SlideShare une entreprise Scribd logo
1  sur  37
Megdöbbentőnek       tartom,    hogy     az   oktatás

minőségének romlásával kapcsolatos sok hűhó és

vita    közepette   figyelmen    kívül   hagyjuk   a

legalapvetőbb okokat:

      Tanulóink radikálisan megváltoztak.
      Másként gondolkoznak, más logikával építik
       fel a világot.
      A mai diákok már nem azok, akiknek a
       jelenlegi oktatási rendszert tervezték.
Z. generáció
                           1996-

                   Y. generáció
veteránok
                        1980-95
1925-45

                                       X. generáció
            Bébi-bumm                   1965-79
             1946-64
Az internettel való találkozás
  szerint a következőképpen
  osztható fel a társadalom:

1.Veteránok
     Idős korban találkoztak először az internettel.
     Számukra a számítógép használat önmagában is
      kihívás;
     nehezen tudnak megbirkózni a digitális
      társadalom kihívásaival.

2. Bébi-bumm
     Életük derekán találkoztak az internettel.
     A munkavégzésükbe hellyel közzel beépült
      ugyan az internet használata, de nem hozott
      radikális változást.
3. X. generáció
  Ez a hírnöknemzedék, az átmeneti
   generáció.
  Kamasz és ifjúkorukban találkoztak az
   internettel,
  Munkavégzésüket alapvetően
   határozza
   meg a web.
  Életvitelükben hellyel közzel van jelen
   az internet.
  Jelenleg ők dominálják a
   munkaerőpiacot.
4. Y. generáció
  Gyermekkorukban találkoztak az
   internettel.
  Ők jelentik a digitális nemzedék első
   hullámát.
  Mostanra kezdenek megjelenni
   a munkaerőpiacon.
  Minőségileg új szintet képvisel a
   hírnöknemzedékhez képest.
Digitális bennszülött            Digitális bevándorló
      Gyorsan kívánnak             Korlátozott számú forrásból
információt szerezni számos      származó információ lassú és
    multimédiaforrásból.        ellenőrzött átadását részesítik
                                          előnyben.
         A párhuzamos
 információfeldolgozást és a           Egyetlen feladatra
több feladattal való egyidejű          koncentrálnak.
    foglalkozást kedvelik.
   A szöveg helyett képekkel,         A szöveges formát
hanggal, videóval dolgoznak   szívesebben használják /kézbe
        szívesebben.                 vehető legyen/.
      Szívesen keresnek rá        Lineárisan gondolkodnak,
véletlenszerűen, hiperlinkek logikusan felépített és adagokra
útján elérhető multimediális bontott információk nyújtására
       információkra.                  törekednek.
Digitális bennszülött              Digitálisbevándorló
  Azt tanulják, ami releváns,
                                      Standardizált tesztekre való
  azonnal hasznosítható és
                                   felkészítést, a holnapnak való
    egyben szórakoztató.
                                         tanulást szeretik.
      Azonnali megerősítést
                                       Késleltetett megerősítést
          várnak.
                                              szeretik.
                                     Mindenre felkészülve (just-
     Legszívesebben „éppen             in- case) tanulnak, a
időben” (just-in-time), vagy is    követelményeket figyelembe
az utolsó pillanatban tanulnak.               veszik.

       Kedvelik a szimultán
                                       Azt szeretik, ha másoktól,
  kölcsönhatásokat, illetve a
                                   kölcsönhatásoktól függetlenül
hálózati kapcsolatok létesítését
                                        tanulnak, dolgoznak.
  számos más felhasználóval.
   Tanulóközpontú;
   Irregulárisan szerveződő;
   Tanulás autonómiáján és spontán tudás cserén
    alapszik;
   Sok irányú, sok csatornás;
   Nagyban épít a tanuló kreativitására;
   Nem lineáris ismeretszerzés, informális keretek között;
   Tanulók egyéni tanulási tempójában.
   Több irányú információáramlás,
   Mindenki mindenkinek.
   Tartalmak közzététele, megosztása.
   Kapcsolatok hálózata, közösségi háló.
   Nyílt forráskódú szoftverek használata.
   Információforrás megosztása.
   Publikálás.
   Aktív részvétel.
   Kommunikáció.
   Azonnali reakció.
   Virtuális világok.
 Alapműveltségre továbbra is szűkség van.
 Pedagógusokra még nagyobb szűkség van,mint
  eddig, csak a szerepűk átalakul.
 Iskolába továbbra is kell járni.

 Családi háttér és szülői támogatás nélkül nehéz
  ebben a rendszerben is sikeresnek lenni, de
  könnyebb kitőrni.
Képzeljük el, hogy a fejünkben lévő tudás egy
  hálózat, melyben:
   a csomópontok a legkisebb értelemmel bíró egységek
    (fogalmak, mondatok),
   az élek pedig a köztük lévő asszociatív kapcsolatokat
    jelölik.

A tanulás két dolgot jelölhet:
 új csomópontok kapcsolódását a hálózathoz,

 a meglévő élek újjászervezését
A gondolkodásunkat meghatározó alapstruktúrákat ezek a
                                    hangsúlyok képezik.

      logikai törvények
    természeti törvények
 morális-etikai beállítódás

A kevés éllel kapcsolódó pontok finom
  hangolják az alapstruktúrákat.

egyedi és megismételhetetlen személyiség
      világkép
           gondolkodásmód
Új nemzedék

 Új tudás              Technológiai
                       forradalom

Gazdasági átalakulás

                Átalakuló társadalom
A győztesek azok lesznek, akik gyorsan és

hatékonyan tudják oktatásukat és ezzel

párhuzamosan gazdaságukat hozzáigazítani

a net generáció szemléletéhez.
Technikában csak a kistelepülések           vannak
lemaradva /alacsony átviteli sebességek/.

Pedagógusok szemléletben van nagy lemaradás
/napi túl élésért küzdenek/. Digitális bevándorlók,
nehezen alkalmazkodnak az új szemlélethez, kevés
a lelkes, fiatal tanár /digitális bennszülőt/.

Hatalom nem érdekelt a váltásban, mert a tudás
monopóliuma megtörik ebben a rendszerben, saját
hatalmát veszélyezteti ezáltal.
Nagyon nagy a lemaradásuk:

   Tudatos eszközhasználatban;

   NET kultúrában;

   Jelenleg növekszik az esélyegyenlőtlenség;

   Hálózati szerveződés megindult, csak nem az oktatás

    céljait szolgálja.
 Alapkészségek erősítése alsó tagozatban.
 Digitális etika tanításának helyt szorítani az új
  tantervben.
 Tananyagok digitális hozzáférésnek felszabadítása.

 Ösztönözni a WEB 2.0 használatát az oktatásban.
  /Blogok készítése pl. otthoni fogalmazások, otthoni
  project munkák készítése stb./
 Minden felső tagozatos diáknak internet hozzáférés
  biztosítása.
 Felhasználó barátiabbá tenni az SDT-t.
Hazai kutatások megindultak:
1.   ELEMER gyorsjelentés
     http://ikt.ofi.hu/ikt/wp-
     content/uploads/Gyorsjelentes_2011.pdf
2.   NET generáció helyzete
     http://ict-
     research.blogspot.com/2010/07/netgeneracio-7-
     reszes-cikksorozat.html#!/2010/07/netgeneracio-7-
     reszes-cikksorozat.html
3.   Kulcsár Zsolt
     http://www.crescendo.hu/
4.   Jó gyakorlatok
     http://www.tenegen.eu/tmoodle/course/view.php?i
     d=23
Oktatást segítő digitális portálok gyűjteménye:

http://www.slideshare.net/racskoreka/internet-
webketto-az-oktatasban-racsko-reka-3520899
Zárszó helyett nézzük meg mit üzen
nekünk a digitális nemzedék!

Contenu connexe

Tendances

Dr. Kollár Csaba PhD.: Intézményi kommunikáció a digitális korban - A digitál...
Dr. Kollár Csaba PhD.: Intézményi kommunikáció a digitális korban - A digitál...Dr. Kollár Csaba PhD.: Intézményi kommunikáció a digitális korban - A digitál...
Dr. Kollár Csaba PhD.: Intézményi kommunikáció a digitális korban - A digitál...Csaba KOLLAR (Dr. PhD.)
 
Dr. Kollár Csaba: Kommunikáció a digitális korban
Dr. Kollár Csaba: Kommunikáció a digitális korbanDr. Kollár Csaba: Kommunikáció a digitális korban
Dr. Kollár Csaba: Kommunikáció a digitális korbanCsaba KOLLAR (Dr. PhD.)
 
Kulcsár Zsolt: Az Integratív e-learning felé
Kulcsár Zsolt: Az Integratív e-learning feléKulcsár Zsolt: Az Integratív e-learning felé
Kulcsár Zsolt: Az Integratív e-learning feléaczelka
 
Digitális kommunikáció
Digitális kommunikációDigitális kommunikáció
Digitális kommunikációkiss76t
 
Információs állampolgárság
Információs állampolgárságInformációs állampolgárság
Információs állampolgárságDr. Ollé János
 
Információs nemzedékelméletek
Információs nemzedékelméletekInformációs nemzedékelméletek
Információs nemzedékelméletekDr. Ollé János
 
Digitális kommunikáció prezi szövegezése
Digitális kommunikáció prezi szövegezéseDigitális kommunikáció prezi szövegezése
Digitális kommunikáció prezi szövegezéseJulia Czenner
 
Elektronikus tanulási környezetek
Elektronikus tanulási környezetekElektronikus tanulási környezetek
Elektronikus tanulási környezetekReka Racsko
 
Digitális kommunikáció
Digitális kommunikációDigitális kommunikáció
Digitális kommunikációJulia Czenner
 
Az új média és a tanulás beadandó
Az új média és a tanulás beadandóAz új média és a tanulás beadandó
Az új média és a tanulás beadandóPogonyi Ildikó
 
New Media and Learning Efforts
New Media and Learning EffortsNew Media and Learning Efforts
New Media and Learning Effortsguestc3d5e3
 
Dr. Kollár Csaba: Digitális nemzedékek Magyarországon és külföldön
Dr. Kollár Csaba: Digitális nemzedékek Magyarországon és külföldönDr. Kollár Csaba: Digitális nemzedékek Magyarországon és külföldön
Dr. Kollár Csaba: Digitális nemzedékek Magyarországon és külföldönCsaba KOLLAR (Dr. PhD.)
 
Nem mind projekt, ami rémlik
Nem mind projekt, ami rémlikNem mind projekt, ami rémlik
Nem mind projekt, ami rémlikAttila Főző PhD
 
Vassne juhasz julianna fb0e8x elektronikus mediumok es tananyagok
Vassne juhasz julianna fb0e8x elektronikus mediumok es tananyagokVassne juhasz julianna fb0e8x elektronikus mediumok es tananyagok
Vassne juhasz julianna fb0e8x elektronikus mediumok es tananyagokVassné Juhász Julianna
 
Vassné juhász julianna fb0 e8x_elektronikus médiumok és tananyagok
Vassné juhász julianna fb0 e8x_elektronikus médiumok és tananyagokVassné juhász julianna fb0 e8x_elektronikus médiumok és tananyagok
Vassné juhász julianna fb0 e8x_elektronikus médiumok és tananyagokVassné Juhász Julianna
 
Demo_2010_05_20_Szeged_Sutka_Irén
Demo_2010_05_20_Szeged_Sutka_IrénDemo_2010_05_20_Szeged_Sutka_Irén
Demo_2010_05_20_Szeged_Sutka_IrénSutka Irén
 
Tendances (19)

Dr. Kollár Csaba PhD.: Intézményi kommunikáció a digitális korban - A digitál...
Dr. Kollár Csaba PhD.: Intézményi kommunikáció a digitális korban - A digitál...Dr. Kollár Csaba PhD.: Intézményi kommunikáció a digitális korban - A digitál...
Dr. Kollár Csaba PhD.: Intézményi kommunikáció a digitális korban - A digitál...
 
Digitális kompetencia
Digitális kompetenciaDigitális kompetencia
Digitális kompetencia
 
Dr. Kollár Csaba: Kommunikáció a digitális korban
Dr. Kollár Csaba: Kommunikáció a digitális korbanDr. Kollár Csaba: Kommunikáció a digitális korban
Dr. Kollár Csaba: Kommunikáció a digitális korban
 
Kulcsár Zsolt: Az Integratív e-learning felé
Kulcsár Zsolt: Az Integratív e-learning feléKulcsár Zsolt: Az Integratív e-learning felé
Kulcsár Zsolt: Az Integratív e-learning felé
 
Digitális kommunikáció
Digitális kommunikációDigitális kommunikáció
Digitális kommunikáció
 
Információs állampolgárság
Információs állampolgárságInformációs állampolgárság
Információs állampolgárság
 
Információs nemzedékelméletek
Információs nemzedékelméletekInformációs nemzedékelméletek
Információs nemzedékelméletek
 
Digitális kommunikáció prezi szövegezése
Digitális kommunikáció prezi szövegezéseDigitális kommunikáció prezi szövegezése
Digitális kommunikáció prezi szövegezése
 
Elektronikus tanulási környezetek
Elektronikus tanulási környezetekElektronikus tanulási környezetek
Elektronikus tanulási környezetek
 
Digitális kommunikáció
Digitális kommunikációDigitális kommunikáció
Digitális kommunikáció
 
Az új média és a tanulás beadandó
Az új média és a tanulás beadandóAz új média és a tanulás beadandó
Az új média és a tanulás beadandó
 
Digitális nemzedékek
Digitális nemzedékekDigitális nemzedékek
Digitális nemzedékek
 
New Media and Learning Efforts
New Media and Learning EffortsNew Media and Learning Efforts
New Media and Learning Efforts
 
Dr. Kollár Csaba: Digitális nemzedékek Magyarországon és külföldön
Dr. Kollár Csaba: Digitális nemzedékek Magyarországon és külföldönDr. Kollár Csaba: Digitális nemzedékek Magyarországon és külföldön
Dr. Kollár Csaba: Digitális nemzedékek Magyarországon és külföldön
 
Nem mind projekt, ami rémlik
Nem mind projekt, ami rémlikNem mind projekt, ami rémlik
Nem mind projekt, ami rémlik
 
Vassne juhasz julianna fb0e8x elektronikus mediumok es tananyagok
Vassne juhasz julianna fb0e8x elektronikus mediumok es tananyagokVassne juhasz julianna fb0e8x elektronikus mediumok es tananyagok
Vassne juhasz julianna fb0e8x elektronikus mediumok es tananyagok
 
Vassné juhász julianna fb0 e8x_elektronikus médiumok és tananyagok
Vassné juhász julianna fb0 e8x_elektronikus médiumok és tananyagokVassné juhász julianna fb0 e8x_elektronikus médiumok és tananyagok
Vassné juhász julianna fb0 e8x_elektronikus médiumok és tananyagok
 
Vass
VassVass
Vass
 
Demo_2010_05_20_Szeged_Sutka_Irén
Demo_2010_05_20_Szeged_Sutka_IrénDemo_2010_05_20_Szeged_Sutka_Irén
Demo_2010_05_20_Szeged_Sutka_Irén
 
En vedette

En vedette (9)

Reflexive and Intensive Pronouns
Reflexive and Intensive PronounsReflexive and Intensive Pronouns
Reflexive and Intensive Pronouns
 
Vebinar 14-12-2015
Vebinar 14-12-2015Vebinar 14-12-2015
Vebinar 14-12-2015
 
CHARACTERISTICS OF A TRUE LEADER
CHARACTERISTICS OF A TRUE LEADERCHARACTERISTICS OF A TRUE LEADER
CHARACTERISTICS OF A TRUE LEADER
 
Adjectives
AdjectivesAdjectives
Adjectives
 
PI - Bamboo by Number
PI - Bamboo by NumberPI - Bamboo by Number
PI - Bamboo by Number
 
FROM THE ANALECTS
FROM THE ANALECTSFROM THE ANALECTS
FROM THE ANALECTS
 
HOW ODIN LOST HIS EYE
HOW ODIN LOST HIS EYEHOW ODIN LOST HIS EYE
HOW ODIN LOST HIS EYE
 
THE THIEF WHO BECAME A DISCIPLE
THE THIEF WHO BECAME A DISCIPLETHE THIEF WHO BECAME A DISCIPLE
THE THIEF WHO BECAME A DISCIPLE
 
Reflexive and Intensive Pronouns
Reflexive and Intensive PronounsReflexive and Intensive Pronouns
Reflexive and Intensive Pronouns
 
Similaire à Új nemzedék

Vassné juhász julianna fb0 e8x_elektronikus médiumok és tananyagok
Vassné juhász julianna fb0 e8x_elektronikus médiumok és tananyagokVassné juhász julianna fb0 e8x_elektronikus médiumok és tananyagok
Vassné juhász julianna fb0 e8x_elektronikus médiumok és tananyagokVassné Juhász Julianna
 
Pedagógusszerep és digitális nemzedék
Pedagógusszerep és digitális nemzedékPedagógusszerep és digitális nemzedék
Pedagógusszerep és digitális nemzedékkincses62
 
Pedagógusszerep és digitális nemzedék
Pedagógusszerep és digitális nemzedékPedagógusszerep és digitális nemzedék
Pedagógusszerep és digitális nemzedékpedmie2011osz
 
Digitális nemzedékelméletek
Digitális nemzedékelméletekDigitális nemzedékelméletek
Digitális nemzedékelméletekDr. Ollé János
 
Konnektivizmus a jövő útja! mi más kesz
Konnektivizmus a jövő útja! mi más keszKonnektivizmus a jövő útja! mi más kesz
Konnektivizmus a jövő útja! mi más keszkvcsilla
 
Merényi hanczár kincső - mobil tanulás - dr. forgó sándor
Merényi hanczár kincső - mobil tanulás - dr. forgó sándorMerényi hanczár kincső - mobil tanulás - dr. forgó sándor
Merényi hanczár kincső - mobil tanulás - dr. forgó sándorMerényi-Hanczár Kincső
 
Médiapedagógia bemutató
Médiapedagógia bemutatóMédiapedagógia bemutató
Médiapedagógia bemutatóHornyák Tünde
 
A spekulatív jellegű digitális nemzedékelméletek kritikai áttekintése
A spekulatív jellegű digitális nemzedékelméletek kritikai áttekintéseA spekulatív jellegű digitális nemzedékelméletek kritikai áttekintése
A spekulatív jellegű digitális nemzedékelméletek kritikai áttekintéseDr. Ollé János
 
Web 2hálózati tanulás dudasgabi
Web 2hálózati tanulás dudasgabiWeb 2hálózati tanulás dudasgabi
Web 2hálózati tanulás dudasgabiDudasGabriella
 
Út a hagyományos oktatástól a hálózati tanulásig
Út a hagyományos oktatástól a hálózati tanulásigÚt a hagyományos oktatástól a hálózati tanulásig
Út a hagyományos oktatástól a hálózati tanulásigFelföldi Ildikó
 
A hálózatos tanulásig vezető út
A hálózatos tanulásig vezető útA hálózatos tanulásig vezető út
A hálózatos tanulásig vezető útFelföldi Ildikó
 
A hálózatos tanulásig vezető út
A hálózatos tanulásig vezető útA hálózatos tanulásig vezető út
A hálózatos tanulásig vezető útFelföldi Ildikó
 
Tanul Newmedium Prezihu1
Tanul Newmedium Prezihu1Tanul Newmedium Prezihu1
Tanul Newmedium Prezihu1guest571eab
 
A digitális oktatás kritikája: tabuk, tévképzetek, információs ellenforradalom
A digitális oktatás kritikája: tabuk, tévképzetek, információs ellenforradalomA digitális oktatás kritikája: tabuk, tévképzetek, információs ellenforradalom
A digitális oktatás kritikája: tabuk, tévképzetek, információs ellenforradalomDr. Ollé János
 
Információs társadalom és iskola
Információs társadalom és iskolaInformációs társadalom és iskola
Információs társadalom és iskolaHilda Kárnyáczki
 
InformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSban
InformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSbanInformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSban
InformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSbansaribence
 
InformáCióS éS KommunikáCióS TechnikáK Az OktatáSban 2
InformáCióS éS KommunikáCióS TechnikáK Az OktatáSban 2InformáCióS éS KommunikáCióS TechnikáK Az OktatáSban 2
InformáCióS éS KommunikáCióS TechnikáK Az OktatáSban 2saribence
 
Similaire à Új nemzedék (20)

Vassné juhász julianna fb0 e8x_elektronikus médiumok és tananyagok
Vassné juhász julianna fb0 e8x_elektronikus médiumok és tananyagokVassné juhász julianna fb0 e8x_elektronikus médiumok és tananyagok
Vassné juhász julianna fb0 e8x_elektronikus médiumok és tananyagok
 
Pedagógusszerep és digitális nemzedék
Pedagógusszerep és digitális nemzedékPedagógusszerep és digitális nemzedék
Pedagógusszerep és digitális nemzedék
 
Pedagógusszerep és digitális nemzedék
Pedagógusszerep és digitális nemzedékPedagógusszerep és digitális nemzedék
Pedagógusszerep és digitális nemzedék
 
Digitális nemzedékelméletek
Digitális nemzedékelméletekDigitális nemzedékelméletek
Digitális nemzedékelméletek
 
Konnektivizmus a jövő útja! mi más kesz
Konnektivizmus a jövő útja! mi más keszKonnektivizmus a jövő útja! mi más kesz
Konnektivizmus a jövő útja! mi más kesz
 
Merényi hanczár kincső - mobil tanulás - dr. forgó sándor
Merényi hanczár kincső - mobil tanulás - dr. forgó sándorMerényi hanczár kincső - mobil tanulás - dr. forgó sándor
Merényi hanczár kincső - mobil tanulás - dr. forgó sándor
 
Médiapedagógia bemutató
Médiapedagógia bemutatóMédiapedagógia bemutató
Médiapedagógia bemutató
 
A spekulatív jellegű digitális nemzedékelméletek kritikai áttekintése
A spekulatív jellegű digitális nemzedékelméletek kritikai áttekintéseA spekulatív jellegű digitális nemzedékelméletek kritikai áttekintése
A spekulatív jellegű digitális nemzedékelméletek kritikai áttekintése
 
Web 2hálózati tanulás dudasgabi
Web 2hálózati tanulás dudasgabiWeb 2hálózati tanulás dudasgabi
Web 2hálózati tanulás dudasgabi
 
Út a hagyományos oktatástól a hálózati tanulásig
Út a hagyományos oktatástól a hálózati tanulásigÚt a hagyományos oktatástól a hálózati tanulásig
Út a hagyományos oktatástól a hálózati tanulásig
 
A hálózatos tanulásig vezető út
A hálózatos tanulásig vezető útA hálózatos tanulásig vezető út
A hálózatos tanulásig vezető út
 
A hálózatos tanulásig vezető út
A hálózatos tanulásig vezető útA hálózatos tanulásig vezető út
A hálózatos tanulásig vezető út
 
Tanul Newmedium Prezihu1
Tanul Newmedium Prezihu1Tanul Newmedium Prezihu1
Tanul Newmedium Prezihu1
 
A digitális oktatás kritikája: tabuk, tévképzetek, információs ellenforradalom
A digitális oktatás kritikája: tabuk, tévképzetek, információs ellenforradalomA digitális oktatás kritikája: tabuk, tévképzetek, információs ellenforradalom
A digitális oktatás kritikája: tabuk, tévképzetek, információs ellenforradalom
 
Információs társadalom és iskola
Információs társadalom és iskolaInformációs társadalom és iskola
Információs társadalom és iskola
 
Információs társadalom és iskola
Információs társadalom és iskolaInformációs társadalom és iskola
Információs társadalom és iskola
 
Információs társadalom és iskola
Információs társadalom és iskolaInformációs társadalom és iskola
Információs társadalom és iskola
 
InformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSban
InformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSbanInformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSban
InformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSban
 
InformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSban
InformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSbanInformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSban
InformáCióS éS KommunikáCióS EszköZöK AlkalmazáSa Az OktatáSban
 
InformáCióS éS KommunikáCióS TechnikáK Az OktatáSban 2
InformáCióS éS KommunikáCióS TechnikáK Az OktatáSban 2InformáCióS éS KommunikáCióS TechnikáK Az OktatáSban 2
InformáCióS éS KommunikáCióS TechnikáK Az OktatáSban 2
 
Új nemzedék

  • 1.
  • 2. Megdöbbentőnek tartom, hogy az oktatás minőségének romlásával kapcsolatos sok hűhó és vita közepette figyelmen kívül hagyjuk a legalapvetőbb okokat:  Tanulóink radikálisan megváltoztak.  Másként gondolkoznak, más logikával építik fel a világot.  A mai diákok már nem azok, akiknek a jelenlegi oktatási rendszert tervezték.
  • 3. Z. generáció 1996- Y. generáció veteránok 1980-95 1925-45 X. generáció Bébi-bumm 1965-79 1946-64
  • 4. Az internettel való találkozás szerint a következőképpen osztható fel a társadalom: 1.Veteránok  Idős korban találkoztak először az internettel.  Számukra a számítógép használat önmagában is kihívás;  nehezen tudnak megbirkózni a digitális társadalom kihívásaival. 2. Bébi-bumm  Életük derekán találkoztak az internettel.  A munkavégzésükbe hellyel közzel beépült ugyan az internet használata, de nem hozott radikális változást.
  • 5. 3. X. generáció  Ez a hírnöknemzedék, az átmeneti generáció.  Kamasz és ifjúkorukban találkoztak az internettel,  Munkavégzésüket alapvetően határozza meg a web.  Életvitelükben hellyel közzel van jelen az internet.  Jelenleg ők dominálják a munkaerőpiacot.
  • 6. 4. Y. generáció  Gyermekkorukban találkoztak az internettel.  Ők jelentik a digitális nemzedék első hullámát.  Mostanra kezdenek megjelenni a munkaerőpiacon.  Minőségileg új szintet képvisel a hírnöknemzedékhez képest.
  • 7.
  • 8. Digitális bennszülött Digitális bevándorló Gyorsan kívánnak Korlátozott számú forrásból információt szerezni számos származó információ lassú és multimédiaforrásból. ellenőrzött átadását részesítik előnyben. A párhuzamos információfeldolgozást és a Egyetlen feladatra több feladattal való egyidejű koncentrálnak. foglalkozást kedvelik. A szöveg helyett képekkel, A szöveges formát hanggal, videóval dolgoznak szívesebben használják /kézbe szívesebben. vehető legyen/. Szívesen keresnek rá Lineárisan gondolkodnak, véletlenszerűen, hiperlinkek logikusan felépített és adagokra útján elérhető multimediális bontott információk nyújtására információkra. törekednek.
  • 9. Digitális bennszülött Digitálisbevándorló Azt tanulják, ami releváns, Standardizált tesztekre való azonnal hasznosítható és felkészítést, a holnapnak való egyben szórakoztató. tanulást szeretik. Azonnali megerősítést Késleltetett megerősítést várnak. szeretik. Mindenre felkészülve (just- Legszívesebben „éppen in- case) tanulnak, a időben” (just-in-time), vagy is követelményeket figyelembe az utolsó pillanatban tanulnak. veszik. Kedvelik a szimultán Azt szeretik, ha másoktól, kölcsönhatásokat, illetve a kölcsönhatásoktól függetlenül hálózati kapcsolatok létesítését tanulnak, dolgoznak. számos más felhasználóval.
  • 10.
  • 11.
  • 12.
  • 13.
  • 14.
  • 15.
  • 16.
  • 17.
  • 18.
  • 19.
  • 20.
  • 21.
  • 22.
  • 23.
  • 24. Tanulóközpontú;  Irregulárisan szerveződő;  Tanulás autonómiáján és spontán tudás cserén alapszik;  Sok irányú, sok csatornás;  Nagyban épít a tanuló kreativitására;  Nem lineáris ismeretszerzés, informális keretek között;  Tanulók egyéni tanulási tempójában.
  • 25. Több irányú információáramlás,  Mindenki mindenkinek.  Tartalmak közzététele, megosztása.  Kapcsolatok hálózata, közösségi háló.  Nyílt forráskódú szoftverek használata.  Információforrás megosztása.  Publikálás.  Aktív részvétel.  Kommunikáció.  Azonnali reakció.  Virtuális világok.
  • 26.  Alapműveltségre továbbra is szűkség van.  Pedagógusokra még nagyobb szűkség van,mint eddig, csak a szerepűk átalakul.  Iskolába továbbra is kell járni.  Családi háttér és szülői támogatás nélkül nehéz ebben a rendszerben is sikeresnek lenni, de könnyebb kitőrni.
  • 27. Képzeljük el, hogy a fejünkben lévő tudás egy hálózat, melyben:  a csomópontok a legkisebb értelemmel bíró egységek (fogalmak, mondatok),  az élek pedig a köztük lévő asszociatív kapcsolatokat jelölik. A tanulás két dolgot jelölhet:  új csomópontok kapcsolódását a hálózathoz,  a meglévő élek újjászervezését
  • 28.
  • 29. A gondolkodásunkat meghatározó alapstruktúrákat ezek a hangsúlyok képezik. logikai törvények természeti törvények morális-etikai beállítódás A kevés éllel kapcsolódó pontok finom hangolják az alapstruktúrákat. egyedi és megismételhetetlen személyiség világkép gondolkodásmód
  • 30. Új nemzedék Új tudás Technológiai forradalom Gazdasági átalakulás Átalakuló társadalom
  • 31. A győztesek azok lesznek, akik gyorsan és hatékonyan tudják oktatásukat és ezzel párhuzamosan gazdaságukat hozzáigazítani a net generáció szemléletéhez.
  • 32. Technikában csak a kistelepülések vannak lemaradva /alacsony átviteli sebességek/. Pedagógusok szemléletben van nagy lemaradás /napi túl élésért küzdenek/. Digitális bevándorlók, nehezen alkalmazkodnak az új szemlélethez, kevés a lelkes, fiatal tanár /digitális bennszülőt/. Hatalom nem érdekelt a váltásban, mert a tudás monopóliuma megtörik ebben a rendszerben, saját hatalmát veszélyezteti ezáltal.
  • 33. Nagyon nagy a lemaradásuk:  Tudatos eszközhasználatban;  NET kultúrában;  Jelenleg növekszik az esélyegyenlőtlenség;  Hálózati szerveződés megindult, csak nem az oktatás céljait szolgálja.
  • 34.  Alapkészségek erősítése alsó tagozatban.  Digitális etika tanításának helyt szorítani az új tantervben.  Tananyagok digitális hozzáférésnek felszabadítása.  Ösztönözni a WEB 2.0 használatát az oktatásban. /Blogok készítése pl. otthoni fogalmazások, otthoni project munkák készítése stb./  Minden felső tagozatos diáknak internet hozzáférés biztosítása.  Felhasználó barátiabbá tenni az SDT-t.
  • 35. Hazai kutatások megindultak: 1. ELEMER gyorsjelentés http://ikt.ofi.hu/ikt/wp- content/uploads/Gyorsjelentes_2011.pdf 2. NET generáció helyzete http://ict- research.blogspot.com/2010/07/netgeneracio-7- reszes-cikksorozat.html#!/2010/07/netgeneracio-7- reszes-cikksorozat.html 3. Kulcsár Zsolt http://www.crescendo.hu/ 4. Jó gyakorlatok http://www.tenegen.eu/tmoodle/course/view.php?i d=23
  • 36. Oktatást segítő digitális portálok gyűjteménye: http://www.slideshare.net/racskoreka/internet- webketto-az-oktatasban-racsko-reka-3520899
  • 37. Zárszó helyett nézzük meg mit üzen nekünk a digitális nemzedék!