1. K Ö Z É L E T
2013. november 9. – 46. szám –
ság is közölni az írásait,
ugyanis régóta tervez egy
magyar nyelvû receptkönyvet az amerikai és kanadai
CHICAGÓI KRÓNIKA
Harmath István
A mexikói pincér is Puskást emlegette
(45-47)
Váratlanul 323 pontot ugrott a New York-i tõzsde
Dow Jones-mutatója október 10-én, csütörtökön.
Másnap, pénteken ismét felfelé emelkedett, ezúttal 111
ponttal nõt, amely újdonság
volt az elõzõ napok negatív
eredményei után. Hatnapi
lassú esés végén, már a 15
ezres határ alatt járt a Dowmutató, amikor a váratlan
fordulat bekövetkezett. Jelenleg 15 237 ponton állunk,
ami ugyan jó 400-al alatta
van a néhány hete elért
csúcsnak, de ez legalább
már pozitív tendencia.
A hirtelen növekedõ fordulat oka egyszerû, a republikánus párt képviselõházi
csoportja kompromisszumot ajánlott Obamának és a
demokrata többségû szenátusnak. Ennyi és nem több,
elég volt a jó hírre éhezõ
New York-i tõzsdének.
A tõzsdések mindenre jó vagy rossz hírre - azonnal
reagálnak. Mi pedig, az idõs
nyugdíjasok, csak kapkodjuk a fejünket, ki tud jó döntést hozni, ha az amerikai
politikusok Obama elnökkel kezdve, makacsul ragaszkodnak a saját politikai
elveikhez, vagy inkább rögeszméikhez.
Idõközben az állami
szektor egy része teljesen leállt, az emberek jogosan
kérdezik, van-e szükség
ennyi embert fizetni akkor,
amikor nélkülük is egész jól
mûködik az ország. Remél-
jük, a politikusaink kijózanodnak, és elkerüljük a
pénzügyi katasztrófát.
Mirõl is szól a vita, a politikai harc tulajdonképpen?
Eleinte még csak az elnök által javasolt egészségügyi változás, az úgynevezett Obamacare volt a probléma,
amelyet tavaly ugyan már
törvénybe iktattak, de ezt
szeretné a republikánus
párt egy csoportja megváltoztatni.
Idáig ez okozott problémát a liberális demokraták
és a konzervatív republikánusok között. A patthelyzet
azt okozta, hogy a felek nem
tudtak megállapodni az
amerikai adósságplafon
emelésével kapcsolatban.
Mire a kedves olvasó kezébe kapja a legújabb Magyarságot, már nyilvánvaló,
hogy az amerikai politikusok kiegyeztek egymással.
De elég a megoldhatatlan
politikai kérdések boncolgatásából, az amerikai olvasók
napok óta mást sem látnak,
hallanak a tévé és a rádió híreibõl. Inkább arról mesélek, hogy a minap itt, Las
Vegasban, egy mexikói vendéglõben milyen finom halászlét ettem.
Na persze, itt nem magyaros szegedi vagy bajai
halászlét kell érteni, tisztában is voltam azzal, hogy a
Sopa 7 Mares 7 tenger levese, más néven a Sopa de
Mariscos tengeri halleves.
Chicagóban, a California
ave. és a Cermak road sarkán ismertem meg, még a
'70-es évek elején, majd késõbb megszerettem ezt a
különleges mexikói ételt,
amelynek többféle kagyló,
shrimp – magyarul garnélarák –, kicsontozott halfilék,
vékonyka crab – kisméretû
tarisznyarák – sokféle zöldség és csípõs paprikák adják
a különleges ízét.
Évekkel ezelõtt Chicagóban ezen a környéken volt a
színestévé-képcsövet felújító
mûhelyem, ezért elég sokszor élvezhettem ezt a különleges mexikói ételt. Pedig
a kiszolgáló személyzet közül senki sem beszélt angolul, a kétnyelvû étlapról egyszerûen arra a számra mutattam, amely a Sopa de
Mare szavakat jelölte.
Fiam is nagyon megszerette a mexikói konyhát,
míg feleségem nem találta
elég higiénikusnak a vendéglõt. A kockás mûanyag
asztalterítõ tényleg nem volt
túlzottan kellemes látvány,
de az étel jónak bizonyult,
és az árak a környéken lakókhoz volt szabva.
Las Vegasban két ilyen
mexikói étterembe látogattunk, az egyik a Main Streeten, közel a Charlestonhoz,
kívülrõl szépen karbantartott, belülrõl tiszta, Casa
Don Juan vendéglõ volt. Egy
barátunk hívta fel rá a figyelmünket, s egy nap, amikor
arra jártunk, nejem terepszemlére küldött engem.
Nagyon tetszett a pincérnõk népviseleti öltözéke, a
blúzok Kalocsa vagy Mezõkövesd színeit juttatták
eszünkbe. A minket kiszolgáló pincér többször is érdeklõdött, hogy meg vagyunk-e elégedve az étellel,
gondoltam, talán még egy
üveg sört akar nekem eladni. De nem, inkább az után
érdeklõdött, hogy milyen
akcentussal beszélünk. Mikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, rögtön
Puszkászra fordította a szót.
Puskás Ferenc
Jó érzés volt, Las
Vegasban a világ másik végén Puskás Öcsirõl beszélgetni egy mexikói pincérrel.
Kicsit dicsekedésnek is vehette, amikor elmondtuk:
Puszkasz 1985-ben öt napig
a vendégünk volt Chicagó-
Lövésre lendül Puskás Öcsi
legendás bal lába
ban. Püski Sándor New
York-i könyvkiadó szervezte
az amerikai körutat Puskás
Ferenc, valamint Hámori Tibor újságíró és Kárpáti
György vizipólós olimpiai
bajnok részére. Az út célja
Hámori akkoriban megjelent Puskás – Legenda és valóság címû könyve bemutatása volt. Sok érdeklõdõt
vonzott a Puskás Öcsivel való találkozás, bár végül kiderült, hogy a turné anyagilag
nem volt kifizetõ sem a szervezõ, sem pedig a résztvevõk számára. Ezt már nem
kötöttük a mexikói pincér
orrára. Az ebéd végén a vendéglõ összes dolgozója körénk gyûlt, mindenki Puszkaszról akart hallani. Nejem
nem gyõzte kihangsúlyozni,
hogy Puskás Öcsiben nemcsak egy kiváló sportolót,
hanem egy tetõtõl talpig úriembert ismert meg.
Puskás Öcsi igazi gourmand volt, aki imádta a parázson sült steaket, mindig a
belül rózsaszínût kedvelte,
míg a két magyar vendég
idegenkedve fordította el a
fejét a szerintük nyers hústól. Öcsi kedvenc spanyol
étele a tenger gyümölcseibõl
készített Paella Valenciana volt. A jókora vasedény-
A finom paella
ben sáfránnyal ízesített rizs,
kagylók, különféle rákok,
halfilék, csirkemell és zöldségek sülnek illatozva.
Nálunk ilyesmit nem kapott, igaz, semmilyen különös kívánsága nem volt.
Amikor 1994-es vébére ismét Chicagóba jött, a helyi
magyarok által rendezett
bankett után Sebestyény
József Magyar Csárda vendéglõjébe mentünk, egy kis
utópartira. Ott zsíros kenyeret kaptunk, amit az
egyik srác kent a friss kenyérre, de voltak – köztük
Puskás Öcsi –, akik tunkoltak a hagymás-zsíros
edénybõl. Nem kifejezetten
gyomrot kímélõ fogás.
Egyébként épp ez juttatta
eszembe a Szathmáry Lajossal kapcsolatos emlékeimet. Õ egykoron országosan is híres szakácsmester, a
The Bakery nevû híres chicagói restaurant tulajdonosa
volt.
Szathmáry 1996-ban, 77
éves korában hunyt el, a The
Bakery vendéglõjét 1979ben zárta be. Egy interjúban
mondta: „70 éves vagyok,
megérdemlem a pihenést.”
Azután többet dolgozott,
mint elõtte. Puskás Öcsiék
1985-ben látogatták meg
Szathmáry vendéglõjét,
ahol a két hírneves gourmand, mi másról, mint a
magyar konyháról beszélgettek egymással. A szakácsmestert nem érdekelte a
futball – bár Puskás nevét ismerte –, ezért inkább a másnapi fogásról folyt a diskurzus közöttük.
Szathmáry Lajos a legendás
Bakery vendéglõ elõtt
háziasszonyok
részére,
amelyben az itt kapható
hozzávalókat ajánlja.
A recepteket, amelyekhez minden esetben egy-egy
érdekes sztorit is írt, lapunk
az 1996. január 27-én megjelent számában közölte elõször, majd a szerzõ halála
után, 1997. január 4-én az
utolsót. Az egy év leforgása
alatt megjelent cca. 30 cikk
nem lett elég egy szakácskönyvhöz.
A Szathmáry-receptek
voltak az elsõk, amelyben
a szerzõ az itt és Kanadában használt mérõeszközöket és mértékegységeket
használta. A sütéshez pedig a hõfokot Celsiusban és
Fahrenheitben is megadta,
minden receptet a saját
konyhájában, többször kipróbált, mielõtt közlésre
adta a cikkeit.
A
Szathmáry-ügyet
egyébként a Puskás-sztori
mellett az juttatta az eszembe, hogy az utóbbi hetekben
kezdték a tévében hirdetni a
Burger King french fries néven elhíresült sült krumpliját. A legújabb hirdetés szerint az új sült krumpli –
Satisfries – 40 százalékkal
kevesebb zsiradékot tartalmaz, és 30 százalékkal kevesebb kalóriát visz a szervezetbe, mint a konkurenciák
által árult french fries.
Emlékszem, az 1970-as
évek elején a 12-13 éves fiam, a helyi Little league ba-
– 9. oldal
seballcsapatban játszott. A
mérkõzések után a szurkolásban elfáradt szülõk vitték
a gyermekeiket hamburgert
enni a közeli gyorsételeket
készítõ Burger King és
McDonald's éttermekbe. Mi
mindig a Burger Kingnél
kezdtük, ahol Whoppert
rendeltünk, de a french
friesért a szomszédos
McDonald’shoz mentünk.
Szathmáry Lajos kérdezte egyszer beszélgetésünk
alkalmán: „Pista, emlékszel,
régen milyen finom volt a
sült krumpli a McDonald'snál? Akkor, amikor még
disznózsírt használtak a sütéshez. Azután jöttek az orvosok és az egészségüggyel
foglalkozók, akik kijelentették, hogy disznózsír mennyire veszélyes a szervezetre.
Utána mindenki, már a
McDonald'snál is olajban
kezdték sütni a krumplit.
Persze, nincs semmi íze, vagyis olyan, mintha a csomagolásra használt styrofoamba harapnál.”
Elgondolkoztam azon,
hogy Lajosnak mennyire
igaza volt! Végül mostanában már lehet hallani, a disznózsír nem is olyan egészségtelen, mint azt eddig gondolták.
Eddig még nem teszteltem a Burger King újdonságát, a Satisfries néven árusított sült krumplit, és ha viszszaemlékszem a disznózsírban sütött emlékére, akkor
egyhamar nem megyek kipróbálni. Igaz, évtizedek óta
nem járok junkfood éttermekbe, nyolcvanhoz közeledve biztosan nem változtatok ezen a szokásomon.
Végül gratulálni szeretnék dr. Kismartoni Károly
barátomnak, aki a napokban kapta meg az 50 éves
Aranydiplomát a budapesti
Semmelweis Orvostudományi Egyetem ünnepélyén.
Kismartoni Károly szülésznõgyógyász éveken át dolgozott Chicagóban, és sok
amerikai-magyar kisbabát
segített világra a hosszú praxisa folyamán.
Az Aranydiplomát átvevõ két orvos:
balról dr. Csaba András és dr. Kismartoni Károly
Szathmáry Lajos, a híres
chicagói szakácsmester
Szathmáry Lajos angol
nyelven írt receptjeit a Chicago Sun-Times címû napilapban publikálta, a cikkeit
azután az ország több neves
újsága átvette. A 1996-os év
elején kérdezte tõlem, hogy
hajlandó lenne-e a Magyar-
KÖZÉRDEKŰ BÉRMENTES KÖZLEMÉNY
CHICAGÓI PROGRAMELŐZETES
2013. november 16-án szombaton: Erzsébet – Katalin
bál. Elõtte este 6 órakor Szentmise, majd 7 órakor kezdõdik a bál. Fellép Budapestrõl a Tesók együttes. Szent István Király templom.