezés­ csent viszont a tibetiek nem fogadják el. után nem lehetett más, mint a függet­ ben, de az 1959-ben kitört Kína-ellenes A mongol egyház jelenlegi vezetője, lenség kivívása, i l l . megtartása. Tibet felkelés erőszakos leverésének idején a IX. Halha Dzsebcundampa rinpocse a század elején még számíthatott a kénytelen volt országát elhagyni. Azóta bár 1991 óta a dalai láma, ill. a mongol britek támogatására, az 1904-es tibe­ száműzetésben él és politikai eszkö­ kormány által is elismert, legitim egy­ ti-angol, ill. az 1914-ben aláírt szimlai zökkel küzd Tibet függetlenségéért. házfő, mégsem tartózkodhat Mongó­ egyezményeket a tibetiek mint az ál­ Egy személyben képviseli a tibeti álla­ liában. A kommunista hatalom korábbi lam függetlenségének bizonyítékát ér­ mot. Tevékenysége nagy nemzetközi beavatkozása miatt csak a mongol telmezték. Ezt az álláspontot azonban figyelmet kelt, a legutóbbi időkben rendszerváltás után (1990) ismerhették Kína sohasem fogadta el. Bár sem T i ­ azonban kisebb visszavonulás érzékel­ el az 1932-ben Tibetben született bet, sem Mongólia jogi státusa nem hető állásfoglalásaiban: már nem Tibet újabb megtestesülést. Eddig mindössze volt egyértelmű, a Teokratikus Mon­ teljes függetlenségét, hanem a széles egy alkalommal, 1999-ben utazhatott gol Államot és Tibetet önállónak te­ körű kulturális és vallási autonómia Mongóliába. Előtte és azóta is csak a kintő egyetlen nemzetközi szerződést megszerzését jelöli meg célként. zarándokokon keresztül tarthatta a 1913. január 21-én megkötötték, mely­ Az egyház és ezen keresztül a tibeti kapcsolatot híveivel. M a Dharamszalá- ben a két állam elismerte egymás füg­ államiság szempontjából meghatározó, ban, a dalai láma mellett él és dolgo­ getlenségét, ill. az egyházfők hatalmát a dalai láma utódlásának kérdése. A z , zik, a buddhizmus utazó nagykövete országaikon belül. A z egyezmény hogy következő megtestesülése tibeti csakúgy, mint a buddhista egyház veze­ nemzetközi ratifikálása azonban elma­ vagy esetleg más területen bukkan-e tője. radt, s a század harmadik évtizedétől fel, alapvető kérdés a cím továbbélése, SZILÁGYI ZSOLT 10