SlideShare une entreprise Scribd logo
1  sur  27
Turizmus története
Őskortól napjainkig
Az őskor
• Nem voltak állandó települések
• A nomadizmus
– Állandó mozgás
– Életben maradás szolgálata

• Neolitikum – Mezopotámia
– Első, állandó független települések
– Nílus, Indus, Huangho menti civilizációk
– Turisztikai vonzerő

• Kréta és Mükéné
– Homérosz - Odüsszeia

• Egyiptom
Görögök és a rómaiak
• 2 legerősebb civilizáció
• Az utazások többsége hivatáshoz kötődik, de az
egészség, sport és valláshoz is
• Római Birodalom – szabadidős utazások
• Görög városállam – vendégbarátság
• „symbolum”
• A RB 300 ezer km úthálózat, a posta felügyelte
• Pausanias, az első útikönyv írója
Ókor
• Jelentős szerepe volt a szabadidőnek
• Pihenést, kikapcsolódást célzó utak
jelentősége
• A tehetősebb réteg üdült tengerparti
fogadókban
• Colosseum – utaztatás és kiszolgálás
• Olimpiai játékok szervezése
Ókor II.
• Fürdőkultúra
• Fürdőkultusz – 854 népfürdő, 14
luxusfürdő
• Kénes hévízforrások – szanatóriumok
• Az ókori közfürdőkben a fürdőzés
technológiája ki volt dolgozva
• Hippokratész – gyógyfürdők, hőforrások
Középkor
• Kora középkor
– Elszigetelődés, bezárkózás
– Jelentősen visszaesett az utazásokban
résztvevők száma
– Az úthálózat romlása, a biztonság hiánya
– A feudalizmus intézményei
• Röghöz kötés és a kereszténység

– A kereszténység
• Hedonista életmód eltűnése, aszketikus életvitel
támogatása
Középkor II.
• A középkor hivatásturistái
• Pihenőnapok biztosítása
• Királyok és a főurak rendi gyűlésekre
utaztak
• A papok jelentősebb fórumokra, utazásaik
befolyásolták a műveltségképet
• A vallási élet - zarándoklatok
Középkor III.
• XI. sz.-tól vásárok megrendezése
• Hivatásos kereskedők találkozó helyei,
árucserék csomópontjai
• földközi-tengeri forgalom volt a
kereskedelem hajtóereje (levantei, hanza)
• A kor legnagyobb utazója, Marco Polo
– Ázsiát járta be, kalandjairól könyvet írt
Középkor IV.
• XIV.sz.-ban már rendszeres hajójáratok Bruggeba, ahol a levantei árut cserélték Hanza városok
által forgalmazott termékekre
• A biztonság – karavánközlekedés
• Céhlegények is megtalálhatók az utazók között
– tanulás, kölcsönös segítségnyújtás
• Egyetemeken tanulók utazásai
• A fürdőkultusz visszaesett
• Földrajzi felfedezések (Amerika, India)
Közékor V.
• Grand Tour
• Európai körutazás, a kor kulturális
központjainak felfedezése
• Nevelési folyamat utazással való
befejezése
• Tanulmányút
• 3 évig tartott (Párizs, Torinó, Firenze,
Róma, Nápoly, Velence, Bécs, Rajna
vidéke, Németalföld)
Középkor VI.
• XVII. sz. elején az utak továbbra is rossz állapotúak,
az utazások kényelmetlenek és drágák
• Ebben az időszakban a táj szépségeit nem értékelik
• Jelen dolgait és jövő lehetőségeit kutatták
• Párizs és Versailles egyet jelentett a
világegyetemmel
• A postakocsi megjelenése kielégítette az
információra tartott igényt
• Az egykori és az új fürdőhelyek éledeznek, a tengeri
fürdőzés kezdete
Az ipari forradalmak korának
utazásai
• Dinamikus változó társadalmi-gazdasági
környezet
• Minden európai országban változások
mennek végbe
• A népesség száma növekszik, a
társadalmi szerkezetek átalakulnak, az
urbanizáció hozzájárult a szabadidőhöz
• Gyáripar megjelenése, megindult a
nemzetközi piacra történő termelés
Az ipari forradalmak korának
utazásai II.
• Megjelentek a részvénytársaságok osztalék
fizetés szabadidő eltöltésének befolyásolása
• A technikai fejlődés merhető termelékenysége
bérek növelése szabadon felhasználható
jövedelem növekedése
• Urbanizáció
– Alapvető szolgáltatások hiányoztak, törvényi előírások

• 1851 – Londoni Világkiállítás  szállodaépítési
hullám
Közlekedés
• Az iparosodás motorja a vasútépítés
• Gőzmozdony feltalálása mérföldkő volt
• 1830-tól rendszeres vasúti járat üzemelt
Liverpool és Manchester között
• Az Alpokon keresztüli közlekedés  alagút
építés
• Orient Expressz, első transzkontinentális járat
• XIX.sz. utolsó felében megindult a tengeri
közlekedés, vas és acél gőzhajók
• 1869. Szuezi-csatorna megnyitása
A romantika korának utazásai
• Értelem és az érzelem is motivációs elemként
megjelenik
• A kereszténység történetének színhelyei és a természet
válik keresetté
• A polgárosodás megjelenése komoly változásokat hoz
• A központi úti cél a francia Riviéra
• Pihenni, üdülni, szórakozni vágynak  felszabadulás
• A hegyvidék és a tenger kerül az utazások célpontjába
(síelés, tengerparti fürdőhelyek)
• A játék új értelmezést kap (Monaco)
Thomas Cook
• Az utazásszervezés atyja
• A technikai fejlődésnek köszönhetően nagyobb
tömegek vennék igénybe a szolgáltatásokat
• Ő szervezi meg társai utazását a párizsi
világkiállításra
• Ő kialakítja a Coupon System nevű szolgáltatást
az egyéni utazók számára is
• Cook-szelvény (voucher)
• Az USA-ban American Express
– Csomagszállítás
– Később utazási csekket bocsátott ki
XX. sz. első felének utazásai
• Találmányok a turizmus szolgálatában
• Acél és az elektromosság feltalálása és nagy
távolságokba történő juttatása  villany
• Megjelentek a szabadidő eltöltését szolgáló eszközök
– Fényképezőgép, kerékpár, autó (Ford)

• Wright fivérek
– Légi közlekedés megjelenése

• Az autóbusz megjelenése
– Rugalmasabb személyszállítás kedvezőbb áron

• Az autóutak, autópályák építése
– Motelek elterjedése
Boldog békeidők turistái
•
•
•
•
•

Óceánjárók (Titanic, Kárpátia)
Az első vh. nem segíti elő az utazási hajlandóságot
20-as évektől lendül fel a turizmus
Szabadulni a környezettől, visszatérni
Egy amerikai számára Európában tett körutazás alatt
változik a nyelv, a kultúra, a gasztronómia, a politikai
rendszer  elegendő vonzerő
• Az első vh. után nő a belföldi idegenforgalom
• A szakszervezeteknek köszönhetően csökken a
munkaidő és megjelenik a fizetett szabadság
• A terjedő kommunikációs technológia,a mozi és a rádió
szélesíti a társadalom ismereteit  nő az utazás iránti
igény
A világ kiszélesedik
• A 2 vh. között megváltoznak az utazási célok
• Növekszik a téli sportok utáni kereslet
• A gyógyfürdők kezdik elveszíteni a
népszerűségüket
• Az egzotikusra vágynak az emberek
• É-Afrikában elindulnak a szállodaépítések
• 1920 – Laconia – úszó hotel
• Cserevonatok
• Nemzetközi szervezetek elterjedése
– Sportélet nemzetközivé válása
– Nemzetközi árumintavásárok, kiállítások
Korunk turizmusa
• A modern turizmus kialakulása
• A „modern” kifejezés lényege
– A kialakult turisztikai tevékenységben résztvevők
száma megsokszorozódott, társadalmi
hovatartozásuk irrelevánssá vált, a világgazdaság
meghat. szegmensévé nőtte ki magát

• A turizmusipar jelentése
– Az utasok szállítása, elszállásolása, vendéglátóipari
ellátása, sokszor nemzetközi standardok alapján, jól
szervezetten a lehető legkisebb időveszteséggel,
nagy tömegben valósulhatott meg
Korunk turizmusa II.
• 1960 és 2000 között a nemzetközi
turistaérkezések száma
megtízszereződött
• Európa továbbra is vezető szerepben
• A Föld leglátogatottabb desztinációja
Franciaország, majd Spanyolország, és
Amerika
• Miért is?
Korunk turizmusa III.
• A dinamikus fejlődés háttere
• A nők szerepének érvényre jutása csökkent a
munkaidő  nőtt a szabadidő
• Erősödött a termelékenységa családok
életszínvonalának emelkedésére, az árak
mérséklésére
• A multinacionális vállalatok terjeszkedése, a
sportélet kiterjedése, a tudományos értekezések
felismerésének  hivatásturizmus
Korunk turizmus IV.
• Légi közlekedés  átütő hatás
• Sugárhajtóműves repülőgép, jet-korszak
• Nagy távolságú utazásban, magasabb sebességgel,
alacsonyabb ktg-k révén rövidült az utazási idő,
kényelmesebb utazás, egyszerre több ember
utaztatása csökkenő üzemeltetési ktg-k és repülőjegyárak
• A lakosság diszkrecionális jövedelme növekszik, a
termékek árai csökkennek
• A gépkocsi a mindennapi élet része, ami elősegítette az
egyéni szabadság kitágítását, rugalmassá vált a
szabadidő szervezése
A turizmusipar
professzionalizálódása
• Az utazási irodai és a szálláshelyszolgáltatási szektor is
• Package-ek, charter járatok
• Nemzetközi láncok megjelenése
• „all inclusive” és az animáció  a
tartózkodás alatti szabadidő teljes
irányítását hivatott ellátni
• Time-share – üdülőingatlanok
értékesítése
Tendenciák az ezredfordulón
• ‘90-es években az európai utazási kedv
némi visszaesést mutatott  okai
• Az utazások célterületei tradicionálisan a
tengerpart üdülőhelyek voltak
legkedveltebbek
• Növekedett a természet- és
egészségorientált, aktív időtöltéssel
kombinált utazások
A kereslet átalakulásának
mozgatórugói
• Nő a kényelmes utazások iránti igény, erősödik
az egészségturizmus kereslete, a főszezonon
kívüli hónapokban történő vakációzás, nő a
szabad felhasználású jövedelem, ez hatással
lehet a luxus iránti keresletre
• Gyakoribbak a városlátogatások, folytatódik a
„télben a nyárba” típusú üdülések
• Az egészségtudatosság iránti igény erősödik
• Minőség fontos szerepet kap
• Információtechnológia formálja a piacot
• Közlekedés: vasút kontra repülőgép
Fontos
• Az utasok egyre nagyobb hangsúlyt
helyeznek a biztonságra, a terrorizmus, a
regionális háborúk, az egészségügyi
krízishelyzetek bekövetkezésére azonnal
reagálni fog a piac
• Példák?

Contenu connexe

En vedette

Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage EngineeringsProduct Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage EngineeringsPixeldarts
 
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental HealthHow Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental HealthThinkNow
 
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdfAI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdfmarketingartwork
 
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024Neil Kimberley
 
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)contently
 
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024Albert Qian
 
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsSocial Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsKurio // The Social Media Age(ncy)
 
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024Search Engine Journal
 
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summarySpeakerHub
 
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd Clark Boyd
 
Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next Tessa Mero
 
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search IntentGoogle's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search IntentLily Ray
 
Time Management & Productivity - Best Practices
Time Management & Productivity -  Best PracticesTime Management & Productivity -  Best Practices
Time Management & Productivity - Best PracticesVit Horky
 
The six step guide to practical project management
The six step guide to practical project managementThe six step guide to practical project management
The six step guide to practical project managementMindGenius
 
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...RachelPearson36
 
Unlocking the Power of ChatGPT and AI in Testing - A Real-World Look, present...
Unlocking the Power of ChatGPT and AI in Testing - A Real-World Look, present...Unlocking the Power of ChatGPT and AI in Testing - A Real-World Look, present...
Unlocking the Power of ChatGPT and AI in Testing - A Real-World Look, present...Applitools
 
12 Ways to Increase Your Influence at Work
12 Ways to Increase Your Influence at Work12 Ways to Increase Your Influence at Work
12 Ways to Increase Your Influence at WorkGetSmarter
 

En vedette (20)

Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage EngineeringsProduct Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
Product Design Trends in 2024 | Teenage Engineerings
 
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental HealthHow Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
How Race, Age and Gender Shape Attitudes Towards Mental Health
 
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdfAI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
AI Trends in Creative Operations 2024 by Artwork Flow.pdf
 
Skeleton Culture Code
Skeleton Culture CodeSkeleton Culture Code
Skeleton Culture Code
 
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
PEPSICO Presentation to CAGNY Conference Feb 2024
 
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
Content Methodology: A Best Practices Report (Webinar)
 
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
How to Prepare For a Successful Job Search for 2024
 
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie InsightsSocial Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
Social Media Marketing Trends 2024 // The Global Indie Insights
 
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
Trends In Paid Search: Navigating The Digital Landscape In 2024
 
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
5 Public speaking tips from TED - Visualized summary
 
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
ChatGPT and the Future of Work - Clark Boyd
 
Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next Getting into the tech field. what next
Getting into the tech field. what next
 
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search IntentGoogle's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
Google's Just Not That Into You: Understanding Core Updates & Search Intent
 
How to have difficult conversations
How to have difficult conversations How to have difficult conversations
How to have difficult conversations
 
Introduction to Data Science
Introduction to Data ScienceIntroduction to Data Science
Introduction to Data Science
 
Time Management & Productivity - Best Practices
Time Management & Productivity -  Best PracticesTime Management & Productivity -  Best Practices
Time Management & Productivity - Best Practices
 
The six step guide to practical project management
The six step guide to practical project managementThe six step guide to practical project management
The six step guide to practical project management
 
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
Beginners Guide to TikTok for Search - Rachel Pearson - We are Tilt __ Bright...
 
Unlocking the Power of ChatGPT and AI in Testing - A Real-World Look, present...
Unlocking the Power of ChatGPT and AI in Testing - A Real-World Look, present...Unlocking the Power of ChatGPT and AI in Testing - A Real-World Look, present...
Unlocking the Power of ChatGPT and AI in Testing - A Real-World Look, present...
 
12 Ways to Increase Your Influence at Work
12 Ways to Increase Your Influence at Work12 Ways to Increase Your Influence at Work
12 Ways to Increase Your Influence at Work
 

turizmus tortenete

  • 2. Az őskor • Nem voltak állandó települések • A nomadizmus – Állandó mozgás – Életben maradás szolgálata • Neolitikum – Mezopotámia – Első, állandó független települések – Nílus, Indus, Huangho menti civilizációk – Turisztikai vonzerő • Kréta és Mükéné – Homérosz - Odüsszeia • Egyiptom
  • 3. Görögök és a rómaiak • 2 legerősebb civilizáció • Az utazások többsége hivatáshoz kötődik, de az egészség, sport és valláshoz is • Római Birodalom – szabadidős utazások • Görög városállam – vendégbarátság • „symbolum” • A RB 300 ezer km úthálózat, a posta felügyelte • Pausanias, az első útikönyv írója
  • 4. Ókor • Jelentős szerepe volt a szabadidőnek • Pihenést, kikapcsolódást célzó utak jelentősége • A tehetősebb réteg üdült tengerparti fogadókban • Colosseum – utaztatás és kiszolgálás • Olimpiai játékok szervezése
  • 5. Ókor II. • Fürdőkultúra • Fürdőkultusz – 854 népfürdő, 14 luxusfürdő • Kénes hévízforrások – szanatóriumok • Az ókori közfürdőkben a fürdőzés technológiája ki volt dolgozva • Hippokratész – gyógyfürdők, hőforrások
  • 6. Középkor • Kora középkor – Elszigetelődés, bezárkózás – Jelentősen visszaesett az utazásokban résztvevők száma – Az úthálózat romlása, a biztonság hiánya – A feudalizmus intézményei • Röghöz kötés és a kereszténység – A kereszténység • Hedonista életmód eltűnése, aszketikus életvitel támogatása
  • 7. Középkor II. • A középkor hivatásturistái • Pihenőnapok biztosítása • Királyok és a főurak rendi gyűlésekre utaztak • A papok jelentősebb fórumokra, utazásaik befolyásolták a műveltségképet • A vallási élet - zarándoklatok
  • 8. Középkor III. • XI. sz.-tól vásárok megrendezése • Hivatásos kereskedők találkozó helyei, árucserék csomópontjai • földközi-tengeri forgalom volt a kereskedelem hajtóereje (levantei, hanza) • A kor legnagyobb utazója, Marco Polo – Ázsiát járta be, kalandjairól könyvet írt
  • 9. Középkor IV. • XIV.sz.-ban már rendszeres hajójáratok Bruggeba, ahol a levantei árut cserélték Hanza városok által forgalmazott termékekre • A biztonság – karavánközlekedés • Céhlegények is megtalálhatók az utazók között – tanulás, kölcsönös segítségnyújtás • Egyetemeken tanulók utazásai • A fürdőkultusz visszaesett • Földrajzi felfedezések (Amerika, India)
  • 10. Közékor V. • Grand Tour • Európai körutazás, a kor kulturális központjainak felfedezése • Nevelési folyamat utazással való befejezése • Tanulmányút • 3 évig tartott (Párizs, Torinó, Firenze, Róma, Nápoly, Velence, Bécs, Rajna vidéke, Németalföld)
  • 11. Középkor VI. • XVII. sz. elején az utak továbbra is rossz állapotúak, az utazások kényelmetlenek és drágák • Ebben az időszakban a táj szépségeit nem értékelik • Jelen dolgait és jövő lehetőségeit kutatták • Párizs és Versailles egyet jelentett a világegyetemmel • A postakocsi megjelenése kielégítette az információra tartott igényt • Az egykori és az új fürdőhelyek éledeznek, a tengeri fürdőzés kezdete
  • 12. Az ipari forradalmak korának utazásai • Dinamikus változó társadalmi-gazdasági környezet • Minden európai országban változások mennek végbe • A népesség száma növekszik, a társadalmi szerkezetek átalakulnak, az urbanizáció hozzájárult a szabadidőhöz • Gyáripar megjelenése, megindult a nemzetközi piacra történő termelés
  • 13. Az ipari forradalmak korának utazásai II. • Megjelentek a részvénytársaságok osztalék fizetés szabadidő eltöltésének befolyásolása • A technikai fejlődés merhető termelékenysége bérek növelése szabadon felhasználható jövedelem növekedése • Urbanizáció – Alapvető szolgáltatások hiányoztak, törvényi előírások • 1851 – Londoni Világkiállítás  szállodaépítési hullám
  • 14. Közlekedés • Az iparosodás motorja a vasútépítés • Gőzmozdony feltalálása mérföldkő volt • 1830-tól rendszeres vasúti járat üzemelt Liverpool és Manchester között • Az Alpokon keresztüli közlekedés  alagút építés • Orient Expressz, első transzkontinentális járat • XIX.sz. utolsó felében megindult a tengeri közlekedés, vas és acél gőzhajók • 1869. Szuezi-csatorna megnyitása
  • 15. A romantika korának utazásai • Értelem és az érzelem is motivációs elemként megjelenik • A kereszténység történetének színhelyei és a természet válik keresetté • A polgárosodás megjelenése komoly változásokat hoz • A központi úti cél a francia Riviéra • Pihenni, üdülni, szórakozni vágynak  felszabadulás • A hegyvidék és a tenger kerül az utazások célpontjába (síelés, tengerparti fürdőhelyek) • A játék új értelmezést kap (Monaco)
  • 16. Thomas Cook • Az utazásszervezés atyja • A technikai fejlődésnek köszönhetően nagyobb tömegek vennék igénybe a szolgáltatásokat • Ő szervezi meg társai utazását a párizsi világkiállításra • Ő kialakítja a Coupon System nevű szolgáltatást az egyéni utazók számára is • Cook-szelvény (voucher) • Az USA-ban American Express – Csomagszállítás – Később utazási csekket bocsátott ki
  • 17. XX. sz. első felének utazásai • Találmányok a turizmus szolgálatában • Acél és az elektromosság feltalálása és nagy távolságokba történő juttatása  villany • Megjelentek a szabadidő eltöltését szolgáló eszközök – Fényképezőgép, kerékpár, autó (Ford) • Wright fivérek – Légi közlekedés megjelenése • Az autóbusz megjelenése – Rugalmasabb személyszállítás kedvezőbb áron • Az autóutak, autópályák építése – Motelek elterjedése
  • 18. Boldog békeidők turistái • • • • • Óceánjárók (Titanic, Kárpátia) Az első vh. nem segíti elő az utazási hajlandóságot 20-as évektől lendül fel a turizmus Szabadulni a környezettől, visszatérni Egy amerikai számára Európában tett körutazás alatt változik a nyelv, a kultúra, a gasztronómia, a politikai rendszer  elegendő vonzerő • Az első vh. után nő a belföldi idegenforgalom • A szakszervezeteknek köszönhetően csökken a munkaidő és megjelenik a fizetett szabadság • A terjedő kommunikációs technológia,a mozi és a rádió szélesíti a társadalom ismereteit  nő az utazás iránti igény
  • 19. A világ kiszélesedik • A 2 vh. között megváltoznak az utazási célok • Növekszik a téli sportok utáni kereslet • A gyógyfürdők kezdik elveszíteni a népszerűségüket • Az egzotikusra vágynak az emberek • É-Afrikában elindulnak a szállodaépítések • 1920 – Laconia – úszó hotel • Cserevonatok • Nemzetközi szervezetek elterjedése – Sportélet nemzetközivé válása – Nemzetközi árumintavásárok, kiállítások
  • 20. Korunk turizmusa • A modern turizmus kialakulása • A „modern” kifejezés lényege – A kialakult turisztikai tevékenységben résztvevők száma megsokszorozódott, társadalmi hovatartozásuk irrelevánssá vált, a világgazdaság meghat. szegmensévé nőtte ki magát • A turizmusipar jelentése – Az utasok szállítása, elszállásolása, vendéglátóipari ellátása, sokszor nemzetközi standardok alapján, jól szervezetten a lehető legkisebb időveszteséggel, nagy tömegben valósulhatott meg
  • 21. Korunk turizmusa II. • 1960 és 2000 között a nemzetközi turistaérkezések száma megtízszereződött • Európa továbbra is vezető szerepben • A Föld leglátogatottabb desztinációja Franciaország, majd Spanyolország, és Amerika • Miért is?
  • 22. Korunk turizmusa III. • A dinamikus fejlődés háttere • A nők szerepének érvényre jutása csökkent a munkaidő  nőtt a szabadidő • Erősödött a termelékenységa családok életszínvonalának emelkedésére, az árak mérséklésére • A multinacionális vállalatok terjeszkedése, a sportélet kiterjedése, a tudományos értekezések felismerésének  hivatásturizmus
  • 23. Korunk turizmus IV. • Légi közlekedés  átütő hatás • Sugárhajtóműves repülőgép, jet-korszak • Nagy távolságú utazásban, magasabb sebességgel, alacsonyabb ktg-k révén rövidült az utazási idő, kényelmesebb utazás, egyszerre több ember utaztatása csökkenő üzemeltetési ktg-k és repülőjegyárak • A lakosság diszkrecionális jövedelme növekszik, a termékek árai csökkennek • A gépkocsi a mindennapi élet része, ami elősegítette az egyéni szabadság kitágítását, rugalmassá vált a szabadidő szervezése
  • 24. A turizmusipar professzionalizálódása • Az utazási irodai és a szálláshelyszolgáltatási szektor is • Package-ek, charter járatok • Nemzetközi láncok megjelenése • „all inclusive” és az animáció  a tartózkodás alatti szabadidő teljes irányítását hivatott ellátni • Time-share – üdülőingatlanok értékesítése
  • 25. Tendenciák az ezredfordulón • ‘90-es években az európai utazási kedv némi visszaesést mutatott  okai • Az utazások célterületei tradicionálisan a tengerpart üdülőhelyek voltak legkedveltebbek • Növekedett a természet- és egészségorientált, aktív időtöltéssel kombinált utazások
  • 26. A kereslet átalakulásának mozgatórugói • Nő a kényelmes utazások iránti igény, erősödik az egészségturizmus kereslete, a főszezonon kívüli hónapokban történő vakációzás, nő a szabad felhasználású jövedelem, ez hatással lehet a luxus iránti keresletre • Gyakoribbak a városlátogatások, folytatódik a „télben a nyárba” típusú üdülések • Az egészségtudatosság iránti igény erősödik • Minőség fontos szerepet kap • Információtechnológia formálja a piacot • Közlekedés: vasút kontra repülőgép
  • 27. Fontos • Az utasok egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a biztonságra, a terrorizmus, a regionális háborúk, az egészségügyi krízishelyzetek bekövetkezésére azonnal reagálni fog a piac • Példák?